Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-12 / 110. szám

PÉNTEK, 1972. MA.TUS 12. KÉPZŐM ŰVÉSZET Alkotás, tanítás, népművelés Beszélgetés Szalay Ferenc SZOT-díjassal A tudósítás, melyből meg­tudtuk a hírt, rövid: „A Szakszervezetek Országos Tanácsa 1972. május l-e, a munkásosztály nemzetközi ünnepe alkalmából a SZOT művészeti díjával tüntette ki Szalay Ferenc festőmű­vészt, sajátos légkörű, pa­raszti életképek festéséért, eredményes pedagógiai és népművelői munkájárt." • Egy elkötelezett festőmű­vészt köszöntött ezzel a díj­jal a SZOT, s útján a szer­vezett dolgozók sokezres tá­bora. Olyan művészt, akinek életében az alkotás, a pe­dagógiai és népművelői te­vékenység elválaszthatatla­nul összeforrott. Olyan em­bert, aki erőt, energiát nem kímélve Igyekszik mindhá­rom területen teljeset, egé­szet nyújtani. Szalay Ferenc Munkácsy-díjas festőművész generációjának egyik legere­detibb egyénisége. Művészi munkája egyik alappillére a megújult vásárhelyi festé­szetnek, realista alkotásain elkötelezetten ábrázolja a mai magyar falu változó vi­lágát, a dolgozó emberek, az alföldi parasztság életét. A díjat odaítélő bizottság is ezt emelte ki első helyen értékelésében. A festő így vall: — Régi. nagy vonzódás hozott Vásárhelyre, a főis­kola elvégzése után. Mé­lyen érdekel az Alföld, a magyar parasztság világa. Izgalmas művészi feladat, hogy mit lehet még nekünk elmondani erről a vidékről, ezekről az emberekről, any­nyi alkotás után. Festésze­tem középpontjában elsősor­ban és meghatározó módon az emberábrázolás áll. A környezet és az események csak az ember relációjában érdekelnek. Parasztábrázolás a szó klasszikus értelmében eltűnt, de sajátos jegyeket felmutatva alakul egy új paraszti típus, mint ahogy az utóbbi évek alatt új ar­cot öltött az egész magyar mezőgazdaság. Ebben a vál­tozó, alakuló világban ren­geteg izgalmas téma kínál­kozik megfejtésre. Ugyan­akkor úgy érzem, nekünk képzőművészeknek is részt kell vállalnunk a megőrzés feladatából is. Jó volna úgy megalkotni valamit, hogy azzal megőriznénk a régi­ből minden emberit, igazat és szépet. Szalay Ferenc vásárhelyi festőművész és szegedi pe­dagógóus. A Tömörkény Ist­ván gimnázium és művésze­ti szakközépiskola Igazgató­helyettese. Kiveszi részét nemcsak a pedagógiai mun­kából. de a népművelés ezernyi teendőjéből is je­lentős részt vállal magára. Mint ahogy a SZOT-dij in­doklása is bizonyítja, ez Irá­nyú munkája is kiemelkedő. — A három dolog — al­kotás, tanítás és népműve­lés — végső fokon elvá­laszthatatlan egymástól. Azt hiszem ennek a kulcsa ott van, hogy vallom, egy képet nem elég megfesteni, azt el is kell juttatni a közönség­hez. Ehhez nyújt segítséget a tanári munka és a nép­művelői tevékenység. Hihe­tetlenül jó és megható ér­zés látni, hogyan fejlődnek, hogyan érnek felnőitekké az ide kerülő gyerekek. Meg­szerettem ezt a munkát, szí­vesen csinálom, hiszen te­hetséges gyerekek között, jól felszerelt iskolában, al­kotó módon tanítani nagyon megtisztelő feladat. • — Hazánban a képzőmű­vészeti kultúra területén még rengeteg a tennivalónk — folytatta. — Érdeklődés­sel és figyelemmel kísérem a megyében dolgozó képző­művészeti szakkörök mun­káját, mert talán ott lehet és kell elkezdeni a korszerű vizuális kultúra alapjainak lerakását. Szívesen vállalok kiállításrendezést is, de az a véleményem, hogy a fest­mények előtt meg kell állni. Ezért vagyok ellene az olyan üzemi tárlatoknak, ahol át­járóház a kiállítási terem. Ez nem arisztokratizmus, ennyit a festő és az alkotás is meg kell hogy érdemel­jen. — Nagyon meglepett a SZOT-dij, és nagyon örül­tem neki. Meglepett, mert nem teszek mást, csak azt, amiben hiszek. Tandi Lajos ailöld-feslö Kurucz