Délmagyarország, 1972. június (62. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-07 / 132. szám
42 SZERDA, 1972. JŰNIUS 7. SPORT Az NB l-ben Ma újabb bajnoki forduló Bajnokverés az atlétáknál A hét végén válogatott if- 4x100 m: 2. Csongrád me- Leányok. 100 m: 3. Uhrin jusági atlétáink Budapesten, gye (a. Tóth, Laluska, Fo- 13.0, 200 m: 4. Gilicze 27.1, viadNafon VeUekrésri^A fiúk dor' Novdk> 44-2> megyei i£" 600 m: 2" Laskai 1:386> 100 íej fej melletti küzdelemben júsági csúcs!, 4x400 m: 2. m gat: 3. Bódi 16.1, távol: 2. ittissn ggrsx, «•» 3 53°SSS&T'S '«"»«— nyainknak a Bp. Honvéd erős ellenfélnek bizonyult, és tőlük 65:41, a szerencsé- Mérlegen a Spartacus röplabdacsapata sebb . körülmények között — versenyző győriektől azonarányban Legjobbak a vidékiek között ban csak 54:52 kaptak ki. A fiúk egy felnőtt és öt ifjúsági csúcsot javítottak meg, illetve állítottak be. A legjobb eredményeket felvonultató kalapácsvetésben ezúttal Almási László A Szegedi Spartacus NB I- idén a tőle megszokott A labdarúgó NB I-ben dobott megyei csúcsot, és az es női röplabdacsapata be- egyenletes jó formát. Molnár szerdán folytatódik a küzde- országos rekordtól már csak csülettel felkészült a tava- Mária még többre is képes lem kiielölték a játékveze- 154 centiméter választja el. szi évadra, s a lehetőségek- lett volna, de sérülése és tatokét is A menetrend" így Fodor Zoltán ismét megyei hez mérten a legjobb forrná- nulmánya miatt egy kicsit alakul: csúcsot ban kezdte el a mérkőzése- elmaradt a tavalyi szintjéidőket ket. A helyzet azonban egy tői. Eszes Márta játéka felnőtt és ifjúsági * tF" Dózsa Vasas Megyeri u6rott távolba, jó út 17 30 (Katona) Ferencvá- *utott rekordok árán a a.ei cseppet sem voit Diziato, egyenletesen íejtuuutt «.at, í-os—BD Honvéd Népstadion sPrintvaltó> közülük a 4x400 mert a sorsolás szerint 15 hogy a hajrában megsérült. •>n IFI (MIINR/I VM Fevetér- m"es húszéves csúcsot dön- mérkőzésből 10-et kellett ját- Szőllősi Márta lelkesedése és tt v ZVnn Snrnksír 1710 tött meg' Lalus^ György szania idegenben. (Az ittho- akarása érdemel dicséretet. (Szkokán)Rába^ ETO-Sal- kettős_győzelmével, továbbá „lak közül is az egyik, a Boda Ibolyától sokat várta gótarján, Győr, 17.30 (HaTóth László és Korom Ist- NIM bajnokcsapat volt.) A csapat, de korai sérülése ]/.__ ,,, PArci nóMn—TnSL ván els° helyezéseivel is na- csapat azzal a célkitűzéssel miatt nem hozhatta igazi hánvf Pécf 17 30 (Tanol- gyon elégedettek voltunk. A indult a küzdelembe, hogy tudását. Tóth Katalin játészegediek jobb eredményei: igyekszik megszerezni a vi- kára rányomta bélyegét, Fiúk: 100 m: 1. Laluska dék legjobbja címet, amelyet hogy nem edz együtt a csa11.2, 4. Á. Tóth 11.6. 200 m: 1969 dta a Nyíregyházi Spar- pattal. Nyári Magdolna ne17 m (Cxiiváci) niócevőr— L Galuska 22.9, 4. A. Tóth taCUS együttese mond ma- hezen lendült formába. 17.30 (Szilvási), Diosgyor— 23 6 400 m: 2 Varga 518 eáénak Komin Dióevor. 