Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-29 / 100. szám

W11ÁG PROL1ÉYÁRÍAT, EGYESÜLJETEK AGPk 62. évfolyam 100. szám 1972. április 29., szombat Ára: 80 fillér M A GY AR S Z O C I A L 1 A M U N K Á S P Á R T LAPJA Befejezte munkáját a népfrontkongresszus Megválasztották a tisztségviselőket - Csongrád megyeiek az Országos Tanácsban A JO A IUTAL A Hazafias Népfront V. választás eredményét a pie­kongresszusának harmadik náris ülésen ismertették. — s egyben utolsó — mun- A Hazafias Népfront Or­kanapja" pénteken reggel ple- szagos Tanácsának elnöke is­náris üléssel kezdődött, mét Kállai Gyula lett. Alel­Részt vett a tanácskozáson nő!tők: Bugár Jánosné, dr. és az elnökségben foglalt Bognár József, Darvas Jó­helyet Losonczi Pál, az El- zsef, Nagy Józsefné, dr. Or­nöki Tanács elnöke, Kállai lutay Gyula, dr. Sarlós Ist­Gyula, az MSZMP Politikai várt, Szabó László és Szemők Bizottságának tagja, a Haza- József. fias Népfront Országos Ta- A Hazafias Népfront főtit­nácsának elnöke, Pullai Ár- kára ismét Bencsik István, pád, az MSZMP Központi Titkárok: S. Hegedűs Lász­Bizóttságának titkára is. ló. dr. Molnár Béla és Szent­Délelőtt folytatódott a vita istványi Gyuláné. az Országos Tanács jelenté- Az Országos Tanács elnök­séről és a főtitkári refera- ségénelc további tagjai: Ap­tumról, majd a témabizott- Antal, dr. A&bóth János­sápok vezetői adtak számot n(-s Babics Antal, dr. Bakos tevékenységükről. Lajos, Barati József. Barto- fiatónak a dicsérő oklevelet. Ebédszünet után Bencsik Mihálv, Borovszki Amb- i Az ünnepségen — melyen István, a Hazafias Népfront ruS- Czine Mihály, dr. Erde.y­fötitkára foglalta össze a vi- Crúz Tibor. Erdei Lászlóné, tát, válaszolt a kongresszusi Qál László. Harmati Sán­véleménycsere során el'uang- dor, dr. Ijjas József, lllisz zottakra, javaslatokra. Hang- László. Losonczi Pál, dr. Mi­súlyozta, hogy a Hazafias hályfi Ernő, Nánási László, Népfront kongresszusának dr. Nemecz Ernő, dr. Papp háromnapos tanácskozása — Lajos, Pióker Ignác, Simon a várakozásnak megfelelően István. Somogyi József, dr. - ®"en tartalmas témáiban s bó KálmálJ dr. szatmári gazdag volt. A plenáris ta- „ T „ r.ácskozókon 78-an, a szek- Imre, ar. Traulmann riőklaii 35-e:; szólaltak -cli, Bezsű, Vase-lVitteff Mi'rl-ie További 51-en jelentkeztek és dr. Zsebők Zoltán, még felszólalásra. az ő Oklevél vállalatok­nak Tegnap, pénteken újabb két szegedi vállalatnak ad­ták át a városi tanács és az SZMT dicsérő oklevelét. Tavalyi eredményes munká­jával az ingatlankezelő vál­lalat és a Közlekedési Vál­lalat is kiérdemelte az ok­levelet. Az IKV központjában ren­dezett ünnepségen dr. Csi­kós Ferenc, a városi tanács vb titkára adta át a dicsé­rő oklevelet Kószó József igazgatónak. Az IKV kol­lektívája az új lakásrende­let és az azzal kapcsolatos teendők zökkenőmentes vég­rehajtásáért kapta meg a kitüntetést. A Szegedi Közlekedési Vállalat dolgozói az újsze­gedi Liget vendéglőben tar­tották ünnepségüket, ahol dr. Csikós Ferenc, a városi tanács vb titkára adta át dr. Várhalmi Károly igaz­A Szocialista Munka Vállalata a Szegedi Nyomda A