Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
VASÁRNAP, 1972. JŰLTOS 9 HOL? niftlíM A küzdelem a soványak és az enyhén teltek között több évszázada zajlik már, s a világ, akárhogy is titkoljuk, mindig a kedves-kellemes, kötetlen mozgású és életörömet sugárzó kerek idomúakat kedvelte a rejtélyesen halovány, beesett arcú, nádszálkarcsúságú nőkkel szemben. A dundi asszonyok sikerének csúcspontját az 1900-as év jelentette. A századforduló asszonyai teltek voltak, ám fűzőbe szorították, mert a férfiak tetszésének megnyeréséhez a dereknak nagyon vékonynak kellett lenni. Az 1910-es év a francia nők divattörténetének 1789-e lett, valóságos forradalmat okozott Párizsban egy divatszabó, Paul Poiret. Szerinte ugyanis „a felső testet szabaddá kell tenni és a lábakat meg kell béklyózni". Ettől kezdve hódoltak az aszszonyok „bukjelszoknyának", de a francia nők voltak az elsők, akik újjongva köszöntötték felszabadulásukat és eldobták a szépségük érvényesüléséhez végre szükségtelennek nyilvánított fűzőt. Ettől kezdve az elegánsan öltözött nők kevesebbet szenvedtek ugyan, de szabályos hengerpárnákhoz hasonlítottak. A húszas évek újabb változást hoztak, 1925-*28 körül alakult ki a fiús lányok típusa. Jellemzői voltak a hosszú lábak, a sovány felsőtest, a rövid haj, néha dauerolva, s a térdet fedetlenül hagyó zsákruha. Maguk az érdekeltek, a nők kezdeményezték ezt a divatváltást, de 1929 körül ismét elfedték a nők a térdüket, szoknyáik pedig meghoszszabbodtak. A manekenek, akik ezeket a kreációkat bemutatták, izmosak voltak és kisportoltak, de ez a divat rövid öt év után a múltté lett. 1935-ben a nők újra visszatértek a kerek idomokhoz. A második világháború ennek az örök divatnak sajnos nem kedvezett, a nők lefogytak, szoknyáik pedig visszahúzódtak a térdükhöz. Űj fordulatot az 1950-es esztendő hozott ismét, a divatdiktátor Christian Dior volt Ettől kezdve a nők sziluettje ismét kerekdeddé válik, nem szégyen a dús idom, sőt a mellemelő melltartó ismét kiugratja a kebleket a mély kivágásból. Ezután következik a 18 évesek uralma, a felnövő új generáció sikerre viszi 1960ban a „sovány stílust". A nagy manekenek, az élvonalbeli divattervezők is átveszik a tizenévesek ízlését és most már divatként diktálják, hogy a szépség egyetlen ismérve a soványság. A bálvány Twiggy lesz egészen mindmáig. A csípő fokozatos kiküszöbölése és a keblek ellaposítása ugyanis sok férfit kiábrándít, s a sovány nőktől egyre többször kérdezik: ugyan miért nem táplálkozik jobban?! És ma ismét az utca szabja meg a divatot, az asszonyok újra felszabadították magukat, életmódjukba és étrendjükbe nem engednek beleszólást a divatszalonok által. Szó sincs persze arról, hogy a mai nő el akar hízni. Továbbra is a mértékletes, de a megfelelő étkezés híve, viszont sovány — az nem szeretne lenni! Olyannak akarja mutatni magát, amilyen: gyöngédnek, gömbölydednek és nőiesnek. Lehet, hogy mindennek nincs más oka, minthogy széles körben elterjedt Marceau férfifilozófiája?! Szerinte ugyanis: „Sovány nőt elvenni meggondolatlanság. Néhány év múlva az életet sivatagnak találjuk." HETVEN EVES Nlcolas Gulllén (sz. 1902.) kubai költő. MOZIK Szabadság: Ne Ingereljétek a mamát! (Színes olasz, léi 4 órakor.) Halál Velencében. (Színes olasz, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Hétfőn: Ritka látogató. (Színes, m. b. lengyel, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: Ma 3, negyed 6 és fél 8 orakor, hétfőn negyed 6 és fél 8 órakor: A Zeppelin. (Színes angol.) Fáklya: Matiné délelőtt fél U-kor: A boldogság madara. (Színes szovjet.) Mouret abbé vétke. (Csak 