Délmagyarország, 1972. június (62. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-22 / 145. szám

CSÜTÖRTÖK, 1972. JÚNIUS 28. Vasháló Sárika víkendje Ridegfej is meghallgatta a szabad pártnapi előadást, néhány cikket is elolvasott a nőpolitikái határozat­ról, s minthogy egész eleven életé­ben fogékony volt az újra, meg a jóra, úgy döntött: a végrehajtást otthon, a családban kell kezdeni! Eddig egyedül ment mindenhová, a víkendet a vízen töltötte motorcsó­nakjával, esetleg baráti körben, ahol jó paprikást főztek a cimborák — és ezt most nagyon igazságtalannak taláilta. Jó földije hullott az okos szavak magja, mindjárt a felisme­rés után ki is hirdette otthon új meggyőződéséről a szózatot: — Sárika, szombaton velem jössz a kempingbe! Teljesen embertelen és igazságtalan volna, hogy amíg én süttetem a hasamait a nappal, élve­zem a víz selymét, meg a friss er­dei levegőt, te itthon a mosóvíz gő­zében, meg a vasaló melegénél szen­vedj! Neked éppúgy pihenned kell! Számodra épp olyan fontos, hogy hétfőn frissen és jó színnel menj munkába, mint nekem! — De... — Semmi de! Megyünk, és kész! — Igen, csak ... — Már megint az ellenkezés! Ügy készülj, hogy ezután minden hétvégén így lesz! Holnap vásárolj be! Vegyél jó csülköt, amiből olyan ragadós paprikást lehet főzni! Ne feledkezz meg a hozzávalókról, fő­ként a jó termelői borról! Legyen saláta, zöldség, gyümölcs bőven! Tedd a csomagba a szifont, a turis­ta-kávéfőzőt, a fürdőköpenyeket, a borotvámat, a gumimatracot, a bog­rácsot, a plédeket, a fürdőruhákat — de én magyarázzam? Szóval, min­dent, ami egy kétnapos túrához kell. Mert ha kimegyünk oda a zöldbe, ott nincs bolt, meg trafik, meg ven­déglő. Ott csaik az van, amit viszünk, meg madárfütty. Sárika gondos asszony módján ösz­sze ls pakolt mindent, ahogy Rideg­fej rendelte. Háromszor fordult, míg mindent lehordott az úszóházra, de boldog volt, amikor megiramodott vele a csónak a hűs vízen. Szorgos­kodott sátorverésben, fekhelykészí­tésben, hűtőkamrát csinált a ned­Vfes erdei földben, kávét főzött, gyü­mölcsöt tálalt, olajjal dörzsölte be Ridegfej testét, vízért kocogott a gátőrházhoz, bográcsot állított, Eát szedett, hagymát szélt, paprikást főzött, sok leleménnyel megterített, megetette Ridegfejet, maga is csipe­getett a jó paprikásból, majd elmo­sogatott, újra vízért ment, és végül lezuhant a gumimatracra. Reggel pedig kezdődött minden elölről: kávé ... víz... reggeli... olajozás ... főzés ... mosogatás. •. visszapakolás... cipekedés ... Otthon este Ridegfej elégedetten megkérdezte: — Ugye, kedvesem, nem bolond­ság ez a vikend? Hogy milyen tün­dér voltál ott az erdőn! — Nem, nem bolondság! Ragyogó­an kipihentem magamat. Most maja egész héten frissen, fiatalosan dolgozom a gyárban, meg itthon! És szombaton, természetesen, újra me­gyek, röppenek veled, mert valóban embertelen, hogy én itthon dolgoz­zam, míg te élvezed a víz selymét, meg a nappal becézteted a hasadat. Hiszen mégiscsak jobb az erdőn megszakadni, mint a négy fal kö­zött! Sz. S. L Somogyi Károlynó felvétele Mint valami különös háló borul az utca fölé a már beállított vagy szabadon lecsüngő rudak sokasága. Ha majd szerkezetté feszül, műanyag tetőt fog tartani. Alatta pedig a Dóm tér vendégei kereshetik a hűsítő italt PAPÍRSZÖNYEG GYOMOK ELLEN AND1CS ERZSÉBET KITÜNTETÉSE A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Andics Er­zsébet Kossuth-díjas akadé­mikusnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszék­vezető