Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-26 / 97. szám

CSÜTÖRTÖK, 1972. ÁPRILIS 65. A magyar ipar nemzetközi összehasonlításban Pécsett kedden folytatta munkáját az iparstatioztikusok és üzemgazdászok országos konferenciája, az „Info— 1972" IIL vándorgyűlés. Huszár István államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke tartott eladást „A magyar ipar nemzetközi összhasonlításban" címmel. Elöljáróban elmondotta, hogy az 1960-as évek közepe táján készített széles körű, mintegy 35 országra vonatkozó nemzetközi összehasonlításunk azt mutatta, hogy iparunk a fejlettebb országok között mintegy középső helyet foglal el. A 60-as évek végén a magyar ipar aránya az ország bruttó nemzeti termékén belül mintegy 38 százalékos volt. lényegesen nagyobb, mint Finnország Norvégia, Svédország, Olaszország, Belgium, Dánia iparáé. A KGST-országok között az ipar aránya a népgazdaság egészén belül mintegy középen helyezkedik el. Részleteiben ágazatonként, illetve egy-egy konkrét témakörben vizsgálva azonban iparunk fejlettsége a környező szocialista országokhoz képest, vagy akár a fejlett tőkésországokhoz képest eléggé differenciált. A nemzetközi összehasonlítások alapján az előadás hangsúlyozottan mutatott rá arra. hogy az európai ranglistán közepes szinten elhelyezkedő magyar ipar fejlődésének meghatározó feltétele a termelékenység gyors ütemű fokozása, A legnagyobb lemaradottságunk ipari fejlettség vonalán a termelékenységben van. Jól vizsgázott a legújabb tolóhajó Tegnap, kedden délelőtt a Vigadó téri hajóállomás kikötőjében bemutatták a sajtó képviselőinek a MAHART legújabb, Szob elnevezésű tolóhajóját. A hajó eredetileg 800 lóerős vontatóhajó volt, 1960-ban épült a Balatonfüredi Hajógyárban. Időközben a MAHART átépítette. A hajó egy hónapig vizsgázott, és bebizonyította, hogy a tolóhajózásra minden részében alkalmas, biztonsággal továbbíthat négy 1600 tonnás bárkát, 6400 tonna hasznos teherrel. (MTI) R DM DÉL/MAGYARORSZÁG POSMMM Csodálatos élmény „Csodálatos élményben volt részük azoknak az orosházi operarajongóknak — írja Szedlák Jánosné Kardoskútról —, akik április 12én Verdi: Az álarcosbál című operáját látták a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek előadásában ... Ehhez hasonló nagy élményt a tavaly ősszel bemutatott Fidélio szerzett, szintén a szegediek előadásában." Olvasónk köszönetét örömmel tolmácsoljuk a művészeknek, a zenekarnak és a karmesternek. En megírtam... Pogány László (Hajnóczi utca 5.) a Gogol utcai sütöde egyik vevője helyett írt lapunknak. Olvasónk azt írja: évek óta ott vásárol kenyeret, amire sokáig nem volt panasz. Ám az utóbbi időben zsengés, sületlen a kenyér. Egy vevő, „egy előttem álló férfi szóvá tette — írja olvasónk —, hogy nap mint nap rossz kenyeret kap. Azt is megemlítette, hogy soha ennyi kenyérhulladékot nem látott a kukákban, mint most." És a férfi még azt ls hozzátette, hogy Tápén sokkal jobb a kenyér. Erre az elárusítónő elküldte a kuncsaftot... — Tápéra, hozzátéve: ha nem tetszik, írja meg az újságnak. „Hát megírtam én" — fejezi be olvasónk levelét. Szerintünk nem a vendéget. hanem az elárusító nőt vállalataik segítségével 150 kellene elküldeni, ha nem is . . , , .. , Tápéra, legalább egy tan- ezer fonnt értékben készítetfolyamra, ahol illemtudást tek játékokat az óvoda udtanulhat. varán — s most a játékok Válaszol az illetékes A tanács és a népfront felhívása, amely a szebb Szegedért, a városért szólítja csatasorba a szegedieket, nem maradt visszhang nélkül. Annak idején írtunk a fásítási akcióról, de sok mindenről nem szóltunk, hiszen jó néhány dologról nem volt