17.00 (Ems- 800' 2 yolford 2:02.6, 3 8 bánya. Pécs 17.30 (Tapol czai), Haladás VSE—Csepel, Szombathely 17.30 (Palotai), Egri Dózsa—MTK, Eger, Garamszegi 2:04.4, 1500 m: Nagy előrelépést jelentett A szezon jól kezdődött. Az ebben az évben, hogy megelső találkozón megverték oldódott az utánpótlás-neve1. Tóth 4:12.6, 2. Volford Almásfüzitőt 3:0-ra, de a kö- lés kérdése. A Radnóti Mikőr—Kecskemét NB I B-s 4:12.6, 3000 m: 2. Deák vetkező két fővárosi élcsa- lós Gimnáziumban tehetsémérkőzést 17.30 órakor, a Pa- 9:28.4, 4. Martikán 16.5, 310 pattól, a Bp. Spartacustól és ges fiatalok kezdtek szerveoortóíi ólon Tit . T-TAt Ti'rz J T~> T7~ "T T .t^homjC noff óc tűrvcTorn irHinTrÓVlA-F Komló, Diógyőr, 17.00 (Ems berger). Ezen a napon játsszák a korábban elmaradt Pénzügysaréti úton, Jv.: Hévízi, A hét végén nem lesz NB l-es forduló, mert a válogam gát: 3. Varga 43.4, 2000 a BKV Előrétől már veresé- zett és tervszerű munkához, m akadálv 2 Deák 6 34 4 get szenvedtek- Na§y fö" melynek ,máris m aKaaaiy. z. ueah. b.34.4, lénnyel győzött Szegeden — az eredmenye. mutatkozik tott a labdarúgó EB döntőin 3. Rácz 6:42.0, 10 km gya- mint ahogy várható volt A nyári program: június vesz részt június 14-től Bel- loglás: 3. Sárközi 53:46.0, 4. a NIM együttese is, azon- közepétől szabadság és mi' giumban. A szövetségi ka- Tóth G. 54:38.8, magas: 2. ban lelkesítően hatott a vel az olimp;a m'iatt képitány csütörtökön délelőtt .„- .,. . következő vasárnap színvo- ... , ,„... . . . , „ mi c7.k»„ ^h 185, távol. 1. Fodor nalas küzdelemberf otthoná. sobb kezdődik az oszifordu10.30 órakor az MLSZ-ben sajtótájékoztató tart a felkészülés menetrendjéről. 697, megyei felnőtt és ifjú- ban sjkerült legyőzniük a ló, csak július közepén látsági csúcsbeállítás!, rúd: 4. BVSC-t. A Közgazdasági nak hozzá a felkészüléshez. Egészen június 25-ig szü- ívicz 320, diszkosz (1,5): 1. Egyetem csapatától tisztes Edzőtáborba Debrecenbe net lesz az NB I-ben köz- Korom 4644 gerely. 2 Ta. vereséget szenvedtek, de is- Valószínű ben eev elmaradt mérkőzés- ' ' , .J mét megjött a harci kedv, utaziK a csaPat- vaioszinu, kacs 54,bb, Kaiapacs (b) : 1. amikor itthon a TF-től meg- külföldi túra is tarkítja majd ben egy elmaradt mérkőzés re kerül sor június 14-én: Pécsi Dózsával. ekkor a Rába ETO játszik a Almási 63,92 megyei ifjúsá- szerezték a pontokat. E győ- a nyári programot. Részt gi csúcs!, 2. Pavlovics 61,58, zelem után nehéz napok kö- vesznek a Szegedi Szabadtéri vetkeztek; egymásután hat „ , • , . Kupa küzdelmeiben, majd az t • mérkőzés volt idegenben. És A hetedik Zelman Ferenc felvétele Mint arról mar beszámoltunk, vasárnap idehaza ismét győzött a SZEOL OB Il-es vízilabda-csapata. Képünkön fchcr sapkában, 5-ös számmal Vczsenyi Péter, a szegediek hetedik gólját ejti ügyes mozdulattal az egyik védő és a tehetetlen kapus mellett az Egyetértés hálójába SOROKBAN Szegeden rendezték meg a Spartacus sportegyesületek súlyemelő-bajnokságát, amelyen a szegediek a 9 súlycsoportból hétben győztek, ördögh István eddigi 400 kg-os legjobb eredményét 410 kg-ra javította, ördögh mellett területi rekordot ért el Gajda Ferenc, Labádi Imre és Máté Imre is. A Szegedi Spartacus