Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-30 / 101. szám

CSÜTÖRTÖK, 1972. ÁPRILIS 30. A CSÁSZÁRNÉ IRATTÁRA A lengyelországi Dabrowa faluban Longin Jakubowski parasztgazdasagában megtalálták Hermina császárné személyes levéltárát. Hermina második felesége volt II. Vilmos német császárnak. A levéltár kétezer különböző dokumentumot, leveleket, ikonográfiái anyagokat, jegyzeteket tartalmaz és a császárné ex librisével ellátott 300 könyv is hozzátartozik. A levéltárat Zielona Góra városi közkönyvtárának igazgatója, Chmielewski professzor fedezte fel és helyezte biztonságba. Érdekes dokumentumok Dabrowa falu néhány kilométerre fekszik Hermina császárné egykori zaborzei birtokától. A levéltár most megtalált része valószínűleg a száműzetésben Hollandiában élt II. Vilmos halála után, 1941-ben került Zaborzeba, amikor Hermina elhagyta a hollandiai Doorni házat és átköltözött családi birtokára. 1945-ben, tehát röviddel azután, hogy a Wehrmacht visszavonult ezekről a területekről, egy aszszony hozta az iratok és könyvek egy részét Jakubowskiék parasztgazdaságába. A gazda a padliison helyezte el és teljesen megfeledkezett róla. A közeli város közkönyvtárának igazgatója helytörténeti gyűjtés során bukkant a levéltárra. Ki volt Hermina? Herminca császárné XXII. Heinrich von Reuss herceg lánya volt Hans Georg von SchoenaichCarolath herceghez ment nőül: öt gyermekük született. A legtöbb levél az 1907-től 1920-ig terjedő időből maradt fenn, amikor Hermina Hans Georg herceg felesége volt A levelezésre a háború nyomta rá bélyegét s éles fényt vet Németország balkáni politikájára. Hans Georgot ugyanis a német haderőben a megszállt terület igazgatásával bízták meg. 1920-ban meghalt Hermina első férje. Hans Georg herceg. Két évvel később, 1922-ben Hermina feleségül ment az egykori U. Vilmos császárhoz, aki akkor már a hollandiai Doornban élt számkivetésben. II. Vilmos doorni tartózkodását sűrű titok vette körül. A holland kormány megtiltotta II. Vilmosnak, hogy politikai tevékenységet folytasson; a tilalom megsértése felidézte volna annak veszélyét, hogy a császárt háborús bűnösként kiszolgáltatják a szövetségeseknek. Vilmos császár levéltárát fia helyezte biztonságba. így tehát rendkívül értékesek azok az iratok, amelyek a császárné levéltárában fennmaradtak. Találtak egy füzetet a császár Jegyzeteivel a magasabb állami tisztségviselőkről. Politikai szerepüket II. Vilmos saját személyéhez fűződő kapcsolatuk szerint ítélte meg. Egyebek közt azt írta: „... a császár a hatalom megtestesülése, még a legrátermettebb tisztségviselő is csak akkor szolgálhatja jól az államot, ha teljes mértékben azonosul a császár személyével és gondolkodásával. Máskülönben aláássa a német állam politikai létét." Hitler, a háború és a császári ház A császár a legélesebben elítélte a versailles-i szerződést és a weimari köztársaságot Nagy reményeket fűzött Hitlerhez: „ ... ő majd restaurálja a monarchiát." Amikor aztán meggyőződött arról, hogy Hitler nem is gondolt erre, meglehetősen lehűlt a lelkesedése. Csak a második világháború kitörése és Hitler hadjáratai pezsdítették újra fel a császári házat. Az ezekben az években íródott levelekből sugárzik a III. Birodalom katonai eredményei felett érzett büszkeség. Hermina császárné fiai a lengyel fronton harcoltak. A levelezés igen élénk volt. A dokumentumok közt megtalálták többi között a császárné fiának, Hans Georg von SchoenaichCarolath hercegnek naplóját, amelyben leírja a Lengyelország elleni hadicselekmények egy napját. A „Lengyelországi bevetés, 1939" feliratú jegyzetekből kitűnik, hogy Hans Georg von Schoenaich-Carolathot 1939. augusztus 1-én hívták be katonai szolgálatra. Egy hónappal később átlépte a lengyel határt. Itt egy töredék az említett dokumentumból: „IX. 1., 8 óra; átléptük a határt Nieder-Wilczkánál. Előnyomulás a 14. Hadsereg VIII. hadtestében (List vez. ezr.), Hadseregcsoport Dél (v. Rundstedt vez. ezr.). Szükségszállás Gardawitzben. IX. 2. Gostyn. Előnyomulás a Go6tyntől keletre levő vasúti töltés felé, éjszaka, erdőben. A csata első halottja..." Így írja le napról napra Lengyelország lerohan asát. Feljegyzései végén Hans Georg herceg X. 21-én beírta, hogy megkapta a Vaskereszt I. osztályát, természetesen a lengyelországi hadjáratért. Ez különben nem az egyetlen Vaskereszt volt Hermina császárné családjában: ő maga írt erről vejéhez, Kari Franz Joseph von Preussen herceghez intézett levelében: „Doorni ház, 1939. 12. 8-án. Kedves Franzi! Születésnapodra a legszívélyesebb jó kívánságaimat küldöm. Régóta nem hallottam rólad, s ez elszomorít. Örülök szép katonai sikereidnek és a Vaskeresztnek, amelyet az elsők között megkaptál. Legidősebb fiam is megkapta a lengyelországi hadjáratért Sokat gondolunk rátok és nagyon fájdalmas dolog, hogy oly messzire vagyunk egymástól. A nagypapa mesés frisseségnek örvend, mindenben maradéktalanul osztozik, erősen bízva Bennetek, a Wehrmachtban, a Führer bölcs rendelkezéseiben és terveiben. Milyen szégyenletes Anglia eljárása. Szívélyes üdvözlettel ölel nagynénéd Hermo." A későbbi levelekből kitűnik, miként vélekedett II. Vilmos excsászár Hitler akcióiról. Egy levélben, amelyet Hermina császárné 1940. július 15-i keltezéssel, vagyis közvetlenül Hollandia Hitler általi megszállása után von Braunschweig und Sonneburg hercegéhez és a hercegnéhez intézett, leírja II. Vilmos örömét a Wehrmacht hollandiai bevonulása felett. A császárné elmondja, hogy II. Vilmos az események után valósággal megfiatalodott, hiszen végül is megszűnt a ránehezdő holland nyomás, kifejezésre juttatja, hogy minden népi katona látványának örül. Egy másik levél 1940. július 17-i keltetéssel dr. Köhler lipcsei kiadónak szól. A császárné ebben tudomására hozza a kiadónak, hogy „férje szívből örül a Führer katonai sikereinek". A levéltárban talált dokumentumok alapján képet lehet alkotni Hermina császárné személyéről. Rendkívül pedáns volt, erről tanúskodnak a számlák, színházjegyek és pénzügyi kimutatások. Sokat olvasott és a politikái könyvek széljegyzeteiben rögzítette véleményét. A fennmaradt sajtóinterjúkból kitűnik, hogy példásan vezette háztartását, és hogy gyakran utazott Hollandiából külföldre. A legnagyobb figyelmet azonban a gobelinhímzésnek szentelte. A kész darabokat eladta és a vételárat a német „háborús áldozatoknak" adományozta. Hermina — a levelekből, jegyzetekből kivehetően — nagy gondossággal vette körül férjét. Nyugodt életet teremtett neki Doornban, úgyhogy az excsászár teljesen kedvelt kerti munkájának szentelhette magát. Képviselte az egykori császárt a külvilág előtt és igyekezett az ellene irányuló támadásokat enyhíteni, vagy kivédeni, elhárítani, Vilmos ugyanis heves természetű volt, és kinyilvánított ítéletei gyakorta valóságos sajtóviharokat kavartak feL „Császári palota" Berlinben A levelek között érdekes töredékek is vannak, amelyekben a császári család státuszáról van szó Hitler-Németországban. Berlinben, az Unter den Lindenen. a Hohenzoller-palotában a császár és családja nevében egyfajta császári palotát rendeztek be. Itt rendezték a császári család összes ügyeit, kezdve a gazdasági kérdésektől a politikai problémákig. Itt tartották a családtagok menynyegzőit is. A fennmaradt jegyzetekből kitűnik, hogy megbeszélték, milyen legyen az étkezési rend és mit adjanak ebédre. A felfedezett levéltár bizonyára még több szenzációt rejt magában ; a levéltári szakemberek gondosan tanulmányozzák az anyagot, amelynek eddig csak kisebb részét vették vizsgálat alá. KOCSMA A SOROMPÓNÁL A kocsma jó helyre épült. A sorompón túl a gyárnegyed meg az egyforma melósházak, ahonnan a legtöbb szemetet hétfőn szállítja el a kukáskocsi, s hetente legalább egyszer babfőzeléket főznek. A kocsma rögtönzött értekezletek, röpgyűlések, termelési tanácskozások színhelye. „Döntenek" nemzetközi és országos kérdésekben, beszélnek megindítóan emberi és köznapi életigazságokról. Elítélnek és felmentenek. Lukács, a kocsmafilozófus tisztában van a világ dolgaival. Állítólag négy nyelven beszél és gyakran használ idegen kifejezéseket. Alkalmi hallgatósága olykor kineveti. Lukács néha fröccsöt iszik, de főleg a társaság miatt jön. Tájékozódik és tájékoztat: történelemről és irodalomról, doktrínákról és csomagtervekről, hogy vannak államok, amelyek nem ismerik el egymást, és vannak igazgatók, akiknek fogalmuk sincs a demokráciáról. A csap alatt forognak a poharak, s kiszáradt ínyű emberek öntik magukba a stampedli pálinkát, a krigli sört, a nagyfröcscsöt Pufajkás munkások hideget hoznak magukkal, bekapják a törkölyt, a jaffát, a hosszúlépést. Sietnek. Üjabbak és még újabbak jönnek. A kocsma sohasem üres. Cigaretta a számban, várom, mikor ad valaki tüzet. Fütyülnek rám. Rákönyökölök a bádogpultra, fújom a füstöt. Bejön egy fehéringes és összemosolyog a kocsmárossal. — Parancsoljon, az úr küldi — mondja a kocsmáros és fél konyakot tesz elém. — Nem kértem. — Az úr kérte. — Igya meg az úc. Az úr felháborodva rendreutasít. „A konyakomat nem szokás visszautasítani, hölgyikém! Itt nem!" — Milyen a világ a pult má**k oldaláról? — kérdem a kocsmarost. — Zavaros, nagyon zavaros — mondja. — Sok mindenről előbb hallok, mint azok, akiknek tudniok kellene róluk. A kocsmában két dologról beszélgetnek az emberek: a munkáról és az aszszonyokról. Minden asszony pénzéhes, s minden munkahelyen van valami, ami nem tetszik az embereknek. Ami azt illeti, nem is szeretek odafigyelni. Még véletlenül elkotyognék valamit. De látatlanban is ismerek igazgatókat, művezetőket és brigádvezetőket Tudom, hogy ki készít selejtet. Mit és hova szállít a FŰSZERT. Ki érdemelne fegyelmit. Tudok áthelyezésekről és fel nem fedezett üzemi szarkákról. — Van-e a törzsvendégek között jómódú ember? — Az senkire sincs ráírva De úgy gondolom, hogy van. Akinek fizetéskor száz-kétszáz forint nem számít, az vagy jómódú, vagy nemtörődöm. Mert az igaz, hogy nem keresnek rosszul, de az ital mellett lakás is kell, ruha is kell, tüzelő is kell. Egyet nem tudtam még kideríteni: miből van egyik-másik embernek naponta rendszeresen ötven-hatvan forintja italra Ha kérdem, azt mondják, én azzal ne törődjek. A kocsmárosok igyekszenek fogni a vendéget — hisz százalékra dolgoznak — sokszor nem is az itallal, hanem a kocsma sajátos atmoszférájával, s megértő beszélgetőpartnerek maguk is. De csábítóerő az is, hogy az azonos ívásúak között bátrabban, szabadabban mondhatják el az emberek a véleményüket. Aki ugyanis azt hiszi, hogy a kocsmába csak inni jönnek, az téved: beszélgetni is jönnek. S téved az is, aki azt hiszi: itt több a részeg ember, mint a zózan. Körülbelül minden negyedik betérő sörös-, vagy jaffásüveget, emel le a pultróL Részeg azért akad. Sokan aludtak már a sarki kocsma melletti árokban, s az ajtóval szemközti öreg diófát is megölelgették néhányan. Az üzlet havi forgalma januárban llo ezer forint volt — napi három és fél ezer forint körüli a bevétel — egy nap alatt elfogy 20 liter pálinka, három hektó sör és hatvan liter bor. Összehasonlításul: 1964-ben ebben a kisvárosi kocsmában egy hónap alatt adtak el négy hektó sört. — Mondjon nagy ivókat. — Van egy fiatal férfi, aki mindig tele van. Azzal hetvenkedik, hogy bokszoló volt, s az a szokása, hogy leüti az emberek fejéről a sapkát. Ez sértés. Van néhány férfi, akiről a munkahelyén nem is tudják, hogy részeges. Este iszik és szabadszombaton. Van, aki napközben állandóan utárrtölt. — Verekedés? — Én itt rendet tartok. A rendőrség másfél évé volt kint utoljára. — Lát-e szegénységet? — Csak a cigányoknál — Lát-e gazdagságot? — Azt is látok. Ha nem is a törzsvendégeknél. Az ilyen kocsmát a finomabb emberek elkerülik. Igaz, magunkfajta meg a bárba nem menne be. Lehet, hogy nem is a drágaság miatt... D. VARGA MARTA