Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-26 / 122. szám
!*. 1972. MÁJUS 26. Ismeretterjesztés, tízezrek részvételével Közgyűlést tartott a TIT szegedi és járási szervezete Tegnap délután a Tanárképző Főiskola dísztermében tartotta közgyűlését a TIT Szeged városi szervezete. A közgyűlés elnökségében töbCsongor Győző múzeumi csoportvezetőt, és dr. Nacsády József egyetemi docenst választották. Az elnökség tagjai lettek: Balog István, a bek között helyet foglalt JATE gazdasági főigazgatóSzabó G. László, a városi pártbizottság osztályvezetője, Forgó Pál, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese és Vasvári Artúr, a ja, dr. Farkas László jogász, dr. Fehér József egyetemi adjunktus, Hofgesang Péter, a Hazafias Népfront városi titkára, Kovács Istben, intézményeiben és községeiben évente mintegy ezer ismeretterjesztő előadást tartottak, amelyeket összesen 160 ezren hallgattak meg. A közönség különös érdeklődése kísérte azokat az előadásokat, amelyeken modern szemléltetőeszközöket is felhasználtak. A járási ismeretterjesztés sikeres akciója volt az ifjúsági akadémia előadássorozata. A TIT országos szervezetének vánné művészeti előadó, dr. Szegedi Tanárképző Főiskola tudományos munkatársa. Dr. Megyeri János tanszékvezető főiskolai tanár elnöki megnyitója után Németh István főiskolai docens, a TIT Szeged városi Kövesdi Pál tanszékvezető hallgatói tanyai iskolákban főiskolai tanár, Nagy István, tartottak előadásokat, főleg tanszékvezető főiskolai docens, Radnóti Tamás osztályvezető-helyettes, Szabó G. László, a városi pártbifiatalokat érdeklő témákról. Dr. Bereczki János beszámolóját vita követte, majd megválasztották az új elnökséget és a megyei közszervezetének elnöke tartót- zottság osztályvezetője, Ti- gyűlés küldötteit. A TIT játa meg beszámolóját a szervezet négyéves munkájáról. Ismertette az elért eredményeket, szólt a feladatokról is. Elmondta, hogy az elmúlt négyéves időszak alatt a TIT városi szervezete 2526 előadást szervezett, melyen 166 ezer 623 érdeklődő vett részt. Az elnöki beszámolót vita követte, majd a városi elnökség az Ismeretterjesztő munkában élen járó aktivistáknak elismerő oklevelet és plakettet adományozott. Huszonkét TIT-előadó kapott kitüntetést. A küldöttgyűlés megválasztotta a városi elnökség tagjait A TIT Szeged városi elnöke ismét Németh István főiskolai docens lett. Alelnökökké dr. már András tanszékvezető rási szervezetének elnöke főiskolai docens és dr. dr. Ábrahám Antal, a járáVeszprémi László általános si hivatal elnöke, helyetteiskolai Igazgató. A TIT Sze- se: Reményik István, a jáged városi szervezetének tít- rási pártbizottság osztálykára Ismét Muncz Károly vezetője és Atlasz Henrik lett. A küldöttgyűlés 72 főt általános iskolai igazgatódelegált a megyei küldöttértekezletre. * Tegnap délelőtt a megyei tanács szegedi járási hivatalában tartották meg a TIT járási szervezetének közgyűlését. Fodor Istvánnak, a járási hivatal tanulmányi felügyelőjének elnöki megnyitója után dr. Bereczki János, a TIT járási titkára számolt be az elmúlt négy évben végzett munkáról. A szegedi járás üzemeihelyettes lett. A TIT járási titkára Fodor István. A közgyűlés záróeseményeként