Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-13 / 163. szám

a CSÜTÖRTÖK, 1972. TÜT ÍT'S 13. A közművelődés fehér foltjai Új galvánüzem A Kontakta Alkatrészgyár szentesi gyáregységéit folyamatosan korszerűsítik. Az év eleje óta üzemszerűen működik az új automatikus galvánUzem. amelyet 40 millió forintos beruházásból létesítettek. A horgany és nikkel gépsoron egy-egy program idejét a beállítástól és a rétegvastagságból függően 8—15 percre csökkentették. A galvánüzem munkába állításával egyidejűleg automatikusan működő szennyvízközömbösítőt szereltek fel és a folyamatos tizem biztosítására saját vízművet létesítettek. Képünkön: Munkában az új galvánüzem horganyozó és nikkelező gépsora amerikai űrutazás A közelmúltban hivatalosan ls nyilvánosságra hoztak. hogy 1975 nyarán megtörténik az első szovjetamerikai űrhajós találkozó a világűrben. Vázlatosan mára találkozó programja ls kialakult A szaklapok szerint 1975. júniusában kell Bajkonurból elindulnia egy Szaljut típusú űrállomásnak. Ez a tavaly áprilisban megkezdett Szaljut típussorozatnak harmadik vagy negyedik tagja lesz. Az elkövetkező három év alatt végrehajtandó kísérletek tempójától függően lehetséges, hogy a Szovjetunió addigra a Szaljutnál is korszerűbb (150—200 tonna súlyú) űrállomással fog rendelkezni, azonban a nemzetközi űrkísérlet céljára a Szaljutot használják majd fel. Gondoljuk csak meg: az amerikai űrhajósoknak olyan űrszerkezetben kell mozogniok, amelynek nem ismerik teljes részletességgel a működését Nyilvánvaló, hogy a vendégek csak többször kipróbált, gondosan berepült, kiforrott konstrukciójú szerkezetbe engedhetők be. • A Szaljut űrállomások személyzet nélkül kerülnek a világűrbe. Így lesz ez az említett esetben is. Néhány napos automatikus üzem után érkezik meg fedélzetére a személyzet egy Szojuz típusú széllltóűrhajóval, hogy használatba vegye, úgy, ahogyan tavaly a Szojuz—11 legénysege tette. Négy-öt nappal később a Kennedy űrrepülőtérről elindítják a dokkoló egységet, majd egy Apollo űrhajót három űrhajóssal. A dokkoló egység hasonlatos a Skylab űrállomás egyik építőeleméhez, amelyet Multl Docking Adapternek (MDA) neveznek. Egyik oldalán szovjet, másik oldalán amerikai típusú dokkoló készüléke lesz. A belsejében légzsilip található, amely lehetővé teszi, hogy a tiszta oxigén atmoszférából űrruha nélkül is átszállhassanak majd a szovjet űrállomásra az amerikai űrhajósak. A. dokkoló egységnek bizonyos csatlakozó elemeket is tartalmaznia kell, így pl. lehetővé kell tennie a szovjet és amerikai űrhajósok közti telefonbeszélgetést. A dokkolóegység és az Apollo űrhajó randevúja után következik a történelmi jelentőségű randevú: a szovjet és amerikai űrszerkezet összekapcsolása, majd az űrhajósok találkozója a Szaljut munkatermében. A közös munkaprogram a tervek szerint két napra szól. Részletes ismertetést nem hoztak még nyilvánosságra róla, de feltételezhetjük, hogy nemzetközi fontosságú vizsgálatokat végeznek majd, mint a meteorológia, az ásványi kincsek feltárása, a környezet szennyeződése, vagy geofizikai mérések. Első alkalommal lesz majd egyidejűleg egy űrhajón hat ember. Ezért igen nagy fontosságúak lesznek a Szaljut fedélzetén végrehajtandó élettani vizsgálatok, különösen azért, mert különböző nemzetiségű, eltérő szempontok alapján kiválasztott és eltérő kiképzésű űrpilóták szervezetének összehasonlítására nyílik lehetőség. Az űrhajósok között nyilván orvos is lesz (mindeddig csupán egyetlen orvos járt a világűrben: 1984. október 12-én dr. Borisz Boriszovics Jegorov). A közös program leteltével az Árszerkezeteket elválasztják egymástól, később pedig az Apollo űrhajóról is lekapcsolják a feleslegessé vált dokkoló' egységet. Az Apollo magasabb kb. 400 km-es körpályára megy, míg a Szaljut megmarad 250 km-es körpályáján. Így a programot egymástól független kutatásokkal zárják le mind a szovjet, mind az amerikai űrhajósok. Zana János Szűk az iskolapad Több ezerre tehető azoknak a 45 éven aluli szegedi munkásoknak a száma, akik nem fejezték be az általáig nos iskola nyolc osztályát. I Az sem titok, hogy éven[, ként egyre és rohamosan ' csökken a tanuló felnőttek száma. Felnőtt fejjel nem hajlandók pótolni azt, amit gyerekfejjel — ilyen vagy olyan okból — elmulasztottak. Egyre szűkebb az iskolapad, kényelmetlen, akár a vallatószék, egyre nehezebben fog az agy, egyre kevesebb az erő. Azt sem kell eltitkolni viszont, hogy a szegedi üzemekben készített röntgenkép sokkal jobb statisztikát mutat, njind a megyei, mind az országos átlagnál. Miért igen, I miért nem? Sokszor nekiszegezték már | a kérdést azoknak a munkásoknak, akiknek foghíjas a tudása, miért nem pótolja a hiányokat. — Berozsdásodtak már a kerekek. — Van nekünk éppen elég dolgunk. — Elég volt már, megtanított bennünket az élet. — Ha eddig megvoltunk nélküle, ezután is megleszünk. — Megéri? Nincs semmi gyakorlati jelentősége. Az előzőekben már leírtam azt a társadalmi célkitűzést, hogy az „egyre bonyolultabbá váló technikai, termelési feladatokat csak magasan képzett emberekkel lehet megoldani". Viszont a mai technológiai viszonyok között nem érdekelt sem a szakmai, sem az általános műveltség megszerzésében sem a munkás, sem •az üzem. A nemrég átadott házgyár munkásainak nagy részét olyan szaktanfolyamokon készítették fel a munkára, melyek nem Igényelték az éltalános Iskolai végzettséget. S Itt a paradox ellentmondás: a régi üzemek, gyárak munkásai ismerték az egész munkafolyamat minden fázisát, csínját-bínját (igaz, jóval egyszerűbbet), ma pedig a bonyolultabbá váló technikai folyamatok korában, a megnövekedett, s egyre növekvő szakmai, műveltségi szint korában a munkások nagy részének elég a folyamat egy primitív fázisát elsajátítani, amit minden normális ember meg tud tanulni, amihez még általános iskolai végzettség sem szükséges. Az üzemek nagy része nem serkenti az általános iskolai tanulmányok elvégzésére a munkásokat, hiányát azonban gyakran felpanaszolják. Hiánya a csiszoltabb gondolkodás és az önfegyelem hiányában, a technológiai fegyelmezetlenségekben, a munkaerkölcs fogyatékosságában jelentkezik. A statisztikákban roppant mutatós számok ls vannak. Egy ilyen adut szerint a Kábelgyárban a munkásoknak 52,2 százaléka tanul. Ha mögé nézünk ennek a rubrikákba kanyarított számnak, azt tapasztaljuk, hogy ez a tanulás zömében a legegyszerűbb munkafolyamatokat megtanító, rövid tanfolyamokon való részvételt jelenti. A Kenderfonó és Szövőipari Vállalatnál, ahol több mint ötszázan nem végezték el az általános iskolát, most mindössze ketten tanultak közülük esti Iskolán. Óra a múzeumban Kedves Andrásné nyugdíjas igazgatónő, a szegedi felnőttoktatás megszállottja, fáradhatatlan irányítója, az 1969-ben történt átszervezés óta. Szinte missziót képvisel, olykor sziszifuszinak tűnő munkát vállalt. A felnőttoktatás sok-sok problémája, szövevényes rendszere rengeteg feladatot rejt. Kapcsolatokat keresni és találni üzemekkel és gyárakkal, vezetőkkel és rászoruló