D. István tárlata a Képcsarnokban Az alföldi táj és alföldi ember költözött Kurucz D. István festményein két hétre a Képcsarnok szegedi kiállítótermébe. A tegnap, csütörtök délután D. Fehér Zsuzsa művészettörténész beszédével megnyílt tárlat­nak jelképe is lehetne Ku­rucz D. István csikósportré­ja. Ki ismerhetné jobban a csikósnál az alföldi puszta minden szépségét, minden állandóságát és változása­lt?! A csikóshoz hasonló ősi és tiszta kötődés fűzi Kuruczot a nagy magyar síksághoz, és a magyar pa­rasztsághoz Életformát örökít meg festményein Kurucz D. Ist­ván, s ezért lesz több festé­szete a tájképfestésnél. Tő­mondatos Alföld-ábrázolá­sai, melyeken csak az ég és a föld találkozásának hol drámai ütközéseit, hol sze­líd ölelkezéseit festi le, em­beri környezetet mutat. Ta­nyaképein közvetve ott él­dolgozik a természettel oly szoros és közvetlen kapcso­latot élvező parasztember. Figurális festményein, me­lyeknek alakjai pusztai csikósok, subások, falusi ko­csisok és földművelő embe­rek. egy ősi, nyugalmas és megfontolt típus jelenik meg. Sajátos történelmi osz- 1 tálvt örökít, a földdel való harcban, gondokban, élet- | fngytiglani munkában meg­fáradt szomorú-tiszta embe­reket. Képeinek kompozíciói nyugalmat és véglegességet ábrázolnak, egyensúlyuk mindig biztos, a művész közlendője mindig egyértel­mű és világos. A látványból kiindulva mindig jelképes tájakat ábrázol egy letűnő életforma táji szimbóliuma- : it. Rendteremtés, szűkszavú­ságában is műves ábrázó- 1 lásmód és feszültség jellem- ; zi képeit. Éppen e nagyvo- j aalúság, összefogottság és I tőmondatos egyszerűség le­szi alkotásait monumentá­lisakká. Sajátos festéstechni­kája tudja a „nagy söm­mi"-t szépségeiben feltárul­kozó, emberszabású tájjá varázsolni. Felmerülhet a kérdés, le­het-e, kell-e még az Alföld­ről és emberéről, a letűnő életformáról szólni a képző­művészet nyelvén? Tud-e Kurucz D. István képein valami újat, eddig el nem mondottat ábrázolni? A hagyományok mellett a ma Alföldje egy sor prob­lémát tesz időszerűvé. A fa­lusi életforma változása, a paraszti gondolkodás átállá­sa, a földnek és népének fe­szültségei mind napjaink kérdései. Kurucz D. István tanulságosan mutatja fel legsikerültebb képein az Al­föld képzőművészeinek mai feladatait. A hűség voksát, az együttérzés becsületét, a hivatás komolyságát. T. L. Tudományos ülések azAkadémién Az Akadémia közgyűlésé­nek negyedik napján, csü­törtökön délelőtt a föld- és bányászati tudományok osz­tálya befejezte másfél na­pos tudományos tanácskozá­sát. A csütörtöki nap prog­ramjában többek között olyan kérdések szerepeltek, mint a geodéziával szemben támasztott társadalmi igé­nyek, a jövő bányászata, a szénhidrogén-bányászati ku­tatás és iparfejlesztés. Egész napos tanácskozást tartott a matematikai és fizikai tudo­mányok. valamint a biológiai tudományok osztálya. Ezen az együttes ülésen délelőtt három korszerű fizikai mé­rőmódszer biológiai alkal­mazásáról volt szó. Az élő szervezetekben végrehajtha­tó mágneses mérések, a komputeres méréstechnika, valamint a modern nukleáris mérőmódszerek biológiai al­kalmazása foglalkoztatta a vita résztvevőit. Ülést tartott a nyelv- és irodalomtudományi osztály is. A szabvány az szabvány Nem darabolják a csir­kéket Szeged boltjaiban — panaszkodnak hónapok óta némely háziasszonyok, akik azelőtt szívesen vásá­roltak kedvükre való dara­bokat: mellet, s combot drágábban, hátát, s püs­pökfalatot olcsóbban. Hi­szen — bár bizonyosan a pénztárcákra ls vannak szabványok — nem min­denkinek egyforma az íz­lése, nem mindenkinek ugyanolyan mély a buk­szája. Szívesen bajlódtak a da­rabolással az eladók ls, hi­szen jobban fogyott az áru, meg a vevők is elégedet­tek