győztes versenyzői. Lepkesúly: Gajda 242,5. Pehelysúly: Labádi 295. Könnyű: Ocskó 287,5. Váltósúly: Tóth T. 335. Középsúly : ördögh 410 (nyomás 135, szakítás 120, lökés 155). Nehéz: Máté 370. Ólomsúly: Hajnal 305 kg. * Megyei III. osztályú labdarúgó-eredmények: Balástya—Üllés 1:2. Bordány— Pusztamérges 7:0. Mórahalom—EMERGÉ 3:1. Pusztaszer—Röszke 2:2. Ásotthalom—Volán 1:2. Domaszék— MINO 4:2. Forráskút—Zákányszék 0:3. DEFAG— Szegvár 2:1. Kübekháza— Kiszombor 0:0. Ruhagyár— Magyarcsanád 1:1. Mihálytelek—Királyhegyes 2:1. IKV—Tiszasziget 5:2. * Bírók—Jogtanácsosok 6:3 (4:0). A SZEOL külső pályáján nagy érdeklődés kísérte a bírók és jogtanácsosok válogatott csapatának kispályás labdarúgó-mérkőzését, amelyet dr. Bába István vezetett. A bírók öszszeállítása a következő volt: Exterde T., Fedor A., Könczöl L., Veszelovszki L., Kasza F., Kószó I., Gaál S. (Fóhsz B.). A jogtanácsosok a következő összeállításban álltak fel: Váradi M„ Hofszang I., Katona A., Molnár I., Trényi I., Vikor S., Szamosszegi B. * A magyar férfi röplabdaválogatott június 5-től június 10-ig Csehszlovákiában nemzetközi tornán vesz részt. A magyar csapattal tartott Szegedről Ribizsár Gyula nemzetközi röplabdajátékvezető is, aki több mérkőzésen bíráskodik. tegyük hozzá, balszerencsés mérkőzések! A tavaszi idény végefelé azután ismét kijött a lépés. A BSE, a Pécs és a Nyíregyháza elleni győzelem biztosította a Szegedi Spartacusnak a 9. helyet. Így a csapat jelenleg a vidékiek közül a legjobbnak számít. Az eredmény a játékosokon kívül Hegedűs Ferenc • edző munkáját is dicséri. A játékosok közül Tóth Margit egyfolytában, hosszú ideig a csapat legjobbja volt. Patik Aranka határtalan lelkesedésével visszaküzdötte magát a csapatba. Berta Lilian és Paragi Ágnes, a tavaly még ifjúsági csapatban szereplő játékosok nagy szorgalmukkal — és nem kevésbé a tehetségükkel —, helyet találtak maguknak a kezdőhatosban. Tóth Julianna sérülése miatt nem hozta az MNK-mérkőzéseken. B. }, Színjátéle a kapuban Szín: a SZEOL-pálya, a Ganz MÁVAG kapuja mögött pár lepésre a hálótól. Meyer, a vendégek kapusa diskurál az újságíróval. Néhány fotós is hallja, a bíró nem. A kapus szérencséjére. Középen kezdőkör, 22 játékos, plusz egy játékvezető, két segítőtársával, no meg nézősereg a lelátókon. Zene: a közönség moraja. Idő: borongós, vasárnap fél 5-től negyed 7-ig. A sovány Fister bemelegíti a kapus*-, majd hirtelen elszalad. Meyer mondja viccesen az újságírónak, fejével Fister felé bökve: — Megsértettem, mert azt mondtam neki, hogy dagi. Kezdődik a meccs, úgy tűnik, vidáman. Miért ne, hiszen a SZEOL úgy is bekerül, a Ganz-MÁVAG meg nem esik ki. Meyer nagyszerűen véd, szerencséje is van, majd tizenegyest kellene hárítania, de ez nem sikerült. Meyer kicsit bosszúsan szól hátra: — Mindig jobbra szoktam vetődni, most, gondoltam, balra megyek és kivédem. Sajnos, tévedtem. Újságíró (csupán dünnyög): Ühüm. A szünetben a szokásos pihegés az öltözőkben, edzők magyaráznak, utasítanak. Tíz perc múlva fütyül Szilvási, a játékvezető, kezdődik a második félidő. A