egyetemi tanárának, a tudományos közéletben ki­fejtett tevékenysége és okta­tó-nevelő munkája elismeré­séül a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést Lo­gonezi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. LENGYEL KIKÖTŐKÖN AT A magyar külkereskede­lem évről évre növekvő tranzitforgalmat bonyolít le a balti-tengeri lengyel kikö­tőkön keresztül A gdyniai kikötőben ünnepséget ren­deztek abból az alkalomból, hogy a „Galczynski" lengyel tengerjáró hajóra berakták a 10 milliomodik tonna ma­gyar tranzitárut. Ez a szállít­mány az Egyesült Államok­ba megy. ÜJSAGlRÓK NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓJA Kedden Berlinben megnyílt a szocialista országok gaz­dasági újságíróinak nemzet­közi találkozója, amelyet a Német Üjságíró Szövetség szervezett. Ott vannak a szovjet, a bolgár, a magyar, a csehszlovák, az NDK-beli, lengyel, román, kubai és mongol sajtó, rádió és tele­vízió képviselői. A fő téma: A Mecsekben levő Hidason a szocialista integráció elmé­A Mecsekben levő moason lyítése a KGST-tagországok NÖKÜLDÖTTSÉGÜNK FRANCIAORSZÁGBAN Czerván Mártonná dr.. a SZOT nőbizottsága elnöké- , . „ . nek vezetésével - a CGT érdekes kiserletbe fogott az kJÖZÖU meghívására — négytagú működő bogyosgyumolcs­szakszervezeti nődelegáció termelő szakcsoport: papír- A KURLAND, utazott szerdán Franciaor- szőnyeggel vedekeznek a p A szagba a dolgozó nők élet- gyomosodas ellen. Fillére­és munkakörülményeinek és kért vásárolt hulladék vagy Az NDK-ból két konténer­a szakszervezetek érdekvé- selejt kartonlapokat helyez- ben rendkívül értékes szál­delmi tevékenységének ta- tek el a ribizlibokrok között lítmány érkezett Lettország­nulmányozására. a földre. A papírszőnyeg ba: a kurlandi levéltár anya­MIKROTENGER összefüggően befedi a talajt, ga, amelyet a német meg­A l ifván Turiománvos elzáría a fénytől, s így meg- szállók hurcoltak el 1919-ben A Litván iuaomanyos , „ ovr.™nM. »„ ii—— Akidémii Zoolóeiai és Pa- akadályozza a gyomnövé- Jelgavából. Az anyagot hosz­razUoEi Intézetében több nyek kikelését. A csapadék szú évekig Rostockban, majd lazitologiui intezettoen toDO természetesen akadálytala- Berlinben őrizték, végül nyo­rrint 600 nécvzetméter alan- ««"«"»«= c"vaLmlj nemnoen orizieK, vegui nyo­területü tSttri akvᣠIlul bejut a telajba' a ^ ma veszett- Mcrseburgban a umot' — valósáaos mikro- VlmBmyeg viszont lassítja a közelmúltban akadtak rá. A tengert - létesíteni. A íi.'ldben levö viz elpárolgá- levéltárat az NDK kormá nya visszajuttatta a szovjet tudósoknak. A kurlandi le­véltár 30 000 dokumentumot tartalmaz. összetételével együtt elektro­nikus berendezések szabá­lyozzák — egytized foknyi ÉLETMÓD pontossággal — a hőmériék- AZ ÖREGKORBAN letet. Az ichtiológusok itt ta- öreeedés nroblémái ELÜTÖTTE A VONAT nulmanyozzak a természeti Az oregeaes proDiemai körülményeket megközelítő címmel dr. Kasza József fő- A bacsalmasi vasutallo­adottságok között a külön- ory°? fart ismeretterjesztő máson féktavolsagon böző halfajtákat. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE A lakosság körében elter­jedt, hogy 12 héten túli ter­hességmegszakításhoz az Egészségügyi Minisztérium engedélye szükséges. Ezzel kapcsolatban a minisztérium leszögezi, hogy a 12 héten túli — nem egészségügyi ok (szociális indok) alapján — történő terhességmegszaki­táshoz egyetlen szerv sem adhat engedélyt. A 12 héten belül engedéllyel elvégezhe­tő terhességmegszakítást jog­szabály állapítja meg és at­tól nem lehet eltérni. VITORLÁS EXPEDÍCIÓ A DUNÁN A MAHART védnöksége alatt úttörő vállalkozás kez­dődik a jövő héten: vitorlás expedíció indul végig a Du­nán a Fekete-tengerig. A „Vitorlással Duna hosszat" elnevezésű, 2300 kilométer hosszú, nyolc országon átha­ladó túra egyik célja, hogy a Duna-bizottság fennállá­sának közelgő negyedszáza­dos jubileuma alkalmából to­vább mélyítse a Duna menti népek barátságát. Hatan vesznek részt a háromhóna­pos expedíción, amelynek vezetői — Bedő István új­ságíró és Gink Károly fotó­művész — könyvben számol­nak be útiélményeikrőL CSONGRÁDI A SZABADSÁG-HlD „TETEJÉN" A Szabadság-hídi turul madár alatt egy kapaszkodó fiatalemberre lettek figyel­mesek szerdán délelőtt 10 órakor a járókelők. A né­hány percen belül helyszín­re érkező tűzoltók lehozták Lőrinc János 32 éves cson­rádi lakost, aki építőmun­kásként Budapesten dolgo­zik. A fiatalember — akiről kiderült, hogy idült alkoho­lista — továbbra sem mon­dott le öngyilkossági szán­dékáról, ezért a mentők a lipótmezei elmegyógyintézet­be szállították. Orvosi vizs­gálat dönt majd az öngyil­kosjelölt elmebeli állapotá­ról. Mit igyunk kánikulában és mit ne? A nyári melegben végzett munka a szervezetre foko­zott megterhelést ró. Külö­nösen áll ez az olyan gyá­rakban, üzemekben, ahol a magas hőmérséklethez ma­gas páratartalom is járul — mondják a közegészségügyi szakemberele A nagy me­legben a közérzet romlását nemcsak a megnehezülő hőleadás idézi elő, hanem a verejtékezéssel együtt járó klór- és nátriumveszteség is. Ezért sok helyen enyhén sózott szódavizet használnak védőitalként, ami segíti a szervezetet a vízháztartás egyensúlyának fenntartásá­ban. A nagy meleg elleni védekezést szolgálja a vi­szonylag kalóriaszegény táplálkozás ls. Erre vonat­kozó tanács, hogy az étrend összeállításánál biztosítsunk elsőbbséget a főzelékeknek, a gyümölcsöknek, a tejter­mékeknek. Ami a folyadékpótlást il­leti: különösen előnyös a hideg gyümölcslevek fo­gyasztása. Jó, kellemes ital a nagy melegben a hideg tej is. Nyáron legkevésbé ajánlatos, sőt kifejezetten káros az alkoholfogyasztás. Igen jó hatású a melegben a citromos szódavíz, esetleg kevés cukorral ízesítve. A szakemberek arra Is felhívják a figyelmet, hogy ne igyunk túl sok üdítő italt sem, mert a nagy mennyiségű folyadék ked­vezőtlenül befolyásolja a szervezet már korábban említett vízháztartását. Feltétlenül célszerű fo­lyadékpótlás szempontjából a fokozott gyümölcsfogyasz­tás, amire a nyári hóna­pokban bőven van lehető­ség. Különösen ajánlhatók a lében dús gyümölcsök — a görög- és sárgadinnye, az őszibarack, de még a para­dicsom is. örök érvényű szabály azonban, hogy csak folyó vízben, gondosan meg­mosott gyümölcsöt fogyasz­szunk, s tiszta kézzel étkez­zünk. Végül még egy megszívle­lendő orvosi tanács: a leg­tisztábbnak látszó forrás­víz is tartalmazhat kóroko­zó baktériumokat. Ezért ki­ránduláskor — egészségünk védelmében — csak a ható­ságilag alkalmasnak nyil­vánított forrásból igyunk.' Ha Ilyenre nem találunk, akkor az otthonról termosz­ban vagy üvegben magunk­kal hozott folyadékot fo­gyasszuk. Szöveg nélkül Növényvédelmi előrejelzés AZ F—111 NEM SZÁLLHAT FEL Az amerikai légierő egyet­tart ismeretterjesztő máson féktávolságon belül előadást holnap, pénteken egy személyvonat elé lépett délután 6 órakor a Novem- Hornyák Mátyásné 53 éves ber 7. művelődési központ- madarasi lakos, és a vonat ban. Az előadás után leveti- elütötte. Az