Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-11 / 60. szám
SZOMBAT, 1972. MÁRCIUS 11. Álmássy a negyedik helyen Elsők a Vasutasból Nepela megvédte világbajnoki címét „Nagyüzem" kosárlabdában A kosárlabdát kedvelőknek bőséges műsor áll rendelkezésükre a hét végén. Ma, szombaton délután a SZEOL NB l-es íérficsapata a Vasas Izzó együttesét látja vendégül. Vasárnap az NB II-ben is elkezdődik a bajnokság. így holnap — a sorsolás szeszélye folytán — mindkét női csapatunk itthon kezd. Először a SZEOL, majd a Tanárképző Főiskola lányai mérkőznek a bajnoki pontokért. A SZEOL-férfiak és mai ellenfelük, hasonló játékerőt v képviselnek, bár a vendégek már három győzelmet is szereztek, és a 9. helyen állnak. A szegediek eddigi mérlege: hét mérkőzés — hét vereség! A Vasas Izzó elleni, nagy fontosságú találkozóra sajnos nem a legkedvezőbb előjelekkel készülnek. Láng Imre játéka sérülése miatt bizonytalan, Kisteleki András pedig még mindig harcképtelen. A mérkőzés esélyeit latolgatva, megállapíthatjuk: bizonyára nagy küzdelemben dől el a két bajnoki pont sorsa. A szegedieknek még tartatékosan is győzni kellene, hogy sikerrel küzdhessenek a kiesés elkerüléséért. Ez viszont csak fegyelmezett, lelkes játékkal érhető el. Holnap, vasárnap Budapesten a MAFC lesz ellenfelük. A műegyetemisták ellen úgyszólván teljesen esélytelenek a szegedi kék-fehérek. A SZEOL NB II-es női csapatánál az év elsején változás történt Honti Gyula, a főiskola testnevelési tanszékének adjunktusa vette át a lányok irányítását. Több edző- ésMNK-mérkőzésen szerepeltek, az ott látottak, a győzelmek biztatóak a jövőre nézve. Vasárnapi ellenfelükkel, a GanzMÁVAG-gal szemben tavaly itthon — ha balszerencsével is —, de alulmaradtak. Most a szegedi lányok visszavághatnak, esélyesei a mérkőzésnek. Az újonc Tanárképző Főiskola lányai is szorgalmasan készültek a rajtra. A csapatot — Bánáthy és Bartal kivételével — a tavalyi játékosok alkotják. A DVSC elleni, első NB II-es mérkőzésükön sikerrel szeretnének szerepelni, mert a jó rajt nagyot lenditene, önbizalmat adna a további küzdelmekhez. Gy. E. A kanadai Calgaryban folyó műkorcsolyázó és jégtánc-világbajnokságról megérkeztek a legújabb eredmények. A hadmadik versenynap első részében a nők fejezték be a kötelező gyakorlatokat. A mezőnyben a várakozásnak megfelelően az évi Európa- és olimpiai bajnok, az osztrák Beatrix Schuba szerepel továbbra is a legjobban, több mint 130 pontos előnyre tett szert. A VB-n részt vevő egyetlen magyar versenyző, Álmássy Zsuzsa ugyancsak nagyszerűen szerepel. Négy kötelező gyakorlat után még a harmadik helyen volt, de aztán egy keveset rontott, és végül hat kötelező gyakorlat után a negyedik helyen áll. Rendet a pályákon Az MLSZ játékvezető bizottságának sajtóértekezlete Tegnap az MLSZ tanácstermében az országos játékvezetők testülete sajtóértekezletet tartott. Itt dr. Szilágyi György, a JT főtitkára a bizottság munkájáról, a játékvezetők feladatairól beszélt. Elmondotta többek között, hogy amikor a magyar labdarúgás problémáival foglalkoznak különböző fórumokon, a játékvezetés