voltak. Szívesen csi­nálták egészen addig a pillanatig, amíg egy mi­nisztériumi rendelkezés értelmében néhány hónap­ja be nem tette lábát az üzletekbe Szabvány Ür. Mert ő megparancsolta, hogyha már darabolják a csirkét, tessék levágni ró­la a körmöket is stb., stb. Szóval, olyan időrabló pre­cizitást kívánt meg, nogy azt már a kereskedők sem tudták vállalni. Az egyszerű olvasónak esetleg eszébe juthat, hogy miért vannak egyáltalán a megtisztított csirkén kör­mök, tehát kötelességünk felvilágosítani, hogy ez a szabvány csak a kiskeres­kedelemre vonatkozik, a baromfiiparra nem. Ha valaki egész csirkét óhajt venni, akkor körmöket is kap hozzá, daraboltat pe­dig immár nem vehet, mert kiszolgálás helyett akkor körömvágással men­ne az ideje a kereskedők­nek. így hát marad a köröm­rágás: szabványt vagy csirkét vegyen az ember? Az előbbi állítólag valódi csemege, ha gondosan el­daraboljuk, jól megsózzuk, paprikázzuk, majd dinsz­telt paragrafussal körítjük. Jó étvágyat! V. M. KÉPERNYŐ Román Zoltán dpÁthaH fuvolaestje W %/tW %MW W* Szerda este rendezte meg Jaroslav Pokstcfl' Jaroslav Pokstefl, a prágai kishivatalnok negyvenedik születésnapján telefonérte­sítést kap egy távoli kisvá­rosból: valaki meghalt. Va­laki, aki tanúja volt 16 éves kora örömeinek. A vonal bont, de Pokstefl már nem tud szabadulni a készülék­től. Felfedezi az igazságot: a beszélgetések örökre a drótokban maradnak. Nyo­I ma van annak is, ha a kagy­Haláltánc ÚJ FILMEK Angol film. August Strindberg színműve nyo­mán rendezte Dávid Gl­les. Főszereplők: Lauren­ce Olivicr, Geraldlne Mc Ewan, Róbert Lang, Ca­rolyne Jones, Maggle Ri­ley, Jeanne Watts, Janina Faye, Malcolm Reynolds, Peter Penry-Jones. A vetítés kétharmadáig minden rendben ment. Az­tán nyugtalankodni kezdtek a nézők, sokan felálltak és otthagyták a filmet. Igazuk volt-e? A drámaíró Strind­berg neve talán mindenki számára ismerős; Húsvét ját nemrég láttuk ismét a tévé­ben. Laurence Olivicr pedig igazán vonzó név: papírfor­ma szerint a Haláltánc mű­vészi élményt ígért. Miért hagyták ott mégis a nézők? Legalább két ok miatt. Az egyik, hogy a Haláltánc nem film. Méghozzá nem valami elvont észtét izálás értelmé­ben, nem — mondjuk — a mai művészfilm normái sze­rint, hanem a legprimitíveb­ben, szó szerint véve. Davis Giles egy színházi előadást fényképeztetett le, az angol National Theatre Company előadását. Többször kiderült már, hogy ez nem megy. A két műfaj annyira különbö­zik egymástól, lényeg szerint annyira mások, hogy a szín­házi előadások szó szerinti lefényképezése csak egészen kivételes esetekben járhat sikerrel. Most sem járt. Annál inkább, mert Strind­berg drámája tengernyi hosszúságú. A közönség — már az a része, amelyik ott­hagyta a vetítést — csak a megszokott másfél óráig bír­ta. De addig is unatkozott. Strindberg ugyanis — ez a második ok — elavult. Vala­ha, a századfordulón még nagyon merész, vakmerően bátor írónak számított. Ügy beszélt a házasságról, férfi és nő kapcsolatáról, olyan bot­rányosan modernül, hogy az emberek még csak kíváncsi­ságból is csődültek művei előadására. Ma már azonban naivnak hat. Naiv hajdani bátorsága és merészsége, na­iv az a szemlélet, ahogyan a férfi és nő kapcsolatait vizsgálja. Lehet, hogy egy színházi előadás körülményei között ez nem annyira nyil­vánvaló, a film sajátos nyel­vi rendszere azonban lelep­lezi az írót és világossá te­szi. hogy a valóságban, a hírével ellentétben Strind­berg semmi lényegeset nem tudott a házasságról. Ha jól meggondoljuk, semmi olyas­mit nem mondott, ami még ma is érvényes lenne. Éppen ezért párbeszédei unalmasak, rendkívül hosszadalmasak, az egész mű pedig roppant mesterkélt, nyakatekert. Nemhogy a várt nagy