Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
4 VAgARNAP, 1972. ÁPRILIS 16. Igazságos döntetlen Bp. Spartacus—SZEOL 2:2 (1:1) Az első siker Budapesten válogatóversenyt rendeztek ifjúsági birkózók részére, és azon elindult többek között Dobó József is a Szegedi VSE-ből. A fiú még nem válogatott kerettag, de mivel jogot szerzett a versenyzésre, bizonyítani akart. Ez teljes mértékben sikerült neki, mert a 70 kg-osok között első lettNyolc ellenfelét győzte le, egyszer sem szenvedett vereséget. Még az ifibajnok Gyarmatinál is jobbnak bizonyult, pontozással. Dobó József három éve birkózik, de csak most ért el jelentős sportsikert. Viszont mindjárt felfigyeltek rá az országos szövetség vezetői, és ígéretet kapott arra nézve, hogy hamarosan meghívják edzőtáborba. Képünkön a vasutasok most feltűnt fiatal versenyzője látható. Sakkverseny Vegyes mesterverseny kezdődik április 10-én Szegeden, a József Attila Tudományegyetem és az SZVSE közös rendezésében A szegedi sakkozók régóta igénylik az olyan versenyt, amelyen az éljátékosok mesterekkel mérhetik össze erejüket egyéni verseny keretében. A hétfőn kezdődő vegyes mesterversenyen nyolc mester játszik, névszerint, Hradetzky, Káposztás, dr. Korpás, Kósa, Lukács, dr. Sallay, Vadász és Varnusz. A szegedi mesterjelöltek közül a fiatalok Csala, Papp, Széles. Tosits és Varasdy játszanak. az idősebb korosztályt Dallos képviseli. A Magyar Sakkszövetség által előírt pontszám elérése esetén a mesterjelöltek mesteri címet szerezhetnek. Az április 22-ig tartó verseny színhelye a Ságvári gimnázium díszterme. Játékidő naponta 16 órától 21 óráig, a függőjátszmákat délelőtt 8— 12 óra között játsszák. A versenyt Faggyas László veeeti. (Kiküldött munkatársunktól.) Tegnap Budapesten, a Spartacus Kőér utcai sporttelepén lépett pályára a SZEOL NB I B-s labdarúgócsapata, a jóképességű Budapesti Spartacus gárdája ellen. Závodszky játékvezető sípjelére, mintegy 500 néző előtt az alábbi összeállításban futottak pályára a csapatok. SZEOL: Bencze (6), Várhelyi III. (6), Emődi (6). Magyar (8), Virágh (5), Bánfalvi (6). Dávid (5), Pataky (6), Vörös (—), Vass (6), Kerekes (6). Bp. Spartacus- Takács — Idei, Egervári. Ádám, Nagy, Czakó, Vigh, Streinitzer, Gábor, Zöldi, Olasz. A hazaiak kezdték a játékot. Feltűnt, hogy Czakó azonnal Vass nyomába szegődött. A harmadik percben Vass fejese Kerekes elé került, de a szegedi szélső mellé lőtt. Az 5. percben újból Kerekes húzott el a túloldalon, de beadásába az utolsó pillanatban Idei belenyúlt. Dávid szögletet ívelt az ötösre, de Vass fejéről Takács kiütötte a labdát. A 7. percben óriási helyzet maradt kihasználatlanul a szegedi csatárok előtt Bánfalvi középre lőtt egy labdát, Vass mintegy négy méterről tiszta helyzetből fejelhetett, de a vetődő Takács lábáról a labda kipattant. (Nagy szerencséje volt a hazaiak kapuvédőjének.) Az első negyedóra elteltével enyhe mezőnyfölényben játszott a SZEOL. A 17. percben Vass, Vörös volt a labda útja, majd a tizenegyes ponton álló Dávid nagy helyzetből az égbe lőtt. A 19. percben kapta az első lövést Bencze: Nagy beadását Streinitzer lőtte rá, de Bencze a jobb alsó sarokba tartó labdát hárította. A 21. percben meleg helyzet adódott a SZEOL kapuja előtt: Nagy István a tisztán álló Zöldihez játszott, aki viszszapasszolt Nagy elé, de a lapos lövést Bencze védte. Az ellentámadásból megszerezte a SZEOL a vezetést, Dávid a felfutó Virágh elé játszott, aki az alapvonalról pazar beadást küldött a kapu elé. melyből Kerekes az elvetődő Takács mellett a hálóba fejelt. 