Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

I VASÁRNAP, 1072. ÁPRILIS Várostörténeti Olvasóink válaszait és uj kér­détteil csütörtökig kérjük! KB MIT TUD? Elnézést kérünk e heti postánk levélíróitól, de az ünnepi alkalmat fölhasznál­va sorozatunk mai cikke szokatlan — ma divatos szó­val élve: rendhagyó — lesz. A tárgy sürgősségére és fon­tosságára tekintettel elha­lasztjuk a korábbi kérdése­inkre érkezett válaszok köz­lését, s ma egyetlen, de ki­adós, sokrétű kérdést teszünk föl. A hazai könyvkiadás meg­indulásának félezer éves év­fordulójára az Akadémiai Kiadó gondozásában, Ko­vács Máté szerkesztésében A könyv öt évszázada Magyar­országon 1473-~1973 címmel monográfia készül. A főszer­kesztő körlevéllel fordult a megyék és városok könyv­táraihoz, ki-ki — ha nem akar kimaradni! — szolgál­, tasson adatokat a helyi ki­adók, nyomdák, könyvkeres­kedések történetére: közöl­jék alapításuk és megszű­nésük dátumát, a tulajdo­nosok változásait, kiemelke­dő eredményeiket (hires ki­adványok, tartósabb vagy jelentékenyebb sorozatok, időszaki kiadványok, híres irók, tudósok müveinek ki­adása stb.), utaljanak a jogelődökre, -utódokra, je­lezzék a beolvadásokat és összefonódásokat (pl. kiadó, nyomda, kereskedés egy kéz­ben). A szegedi helytörténeti kutatás mindezt még nem tárta föl, ^gy a rendelke­zésre álló szűkös források­ból (Relzner és Kulinyi vá­rostörténeti munkáiból, a Magyar Köni/pszem?cből, különféle szegedi címtárak­ból, kalauzokból, telefon­könyvekből, hírlappkból) le­hetett csak a szegedi nyom­dák és kiadók vázlatos tör­ténetét összeállítani, amint alább következik. 51. kérdés. Főbb nyomdák, alapítá­suk időrendjében: GrUnn-nyomda, Alapítási év: 1801. A királyi enge­délyokirat kelte: 1G02. okt. 22. Alapító: Grünn Orbán (7—1828) Utána Grünn Or­bánné (7—1829), majd foga­dott fiuk, Grünn János (1814 —1874) vezette. Ez utóbbi több sikertelen kísérlet után 1849. jan. l-én megindítot­ta az első szegedi újságot (Tiszavidéki Üjság), majd ennek megszűnte után, 1849. máj. 2-án a másodikat is (Szegedi Hírlap). Iskolai, egyházi kiadványokon kívül nevezetes Dugonics András Magyar példabeszédek és je­les mondások (1820) című kétkötetes munkájának ki­adása. A szabadságharc ide­jén számos röplapot, falra­gaszt nyomtak. Clrlllbetűs, szerb nyelvű kiadványaik is voltak. 1857-ben a nyomdának 1844-től működő művezető­je, Burger Zsigmond <1818— 1874) vette meg a nyomdát. Ö indította a Szegedi Hír­adót, 1878-ig a város egyet­len Újságját (1859—1917). Halála után özvegye, majd fia, Burger Gusztáv (?— 1910) volt a cégtulajdonos. 1884-ben társat vett maga mellé, 1890« körül pedig En­gel Adolf — talán ö volt ^ társ? — lett a tulajdonom. Az ő távozásával, még a 90­es évek Ijözepén, a Traub és Társa nyomdájával egyesí­tették. A nyomda kezdetben a Széchenyi tér 7. alatt ma is álló, műemlék Grunn-ház­ban, 1857-ben a Wodiáner­házban („az Oroszlány és a Színház u. sarkán"), utóbb az Oskola utcai Béró—Va­dász, majd a KlíUzál (éri Burger-házban volt. Bába-nyomda. Alapítási év; 