Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-21 / 93. szám
MP VILÁG PROL€YÁHlAL£G YES ÜLJETEKI MAGYAR SZOCIAL MUNKÁSPÁRT- LAPJA 62. évfolyam, 93. szám 1972. április 21., péntek Ára: 80 fillér flz országgyűlés elfogadta az új egészségügyi törvényt Befejeződött a tavaszi ülésszak Tegnap, csütörtökön, délelőtt 10 órakor az egészségügyről szóló törvényjavaslat tárgyalasával folytatta tanácskozását az országgyűlés. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, továbbá Aczél György, Apró Antal. Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Németh Károly, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban a budapesti diplomáciai képviseletelv több vezetője foglalt helyet. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Az egészségügyről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében dr. Szabó Zoltán, egészségügyi miniszter terjesztette elő. Az egészségügyi miniszter expozéja után dr. Pesia László, az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának elnöke, a törvényjavaslat előadója kapott szót. A többi között hangsúlyozta: o törvénytervezet szelleme humánus, minden szakaszának minden mondatával védi az ember jogát, egészságét és méltóságát. Végül az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, illetve szociális és egészségügyi bizottsága nevében javasolta a törvényjavaslat elfogadását. A vitában részt vett Karakas László Hajdú-Bihar megyei, dr. Radnai Éva Fejér megyei, Mándics Mihály Bács-Kiskun megyei, dr. Flerlió Béla Baranya megyei, Swierczek Györgyné budapesti, Kovács István Békés megyei, Bogyai Gyuláné Győr megyei, Varga Károly Somogy megyei, dr. Lakatos Pál József Komárom; megyei, dr. Szép Zoltán budapesti, Spisálc András szabolcsi, Orbán József Szolnok megyei, dr. Déváid József Borsod megyei, Szászi Gábor Tolna megyei, dr. Palotai Sándor Pest megyei, Varga Tiborné Nógrád megyei, dr. Noszkai Aurél budapesti képviselő. Valamennyien elfogadták a törvényjavaslatot, egyúttal azonban észrevételeket tettek. A képviselők észrevételeire dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter válaszolt. Az országgyűlés ezután határozott: az ú) egészségügyi törvényt általánosságban és részleteiben egyhangúlag elfogadta. A tavaszi ülésszak Apró Antal zárszavával fejeződött be. Az egészségügyi miniszter expozéja — Egészségügyünk alap- lágháborúban súlyos káró- szerészék, az egészségügyi törvénye ma is a XIV. tör- kat szenvedett magyar egész- dolgozók kötelező feladatait, vénycikk, amelyet a ma- ségügy újjászervezéséről, az s meghatározott esetekben a gyár országgyűlés 1876. ehhez nyújtott értékes szov- hivatalos személyeket megáprilis 3-án fogadott el jet segítségről, immár álla- illető jogi védelmet biztosít— mondta bevezetőben dr. mi feladattá vált egészség- ják számukra. Ugyanakkor Szabó Zoltán, egészség- ügyünk két évtized alatt el- védik az állampolgárok szeügyi miniszter. — A tör- ért eredményeiről. mélyiségét. jogbiztonságát, s vény a maga idejében kor- Kiemelkcdő jelentősége kényszert csak a társadalom van az uzcmegeszsegug.v es az ipari területek egészségügyi intézményei fejlesztésének. érdekében engedélyeznek. Üjak azok az előírások, amelyek az eltartottak megbetegedése esetén az eltartók kötelességeit szabják meg. szerű volt, rendelkezései nem egy kérdésben haladó szellemben szabályozták a közegészségügyét. Az uralkodó osztályok és az államhatalom azonban Széles körű gyakorlat lett a csak részben, hiányosan megelőzés, s mind általánovalósította meg a benne sabbá válik