Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-19 / 91. szám
6 SZERDA, 1972. ÁPRILIS LTAsztalitenisz EB SPORT Női csapatunk aranyérmes A férfiválogatott a 4. helyen végzett Szegedi siker tájékozódási futásban Főiskolai spartakiád A Forradalmi Ifjúsági Napok keretében nagyszabású sportvetélkedőnek adott otthont a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Vasúti Közlekedési Tagozata. A Marx tér két fiatal főiskolájának hallgatói öt sportágban vettek egymástól revansot. Tavaly a vasúti főiskolások vitték el a pálmát, így a szomszédvár, az Élelmiszeri Főiskola most kettőzött erővel készült. Endreffy Lóránd, a SZÉF spotköre elnökének ünnepélyes megnyitó szavai után a két főiskola tanári labdarúgó csapatának „drámai" küzdelme adta meg a spartakiád alaphangulatát. A tanítványok hangorkánjával kísért mérkőzés igazságos l:l-es döntetlen eredményt hozott. A folytatás már nem volt ilyen kiegyensúlyozott. Kosárlabdában, asztaliteniszben és sakkban az „élelmiszerisek" szinte lelépték ellenfelüket. A fiúk futballmérkőzése vérbeli kupaküzdelem volt. A jobb csapatnak titulált vasutasok 2:l-re alulmaradtak. Izgalmas csatát hozott a kézilabda is. 20:20-as állásnál az utolsó percben büntetőt hibázott a hazaiak egyébként legjobb dobója. Némi gyógyírt hozott a műszaki főiskolások fájó sebeire a lányok fociparádéja. A rendkívül sportszerű találkozón a vasutas lányok 2:0-ra győztek. A spartakiád fináléján, a sportbálon került sor a kupa átadásra. Nikolényi Gábor SOROKBAN Ma, szerdán K. Vasas— SZEOL barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz Kiskunfélegyházán. A Szegedi Építők NB IIes férfi kézilabda-együttese idei második bajnoki mérkőzését Martfűn játszotta, ahol a Tisza Cipő SE-től 26:22 (10:8) arányú vereséget szenvedett. * Megyei III. osztályú labdarúgó-eredmények: Ásotthalom—Mórahalom 0:1. Domaszék—Bordány 1:0. Forráskút—Üllés 1:1. Zákányszék—Pusztamérges 2:2. MINŐ—Emergé 2:2 Volán— Röszke 4:2. Pusztaszer—Balástya 1:0. HÖDIKÖT—DEFAG 2:1. Ruhagyár—Királyhegyes 3:0. Tegnap este került sor Rotterdamban az asztalitenisz EB csapatversenyei során az aranyérem sorsát eldöntő Magyarország—NSZK mérkőzésre. A magyar lányok játszmavesztés nélkül a vártnál könnyebben 3:0 arányban győztek, megszerezve az Európa-bajnoki címet. Első párként Magos és Simonné (NSZK) lépett asztalhoz. Magost csak az első játszmában késztette küzdelemre ellenfele, 21:19 és 21:7 arányban győzött Magos. Kisházinak nem jelentett különösebb feladatot Schölerné 21:4, és 2i:10-re nyerte játszmáit. A Magos—Lotaller páros is győzött 23:21, valamint 21:11 arányban, és ez a győzelem már az aranyérmet jelentette. A 3. helyért: SzovjetunióCsehszlovákia 3:2. Féríicsapatunk az elődöntőben a svédektől vereséget szenvedett, így tegnap a 3. helyért játszott: Csehszlovákia—Magyarország 5:0. Turay—Beleznay 2:0 (18, 18). Kunz—Jónyer 2:0 (13, 16). Orlovski—Börzsey 2:1 (-12, 15, 18). Turay—Jónyer 2:0 (19, 16). Orlovski—Beleznay 2:0 (13, 18). Beleznay nagyon bizonytalanul kezdett, ez szinte ráragadt Jónyerre is, aki rendkívül sok hibát vétett, kiszálltak a labdái és a pörgetései nem jöttek