1862. Alapító: Bába Imre (1819—1871), 1843-tól könyv­kötő Szegeden. Halála után özvegye, majd 1875-től fiai, Imre és Sándor vették át. Bába Imre része 1876-ban Maróczy József és társla, 1877-ben Endrényi I ajos (1850—1920) és társa, azaz öccse, Endrényi Imre (1857— 1921) birtokába került. End­rényiék indították az nlső szegedi napilapot (Szegedi Napló, 1878—1922), Mik­száth, Gárdonyi és Tömör­kény fórumát, 1890-ben át­vették Burger Gusztávtól a Szegedi Híradót. A Bába­nyomda az Oskola u. 21. alatt működött. 1892-ben ez a két testvér is különvált. Endrényi Imre (Kelemen u. 11.) megtartot­ta a Híradót, Endrényi La­jos pedig (Tisza Lajos kör­út 71., később: Jókai u. 4.) megalapította a krajcáros néplapot, a tanyaiak ked­velt újságját (Szegedi Friss Újság, 1900—1941). A cég túlélte tulajdonosát: rész­vénytársaságként vejeinek (Rácz Antal, Wenner Sándor és Hunyadi Vass Gergely) vezetése alatt 1911-ig fönn­állót. A Szeged fölszabadu­lása utáni napokban ebben a nyomdában jelent meg a Szegedi Népakarat (1944. okt. 18—31.), majd a Dél­magyarország (nov. 19-től). Az államosításig (1948) élt. Endrényi Imre fia, ifj. Endrényi Imre alapította a Friss Hírek (1907—1926Í c. lapot. 1928-ban vétkes bu­kás miatt pénzbüntetésre ítélték. Bába Sándor, akinél Tö­mörkény István első köte­te (Szegedi parasztok és egyéb urak, 1893) megjelent, a 90-es évek ^égén szintén eladta a maga részét En­gel Lajosnak. (1860—1912), aki korábban (1986—1894) Pécsett volt nyomdatulajdo­nos és a Pécsi Napló alapí­tója. Cégét özvegye, Neu­mann Gizella (1361—1930), majd unokaöccse, Engel Vil­mos (1879—1969) vezette a húszas évek" elejéig. Kiadá­sukban jelent meg a Szegedi Napló Móra Ferenc főszer­kesztősége idején (1913— 1919). Az Engel-nyomda a Dugonics tér 12. alatt volt. Traub B. és Társa. Alapí­tási év: 1873. Alapító Traub Bernát és Sártory István. A nyomda 18.7 7-ben kizárólag Traubé «4elt. Az 1890-es években ebbe olvadt bele a régi Grünn-nyomda. A „zsi­dótörvény" után Lukács Lu­kács vette át, s vezette az államosításig. A nyomda eleinte az Os­kola u. 13. alatt, később a Petőfi Sándor sugárút 6. alatt volt. A könyv- és pa­pírkereskedés a Klauzál tér 3. alatt. Várnay Lipót nyomdája. Alapítás 1879 körül, a Ká­rász u. 5, alatt; 1896-tól már a Kárász u. 9. alatt. Alapí­tó: Várnay Lipót (1850— 1905).' Utóda fia, Várnay Dezső. Tőle 1920-ban a nyomdát a Szegedi Várósi Nyomda és Könyvkiadó Rt. vette át. Ebből lett az ál­lamosítás után a mai Szege­di Nyomda. Gönczi J. József nyomdá­ja. Kb. 1890-től 1909-lg. Több lap, így a Közvéle­mény és a Szeged és Vidé­ke (1002-től) megindítója. Ez utóbbiban jelentek meg Ju­hász Gyula, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső első írásai. Horváth Cyrill gon­dozásában magyar klassziku­sokat (Kisfaludy, Csokonai, Petőfi), Boccaccio-kötetet adott ki, s ő jelentette meg Hegedűs Pál fordításában Lev Tolsztoj: Mi a művé­szet? című könyvét két ki­adásban. Délmagyarország Hirlap­és Nyomdavállalat Rt. 1910 —1948. Előt)b a Korona u. 15. alatt, 1920—1925: Petőfi Sándor sugárút 1. 