a hosszú idő óta legjobb munkát végző járási elnökségi tagoknak emlékplakettet adtak át. Szegednek nem tosabb, de egyik „Tanítani szeretnék!" A konzervatóriumi koncertek rendszeres látogatói ni, általános iskolában, középiskolában kitűnő bizojól ismerik Vámossy Éva nyítványokat, kitűnő érettnevét; szép szoprán hang- séglt szereztem, az Akadéja, ízléses, kulturált előadásmódja valamennyi fellépésén, önálló estjén, osztatlan elismerést keltett. Előadóművészként, operaénekesként biztató jövő várományosa — lenne, ha maga is így akarná. De Vámossy Éva tanítani szeretne, és legnagyobb bánatára, hiába. „Nagyon el vagyok keseredve — írta szerkesztőségünkhez címzett levelében. — Tavaly nyáron diplomáztam a Zeneakadémia szegedi tagozatán magánének, szolfézs és általános Iskolai énekszakon, kitűnő rendűen. Azóta mindenütt jártam, kilincseltem, személyesen és meghirdetett mia opera szakára javasol tak — de hát ehhez nem érzek magamban hivatást. Tanítani szeretnék akár Szegeden, akár a környékben valahol, de más városba is elmennék. Mit tegyek?" A levél olvastán támadt gondolataimat, hosszú évek tapasztalatai néhány általános megjegyzésre | biztatták: — Szegeden pedagógusként elhelyezkedni reménytelen, jóllehet fiatal, tehetséges szakembereit a szegedi pedagógustársadalom sem nélkülözheti szívesen — miért kell meghirdetni állásokat, melyekre biztos jelölt van, fölösleges a írásban. A állások puszta formaságok mézesmadzagot elhúzni voltak; Egerben szóba sem tájékozatlanok előtt? álltak velem, a kiskunfél- — elég biztatás-e egy egyházi állást pedig nem pedagógus letelepítéséhez: tudtam vállalni, hiszen az keressen albérletet? — miért teremtünk felsőoktatási intézményünkben olyan kínálatot, melyhez nincs megfelelő kereslet? A tényekkel, s a belőlük fakadó kérdésekkel nemcsak Vámossy Évának kell szembenézni... utazási költségekből semmit. sem térítettek volna, elfogadható albérletet pedig az egész városban nem találtam. Báthory igazgató úrtól, tanáraimtól minden támogatást megkaptam. több felé szóltak érdekemben, méRls semmi eredménye. Mindig igyekeztem a maximumot adN. I. Árvalányhaj haj most repíti pelyhes „sárkányfarkas" magvát. A fiilöpszállási homokbuckákon virít a homok! szegfű. Ott díszlik az egykori puszták másik ritkasága is, a a- a- • a ,-ik 4H_ kunkorgó árvalányhaj, amely tisztasain talalhato még to- abban kü]önbözik rokonától, megesen. A kietlen homokon hogy magja nem pelyhesedik ezüstösen csillogó órvalóny- ki, selymes „bajusz" röpíti. Az alföldi rónák egykor tömegesen nyíló virága, az árvalányhaj ma már elvétve díszlik. A kiskunsági homokbuckákon, a kunadacsi és a hetényegyházi erdők A bányászat automatizálása A bányászat automatizálásával, tapasztalataival foglalkozó konferencia kezdődött csütörtökön Pécsett. A tanácskozáson az összes hazai bánya-, továbbá aknamélyítő vállalat, a bányászattal foglalkozó tervező, kutató és kísérleti intézetek képviselői vesznek részt. A konferencia célja, hogy a múlt év szeptemberében Balatonfüreden tartott nemzetközi automatizálási kongresszus után most számot vessenek, hol tart ezen a vonalon a magyar bányászat, milyen lehetőségek kínálkoznak az automatizálásra a jövőben. a