SZEOL rohamoz, csatárai hibáznak. Berkesnek azonban sikerült kiugrani. A kapus rohan előre, a 16-oson kívülre, ahol összerúgnak. Meyer nagyon nyűgös és ideges. Ismét hátraszól, arca ördögi formát ölt, kezeivel ingerülten gesztikulál, s Berkesnek címezve mondja: — Átgyalogolok a szivén. Visszaadom neki, sajog a lábam. Közben szabadrúgás a Ganz-MÁVAG ellen. Meyer a gólvonalon fekszik, szimulál és ideges. Szilvási bíró hozzárohan, és a fülébe harsogja: — Becsület szavamra mondom, ettől a perctől kezdve a színészkedést csak a nemzeti színházban engedem meg. Mindketten rúgtak, s ha fáj a lába, adja a mezét a mezőnyjátékosnak, mert elvégeztetem a szabadrúgást. Meyer azonnal meggyógyult, többször bravúrral véd, majd percek múltán eszébe jut a lábfájás. Fagyasztót kér a gyúrótól. Ezt meg is kapja, de újabb szabadrúgást ítélnek a 16-osa előtt. Megint nem fáj a lába, erőltetett nyugodtsággal kérdezi Szilvásitól (a kérdést komikusnak találja Dávid és Magyar, öszszemosolyognak): — Közvetett, bíró úr? Szilvási felemelt karral jelzi, hogy igen (a szabadrúgásból nem lett gól). Néhány perccel később azonban Meyer hálójában táncol a labda. Varga fejelte oda, Dávid szöglete nyomán. A kapus sokkal idegesebb, mint eddig, de ez csupán pár percig tart. Hamarosan vége a meccsnek: 2:0-ra vezet a SZEOL, nincs reménye a Ganz-MÁVAG-nak az egyenlítésre. Érzi ezt a kapus, és megnyugszik. Mosolyogva szól hátra, jogosnak találva a SZEOL fölényét, kacsint is hozzá: — Jobb csapat, ez az igazság. Megérdemelten lesznek NB l-esek. Vége a mérkőzésnek, Szegeden maradt a két pont. A függöny legördülését a bíró sípszava jelzi. A kapus már rég nyugodt. Az utolsó akkord: langyos tus a fürdőben. Ács S. Sándor Vásárhelyi sikerek Szegeden A lányok mezőnyében rangadót játszottak Szegeden vasárnap: H. Spartacus és a Textilművek összecsapásán a volt NB Il-es vásárhelyi lányok végig vezetve biztosan győztek. Döntőnek bizonyult Miklósné gólképessége: hét góllal járult csapata sikeréhez. A szövetkezetiek a jelek szerint nemigen találnak legyőzőre ... A férfiaknál a Hunyadi SE 10 gólos szegedi sikere váratlan. Úgy látszik a tavaly még magasabb osztályban szereplő együttes most már magára talált. NÖK: H. Spartacus—Sz. Textilművek 12:10 (5:2). Szeged, vezette: Kiiment és Kiss S. Legjobb dobók: Miklósné 7, Serdülőbajnakság— szegedi lányak nélkül A hét végén az MTS Csongrád megyei Tanácsa Úszó Szakszövetsége serdülő megyei bajnokságot rendezett Csongrádon. A kétnapos versenyen a SZEOL úszói is rajthoz álltak, és kilenc első helyet, valamint több második és harmadik helyezést értek el. A SZEOL versenyzőinek eredményei. Fiúk. 100 m mellúszás: 2. Biczók 1:27.7, 3. Gajda 1:27.8. 200 m gyorsúszás: 1. Gajda 2:27.1, 2. Gyimesi 2:27.3. 100 m hátúszás: 3. Csiszár 1:20.0. 200 m pillangóúszás: 1. Gyimesi 2:59.0. 1500 m gyors: 1. Gyimesi 22:01.3, 2. Csiszár 23:12.8, 3. Hajós 23:18.1. 4x100 m gyorsváltó: 1. SZEOL (Biczók, Csiszár, Gyimesi, Gajda) 4:43.5. 4x100 m vegyesváltó: 1. SZEOL (Csiszár, Gyimesi, Biczók, Gajda) 5:31.0. 100 m gyorsúszás: 2. Gajda 1:06.2, 3. Gyimesi 1:08.4. 