tudomásunk. így azután örömmel adunk helyt azoknak a leveleknek, amelyek egy-egy kisebb társadalmi munkáról tudósítanak. Ilyen levelet kaptunk a napokban a III. kerületi tanács III—513. számú lakóbizottságától, melyben beszámolnak arról, hogy április 15-én a Marx tér 1—3., a Párizsi körút 43. és a Kossuth Lajos sugárút 32. által határolt tömbbelsőben a lakók társadalmi munkában rendbe tették az udvart. Rendezték a parkot, több padot áthelyeztek, rendbeszedtek. A lakóbizottság ezúton is szeretne köszönetet mondani az önkéntes munkáért. Köszönetüket pedig örömmel tolmácsoljuk. Parkok és gyerekek A nyugdíjas Kovács Sándorné Tarjánból küldött meglehetősen szomorú hangú levelet. A parkok védelmében szólal fel. Azt írja, hogy a 208-as és 209-es épületek között hiába teszik rendbe ismételten a parkot, a füvet, a gyerekek újra és újra letapossák, mert futballpályának használják. Már sok ilyen levelet kaptunk Tarjánból és Odesszából ls. Hozzáfűzni ehhez is csak azt tudjuk, amit az eddigiekhez. A gyerekeknek mozgásra, játékra van szükségük. Ha nincs más, akkor a parkban fociznak. Bár sajnáljuk a füvet, elítélni mégsem tudjuk a gyerekeket, még szüleiket sem. Abban viszont egyetértünk olvasónkkal, amit a törmelékről ír. A 208-as épület mögött tavaly garázsokat építettek, azóta is ott hever a törmelék. A 204-es épület előtt is fekszik vagy egy kocsira való. A törmeléket valóban eltakaríthatnák. Különben ehhez a parkügyhöz még érdemes egy dolgot hozzáfűzni. A nagyvárosokban — szerte a világon — belekalkulálják a parktervezésbe azt is, hogy a gyepen játszani fognak, letaposság, egyszóval: használják. Koppenhágában például a nagyobb parkokban a hét végén családok napoznak — méghozzá neglizsében —, gyermekeik pedig ott szaladgálnak, labdáznak. És ezen nem ütközik meg senki. Természetesnek tartják, mint ahogyan az is. Övodátlanul A fodortelepi óvoda szülői munkaközösségétől kaptunk a napokban elkeseredett levelet. Segítségünket kérik az óvoda megmentéséhez. Április 8-án ugyanis életveszélyessé nyilvánították az épületet, azóta a gyerekeknek a gedói általános iskola adott Ideiglenesen otthont. A szülők — írja a levél — mindent megtettek azért, hogy az óvodát mielőbb rendbehozzák, de pénz hiányában mindenütt elzárkóznak kérésük elől. Pedig eddig is nagyon sokat tettek az óvodáért. Szabad szombatjaikon hiába árválkodnak az udvaron. A mi segítségünket, társadalmi összefogást kérnek a szülők az óvoda rendbehozásához. Kérésüket íme közöljük. Reméljük: lesz foganatja. Miért pont kettőjüket választottam? Magam sem tudnám megmondani, hiszen dolgoznak még néhányan ebben a szakmában Szegeden Talán azért esett rájuk a választás, mert mindkettőt régebben ismerem, jól tudom, hogy mindenek fölött szeretik szakmájukat. Szenvedélyesen. Törő JáAZ EMBER nos és K. Szabó Sándor. Nevük alighanem egyre inkább összeforr a város parkjaival, játszótereivel. Egyikük tervező mérnök a Szegedi Tervező Vállalatnál, másikuk előadó a városi tanács építési és közlekedési osztályán. A tervező — Törő János — csendes ember. Nehéz belőle kihúzni a szót, kivétel, ha a szakmájára fordul a beszéd. Arról napestig volna mit mondania. Azok közé tartozik, akikre sokszor legyintenek, mondván: „Eh, álmodik a tervező. Hogy volna erre pénzünk?" Vagy talán nem is annyira „álmodó" ember? Azt hiszem nem az. K. Szabó Sándor nevét egyre többen ismerik. Lázasan dolgozik, tevékenykedik. Az ő nevéhez fűződik többek közt a lapunkban pár hónapja megjelent felhívás, amely a nyugdíjasokat szólítja csatasorba a város parkjainak védelmében. Érdemes és tanulságos beszélgetni velük. Parkokról, játszóterekről. erdőkről, olyan