Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-04 / 103. szám
8 CSÜTÖRTÖK, 1972. MÁJUS I. Reklám Az esti tévéattrakció nálunk az Esti mesével kezdődik, ötéves lányom már fél hatkor kezdi kérdezgetni a pontos időt, hogy a Maci megjelenésének általában 19.15-kor sorra kerülő időpontjára minden zavaró tényező elháruljon, s ő, de lehetőleg mi is, csak Mazsola, Kiri és társai kalandjainak szentelhessük figyelmünket. Ez a program elkerülhetetlenné teszi, hogy hét óra körül már bekapcsoljuk a tévét, nehogy egy percet is elmulasszunk akár a Maci fürdése, akár fogmosása egyformán ismétlődő, de soha meg nem unt mutatványából. Így aztán a meseműsort megelőző várakozás során kénytelen tanúi, hallgatói, nézői vagyunk a tévéreklámnak is. Már jó tíz hónapja estéről estére látjuk a KHV reklámját, amint egy nem túL rokonszenves férfi — ritkábban nő — valami higiéniai gyártmányfajtára hívja fel a figyelmet. Közbeiktatva a jellegzetes, kiabáló, figyelemfelhívó ellentétes kötőszót: DE! Néhány hétig próbáltam odafigyelni — mit is reklámoz ez a DE! De soha semmit meg nem jegyeztem belőle. Ez némileg bosszantott, de elkönyveltem magamban, hogy úgy látszik, elegendő számomra a fogyasztott szappan- és fogpasztaadag, nincs szükségem egyéb higiéniai készítményekre. Míg egyszer aztan azt hallottam, hogy a KHV, a hirdetővállalat, milliókat költ erre a reklámra. S hogy ez egy jó reklám. Ez jó? Hiszen a DE-n kívül semmit nem lehet belőle megjegyezni. Langyos, közömbös szöveg az egész. A DE! villanása, hangerejé minden egyéb szöveget, közlendőt elnyom. Elhatároztam, hogy családom és ismerőseim körében, szűk körben ugyan, de elkezdem a Vance Packard, a neves amerikai szociológus által módszerül hirdetett IK-t, azaz vétel-indítékkutatást. Ki miért veszi a DE!-reklámmal hirdetett árucikkeket. Első lépés volt. ezt megtudni: Tudják-e, mit kell venniök, tudják-e, mit reklámoz a DE? Nem tudták. Pontosabban: Ügy tudták, hogy tudják. Volt, aki a Fabulont, volt, aki a Bio-Lunát, volt, aki a Tomi mosószercsaládot nevezte meg. Pedig ezek közül egy sem a KHV terméke. Az indítékkutatás, amely a vásárlás okát lett volna hivatott felderíteni, kútba esett. Aki ugyanis azt sem tudja, mit reklámoz a reklám, nem is vásárolhatja a reklámozott árut. Legföljebb véletlenül. Kialakult a gyanúm, hogy a közönség egyszerűen nem vásárolja a DEvel hirdetett cikkeket. Hogy ez a reklám valójában hatástalan. Hogy nemcsak magam és környezetem nem jegyzi meg a reklámozott árukat. hanem mások sem. S ekkor fordultam segítségül az Esti mesét megelőző szituációhoz. A kérdéssel való rávezetés, a hiányzó elem megtalálása már régi módszer a kislányommal való ismeretszerzési gyakorlatokban Leültünk a tévé elé, s miután elhangzott a KHV-reklám, a langyos előbeszéd, az ujjfelemelés, a villanó DE! —, s utána a hangsúlytalan reklámszöveg, megkérdeztem kislányomtól : — Mit hirdet a televízió? — Azt, hogy DE! — felelte büszkén. Azóta nyugodt vagyok. Elhasználom a hagyományos, szappan- és fogkrémadagot, s míg a KHV nem talál hatásosabb reklámszöveget, nyugodt a lelkiismeretem. Nem kell újabb higiéniai cikkeket vásárolnom. Ha már ilyen hatástalanul hirdetik! Szigeti József Acs. S. Sándor felvétele Pihennek a nyugdíjasok. Közülük sokan a Széchenyi tér platanjai alatt, a padokon. Megtárgyalják a napi politikai vagy sporteseményeket, régi idők emlékeit idézik, vagy néhányan — amint felvételünk is mutatja — ultizással űiik el az időt. Természetesen az igazi játékhoz kibic is kell. SZŐNYEGEK EXPORTJA Nemcsak Európa szinte valamennyi országába, hanem a tengerentúlra, Észak- és Dél-Amerikába, sőt Japánba is szállít az idén szőnyegeket az ÁRTEX Külkereskedelmi Vállalat. 