Délmagyarország, 1972. június (62. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-15 / 139. szám
CSÜTÖRTÖK, 1972. JÚNIUS 15. Kísértenek a Il-esek: SzovjetunióMagyarország 1:0 (0:0) Könnyebb lesz szeptemberben A Postás tavaszi első A Szegedi Postás NB lilás férfi kosárlabdacsapata nagyon jól szerepelt a tavaszi forduló utolsó mérkőzésein is. Eredményei: Sz. Postás—Gyula 38:37 (17:15). A gyulai szabadtéri páj^ín játszott mérkózésen a szegedi fiúk mindvégig fegyelmezetten küzdöttek. A rekkenő hőségben vívott találkozón a győzelmet a Postás elsősorban kitűnő védekezésének köszönheti. A legjobb dobók: dr. Kováts 13, Mészáros 8, Pásztás 7, illetve Czeglédi és Kracskai 8—8. Szegedi Postás—Kunszentmárton 59:44 (19:18). Kunszentmártonban, zuhogó esőben került sor a mérkőzésre. A második félidőben nyújtott jobb játékával győzött a szegedi együttes. A legjobb dobók: Gém 16, Horváth 14. Pásztás 13, illetve: Balogh 16. A tavaszi forduló 13 mérkőzéséből 13 győzelem született, így a Szegedi Postás veretlenül került az első helyre az NB III délkeleti csoportjában. MEGYEI III. OSZTALYCT LABDARÜGO-BAJNOKSAG KHzéprsoport: Pusztamérges— Mórahalom 0:6. Ullés—Bordány 111. MINO—Forráskút 5:0. Volán —Domnszék 6:0. Rdszkc—Asottli a lom 1:1. EMEBGE—Pusztaszer 1:2. Zákányszék—Balástya 0:0. \7. élcsoport: 1. Mórahalom 21 17 5 2 60-22 3!> 2. Volán 21 16 6 2 68-21 38 3. EMERGE 24 14 3 7 65-30 31 Déli csoport: Királyhegyes— KUbrkháza 2:1. Tlszaszlgct—Mlhálvtclck 3:1. Ruhagyár—Ofiildeák 4:4. Itt a Kiszomibor már bajnok, bekerült a megyei II. osztálvba. Az élcsoport: 1. Klszombor 22 18 4 - 84-37 40 2. Tiszasziget 23 15 6 2 62-36 36 3. IKV 22 14 5 3 63-32 33 Titkon győzelmet remélve vártuk a tévé előtt tegnap, szerdán közvetített labdarúgó-mérkőzést, amelyet az EB négyes döntőjében a továbbjutásért játszott Brüszszelben az Anderlecht-pályán válogatottunk a Szovjetunió csapatával. A találkozót az NDK-beli Glöchner vezette. Szovjetunió: ' Rudakon — Dzodzuasvili, Hurcilava, Kaplicsnij, Isztomin — Kolotov, Troskin, Konykov — Bajdacsnij, Banyisevszkij (Nodija), Onyiscsenko. Magyarország: Géczi — Fábián. Páncsics, Bálint, Juhász P. — Juhász I., Kocsis, Kű — Szőke, Bene, Zámbó. Mindössze 4—5 ezer néző volt kíváncsi a találkozóra. Lendületesen kezdtek a mieink. Már a második percben Bene törhetett volna ki, de Hurcilava sikerrel adott haza. Válaszként Dzodzuasvili lőtt magasan a kapu fölé. A 7. percben Zámbó célozta meg a bal alsó sarkot, de Rudakov öklözni tudott, s a berobbanó Szőke az oldalhálóba lőtt. Nehezen szokták meg a játékosok a délután eső áztatta talajt, s a szorosan embert fogó szovjetek mellett nem tudtak folyamatos támadásokat vezetni. A 21. percben Bene fejét érintve csúszott el a kapu előtt a labda. A 27. percben újra Bene előtt adódott jó helyzet, de a fordulásból leadott lövése célt tévesztett. A félidő végéig nagyszerűen játszott a magyar együttes, azonban a jól záró és kitűnően fejelő szovjet védők mellett nem sikerült a góllövés. Fordulás után még nagyobb lendülettel hajtottak a mieink. Sajnos, ezen a találkozón Kocsis — akinek pedig kulcsszerepe lett volna — szürkén futballozott, s elöl a magára maradt Bene sem találta helyét, csakúgy, mint az elmúlt találkozókon. Az 54. percben váratlanul megszerezte a vezetést a szovjet csapat: Páncsics egy szögletrúgás után kifejelte a labdát, s a lendülettel érkező Konykov mintegy húsz méterről, kapásból lőtt a hálóba, 1:0. A 60. percben Kocsist Albert, Benét pedig Dunai II. váltotta fel. Három perc múlva Rudakov kiejtett egy labdát, de Kú nem érte el. A 81. percben Dunai II. buktatásáért tizenegyest ítélt Glöchner. Zámbó