Délmagyarország, 1972. június (62. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-17 / 141. szám

SZOMBAT, 1972. JÚNIUS 17. 3 Végzett ipari tanulók avató ünnepsége Szegeden Megjutalmazták a kiváló tanulókat Ünneplőbe öltözött, szülök és fiatalok sokasága gyüle­kezett tegnap, pénteken delelött a szegedi Szabadság lilmszínházban, hogy részt vegyen az elmúlt tanévben végzett ipari tanulók szak­munkásavató ünnepségén. Igazán jó érzés volt látni a sok derék fiút és leányt, akik szemében nagy-nagy íelszabadultság, de legalább ugyanakkora meghatottság tükröződött. A szülők és az idősebb mesterek meleg te­kintettel kisérték szakmun­kássá vált gyermekeiket. A külsőségeiben is szépen megrendezett ünnepségen ott voltak az MSZMP, a KISZ, a tanács és a szakszerveze­tek Csongrád megyei és Sze­ged városi képviselői, az ok­tatásban közreműködő ipar­vállalatok vezetői, vala­mint a szakmunkásképző in­tézet tanári kara. Matrózruhás úttörők har­sonáinak hangjaira bevonul­tak az ifjúmunkások, ma­gukkal hozva az iskola zászlóit. Az intézet énekka­ra elénekelte a Himnuszt, Tolnai Mária, a szegedi Mi­nerva színpad tagja pedig A* avatóünncpscg résztvevőinek egy csoportja nem"e1éfi dmű ™fd szakmai és Politikai ismere- SZMT titkára mondott üd­Cstózdr Ferenc, T s^cmun- telket állják meg helyüket vözlő szavakat és hat ki­káskéD7Ő intését czpkcwrve- az életben, es legyenek bol- való tanulónak ^S^S ^elégedett emberek, szakszervezetek " szeressek hazájukat, oszta­lyukat. A nagy tapssal fogadott Acs S. Sándor felvétele köszöntötte a végzős hallga­tókat, és az ünnepségen részt vevő vendégeket, s át­adta a szót az avatóünnep­ség szónokának, László Nán­dornak, a megyei szakmun­kásképző intézetek igazgató­jának. A szegedi szakmunkás­képzés legrégebbi irányító­átadta a ajándékát, osztá- egy-egy üdülőjegyet. A KISZ Csongrád megyei és Szeged ______ városi bizottságának üdvöz­beszéd után "pattogó "induló letét Szabó Mária tolmá­hangjai mellett a végzős csolta, és nyolc fiatalnak tanulók átadták az intézet adott át elismerő oklevelet, KISZ-szervezetének, és az illetve pénzjutalmat. Végül ja meleg, apai hangon szólt h°Sy becsülettel és hűség­végzős íiaihoz, köszönetet Sfl vigyáznak,_óvják az in­mondva a szülőknek, akik becsületesen felnevelték Mihály, a szegedi gyermekeiket, küldték őket tanintézetükbe, ahol három esztendőn át szorgalmasan tanulták az oktatásban részt vevő iparvállalatok és szövetke­zetek képviselői nyújtottak át jutalmakat a tanulásban élen járó, és jó eredmény­tézet zászlait. Ezután Peczka nyel vizsgázott fiataloknak. iskolának a hivatalos zászla­ját a másodéves növendé­keknek, akik megígérték, Minerva A végzős ipari tanulók ne­é's "örömmel színpad tagja "részletet adott vében Csiszár János eszter­elő Maróti Lajos A boldog- *"" j " ságról című verséből. A tanintézet kitüntetett ének­gályos búcsúzott el az inté­zettől, megköszönve a taná­rok és a nevelők odaadó és Hasonlóan köszönetét fejez­te ki azoknak az iparválla munkásavató ünnepség az Internacionálé hangjaival fejeződött be. lasztott mesterségük elméle- kara, Szécsi József tanár türelmes munkáját. A szak ti és gyakorlati ismereteit, vezetésével dalokat énekelt, m...™* — - - - majd Eperjesi Júlia, a sze­_ gedi városi tanács munka­iatoknak, melyek jól felsze- "föd osztályának vezetője Talán még annyit záró­relt tanműhelyeiket és nagy köszöntötte az újonnan fel- akkordként érdemes megje­tudású mestereiket biztosi- avatott szakmunkásokat. El- gyezni, hogy elismerés és tották a tanulóifjúságnak, mondta, hogy ezekben a na- dicséret illeti a Móra Fe­Méltatta pártunk és kormá­renc 600. számú Ipari Szak­munkásképző Intézet veze­pokban a megyében több nyunk gondoskodását, amely mint háromezer fiatal hagy­különösen az utóbbi eszten- Ja el a szakmunkásképző in- tőségét, hogy immár hagyó dőkben formálódott, fogai- tézeteket, s