asszony kór­, . .... . ,. tik a Túl az út delén című házba szállítás után bele­en felszállást sem engede- (n * h lt lyezF—111 mintájú gepekbol álló taktikai légiflottájának, mivel az elmúlt négy nap során az egyenként 9 millió dollárt érő gépekből kettő is lezuhant. A felszállási tila­M/ss Európa tisztázzák. Estorilban, a divatos por- Mónika Sarpban találta meg tugál fürdőhelyen kedden a zsűri. A dobogó második lom addig lesz érvényben, megválasztották Európa lépcsőfokára a svéd Elisa­amig a balesetek okát nem 1972. szépségkirálynőjét, beth Ire Johnson, egy szőke A döntőbe egy nyugatnémet, hajú, kékszemű lány lépett, egy angol, egy osztrák, egy a harmadik ugyancsak szőke máltai és egy svéd lány ju- hajú, kék szemű klagenfurti tott. A zsűritagok először a Uschi Pacher lett. „legkedvesebbet" választot­ták ki közülük. Ezt a meg­tisztelő címet egy istanbuli Jó Állapotban levö PEU­GEOT személygépkocsi 75 ezerért eladó Érdeklődni: Szeged. Köl­csey u. 10. Bőrdíszmű Ktsz. xS. 50 420 Műtét után Nehéz operáció után a beteg kinyitja a sze­mét. Első pillantása a fölébe hajló orvosra esik. — Sikerült a műtét? — kérdezi türelmetle­nül. — Sikerült — vála­szolja a fiatal sebész. — Nekem is úgy tű­nik. A keleti gyümölcsmoly lepkéi újra rajzanak. A hernyók kártétele a gyü­mölcsösökre is átterjed, ezért tömeges hernyókelés idején, amely az optimális védekezés időpontja, június 25-től hajtsunk végre per­metezést. A szilvamoly második nemzedékének tömeges raj­zásait is a hónap közepén tapasztalhattuk. A hernyók kártételeinek kezdete ugyan­csak a hónap harmadik de­kádjában várható. A gyümölcsmolyok ellen a Lebaycid, Bi—58, Sevin és Diasinon-phenkapton permetezőszereket zöldter­més megvédésére alkalmaz­zuk. Szüret előtti közvetlen védekezésre a Ditrifon, Sa­fidon és Unifosz szereket javasoljuk. A szőlőperonoszpóna- fer­tőzés tovább fokozódott as elmúlt napokban. A virág­zásban levő és megkötődött fürtök védelmére fordítsuk a figyelmet. Zineb, Ditháne M—45 permetezőszereket és a Ditháne D—8, Buvicid porzószereket javasoljuk al­kalmazni. SZEGEDIEK A NEMZETKÖZI BÁBFESZTIVÁLON Tegnap, szerdán kezdődött, szombaton fejeződik be Bé­késcsabán a harmadik nem­zetközi bábfesztivál. A sze­gedi bábszínház az idén mér nagy sikert aratott Bajaja című mesejátékkal szerepel a nemzetközi seregszemlén. A szépségversenynek ott­hont adó szálloda előtt eköz­ben tüntetők vonultak fel. Szerényen emlékeztették a manöken, Mehtap Silahcioglu rendezőket; hogy a belépő_ nyerte. Végül, a két tucat iegy ára éppen annyj volt versenyző legszebbikét, a 24 mint amennyi egy portugál éves düsseldorfi titkárnőben munkás minimális havi bére. HALÁLALAGÜT Ismét kiadtak egy hivata­los veszteséglistát a szörnyű Vierzy-i (Soissons melletti) vasúti katasztrófáról. A ha­lálos áldozatok száma meg­haladta a százat: százkét ha­lottat hoztak ki eddig a„ha­lálalagútból". A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának oapll.ipl.t. — Magi tieoik t Cifő kivételével mindennap. hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon — Főszerkesztői F Nagv István — Szer­kesztőség és kladóhlva'al: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság út­ja 10 Telefont 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: Kovárs László. A lapot nyomja: Szegedi Nyotnda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca — .1 29 053. — Előfizetési dlj egy hónapra 20 forint. 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents