Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-21 / 93. szám

CSÜTÖRTÖK, 1972. ÁPRILIS 21. Á sebesség megszállottai Kupa­eredmények BEK: Celtic—Inlernazio­nale 0:0. Milánóban is 0:0 volt az első találkozó ered­ménye, majd a 2x15 perces hosszabbításban sem esett gól, így 5—5, 1 l-est rúgtak a csapatok. Ezek alapján 5:4 arányban az Inter bizonyult jobbnak, így az olaszok ke­rültek a BEK döntőjébe, ahol a holland Ajax ellen léphetnek pályára. Benfica—Ajax 0:0. A hol­land együttes meg tudta tartani az Amszterdamban szerzett egygólos előnyét, így május 31-én, Rotterdam­ban alkalma van arra, hogy az Internazionaléval szem­ben megvédje címét. UEFA: Wolverhampton— Ferencváros 2:1 (2:0). Tottenham—Milán 1:1 (1:0). Góllövők: Mullery, ill. Rivera (11-esből). A Totten­ham Milánóban is meg tud­ta tartani egygólos előnyét, így az UEFA Kupában an­gol döntő lesz. SOROKBAN Ma. pénteken Szegedi Postás— Szegedi Építők megyei bajnoki tckemérközés lesz az Építők négyes csarnokában, este 6 órai kezdettel. * A szegedi városi tekebajnok­ság eredményei: Makó—SZAK 2:6. Építők XI.—Postás 7:1. SZAK II—Építők 6:2. Tervezők— SZVSE 5:3. A második iorduló után az Építők II. az első a táblázaton. * A szegedi alapiokú tekebuj­nokság hét csapattal a jövő hé­ten kezdődik. Az első forduló párosítása: paprikafeldolgozó ­Vasipar, Kisvasút—Húsipar. Sze­gedi MAv állomás—Sütőipar, a vendéglátók erőnyerűk. * A Szegedi Kinizsi idén is megrendezi tenisziskoláját. Ezen fiúk és lányok 8 éves kortól vehetnek részt. A tanfolyam május 15-én kezdődik és egész nyáron át tart. Jelentkezni o Kinizsi SK újszegedi teniszpá­lyáján lehet vasárnap és hétfő kivételévei mindennap, délután 4 és 6 óra között. * Vasárnap Szegeden a Vasutas­stadion tornatermében mintegy 80 résztvevővel bonyolítják majd le a déli területi kötöttfogású birkózó-bajnokságot. Nevezett a Szegedi VSE a Szentesi MAV, Kecskemét, Kalocsa (két csa­pattal), Baja, Orosháza, Mezö­hegvcs, Kunszentmiklós, Tlsza­kccskc. Lajosmizse, Soltvadkert és Kiskunmajsa. * Holnap, szombaton három me­' gyei I. osztályú labdorúgó-mér­kőzés lesz Szegeden: Építők­Makó, Szöregl ut, fél 5, Móra­város—Alsóváros, Cserepes sor, fél 5, Spartacus—Szentes, Juta­pálya, 4 óra. * A hannoveri nemzetközi úszó­versenyen Gyarmati Andrea a 200 méteres hátúszást 2:24.3-mai. új Európa-csúccsal nyerte. A regi rekordot ugyanő tartotta 2:24.4-gyel. Totózóknakj_ Győrött játszik a SZEOL Igazi szabadtéri sport. Ezt nem lehet csarnokban űzni. Betonra, salakra, terepre való. A motorozásról van szó, arról a szemetgyönyör­ködtetö, idegeket feszítő sportágról, amely az elmúlt években — a Szegedi Volán jóvoltából megint feltámadt, s lassan túl van az újra vi­rágzásán. Mondhatjuk: arat­tak a szegediek már gyü­mölcsöt is, elérkeztek ehhez az időszakhoz. Való igaz, számos szép sikert könyvel­hettek már el a robogás megszállottjai, mégis azt kell mondani, ez ideig a fejlődés­nek csupán a kezdetén van­nak. Sokkal több van a Vo­lán versenyzőiben, a fejlődés lehetőségei pedig adottak. Ehhez tegyük hozzá: ismer­ve a vezetők sportszeretetét, hozzáértését, biztosra vehet­jük, hamarosan az eddiginél sokkal többet nyújtanak a száguldó-dübörgő verseny szurkolóinak. „Hőpalack a föld alatt Teremben kezdték A motorversenyzők két szakága — crossozók és a salakosok — együtt kezdett alapozni, éspedig teremben. A régen hangoztatott téves szemléleten — a motor le­gyen erős, ne a versenyző — változtatott a Volán. Nagyon helyesen látták azt a veze­tők, hogy a sportversenye­ken csak úgy lehet sikerrel helyt állni, ha a „lovas" is jó kondícióban van. Legin­kább idegileg veszi igénybe a