a gondozás. Az A rendelkezések meghatáfoglaltakat. anya- és gyermekvédelem r02zák azokat a kötelessége. , .. feladatait sokoldalú szak- ... „ , , ... .. A Magyar Tanacskoztar- szolgólat és intézményháló- ket IS- amelyek elsosegelysasag allami feladatta nyíl- zat látja el jelentősen fej- kor. vagy más indokolt esetvánitotta az egészségügyet: lödött a járó_ és fekvőbeteg- ben a veszélyeztetettek körmegvalosult iranyitasanak c egysége, a betegségi biztosi- gyogyitas' nyezeteben tartozkodoktol tás kiterjedt minden mun- Az egészségügy az egész elvárhatók. Ezekben a renkásra és alkalmazottra, az társadalom ügyévé vált. delkezésekben is társadalállam biztosította számultra A szociafLsta társadalom munk humanizmusa, az emez ingyenes korházi ápolást. & a szocialista egészségügy beriesség elvárható és tiszElsőrendű feladattá vált az fejlődnének eredményi tár- íekíre méuó ^ ,cöteíe. anya- es gyermekvedelem, sadalmi es gazdasagi hala- "" s az egészségügyi intézke- dásunk szükségessé, s egy- zettsegei tukrozodnek. dések egyik fő célja a meg- ben lehetővé is teszi új A továbbiakban dr. Szabó előzés volt. egészségügyi törvény meg- z tanácsok egészség,, r j , _ alkotasat. De ezt indokoljak .... Az ellenforradalom azonban az orvostudomány üj ered_ ugyi feladatairól szolt. visszavonta a Tanacskoztar- ményei is, amelyek aikalmasaság alapvető egészségügyi zásának egyes kérdéseit törintézkedéseit. vényi szinten kell szabáA felszabadulás, a mun- lyozni. káshatalom nyitotta meg az Az új törvényjavaslat — utat ismét ahhoz, hogy az hangsúlyozta a miniszter — egészségügy valóban nép- magában foglalja a Magyar egészségügy legyen. Népköztársaság egészségpoliA szocialista társadalom- tikájának alapelveit. Kibán az állam feladata, hogy mondja, hogy vedje az állampolgárok az egészségügy állami íelegészségél. s betegségük ese- adat. amely egyben az tén biztosítsa az egészségük egész társadalom ügye is. és munkaképességük hely- A Minisztertanács febreállításához szükséges fel- ruári rendeletével gyakorlatételeket — mutatott rá a tilag az ország egész lakoskövetkezökben dr. Szabó sága betegségi biztosításban, Zoltán. Egészségügyünknek ingyenes orvosi kezelésben és egészségpolitikánknak részesül. Ezt figyelembe véazok az eredményei, ame- ve és az alkotmány szellelyeket a dolgozó ember jó- mével összhangban, a törléte és boldogulása szolgá- vényjavaslat az egészségügyi latában elértünk, méltó és ellátáshoz való jogot államelismert vívmányai szocia- polgári joggá nyilvánítja, lizmust epilő társadalmunk- A következőkben a minak, jelentős tényezői né- niszter arról beszélt. hogy pünk életszínvonalának. a törvényjavaslat rendelkeEzután a miniszter rész- zései előírják az egészségletesen szólt a második vi- ügy, az orvosok, a gyógyLosonczi Pálnak átadták a római meghívást A volt európai ellenállók, frontharcosok és a háború áldozatainak múlt év őszén Rómában rendezett tanácskozásán elhatározták, hogy felhívással fordulnak Európa népeihez és azt átadják az országok állam- és kormányfőinek, valamint más, magas szintű vezetőknek.. Ügy határoztak, hogy a dokumentumot — amely az európai béke és biztonság, az államok közötti egyetértés, barátság és együttműködés erősítése érdekében született — a római értekezleten részt vett delegációk vezetőinek adják át; Tegnap Losonczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének az Országházban Tömpe István, a Magyar Partizán Szövetség alelnöke nyújtotta ót a római felhívást. A KGST vb ülése Április 18—20. között Moszkvában