Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-30 / 101. szám

£ ffctf 62. évfolyam VILÁG PKOLETÁRIAlEGYESÜLJETEK! 101. szám ŰELMA6YAR0RSZAG A MAGYAR SZOCIA Ll STA MUNKÁSPÁRT LAPJA 1972. április 30., vasárnap Ára: 1 forint Májusi menetben M ájusolni, májust ülni, Önmagát felszabadítva, a vi­májusi menetben fel- lúg proletariátusának képvi­sorakozni a tavaszi seletében, a történelem szín­szelek suhogtatta zászlók terére lépett az orosz mun­alatt, mindig is a nemzet- kásosztály. hogy új törté­közi munkásosztály harcos nelmet írjon, a sajátját, az demonstrációja volt. Micso- igazat, amelyben majd a da szimbólum, hogy május jövendő fogan, elseje vörös betűs színét Október fénye. Marx. En­azoknak az amerikai mun- gels tanítása, Lenin harci kasoknak a vére festette üzenete lengte be 1919-ben meg, akik áldozatául estek a az első magyar vörös má­toké terrorjának a chicagói just is. A proletár nemzet­haymarketti téren, 1886-ban. köziség, a kommunisták ösz­Az értük való munkás- szefogásának jegyében élő­szolidaritás emelte a nem- szőr akkor ünnepelte szaba­zetköziség rangjára ezt a na- don a munkát az addig ki­pot akkor, amikor az alap- semmizett nép, miközben az. vető emberi jogok kivívá- imperializmus fegyvereivel sáért, a munkaviszonyok nézett szembe. Nem tánto­megváitoztatásáért folyt még ríthatta el májusaitól ama­a harc. Ott és már akkor gyar munkásosztályt és az megmutatta igazi énjét a üldöztetésbe hajszolt kom­világot átfogni akaró impe- munista pártját az elnyoma­rializmus, hogy semmitől tás, a terror legkegyetlenebb sem riad vissza: lehetnek 25 esztendeje sem. A tőkés bármiféle népek és osztá- kizsákmányolás, a fasizmus lyok, ha pozíciói ellen lép- elleni harcot jelentették ak­nek fel. kor a május elsejék, vállal­Ma,közel kilenc évtizedei- ya üldöztetést, megpróbálta­teltével sem változott meg tást börtönt. S áztán me­az imperializmus természe- Sint. és immár véglegesen a te. Ugyanolyan erőszakos az Nagy Októberi Szocialista esztelenségig, csak a pusztf- Forradalom küldetése telje­tás eszközei változtak meg a sedett be a Szovjetunió hon­kezében Töretlen előrehala- véd° háborújának győzelmé­dásban szolgálhatná az em- vel 1945-ben a magyar mun­beriséget a XX. század tech- kásosztály úgy emelte fel a nikai arzenálja, ha a tömeg- májusi zászlót, hogy közben pusztító fegyverek nem rio- országot foglalt, hazát épí­gatnák a puszta életet, a megmaradást a földön. A chicagói sortfiztől hosz­szú az út a máig. Benne le­ledzik az emberiség leg­újabb történelmének kora, benne a világ megújhodása. Éppen a sortüzek döbbene­tére ébredt rá a fiatal nem­tett a szabadsághoz, a mun­kához, a hatalorrfhoz való joga alapján. A magyar munkásosztály büszke lehet arra, hogy min­dig is tevékeny részese volt a nemzetközi májusi sereg­nek, a munka ünnepének. „Én őt dicsérem csak, az .. _ . , , ... . élet anyját" — írta Juhász zetkozi munkásosztály, hogy Gyulá a munkáról, amely a csak saját erejében, összefő- legnagyobb erő a világon. szer produkált ereje csúcsán. Az MSZMP X. kongresszusa pedig már így fogalmazott: „Hazánk belátható időn be­lül a fejlett ipari országok sorába lép". Semmilyen cél eléréséhez nem lehet csak kinyilatkoz­tatni, deklarálni