1:0. A 28. percben újabb százszázalékos gólhelyzetet hibázott el Vass. Pataky a jobb oldalról kapura lőtt, a labda a meglepett kapusról az ötösön álló Vass elé pattant, aki senkitől sem zavartatva, óriási helyzetben kapu mellé passzolt. A gól után érthetetlenül lefékezett a SZEOL. A 37. percben Nagy István kitűnő labdát tálalt az üresen álló Gábor elé — Emődi kimozdult, Magyar nem érte utol a hazaiak kilencesét — aki a kimozduló Bencze mellett a jobb sarokba helyezett, 1:1. A kihagyott gólhelyzetek megbosszulták magukat, hiszen a hazai csapat egyetlen adódó helyzetéből kiegyenlített. Vörös a 43. percben megsérült, helyére Berkes állt. A második félidőben cseréltek a hazaiak is. Olasz helyére Sándor állt. Fölénymai műsor Labdarúgás. NB ti: SZVSE— Szarvas. Vasutas-stadion, léi 4 (Uorzási). Előtte, SZVSE—Csongrádi SC tanalékbajnoki. Megyei I. osztály: Sz. Spartacus—Apátfalva, Juta-páiya, 10 óra (Kovács III.). Sz. Kender—Makói TVSE. Kertész utcai pálya, 4 óra (Bodor). A Juta-pályán utár.a. a Kertész utcában előtte ifjúsági bajnoki. Megyét II. osztálv: Algyő—Tanárképző Főiskola. Algyő, fél 4 (Biczók). Ifjúsági bajnokság: Mőravárosi T" ni/.si—Építők, Cserepes sor, aromnegyed 10. SZVSE—Sz. F istás, Vasutas-stadion, 0 óra. SZEOL I.—Sz. Dózsa, Hunyadi tér, 10 óra. SZAK—Textilmüvek, SZAK-pálya, fél 9. Megyei III. osztály: Emergé— Zákányszék, SZAK-pálya. fél 11 (Somogyi). PusztameTBi's—Forráskút, Pusztamérges, 2 óra (Abranov). Üllés—Domaszék. Ullés, fél 0 (Szekeres J.l. Bordány— Ásotthalom. Bordány. fél 3 (Megveri) . Mórahalom—Pusztaszer, Vórahalom. 4 ora (Spltzer). Volán—Balástya. repülőtér, 4 ora (Madarász). Ttöszke—Mlno. nőszke. tél 3 (Aczél). Mihály telekNagyúr, Mihálytelek, 3 óra (dr. Molnár). IKV—Pitvaros, Szabadság tér. fél 10 (Zsemberi). Asztalitenisz. NB II női: Sz. Spartacus —BSE. Kolozsvári téri iskola, fél 10. Birkózás. Felnőtt szabadfogású területi bajnokság. Vasutas-stadion tornaterme. 10 óra. Kosárlabda. NB Il-es női mérkőzés: Szegedi Tanárképző Főiskola—Bp. Egyesült Gyógyszergyár, Rókusi Tornacsarnok, negyed 2 óra. Kézilabda. Megyei bajnokság: Sz. Kender—Sz. Textilművek, női. Újszeged. Kertész utea, 11 óra. Sz. Ifjú Gárda—SZEOL. női. Szőregi út. 11 óra. Dorozsmai Mezőgép—Sz. Konzervgyár, női. Dorozsma, 9 óra. Dorozsmai Mezőgép—Sz. Volán IL, férfi. Dorozsma, 10 óra. Sándorfalva— Mindszent, férfi, Sándorfalva, 10 óra. Súlyemelés. Országos vidéki III. osztályú egyéni bajnokság a Magyar súlyemelő Szövetség rendezésében. Textilipari technikum tornaterme, 10 óra. Teke. NB 1 nöi: SZAK—Bakonv Vegyész. SZAK-pálva. reggel fel 9 (Hargitai. Tóth J.l. NB IT férfi: SZAK—Ikarus, SZAKpálya. H óra (Hargitai. TóthJ.). be került a fővárosi csapat. A SZEOL viszont sétálva játszott. A 63. percben Vass rosszul passzolt le egy labdát, Sándor elhúzott vele, Virágh becsúszva sem tudta szerelni, beadott, Bencze rosszul futott ki kapujából, s Gábor lábáról a hálóba vánszorgott a labda, 2:1. A 68. percben Magyar 20 méterről lőtt, labdája azonban centiméterekkel a bal sarok felett hagyta el a játékteret. A 73. percben Streinitzer óriási lövése éppen hogy elkerülte a jobb alsó sarkot. A 78. percben egyenlített a SZEOL. Dávid lőtt kapu elé szögletet, a labda Streinitzer kezére pattant — a játékvezető helyesen előnyszabályt