14 éven felülieknek! Színes francia—olasz, fél 3, háromnegyed 5 és 7 orakor.) Hétfőn: Vidékiek New Yorkban. (Színes amerikai, fél з. háromnegyed S és 7 órakor.) November 7. Újszeged: A szicíliaiak klánja. (Színes m. b. francia, felemelt helyárral,' ma 5 és 7, hétfőn 7 órakor.) Dugonics Mozi, Kossuth L. sgt. 53.: Matiné délelőtt 10 órakor: A Pál utcai fiúk. Effl Briest. (Színes NDK, 5 és 7 órakor.) Postás Mozi: A jégsziget foglyai. I—II. rész. (5 órakor.) VIDÁM PARK Nyitva 10 órától 21 óráig — hétfőn szünnap. ÜGYELETES GYOGYSZEBTAB Klauzál ter 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), hétlőn a Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi íel. ALLATOBVOSI ÜGYELET Szeged város területére Július 15-ig este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása:'" Szeged. Gogol и. 6. Telefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. Ml? 1972. JÚLIUS 9., VASARNAP — NÉVNAP: LUKRÉCIA MELEG IDO Várható időjárás vasárnap estig: Főként nappali felhőképződés, legfeljebb egy-két helyen zápor, zivatar. Változó Irányú szél. Meleg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. A Nap kel 3 óra 56 perckor, és nyugszik 19 óra 42 perckor. A Hold kel 1 óra 58 perckor, és nyugszik 18 óra 51 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél szombaton, plusz 18 cm (áradó). 1872. JÚLIUS 10., HÉTFŐ — NÉVNAP: AMA HA A Nap kel 3 óra 57 perckor, és nyugszik 19 óra 41 perekot. A Hold kel 3 óra 08 perckor, és nyugszik 19 óra 38 perckor. tlnésorozatából. 21.37 Hírek. 21.30 Híres zenekarok albuma. 22.00 Hírek. 22.20 Koncz Zsuzsa és a Bergendl-együttes felvételeiből. 23.00 Schubert-müvek. 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Virágénekek. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hirek. 8.05 A csudálatos Mary. Folytatásos regény. XII. rész. 8.30 Tito Gobbl és Geszty Szilvia énekel. 9.00 Hirek. 9.03 Ezeregy délelőtt... 10.00 Hírek. 10.05 Zenés műsor üdülőknek. 12.03 Zenekari muzsika. 13.00 Hírek. 13.03 Érettségiző dolgozók. 13.20 Kórusok, hangazerszolók. 13.45 Időjárás- ós vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig ... 18.00 Hírek. 18.05 Külpolitikai figyelő. 18.20 Ludas Matyi. Elbeszélő költemény rádióváltozata. 18.57 Közkívánatra! £n, Hackenberger! Hangjáték. 19.31 A la carte ... 19.49 Reklám. 19.54 Jó estét, gyerekek. 20.00 Az esti krónika különkiadása. 20.30 ÜJ könyvek. 20.33 Egyetlen boldog, békés nap. Rádiójáték. 21.47 Erkel operáiból. 22.30 Paganini: h-moll hegedűverseny. 23.00 Hírek. 23.15 Dékl Lakatos Sándor népi zenekara Játszik 24-00 —0.10. Hírek. NYÁRI SZÉPSÉGÁPOLÁS Víz, napfény, vitaminok — nyáron könnyebb szépnek lenni? Szépítkezni legalábbis. De néhány jó tanács mindig elkel, ezért fordultunk hát a kozmetikushoz, mielőtt stran-^ dőlni, napozni, nyaralni kezdünk. Csak pár szót a napozásról: az arcbőr alapos kezelése után kezdjünk napfürdőzni. A kezelést persze bízzuk szakemberre, a miteszereket, bőrhibákat ne magunk próbáljuk eltüntetni Es óvatosan a napozással! Fokozatosan növelt napozási idő a legjobb, mert nem ég le a bőr, és megóvhatjuk a túlzott kiszáradástól. Napozás után zsíros krémmel és hidratáló krémmel pótolni kell a bőr zsír-, illetve vízveszteségét. Hagyjuk a bőrünket „lélegzeni"! A nyári kozmetika alapszabálya: kevés smink, vékony réteg alapozó krém, csak kevés púder és festék. A nyári divat — és milyen egészséges! — a smink nélküli, „fényes" arc. A modern arcápolás elsőrangú alapanyaga a sokféle vitaminos készítmény, és nyáron mi sem könnyebb, mint olcsón, de vitamindús készítménnyel szépíteni magunkat. Uborka, paradicsom, növényi