az eszközt, ha nincs mire alapozni. Ne­künk van: a magyar mun­kásosztályaik és forradalmi partjának történelmi múltja, elhivatottsága, küldetése a jelen és a jövő építésében; a szocializmust igenlő, vál­laló széles néprétegek aka­rata; a szülőföld, a haza sze­retete, amely nélkül nincs, nem lehet igazi internacio­nalizmus. Gyönyörű korban élünk, s van mit féltenünk: mindent, amit munkával, az emberi­ség máig alkotott. A fejlő­dés. a haladás útja sosem volt diadalmenet, hanem a harcok szakadatlan sora. A háborús tűzfészkeket a sze­münk előtt teremtő, nemzet­közeiig szervezkedő imperia­lizmust csak a nemzetközi munkásosztály egysége, együttes akarata foghatja le, zúzhatja össze. A népek végtelen sorában mi is ott haladunk a májusi menet­ben, a népek tengerében, amikor tiltakozunk a viet­nami agresszív háború el­len, amikor az emberiség lé­tét jövőjét. biztonságát érintő sorskérdésekben sza­vunkat hallatjuk. Nemcsak önmagunkért kiáltunk, ami­kor a háborús kalandorság politikáját elítéljük. Tőlünk, határainktól messze levő né­pek küzdelmének vagyunk szemtanúi. S ma már semmi sincs messze. Békénk, biz­tonságunk, további sikercink záloga az a felszabadító Harc Általa van itt minden, amit jó negyedszázad elteltével ... , . , fel tudunk mutatni a világ­meggyűlesektol hangosak az nak ^ önmagunknak, mint gásában menetek bízhat A májusi dübörgésétől, tö­évek. A május elsejék sza­vát nem tudták elnyomni az első világháború vérzivata­ros esztendői sem, sőt fel­erősítették, a tengerek zúgá­sává változtatták. Mint tör­ténelmi szükségszerűség, ek­kor lobbant fel a Nagy Ok- mimkához való viszony, az tóberi Szocialista Forrada- ebb61 új( szociaiiSta lom lángja, harsant, fel ko- érteimezés hazánk egész ar­runk gyönyörű nyitánya. ^tát tükrözl. Szeged, szegedi járás Az ünnep programja Zenével, s remélhetőleg di szabadtéri színpadon két­naps ütéssel ébreszti holnap részes műsort nézhetnek vé­Szegedet május 1. Reggel 6- gig az érdeklődők. Előbb az kor három zenekar indul vá- ÉDOSZ Szeged-együttes né­Asoti­11-kor Honfi József mond halmon hétfőn fél Tóth Mihályné. Balástyán 11-kor dr. Bereczki János, rosjáró körútjára: munkás- pi zenekara, citerazenekara, Bordányban 10-kor dr. Vra­ör-, vasutas- és népi zene- tánckara szórakoztatja a né- tán György, Csengelén kar. Ök teremtik meg a zőket vidám dalokkal, tán- ugyancsak 10 órakor Ocskó hangulatot, amelyet a fel- cokkal, majd a műsor maso- Imre, Dócon 11-kor Belovai vonulásra igyekvők hamaro- dik felében a Szegedi Nem- Pál, Domaszéken 10-kor san magukkal visznek gyü- zeti Színház művészei — Tóth Szilvesztemé, Dorozs­lekezőhelyükre, A városi Krasznói Klári, Király Le- mán fél 10-kor Grúber Já­pártbizottság, a városi ta- vente. Tolnai Miklós, Csíz- nos, Otlömösön 10-kor Ács rács és az SZMT rendezésé- madia László. Ilarmath Éva. Kovács Ernő, Pusztamérge­ben délelőtt 10 órakor kez- Katona András, Janka Béla sen 10-kor Káló Antal. Rií­dödik a nagygyűlés a Szé- és mások — víg jelenetek, zsán 10-kor Plaki Lajos. chcnyi téren — ha rossz idő operettrészletek, vidám ver- Sándorfalván 10-kor Jura­lesz. akkor a Szabadság sek megszólaltatásával sze- lovics Aladár, Sövényházán Filmszínházban. A