1926-tól Löw Lipót u. 19. Később: Tisza Lajos körút 91., Jókai u. 4. A Délmagyarország c. napilap kiadására alakult. Juhász Gyula több verses­kötetét (Nefelejcs, 1921, Tes­tamentom, 1925, Fiatalok, még itt vagyok! 1935) is ki­adta. özv. Koroknay Józsefné. 1921-kb. 1932. Eleinte Temp­lom tér 3. alatt, 1930 körüj Tömörkény, u. 12. Valódi ve­zetője fia, Koroknay Jó­zsef (1888—1955) volt. Itt je­lentek meg József Attila el­ső verseskötetei (Szépség koldusa, 1922, Nem én kiál­tok, 1925, Nincsen apám, se anyám, 1929). Prometheus-nyomda. Kb. 1928—kb. 1934. Dugonics tér 12. Majd Gizella tér 5.. Itt .jelentek meg a Szegedi Fia­talok Művészeti Kollégiumá­nak kiadványai, így Kadnótt Miklós vérseskötete és dok­tori értekezése is. Szikra-nyomda. 1944—1948. Kárász u. 5. A fölszabadu­lás utáni elsó magyar könyv­kiadó nyomdája. A kiadvá­nyokat más szegedi, sőt vi­déki nyomdák is nyomták. • A többi, kisebb nyomdá­ra következő alkalommal ke­rítünk sort. A kérdés sok ágra bomlik: helyesbítést, kiegészítést, pontosítást vá­runk kutatóktól, és kortár­saktól (egykori nyomdászok­tól, hozzátartozóktól) egy­aránt. (Péter László, Somo­gyi-könyvtár.) Lovas szekerektől a rakétákig A Magyar Néphadsereg történetét a Budai önkéntes Ezred mintegy kétezerötszáz katonájának a megszálló fa­siszták elleni harcától szo­kás számítani. A munkás­osztály pártja a Magyar Tanácsköztársaság és a Szovjetunió önvédelmi har­cainak tanulságai alapján kezdettől fogva nagy gondot fordított arra, hogy a ha­talomra jutó dolgozó nép­nek legyen fegyveres 'ereje is, amely megvédi a külső és belső ellenségek támadá­saitól. * Néphadseregünk létrejöt­tekor az ország akkori hely­zetét tükrözte., Fegyverzete túlnyomórészt a szovjet had­sereg második világháborús készletéből származott. A lövészek fegyvere a század­forduló idején készült hosz­szú, szuronyos ismétlőpuska volt, általában rajonként jutott egy-egy dobtáras, súlyzáras géppisztoly. A tü­zérségnél jelentős szerepük volt még a fogatolt ágyúk­nak, s a huszáregységek nemcsak a díszszemléket tet> ték színesebbé, hanem kü­lön fegyvernemként tartoz­tak a hadsereg szervezetébe. A hadtápszolgálatban a szál­lítási feladatokat jórészt „or­szágos járművekkel", azaz — lovas szekerekkel bonyo­lították le. A korszerűséget a jól ismert „T—34"-esek­kel felszerelt harkocsizó­egységek képviselték. A há­borús pusztítások helyreho­zása, az iparfejlesztés alap­jainak megteremtése nagy áldozatokat követelt a dol­gozó néptől, mégis az ötve­nes évek szüntelenül impe­rialista támadással fenyege­tő, háborús feszültséggel terhes légkörében nem le­hetett lemondani a hadsereg állandó fejlesztéséről. Nép­hadseregünknek ezt a fejlő­dési szakaszát az 1956-os el­lenforradalom zavarta meg. Azt a valóban nagy len­dületű "újabb fejlődési sza­kaszt, amely néphadseregünk mai képét kialakította, az 1960-as évek elejétől számít­hatjuk. A szárazföldi csapa­toknál minőségi változás kö­vetkezett be. Ennek egyik legfontosabb jellemzője az új fegyvernem, a1 rakéta-tü­zérség megjelenése. A