dolgokról, melyekről talán kevesebb szó esik. mint amenynyit megérdemelnének. — A norma szerint — mondja Törő János 52 négyzetméter zöldterületnek kellene jutnia Szeged minden egyes lakójára. Fele sincs meg ennek. Szinte minden nagyobb város megelőzi Szegedet. Pérdául: Debrecen, Miskolc, Pécs, Győr. Igaz, a Belváros kedvezőbb helyzetben van nálunk mint Miskolcon vagy Pécsett. És az új lakótelepek zöld területe is javít a helyzeten. — Évtizedeken át csak romlott a helyzet a városban — K. Szabó Sándor mondja ezt. Szegeden 1962ben 110 ezer kifejlett fa volt, 1972-ben már csak 70— 80 ezer. Ezzel szemben Csongrád. Szolnok — és ezek a városok sokkal rosszabb helyzetből indultak — megelőzték Szegedet. Nálunk hét éve — azóta dolgozom Szegeden — csak kivágni láttam fát, ültetni elvétve. Most elkezdődött a valami. Ha igaz, sokat változik majd a helyzet. Sajnos, lassú a folyamat, hiszen a lakótelepek kis fácskái még nem pótolhatják a fejlett példányokat. Kis fácskák Tarjánban. Valóban nem pótolják az öregebb, koronás fákat. Talán éppen ezért hatnak ezek a parkok még ridegnek. Üresnek, mert hiányoznak belőlük az épített elemek. — A park mindig az utolsó sorba kerül a kivitelezésben — bólint Törő János. Ha valahol túllépik a költségeket. az a park rovására megy. Ezért maradt rendezetlen szemétdomb a tarján! záportározó környéke. Már nem jutott pénz a rendezésre. No, meg a növény a legolcsóbb, az építés pedig a legdrágább. Egy négyzetméter fű 10 forint, egy 15 éves fa egy-kétezer forint, egy épített virágvályú viszont 3 7-viuis 19-1 Postaládánkban Kidőlt a tejszín címmel megjelent panaszra a tejipari vailalattól kaptunk választ. Levelükben azt írják, hogy április 15-én szóltak nekik az ÁFÉSZ 24. számú boltjából, hogy baj van a tejszínnel, menjenek ki megnézni. Ki is mentek volna — mint ahogy mindig meg is teszik —, de hát szabad szombat volt. "Nem volt bent műszaki ember, akit kiküldhettek volna. Viszont a szerződésben benne van, hogy a sérült csomagolású árut a vállalat visszaveszi. Még közlik azt is, hogy már meg kellett volna érkeznie a gépnek, amely egyszer s mindenkorra megoldja a csomagolás bajait, de még nem kapták meg. A vállalat addig is ígéri, hogy mindent elkövet a hasonló bajok megelőzéséért. Az ÁFOR szolnoki telepének vezetője az április 12-1 lapunkban megjelent panaszra válaszolva közli, hogy a ságváritelepi tüzelőolaj-kút kezelőit az üzleti szabályzat megfelelő pontjaira kioktatták. Felhívták a figyelmüket arra, hogy a záróra előtt érkezett vásárlót a zárás után is Hi kell szolgálni- Az akkor szolgálatot teljesítő kútkezelőt, Kopasz Istvánt pedig felelősségre vonták. Karolin, hamvazószerda bemutatója A Minerva Gyárfás Miklós Tanuljunk könnyen, gyorsan drámát írni című vidám írása adta az ötletet, a nyersanyagot a Minerva Színpad legújabb bemutatójához, melyet a Juhász Gyula Művelődési Központban tartottak hétfőn este. A drámaírás műhelyébe vezet Gyárfás Miklós kézenfogva humort, öniróniát, és minket, olvasókat-nézőket. S ki ismerhetné jobban a drámaírás nehéz, szorongató, felvillanyozó és izzasztó pillanatait, mint maga a gyakorló drámaíró? S lehet-e nehezebb feladat, mint egy drámaíró prózáját dramatizálni ? Ebbe a nagy és kemény fába vágta a fejszéjét a színpadra állító rendező, Üjlaky Károly. Kínálkozik az írás a bemutatásra, alkalmas arra, hogy a közönség, a „gyanútlan" néző bepillanthasson a drámaírás műhelyébe, nevetve és gyorsan „megtanulja" e szakma mesterfogásait, és kézbe kapja annak tolvajkulcsait is. Üjlaky dramatizálásában is az író gondolatai a vígjátékot összetartó abroncsok. Sőt, mintha ezek a gondolatabroncsok fölé