mindenkit nagy mányossá teszi végzős ta­mazódott meg törvényekben szeretettel várnak a szegedi nuióinak avatóünnepségét, is. Végül jó tanácsokkal lát- és a Csongrád megyei gyá- ezzel 0iyan külsőségeket is ta el az intézetből kilépő if- rak, vállalatok jakat, hogy legyenek kásosztályunk tagjai, állandóan A Szakszervezetek Csöng­öntudatos rád megyei Tanácsának ne- tagjait, fejlesszék vében Hajas László, az teremt, mely méltán meg­illeti a munkásosztály ifjú Gazdagh István A szakszervezet segíti a nyomdai Mit tett a szakszervezet a 15 hónappal ezelőtt lezaj­lott 39. kongresszus határo­zatainak végrehajtásáért? Erre a kérdésre kereste a választ a Nyomda-, a Papír­ipar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének Központi Vezetősége pénteken tartott ülésén. Ezen részt vett dr. Sárosi Sándorné könnyűipa­ri miniszterhelyettes is. Megállapították: a válasz­tóit vezető szervek, az ap­parátus, valamint az üzemi testületek rendszeres mun­kája jól segítette az ipar­ágak gazdasági célkitűzései­nek megvalósítását Kimmel Emil főtitkár, az elnökség írásos jelentéséhez fűzött szóbeli kiegészítésé­ben hangsúlyozta: a nyom­da-, a papíripar és a sajtó dolgozóit megelégedéssel tölti el, hogy az ágazat ve­zetőinek figyelme fokozot­tan a nyomdaipar fejleszté­se felé fordult. A Központi Vezetőség is elsőrendű fel­adatának tartja a rekonst­rukció végrehajtásánali gya­korlati segítését. Ülésezett a népfront megyei elnöksége Pénteken ülést tartott 17 tagú munkabizottság el­Szegeden a népfront megyei nöke dr. Szilágyi Júlia, a bizottságának elnöksége, megyei népfrontbizottság Nagy István megyei elnök tagja; 38 taggal működik megnyitója után Radnóti ezután a népfront megyei Tamás, a fesztiváló intéző nőbizottsága, melynek elnö­bizottság titkára tájékoztatta ke ismét Szabó Gáborné, a a megyei elnökséget a sza- megyei népfrontbizottság al­badtéri játékok idei prog- elnöke, titkára dr. Hra­ramjárói, az ünnepi hetek bovszki Mihályné; a 13-tagú előkészületeiről. honismereti bizottság elnöke A tájékoztató után az el- ismét dr. Nyirl Antal tan­nökségi tagok arról szóltak, székvezető egyetemi tanár, hogy a népfrontbizottságok titkára dr. Börcsök Vince az egész megyében szív- tanár. Az elnökség jóváha­ügyüknek tekintik az ünne- gyólag tudomásul vette, pi hetek sikeres megrende- hogy Hódi Istvánné június zásét. Ajánlja az elnökség j-től a megyei titkárság po­az intéző bizottságnak, hogy ntikai munkatársaként dol­tárgyaljon a Volánnal és a gozik. MÁV-val, hogy a megye A munka folytatódik A Magyar Szocialista Munkáspárt, X. zás, amely ezekre nincs tekintettel, *úi­kongresszusa 1970 novemberében zavart kelthet. I határozta el az állami oktatás rend- A Központi Bizottság üléséről megjerent szerének felülvizsgálását. Kádár János be- tájékoztató, úgy érezzük, megnyugtatta a számolója két esztendőben jelölte meg közvéleményt. Mindenekelőtt éppen azért, e munka határidejét. A felülvizsgálatra mert a KB ülése a realitásokra építve, | szervezett bizottságok szinte rögtön a határozottan és minden bizonytalannak i kongresszus után munkához láttak, jelen- látszó megoldást elvetve elemezte a hely­I téseket, vitaanyagokat készítettek, s még zetet. A határozott, felelősségteljes vitára i nem is telt le a két év, a hatalmas mun- jellemző, hogy a KB nem mondta ki a ka befejeződött. A tegnapi lapokban ol- végső szót az iskolaügy távlati fejleszté­vashattuk a tájékoztatást az MSZMP sében. A vitacikkekből ismeretes, hogy ez í Központi Bizottságának üléséről, amely az egyik legfontosabb, legizgalmasabb i megvitatta a felülvizsgálat eredményeit, kérdés. Hogyan alakítsuk az iskola jö­! illetőleg az oktatás helyzetét és fejleszté- vőjét? Hagyományos úton, vagy valami sének feladatait. teljesen modern felfogást érvényesítve? A A közlemény bevezetője összefoglalja a vitacikkekben mindkét