futott a labdának, de Rudakov a bal sarokból kiütötte a labdát, amit Szőke csak az oldalhálóba tudott lőni. Nem szegte kedvét játékosainknak a kihagyott büntető, de az egyenlítés nem sikerült. Csapatunk szombaton a belga válogatottal mérkőzik a 3—4. helyért, mert a belgák 2:1 arányban kikaptak az NSZK-tól. A. S. Pirkadatkor tréningezett A hatéveseket szüleik kísérték el életük első iskolájába. Szegeden 45 olyan kisfiút és kislányt írattak be az első osztályba, akik nem jártak óvodába. Miért? Ezer oka van. A szülők munkahelyi elfoglaltsága, amely nem tette lehetővé azt sem, hogy reggel oda, este hazavigyék őket; oka lehet a távoli lakóhely, az óvodai férőhely hiánya. Ezek a gyerekek eddig egy közösséget ismertek, a családot. Több éves tapasztalat mutatja: nehezebben viselik, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik körülöttük. Megszűnik a szabad játék és helyváltoztatás lehetősége, sok-sok „idegen" társ között tőlük is munkát és fegyelmet kérnek. A többiek megszokták, ismerik ezt is, azt is, otthonosan érzik magukat az iskolapadban, tudnak énekelni, verseket mondani, új játékokat játszani, bátrak és jókedvűek. Óvodába jártak. A rókusi iskolában megkezdődött az óvodába nem járt 6 évesek előkészítése az iskolai életre. Selypes Andrásné sok éve szeretettel, hozzáértéssel irányítja a legkisebbek első lépéseit ebben az Iskolában. Most, egy hónap alatt, megpróbál mindent megtenni azért, hogy könnyebb legyen szeptemberben nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek és a többi tanító néninek is. A tanfolyam ingyenes, „menet közben" is lehet jelentkezni. Eddig 20-an jöttek el. Tegnap, szerdán birtokukba vették az iskola napközis termeit, a játékokat, az óvodai élet összes egyéb eszközeit. A játékszobákon kívül rendelkezésükre áll a tornacsarnok, az udvar. Játszani fognak, és játékos, oldott, kötetlen formában elsajátítják azokat az ismeretelemeket, amelyek- legszükségesebbek az iskolai induláshoz. —Ideális környezet, barátságos légkör — erre kell legjobban ügyelnünk — mondja az iskola igazgatója, Toldy István. — Az előző két év tapasztalatai alapján nyugodtan mondhatom, sokat segít ez a tanfolyam a gyerekeknek abban, hogy nagyobb zökkenők és megrázkódtatások nélkül tudják elfogadni az új körülményeket, a közösséget; segít, hogy ne érezzék hátrányukat, ne legyenek mindjárt az elején túlterheltek. A cél ez, nem az óvoda három évének pótlása, rövid egy hónap alatt. Az eredmény csak később mutatkozik meg. Abban, hogy nem látszik a különbség az elsős és elsős között — szeptemberben. S. E. Á müncheni küszöbön Fodor Zoltán Gyakran a kakasok előtt ébredtek, s a virradat már az edzőpályán lelte őket. Pár órás tréning, azután futás dolgozni. Késés még véletlenül sem fordulhatott elő; a munkahelyen a főnök szigora tiltotta, az edzéseken saját lelkiismeretük. Régen volt, harminc évvel ezelőtt, abban az időben, amikor a játék csak másodlagos volt, mégis fontos. Almási Gyulával, a ma 62 éves, egykoron kitűnő atlétával idézzük a múltat. Az apropót Fodor Zoltán, a SZEOL 12 esztendős távolugró reménysége, pontosabban megyei csúcsjavítása adta. Megjavította Almási Gyula 1934-ben felállított megyei felnőtt távolugró rekordját. Az új csúcs 697 centiméter, a régi 692. Nem csupán távolba ugrott Almási Gyula; magasban 180-at teljesített, s kitűnő futó volt 100 és 200 méteres sík- és 200 méteres gátfutásban, később nagyszerű kosaras szakember lett. De nézzük, hogyan kezdődött Almási sportpályafutása? — Tizenkét éves voltam, mikor vívni kezdtem, majd a távolugrók körül settenkedtem. Ügy adódott egy ízben, hogy nem volt ki a csapat, szóltak, álljak