olaj, citrom, tea és joghurt sok pakolásban alkalmazható. Felfrissíthetjük az arcbőrünket 20—25 perc alatt. Poroszlai Rudolfné, a Fodrász Vállalat 1. számú üzletének kozmetikusa adott néhány gyümölcsreceptet. t'borkapakolás: egy nagyobb uborkát meghámozunk és vékony szeletekre vágjuk. A szeleteket egymás mellé az arcunkra borítjuk és körülbelül 20 percig rajta hagyjuk. Utána az arcbőrt gyengén átmasszírozzuk, majd hideg vízzel lehűtjük es a megszokott krémünkkel átkrémezzük. Paradicsompakolás: egy nyers paradicsomot szitán áttörünk, sűrű részét elkeverjük a gyógyszertárban kapható hintőporral úgy, hogy pépsűrűségű legyen. A keveréket vattával felkenjük az arcra és addig hagyjuk fenn. amíg jól megszárad. Aztán hideg vízzel lemossuk. Az uborka- és a paradicsompakolás is száraz és zsíros bőrre egyaránt hatásos. Hasonlóan készíthetünk más gyümölcsökből is pakolást, pl. meggyből, sárgabarackból és őszibarackból, de mindig jól érett gyümölcsöt hasznájunk. Kisebb piros foltok, pattanások gyógyítósára igen egészséges a joghurt. Egykét kávéskanálra valót öntsünk kistányérra és vattával kenjük vele a bőrhibát, foltot. Aki sokáig szeretné megtartani arcának nyári napsütötte színét, tealemosást alkalmazzon. A teakezelés a következő: sötét teát főzzünk, hűtsük ki és reggel, víz helyett, azzal mossuk az arcot. A petrezselyem nagyon szépen fehéríti a bőrt. Egykét evőkanálnyi szárított petrezselymet fél liter vízzel leforrázunk, állni hagyjuk, amíg lehűl, majd a levét leszűrjük. Mosakodás utón töröljük ót vele az arcot. Nyáron is érvényes az az alapszabály, hogy arcbőre ellen az véti a legnagyobbat, aki nem tisztítja rendszeresen. Minden este feltétlenül tisztítsuk meg bőrünket a sminktől, az egész napi portól, és soha nem amaradjon rajta éjszakára semmiféle festék. Sz. M. RÁDIÖ VASARNAP Kossuth 6.00 Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 6.10—7.58 Kellemes Vasárnapot! Közben: 6.50—7.13 Műsorismertetés. — Budapest és vidék kulturális életéből. — Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. — Körzeti Időjárásjelentés. 7.25 Múzeumi híradó. 7.58 Hallgatóink figyelmébe! 8.00 Hirek, Időjárás. 8.05 Ot kontinens hét napja. 8.20 Reggel a centrálban. A Magyar Rádió irodalmi kavéháza. 9.34 Magyar muzsika, tegnap és ma. 10.00 Hírek. 10.03 Bonyodalom a könyvtárban. 10.26 Híres előadóművészek felvételeiből, 10.55 Itáliai napló. 11.05' Miatta Lanza két dalt énekel. 11.12 Reklám. 11.17 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Közben: 12.00 Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 12.10 Edes anyanyelvünk. 13.00 Tiszta szívvel. 13.10 Éva. 13.36 Rádiólexikon. 14.06 Librettó ipar vagy Irodalom? 15.00 Hirek, időjárás. 15.03 Múltőrzők a német utakon. 15.28 Szólistaparádé. 15.58 A Karamazov-testverek. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hirek, Időjárás. 17.05 Nótakedvelőknek. 17.45 Lírai önarckép. 18.00 Könnyűzenei olimpia. Döntő — V. rész. 18.33 Szvjatoszlav Uiohter felvételeiből. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Hírek. időjárás. 19.10 Júniusban hallották először. 19.40 Minden jegy elkelt. Mózes. 22.00 Hírek. időjárás 22.10 Sporthírek. Totó. 22.20 Az Állami Népi Együttes műsorából. 33.00 Szimfonikus könnyűzene. 24.00 Hirek, időjárás. 0.10 —0.25 Eji zene. Petőfi 6.58 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 A római katolikus egyház félórája. 7.30 Finn Videro Buxtechude-müveket orgonál. 7.50 Mit hallunk? 8.20 Miska bácsi lemezesládája. 8.50 A Magyar Radló és Televízió gyermekkórusa romantikus kórusmüveket énekel. 9.03 Szívesen hallgattuk. Az alattvaló. 