mű­vészi élmény marad' el, ha­nem még minimális érdeklő­dést sem képes ébreszteni a film. Akit azonban a színész­mesterség titkai és fogásai érdekelnek, Laurence Oli­vier játékában persze végig gyönyörködhet. Megfigyel­heti a színészi munkának, a figura felépítésének számos apró reszletét, láthatja ho­gyan remekel egy nagy ko­médiás még egy gyenge sze­repben is. Ez azonban na­gyon sovány vigasz. O. L. Liebmann Béla felvétele Sinkovits Imre lót nem vesszük fel, vagy igen, letesszük vagy nem, hosszan beszélünk, vagy szót sem szólunk, vidámak va­gyunk, vagy meg kell kér­deznünk: „Mi sír ott mögöt­ted? Egy gyerekkocsi van ott? Vagy egy kiscica?" A drót mindent megőriz, és egyszer felfedi a titkokat, „visszajátssza" a drámákat. Ludvik Askenazy „Az ön számlájára ment..." című darabja eredetileg hangjá­téknak készült. Mihályfy Sándor alakította televíziós drámává, ezzel — a rendező Nemere Lászlóval együtt — szinte megoldhatatlan fel­adatra vállalkozott. Aki ab­ban a szerencsés helyzet­ben van, hogy a rádióban hallotta már a hangjátékot, lehet, hogy sikertelen kí­sérletnek látta a szerdai té­véjátékot. Néhány kevésbé hatásos, megoldatlan részle­tet, a nagy műfaji különb­ségekből eredő dramaturgiai : buktatókat felfedezhettünk, |igaz. A színészek nagyszerű I játéka azonban szinte ész­| revehetetlenné tudta tenni jezek legtöbbjét. Valamennyi szereplő csak pillanatokra jelenhetett meg. A lírai, vagy keserű, vagy drámai képek megelevenítői a hang­szín, az arcjáték, a szem, mint a lélek mélységeit fel­táró tükör. Az igazi mű­vészet néhány lélegzetelállí­tó percével ajándékozta meg a nézőket Bulla Elma az anya szerepében. Sinkovits Imrének ezer arca van, ré­gen tudjuk róla. De most pillanatonként változott, és mindig meggyőző volt És hányféle arccal éli újra apró megalkuvásait, tragédiáit! Az összkép végül is jó. Az al­kotókat ez esetben a színé­szek segítették át a műfaj­váltás nehézségein. & E. Szerda este rendezte meg a Bartók Béla Művelődési Központ Román Zoltán fu­volaestjét. Az ismert nevű fiatal, igen tehetséges mű­vész változatos — Handel, Busser, Farkas Ferenc ésCa­rella kompozícióiból összeál­lított műsorát fölényes tech­nikai felkészültséggel játszot­ta végig. Színkombinációs készsége szintén meglepően sok, érdekes, finom árnyalat­tal gazdagította magasren­dűen kiművelt hangszerjáté­kát, mellyel a legváltozato­sabb színű hangszerekkel — zongora, hárfa — vagy az énekhanggal is a legkisebb disszonancia nélkül el tu­dott vegyülni. Különösen Casella: Siciliana és bur­leszk című művének virtuóz előadásával aratott emléke­zetes sikert. A műsorban közreműködő Liszt-dijas Horváth Eszter gyönyörűhangú, mélyen átélt éneklése — Benelli: Cava­tina, Restighi: Dalok — va­lamint Weninger Richárd az ismert nevű szegedi hárfa­művész briliánsán előadott szólójátéka — Donizetti: Hár­fa-szóló a Lammermoori Lu­cia című operából — és szép hangszerkísérete emelték az est fényét. Külön meg kell említeni V. Szőnye Katalin, a Tömörkény István zene­művészeti szakközépiskola tanárának minden zenei stí­lushoz biztosan alkalmazko­dó tökéletes zongorakíséretét, amely sokban hozzájárult a koncert nagy sikeréhez. K. I* Műanyag panelekből sertéskombínátok Csongrád megye három közös gazdaságában: a nagyéri Vörös Lobogó, a sze­gedi Felszabadulás és a ma­kói Úttörő Tsz-ben műanyag felhasználásával korszerű sertéskombinátok épülnek. A tervezett három hizlaldát már felállították és az év végén átadják az állatte­nyésztőknek. A makói Úttö­rő Tsz 60 iparos szakembe­re előregyártott műanyag panelekből eddig 12 épüle­tet szerelt össze és szeptem­berben megkezdik a betele­pítést. Évente 8400 hízót bo­csátanak majd ki.

Next

/
Thumbnails
Contents