versenyzőt a szélvészként hajtás, s ezt a megterhelést csak a sok futással, úszással, erősítő gyakorlattal felké­szült motoros bírja — kime­rültség nélkül. A Tiszaparti Gimnázium tornatermében tartották a kondicionáló tré­ningeket, maja a csípősen friss vizmenti levegőn fu­tottak, s a versenyuszoda kellemes vizében lazították a megdolgoztatott izmokat. eredménye. Április 16-án, Ajkán nemzetközi cross­versenyen állt rajthoz Ká­tai Ferenc, s az erős me­zőnyben, az 500­asolc között második helyen végzett. A crossozók tehát már versenyen is ellenőrizték, hogy milyen munkát végez­tek a télen. Ügy tűnik, jót. Érdeme van ebben Benyhe Imrének, volt versenyzőnek, régi szakembernek, aki a felkészülés során ismét be­kapcsolódott a szakosztály munkájába, s hasznos taná­csaival irányította a ver­senyzőket. Közösen dolgoz­nak a crossozók sikereiért, s munkájukról Szegeden legközelebb július 30-án ad­nak számot. Salakosok Néhány napja fejezték be a szolnoki edzőtáborozást. Szabó, Zahorán, Radu. Da­rázs F., Harsányt és Vidács vett részt ezen a táborozá­son. Közülük ketten — Da­rázs F. és Szabó — a mis­kolci országos edzőtáborba is meghívást kapott. Április 23-ra kellett időzíteni a for­mát, ekkor ugyanis a hagyo­mányos bolgár nemzetközi bajnokságon indul Darázs F. és Harsányi, hárman pe­dig (Szabó, Zahorán és Ra­du) ugyanezen a napon az országos felnőttverseny idénnyitóján, Miskolcon áll­nak rajthoz. Megindul tehát a verseny­sorozat. Szinte minden hé­ten bizonyítaniuk kell. Ha­marosan két nemzetközi via­dalra is sor kerül: április 29-én, Szolnokon ül gépre a Miskolcon is versenyző há­rom szegedi, majd másnap, 30-án, vasárnap délelőtt a SZEOL-pálya salakján ren­deznek nagyszabású nem­zetközi versenyt. Ezen hét ország — Bulgária, Cseh­szlovákia. NDK, Ausztria, NSZK, Svájc és Magyaror­szág — legjobb salakosai adqak randevút. A kitűnően előkészített pályán az elmúlt évek talán legszínvonalasabb összecsapásának lehetünk majd szemtanúi. Ács S. Sándor 1 A kazahsztáni Ilij-hegység I lejtője, amely a Tien San­hegység északi nyúlványai­I nál kezdődik, hatalmas, ter­mészetes és több rétegű hő­palack, amely teli van gyógy­vízzel. Megállapították, hogy ez a természetes raktár föl­dünk szinté valamennyi is­mert ásványi gyógyvizét tar­talmazza. S mi több, ez a mérhetetlen kincs a mai technikai viszonyok mellett könnyen elérhető mélységben húzódik meg. A kutatók már ki is jelöl­ték a fejlesztés szempontjá­ból leginkább optimális te­rületeket. Érdekes, hogy szinte valamennyi terület festő ecsetjére kívánkozik, és jól megközelíthető. A tudó­sok feltételezik, hogy az Ili.i­hegység lejtőin található hő­források abba az intenzív hidrotermál-övezetbe tartoz­nak, amely a Kárpátoktól egészen a Csendes-óceánig húzódik. (APN —KS) Nem ért rá, vagy sajnálta autóját M. K. Crossozók Március közepén fejezték be az alapozást, s 19-én Kaposvárott országos junior­bajnokságon, 500-as kategó­riában Miskolci István ötö­dik lett. Miskolci mindössze egy éve motorozik, s ezt tuciva dicséretesnek kell el­ismerni eredményét. Ameny­nyiben az elkövetkező két juniorversenyen megőrzi ötödik helyét — esetleg ja­vít azon — jogot nyer a felnőttek között indulni. Még egyszer hangsúlyozzuk: mindez egyéves munka Pályaavató Tarjánban A Szegedi Építők NB II- ismét mérkőzés lesz: a Sze­es férfi kézilabda-csapata gedi Építők és a Szegedi tavaly a Kisstadionban ját- Volán játszik majd az szotta mérkőzéseit. Mivel MNK-ért. azonban a tarjáni I. sz. Ál­talános Iskolában az Építők támogatásával új, bitumenes játéktér készült, az együttes ezentúl ott játszik. A pálya­avató a vasárnapi, Békéscsa­bai MÁV elleni