a barátság és a kölcsönös megértés légkörében ülésezett a KGST végrehajtó bizottsága. A Moszkvában csütörtökön délután kiadott hivatalos közlemény szerint az ülésen hazánkat Vályi Péter miniszterelnök-helyettes képviselte. Ugyancsak miniszterelnökhelyettesi szinten képviseltette magát Bulgária, azNDK, Mongólia, Lengyelorszájg, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia. A végrehajtó bizottság a háromnapos tanácskozáson megvizsgálta az együttműködés további elmélyítésére és tökéletesítésére vonatkozó kérdéseket, valamint a KGST komplex programjának realizálásával, azaz a szocialista gazdasági integráció fejlesztésével összefüggő kérdéseket. A végrehajtó bizottság jóváhagyta a tervezési együttműködési munkaprogramot. Megvizsgálta és jóváhagyta a végrehajtó bizottság a konténeres szállítási rendszer anyagi-műszaki bázisának együttes tervezéséről, valamint az ennek létrehozása és továbbfejlesztése terén folyó együttműködésről szóló megállapodástervezetet. Elhalasztották az Orion holdra Az Apollo—16 két asztro- hibát. Végül is pótamennát nautája, John Young és helyeztek üzembe, ennek seCharles Duke csütörtökön gítségével érintkeznek az röviddel 16.00 óra után — anyaűrhajóban tartózkodó a tervezettnél körülbelül 40 Mattinglyval és a houstoni perccel korábban — átszállt központtal, a Casper anyaűrhajóból az Az Apollo—16 amerikai Orion nevű holdkompba. űrhajó parancsnoki kabinja Az Orion holdkomp John az egyik irányítórákéta műYounggal és Charles Duke- szaki hibája miatt nem tukal a fedélzetén tegnap este dott eltávolodni jelenlegi páröviddel 19 óra után sikere- lyájáról, Mattinglynak nem sen elvált a parancsnoki ka- sikerült a Caspert az eredebintól. Mielőtt azonban az tileg meghatározott, a Hold Orion elvált volna a Casper felszínétől 96—127 kiloméanyaűrhajótól. kisebb műsza- terre levő pályára vezéreiki hibát észleltek: az aszt- nie. Feltételezik, hogy emiatt ronautáknak nem sikerült ki- az Orion esetleg csak több bocsátaniuk az Orion anten- órás késéssel landolhat a náját, amelynek biztosítania Hold felszínén, kellett volna a rádiókapcso- A lapzártakor érkezett hírlatot a Casperral, illetve a ügynökségi jelentések szerint földi irányítóközponttal. Az műszaki hiba miatt az Orion antenna „beragadt", és nem holdra ereszkedését bizonysikerült elhárítani a műszaki talan ideig elhalasztották. Zöldpaprika vöröshagyma Huszonkét hosszúra nyújtott, termálvízzel fűtött fóliaházban összesen 88 ezer tőről szednek idén' korai zöldpaprikát a röszkei Kossuth Tsz-ben (első képünk). A eecei-csokros névvel jelölt, kimondottan hajtatóházi nevelésre nemesített paprika egyik előnye, hogy bőséges termést ad, a másik pedig az, hogy lényegesen rövidebb a vetéstől szüretig terjedő idő, mint más fajtánál. 110 nap kellett hozzá mindössze, hogy piacra vigyék a kora tavasz keresett primőrcikkét. Négy éve termesztenek csupán vöröshagymát nagyüzemi táblákon a röszkei határban. Egy tagban harminc holdon kapálnak a szövetkezet asszonyai. A termesztés hagyományos módszerét vették át a makói körzetből, kézzel ültették, és a gyomirtást is kapával végzik. 1 Púja Frigyes tárgyalásai Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese Oslóban, majd Stockholmban folytatott tanácskozásai után április 17—20. között Helsinkiben tárgyalásokat folytatott Richárd Töttermannal, a finn külügyminisztérium államtitkárával az európai biztonsági konferencia előkészületeiről és a' magyar—finn kapcsolatokról. Púja Frigyest fogadta Kalevi Sorsa finn külügyminiszter is.