külön­böző hatótávolságú „föld­föld" típusú harcászati raké­ták a legkorszerűbb fegyve­rek, amelyek jelentősen meg­növelték a hadsereg egészé­nek tűzerejét. Megnöyeke­dett a harckocsik száma és • ezek túlnyomó többsége már a legújabb elvek alapján ké­szült, bármilyen terepen és bármilyen időjárási viszo­nyok között harcképes. Egy részük úszva, más részük víz alatt átkelve képes leküzde­ni a víziakadályokat ifi. • A legutóbbi évtizedben igen nagy gondot fordítottak néphadseregünk vezetői a megbízható, korszerű légvé­delem kiépítésére. Hazánk légterét ma a legkorszerűb­bek közé tartozó légvédelmi rakéta-fegyverrendszerek őr­zik, amelyek bármely ma ismert típusú repülőgép le­küzdésére alkalmasak. Ezek védőképességét tovább fokoz­zák a vadászrepülőgépek, amelyekről Stock János ve­zérőrnagy, országos légvé­delmi parancsnok így nyilat­kozott: „A honi vadászlégi­erő korszerű elfogó- és hang­sebesség feletti rakétahordo­zó repülőgépeivel éberen őr­zi hazánk légterének bizton­ságét". Néphadseregünk egészénei: jelenlegi helyzetét talán leg­jobban Kálazi József vezér­őrnagynak a „Fegyverbarát­ság" gyakorlat alkalmával elmondott nyilatkozatával jellemezhetjük: „Néphadse­regünk egyenrangú és méltó partnere a Varsói Szerződés­ben tömörült szövetséges szo­cialista hadseregeknek". A legutóbbi tízéves időszak felgyorsult fejlődése szükség­szerű volt, mert a szocialista országokkal szembenálló im­perialista erők lázas fegy­verkezési versennyel próbál­ták és próbálják ma is sa­ját oldalukra billenteni a ka­tonai erőviszonyok mérlegét. Ahhoz azonban, hogy ez a szükséges fejlődés megvaló­suljon, pártunk, államunk, és népünk nagy erőfeszítései­re volt szükség. Czinege La­jos vezérezredes, honvédel­mi miniszter a X. pártkong­resszus előtti hadsereg-párt­értekezleten elemezte a had­sereg fejlődésének fő ténye­zőit. Hat ilyen tényezőt so­rolt fel, ezek röviden: Pár­tunk következetes politiká­ja, a feladatoknak megfele­lő anyagi eszközök biztosítá­sa, a Szovjetuniótól kapott baráti segítség, a Varsói Szerződés egyesített parancs­noksága által nyújtott segít­ség,'a hadsereg hivatásos ál­lományának öntudatos és ál­dozatos munkája, a hadse­regben működő pártszervek, a kommunisták kezdeménye­ző szerepe és tevékenysége. A korszerű fegyverek be­vezetésével egyidejűleg gon­doskodni kellett a hivatá-' sos és sorkatonák magasabb szintű kiképzéséről és okta­tásáról. A néphadseregben szolgálatot teljesítők iskolai végzettsége, képzettsége je­lentősen magasabb szintre emelkedett. Másfél évtized alatt tízszeresére nőtt a hi­vatásosak között a katonai akadémiát és főiskolát vég­zett tisztek saáma, arányuk ma Jbval meghaladja a 40 százalékot. Oktatási rend­szerünk gyors fejlődése folytán ma már a sorkato­nák között is több mint 70 százalék az érettségizett vagy ipari iskolát végzett fiatalok számaránya. Mindaz, amit néphadsere­günk eddigi fejlődéséről el­mondhatunk, egyúttal szi­lárd alapja a további fej­lődésnek. Ennek kovetkezté­bfen pedig — a többi kö­zött lövészpáncélosok és kü­lönféle