nőttek volna az igazi játéknak, Karolin-nagymama groteszk élettörténetének. Mintha két — külön-külön igen jó — játékot láttunk volna. Az író gondolatait tolmácsoló Molnár Judit és Nagy András nemcsak okosak és kedvesközvetlenek, de értik és jól közvetítik az intellektuális humort, a nyelvi szellemességet is. A színpadon folyó játék, a megmozdult gondolatok, az előttünk „íródó" dráma viszont burleszkelemeket alkalmaz, széles teret enged az önfeledt és nyers komédiázásnak. Éppen e két külön világot — a gondolati humort és a külsőséges eszközökkel operáló komédiát — nem volt, mi egybe tudta volna tartani. Nem erősítették egymást, hanem itt-ott ki is oltották, legtöbbször a harsányság javára a mélyebb humor ellenében. Mindenképpen erénye az előadásnak az az őszinte komédiázó- és játékkedv, mellyel eddig színpadon még ismeretlen fiúk, lányok megajándékozták a nézőket. Igazi „diákszínjátszás", igazi játszókedv jellemezte valamennyiüket. Kun Zsuzsa Karolinja volt a vígjáték központi figurája. Jól használta ki adottságait, s vérbő komédiázókedvét, erejét ügyesen kamatoztatta. A többi szereplő is, köztük különösen Szász Zoltán, Vojta Margit. Korek Mária és Sajó László is látható örömmel komédiázott. T. L. —4 ezerbe kerül. Nem beszélve egy csobogóról, ivókútról, ami 30 ezernél kezdődik. Ezek a legelsők tehát, amiket kihúznak a tervből. Pedig nagyon kellenének, hogy megtörjék az ürességet. Megkísérlünk minden ütemben egy-két csobogót belopni. Amit nem vesznek észre azt hiszem, csak az — az elkészül. Például egy az új tarjáni bölcsőde előtt. A többi... — Még mindig jobb, ha ezeket húzzák ki a tervből — vallja K. Szabó Sándor. Az ivókutat, csobogót később pótolni lehet, A legfontosabb egyelőre a park, a zöld. Mindkétten szeretik szakmájukat. Egyet akarnak, még ha olykor más is a véleményük. Azt szeretnék, ha minél több fája, parkja, erdeje lenne Szegednek. ök azok az emberek, akik szinte teljes mértékben a jövőnek dolgoznak. Például az iparövezetben most elültetett több ezer fácska közül 5—6 év múlva sok száz a városba kerül majd. Szinte faiskolaként szolgál ez a terület. Nem lehet előrelátás nélkül csinálni ezt a szakmát. Arra is gondolni kell — és zet K. Szabó Sándortól tudom —, hogy a Széchenyi tér és az újszegedi Liget fái 59—80 éven belül kiöregednek. A legöregebbek, leggyengébbek helyére hamarosan fiatal fákat kell ültetni, hogv mire a többire sor kerül, addigra az újak ismegnőjenek. Mert borzalmas lenne 60—80 év múlva csupa fiatal, kis fát látni a Ligetben, vagy a Széchenyi téren. Márpedig ha várnánk pusztulásukig, ez történne. Az ls flgvelemre méltó, amit Törő János mond. Az, hogy Szegedre nem való a nagy gyepterület Az éghajlatot nem birja. Sopronban, ott igen, de nálunk nem. Itt inkább a cserjéket és a fákat kellene előnyben részesíteni, még hu drágább ls az ültetésük. De csak az üitetés a drágább. Cserje-sövényeivel nagyon mostohán bánt el a város. Kiirtották őket sok helyről, például a Kossuth Lajos sugárútról. Űj nem került a helyükre, pedig fölérnek egy porszívóval, összehasonlíthatalanul jobbá tennék a város levegőjét. És az ültetés után csak két évig szorulnak komolyabb gondozásra, azután maguktól is megállnak a lábukon. Bíztató, hogy változások várhatók Szegeden. A társadalmi munkások rengeteg fát ültettek el most tavaszszal. Sikerült évente háromszázezer forintot biztosítani az elhanyagolt szegedi erdők gondozására is. Bár csak csepp a tengerben, mégis sokat jelent az épülő Bartók Béla téri játszótér. Valami elindult Szegeden. És ebben alighanem nagy szerepük volt nekik is. Kettőjüknek, akiknek szenvedélyük ez a szakma. Szávay István