munkásokkal, társadalmi szervekkel és lelkes pedagógusokkal. Azután új formákkal kísérletezni, hogy az egész napos munkában megfáradt embereket ne csak megszerezzék a magamaguk ügyének, de meg is tartsák, hogy a berozsdásodott kerekeket megmozdítsák, hogy leküzdjék a gátlásokat. Igyekeznek vonzó tananyaggal, az életükhöz, mindennapos tevékenységükhöz, gyakorlatukhoz Idomított Ismeretekkel és módszerekkel dolgozni úgy, hogy a tanulásnak veselkedők lássák hasznát ls, hogy érdekük fűződik a felnőttfejjel vállalt tanuláshoz. Ezért, igyekeznek népművelési formák kereteiben ismereteket adni, órákat tartani könyvtárakban, múzeumban, tárlatokon, ezért kérik üzemek és gyárak fiatal műszaki értelmiségijeinek védnökségét, ezért vezették be a konzervgyárban az osztályozó vizsgára előkészítő tanfolyamokat. Ebben az évben körülbelül 450-en végezték el felnőttfejjel — huszonöt évesen és őszülő halántékkal — a nyolcadik általánost. Miért vállalták a napi tanulást? — Szégyelltem, hogy nem fejeztem be az általános iskolát. Sok mindenhez nem tudtam hozzászólni, véleményt mondani. — A gyerekek miatt. Kinevetik az embert, ha buta. — Beláttam, hogy ma már nem lehet úgy élni, mint régen. Aki nem tanul, az elveszett. Divatot teremteni Tanulságos részlet egy riportból: „A kazánkovécsnak kétszer ajánlották fel az üzemvezetői beosztást. Egyszer visszautasította, másodszor elfogadta. Közben tizenhárom év telt el. Ebből négy középfokú technikumi tanulmányokkal, három u felsőfokú technikum levelező tagozata, három meg a marxizmus—leninizmus esti egyetem. — Csak az bánt — tűnődik el —, hogy nekem senki sem mondta, hogy tanuljak. Azt meg végképp nem mondták, hogy azért tanuljak, mert a proletárdiktatúrának új szakaszában is számolnak velem. Magamtól jöttem rá, érted ?l" Ha a széles tömegek műveltségi térképére pillantunk, talán soha nem volt heterogenitást tapasztalunk. Az általános iskola elvégzése utén, néhány esztendő múlva igen nagy a szóródás. Az egyik ember Igényli a továbblépést, a másiknak nincs Ilyen igénye, a harmadiknak meg alkalma nincs rendszeres művelődésre. Ráadásul sokan vannak közöttünk olyanok, akik önhibájukon kívül a múltban árnyékba kerültek a szellem napvilága elöl. Éppen emiatt tömeges önművelés, a permanens művelődés jelentősége minden eddiginél nagyobb, az évek múltával egyre növekszik. A rosszul előkészített talajban az elvetett mag kl sem csírázik. Ezért oly fontos a talajelőkészítő munka — a pedagógusok tevékenysége, ezért kell fokozott segítséget nyújtani a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek. Jó értelmű művelődési divat kialakítása elősegítené a művelődési nivellálódást, szorgalmazott demokratizmusunk elengedhetetlen feltételét. Hiszen ez is egyik alapja nemcsak a jó társadalmi közérzetnek, de az emberi egyenlőség nem is utolsó összetevője. Meg kell nyitni a zsilipeket a magyar népművészet ezeréves áramlatain át (pl. Röpülj páva), a modern művészeteknek, értelmes, emberi, általuk is értett célokat kell kitűzni olyan értelmiségiek segítségévei-irányításával, akik bánni tudnak kultúrával és emberrel egyaránt. Az önérdekű önművelés társadalmi méretű divatját kell megteremteni az agrárszocialista és munkás olvasókörök, énekkarok hajdani példája nyomán, a ma igényeihez alakítva. (Folytatjuk.) Tandi Lajos BERCZELl A. KÁROLY Hullámsír 13. Mindez pillanatok alatt szelelt át rajta, s nem ls először, de a végső eredmény mégsem volt megnyugtató számára, az ütött sebet nem enyhítette gyógyító