Szegedi Nyomda kollek­tívája ismét bebizonyította: kiemelkedő eredmények el­érésére képes. A szocialista munkaversenyben, a gazda­sági munkában elért sikerei­ket tanúsítja, hogy a nyomdászközösség újból — immár harmadízben — ki­érdemelte a „Szocialista gyarországból — arányban olvasóink igényével — jó­val többet: gyártottak a nyomdász kollégák. A termelékenység igen kedvezőén alakult; a több­cím várományosa, a Zoja brigád a „vállalat kiváló brigádja" cím birtokosa; négy brigád az arany foko­zatot, 10 pedig az ezüst fo­kozatot is elnyerte. S a letteremelésből — az 1970-es munkaverseny a nyomda to­vábbi fejlődésének is bizto­sítéka. Tegnap, a nyomdában rendezett ünnepségen Ta­56 millióval szemben ta­valy 63 millió forintos ered­ményt értek el — 87,2 szá­munka vállalata" címet. Ta- zalékhoz a termelékenység valy közel 830 ezer köny- jelentett aranyfedezetet. Eh- kács János, Szeged megyei vet, 716 ezer folyóirat- és hez viszont a jól szervezett; város tanácselnök-helyettese 23 millió 786 ezer napilap- munkaverseny, a dolgozók adta át a kitüntetésről szóló példányt állítottak elő a be- felajánlásai adtak alapot. 30 oklevelet Vincze György tűk műhelyében. A napila- szocialista brigád munkál- igazgatónak. A városi párt­pok példányszám-emelkedé- kodik, közülük egy — a bizottság nevében Csonka se milliós nagyságrendű, s Magyar—Udmurt brigád a István üdvözölte a nvomdn azt is jelzi, hogy a Délma- „Szakma kiváló brigádja" dolgozóit A kőoíajjfúrásS üzem kitüntetése részt vett dr. Györfi László, a városi pártbizottság mun­gondolataikat azonban írás­ban várja majd a Hazafias űoU zárszót. Népfront, s ugyanúgy figye­lembe veszi a továbbiak so­rán, mintha a kongresszus fórumán hangzottak volna el. Ezután a kongresszus el­fogadta a Hazafias Népfront Országos Tanácsának jelen­rését a legutóbbi kongresszus óta végzett népfrontmunká­ról, a főtitkári szóbeli refe­rátumot, illetőleg választ a kongresszuson elhangzot­takra. s egyhangúlag magúé­vá tette a szerkesztő bizott­ság által előterjesztett kong­resszusi állásfoglalást. Elfo­gadta a működési szabály­zat módosítását, s irányelv­vé tette a munkabizottságok „Ital kidolgozott és a kong­resszus szekcióiban megvita­tott tanulmányokat, a téma­bizottsági elnökök jelentése szerint. Végül a kongresszus ógy határozott, hogy meg­bízza a megválasztandó új Országos Tanács elnökségét: alapítson kitüntető jelvényt a népfrontmunkában kiemel- | kedö teljesítmények jutalma­zására. Ezután a kongresszus egy­hartgúlag megválasztotta a népfront 227 tagú Országos Tanácsát, amelynek tagja Kádár János, az MSZMP KB első titkára is. Az Országos Tanács tagjai Csongrád megyéből: Fló­rián Tiborné tanítónő, Csa­nádpalota, Hadobás Katalin tsz-tag, Mindszent, ifj. Ko­vács Bertalan olajipari mun­kás, Szeged, Szabó Erzsébet tsz-üzemgazdúsz, Szentes, és dr. Szálai László egyetemi tanár, a szegedi József At­tila Tudományegyetem ter­mészettudományi karának dékánja. Szünet következett, majd a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa megtartotta el­ső ülését, amelyen megvá­lasztotta tisztségviselőit. A Ezután