1971-ben több mint kétmillió dollárért 400 ezer négyzetméternyi szőnyeget szállítottak külföldre, s az idei export ezt előreláthatóan 15 százalékkal meghaladja. A klasszikus keleti mintájú perzsák mellett egyre többet értékesítenek a mai iparművészek tervei alapján készült modern szőnyegekből. ZAJÁRTALOMSTATISZTIKA 18 millióra becsülik azoknak az amerikaiaknak a számát, akik a zaj áldozataiként részlegesen vagy teljesen megsüketültek, süketségük tehát nem szövődményeknek vagy a hallószervek Iwlesetének tudható be... Figyelmeztetés ez a zenei decibelek kedvelőinek. A „HALOTTSZALÁMIRA VÁGYIK Az orvosnak, aki a Nápoly melletti Santa Maria Capua Vetere községben kiállította a halotti bizonyítványt, nem volt kétsége afelől, hogy a 84 éves Gaetano Mauriello végérvényesen elhunyt. Megérkeztek a bánkódó hozzátartozók, táviratban értesítették a távolabb élő rokonokat, a gyászjelentéseket kifüggesztették az álcákon. Nyolc órával azután, hogy az orvos eltávozott, az elhunyt hentesmester, 16 gvermek apja felemelkedett „halálos ágyáról", körülnézett, és így szólt: ..Éhes vagyok. Szalámit akarok enni". A temetési előkészületeket természetesen leállították. OLT A HOMOKVIHAR Negyvennyolc órás homokvihar tombolt. Mauritániában. Az ítéletidő kilenc ember halálát okozta, 20-an megsebesültek, két személy pedig eltűnt. ÜZLETKÖTÉS BRNÖBAN A Brnóban megrendezett 3. nemzetközi' közszükségleti vásáron a magyar vállalatok már jelentós megállapodásokat kötöttek a csehszlovák partnereikkel. Eddig 100 000 rubel értékű műbőr, 218 000 rubel értékű golyóstoll és 300 ezer rubel értékű házicipő szállítására írtak alá szerződést. Nagy érdeklődés nyilvánul meg a Videoton által kiállított árucikkek, főleg a televízió- és tranzisztoros készülékek iránt is. GAZDASÁGI BÍRSÁG A legfőbb ügyész gazdasági bírság kiszabását indítványozta a Központi Gazdasági Döntőbizottságnál a Békés megyei Gabonaí'elvásárló és Feldolgozó Vállalattal szemben, mert az csökkentett értékű ipari takarmány forgalombahozatalával megkárosította vevőit. ELGÁZOLTA A VONAT Zalaegerszeg határában egy személyvonat a nyílt vasúti pályán halálra gázolta Jagadics László 33 éves kőműves, helyi lakost. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. KÜSZÜLÖDÉS A BNV-RE A Budapesti Nemzetközi Vásáron részt vevő csaknem 2900 hazai és külföldi cég, vállalat kiállítási tárgyainak előszállításai lényegében befejeződtek. Eddig a szocialista országokból szállították a legtöbb kiállítási árut. A nyugati országok közül különösen nagy tételben hoztak kiállítási tárgyakat Franciaországból, Kanadából és az USA-ból. „HELIKON "12"ARANYÉRMES AZ EGYETEMI ÉNEKKAR A József Attila Tudományegyelem énekkara tegnap, szerdán érkezett haza Keszthelyről, az egyetemek és főiskolák nemzetközi ének- és zenefesztiváljáról. A Szécsi József vezette 70 tagú vegyeskar kitűnően szerepelt, aranyérmet szerzett. A kórus különösen nagy sikert aratott Orff: Catulli carmina című művéből előadott három részlettel. BÁNYABIZTONSÁG Az elmúlt öt év alatt Lengyelország minden bányaipari ágazatában 25,1 százalékkal csökkent a balesetek száma; ugyanebben az időszakban a bányaipar termelése jelentékenyen emelkedett. Fontos adat ez. mert a balesetek akkor csökkentek, amikor — például a szénbányászatban — a kitermelés feltételei egyre nehezebbek lettek: a bányászok ma már az igen mélyen fekvő telepeket, az úgynevezett biztonsági pilléreket íszénlábakat) fejtik. Nehéz mesterség Két tolvaj egyszerre szabadul a börtönből. — Mit szólnál hozzá, ha szereznénk egy taxit? — kérdi az egyik. — És aztán hogy adunk túl rajta? — aggodalmaskodik a másik. Árulkodó" buborékok »» Az idén januárban új folyékony hidrogénes buborékkamrát állítottak üzembe a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet s.zerpuhovi részecskegyorsítójában. A „Ljudmila'' elnevezésű buborékkamra segítségével évente mintegy félmillió felvételt készítenek majd azokról a folyamatokról. amelyek a különböző elemi részecskék hatására zajlanak le a cseppfolyós hidrogénr ben. A nagy energiájú elemi részecskek tanulmányozásában nagy segítségére vannak a kutatóknak a buborékkamrák. ezek a rendkívül bonyolult készülékek, amelyeknek építése éveket vesz igénybe. A buborékkamra mindig egy részecskegyorsítóhoz kapcsolódik. A részecskék egy része áthaladás közben a buborékkamrában lévő folyadék (cseppfolyós gáz) atomjaiba ütközve különböző magreakciókat hoz létre. Így például mezonok keletkeznek, és ezeknek az elemi részecskéknek a pályáját híven kirajzolja a körülöttük képződő buborékok gyöngysora. A kamrát a részecskék áthaladásának pillanatában erősen megvilágítják és a másodperc tört része alatt végbemenő jelenséget lefényképezik. A kamra egy hatalmas elektromágnes pólusai között helyezkedik el. MAGYAR ELNÖK A NEMZETKÖZI VADÁSZATI TANÁCS ÉLÉN A Nemzetközi Vadászati Tanács (CIC) április 27-i kongresszusán, amelyet a hollandiai Texel szigetén rendeztek, dr. Vallus Pált, a tanács eddigi alelnökét, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnökét választották meg a CIC elnökévé. A CIC. a vadásztársadalom nemzetközi szervezete, fennállása óta először választott magyar elnököt Vallus Pál személyében. A 36 tagországot számláló szervezetben Európán kívül az ázsiai és az afrikai országok is képviseltetik magukat. MÁJUSI CSERESZNYE Piroslik a májusi cseresznye a kelebiai gyümölcsösökben. A meleg, napfényes vidéken, ahol minden évben elsőnek érik be ez a gyümölcs, az idén szinte példátlan korán színesedtek a bogyók. A védettebb kiskertekben már megkezdték a mosolygós cseresznye szedését, s a hét végén a nagyüzemi cseresznyésekben is megkezdik a szüretet. BIZTOSÍTJÁK A BIZTOSÍTÓ REKLÁMJÁT A múlt hét elejétől érdeklődve figyelték a Klauzál téren át igyekvők az Állami Biztosító fényreklámának szerelését. A CASCO-reklámot a VBKM garanciálisan újítja fel, a magyar találmányú szerkezetben ugyanis az égőkhöz tartozó gumiszigetelést műanyagra cserélik, ezáltal biztosítják az eddig gyakori zavarok ellen. LOPOTT ÉS DISSZIDÁLNI PRÓBÁLT Lopás és tiltott határátlépés előkészülete miatt vette őrizetbe a rendőrség Pazota György dunaújvárosi lakost. A budapesti kőolajipari gépgyár munkásszállásán 1600 forintot és egy 3 ezer forintos, bemutatóra szóló takarékbetétkönyvet lopott egy munkatársától. Ezzel Szegedre jött, hogy külföldre szökjön. Még a városban elfogták. GARÁZDÁLKODOTT — LETARTÓZTATTÁK Czene János (Brüsszeli krt. 9.) a Gulyás csárdában megverte feleségét, aki kérte, ne igyon többet. Dulakodás közben több asztalt feldöntött és a bejárati ajtó üvegét is betörte. A vendégek fogták le és adták át a rendőrségnek. Czenét letartóztattak. CSÖVEZETÉKHÍD A Fuji folyón (Japán) épített bolthajtásos hídon nem lehet gépkocsin közlekedni, sőt- még -kerékpáron sem. Egészen más a rendeltetése: az, hogy átvigyen a folyó íölöltt két óriási csővezetéket, amelynek átmérője több mint két méter. Ez a csővezetékhíd, a japánok állítása szerint, a leghosszabb a világon. Furcsa szemlélet — Egyet jegyezzen meg: nálunk szabály, hogy amelyik akta nem intézi el önmagát, az mehet ft papírkosárba. Lezárják a József Attila sugárút, Lenin körút kereszteződését Mint azt már megírtuk, ma, csütörtökön reggel 6 órakor Szegeden lezárják a József Attila sugárút, Lenin körút kereszteződését, mivel megkezdik a csomópont átépítését. Természetesen a betorkolló útvonalak elejét — Maros utca, Magyar Tanácsköztársaság útja — isi elzárják a forgalom elől. A varos belső területei és a József Attila sugárút között terelőutakkal teremtik meg az összeköttetést. Ezek megegyeznek az autóbuszok már ismertetett útvonalával. Tarján felől befelé jövet a járművek a Kossuth és a Dugonics utcán át juthatnak el a Lenin körútra. A kifelé tartó járművek útvonala: Lenin körút, Teleki utca, Kossuth utca, József Attila sugárút. A Teleki és a Dugonics utcán egyirányú forgalom lesz. Több olvasónk esetleg illogikusnak tarthatja ezt a rendet, lévén, hogy ily módon a körútról balra, a Teleki utcára kanyarodó forgalom keresztezni fogja a Dugonics utcáról jobbra, a körútra érkező járműsori. Ez valóban így van. Azért kellett mégis ezt a megoldást, s nem a fordítottját választani, mert az útkereszteződésekben a járdakanyarulatok ívsugara így biztosít jobb kanyarodást. Hegyaljai legenda A tokaji lankák tüzes nektárjáról könyvtárnyi adatot jegyeztek föl az egymást váltó nemzedékek krónikásai. de ennél is gazdagabb talán az az anyag, ami csak úgy íratlanul, szájhagyományként él tovább. A borok királyának, s a királyok borának sok évszázados karrierje valóban példátlan a nemes itókák történetében. A történeti feljegyzések szerint egyetlen uralkodó akadt csupán, aki ellen tudott állni az öt világrészt hódító itóka kísértésének. Sobieski János lengyel királyról szól e történet, aki miután Bécs mellett döntő csapást mért a török seregre, a győztes csata után Abaúj megyén át vonult vissza hadnépével. A seregek jöttének hírére rettegés fogta el a hegyaljai városok népét, baljós emlékeket őriztek ugyanis a hadak vonulásáról. A nagyobb bajt megelőzendő. Tokaj, Tállya, Tarczal és Bénye lakói küldöttséget menesztettek a királyhoz, s ezer hordó tokajit Ígértek neki, ha megkíméli őket a lengyel sereg átvonulásától. A nemes deputáció legnagyobb meglepetésére azonban Sobieski János visszautasította a vagyont érő „váltságdíjat", s ajándék nélkül is minden kártétel nélkül vezette lengyel honba fegyelmezett seregét. A több száz társzekéren felsorakoztatott ezer gönci hordó tartalmának további sorsáról írásos feljegyzés nem maradt. A szájhagyomány szerint azonban a tengernyi drága nedű nem került vissza többé a hegyaljai szőlősgazdák pincéibe. Ügy tartja a fáma, hogy három éjjel, három nap vigadozott az egész megye népe a borok királya, s a királyok bora gondűző társaságában. DÉLMAGYARORSZÁG a (llayyar szocialista Mmkcspárt Szeged városi Bizottságának napilapta. — Megiüenik ttttó kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja W Telefon: U-5S5. U-OOS. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca M. — tadrz: ooíí. — Előfizetési d(J egy hónapra 2* forint-