álláspont hívei ki­felülvizsgálat indokait is, rámutatva, fejtették álláspontjukat. A KB azonban a hogy a felszabadulás utáni magyar okta- távlati fejlesztés kidolgozását a közeljövő tásügy történelmi jelentőségű eredményei feladataként jelölte meg. és az 1961-ben bevezetett reform váltó- Ugyanilyen határozottság és felelősség zatlanul helyes alapelvei ellenére, miért jellemzi azoknak a feladatoknak a meg­volt szükség a revízióra. Mint a közle- határozását, amelyeket a KB ülése előír, mény hangsúlyozza, többek között azért, Ezek közül az első és legfontosabb, a túl­mert bizonyos elképzelések, mint például méretezett tananyag csökkentése, amely­a politechnikai oktatás bevezetése, nem ről eddig is sokat vitáztunk, de most e bizonyultak reálisnak, másrészt azért, határozattal majd végére járunk e régi mert a szocializmus felépítése, a tudomá- bajnak. Ezzel kapcsolatos a kötelező is­nyos-technikai forradalom végrehajtása kolai elfoglaltságok mennyiségének csök­korszerűbb iskolákat követel. kentése, vagyis a kevesebbet, de jobban A felülvizsgálat munkájáról e közel régi elvének megvalósítása, két esztendő alatt a Központi Bizottság A dolog lényegét tekintve ugyanez az nem tájékoztatta a közvéleményt. A fe- elv érvényesül annak a két alapfeladat­lülvizsgálat közben ugyanis nyilvánvalóan nak a meghatározásában is, amelyet a KB különböző véleményeket, elképzeléseket ülése elfogadott. Az iskola fő feladata ezek kellett egyeztetni, jó néhányat meg is szerint egyrészt az, hogy az alapismerete­kellett cáfolni és elvetni. A közvéleményt ket tanítsa meg, másrészt az, hogy fel­megzavarta volna, ha e még nem tisztá- készítse a tanulókat a folyamatos önmű­zott elképzeléseik egyike-másika, mint a felülvizsgálat hivatalos dokumentuma ke­rül nyilvánosságra, esetleg éppen úgy, mint a fejlődés iránya. Mindamellett a közvélemény ez alatt az idő alatt is élén­ken figyelte az iskolaügy vitáját, és bizo­nyos cikkek, tanulmányok, amelyek az oktatás jövőjével foglalkoztak, napirenden tartották a felülvizsgálat ügyét is. Külön­féle híresztelések is lábrakeltek a bizott­velődésre. A mai világban, amikor szinte minden szakmát tízévenként — és a jö­vőben lehet hogy még gyorsabban — új­ra kell tanulni, enélkül valósággal értel­metlen az iskolai munka. S a KB áttekintette az állami okta­tás minden ágát, szakterületét, és meghatározta a legfontosabb fel­adatokat. Az óvodától az általános iskolá­kon és a szakmunkásképzésen át az egye­ságok munkájáról. Arról például, hogy a temekig értékelte, elemezte a helyzetet. A felülvizsgálat gyökeresen felforgatja majd munkát azonban nem zárta le. Ellenkező­a jelenlegi kereteket, megváltoztatja az leg: elindította. A nagy jelentőségű doku­alapelveket. Kétségtelen, hogy sokakban mentum sok munkát ad az állami szer­bizonyos aggodalmakat is keltettek ezek veknek. De nem forgat fel semmit; nyu­a híresztelések, hiszen teljesen nyilván- godt, higgadt fejlődésre, folyamatosságra való, hogy az oktatás, az iskolarendszer számíthatunk. Ennek nyomán javuló ered­jövőjét nem lehet a realitásoktól, a jelen- ményekre, jobb, korszerűbb, modernebb legi helyzettől és a hagyományoktól fiig- iskolákra. getlemül kialakítani. Minden olyan váltó- ökrös László A népi ellenőrzés tapasztalata* Nem javult a panaszok, a bejelentések intézése Országos vizsgálat része­ként megyénkben is tapasz­talatokat gyűjtöttek a népi ellenőrök a közérdekű be­jelentések és panaszok in­tézésének módjáról. Közpon- tanYcstagökhoz. ti program alapján 22 taná- szakigazgatási vállalatok ilyen irányú tevé- lat ügyintézője nem rendel­kenységét; intézkedéseik is kezik műszaki képzettséggel, elmaradtak. A lakosság problémáival elsősorban a a tanács szerveihez esi szakigazgatasi szervnél, fordui. A vizsgálatnak egy­negy termelő, ót kereskedel- értelmű megállapítása: a tá­rni es vendeglato, valamint