Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-09 / 160. szám

/ VASÁRNAP, 1972. JÚLIUS 9. 3 Külpolitikai REFLEKTOR Európában sorozatos erőfeszítések történnek a kontinens ügyeinek előbbrevitelére. Gromiko szovjet külügyminiszter a Benelux államokban tesz körutat, Rómában magyar—olasz kerekasztal-tanácskozás folyt az európai biztonsági értekezlet létrehozásáról. Csütörtök-pénteken Rogers amerikai külügyminiszter látogatott Budapestre. Első ízben járt ilyen magas beosztású amerikai személyiség hazánkban, s a Jói ismert nézetkülönbségek fenntartása mellett több kétoldalú megállapodás került aláírásra. A külügyminiszteri találkozókon jó alkalom kínálkozott az európai biztonság problémáinak megvitatására, egymás álláspontjának behatóbb megismerésére is. Néhány órás tárgyalásokkal természetesen nem lehet felszámolni minden akadályt, a további előrelépés szempontjából azonban ez a mostani eszmecsere feltétlenül hasznos volt. » Észak- és Dél-Korea nyilatkozata Rendkívül érdekes hír érkezett a koreai felszigetről. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság es a Koreai Köztársaság hivatalos képviselői „észak-déli közös közleméhyt" adtak ki a két állam kulcskérdésének számító témáról kettőjük közeledéséről és az egyszer eljövendő nemzeti 'egyesülésről. Ha néhány esztendővel ezelőtt, mondjuk egy újságíró-klubban vagy valamelyik parlament folyosóján valaki kijelenti, hogy Észak- és Dél-Korea képviselői bármiről is közös nyilatkozatot írnak alá és tesznek közzé, bizonyára megmosolyogják ezt a próféciát Most pedig pontosan ez történt. Pak Szong Csol, az KNDK Minisztertanácsa elnökének második helyettese phenjani sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az Észak és a Dél közös nyilatkozata olyan történelmi esemény, amely elvezethet a 27 éve taró kettéosztottság és antagonizmus megszüntetéséhez. „Véleményünk szerint — mondotta — a külső erők beavatkozásának kiküszöbölése a legfontosabb kérdés az ország egyesítése problémájának megoldásában. Természetesen Észak és Dél között különbség van az eszmékben és a rendszerben, azt azonban nem mondhatjuk, hogy Észak és Dél kibékíthetetlen ellentmondásban él." A közös nyilatkozat elvei rokonszenvesek, megvalósításuk azonban sem gyorsnak, sem könnyűnek nem ígérkezik. Dél-Koreában amerikai megszálló csapatok tartózkodnak és Szöulnak sok mindennel kellene szakítania ahhoz, hogy gyakorlatilag is elinduljon a KNDK által oly régen szorgalmazott nemzeti egység útján. C// kormány Japánban Teljes és részleges kormányváltozások voltak az elmúlt héten Ázsiában és Európában. Japán gazdasági és üzleti köreiben megelégedéssel fogadták Tanaka Kakuei külkereskedelmi é6 iparügyi miniszter liberális demokrata pártelnökké, illetve miniszterelnökké választását. Japán ellenzéki pártok azonban külön-külön nyilatko-' zatban jelentették be, hogy nem bíznak Tanaka választási ígéreteiben ós attól tartanak, hogy lényegében ugyanazt a politikát folytatja majd, mint Szato miniszterelnök. A Japán Kommunista Párt közölte, ellenezni fogja az új kormány japán—amerikai biztonsági szerződes fenntartására és a nagytőke érdekeinek kiszolgálására irányuló politikáját. Csou En-laj kínai miniszterelnök viszont nyilvános üzenetben — példa nélkül álló eset! — hívta meg frissiben Tanakát Pekingbe, hogy kezdjenek tárgyalásokat Japán és Kína közötti kapcsolatok normalizálásáról. Sok