Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-21 / 93. szám

PÉNTEK, 1972, ÁPRILIS 21, 3 Szeged A pedagógus-szakszervezet tapasztalatcseréje A Pedagógusok Szakszer- központi vezetőségének tit­vezete Központi Vezetőségé- kára és Turai Zoltán, az nek és Csongrád megyei bi- SZMT titkára zottságának rendezésében A tapasztalatcsere első kétnapos országos tapaszta- napján a résztvevők meg­latcsere kezdődött csü- hallgatták ökrös Jánosnak, törtökön, tegnap Szegeden, a csongrádi megyebizottság A tanácskozáson részt vesz- titkárának beszámolóját a nek a szakszervezet 19 me- szakszervezetek IX. kong­gyebizottságának titkárai és resszusa óta végzett munká­titkárhelyettesei, a központi ról, majd megvitatták a ta­vczetőség apparátusának pasztalatokat. Ma, pénteken munkatársai. A tapasztalat- a résztvevők látogatást tesz­csere munkájában részt vesz nek a szegedi olajmezőn, dr. Koncz János, az MSZMP megtekintik a két új város­Csongrád megyei bizottságá­részt, Tarjánt és Odesszát, s meglátogatják az újszegedi nak osztályvezetője, dr. Vok- Móricz Zsigmond általános sin József, a szakszervezet iskolát és óvodát. Baranya „Mekkája" Barany* „Mekkája"'; Har­kány. A múlt évben másfél millió vendég, köztük sok külföldről érkezett, gyógyul­ni akaró turista kereste fel a fürdőhelyet. A hatvankét fokos víz — a vegyvizsgála­tok szerint — kénes radio­aktív és jelentékeny fluorid­iont is tartalmaz. A gyógyu­lást a reumakórház orvosai­nak gondos munkája segíti. Harkányt nemcsak a gyó­gyulni akarók, hanem az üdülésre, pihenésre vágyó turisták is mind gyakrabban felkeresik. Megszűnik egy veszélyes útkereszteződés A sugárút és a körút ke­reszteződése a Radnóti gim­náziumnál sohasem tartozott a szerencsés forgalmi csomó­pontok közé. Jó néhány bal­eset történt itt. Hiába volt ugyanis kitéve az elsőbbség­adás kötelező tábla a Lenin körúton. Mivel a Magyar Tanácsköztársaság útja eny­he szögben érkezett a ke­reszteződésbe, a körútról jö­vők gyakran nem látták, nem vették időben észre a szabályos sebességgel közele­dő járműveket. Hamarosan azonban gyökeresen megvál­tozik a helyzet. A közeljövőben hozzákez­denek a kereszteződés rend­behozásához. A munka elő­reláthatóan hat hetet igé­nyel majd. Május első felé­ben zárják le a keresztező­dést. Ez idő alatt a Szeged­Tarján felől jövő forgalom a Kossuth és a Teleki utcán át juthat el a körútra, vissza­felé pedig a Dugonics és a Kossuth utcán át a sugár­ütra. A Lenin korút és a József Attila sugárút keresztczödé­A rendezés lényege: a vil- sének hamarosan, legkésőbb júliusban megvalósuló képe STtoztatíÍ ArnmtéLróTl: sarkán * körttra íog Természetesen nem csupán I-^ntár Mri Xb ö kanyarodni. A 2-es vonalról, a tömegközlekedést érinti a 4 es vonalon a munka befe- tehát a SZEOL-pálya felől rendezés. Amint az rajzunk­t-se utánTartónba a vá- érkeZŐk itt szállhatnak maíd bó1 is kitűnik" változni fog jezese utan laijanbol a va- át é üj bb fizeté nélkül gohidig lehet majd utazni. ' J Azaz a fodortelepi villamos- utazhatnak tovább a vago­sín a Radnóti gimnázium híd felé. Micsoda igények! Ügy hiszem, elvesztettük ban működő kazánházat, egyik legfontosabb tulajdon- Sőt úgy érzik, panaszukkal Ságunkat, a józan mértéket, nem foglalkoznak méltóan, Mert mit is mondhatnék sérelem éri őket, és ezt nem hirtelenjében szerkesztősé- hajlandó orvosolni az illeté­günkhöz intézett újabb tar- kes. jani panaszlevél után, amelyben elolvasása Tisztelettel kérdem: mit azt teszi orvosoljon? Ez idő szerint a szóvá tizenhét olvasónk — világon sehol sem tudnak a s köztük a levélíró Hnirnák tarjámnál csendesebb kís­András (Tarján 317.) erőműveket hogy a fűtésre hivatott ka- nyugaton, építeni. Sem