legfon- utcai végállomásig. A Ma- kocsival locsolgatják az legforgal- gyar Tanácsköztársaság út- idomtalan kővel burkolt útmasabb útkereszteződése a ján nem jár majd villamos, testeket. Azon a napon, amiLenin körút—József Attila egyirányú lesz a gépjármű- kor bejártuk az építkezést, sugárút és a Magyar Tanács- ypk közlekedése is, szemben délután 3 óráig azonban még köztársaság útja találkozása. n, „ ~ „ . , ... , nem locsoltak. Tekintve, hogy Most folyik e csomópont a Dózf György utCa kétirá; a kíváncsiságunkkal párosult korszerűsítése, ami villamos- nyu forgalmával. A Felső féüg hivatalos bejáráson sin és közvilágítást lámpák Tisza partról a volt pénzügyi részt vett Markos Károly, áthelyezéséből további autó- palota, most MTH-iskola az I. kerüleü tanácsi hiva• jelflám- előtt áll majd meg a villa- tal elnökhelyettese, ugyanpák felállításából, ut-és gya- m08j s onnan mehetnek át onnan László Iván osztálylogjárda építéséből uj víz- átszállók a Lenin' körútra> vezeV5 a dégAz ké ise_ nyelő aknák lefektetéséből egy ú} megállóhoz> 1Uetve 16je, dr. Tóth Emil és kíséá 1. E munkákkal egy füst fordítva is rönk, Prágai János mérnök, alatt fekteti a földgázvezetéket a DÉGÁZ. Röviden szólva: valóságos csatatér ez az útkereszteződés. IDÖ, PÉNZ MIATT a csomópont átépítésének Hanem tervezői művezetője, találkozik . . az utas A terelőutakra kár lett szándéka, volna az átmeneti időre véVagy célja a villamos ingajáratá- kony aszfaltréteget teríteni, .i>u,i yal, mert éppen az orra előtt mert hamarosan ezekben az JRNC SÍI— rög-forog megy el a kocsi> akkor meg- utcákban folytatódik a gáza felszínen vagy munkagöd- várja a Vetkezőt, vagy gya- csőfektetés, amit követ a lpgol az Anna-kútig, ha Ró- végleges helyreállítás. A MARAD A VILLAMOS rökben. A légkalapácsok zaja elnyeli az emberi beszédet; daruskocsik motorja bőg, s emelője nyújtózkodik. Időnként átvánszorog e za- . BHi „„. , „ jos munkahelyen az egyetlen *\rgo "omópont korsze" lltás: e kornyék lakÓ1 legyekusra — vagy a Széchenyi macskaköveket locsolni sem térig, ha a Nagyállomás felé lehet állandóan, mert a járutazik. Ez a felemás állapot művektől kilazulnak, elkáabból adódik, hogy a szó- tyúsodnak. Az egyetlen reaitt megtűrt közlekedési eszköz, a villamos. Tulajdonképpen érte van itt a nagy felbólydulás — a többi járművet ideiglenesen terelőutakra parancsolták. lyát felszedik a Vörösmarty Változatos program a gyermeknapon A Magyar Úttörők Szövetségének szegedi városi elnöksége gazdag és változatos programot állított össze a nemzetközi gyermeknapra. Vasárnap egész nap a kisdobosoké, úttörőké lesz a város. Délelőtt 10 órakor tartanak rűsítésére fordított 3 milliós nek türelmesek még néhány összeghez 500 ezer forint kel- hétig. Igaz, hogy éjféltől hajlett volna még két elektro- nali 4-ig nyithatnak csak abmos villamosváltóra. Akkor lakot, amíg el nem ül a fora Felső Tisza partra vagy galom zaja, pora. Addig is onnan jövet a» Anna-kútig marad a lajt, ha tényleg porFodortelep7e7őfa sín majd ~ ** attól _ eg-venes' meg" talanítani akarnak valamicsrákanyarodik a Lenin kör- okítás nélküli lehetne a vil- két, és nem várnak jótéútra. A feleslegessé vált pá- lamos útJa" Ez a megoldás