kérdőjellel, de a változások irányában halad Japán is. Változások a bonni kabinetben Az 1972 őszén tartandó nyugatnémet szövetségi gyűlési választásokig Helmut Schmidt eddigi hadügyminiszter vette át a bonni gazdasági és pénzügyminisztérium irányítását. Georg Leber, az eddigi közlekedés- és postaügyi miniszter lett az új hadügyminiszter, a közlekedés- és postaügyi miniszteri tárcát pedig Lauritz Lauritzen lakásügyi és városépítési miniszter vette át, eddigi funkciójának további betöltése mellett. Kari Schiller távozásának oka — a gazdasági és pénzügyminiszteri posztjáról — az adóreform, a költségvetés es a pénzügyi politika kérdésében közte és a kabinet többi tagja között felmerült nézeteltérések. A személyi változások viszont nem jelentenek politikai változást: ezt jelentette be Brandt kancellár. A gauiioizmus felelevenítése Párizsban A francia fővárosban új kormányfő költözött be a miniszterelnöki rezidencia irodáiba, Cltaban Delmas helyét Pierre Messmer foglalta el. Ennek több szempontból is megvan a maga érdekes háttere. Az egyik ok: vélemenye több lényeges kérdésben eltért Georges Pompidou álláspontjátói. Ez oda vezetett, hogy az államfő és a kormányfő között, különösen a legutóbbi hónapokban, nem volt meg a megfelelő összhang. A másik ok politikai jellegű. Franciaország választások előtt áll és az Elysee-palotában úgy látták, hogy a kormánytöbbségnek van oka bizonyos aggodalomra. A legfőbb ilyen ok a nemrég nyilvánosságra hozott kommunista-szocialista közös program és az ebben megtestesült jelentős erő. Pompidou úgy döntött, hogy ezzel az erővel a tábornok hagyatékának felelevenítését, a klasszikus gaúlleizmust állítja szembe. Az új miniszterelnök, Pierre Messmer minden tekintetben megfelel az említett szempontoknak. Lojális, engedelmes alkat, olyan ortodox gaulleista, aki a választásokon betöltheti a folyamatosság jelképének szerepét Markoviit) Tibor Hazaérkezeti l«w» Algériából .! a magyar Nézelődés a világban Havanna e Budapest (MTI) Szombaton hazaérkezett az a párt- és kormányküldöttség, amely Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács titkára vezetésével az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságban részt vett az ország függetlenségének kikiáltása alkalmából rendezett ünnepségen A delegáció tagjai voltak Hollai Imre külügyminiszter-helyettes és Zsigmond Zoltán, hazánk algériai nagykövete. 6. Szovjer—szíriai megállapodás S Moszkva (TASZSZ) Alekszej Koszigin szovjet kormányfő és Abdel Rahman Kalafavi, szíriai miniszterelnök szombaton Moszkvában aláírta a két ország gazdasági és műszaki együttműködéséről, valamint a szovjet—szíriai gazdasági és műszaki együttműködés! állandó bizottság létrehozásáról szóló megállapodást. A szíriai párt- és kormányküldöttség, amelyet Hafez Asszad, a szíriai Baath-párt főtitkára, köztársasági elnök vezet, szombaton Moszkvában befejezte hivatalos látogatását és hazautazott. Kuba-Perukapcsolatfelvétel # Lima (ADN) Szombaton Limában közös okmányt írt alá Miguel Angel De La Flor Valle, perui külügyminiszter és dr. Pelegrin Tofras De La Luz, kubai külügyminiszter-helyettes a Peru és Kuba közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről. Egyidejűleg Havannában dr. Raul Roa kubai külügyminiszter és dr. Jüan Jósé Calle nagykövet, perui külügyminisztériumi államtitkár is aláírta a dokumentumot. A kubai ember bármely pillanatban kész életét