sem keleten. zánház — zúg... Azazhogy tudnak ... Amely Túl a kérdés kétségtelenül például nem gázzal, hanem technikai problémát jelentő atomerővel működik, s részén (mármint azon, hogy amelyben bizonyára csende­az ominózus kazánház mek- sebben dolgoznak a gépek. kora hangot ad) maga a pa­nasz sajátos álláspontot, ma­Ez a megoldás azonban kis­sé drága lenne lakás- meg gatartást tükröz. Nap mint fürdővíz-melegítéshez, nap találkozom vele Tar- Talán a panaszkodók ilyet jánban, az óvodától az autó- szeretnének? — Nem tu­buszig, s most kiépülő ját- dom. s nem is derül ki a szóterektől a lakásokig. Kü- levélből. És sajnos az sem, lön jellemzője, hogy rend- hogy igényeik hogyan nőttek szerint a türelmetlenség leg- ekkorává. Hirtelenjében óha­folsőbb fokán emlegetik tatlanul eszembe jutnak a azoknak címezve, akik ezt lakáskérvények, amelyekben a városrészt tervezték, épí- aligha szerepel nyomós in­tették, akik összes baját, dokul a „zajos távfűtőerő­gondját viselik. A példánál mű"... Félreértés ne essék: maradva (ennél talán alkal- nem a helyénvaló kifogások inasabbat alig találnánk) a ellen akarok érvelni; nem levélírók azt kifogásolják, az igénytelenségre szeretném hogy „a kazánház zajának rábeszélni levélíróinkat. Két­tényét az illetékesek nem ségtelen tény, ilyen-olyan súlyának megfelelően ítélik hibából jócskán akad a szü­meg". Mit is jelenthet ez lető új városrészben, Tarján­pontosan — talán annyit: a ban is. Éppen elég gondot központi fűtéses lakások tu- okoz ellenük, kijavításukért lajdonosai, bérlői túl han- küzdeni — hát ne csinál­gosnak ítélik meg a számuk- junk magunknak ráadásként ra meleget és meleg vizet irreális feladványokat! majd a közúti forgalom sza­bályozása is. így a keresz­teződés sokkal biztonságo­sabb lesz. Mindenekelőtt fi­gyelemre méltó a Magyar Tanácsköztársaság útja és a Maros utca egyirányúsítása. Az építkezés befejezése után a színháztól a Magyar Ta­nácsköztársaság útján és a Maros utcán, keresztül lehet eljutni a Nagykörút közvetí­tésével a Felső Tisza partra, míg észak felé a Felső Ti­sza parton és a felújított Dózsa György utcán át jut­hatnak el a járművek a színházig. Mindebből egyér­telműen következik az is, hogy a Magyar Tanácsköz­társaság útjának a Hungária és a Radnóti gimnázium kö­zötti szakaszát parkolóutcá­nak lehet kijelölni, mivel a villamosforgalom megszűné­se révén a vágányok helye felszabadul a forgalom szá­mára. Az építkezés, rendezés ré­vén a kereszteződés — egy­előre forgalomirányító lám­pák nélkül is — sokkalta biztonságosabb lesz az ed­digieknél, emellett inkább figyelembe veszi a tömeg­közlekedés megváltozott igé­nyeit. szolgáltató, három műszak­Matkó István A történelem pillanatai M iért van az, hogy történelemnek láttam Derkovits Gyulának, a század nagy csak azt érezzük, ami 25, 50, vagy proletárfestőjének Dózsáról készült képso­500 éve esett meg, ami fóliánsok rozatát. Törvény: paraszt a kalodában, fő­lapjain rótt sorokban sárguló történet, ami- lőtte Werbőczi, s mintha teljes súlyával hez kortársak emlékiratai, levéltárak po- ránehezedne az amúgy is béklyóba fogott ros polcai őriznek adalékokat, vagy ami- parasztalakra, s a törvényhozó Werbőczi re reszkető hangú aggastyánok emlékez- alakja mintha börtönráccsá formálódna, nek? amelynek „kockáiban" akasztott emberek Gyerekkoromban, egy kiránduláson el- látszanak. S az akasztottak munkásarcot jutottam a Székesfehérvárott ma is Arany- formáznak — lám, ez a mi történelmünk bullának nevezett dombocskára. Mert folytonossága, középkortól századunkig, apámnak „hobbyja" volt a történelem, el- Rémséges múlt, rémséges háttér — és „ez mondta a domb nevezetességét. Sok min- volt a rend