kérdései nem kerülnek napirendre. Ezután rátért a testület idei feladataira. — Fő törekvésünk — állapította meg —, hogy egységes játékvezetői felfogást alakítsunk ki. Itt elsősorban a fegyelmi szabálysértések elbírálására gondolok, hog? mikor és milyen esetekben kell játékvezetőinknek a sárga cédula felmutatásával játékosokat figyelmeztetni. Például, ha szabadrúgás előtt a sorfal nem áll kilenc méterre, akkor az első sípszó Után a játékost, vagy a játékosokat sárga cédulával kell figyelmeztetni, s ha ez sem használ, akkor a második füttyszó után a labdához legközelebb álló játékost ki kell állítani. Ezzel nemcsak a fegyelem szilárdulhat meg, hanem a játék folyamatossfbbá tételét is elősegíthetjük. Dr. Szilágyi György több megye vonatkozásában a játékvezetői utánpótlás hiányosságairól beszélt, majd a jelenlegi országos keretről adott tájékoztatást. — A tavalyi 36-os NB Ies játékvezetői gárdát az idén 22-re csökkentettük. Az NB I B-ben 25, az NB IIben pedig 44 játékvezető működik közre 1972-ben. A fővárosi és vidéki játékvezetők aránya is kielégítő, hiszen az NB I-ben és az NB I B-ben 50—50 százalék a fővárosi játékvezetők aránya, az NB II-ben pedig a vidéki játékvezetők jóval többen vezetnek mérkőzéseket, mint a fővárosi játékvezetők. A FIFA-keretben hét játékvezetőből három a vidéki. A játékvezetői utánpótlás problémájának fő okát • az alacsony játékvezetői díjakban. (NB I-ben 140 forint, ifjúsági és járási mérkőzéseknél pedig 20 forint) és a játékvezetők—szurkolók között kialakult rossz légkörijén látta a főtitkár. Éppen ezért kérte a televízió-rádió, valamint a megjelent sportújságírók segítségét, hogy próbálják a közhangulatot olyan irányban befolyásolni, hogy a csapatok szurkolói is segítsék játékvezetőinket, hogy hibátlanul láthassák el feladataikat. A szurkolókat nehéz lesz ugyan meggyőzni, hiszen még napjainkban is olvashatunk olyan edzői nyilatkozatokat is, amikor egy-egy vereség okát a játékvezető ténykedésében látják. Ez pedig nemhogy egy edző, de még egy szurkoló szájából is sovány vigasznak tűnik, sőt, -szegénységi bizonyítvány az illető csapatra nézve. — Rövidesen a sárga és piros cédulák alkalmazása mellett még néhány újítást próbálunk bevezetni, melyekkel az időhúzást kívánjuk megszüntetni — mondotta a főtitkár. A továbbiakban Benkő László, a JT ellenőrző bizottságának vezetője az eddig lejátszott mérkőzések tapasztalatairól beszélt. A sajtóértekezleten a játékvezető testület kérte a lapok sportrovatait, ne adjanak alkalmat arra, hogy esetleges játékvezetői hibákat felnagyítva közöljenek. Ezáltal a játékosok figyelmét is elterelhetik arról, hogy az ő feladatuk a 90 perc végigjátszása, s elsősorban a játékra kell koncentrálniuk, és nem a játékvezetőkkel vitázni, nemegyszer látványosan. Bagaméry László A kötelező gyakorlatok után a 21 főnyi versenyzőgárdából az élen a következő a sorrend: 1. Beatrix Schuba (osztrák) 9 hsz, 1299,5, 2. Magnussen (kanadai) 18 hsz, 1168,7, 3. Lynn (amerikai) 33 hsz, 1124,5. 