találkozó lesz, amely délelőtt 10 óra­kor kezdődik. Szeged új, hatalmas lakó­telepén most rendeznek elő­ször nagyobb sporteseményt. Az Építők kézilabdásai re­mélik, hogy az ott lakó, sportszerető közönségben lel­kes szurkolókra találnak, a tarjániak közül sokan láto­gatják majd mérkőzéseiket. Egyébként az új pályán áp­rilis 26-án, szerdán délután Segítségnyújtás elmulasz­tásának vétsége volt a vád Tóth István 6o éves, Kiskun­dorozsma, Kossuth utca 3. szám alatti lakos ellen, a sze­gedi járásbíróság előtt. Még tavaly ősszel történt, hogy egy 10 éves fiú Sándorfal­ván légpuskával meglőtte egy 3 éves kislány bal sze­mét. Nyomban a szerencsét­lenséget követően a kislány hozzátartozója a község két orvosát is kereste elsősegély végett, de egyiket sem talál­ta odahaza. A takarékszövet­kezet előtt parkírozott Tóth István kocsija, illetve éppen el akart vele indulni, amikor az asszony sírva, felzaklatott állapotban arra kérte: élet­ről van szó, azonnal vigye a gyermeket Szegedre. Tóth István az azonnali se­gítségnyújtás helyett azt kér­dezgette az asszonytól, hogy volt-e már orvosnál, illetve hívja a mentőket, vagy ke­ressen más autós segítséget. Két házzal odébb, a sándor­falvi Üj Élet Tsz könyvelője, Hevesi Ibolya azonnal segít­ségre is sietett, nem kérdez­getett feleslegesen. Sajnos, a szerencsétlenség következté­ben a kislány elvesztette egyik szeme világát. Az or­vosszakértők véleménye sze­rint ez akkor is bekövetke­zett volna, ha Tóth István azonnal segít. Erre azonban semmiféle szándékot nem tanúsított, mert vallomása szerint a síró asszony szavait nem értette meg. A szegedi járásbíróság a védekezés ellenére megálla­pította Tóth István bűnössé­gét, amiért 3 ezer forintra büntette. Az ügyész nem nyújtott be fellebbezést, a vádlott Tóth István azonban igen: felmentését kérte az el­lene emelt vád alól. A sze­gedi megyei bíróság a felleb­bezést elutasította és jogerő­re emelte a szegedi járásbí­róság ítéletét. Dunaújváros (3.) 1 X 2 2. MÁV DAC (4.)— SZEOL (1.) X 1 3. FÖSPED Sz. (15.)— Pénzügyőr (14.) X 1 4. Űzd (16.)— Volán SC (12.) 1 X 5. Bp. Postás (10.)— KISTEXT (4.) X 6. Kiskunhalas (3.)— Budafok (1.) I X 1. Gyöngyös (15.)— Kossuth KFSE (8.) 1 X 3. Esztergom (11.)— Izzó (3.) X 2 9. Atalanta (Hő­Róma (7.) 1 X 10. Catanzaro (14.) Bologna (10.) X 1 11. Juventus (2.)— Inter (6.) 1 X 12. Lanerossi (12.)— Sampdoria (9.) 1 13. Milán (4.)— Torino (1.) X 1 2 Pótmérkőzések: x, 1, 1. tu -magle-Ite, h&Jd vigye fZongygyűjta hetek április 29-ig Minden 1 kg tiszta, színes vagy fehér háztartási pa­mulrongyért, valamint minden 5 kg vegyes háztar­tási rongyért az ellenértéken felül \ AJÁNDEKSORSJEGYET IS AD A MÉH FŐNYEREMÉNY: 3 szobából és teraszból álló „PILIS' típusú NYARALÓHÁZ. További nyeremé­nyek: IBUSZ külföldi utazások, ORION-televíziók, vásárlási utalványok és még ezernél több értékes nyeremény. II Csongrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, I Hódmezővásárhely börzenapot tart építési-szakipari, épületgépészeti, villanyszerelési anyagok, gépjármű-alkat­részek értékesítésére. Vállalatok, szövetkezetek, magánosok részére április 21-én, 22-én, 28-án, 2S-én 7 órától 16 óráig SZEGEDEN, A DOROZSMAI ÜTI TELEPÉN, HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, A MAKÖI ÜTI TELEPÉN. Eladásra kerülnek: csarnok-raktár vb. szerkezetből, tetőszerkezettel, vb.-gerendák, áthidalók, egyéb vb.-áruk, fűtés-, gáz- és vízvezeték-szerelési anyagok, gépjármű- és építőgép-alkatrészek, fa-, vasablakok ajtók tokok gáztűzhelyek hősugárzók kazánok egyéb berendezések villanyszerelési anyagok villanymotorok robbanómotorok

Next

/
Thumbnails
Contents