be, s mindjárt 632 centimétert ugrottam. A csúcsot 24 éveA Határőr Dózsa legjobb lovasversenyzői (balról jobbra): sen állítottam fel, de ennél Horváth, Szabocsy, Krizsán, Balogi. Varró többet is teljesítettem — ,., i magyarázta. A military olimpikonok lett, Horváth «rmester («között újabb eroprobara ke- dig haiminc NSZK, NDK. centiméter Eev méterrttlt sor. Varró József törzs- lengyel és csehszlovák ver- ^^b^mint Owens őrmester, Horváth József és senyzót maga mögé gyűrt £ Krizsán János őrmester, Ba- és 11-ik lett. A maRyarok reg orszá vidék b -nok logi András és Szabocsy Ist- Bialy-Bor-i teljesitmenye AWsi Gyula (Gy6rbenJ674 ván Lengyelországban: Bia- ny.lván elegendő ahhoz, Diósgvőrben pedig 686 cen: ly-Borban versenyeztek. Ott hogy a müncheni olimpia timé4errel), s 1945-ben az voltak a nyugatnémet, len- küszöbén állhassanak. Es MTK-pályán a magvar baigyel, NDK és csehszlovák egészen bizonyos, hogy to- nokságon ezüstérmes. Sokáoiimpiai militarv csapatok is. vábbi kitartó, szorgalmas ig 42 éves koráig versenyA három részből álló lo- készüléssel a hataror lova- zett Egyszer volt sérült, ami vasversenyen 41 olimpiaiké- soknak is sikerűim fog majd emlékezetes maradt, rettag állt rajthoz, de a az olimpia színhelyére is _ Fogadásból 1950-ben rendkívül bonyolult terep- „belovagolni". __ ugrottam az SZVSE-pá-l X 1 Almási Gyula versenyt csak 25 versenyző tudta befejezni. Az öt magyar versenyző közül Varró, Horváth és Balogi feleltek meg a verseny követelményeinek, ami nagyon szép teljesítménynek értékelhető. Különösen Horváth őrmes Gazso Béla Iván, mondták: nem megy Országos csúcs közelében A megyei atlétikai ügyes- deztek Szegeden, melynek ségi csapatbajnokságon a során Almási László, a vaster szerepelt a vártnál is férfiaknál magasan kiemel- utasok ragyogó formába jobbár. Mind a 35 akadályt kedett a SZEOL kalapács- lendült atlétája 7.25 kg-os hibátlanul leküzdötte, amit vetőinek II. osztályú szín- kalapáccsal új megyei ifa 41 versenyző közül csak ten jóval felüli, női távol- jósági csúcsot jelentő, 55,70 hatan csináltak végig. ugróinak pedig ahhoz egé- m-es dobással győzött. E A versenyen szerzett pont- szen közeli ötös átlaga. teljesítményével Kapusi Ims/.amok szerint a magyar A kalapácsvetők részére re országos csúcsától már military csapat negyedik meghívásos versenyt is ren- csak 46 cm-rel maradt el. már neked a 6 méter, kapsz két korsó sört, ha túlugrod. Hosszúnadrágban ugrottam, s nyertem két sört, de a talajfogáskor elrepedt a lábfejcsontom. Nem érte meg. — Hol állította fel a 692centiméteres csúcsot? — A Hunyadi téren. Nagyszerű pálya volt akkoriban ott. Vidékbajnokságot is rendeztek rajta. Az új csúcstartó, Fodor Zoltán. Sportmúltja? Alig van, mindössze 5 éve versenyez. Ö is a páston kezdte, majd úszni ment, végül az atlétikánál horgonyzott le. Azért ott, mert egyidőben volt az úszás, és az atlétika területi döntője, s csak az egyik számban indulhatott, s úgy döntött, lemond az úszásról. Magasba 180-at ugrik, 100-on 11 másodpercet fut, s tagja a 4x100-as és 4x200-as váltónak is. Edzője Zsedényi István így vélekedik: — Zoli egy éven belül 730 —740 centimétert fog ugrani. Egyébként nagyszerűen felkészített versenyző, ami elsősorban a sportiskolában volt edzőjének, Varga Bélának az érdeme. Két alkalommal az ifjúsági, illetve az utánpótlás-válogatottal táborozott. Ottani szakvezetők véleménye: imponáló a gyorsasága, kifogástalan a magatartása, kitú ugró. Legutóbb beállította saját csúcsát. Ács. S. Sándor SOROKBAN Ma, csütörtökön megyei bajnoki kézilabda-mérkőzés lesz Újszegeden. a Kisstadionban: Sz. Kender—HODIKÖT II., férfiak, fél 6 óra. * A Csongrád megyei Kézilabda Szakszövetség sportszerűségi versenyt Irt kl a megyei bajnokságban. Ennek állása jelenleg a férfiaknál: 1. Sz. Volán II. 124, 2. Szentesi Kinizsi 122, 3. Sándorfalva 114. 