200 m hátúszás: 2. Csiszár 2:43.8, 3. Hajós 3:14.2. 100 m piUangó: 1. Gyimesi 1:12.9. 400 m gyorsúszás: 1. Gyimesi 5:15.0, 2. Gajda 5:24.5. 200 m mellúszás: 2. Biczók 3:11.0, 3. Gajda 3:18.4. 4x200 m gyorsváltó: 1. SZEOL (Biczók, Hajós, Gyimesi. Gajda) 11:27.0. A szegediek lányokat nem indítottak a versenyen. Bereczki 3, illetve Molnár 4, Rácz 3. Szegedi Konzervgyár—Kistelek 15:8 (8:3). Szeged, vezette: Szedő és Hódi. Ld.: Volford 6, Bolyki 5, illetve Rácz 4, Sándor 3. Kiskundorozsma—Szegedi Kender 11:6 (5:3). Szeged, vezette; Markovics és Ácsai. Ld.: Bacsványi 5, Gaál 4, illetve Traunitz 3. Szentesi VSC—Szentesi Kinizsi II. 19:9 (9:6). Szentes, vezette: Kalász és Szabó S. Ld.: Tihanyi 8, Leány, Répa 3—3, illetve Kovács 4, Hunyák, Orosz 2—2. SZEOL—Csongrád 8:8 (4:5). Szeged, vezette: Vízi és Erdei. Ld.: Lakatos 4, Szeles2, illetve Major 6, H. METRIPOND—Szegedi Ifjú Gárda 26:6 (11:2). Hódmezővásárhely, vezette: Sebő és Varga. 1. H. spart. 2. Sz. Tcxtilm. 1. METRIPOND 4. Sz. Konzerv, 5. Szent. VSE li. Csongrád 7. SZEOL* 8. Kistelük 9. Dorozsm* II). Sz. Kinizsi II. 11. Sz. Kender 12. Sz. Ifjú G. 9 9 - - 151- 53 18 9 8-1 134- 59 16 9 7-2 132- 52 14 9 7-2 133- 84 14 9 6-3 132- 66 12 FÉRFIAK: SZEOL—HÓDIKÖT II. 32:16 (14:6). Szeged, vezette: Erdei és Dzsipoff. Ld.: Szabó T. 7, Füredi 6, Hernádi, Hidegkúti, Szabó L., Szabó S. 4—4, illetve Kiss I. 7, Hegedűs, Szemenyei 3—3. MEZŐGÉP—Szegedi Kender 31:20 (15:6). Szeged, vezette: Hornyik. Ld.: Púdár A. 8, Link 6, Ács 5, Dézsi 4, illetve Börcsök 12, Patócs 4. Szegedi Volán II.—Makói VSE 26:15 (13:11). Szeged, vezette: Kiss I. és Tritz. Ld.: Szemendei 8, Tutrai, Faragó 4—4, illetve Varga, Kiss 4— 4. Hunyadi SE—Szegedi Kábel 21:11 (10:6). Szeged, vezette: Tárnok és Szűcs M. Ld.: Nagy 6, Barát 5, Lőrincz 3, illetve Gyovai 4, Majoros, Öhidi 2—2. Szentesi Kinizsi—Mindszent 23:18 (13:7). Mindszent, vezette: Markovics és Ácsai. Ld.: Tedás 11, Csipkó 7, illetve Tisza, Gyovai 5—5. 9 3 3 3 9 4 14 9 3 15 9 2-7 9 2-7 9-18 9 - - 9 65- 78 99-109 12-125 91-156 52-126 69-134 54-168 1. MEZŐGÉP 2. SZEOL* 3. Hunyadi SE 4. Mindszent 5. Sz. Kinizsi 6. Makói VSE 7. Sz. Kábel* 8. Sz. Volán II. 9. Sz. Kender 10. Sándorfalva 11. HODIKOT II. 8 8 - - 198-103 16 8 111 220-111 12 8 5 1 2 180-119 11 9 4 14 152-203 9 8 4-4 146-147 8 4-4 140-152 8 4-4 145-113 8 3-5 177-195 8 2-6 149-191 8 116 106-172 7 - - 7 105-177 * Ifjúsági csapat ki nem állása miatt egy büntetőpont levonva. Ifjúságiak: H. Spartacus— Sz. Textilművek 15:6 (8:4), Szegedi Konzerv—Makói VSE 17:4 (9:1), Szentesi VSC —Szentesi Kinizsi 6:5 (4:1), Kiskundorozsma—Szegedi Kender 8:5 (4:4), SZEOL— Csongrád 8:1 (5:0). H. METRIPOND—Sz. Ifjú Gárda 20:4 (12:2). * Ifjúsági csapat ki nem állása miatt egy büntető pont levonva. Ifjúságiak: Szegedi Volán —Makói VSE 21:11 (12:7), Szegedi Építők—Szegedi Kender 19:14 (11:6), Szegedi Építők—Sándorfalva 16:12 (7:6), Hunyadi SE—Szegedi Kábel 29:18 (16:9), SZEOL— HÓDIKÖT 44:20 (22:9), Szegedi Kender—MEZŐGÉP 30:24 (14:14), Szentesi Kinizsi —Mindszent 15:lo (7:4).