nagygyű- reznek derűs perceket a kö- reggel 9 órakor dr. Antalffy lés szónoka Komócsin Zol- zönségnek. György. Szatymazon dél­tán, az MSZMP Politikai A szegedi járás községei- előtt 10-kor Sarnyai István, Bizottságának tagja, a KB ben is zenés ébresztővel, fel- Tápén fél 11-kor dr. Ör­titkára lesz. vonulással kezdődnek a má- dögh Piroska, Tiszasziget.cn A gyűlés után Szegeden, s iusi ünnep rendezvényei. A 10-kor Nieszncr Ferenc, Zá­ÍJjszegeden is újabb próg- politikai nagygyűlést kultu- kányszéken fél 10-kor Gre­ramók várják az ünneplő- tói is műsorok követik, a dél- guss István, Zsombón 11-kor ket A Tisza innenső part- után pedig népünnepély, Dómján József. Üllésen pe­ian a Széchenyi téren a majális és sportrendezvé- dig 10 órakor Hugyecz And­mu'nkásörök zenekara 11-kor nyek jegyében telik el. Szá- rásné a nagygyűlés szóno­térzenéí. ad, a túlsó parton, mos községben munkahelyi A szegedhez közeli köz­® Ingeiben a majális várja ]£HS2£ Sf ?-kor keí ségek lakoi közül soka" a a tömegeket, enni, s inniva- dődik a politikai nagygyű- városi ünnepségeken vesz­lóval. Ebéd után az újszege- lés. Ünnepi beszédet itt nek részt is, amelyet a vietnami nép folytat hazájáért Biztonsá­gunk alapja a kommunista testvérpártok egysége, a nem­zetközi munkásosztály ösz­.szefogása is, a béke, a ha­ladás, a demokrácia hívei­nek mind az öt világrészre kiterjedő tábora, azok a százmilliók, akik velünk együtt hordozzák vállukon az emberiség sorsát Nagyszerű korban világ­méretű a harc. amely elő­reviszi a fejlődést a hata­dást. Lenin gondolatai aszo­A munka magasztos dicsé- rtaUzmusról — immár betel­retét zengte első szocialista i^edett valóság a magyar alkotmányunk is, 1919-ben. államhatárokon belül is. Esz­A történelem fényében néz- közeinkhez, lehetőségeinkhez, a felszabadult nép, az össze­fogás eredményét. A régi jelszó igaza, fénye — Tiéd az ország, magadnak építed! — nem kopott meg ma sem, nem vesztett tartalmából, erejéből. A felszabadult hetünk vissza arra a napra is, amikor 1949-ben újra fo­galmaztuk alkotmányunkat. erőforrásain khoe mérten mind jobb feltételeket ho­zunk létre a szocialista Magyar Népköztársaság fómunka folytatására, az alaptörvényét, amely híd­ként ível át múltunk, jele­nünk és jövőnk pillérein. életviszonyok, a mind jobb megélhetés biztosítására. S nem tűnik hivalkodásnak az Csak erre lehetett tervezni. Kem- ha kijelentjük: vívmá­építeni', hogy ma. több mint nyinkat adott esetben nem negyedszázaddal a felszaba- puszta ké5a»l kell megvéde­nünk azon a földön, amely véglegesen a felszabadult magyar nép hona. E földhöz, hazához fűzi alkotmányos jo­ga, amelyet vérével, verej­dulás után, elmondhassuk: a a Magyar Népköztársaság szocialista fejlődésének út­ján az elmaradott országok sorából a közepesen fejlett ipari országok közé emelke- tékével irt annyi sok áldo­! dett. Népünk, hazánk fel­emelkedésében lezárult egy történelmi szakasz és napja­inkban újabb távlatokat kör­vonalazunk alkotmányunk módosításával. Hazánk szo­cialista iparral rendelkezik, amely kilencszerte többet termel, mint felfutása teljé­ben, 1938-ban, a kapitalista ipar. Szocialista mezőgazda­ságunk 43 százalékkal nyújt többet — 40 százalékkal ke­A zat. megpróbáltatás