célokra alkalmazott helikopterek számának nö­velésével — nagymértékben tovább növekszik a hadse­reg egységeinek és alegysé­geinek mozgékonysága, ma­nőverező képessége. Ugyan­akkor a tudomány és a tech­nika haladásával lépést tart­va megnövekszik az elektro­nikus eszköizök — köztük a számítástechnikai, irányítás­technikai eszközök — sze­repe. Néphadseregünk . erejét nem azért növeljük, mint­ha szándékunk lenne bárkit i is fenyegetni. A történelmi tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy az impe­rialista hatalmak, amikor elég erősnek érzik magukat és elég gyengének hiszik ki­szemelt áldozatukat, gátlás nélkül indítanak háborút. Abban, hogy Európában a második világháború óta eltelt több mint negyed év­század alatt nem robban­tak ki újabb háborúk, nem kezdődött el egy újabb, minden eddiginél pusztítóbb világháború, rendkívül nagy szerepük volt — és lesz ez­után is — a szocialista or­szágok fegyveres erőinek. Pártunk honvédelmi politi­kájának legfőbb vonása, hogy békénk, függetlensé­günk, szabadságunk védel­mét legfőbb szövetségesünk, a Szovjetunió, valamint a többi szocialista ország fegyveres erőivel szoros, ba­ráti együttműködésben, kö­vetkezetesen elvi internacio­nalista katonapolitikát foly­tatva valósítjuk meg. 12. Casettiék most a gyilkost keresik... A maf­fia kezét sejtik az ügy mögött. A nyomozás so­rán a gyanú árnyéka rávetődött egy köztiszte­letben álló idősebb úrra, Manzellára is, aki a palermói főpolgármester szoros baráti köréhez tartozott, és a város előkelőségei közül a lég­bőkezűbb adományozó volt minden karitász­megmozdulláson. Manzellát ez ideig sem ki­hallgatni, sem letartóztatni nem lehetett. Nem volt rá törvényes alap, de még csak ürügy sem. Casettl most a fejét verte a falba, mert hiszen addig-addig kerülgette a macska a kását, mígnem Manzella, tegnap, villája kapuja elől odébb akarta tolni a bejáratot eltorlaszoló és ott üresen parkírozó sport Giuliettát... Az eredmény: Casettiék a robbanás után csak Manzella táskáját találták meg a közeli fa te­tején. A robbanás ugyanis autóstól, kapustól és a gazdája segítségére siető inasostól eltüntette nz „ájtatos manónak" becézett öreg milliomost. Hogy a palermói rendőrség -gyanúja nem volt alaptalan, és helyes nyomon Járt, amikor Di Pisára gyanakodott, kiderült a Manzella tás­kájában talált íeljegyzésekból. Casetti szerint arra is találtak utalást, hogy a közelmúlt napokban Manzella villájában va­lamilyen okból a maffia nagytanács ülésezett... Az események elemzésére egyelőre nem maradt i ' idő, mert a palermói rendőrséghez tegnap óta egymás után érkeztek az elhagyott és felrobba­nó sportkocsikról szóló bejelentések. „Valaki újított" — mondta Casetti. Ez az újítás Fleurot szerint a maffia modernizálásának folyamatá­ba illeszkedett be, és feltehetően valami üzleti nézeteltérés tisztázására kezdődött két egymás­sal rivalizáló banda között. Fleurot felügyelőt töprengéséből az ügyele­tes tiszt megjelenése zavarta fel Rédiógram­mot tett az Interpol képviselője elé. Fleurot