ezer évig", dent tudtam már — mert hallgattam, mint Régi és új történelmünk választóvonala, egy mesefüzért — a régvolt királyokról, és az 1949. augusztus 20-án elfogadott alkot­persze különösképpen megragadott az mány volt, a régi — hiszen éppen most al­ilyen hangulatos, mesei szó: aranybulla. A kottuk az újat — alkotmányunk rögzítette csepp kis halomra mesebeli királyt kép- a nép fiatal államának addig elért ered­zeltem, az aranybulla meg mi is lehetett ményeit és programot adott, feladatokat — volna egy gyermek képzeletében más: biz- amelyeket éppen az új alkotmány, a mó­tosan aranyalma. dosított alaptörvény deklarált a megvaló­Pedig hát nem volt még ennek a sanya- sulás tényeként. S hogy miért tesz le ez az rú történetű népnek törvényében arany- ülés mérföldkövet az eddig megtett útra? alma, legfeljebb a népmesék áhítatában Mert a feladatokat, jogokat és kötelessé­képzelte a király kezébe. geket az időközben bekövetkezett válto­A valóságos történelmi pillanatok min- zásoknak, a szocializmus építése jelenlegi dig egyszerűbbek. szakaszának megfelelően határozza meg. Nézem a parlament kupolatermében a , , . ,, . , történelmi képeket a falon. Selymes, bro- ^,,.™unkankban' m,nden kátos, bársonyos palástok. Nézem az ülés­termet — lám, aki ma itt fotózik, az is történelmi képet készít! Alkotmányozó or­szággyűlés ez. De mennyire más a kép! Támaszkodom az újságírókarzat padtám­láján, nézem a képviselőket és a jegyze­tükbe sorokat rovó kollégáimat. Dolgoz­nál: — hallgatják a törvénytervezet, az al­kotmánytervezet vitáját. Ilyen munkáspil­lanatokból kell utolérnem a történelmet. Megáll mellettem egy sötét ruhás ember, fi­gyelmesen körbenéz, valamit mormol. „Ki­aludt két villanykörte". Nézek rá. Ö pe­dig hozzáteszi: „Van néhány. Az egész . z egész ország ^t vesz manapság Parlamentben összesen 30 ezer. Na majd A a imr!amenti ülésen _ az e2ersze­a szünetben rendehozzuk" - mondja So- ^ mű tévékamerák mindent közel mogyi Barnabas o, a parlament fomuve- hoznak Képsorok a nagyteremről, közeli zetoje az elektromosság berendezeseinek képeb a képviseiőkről, államférfiakról. ^^^.^L^^Si? 68 Minden olyan egyszerű hívságnélküli, de méltóságteljesen unnepelyes. Nincs itt sem Történelmünk ilyen — tudatosan és min­munkanapon készül. Somogyi Barnabás várja az ülés szüne­tét — azt a két kiégett körtét ki kell cse­rélnie. Nekem pedig fel kell jegyeznem, miért is fényességes és történelmi ez a mai parlamenti ülés. Nem illenek nagy szavak ehhez, a munka mindig neme­sen egyszerű, világos fogalmazást kíván. S ez a hétköznap munkanap — csak befe­jezése és kezdete a munkafázisnak. Csak. De hogyan lehetne megfogalmazni, hogy hétköznapi se legyen, de jelentősége is érezhetővé váljék? belefeledkezve hallgatja a beszédeket. Nincs a hozzászólásokban pátosz és szó­virág. A vasasok szakszervezetének főtit­kára, a párt első titkára, az ismert író, a miniszter, a katolikus pap, a jogász pro­fesszor, a tudományos kutató, a téesz­elnök az öntőszakmunkásnő, a KlSZ-tit­mi hivalkodó, „történelmi" olyan értelem­ben, mint mondjuk a történelmi témákat megörökítő Benczúr Gyula festményein. Hát az más történelem is volt — még statisztának se kellett az egyszerűség. Ez a kár egy-egy részletét emeli ki új törvé- komoly egyszerűségű parlament neked, ne­nyünknek. így áll egységes egésszé a kép: kem, nekünk csinál történelmet. Nem szó­a jövőt vázoljuk fel ezekben a pillanatok- nokol itt senki, hanem: elmond, beszél, ban, a jelent meghatározva. Ezekben a Mint alkotmányunk szövege, amely vilá­pillanatokban? Dehogy is most, hanem gos, szép magyar és szakszerűen egyszerű már akkor, amikor az előkészítő bizottság beszéd. Érti is belőle