Kállai Gyula mon­Jó néhány év óta kiemel- dozatkészségét, munkáját, kedő munkát végez a Nagy- majd átnyújtotta az élüzem alföldi Kőolajfúró és Feltúró cl-m kitüntetést tanúsító ok­Üzem szegedi üzemegysége. ,evelet m l Józsefnek a Ám ered menyeiket a sajna­latos balesetek kisebbítették, szeged, koolajfurusi üzem katársa is — Onódi János Tavaly sikerült megfelelő vezetőjének. Fazekas József szb-titkár számolt be a vál- munkakörülményeket bizto- fúrómunkás a Bányászat ki­lalat eredményeiről, majd s£tani a dolgozók Ls fe- váló dolgozója, Kántor Kál­több mint 80 ezer forintnyi , .... , _ .. . . gyelmezettebben alltan manné az üzem adminip.t­helyt, így a szegedi kőolaj- ratív dolgozója szakszerve­fúrási üzem elnyerte az él- zeti munkájáért üzem címet. Ebből az alka- kapott. 55-en vehették át a Elismerés — alapkő­letétel jutalom talált gazdára, az arra érdemes dolgozók kö­zött. Tizenöten kaptak Ki­váló Dolgozó kitüntetést, nyolc szocialista brigádot méltattak ebből az alka­iombói. Uiüóy Július Tegnap, pénteken a Sze­gedi Gabonatermesztési Ku­tató Intézetben ünnepséget tartottak abból az alkalom­ból, hogy az intézet tavalyi, kimagasló munkásságával ki­érdemelte a MEM és a ME­DOSZ elismerő oklevelét. A kitüntetésről szóló okiratot a oklevelet Mezőgazdasági és az Élel­mezésügyi Minisztérium kép­viseletében dr. Kovács Imre A Hazafias Népfront V. Kongresszusa a Himnusz hangjaival ért véget. lomból tegnap a dorozsmai Kiváló dolgozó jelvényt, a osztályvezető adta át. munkád^éjlás ebédlőjébe.-; munl* élen járóinak 155 intezetek eletének je­niélyzeli és munkaügyi ve- ünnepséget rendeztek, amc- ezer forintot fizettek ki. Az lentős eseményét jelentette zetőnpk a Munkásőrség Or- j MSZMP Csongrád évek óta végzett kimagasló b<>gy elhelyezték az szagos Parancsnokanak di- . ,. , —<• *-= u ­csérő oklevelét. Börcsök megyei Bizottsága kepvise- teljesitményekert a „Válla­Géza brigádvezetőnek pedig letében megjelent dr. Pozs- lat kiváló brigádja"-kitün­a minisztériumi dicséretet a vállalat igazgatója adta át. gai Vizet kap fíj-Peiiielep intézet új központi laborató­riumánalt alapkövét. Az alapkőbe fémdobozba téve helyeztek egy papírlapot az név­István, a megyei párt- tetésben részesült a Vad Já­bizottság tagja, a megyei fő- nos Állami díjas főfúrómes- inté^V munkatoainak ügyészség vezetője, Jutató- ter által vezetett olajbányász sorával> továbbá "az intézet vics Aladár, a Szeged 7-es szocialista brigád. kimagasló gabonanemesítő választókerületének ország- Az MSZkp Csongrád me- munkáját jelző vetőmagvak gyűlési képviselője, a test- gye; és szegedi bizottsága kis „kollekcióját", vérüzemek több képviselője, üdvözletét és elismerését Az üj közp0nti labotató­Győri Gyula, az NKFÜ Veres Ferenc, a városi párt- rium építése a tervek igazgatóhelyettese méltatta bizottság munkatársa adta szerint — 1973-ban fejező­a szegedi olajbányászok ál- át az olajbányászoknak, dik be. Szeged-állomás: Kiváló vasúti csomópont Kitüntetés, oklevél szövetkezeteknek Régi kívánsága teljesül a körtöltésen kívüli városrészek lakóinak. A magasnyomású víz továbbítására alkalmas