10.02 Léonle Rysanek es Rudolf Schock énekel. 10.40 Szívesen hallgattuk. Vasarnapi koktél. 12.10 Jó ebédhez szól a nöta. 12.58 pimplmpáré királykisasszony. 13.45 Időjárásés vízállásjelentés. 14.00 Táskarádió. 15.00 Találkozunk a Szélmalom-presszóban. 15.30 Mozart: F-dúr szonáta. K. 377. 15.50 Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. 16.00 Hírek, időjárás. 16.05 Nagy siker volt. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye az Erkel Színházban. 17.19 Chiorianu: A haza védői. 17.25 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. I. félidő. 18.20 Vujicslcs Tihamér: Alföldi képek. 18.30 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. II. félidő. 19.20 Jó estét, gyerekek! 19.30 A vasarnap sportja. 20.00 Hirek, ldőjárásjelentcs. 20.10 Jelenidöben. 20.37 Bach és Handel müveiből. 21.12 Ibis az amforában. 21.27 D'Albert: A hegyek alján. Közben: 23.00 Hírek, időjárásjelentés. 24.00—9.10 Hírek, Időjárásjelentés. HÉTFŐ Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.00 Hirek. 8.05 Műsorismertetés. 8 i3 Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15 Kedvelt regi melódiák. 9.06 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Folytatásos regény. XIII. rész. 9.26 Rádióbörze. 9.30 Paganini: h-moll hegedűverseny. 10.00 Hírek. 10.05 Zenekari muzsika. 10.30 Az elveszett alkotmány. Vígopera. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Nóták. 13.52 Válaszolunk hallgatóinknak! 14.07 Edes anyanyelvünk. 14.12 A Magyar Fúvósötös játszik. 14.40 Miért szép? 15.00 Hírek. 15.13 Eletutam. 15.45 Egy férfi és egy nő. Filmzenerészletek. 15.59 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Pol-beat. 16.17 Angéla . .. 16.45 Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. 17.00 Hírek. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.30 Húszas stúdió. Zsákutcában ... 18.10 Könnyűzenei olimpia. 18.43 Van új a Nap alatt. 18.58 Hallgatóink figyelmébe I 19.00 Esti krónika. 19.30 Sporthíradó. 19.40 Népdalest. 30.23 Nagy siker voltl A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának maTEVE I VÍZSZINTES: 1. Azonos magánhangzók. 4. Vörösmarty írja egyik versében (folyt, a függőleges 13. szám alatt). 13. Gyakori női név. 14. Materiális. 15. Rag, -re párja. 16. Egyik érzékszerve. 18. Ausztria szövetségi tartománya. 19. Folyadékot tölt. 21. Kikanalazza. 24. Daloló szócskák. 25. Testrész. 27 Színművészünk (Ervin). 29. Az összeadás jele. 30. Község Szabolcs-Szatmár megyében. 32. A levélborítékot kitölti. 34. Molibdén vegyjele. 35. Illemből, szokásból kéreti magát. 37. Szűkös viszonyok között él. 38. Z. O. 39. Miskolc hegye. 40. .. .-Bungay (H. G. Wells regénye). 41. Európa Kupa. 42. Csak becsukott szemmel láthatjuk. 43. Ilyen a fenyőfa. 45. Lásd a 14. számű 6ort. 47. Iderakja a fundamentumot. 49. Bátorság. 50. I. N. L. 52. Pusztító forgóvihar európai neve (Amerikában tornádó). 54. Római 102 és 500. 55. Lecsúsztatja a torkán a falatot. 57. ... kürt (több európai hegyvidéken használt ősi jelzőhangszer). 59. Az itt lévő. 60. Tevékenységi terület. 62. Oktalan, meggondolatlan. 64. Ügynevezett, röv. 65. Iráni eredetű lovasnomád nép. 67. Valamely régebbi korból származó. FÜGGŐLEGES- 1. Nemesfémmel bevonó. 2. Névelő. 3. A főzés kelléke (névelővel). 4. Község Szabolcs-Szatmár megyében. 5. Csésze, bögre. 6. Olasz regényíró, „A szív" című gyermekregénye világhírűvé vált. 7. O. T 8. Gallium vegyjele. 9. Megelégelt. 10. Régi fegyver. 11. Bekerített fedetlen hely legelő állatok részére. 12. Hatalmas agyagalak. 13. A vízszintes 1. számú sor folytatása. 17. Kocsonyaszerű édesség. 