nácstagoktól beérkező beje­lentések és javaslatok inté zése gyors, alapos és ered­ményes. Feldolgozásukra, sőt a javaslatok megvalósí­tására több olyan módszer holott a panaszok többségé­,. . . nek elbírálásához műszaki o ismeret szükséges. A lakos­sági szolgáltatással foglalko­zó vállalatoknál az elmúlt évben 87 közérdekű bejelen­tés, 800 panasz és 17 ezer­nél több volt a hibabejelen­tés. A Volánnál az ügyinté­zés bonyolult — nem alkal­maznak egységes rendszert —, ebből következően hosz­szadalmas is, ugyanakkor felelősség is kialakult, amelyeket jő 3 lenne általánossá tenni. Ez elnamasara' nyolc lakossági szolgáltatá­sokat ellátó vállalatnál vizsgálták a kétféle, de min­denképpen a lakosság véle­ményét tartalmazó akták, ügyiratok intézését. A jelentés szerint a vizs­gálat a vállalatoknál lénye­ges javulást nem állapítha­tott meg. így a NEB meg­erősítette korábbi állásfog­lalását: a bejelentések és panaszok intézése még min- Megállapította a NEB, dig nem kielégítő a megyé- hogy a vizsgált vállalatok­ben. A hibák, a minősíté- nál, szövetkezeteknél a be­sek. az érdemi intézkedések jelentések, panaszok intézé­hiányából adódik, és abból, sének, nyilvántartásának hogy a bejelentéseket, pa- egységes rendje nem alakult naszokat előidéző okokat ki; nincs összhang a gya­nem elemzik. Sok helyen korlat és a rendelkezések- onnan haza történő utazá hiányoznak a bejelentések ben tükröződő politikai kö- suk körülményeit. A beje­és panaszok intézésének ér- vetelmények között. A pa- lentőknek igazuk volt, a demi és tárgyi fetételei. Az naszok intézését nem tekin- panasz jogosságát a Volán­akkor is igaz, ha a tanács­tagok által továbbított köz­érdekű javaslatok jó része máról holnapra nem való­sítható meg. A panaszügyek intézésé­ben a felületesség, a figyel­metlenség, nemtörődömség is fellelhető. Az érdekelt vezetők nem foglalkoznak jelentőségüknek megfele­lően a panaszra okot adó jelenségek vizsgálatával és azok megszüntetésével. Egy példa: legutóbb a tejipari vál­lalat 50 dolgozója tett beje­lentést a megyei NEB-hez, kifogásolták a munkába és országos vállalatok központ- tik feltétlenül szükséges jai, illetve a felügyeleti feladatnak, nem ismerték szervek sem ellenőrzik je- fel társadalmi jelentőségét, lentőségüknek megfelelően a A vizsgált szervek közül a nál is elismerték, ám a dol­gozók problémája azóta sem oldódott meg. A megyei NEB fontosnak városaiból, községeiből je­lentkező — a népfrontbi­zottságok által is szervezett — érdeklődők utaztatását szervezzék meg. Ezután az elnökség meg­tárgyalta és elfogadta a má­sodik félévi munkaprogra- | mot. Az elnökség újjáala­kítja társadalmi munkabi­zottságait. Ez alkalommal három bizottságot már meg­választott: a béke- és barát­sági munkával foglalkozó A Finn KP küldöttsége hazánkban legkedvezőbb eljárást a HÖ- tartja egy olyan új jogsza­DIKÖT-nél, a Volánnál és a bály kiadását, mely egysé­Szegedi IKV-nál tapasztal­ták. De például a vendéglá- lakossági tó vállalatoknak nincs elfő- panaszok gadható adminisztrációjuk, a panasztevők címére kül­dött válaszokat nem kezelik elkülönítve, esetenként meg­állapíthatatlan, vajon egyál­A Magyar Szocialista Mun- ponti Bizottságának küldött­káspárt Központi Bizottsá- sége, amelyet Arvo Aalto talán foglalkoztak-e a beje­gának meghívására június lentéSekke1' ' O™^ 15-én Budapestre érkezett a András, a KB külügyi osz­Finn Kommunista Párt Köz- tályvezetője fogadta. ges módon szabályozza a bejelentések és nyilvántartását, elintézésük módját. Addig is, amíg e jogszabály meg nem jelenik, a megyei NEB az egyes érdekelt tanácsi szerveknek, vállalatoknak és szövetkezeteknek is felhívta a figyelmét, a népi ellenőr­A TÜZÉP Vállalatnál még zés által kifogásolt gyakor­latot és hiányosságokat szüntessék meg. panaszkönyv sincs. A Sze­gedi Ingatlankezelő Válla-

Next

/
Thumbnails
Contents