4. Almássy (magyar) 34 hsz, 1123,5, 5. Scott (angol) 41 hsz, 1101,6, 6. Morgenstern (NDK) 64 hsz, 1040,6 pont. A nők kötelező gyakorlatának a befejezése után került sor a férfiak kürjére. Ebben a számban a kötelezők után fölényesen vezetett pozsonyi joghallgató, Ondrej Nepela a várakozásnak megfelelően megszerezte újabb világbajnoki címét — de'nagyon gyenge műsort mutatott be. Mind a két háromfordulatos ugrásában bukott, végig bizonytalan volt, s a pontozóbírók szabadon választott gyakorlatanyagát csak 5,7—5,9 között értékelték. Kitűnt viszont a mezőnyből a VB-ezüstérmet szerzett szovjet Szergej Csetveruhin, aki nagyszerűen szerepelt, hibátlanul futott és két bírótól a maximális 6-os pontszámot kapta. A bronzérmes az ugyancsak szovjet Kovalev lett. Férfi műkorcsolyázás 1972. évi világbajnoka: Ondrej Nepela (Csehszlovákia) 9 hsz, 2722,8 pont. 2. Csetveruhin (Szovjetunió), 19 hsz, 2673.8. 3. Kovalev (Szovjetunió) 34 hsz, 2607,5. 4. Petkevicb (Egyesült Államok) 39 hsz, 2585,5, 5. Cranston (Kanada) 45 hsz, 2566,6, 6. Hoffmann (NDK) 57 hsz, 2559,7 pont. A Szegedi VSE sportolói közül - legutóbb kitűnt Laskai Ágnes atléta, aki a szegedi országos mezei futóverseny óriási mezőnyében az ifjúságiaknál győzött. Az atléták mellett a Vasutas SE NB l-es férfi tekézői köziil ketten is nagyszerű egyéni eredményt értek el a pápai mérkőzésen. A felnőtteknél Kratochwil József 946-taI az egész NB l-es mezőny legeredményesebb dobójának bizonyult, s így az országos szövetség által összeállított hét legjobb csapatának első tagja lett. Ugyancsak első ezen a héten az NB l-es ifjúságiaknál Tóth Géza az SZVSE-ből. aki Pápán 449-es eredményt ért el. Képünkön balról jobbra Laskai Ágnes, Kratochwil József és Tóth Géza látható Sebes Gusztáv eíőadása Március 13-án, hétfőn délután 5 órától a Csongrád megyei labdarúgóedzők bizottsága előadást rendez Szegeden, a Bartók Béla Művelődési Ház kis előadótermében (Vörösmarty utca 3. szám), ahol a magyar labdarúgósport neves, régi szakvezetője, Sebes Gusztáv tart beszámolót. Előadásának címe: A labdarúgás boszorkánykonyhájából. Az előadáson az edzők megjelenése kötelező, az érdeklődőket szívesen látják. KISKUNHALASI GIMNÁZIUM—ŰJSZEGED1 ROZSA FERENC GIMNÁZIUM 1:0 (0:0) A két iskola labdarúgó3 jének első mérkőzését. A hacsapata tegnap Halason ját- zaiak szerencsés góllal nyertek. A visszavágót március szotta az országos középis- 21-én Siegeden, a Dózsa-pákolás bajnokság előselejtező- lyán játsszák. Hajrá a jégkorong VB-n Az ez évi jégkorong-világbajnokság Csíkszeredán folyó C csoportjának küzdelmei a befejezéshez közelednek. A csoportelsőségért minden bizonnyal Olaszország és Ausztria küzd a legnagyobb eséllyel, és a március 12-i egymás elleni mérkőzés dönt. Magyarország válogatottja négy fordulo után a 3. helyen áll. A táblázaton a sorrend a következő: 1. Olaszország 4 24: 4 8 2. Ausztria 4 16: 9 8 3. Magyarország 4 22:15 4 4. Kínai NK 4 14:15 4 5. Bulgária 5 18:19 4 6. Hollandia 5 11:21 2 7. Dánia 4 7:29 0 A pénteki szünnap után ma a magyar válogatott Olaszországgal mérkőzik. Napi 5 órás munkára kisegítő női munkaerőt (lehet nyugdíjas vagy fiatalkorú is) keres a Petőfi S. sgt. 83. alatti BÖ1.C SODE. Dk. 