4. HODIKÖT II. 112, 3. Hunyadi SE 104. 6. MEZŐGÉP 94. 7. Makói VSE 91. 8. Szegedi Kender 80, 9. SZEOL 77. 10. Szegedi Vasas Kábel 67. 11. Mindszent 54 pont. A nőknél: 1. szentesi Kinizsi II. 176, 2. KIskundorozsma 159, 3. Sz. Ifjú Gárda 157, 4. H. METRIPOND 148, 5. Sz. Konzervgyár 142, 6. Sz. Textilművek 132. 7. H. Spartacus 117. 8. Szentesi VSC 116, 9. Sz. Kender 115. 10. Csongrád 110, 11. SZEOL 96 pont. * Nemzetközi barátságos labdarúgó-mérkőzésen Brazíliában Brazília válogatottja l:0-ás félidő után 2:0-ra győzött a nyugatnémet Hamburger SV ellen. A gólokat Rlvellno (40. p.) és Gerson (79. p.) lőtte. Balesetek az olajmezőn A kánikula fokozottan igénybe veszi az olajbányászokat, akik ilyenkor is a szabad ég alatt, a naptól feltüzesedett acélszerelvényekkel dolgoznak. A figyelmetlenség, a biztonsági szabályok elhanyagolása ezen a veszélyes munkahelyen sosem marad következmények nélkül: kedden, június 13-án Markovics Ödön villanyszerelő a gázüzemben villanymotort akart bekötni, s eközben majdnem végzetes áramütés érte. Az Algyőn felállított olajbányászkórházból szerencsére azonnal a helyszínre ért az üzemi főorvos, és gyors beavatkozással, valamint azzal, hogy az NKFV mentőautója időben a kórház intenzív osztályára szállította a sérült embert, s ott megfelelő ellátásban részesült — sikerült életre kelteni a villanyszerelőt. Szerdán, másnap ismét a gázüzemben történt baleset: egy tartályból kiáramló ammóniák gáz Orbán István munkás szemét sértette meg, őt is a kórházba szállították. Tegnap, szerdán a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat 339. számú szénhidrogén kútjánál karbantartási munkálatok közben a nagy erővel kicsapódó szerszám hátba sújtotta Virrasztó Sándor és Bujdosó László olajbányászokat. Mindkettőjüket kórházba szállították. Juratovics Aladártól, az NKFV üzemének vezetőjétől a helyszínen megtudtuk, hogy Markovics Ödön és Orbán István rövid gyógykezelés után elhagyhatta a kórházat, a balesetek okának felderítésére vizsgálat indult. M. f. Északi rezervátum Természetrajzi rezervátumot létesítettek Arhangelszk közelében, a Fehértengernél. Különböző jellegű — sarkvidéki, alpesi, urali-szibériai és sztyeppi növényzónák teszik ezt a helyet nevezetessé. A 100 ezer hektár területű rezervátumban számos gleccsertavat, 30 alagutak szabdalta barlangot találtak — az utóbbiakat mellékbarlangok, tárnák és labirintusok teszik még titokzatosabbá. Szakemberek véleménye szerint a vidék adottságai kitűnő lehetőségeket nyújtanak komplex botanikai, erdészeti, talajtani és vadászati kutatások folytatásához. Mától: Kiskerteket árusítanak Szatymazon Az utóbbi években rendkívül megnőtt az érdeklődés a városok közelében fekvő hétvégi kiskertek iránt. A Szegeden jelentkező igény többszörösen meghaladja a kialakítható kiskertek számát. A lakosság kívánságának megfelelően Szatymazon, a jánosszállási állomással szemben — buszmegállónál — 102 darab kiskertet alakított ki és értékesít az OTF. Az eladás előtt álló parcellák 200—400 négyszögöl nagyságúak, szőlő, gyümölcs telepítésére kiválóan alkalmasak. A fekvéstől és minőségtől függő vételár 30— 40 forint között alakul négyszögölenként. A megvásárolt kiskerteken hétvégi ház is építhető, a területileg illetékes szatymazi tanács engedélyével. Az értékesítést június 15től, a mai naptól kezdi meg az OTP kiskundorozsmai fiókja. Indokolt esetben hitelt is igénybe vehetnek a vevők a kiskertek megvásárláshoz.