be. Börzsey nyerte az egyetlen játszmát a csehszlovákok elleni találkozón. Jónyer a második mérkőzésen sem tudott feljavulni, és Beleznaynak Orlovski ellen nem volt sok keresnivalója. Férficsapatunk így a 4. helyen végzett. Az első helyért: Svédország—Jugoszlávia 5:1. A hét végén Sopron körzetében rendezték meg az idei egyetemi-főiskolai tájékozódási futóbajnokságot. Szeged színeit a JATE, a Tanárképző Főiskola, a Vasúti Főiskola, valamint az Élelmiszeripari Főiskola versenyzői képviselték. A kis szegedi együttesből a legkimagaslóbb eredményt a Tanárképző Főiskola — Dobos Erzsébet, Tegzesné, Biró Borbála és Greska Mária összeállítású váltója érte el, akik a bajnokság legnagyobb meglepetését szolgáltatva, több fővárosi és vidéki egyetem, főiskola sportolói előtt megszerezték a bajnoki ezüst érmet! Női váltó: 1. BEAC 2:29,23, 2. Sz. Tanáriíépző Főiskola 2:46,07, 3. OSC 2:58,40. Teke: Atléták biztató eredményei A Vasutas győzelme, a SZAK veresége Az atlétikai pályaidényt a Szeged városi középfokú iskolák bajnokságával nyitották meg. Az első napi gyengébb kezdés után vasárnap már több jó eredmény született. A 13 középfokú iskola teljesítményeinek élén a 18 éves Pavlovics László 59,06 m-es kalapácsvetése áll, aki a 6 kg-os szerrel tavaly óta négyméteres javulással rukkolt ki, és hét méterrel dobta túl az aranyjelvényes szintet. Az élen a Tisza-parti gimnázium 10, a Radnóti gimnázium 7, a Rózsa Ferenc gimnázium és a Textilipari Szakközépiskola versenyzői pedig 4—4 bajnokságot nyertek. A megyei válogatott keret tagjai e versenyen több számban indultak el kötelező jelleggel, meghívásos formában. Közülük Lantos Piroska, Drózdik Cecília, Tóth László, Kovács Kálmán és Dusnoki László szerepeltek jól. * Az érdekesebb eredmények: Középiskolások. Fiúk. I. korcsoport. 100 m: Zoltán (Erdész) 11.9. 200 m: Kása (Erd.) 24.5, Zoltán 21.5, 400 m: Varga (Építő) 52.9. 800 m: Tóth (Gépipar) 2:01.6, Volford (Radnóti) 2:03 0, 1500 m: Tóth 4:12.7. Volford 4:13.1, 1000 m: Rácz (600) 9:46.8, 110 m gát (31.4): Martikán (Erd.) 16.8, magas: Tóth (Textil) 165, távol: Takács (Rózsa) 619, hármas: Tóth (Textil) 12,82, rúd: Papp (Textil) 310, súlv (b): Mélykúti (Tisza-parti) 11.90. diszkosz (1,5): Korom (Textil) 43.CC. gcrelv: Csányi S. (Tisza) 45,56, kalapács (6): Pavlovics (Építő) 59,06, Sándor (624) 42,56, 4x100 II): Radnóti A. 47.1. Erdészet 18-2, 4x400 m: Radnóti A. 3:50.4. II. korcsoport. 100 m: Nóvák (Radnóti) 11.8. (oiőf.: 11.7), 400 m: Garamszegi (Radnóti) 55.6. Nóvák 55.8, 800 m: Garamszegi 2:09.4, 100 m gát (91.4): Nóvák 15.5. magas: Merlei (Tisza) 160, Maksa (Rózsa) 160, távol: Mak«a 563. súlv (5): Naesa (600) 11,14, dinkosz (1.5): Rácz (Rózsa) 36,49, gerely: Csányi I. (Radnóti) 41,1!, kalapács (5): Korom (Rózsa) 45.66, Leányok. I. korcsoport. 100 m: Uhrin (Sácrvirii 13.7, 200 m: Pósa (624) 28.3, Giliczc (Tisza) 28.7. 40fl m: Pósa 64.1, Gllicze 66.7. Sflfl m: Hattal (Körrtssy) 2:43.8. magas: Papp (Keresk.) 125, távol: Pósa 483, súly: SkuUéty (Tisza) 8,50, diszkosz: Kaczor (Ságvári) 30,38, gerely: Szendrci (Ságvári) 28,28, 4x100 m: Tisza 54.2. II. korcsoport. 100 m: Tombácz (Tisza) 13.7, 300 m: Tombácz 45.6, Harcsas (Tisza) 46.7, 80 in gát: Bódi (Tisza) 14.7, magas: Bódi 145, távol: Tombácz 517, Nagy (Körössy) 476, súly: Molnár (Közgazd) 9,69, diszkosz: Molnár 32,30, gerely: DomonküS (Kcresk.) 26,52. Meghívásos számok. Férfiak. 100 in: Nahótzky (SZEOTj 11.3, 200 m: Nahótzky 23.5, 800 m: Halmai (SZEOL) 2:01.7, 1500 m: Slmonics (SZVSE) 4:17.2, 3000 m: Halmai 8:52.4, magas: Iványl (SZEOL) 180, hármas: Kovács (SZVSE) 13.85, súly: Ménesi (SZVSE) 12,92. gerely: Dusnoki (Sz. Vízmű) .59,24, kalapács: Tóth (SZEOL) 50,32. Nők. 100 m: Póthné (SZEOL) 13.2, Kószó (SZEOL) 13.2, 100 m gát: Szülősi (SZEOL) 17.9, magas: Lanlos (SZEOL) 160. Török (SZEOL) 155, távol: Póthné 515, Kószó 512, súly: Drózdik (SZEOL) 11,55, diszkosz: Drózdik 39,02, gerely: Veres (SZEOL) 37,78. A legfiatalabbak sem maradtak ki a versenyzés örömeiből, mert Szeged város általános iskolásainak részére rendeztek a körtöltés Tölgyes utcai szakaszánál mezei járőrversenyt. A mindössze három iskolát felvonultató versenyen a Ságvári általános iskola szerezte a legtöbb győzelmet. Ajkán idénynyitó országos gyaloglóversenyen az SZVSE legjobbjai vettek részt, és kitűnő eredményeket értek el. A teljes magyar élgárdát felvonultató 20 km-es távon az 1:28:42.0 mp-es idővel győztes Tábori (Bp. Honvéd) mögött Antal Andor (SZVSE) új megyei csúcsot jelentő 1:29:31.0 mp-es, érdemes szintű produktummal lett negyedik, az idén pedig már a junior kategóriás Grandpierre Csaba (SZVSE) 1:40:00.0 mp-es idejével a hetedik helyen végzett. Monostori Tibor A Szegedi AK NB l-es női tekecsapata az idei bajnokság 7. fordulójában elvesztette veretlenségét, bár az együttes két pont előnnyel így is a táblázat élén áll. A Vasutas-férfiak biztosan nyertek, és ennek eredményeként a hetedik helyről felkerültek az ötödikre. Az Építők idegenben az éllovas pápaiaktól kapott ki, de még ezzel is tizedik helyezett a bajnokságban. NB I.: Kőbányai Porcelán —SZAK 5:3, 2492:2471. Budapest. Legjobb dobó: Antal né (443), illetve: dr. Szamosszeginé (471), Tompáné (442), Süliné (419). A három szegedi versenyzőnő idegenben is kiváló eredményt ért eL Jól dobott Tanácsné is, aki csak két fával maradt el a pontszerzéstől. 404-et ütött, viszont a Porcelánból Darázsiné 406-tal még pontot tudott szerezni. Két fán múlott tehát, hogy 4:4 legyen az eredmény. SZVSE—Pápai Textiles 7:1, 5329:5029. Szeged. Legjobb dobó: ifj Révész (914), Martusz (914), Deák (908), Slajchó (901), Tombácz (875), illetve: Felten (950). P. Vasas—Sz. Építők 7:1, 5594: 5382. Pápa Legjobb dobó: Varga (1009), illetve: Naschitz Károly (926). NB Il-es férfimérkőzésen, hétközben a Szegedi Postás a SZAK ellen 6:2-re győzött Labdarúgó II. osztály Megyei kézilabda-bajnokság Átadnánk 23 négyzetméter alapterületű üzlethelyiségünket térítés ellenében. Szolgáltatóházban és autóbusz-megállónál van. Ajánlatokat „Kitűnő állapoban" DK 610. jeligére a Sajtóházba. Az Universal Ipari Szövetkezet SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEGE VÁLLAL: költöztetést, zongoraszállitást, páncélszekrények, gépek és egyéb berendezesek szállítását és rakodását, csatorna-. kábel- és