rápillantott, és mint akit a kígyó mart meg, felugrott. — Mikor raejy a legközelebbi repülőgép Mi­lánóba? — kérdezte Izgatottan. — Fél óra múlva indul egy gép Nápolyba, ÉS annak közvetlen csatlakozása van Róma—Mi­lánó felé — válaszolta a Rendőrtiszt, miközben a kopott faliórára pillantott. — Kérjem az ügyeletes kocsit. —- Igen — bólintott Fleurot, miközben a fo­gasról sebtében magára kapta felöltőjét és kalapját. — Legyen szíves, adja át embereim­nek az üzenetemet ts: Milánóba mentem, n csoport továbbra is működjön szorosan együtt a palermói hatósággal... . 12. ... Már magasan a város fölött keringett a repülőgép, amikor Fleurot lenézett a kéken fénylő öbölre, a parti sétány medúzafejű pál­mafáira, és eszébe ötlött, hogy idefelé hajón jött, kényelmesen és lassan, és most. 'mintha csak menekülne erről a sejtelmektől terhes, elátkozott szigetről. ..Talán Milánó több sze­rencsét hoz", vigasztalta magát. Maga elé kép­zelte főnökét, a jó öreg Mercot. A párizsi köz­pont padlásszobának is beillő második emele­ti kuckóját, ahol egy lomha keresztespók moz­dulatlanságával ül a háló közepén, és vizsla­szemekkel pislog át a falon, át Párizson, át Európán, és mint egy keleti mágus, bóvöli el­lenfelét: jöjjön, jöjjön végre már. ... A milánói repülőtéren a helyettese és a milánói rendőrség bűnügyi csoportvezetője fo­gadta Fleurot-t. — Estére várjuk a nagyfőnököt is — ha­darta helyettese, a gyors beszédű Jannot. „Marc tata is befut?" meditált Fleurot, „akkor ezek elkapták a madzag végét" ... — Nos, mi újság? — kérdezte hangosan, miután a milánói kolléga maga Vezette gépkocsijában elhelyezkedtek... — Azt hiszem, nyomon vagyunk, főnök — kezdte Jannot — sikerült egy szálat kihúzni a gombolyagból... azt maga is tudja, főnök, hogy a Liggio-csel nem sikerült. v. Hagytuk meg­lépni Svájcból és vissza is ment Szicíliába, de amint hallom, ott most valami vendetta tom­bol és ebbe belekeveredett a mi Liggiónk js.. Fleurot értetlenül hallgatta Jannot első mon­datalt: — Mi az ördögöt akar maga ezzel a Liggióval? Az a fickó a palermói kollégák ügy körébe tartozik. — Hát ez kolosszális... — csapott combjaira mindkét kezével Jannot. — Micsoda fej az öreg Marc! ... Szóyal, még magát se avatta be a Lisgiót nyomon követő kampányba.. . 'gaz, így legalább maga, főnök, nyugodtan folytat­hatta történelmi tanulmányait... — és kajánul Pleurot-ra vigyorgott. — Ide figyeljen, Jannot! Unom az olcsó szel­lemeskedéseit. A lényegről tájékoztasson .. . Azt meg, hogy ki, mit csinált Palermóbon, bízza azokra, akik illatékesek abban... — húzta fel sértődötten orrát Fleurot. Egyébként is dühös volt Marcra. amiért mindig őt tisztelte meg az őskortól a közelmúltig című fejezetek kideríté­sével. Az éppen időszerű bűnügy kapcsán Marc folyton Ádám—Éváról beszólt, és Fleurot csak azt nem tudta még ez ideig főnöke módszeréből ellesni, hogy a látszólagos és teljesen felesle­gesnek tűnő történelmi kutatások szálain ha­ladva, hogyan tudja szinte minden esetben el­kapni a tettest? (Folytatjuk.) i

Next

/
Thumbnails
Contents