alkalmazott. —, onnan Vass fejére, aki két méterről a bal sarokba fejelt, 2:2. A 85. percben Vigh megsérült, helyére Arató állt. Az 1:0-ás szegedi vezetés után úgy nézett ki, hogy gólokkal győz a SZEOL. Vass kétszer is százszázalékos helyzetben hibázott. Az egyenlítés után azonban a csapat érthetetlenül leállt. Középpályásaink rengeteg labdát hibáztak el, a csatársor pedig nem sok veszélyt, jelentett Takács kapujára. A látottak alapján a döntetlen eredmény igazságosnak mondható. Bagaméry Lászió Sz. Dózsa—Budafok l.-l «t:0) Hunyadi tér, 400 néző. Vezette: Győri (Békéscsaba). Dózsa: Jáger, Gőcze, Várhelyi I., Madarász, Csanádi — Portörő, Thékes dr. (Kornfeld) — Bóka, Magyar, Csömör, Héger dr. Budafok: Németh — Nagy K. Szölősi, Kapitány — Tóth, Sárközi — Haffner, Fazekas, Kalmár, Kolbert, Vizi. Ez az eredmény is igazságos. Éspedig azért, mert a Dózsa a mérkőzés nagyrészében lendületesen játszott, csatárai sok helyzetet dolgoztak ki (valamennyit ki is hagyták) a budafokiak játékán pedig látszott a magabiztosság, szebben futballoztak. mint a hazaiak, s végeredményben egyszer-egyszer — ha nehezen is — betaláltak a kapuba. Az első percekben Portörő, Bóka, majd az előre törő Csanádi veszélyeztetett. Mintegy válaszként Fazekas bombázott kapura, s Jáger csak másodszorra tudott hárítani. A 12. percben újra Fazekas előtt volt gólszerzési lehetőség, de mellé lőtt. A találkozó legnagyobb helyzetét Magyar hagyta ki: a kapusról kipattant labdát tíz méterről az üres kapu mellé bombázta. A 31. percben Vizi az ötösről alig fejelt fölé, majd Haffner bal felső sarokba tartó labdáját bravúrral tolta szögletre Jáger. Szünet után kisebb iramban kezdtek a csapatok. A csereként beállt Kornfeldet támadó feladattal bízták meg, Héger dr. pedig beállós (!) lett. Ebben a játékrészben lényegesen kevesebb gólhelyzet adódott a kapuk előtt. Feltűnően sok volt az oldalpassz. Csupán Kornfeld küzdött dicséretesen. A 77. percben esett a gól: Kornfeld 25 méterről lövésre szánta el magát, s a labda jobb oldali kapufa mellett suhant a hálóba, 1:0. A vendégek a gól után rákapcsoltak, egyre-másra vezették támadásaikat. Percekig a szegedi térfélen játszottak, de gólt csupán a 89. percben tudtak szerezni: Szőlős* hét méterről talált Jáger kapujába, 1:1. A mérkőzésen Madarász és Vizi sárgacédulát kapott. Jók: Jáger és Kornfeld, illetve Fazekas és Kolbert. A. S. A labdarúgó NB I hétvégi műsorából szombaton két mérkőzést játszottak: Videoton—Csepel 2:0 (2:0) Székesfehérvár, vezette: Bana. Góllövő: Hartyáni, Karsai. Rába ETO—Bp. Vasas 4:1 (2:1) Budapest, Fáy utca, vezette: Hévizi. Góllövő: Póczik (3), Korsós, illetve Vidáts. Megyei 1. osztályú labdarúgó-mérkőzésen: Móravárosi Kinizsi— Szegedi Építők 2:0 (2:0) Cserepes sori pálya: Vezette: Gallyas. A Kinizsi gólra törőbben játszott, és megérdemelten nyert. A gólokat a 15. és a 32. percben Nádudvari szerezte. A győztes csapat összeállítása a következő volt: Szécsi — ötvös, Botka, Sárközi, Kovács, Lévai, Nádudvari, Gyetvai, Rózsa — Bakacsi, Sándor, Kotogán. Cserejátékos: Vastag, Takács. Kecskemét—SZEOL 89^3 (31tf»> NB l-es férfi kosáriabdamérkőzés. Rókusi Tornacsarnok, 200 néző. Vezette: Szabó n. és Wein A SZEOL összeállítása: Faragó (—), Zöllei (34), Láng (16), Hézső (—), Kecskeméti (11). Csere: Reisz (1), Wirth (4), Varga (7), Kertész (—). A zónavédekezéssel kezdő SZEOL az első percekben ügyesen, jól védekezett. (A 4. percben 4:3-ra