áldozni a szocialista hazáért, ezt a hősi tudatosságot az elviselhetetlen viszonyai ellen lázadó emberekbe a gyötrelmes múlt évtizedei oltottak. Most a tennivaló nehezebbik része következik: ezt a tudatosságot a munka iránti állhatatossággá mélyíteni. Nehéz a megélhetési A lakosság jegyre kap' mindent. A fejadag, ha nem is kicsi, de nem is bőséges. S az anyagi ösztönzésnek az a formája, amit mi ismerünk, és alkaimázunk, ott teljességgel használhatatlan. A jegyre vásárolt élelmiszer, ruha stb. igen olcsó, bőven futja a keresetből, sőt mt;g marad is pénz. De a megmaradt pénzen már nincs mit venni, mert igen szűk az árualap. Hiába kap több pénzt a munkás, azért, mert megérdemli, jobban dolgozik. ha egyszer nem tudja elkölteni; bár most itt is kedvező változást vezettek be. Az általunk alkalmazott anyagi ösztönzés nálunk azért hatóerő, mert viszonylagos árubőség van. Érdemes ezen elgondolkozni, amikor az anyagi ösztönzés formáiról, lehetőségeiről beszélünk, mert az említett jelenség (az áruhiány nagy mértéke) nemcsak kubai probléma. Ne érezzen ki ebből senki valamiféle fogyasztói társadalomra való utalást, mert nem erről van szó. Mindöszsze azt akarom jelezni, hogy anyagi ösztönzés nélkül — kizárólag erkölcsiekre, öntudatra, lelkesedésre hivatkozással — nem lehet sikerre vinni a szocialista építést; de az anyagi ösztönzés módszerei, formái, eszközei az adott gazdaság és társadalom állapotából származtathatók. S Kubában az erkölcsi tényezők hatásának, jelentőségének túlhangsúlyozása mellett — ha még kissé érőtlenü! is — léteznek az ottani adottságokhoz igazodó ösztönzők is. Kuba szocialista ország, s a következő években — kitűnő adottságaiból eredően is — kivirul, gazdag lesz. A vezetők elszántsága, s a tennivalók körvonalazása jó irányba mutat. Jobb tervezést, szervezettebb és gondosabb termelést; kézzelfogható munkanormákat; nagyarányú és alaposabb szakmai-technikai képzést stb. — említettek azon a július 26-1 nagygyűlésen. Kuba munkásosztályának jelleméről Fidel Castro így beszélt: „A Santiago de Cuba-i munkások elsősorban a termelés miatt nyugtalankodtak. Munkások szakadt ruhában, rongyos cipőben, esztergapadokat, szerszámgépeket, mérőműszereket kértek és sokkal jobban nyugtalankodtak mindezekért, mintsem egyéb problémák miatt. Ez a mi számunkra nagy tanulság. Ez erősíti meg az életben a valóságot; hogy ez a proletariátus; hogy ml az ipari proletariátus; az igazi forradalmi osztály; a leghatalmasabb forradalmi osztály. Milyen gyakorlati leckéje ez a marxizmusnak' és a leninizmusnak számunkra, akik* a forradalom útját nem a gyáron keresztül kezdtük — milyen jó lett volna ez mindannyiunknak; mi a forradalmat értelmiségi vonalon, tanulásból, elméletből, gondolatból tudtuk." A kubai éghajlati viszonyok mellett a termés évi kétszeri betakarítása is elképzelhető, hiszen a „tél" is plusz 10—15. fokot jelent. S ott — a magas páratartalom folytán — mindig minden bujazöld. Termőre fordulnak a nagy narancserdők, kikísérletezik a jó citromfajtát, s növelik az állatállományt. Kuba gazdasága — nagy kínlódás és belső erőfeszítések árán — erősödik. Ezt Havannában senki sem vohja kétségbe, csak a széjjelszórt reakciós politikai erők szeretnék az ellenkezőjét. Az építőmunka mai igényéhez igazodik az ország vezetésének módszere is. Fidel Castro havannai beszédében voltaképpen a vezetésben kialakítandó munkamegosztást