egyéb vezetékek földmunkáit. Padlás és pince lomtalanítását. Egyéb, alkalmi jellegű rakodási és szállítási munkákat. Megrendelések felvétele: SZEGED, GOGOL U. 28. Telefon: 13-100, 13-121. xS 425 802 A bajnoki idény második fordulójában a nők mezőnyében a várt eredmények születtek: az esélyesek simán szerezték meg a bajnoki pontokat. A férfiaknál a Hunyadi SE hazai veresége jelent némi meglepetést, a volt NB II-es együttest a tavalyi megyei bajnok a MEZŐGÉP győzte le. Férfiak: Szegedi Kábel—HÓDIKÖT IX. 26:13 (13:3). Szeged, vezette: Erdei, Szedő. Kábel: Árendás — Óhidi (1), Dávid (1), Gyovai (6). Széli (5), Bankhardt (5), Majoros (1), Papp (7). SZEOL—Sándorfalva 23:14 (13:4). Szeged, vezette: Czikkely, Ácsai. SZEOL: Farkas — Katona (4), Hernádi (3), Kollár, Varga (6), Hidegkúti (5), Szabó L, (3), Szabó T., Szabó S., Füredi (2). Sándorfalva: Kónya — Kerepesi (1), Széplaki (4), Kovács, Csányi, K. Nagy, Darázs (1), Ferenczi (1), Kiss (7), Király. MEZŐGÉP (Kiskundorozsma)—Hunyadi SE 19:10 (8:2). Hódmezővásárhely, vezette: Hajdú, Hornyik. MEZŐGÉP: Fábián — Link (3), Pádár L. (1), Kónya (1), Kormány (3), Ács (2), György (8), Pádár A. (1), Dézsi, Ézsiás, Jakus. Makói VSE—Szentesi Kinizsi 22:15 (12:7). Makó, vezette: Kalász, Kiiment. Ld.: Vékony, Keczer, Nacsa Z. 4—4, ill. Orszi, Tedás 3—3. A Csongrád megyei Szikvie és Szeszipari Vállalat I eladásra felkínál 1 db GAZ 51/A típusú tehergépkocsit. Szeged. Gutenberg u. 23. Telefon: 12-685. Ügyintéző: Bakos Róbert. Mindszent—Szegedi Kender 26:20 (13:13). Mindszent, vezette: Szabó S., Szalma. Ld.: Tisza, 7, Gyovai 6, ill. Bőrcsök 10. Ifjúságiak: Sz. Volán—Sz. Építők 30:9 (11:5). Sz. Kábel —HÓDIKÖT 20:14 (10:9), SZEOL—Sándorfalva 22:8 (10:3). Hunyadi SE—MEZŐGÉP 19:6 (9:4). Makói SVE— Szentesi Kinizsi 11:11 (6:3). Szegedi Kender—Mindszent 15:13 (10:10). Nők: Szentesi VSC—Kistelek 20:6 (9:4). Kistelek, vezette: Dzsipoff, Szekeres. Ld.: Tihanyi 7, Horváth 5, ill. Sándor 2. H. Spartacus—Kiskundorozsma 25:7 (11:2). Hódmezővásárhely, vezette: Kiss, Vízi. Ld.: Miklósné 11, ill. Gál 4. Sz. Konzerv—Sz. Ifjú Gárda 18:5 (6:3). Szeged, vezette: Nyári, Varga. Sz. Konzzerv: Vasas — Babarczi, Molnár (5), Volford (5), ördögh (3), Boda, Schaffer (3), Beke. Nagy Á. (2), Varga, Szabó, Szeder. Ifjú Gárda: Kádár — Czakó, Ágoston (2), Dudás, Balla (2), Tóth, Somodi (1), Vígh. Szentesi Kinizsi II.—Szegedi Kender 11:6 (6:5). Szentes, vezette: Sebő, Szabó L. Ld.: Székely 6, ill. Szabó 4. Sz. Textilművek—Csongrád 14:7 (5:3). Szeged, vezette: Lakatos, Szűcs. Textil: Haumann — Temesvári, Széli (1), Keszég, Rosta (1), Pásztor (4), Lévai, Dobó (5), Szűcs, Rácz (3). H. METRIPOND—SZEOL 12:9 (6:3). Szeged, vezette: Papp, Németh. Ifjúságiak: Sz. Konzerv—Sz. Ifjú Gárda 24:0 (9:0). Sz. Textilművek—Csongrád 9:3 (7:1). H. Spartacus—Kiskundrozsma 16:1 (7:1). Szentesi Kinizsi—Szegedi Kender 5:2 (2:2). Szentesi VSC—Makói VSE 9:5 (6:2). Eredmények: Sz. Tanárképző—H. Porcelán 2:2 (2:1). Szeged. A Tanárképző már 2:0-ra vezetett. Góllövő: Kurucz, Tetlják, illetve Bánfi II., Budai. Deszk—Szőreg 2:0 (0:0). Deszk. A két szomszédos község csapatainak találkozóján