20. A vizek városa Komárom megyében. 22. Békaporontyok. 23. Erre a helyre taszít. 26. Valamely tárgyban vagy elképzelt dologban való babonás hit. 28. Más által értesítem. 31. Nagyon ízlett. 33. Hegység Szlovákiában. 36. .. .-föld (vidék Afrikában). 40. A lángok közé hajit. 41. Nyugvópontra jutott (kellemetlen ügy). 43. Kúp alakúra formált lemez, amelyből a kalap készül. 44. Az északamerikai Nagy-tavak egyike. 46. Veszett fejszének... 48. Vízszintes lap a szekrényVASABNAP Budapest 9.30 Félidő 0:1. Lengyel rövldjatekfilm-sorozat. 1. A labda. 10.00 Nemzetközi gyermekhangverseny. I. rész. 10.30 Gyorsasági motor-világbajnokság. Közvetites Sachsenrtngból. 16.05 Népművészet, népszokások. 16.35 Világjárók. Francia filmsorozat. 1. Párizs. 17.00 Delta. 17.25 Telesport; Újpesti Dózsa—Salgótarjáni Bányász bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 19.25 Esti mé6e. 19.40 A Hét... 20.40 Hírek. 20.45 Maigret felügyelő: „Az aranygyapjú". 31.30 Sztravinszkij. Amerikai film. 32.25 Hírek. — Sporthírek. 22.40 Jó éjszakát felnőttek: Casanova kontra Kékszakall. Babfilmsorozat. 3. Ikrek. Belgrád 8.50 Barázda — magyar nyelvű adas. 9.40 Népi muzsika. 10.10 Földművelőknek. 10.55 Szezám utca. 11.30 A kalapok országában. (Gyermek filmsorozat. Ism.) 14.00 Sportműsor. 18.25 Peyton kisváros. 19.45 Rajzfilm. 20.30 Amikor már nem voltara katona. (Ism.) 31.13 Vers ás sanzon — zenei szórakoztató műsor. 31.30 Sportszemle. 31.35 Brazília: A mini labdarúgóvilágbajnokság döntő mérkőzése. Második műsor: 20.30 Játékfilm. 33.00 Huszonhárom ora. HETFO Budapest Nincs adaa. Belgrád 18.35 Magyar nyelvű tv-krónika. 17.30 Braslav Rabár sakkkomentárja. 17.40 Báboperett. 18.00 Gyermekkönyvekből. 1«.30 Tv-posta. 19.00 Maxim eter — ifjúsági adás. 20.30 Rövidfilmek. 20.45 A dubrovniki nyári Játékok megnyitása. 21.35 A béke Odüsszeája. 22.05 Egy esemény, amely talán az utolsó — tvdráma. ben. 51. Leharapdál. 53. Hizlalásra fogott fiatal szarvasmarha (névelővel). 56. A mélyben. 58. Köztársaság Elő-Ázsiában. 61. Nagy amerikai költő. 63. E. B. É. 66. Hosszmérték röv. 67. Himfy névjele. 68. Kiejtett betű. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 4. és a függőleges 13. számű sorok megfejtése. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejtveny megfejtése: S az egész föld egy óriás, hirtelen csodától aranyszinbe rejtezett. — A megfejtők közül könyvvásárlási utalványt vehet át a szegedi Móra Ferenc könyvesboltban (Kárász utca), ahol érte vásárolhat: Dornbach József, Hunyadi János sugárút, Havas Miklós, Alsó Kikötő sor, Szigeti Elvira, Mátyás tér, Szombathy Lajosné, Tavasz u., Tóth Erzsébet, Tolbuhin sugárút, Vitos Györgyné, Tarján. Kérjük a nyerteseket, hogy a jutalmakat három héten belül vegyék át a könyvesboltban. A megfejtéseket postai levelezőlapon várjuk. A beküldési határidő mindig a megjelenéstől számított hat nap. Olvasható aláírást és címet kérünk. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1973. július 13-án ( órától 19 óráig a Móricz Zs. rakpart, Zászló u„ Honvéd tér, Földvári u., Dani u„ Gogol u„ Jósika u„ Török u„ Rákóczi tér, Kossuth L. sgt., Lenin krt., Kálvin tér, Madách u„ Leehner tér, Szappanos u„ Párizsi krt.. Brüsszeli krt., Sziliért sgt., Tabán u„ Felső Tisza part, Móricz Zs. rakpart álul határolt területen időszakos áramszünet less feszültségi áttérési munkák miatt. Felhívjuk a fogyasztóink figyelmét, hogy a Nagy Jenő u„ Lenin krt.. Takaréktár u„ Széchenyi tér. Kelemen u„ Klauzál tér. Kis Menyhért u. által határolt területen nem lesz áramszünet. Fogyasztói szíves elnézését kéri a DÉMAsz Szeged városi kirendeltsége. Dk. 11339