ge­rincvezetéket: most fektetik le Üj-Petőfitelepen, az Acél utcában. Ehhez át kellett fúrni az árvízvédelmi töltést és az algyői országutat is. A vízművek dolgozói anélkül vé­gezték ezt el, hogy az utat megbolygatták volna. Egyelőre a Hangos utcáig viszik el a gerincvezetéket, de így már meglesz annak a lehetősége, hogy később Petőfitelepre is tovább építsék. Jó hír ez a baktóiaknak is: hamarosan hozzájuk is eljut a magasnyomású vízvezeték. Most terve­zik a baktói vízhálózat építésének első ütemét, melynek keretében a Ladvánszky utcáig fogják eljuttatni a magas­nyomású vizet A tavalyi szocialista mun- helyezést, s vele a megye kaversenyben jó eredményt Kiváló Kisipari Szövetkeze­elért ipari szövetkezeteket te címet nyerte el. Ugyan­A MÁV szegedi vasúti tegnap jutalmazta a Csöng- így a szolgáltatók közül a csomópontja jól ellátta a rád megyei KISZÖV, illetve Csongrád megyei Fodrász nehéz szolgálatot. Az állo- a megyéi szövetkezeti bi- Ksz, a Szegedi Gépjárműja­máson mintegy 2 millió utas zottság. A KISZÖV klubjá- vító és a Szegedi Mérleg­fordult meg. A tervezettnél ban Jenai Lajos, a KISZÖV készítő ( Ksz előtt. Az építő­több árut, összesen 120 ezer elnökhelyettese adta át az iparban a Szegedi Építő Ksz tonnát továbbítottak Sze- okleveleket az iparági szin- ért el legjobb eredményt a gedről, s jól betartották a ten legjobbnak bizonyult munkaversenyben. Az Első menetrend előírásait is. En- szövetkezeteknek, köztük Szeged Járási Ktsz a Megye Kiváló Kisipari Szövetkezete címnek is birtokosa az el­ső helyezés mellett, máso­dik a Szegedi FÉMTEX Ksz ebben a kategóriában. nek alapján a MÁV szegedi számos szegedinek, állomása elnyerte a Kiváló . ... ... vasúti csomópont címet. A gépeket gyártok kate­Tegnap ebből az alkalomból fonajaban első a Szegedi Az UNIVERSÁL ipari szö­vetkezet „Az ország kiváló Vas- és Fémipari Ksz'. A fémtömegcikk-kategóriá­ban második a Szegedi Órás-, Ékszerész- Könnyű­fém Szövetkezet, harmadika ipari szövetkezete" kitünte­Szegedi Tömegcikk Ksz A tósben részesüit. Tegnap tar­faiparban a Szegedi Bútor ..... ...... 1 ,, Ksz első. a Csongrád me- tott ""nepsegulcon dr. Varga gyei Papírfeldolgozó a har- Dezső, az MSZMP Szeged Mérték városi bizottságának titkára második köszöntötte a szövetkezet szegedi fűtőház főnöke és iparcsoportjában. A cipő_( tagságát, majd kitüntetése­Sab0m^;\ermun^rlLn-S kategóriában az ket és jutalmakat osztottak járói között 110 ezer forint Április 4. Cipő- és Papucs- ki a legszorgalmasabban pénzjutalmat osztottak szét. készítő Ksz jeleskedett; első dolgozó tagoknak. a Petőfi Sándor művelődési otthonban ünnepséget ren­deztek. Nagy István állo­másfőnök adott számot az elmúlt esztendő eredményei­ről. majd Kiss Károly, a MÁV szegedi igazgatóságá­nak vezetője nyújtotta út a kitüntetést tanúsító okleve­let. A MÁV Kiváló dolgozó- madik. A Szegedi ja kitüntetést Nagy Gyula, utáni Szabó Ksz a Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt, társadalmunk vezető ereje! (AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK MÁJUS ELSEJEI JELSZAVAIBÓL)

Next

/
Thumbnails
Contents