a vendégek vezettek.) Később, teljesen érthetetlenül, „kiengedett" a hazai csapat. A szorosan védekező, jól záró kecskemétiek ragadták magukhoz az irányítást. Szünet után is a vendégek voltak fölényben, és szinte tetszés szerint érték el pontjaikat a nagyon gyengén, szétesően játszó szegedi gárda ellen. Szegedi Építők—Bp. EMTK 7:1 (5037:4729) A Szegeden játszott NB l-es tekemérkőzésen biztosan nyertek a hazaiak. Legjobb dobó: Sötét József (864), Dencsik (855). Oláh (853), illetve: Bíró (838). Ifjúsági NB l-es eredmény: Sz. Építők— EMTK 4:0. A mezőny legjobbja Handl (Szeged) volt 415-tel. A sport és az ifjúsági törvény Sok szó esik újabban az ifjúságról szóló törvény végrehajtásáról. Minisztériumokban, testületekben és intézményekben gondolkoznak azon, hogy miként lehetne a saját területükön a párthatározatot megfelelő módon realizálni. Az ifjúsági törvény végrehajtása a sportmozgalomban is időszerű. Az MTS Országos Elnöksége meg is tárgyalta már a tennivalókat, s több fontos határozatot hozott, intézkedést foganatosított annak érdekében, hogy a testnevelési és sportszervek, valamint az egyesületek az ifjúságot érintő kérdésekben a törvény szellemében tevékenykedjenek. Tekintsük át most a fontosabb határozatokat! Elismerést érdemel például az MTS Országos Elnökségének az a törekvése, hogy az önálló keresettel nem rendelkező fiatalok számára a sportrendezvények látogatására az eddiginél is nagyobb kedvezményt kíván biztosítani (Ifjúsági bérlet, csoportos kedvezmény stb.). Tervezik, hogy a keresettel nem rendelkező, vagy alacsony jövedelemmel rendelkező fiatalok a jövőben a jelenleginél kedvezőbb áron juthatnak majd sportszerekhez, sportfelszereléshez. A sportéletnek a határozat szerint a jövőben az eddiginél még jobban előkeli segítenie a tanulóifjúság szabad idejének célszerűbb felhasználását. Ennek érdekében jobb feltételeket óhajtanak teremteni a diáksport számára. Szeretnék még továbbszélesíteni a művelődési otthonok, klubok sportcélú igénybevételének a lehetőségét, még jobban szem előtt kívánják tartani a településfejlesztésnél az ifjúságpolitikai célkitűzések végrehajtását a sportélet szempontjából. (Játszóterek, kispályák építése). Ennek kapcsán kerül sor a szabadtéri és fedett sportlétesítmények építésének a szorgalmazására. Ilyen szempontból kitűnő gondolat többek között az a javaslat, hogy Budapest és a nagy diákvárosok számára tervezzenek sportcentrumokat. S ezzel kapcsolatos az a határozat is amely kimondja, hogy felül kell vizsgálni az iskolai sportköri támogatás jelenlegi rendszerét, és a támogatás iskolatípusonkénti arányait. A határozat leszögezi, hogy az MTS szervei és a sportegyesületek az ifjúság közéleti aktivitásának növelése érdekében teremtsenek lehetőséget ahhoz, hogy a fiatalok a közügyek felelősségteljes intézéséhez szükséges tapasztalatokat megszerezhessék. Bátran adjanak számukra megbízatásokat, s türelemmel és példamutatással segítsék, hogy a fiatalok a sportban is jó szakemberekké váljanak. Biztosítsák, hogy az ifjúság képviselői a vezető testületekben minden szinten valóban képviseljék a fiatalok érdekeit és elmondhassák e korosztály jogos igényeit. Az MTS Országos Elnöksége tehát az ifjúságról szóló törvénnyel kapcsolatosan megszabta a tennivalókat Gazdag gondolatok és tartalmas feladatok élnek a határozatokban, de ezek kibontakoztatása, megvalósítása döntő mértékben az MTS helyi szervein, a