flastromként, mert az ő esetében nem az volt a kényes és kínos, hogy anyját, a szépséges Zágorát Petrovicsnak hívták, hanem az, hogy annak a Petrovics Istvánnak volt az unokahúga, aki a 48-as Időkben megbecsült polgárként, sőt a tanács és a belvárosi kaszinó vezető személyeként nemcsakhogy átpártolt a föllázadt rácokhoz, hanem Veszelinovicscsal és Szremácz-cal éjnek évadján leszökött Újvidékre, s bujtogató szónoklatokat tartva uszított az osztrák elnyomástól szabadulni kívánó magyarság ellen. De nemzeti mámorában annyira föllelkesült, hogy meghirdette a nagyszerb gondolatot, mely az alföldi „mongolfajzat" felszámolása után Budapestnél jelölte volna ki az új szerb birodalom határát. A „mongolfaj zat" kifejezést különben Jellasics horvát bán szótárából vette, aki Bécs iránt tanúsított előzékenységét e fenti népség teljes kiirtásával kívánta megszolgálni. Ez ugyan nem sikerült a bánnak sem, de a gyűlölködés magvait mégiscsak elhintette. De bármint volt is, a nép belesodródott a küzdelembe, legendás hősök születtek, s egy olyan mítosz, melynek csodálatos eseményei, mint Branyiszkó, Nagysalló vagy éppen Szent-Tamás, a megváltás titkos ígéreteként éltek a népben a rémuralom, s az utána következő megbékéltebb korszak idején is, azzal a gyógyíthatatlan reménységgel, hogy e csodák még megismétlődhetnek. Bárhol ültek össze a volt honvédek, kocsmában vagy magánlakásban, a legendás idők minduntalan föltámadtak valamelyik jelenlevő szavai nyomán, s akkor mindenki elmesélte — ki tudja hanyadszor? — a maga élményeit, néha módosítva is a valóságon, hogy a mítosz fénye sose halványodjék el, hanem vakítson, ragyogjon, míg a végső cél: a szabadság meg nem valósul. S e hitet még Deák józan lángelméje sem tudta mérsékelni az ország túlnyomó többségében, hiszen a kiegyezés kényszerű sikerei után egy-két év múlva már foszlik a Deák-párt, művének hézagait kikezdik, s az egyre erősebben kibontakozó reakcióval szemben a nép újra a Kossuth igéihez menekül. Gábor tudta, hiszen számtalanszor hallotta otthon meg máshol is, hogy a nagy összefogás helyett a népek egymás ellen fenekedtek, egymás erejét fogyasztották, s a nagy véráldozatból végül is a Haynau sátáni feje emelkedett kl dicsőségesen, amint zászlónyi bajuszát simogatva egyetlen szemhunyorítással küldi bitóra a nép hőseit, s fittyet hányva minden korábbi ígéretére a nemzetiségek nagy nemzeti álmait is egyetlen tollvonással. a minimumra zsugorítja, s az osztrák birodalom összpontosító, germanizúló törekvéseinek veti alá. Ma már ez a gyűlölködés alábbhagyott — gondolta Gábor —, a honvédek lassan megöregszenek, elhalnak, s az új generáció már csak hírből értesül a nagy eseményekről, de akik személyesen részt vettek a gigászi küzdelemben, mint Zsótér, Ábrahám, Várady. s szinte az egész toronyalja, beleértve a főispánt is, azok még mindig nem tudták kihúzni szívükből a tüskét, s ha megtűrik is már maguk között a megjuhászult Veszellnovicsot és Szremáczcot, de lelkük mélyén nem bíznak bennük, s azt is tudják, hogy fordulat esetén a nemzet rájuk újra nem számíthatna. Ez keserű és fájó tudat, mert semmilyen megkülönböztetésben nem részesülnek, élnek úgy, mint bárki, hivatalt, pozíciót nyerhetnek kedvük és képességük szerint, sőt ki is vándorolhatnak, ha nyomasztó számukra a magyar levegő, vagy egyszerűen felszívódnak, beolvadnak a nemzetbe fenntartás nélkül, mint a jónevű törvényszéki bíró, Marinkich Mihály, vagy éppen Bite Péter felesége, Gábor édesanyja, Petrovics Zágora. (Folytatluk.)