mindenki a lényeget: hosszú munkásórákon át dolgozott, vitat- ebben a hazában a munkás, az alkotó em­kozott a törvényen, s amikor csaknem egy berek akarata a törvény, s ahogy Kádár hónapig foglalkozott a nyilvánosságra ho- János mondta: „Szocializmust építő társa­zott alkotmánytervezettel az ország közvé- dalmunkban mindenki aszerint méretik leménye. Na lám, ilyen a mi történelmi meg, hogy mennyit ad a közösségnek." dátumunk: hosszú munkásnapok kiteljese- Mindenkié a jog, mindenkié a kötelesség, s dése. mindnyájunk akaratát foglalja össze ez az A törvény mindig akaratot, valakinek alaptörvény, vagy valamelyik osztálynak a hatalmát ön- Hogy lehet hát utolérni a történelem nagy tötte formába. Ha a sokat emlegetett, va- dátumait, nagy pillanatait? A munkáspil­lójában formálisan soha nem rögzített lanatokban —, s ez a parlamenti ülés is „ezeréves alkotmányról" hallottam, mindig ilyen munkáspillanatok sora volt. az a pere jutott eszembe, amikor először SZŐKE MÁRIA Boltokban a szabadföldi saláta Felvásárlási rekord retekből A Szövetkezetek Csongrád zöldség fejlődésének: na­megyei Értékesítő Központja ponta több mint 200 ezer fej a fóliasátrak alatt és üveg- saláta kerülhet hazai és házakban nevelt kora tava- külföldi piacra. A szabad­szi salátából eddig 700 ezer földi áru megjelenésével darabot szállított országszer- együtt jár az árcsökkenés, a te, valamint exportra. Most minőségjavulás. Az átvevő­pedig — sokkal előbb mint telepeken az alsó súlyhatár más esztendőkben — meg- tíz deka. kezdődött a szabadföldi A piros retek már „lefu­idény. A Tisza—Maros szög tott", mégpedig jó termelé­falvai: Kübekháza, Deszk, si eredménnyel. A MÉK-vál­Szőreg, Tiszasziget, Űjszent- lalat 10 millió 300 ezer cso­iván községek kertjeiben mót értékesített Szeged szedik a primőrt. A kiadós körzetéből. A mihályteleki csapadék sokat használt a a uiragkarneualra Évek óta sok látogatót tett virágfajtákból, a virág­vonz Debrecen színes, nyári kedvelők saját nevelésű vi­eseménye: a virágkarnevál, rágjaikat mutatják be, lesz Az idén immár hetedik al- pályázat ismét a Virág a kalommal rendezik meg, ez- képzőművészetben címmel, úttal is augusztus 20-an. A . , , - , „ szervező bizottság már mun- A leglátványosabb esemeny Icához látott. Egyebek között a virágkocsik augusztus 20-i kiállítást rendeznek nemesi- felvonulása lesz. (MTI) Űj Élet, a tiszaszigeti Búza­kalász, a röszkei Kossuth, a forráskúti Haladás termelő­szövetkezetek nagyüzemi kertészetei, de főleg a szö­vetkezeti gazdák ház körüli földjei adták a nagy meny­nyiségű primőrt. A fóliával borított területeket most már másodszorra hasznosítják: kel a sárgarépa és ültetik a paradicsompalántákat. A Csongrád megyei zöld­ségféléket Budapesten kí­vül hét megyébe szállítják és három országba exportál­ják. Postások szociális helyzetének javítása A Postások Szakszerveze­tének Központi Vezetősége csütörtökön ülést tartott, amelyen értékelte a szak­szervezet IX. kongresszusa óta végzett munkát. Az ülé­sen részt vett Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a posta vezérigazgatója is A szakszervezet követ­kezetesen szorgalmazta a dolgozók, szociális körülmé­nyeinek javítását. így a posta a beruházási összegek­nek három százalékát for­dítja szociális célokra. Ta­valy 70 millió forintot köl­töttek a dolgozók szociális körülményeinek fejlesztésé­re, s ezen kívül mintegy 200 millió forintot áldoznak a dolgozók munkáját könnyí­tő, egyszerűsítő gépekre, be­rendezésekre. A lehetősé­gekhez mérten enyhíti a posta a dolgozók lakásgond­jait is, így 35 millió forint kamatmentes lakásépítési kölcsönt irányzott elő. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents