Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
12 VASÁRNAP, 1972. JÜLIUS 39. r Uj gázturbinás erőmű ft £tjutunk az infarktustól — Hát igen, rosszul állnak a dolgok — jegyezte meg az orvos, amikor befejezte a vizsgálatot. — Hetvenkét éves korban az infarktus nem gyerekjáték. Volt valami előzménye? — Szurkoltam, doktor úr. — Szurkolt? Mivel? — Nem „mivel", hanem „kiért"! Magáért, doktor úr! — Egy szót sem értek az egészből. — Mi ezen az érthetetlen? Maga tegnapelőtt tagja volt a válogatottnak a 4x100 méteres váltófutásban. Igaz? Igaz. Nahát én magáért meg a csapatért szurkoltam és annyira felizgattam magam, hogy íme... A fiatal, atletikus termetű orvos elpirult az örömtől, megveregette a kezem és azt mondta: — Semmi baj, öreg! Én majd talpra állítom magát. Az orvostudomány. még nem mondta ki az utolsó szót! „Elfutunk az infarktustól!" — tudja mit jelent ez? Most feküdjön egy keveset, azután megkezdjük a futást. Amikor a kék melegítőben először léptem ki az utcára, elég hitvány bőrben voltam. A doktor pedig vezényelt: „Rajt!" — és megindította a stopperóra mutatóját Én pedig jó tízméteres óránkénti sebességgel száguldani kezdtem, s lehagytam minden egyhelyben álló tárgyat Mellettem nagy horkantásokkal, mint a csődörök eliszkoltak az egészséges futók; az egyiknek még arra is jutott ideje, hogy gúnyosan megkérdezze, nem a temetőbe ügetek-e ilyen „őrült" tempóban? De mi a doktorral ügyet sem vetettünk a gúnyolódókra! Mindennap futottam, a doktor mérte az időt a stopperral, s kezdődtek a kellemes meglepetések. Először a kerület rokkantjait, és nyugdíjasait hagytam le, azután az óvodásokat, majd az aszszonyokat, akik koptyba tűzték a hajukat futás előtt. Végül orrhosszal megelőztem az egészségeseket is, akiknek ugyancsak elment a kedvük a nevetéstől. — Várj csak, apuskám! — dörzsölgette kezeit a doktor. — Futsz te még a válogatottban is velem! Rá kell állnod a 4xl00-ra. Nem nagy ügy, csak tíz másodperc alatt kell futnod a százat. Bekövetkezett a régen várt nap. Az ünneplő stadion megtelt a tízezres tribünök hullámzó gúláival, napsütéssel, zászlólobogással. A doktor, az ismerős stopperral a kezében mellettem állt, egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá és ellátott az utolsó, taktikai tanácsokkal. Megszólaltak a hangszórók: „A négyszer 109 méteres váltófutás döntője következik. Felhívjuk a közönség figyelmét az utolsó váltásban futó, hetvenhárom éves Kiss Józsefre." Teljes nyugalom szállt meg, biztosan tudtam, hogy bajnok leszek. Amikor átszakítottam a célszalagot, a stadion szinte felrobbant a tapstól. Idegen emberek fogtak közre, öleltek, csókolgattak, fényképeztek. Én meg csak mosolyogtam, s mondtam valamit a számhoz emelt mikrofonba. Nehezen jutottam el a %oktorhoz, hogy gratuláljak neki közös győzelmünkhöz... A doktor hordágyon feküdt, fehérköpenyes orvosok gyűrűjében. Megérkezett a mentőautó is. Egészen sápadt volt, bal kezében görcsösen szorította a stopperórát Odaléptem a hordágyhoz: — Mi történt vele? — Infarktus — válaszolta kömoran az egyik orvos. — Nagyon felizgatta magát a versenyen. Nem bírta a szívé. A doktor felnyitotta a szemét, rámnézett és halkan, csaknem suttogva mondta: — Ilyen az élet, öreg! Én nyugtatóan megveregettem a kezét: — Semmi baj, fiacskám! Majd talpra állítalak! Az orvostudomány még nem mondta ki az utolsó szót! „Elfutunk az infarktustól!" — •tudod mit jelent ez? Most feküdj egy kicsit, azután megkezdjük a futást. J. T. NEM TAPADÓ LOTTÓPORCUKOR TÁJÉKOZTATÓ A vásárlók évek óta kifő- ,, ... gásolják: megkeményedik, A Sportfogadási és Lottó csomósodik a porcukor. En- Igazgatóság közlése szerint a nek megelőzésére a Selyp! Játékhétén 5 találatos Cukorgyárban a porcukorhoz szelveny nem érkezett Negy igen kis mennyiségben étke- talalatot 23 fogadó ért el, zési keményítőt adagolnak, nyereményük egyenként amely leköti a nedvességet. 175337 forint,, három talalaÉLÖ SZEGEDI ta 4047 fogadonak volt, nyeKÉPZÖMÜVÉSZÉT reményük egyenként 498 foHolnap, Rétfőn déli 12 óra- ^nt, a 2 találatos szelvények kor nyitják meg a Móra Fe- szama, 144 774 darab erekre renc Múzeum központi épü- egyénként 17 forintot firetletében a Szegedi Galéria nek. A nyereményösszegek „Élő szegedi képzőművészet" a nyereményilleték levonása című termét. A kiállítás ke- utan értendok A közölt adaresztmetszetet ad a Szegeden tok tajekoztato jellegűek, élő és alkotó képzőművészek munkásságáról. KUTATÓÉIT TÖRÖKMOGYORÓS ERDŐ Befejezte 108 napos hidroAlsószentiván határában meteorológiai kutatóútját a található Magyarország egyet- Vojejkov nevű szovjet kutalen törökmogyorós erdeje A tóhajó és a Csedes-óceán viritka erdőt a hajdani bír- , '. ,, . „_, tokos telepítette félhektárnyi zéro1 visszatért Vlagyivosztok területre 45 évvel ezelőtt. A kikötőjébe, törökmogyorós fafajta hamaíát A November 7. Erőmű szomszédságában épül hazánk legújabb gázturbinás erőmüve. A kétszáz megawatt össz- ~ösan "él?'p"ram^zerűe"n teljesítményű, olajtüzelésű kazánokkal hajtott erőmű gép! é íti koronáját de telepítésberendezeseit a Szovjetunió szállítja. A tervek szerint 1973. ben mint az alsószentivániszeptember 20-án áramot ad az országos halozatba az uj ten 20 méter magasságü eromu. Képünkön; Csehszlovák szakemberek iranyitasaval végig követhető törzsén neépül az erőmű nagy csarnoka. veli koronáját. FÉLÉVI MÉRLEG KEZDŐDIK VIHAROK A tavalyi év első feléhez A VADÁSZATI IDÉNY t-HatY,ansz?ri Y ™ » ® képest 25 százalékkal nőtt á p,tfiín Wrata1n tűzoltók pénteken Madridtermelés a Férfi és Női Di- Augusztus elsejen hivatalo- ban, miután a zivatarok sovatszabó Vállalatnál Mte ta- San kezdetét Vcszi az 1972~ rán elöntötte a víz a házak vaí?Tmillió forint idén mE 73"eS vadkacsavadászati pincéit és földszinti helyisé10 m ü Hó for ín tos ermeleű idény, és ezzel együtt az idei geit. A viharok Spanyolorértek az első félelztendő vadaszszezon. A nyári pihe- Szág több vidékén okoztak ertek az első félesztendo nő tó _ lső ízben „ károkat mérlege. Ez idő alatt Igen vak> lápos vidékek és a Du_ EUlyos *aroKatna-menti szigetek környékén Felelősségre VOPják a szabványok megsértőit sok kisszériás, munkaigényes Figyelmeztető Egy lihegő matróz szalad az óceánjáró parancsnoki hídjára, és teli tüdőből kiabál: — Kapitány! Azt hiszem, kilyukadt a hajónk! — Miből gondolod? — Cápa van az úszómedencében! terméket állítottak elő a vál- _ dörögni kezdenek a puslalat munka íelyein. A triplin és a jersey ruhák voltak a Most készült egy felmérés, meS a szabványokat, illetkák. A Magyar Vadkereske„sztárok" á késztermékek kö- delmi Vállalatnál eddig zött az elmúlt időszakban. Az augusztusra több mint ezer eh0SZtlk' NSff-te"' h mely szerint a "szabványo-" - károsítják meg a vevőgek tevékenysége is. f™ vadász Jelentkezett kat 61talában tiszteletben A kereskedelmi felügyelőDINNYE vaakacsavaaaszatra. Nagy az tartjákj bizonyos szabvá- ségek és a minőségellenőrző ANGLIÁNAK érdeklődés ez iránt a vada- nyok ellen szInte sohasem intézetek is figyelemmel kíNaponta 300—400 mázsa gö- azati kuriózum iránt, amely vétenek, viszont akadnak "^"k, hogy betartja-e az rögdinnye é» 500—600 mázsa az európai országok közül 0iyanok amelyektől ieen ipar éS & kereskedelem, « uirtfíiHinnvrt Áf\rt>vi\r n friiiá- • . . • <« - ' CTohiTÓnirnb-Ktín nlrlír+o sárgadinnye érkezik a fővá- csaknem kizárólagosan karosba Heves megyéből. Őszibarackból mintegy 50-100 ónkban található meg. mázsa, paradicsomból pedig 100—150 mázsa kerül Buda- ÁRVÍZ pestre. Emellett jelentős INDIÁBAN exportforgalmat isxbonyolít a megyei Szövtermék vállalat. a tejipar sérti meg, de akadnak a szabványoknak nem megfelelő termékek a Ezrek váltak hajléktalan- vastömegcikkek között is. Naponta három vagon görög- ná. falvakon söpört át az ár A kereskedelemben időndinnye indul Finnországba, ^ indiai Bihar es Assam al- az áruk helytelen osz. i*, 1 vovőként lelenfkezott lamban. Az arviz tobb heAnglia, ahová heti két \Sgon lyütt földcsuszamlást okozott, tályba sorolásával sértik hevesi görögdinnyét szállítanak. LOPOTT, CSALT Török József 50 éves, Szabadsajté u. 5. szám alatti la- nak, a Tiszatájnak most kumentumait olvashatjuk. Megjelent az új Tiszatáj csomagok kiváltása címén X 16 éa Annus József Zörgetcsön. MS JSSöSÍ ** című elbeszélését. Az ta és büntető eljárást indí- Örökség rovatban Moholyroly arcrekonstrukcióiról. madik osztályba tartozókat tott ellene. Nagy László szegedi életé- ki. Az új számot gazdag, szí- első osztályú áron adíák' nes kritikai anyag egészíti A jogi büntetést gazdasáLakáskultúra Félreértés i»»á *t»VL« "l».,-'•, « Döntetlen , , szabványokban előírtakat gyakran elternek. Az előira- T , . ..... . . .... * , . , .. . Jelenleg tobb mint 8000 orsokat legtöbbször a sütő- es szágos szabvány van érvényben, s ezek egyharmadát kötelező betartani. Ha egy termék egyetlen tulajdonsága gyengébb, mint ahogy a szabvány előírja, de a vevőnek ebből anyagi kára nem keletkezik, akkor szabálysértési eljárást indítanak. Jelenleg több ilyen A szegedi írók folyóiraté- nek újabban előkerült do- eljárás ls folyamatban van. Ezeknél sokkal szigorúbkoe tavaly augusztusban fel- megjelent új számában ver- Nagydn érdekes összeáll!- bak a büntetőeljárások, törte a Szabadtéri Játékok seket olvashatunk Marsall tást közöl e lap a Tanul- arneiyeket azok ellen indítaIgazgatósága Dóm téri rakta- László, Kiss Anna, Kiss Be- mány rovatban. Régészek- -„„-„it.,, . moo rát és mikrofonokat lopottéi nedek, Majtényi Erik, Pol- történészek beszélnek mes- nak- ak,k anyagilag is meg8 ezer 500 forint, értékben. A ner Zoltán és Kovács Ist- térségükről: László Gyula, károsítják a vevőket: rossz mikrofonokat ismerőseinek ván tollából. Közli a lap Bálint Csanád és Kőhegyi minőségű terméket értékesíeladta. Ezenkívül külföldi Galambos Lajos A menekü- Mihály.' E részben közöl a tenek, vagy a második, har' ' - lap ismertetést Arpas Kági bírság is követheti. A Magyar szocialista Munkáspárt Szeged városi Btiottságánsa napUapta. — Megilletik tétfő kivételével mindennap, hétköznap í, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság Htja 10 Telefon: U-5S5, 13-003. - Felelős kladö: Kovács Lásziő. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca * — tBdeai BK3. — Előfizetési dtl egy hónapra 20 forint.