kony esöre" azonban nem fért bele a ren- E fontos átkelőhely épídelkezésre álló összegbe, sem tésének befejezése dátumhoz az Időbe, amely alatt — jú- kötött. Szám szerint hét válnius 30-lg! — elkészülnek az lalkozó cég érdekelt benne itt' folyó munkákkal. a pénzéért, az idejéért. ÉjFélő, hogy e „nyúlfarknyi" szakai munkával csak a símegoldatlansággal — éppen neket fektették. Különben a tömegközlekedés rovására minden érdekelt fél nappali — olyan állandósuló „áldást" műszakban dolgoztat, kivéve vesz magára a Szegedi Köz- a szabad szombatokat. Hogy lekedési Vállalat meg a te- miért nem tartanak nyújrület gazdája, az I. kerületi tott műszakot, miért nem tanácsi hivatal műszaki osz- dolgoznak éjszaka és szabad tálya, hogy már előre lehet szombaton ls? Nem kell elmosakodni. kapkodni a kigondolt lassúságot! Már az is valami, hogy 11-kor úttörőzenekar térzenéje szórakoztatja az arra járókat. Negyed 12-kor és 1 órakor jutalom filmelöadásokot tartanak a Szabadság, a Fáklya és a Vörös Csillag filmszínházban a jól dolgozó úttörő-díszszemlét úttörőknek. A kisdobosokat a Széchenyi téren, búbműsor szórakoztatja a ahol a város mind a 25 út- Bábszínházban, fél 12-kor és törőcsapata ott lesz, és el- délután 3 órakor, jönnek Szabadkáról a sze- Fél 5-kor roller- és görgedl úttörők jugoszláv test- korcsolyaverseny lesz a Szévérszervezetének képviselői chenyi téren. A Vidám Park is. Ünnepi beszédet Kovács összes játéka egész délután József, a városi tanács mű- a gyerekek rendelkezésére velődésügyl osztályvezetője áll. Délután 3-tól 5-lg trémond. A szemlén kitünteté- fás versenyeket rendeznek, seket és jutalmakat adnak A Vidám Park igazgatósága 3 át a legjobban dolgozó csa- ezer ingvenjegyet bocsátott patoknak, úttörőknek és út- az úttörőmunkában élen játörővezetőknek. ró tanulók rendelkezésére, A díszszemle után a Szé- akik iskolájukban kapják chenyi tértől a Vidám Par- meg a jutalom jegyeket. kig minden szórakozását. a gyermekek szolgálja. A A közlekedés dolgozói is kedveskednek a gyerekekrajzolni szerető úttörők nek, egyenruhás úttörők aszfaltrajzversenyen mérhe- egész nap díjtalanul utaztik össze ötletességüket, tu- hatnak a városban közlekedásukat, a Széchenyi téren dő villamosokon és autóbudélelött 11 órakor, ahol fél szokon. UTCÁK PORFELHŐBEN tó bajhoz véRre e«yszer minden klapképest P°l: a tervek, a vállalkozók semmiség és dolgozóik összhangban a csomópont átépítése miatt vannak egymással. Ha mea terelőutakra leszorított net közben mégis adódik Járművek okozta porfelhő a probléma, az a tervezői műTeleki, a Kossuth és a Dugó- vezetéssel megoldható. Ilyen nics utcában. Naponta 800 jellegű kivitelezésnél állítóautóbuszjárat zörög el, porol lag ez az első módszerbeli végig ezeken az utcákon, újítás Szegeden. Fogadjuk el Más járművek forgalma en- a jót, és a munkák befejenek kétszerese. Állítólag por- zésének záros határidejét, talanítják az utcákat. Lajt- Lodi Ferenc Tanulmányút A Minőségi Cipőgyár szegedi üzemében nagy gondot fordítanak a szakmunkástanulók oktatására. Hetven iövendő cipőkészítő indul tanulmányi kirándulásra a hét végén Szombathelyre, a Savaria Cipőgyárba. A tanulmányút végén a fiatalok egy napig üdülnek. \