sürgette. Vagyis annak a sürgős szükségességét, amit mi is alkalmazunk; a pártnak, az állami szerveknek, a társadalmi szerveknek és a gazdaság vezetőinek megvan a maguk sajátos tevékenységi köre. Ha a pártban határoznak el mindent, egészen az operatív végrehajtásig, akkor hatalmas alkotó energiákat tartanak pangásban, ami úgy jelentkezik: „nem szükséges gondolkodni, majd megmondják fönt, hogy mit, hogyan csináljunk". E helyzet jellemzését a kubai munkaügyi miniszter egyik televíziós interjúja mutatta meg világosan. A miniszter azt mondta: hova menjen panaszával az üzemi munkás, amikor az üzem operatív vezetését a pártvezetőség és a gazdasági vezetők azonos módon és felelősséggel végzik? A gazdasági vezetőkkel szembeni munkáspanasz a párt vezetőségnek is szól, mert hiszen a gazdasági, munkaügyi hibákban a pártvezetőség is „benne van". A szakszervezet viseont nem látja el a munkásosztály érdekvédelmét, amelyre pedig* a szocializmus viszonyai között is nél-' külözhetetlenül szükség van. A szakszervezetek nem lehetnek az „élrnunkások" szervezetei, hanem átfogó tömegszervezeteknek % kell lenniük — magyarázta a munkaügyi miniszter. Feladatuk. hogy megvédjék a dolgozók törvényes jogait ott, ahol ezeket megcsorbítják, biztosítsák a munkásnak járó fizetett szabadságot, ne menjenek bele az indokolatlan túlórázásokba, segítsék elő a dolgozók szakképzését, kulturálódásukat, és biztosítsanak sportolási lehetőségeket, foglalkozzanak a termeléssel és a termelékenységgel, segítsék elő a tudományos munkanormák kialakítását, mert enélkül nincsen megalapozott szocialista termelés! Jesus A. Escandell elvtárs, a kubai szaktanács külügyi titkára arról tájékoztatott, hogy most folyik a szakszervezetekben a „hogyan tovább"-ról a vita, s majd az őszi plénum dönt néhány nagyobb horderejű kérdésben. Ottjártam óta ez már megtörtént. Mennyire ismerős gondok, problémák. Az a furcsa, hogy ezek a hasonlatosságok valamennyi gazdaságilag kevésbé fejlett ország szocialista építésében azonos módon • jelentkeznek, s egymástól egy kicsit függetlenül ismétlődnek. Pedig tanulságok — egymás erényeiből, hibáiból — bőven akadnának. A fölvillantott kubai gazdasági, társadalmi vonások tükröznek nemzeti sajátosságokat, latin-amerikai sajátosságokat is, de mégis jellegzetesen a szocialista építésben jelentkező közös vonások dominálnak. Ünnepi tűzijátékkal zárult a forradalmi ünnepségsorozat nyolcnapos tengerparti karneválja A Tore tetejéről * néztük a fényárban úszó Havannát, Latin-Amerika első szocialista államának fővárosát. Che Guevaro nem jár már a tengerparton, az ünneplőkkel nem kurjongat és nem énekel. Che Guevara halott, de emléke fényesen él Kubában. Feleségét ott láttam a dísztribünön, és meg-tudtam, hogy családjáról gondoskodnak. Nagy tablószerű képéi alatt tisztelettel állnak . meg az emberek. Nagyszerű ember volt, tisztaszívű, bátor jellemű forradalmár. Még akkor is az, ha tanaiban a latin-amerikai országok forradalmának lehetőségeit tekintve — tévedett! A marxizmus—leninizmus elmélete a forradalomról — a kontinens sajátosságait is figyelembe véve — ott is érvényes. (Folytatjuk.) Erdekek és óhajok Nem biztos, hogy mindenben igazat adnak nekem, mégis elmondom véleményemet a címben jelzett témáról, elsősorban az érdekről, amely determinálja az emberi cselekvést. Az igaz, hogy az ember tele van óhajjal és hangulattal, de ezek mégsem azonosak az érdekkel, mert nem döntőek, mint ahogyan az sem perdöntő, hogy mit mond valaki, inkább lényeges, hogy mit cselekszik. Azt tudom, hogy a mindennapi életben az egyszerű ember nem filozofálgat az érdekfajták és típusok fölött, hanem végzi a maga dolgát, közelebbi és távolabbi célokat tűz. önmaga és szűkebb környezete elé, amelyben kifejeződik saját és családja .óhaja, hangulata. Ezeket az elérendő célokat mégis valamilyen érdek ösztökéli. Csak az a kérdés, hogy ez az érdek, mármint az egyéni érdek, képes-e simán megvalósulni, vagy összeütközik más érdekekkel. Vannak, akik azt vallják, hogy az egyéni érdek benne foglaltatik a társadalmi érdekben, azaz annak része, s nem létezik egyik a másik nélkül. Ha elvontan vizsgálgatom e feltevést, semmiféle ellentmondást nem találok. Való igaz, hogy egyének nélkül nincs közösség, nincs nemzet, nincs társadalom, és fordítva. Az érdek oldaláról nézve hasonló következtetésre lehet jutni. Elvont társadalmi érdek miért lenne, vagy mi értelme volna, hiszen valahol, valakiknél jelentkezni kell kézzelfoghatóan is az érdek megvalósulásának. Egy társadalom önmagában, elvontan nem lehet sem szegény, sem gazdag. A vagyoni állapot is megjelenik a társadalom tagjainak az életében: lakás, kocsi, élelmezés, ruházkodás, műveltség, szociális állapot és egyebek formájában. Másképpen is ki szokták ezt fejezni. Elképzelhetetlen olyan állapot, amikor szegény az állam és gazdagok a polgárai, vagy megfordítva, vagyonos az állam és koldulnak a polgárok. Elvben tehát igaznak lehet elfogadni azt az álláspontot, hogy az egyéni és a társadalmi .érdek nem lehet egymástól elvonatkoztatott, mivel a kettő szorosan összefügg. Ha gyarapodik az állam, a társadalom, az egyben azt is jelenti, hogy gyarapodik az egyén, s az egyén gyarapodása egyben a társadalom gazdagodását is jelenti. Ettől függetlenül azt kell mondani, hogy a társadalmi érdek és az egyén érdeke nem minden • esetben fedi egymást, nincs mindig szinkronban. Hogy miért, arról szeretnék a továbbiakban meditálni. Ismerősöm mesélte, hogy tőle megkérdezte egyszer egy egyetemi hallgató: hol és kik fogalmazzák meg a társadalmi érdeket? A kérdés teljesen logikus. ,A válasz aligha lehet más: nálunk a párthatározatok és a törvények pontosan megfogalmazzák a társadalom érdekeit. Ez az érdek a munkásosztály érdeke, tehát osztályérdek és egyben társadalmi érdek. Ez a megfogalmazott érdek talán sohasem fedi egy ember, vagy egy kisebb közösség, mondjuk egy vállalat érdekét. Különben a társadalmi érdeket, azaz osztályérdeket átlagnak is szokták nevezni, s az átlagról nagyon j(51 tudjuk, hogy annak pontos mását nem találhatjuk meg a valóságban. De menjünk'csak tovább: hova álljon egy vezető, vagy bárki, az átlaghoz. vagy a szűkebb örynaga által elképzelt érdekhez? Egy pillanatig sem Vitatható, hogy az átlaghoz kell igaZodni, mivel sem az egyéni, sem a csoportérdek nem sértheti a' társadalmi vagy közérdeket. Gyakran mondanak olyasmit is, hogy a szocializmusban, ahol a termelési eszközök köztulajdonban vannak, az egyéni érdek nem képes olvan színvonalon érvényre jutni, mint a magántulajdonosi formákban. Más szóval kifejezve: az egyének törekvése nagyobb eredményekre vezetett a régebbi viszonyok között Ez az egyik véglet. A másik éppen a fordítottja: az egyéni érdekek jobban felszínre hozták az. eredményeket a tervutasításos rendszerben. Jelenleg, i i > b