sokkal jobban játszottak a hazaiak. Góllövő: Novkov, Csikós. Algyő—Földeák 1:0 (1:0). Földeák. A kiesés elkerüléséért küzdő algyőiek javuló játékkal nagy meglepetést okoztak, győzelmük nagyobb arányú is lehetett volna. Góllövő: Czirok. Sándorfalva—Nagylak 5:0 (3:0) Sándorfalva. A hazai együttes tartja jó formáját. Góllövő: Balogh (3), Kanász, Lele. Textilművek—Nagymágocs 4:1 (3:0). Szeged. Sima győzelem. Góllövő: Bakacsi, Csányi, Gerecz I., Gerecz II., illetve Holmann. Szegedi Postás— Kistelek 3:2 (2:1). Szeged. A Postás sokáig 3:l-re vezetett, a KITE a hajrában szépített az eredményen. Góllövő: Köböl, Lakatos L., Farkas, illetve: Majoros II., Molnár. A bajnokság állásac 1. Sándorfalva 2. H. Porcelán 3. Nagymágocs 4. S2. Textil 5. Földeák 6. Nagylak 7. Fábiánseb. 8. Sz. Postás 9. Deszk 10. Szőreg 11. Kistelek 12. Algyő 13. Sz. Tanárk. 15 12 2 1 15 g 3 4 15 9 1 5 14 7 2 5 15 6 3 6 15 5 4 6 14 5 3 6 15 5 3 7 15 5 3 7 14 5 2 7 15 3 6 6 15 5 2 8 15 2 4/9 42-11' 2* 27-14 19 23-17' 19 33-23 16 29-29 15 22-25 14 36-29 13 22-23 13 16-33 13 21-25 12 19-26 12 23-36 12 20-12 8 •^SAKK A szegedi vegyes mesterverseny minden fordulója szolgáltat meglepetést. A vezető mestereknek is számítaniok kell egy-egy váratlan vereségre. A 6. forduló szenzációját Papp (SZVSE) szolgáltatta a Varnusz mester elleni játszmában. Az eddig gyengén szereplő szegedi versenyző a megnyitásiján kissé hátrányosabban állt, de a középjátékban fokozatosan előnybe került, majd pompás kombinációval győzött. A mesteri címre esélyes két szegedi sakkozó Széles és Varasdy küzdelméből Széles került ki győztesen. Sallay Tosicsot verte meg, míg a Káposztás—Vadász, Hradetzky—Lukács, Korpás—Dallos és a Csala—Kósa játszmák döntetlenül végződtek. A 7. fordulóban Széles (SZVSE) ismét igen jól játszott, ezúttal Kósa mestert győzte le. Varasdy (SZVSE) indiszponáltan játszott Varnusz mester ellen, s már a 7. lépésben gyalogot vesztett. A továbbiakban Varnusz fokozatosan érvényesítette anyagi előnyét. Sallay mester Dallost (SZVSE), Hradetzky mester Pappot (SZVSE) győzte le. A Vadász—Korpás és a Lukács— Káposztás játszmák döntetlenül végződtek. A vegyes mesterverseny 8. fordulóján Széles és Varasdy az SZVSE versenyzői kitűnően játszottak. Széles Tosics ellen, Varasdy pedig Papp ellen nyert. Széles ezzel a győzelmével a vezető helyre került, s neki is, valamint Varasdynak is komoly esélye van a mesteri címet jelentő 8 pont eléréséhez. Ebben a fordulóban a mesterek egymás ellen játszottak, de csak Varnusz győzött Kósa ellen, a Hradetzky—Káposztás, Korpás— Lukács játszmák döntetlenül végződtek. Sallay nagyon küzdött Vadász ellen, a játszma függőben maradt. Döntelenül végződött a két szegedi versenyző Csala és Dallos játszmája is. Csala nyert állását rontotta döntetlenre. A 8. forduló után a vezetők sorrendje: Széles (SZVSE) és Varnusz (Bp. Spartacus) 6—6, Vadász (Bp. Honvéd) 5 és fél és egy függő, Káposztás (Bp. Vasas) és Varasdy (SZVSE) 5—5 pont. ifc ül p WítM „J® ír..: wm Világos: Kg5, Vc3, Fe3, gyalogok: b7, d5 (5). Sötét: Kb5, Ba7 (2). Világos indul és a második lépésben mattot ad! (ö. Dehler feladványa.) »