sportegyesületek vezetőin múlik. B. J, Ma délután a Vasutas-pályám SZVSE- Szarvas Szarvasi labdarúgók érkeztek Szegedre a Körös partjáról, s ma, vasárnap délután fél 4-kor a Vasutasstadionban NB Il-es bajnoki mérkőzést játszanak. Az elmúlt években mindig kemény küzdelmet, lendületes játékot hoztak az SZVSE— Szarvas találkozók. Legutóbb, tavaly ősszel a Vasutas 2:l-re nyert Szarvason. Most, a mai találkozón bizonyosan mindent megtesznek a vendégek, hogy viszszavágjanak. Ezt az SZVSE — élvezve a hazai pálya előnyét is — jó csatárjátékkal megakadályozhatja, és talán pontokat szerezhet. Egyébként a két csapat táblázaton elfoglalt helyezéséből ítélve jelenleg közel azonos játékerőt képvisel. Az SZVSE 18 mérkőzés után hat győzelemmel, három döntetlennel és kilenc vereséggel 15 pontot gyűjtve a 11. helyen áll. Gólkülönbségük 21:27; a szarvasiak ugyancsak 18 mérkőzésen ötször nyertek, négy ízben döntetlent játszottak, s szintén kilenc vereséget szenvedtek, így 14 ponttal a 14. helyen állnak. Gólkülönbségük 14:25. A Vasutas összeállítását Laczi Ferenc edző a mérkőzés előtt hirdeti ki. A következő 14 játékos közül áll össze a kezdő csapat: Bólya, Turcsán, Csigér, Terhes, Hájas, Szalai, Kovács G., Komjáti, Kiss, Kutasi, Sándor, Tóth J., V. Tóth, Berki. A. JV Sárga és piros kártyák A Csongrád megyei Labdarúgó Szövetség is bevezette a sárga és a piros kártyák használatát. A játékvezetők a tavaszi első fordulótól kezdve a figyelmeztetések alkalmával a sárga kártyát, míg a kiállítások esetén a piros kártyát mutatják fel a vétkes játékosnak. Sárga kártyát kell felmutatni minden olyan esetben, amikor a játékvezetőnek egy játékost figyelmeztetnie kell. Ez a figyelmeztetésen kívül azt jelenti, hogy a következő szabálysértés esetén már csak kiállítás, azaz a piros kártya következhet. Tehát egy játékos egy mérkőzés folyamán két alkalommal nem kaphat sárga kártyát. A sárga kártya felmutatását a játékvezetőnek jelentenie kell a szövetségnek. Piros kártya felmutatásával jelzi a játékvezető azt, ha egy játékost kiállít. Természetesen ezt is jelentésbe kell foglalnia, és egy esetleges korábbi feljegyzett figyemeztetés esetén a kiállításnál súlyosabb eltiltásban fog a játékos részesülni. Meg kell azonban jegyezni, hogy ugyan ilyen várakozással tekintettünk a „felírásos" figyelmeztetési rendszer elé. Most a sárga és a piros kártyáktól várjuk, hogy végre a játék, játék legyen és a keménység ne menjen át durvaságba, sportszerűtlenségek ne maradjanak megtorlatlanul. Az edzők és egyesületi vezetők azzal segíthetik az új fegyelmezési eszközt, ha nem a „minden áron" való,győzni akarást állítják játékosaik elé. Akkor adnak nagy segítséget, ha a sportszerűtlen iátékost. vagv netán a durva játékost maguk is erelyeseí figyelmeztetik, még akkor is, ha ezt a játékvezető elmulasztaná, sőt komolyabb esetben le is cserélik az ilyen labdarúgót. A fegyelmi bizottságoknak minden figyelmeztetésben részesült játékost ismétlődés esetén szigorúan meg kell fegyelmeznie. Kiállítás esetén pedig olyan eltiltást kell kiszabni, hogy a játékos, az edző és az egyesületi vezetők is elgondolkodjanak azon, hogy milyen hátrányt jelent egy-egy összeszokott, jó játékosuknak kiesése a csapatból. Ha pedig ez nem így történik. akkor a sárga és a piros kártyák is elvesztik jelentőségüket, és éppen úgy lejáratjuk azokat, mint a korábbi figyelmeztetéskor, a felírásos módszernél tettük. Kat>za Ferenc