után. kik előttünk jártak a májusi menetben, ál­dassák nevük a mun­ka, a nemzetközi munkás­osztály nagy ünnepén. S ki­jut még sokáig a harcos ün­neplésből az utánunk lépő nemzedékeknek is, amelyek szintén magasra emelik majd az alkotó munkát, amely az­zá tette az embert, amivé lett: az élet, a hatadás a foly­vesebb munkaerővelmint ^nosság továbbvivőjének. a tőkés, a földbirtokos rend­CODL FERENC Díszben Budapest Tartalmában, formájában egyaránt méltó program kö­szönti Budapesten a 28. sza­bad május elsejét. Az elő­készületek fővárosszerte le­zárultak. A munka hagyo­mányos ünnepe az idén is sok látványosságot kínál Az eseménysorozat résztve­vői a proletár nemzetközi­ség, a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fű­ződő testvéri barátaiig, az európai béke és biztonság megteremtéséért vívott harc, a vietnami és az arab né­pek iránti szolidaritás je­gyében. a X. pártkongresz­szus határozatainak szelle­mében ünneplik május el­ső napját. Budapest mór tegnapra, szombatra díszruhát öltött. Vörös és nemzetiszínű zász­lókkal lobogózták fel a fő­város tereit és utcáit, lakó­házait és intézményeit. Az ünnep egyik látványossága lesz a kivilágított esti Bu­dapest. a fényárban úszó Halászbástya, a nagy erejű reflektorokkal megvilágított hidak, középületek, emlék­művek. Az ünnep előestéjén kato­nai tiszteletadással vonják fel az Állami Zászlót a Par­lament előtti Kossuth Lajos téren, a Magyar Népköztár­saság nemzeti lobogóját és a munkásmozgalom vörös zászlaját á Gellérthegyen. Május 1-én reggel BCida­pest lakóit zenés ébresztő köszönti, majd A kerületek bői elindulnak a Felvonulási térre, a központi eseményre az ünnepi seregszemlére a résztvevők. A Felvonulási téri ünnepséget követően fővárosszerte megtartják a hagyományos majálisokat, hivatásos és öntevékeny együttesek közreműködésé­vel. A központi ünnepséghez szorosan kapcsolódik a rá­diónak és a televíziónak az erre az alkalomra összeállí­tott műsorsorozata is. Ne­meslaki Tivadar, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsá­nak titkára április 30-án es­te a rádióban és a televízió ban méltatja a munka ün­nepének jelentőségét. A te­levízió május 1-én 7.55 óra­kor jelentkezik: egyenes adásban sugározza a szoviet dolgozók hagyományos nagy­gyűlését és ünnepi sereg­szemléjét a moszkvai Vörös térről, majd 9.50 órakor Má­seregszemle Budapesten címmel a Dózsa György úti felvonulást közvetíti; Jelentés Moszkvából Moszkvában a mi éghajla­tunkhoz képest később kö­vetkezik be a tavasz. Ezért. mint minden évben, ezen a május elsején is a frissen tatarozott házak vagy éppen a most átadásra váró épüle­tek ünnepi színfoltjai teszik élénkebbé az ünnepi zászló­díszbe öltözött fővárosi ut­cák amúgy is pezsdítő lát­ványát. Moszkvában az ünnep előtti napokban egymás után futottak be a jelentések a havi terv határidő előtti tel­jesítéséről, jeléül annak, hogy országszerte igyekez­nek kihasználni azt a jó startot, amint erről a ne­gyedévi terv teljesítésétől a napokban közzétett statiszti­kai jelentés tanúskodik. Er­ről álljon itt csak egyetlen számadat: a szovjet ipar az idén hét százalékkal ter­meit többet, mint tavaly az év első negyedében*

Next

/
Thumbnails
Contents