7013. Balatoni nyári szezonra bolii dolgozókat felvesz a CSEMEGE, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: CSEMEGEBOLT, ANNAKÜTNAL. xDk. 7006 Székházgondnoki munkakörbe kizárólag férfi munkavállalót felveszünk. Alkalmazáshoz erkölcsi bizonyítvány és cg>- vagy másfél szobás. összkomfortos cserelakás szükséges. Jelentkezést „Cserelakás van" DK. 406. jeligére a sajtóházba kérjük, x Közúti és vasúti szállftási ismeretekkel rendelkező GYAKORLOTT TARIFAÖRT azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés ,szerint. FŰSZERT Központ Szállítási Osztály, Dugonics u. 4., I. emelet. xDK 405 Az AMFORA-tTVERT Vállalat szegedi lerakata kocsikísérőkéi vesz fel, ötnapos munkahéttel. Jelentkezés: Szeged, Gutenberg u. 12. xDK. 407. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelö Vállalat szegedi üzeme gyakorlattal rendelkező gyors-gépírókat vesz fel. Jelentkezni lehet írásban Szeged, Pf. 37., vagy személyesen: Algyő I. barakk, személyzet. Telefon: 15-784. mellék 423. XDK. 412. " Nagy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót felveszünk Adminisztratív gyakorlattal előnyben. Jelentkezni lehet: Szegedi Bőrdíszmű Ktsz, Szeged, Kölcsey u. 10. alatt. xS. 360 854 A szegedi Felszabadulás Metsz felvételre keres: szállításhoz vontatóvezetőket, kotrómestert, mg. gép- és autószerelöket, fiatal, kezdő építésztechnikust. Jelentkezés: Üjszeged. Bérkert u. 119. xDK. 408. A Kohászati Alapanyag-előkészítő Közös Vállalat Szeged. Pcttes u. 8., rakodómunkásokat, lángvágókat és gépkocsivezetőkét vesz fel. Dk. 4993 Iparvállalat gyors- és gepírónőt keres. Jelentkezni írásban, postafiók 92. számon. xS. 369 810 Munkaalkalmak Fiatal gépésztechnikust, tervező, műszaki rajzoló munkakörbe, továbbá gyakorlattal rendelkező gep- és gyorsírónöt felveszünk. Jelentkezes Kenderfonó és Szövőipari Vállalat munkaügyi osztályán. (Szeged. Alsó Kikötő sor 6.) DK. 395. FELVESZÜNK: Különleges gépjárművezetői vizsgával (autódaru, tehergépkocsi) rendelkező dolgozókat, valamint férfi munkaerőket, betanított segédmunkási munkakörben. JELENTKEZÉS: A „DEFAC'l Falemezüzem, Szeged, Budapesti út 1. xDK. 362 A Csongrád megyei Sütőipari Vállalat felvételre keres gyorsés gépírót szegcdi munkahellyel. Jelentkezni lehet: Szeged, Török u. 8. sz.. személyzeti osztályon. XS. 369 891. A kiskundorozsmai iviEZÖGEP Vállalat felvételre keres: esztergályos, marós, lakatos, hegesztő szakmunkásokat, gyakorlattal rendelkező vasipari raktárost, gépírni tudó adminisztrátort, üzemmérnököt, valamint közgazdasági és gépipari technikumi végzettséggel rendelkező dolgozókat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a személyzeti és munkaügyi osztályon. XS. 369 901 Mezőgazdasági gépszerelőket, géplakatosokat, traktorvezetőket, adóügyben Jártas könyvefőt és adminisztrátorokat veszünk fel. Kossuth Mgtsz, Röszke. Jelentkezés a tsz Irodájában. xS. 369 904 A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat szegedi kirendeltsége fctvélelre keres építésvezetőt, munkavezetőt, hajós dolgozókat és portásokat. Jelentkezés Szeged. Dózsa György u. 5. sz. alatt. xDK. 411. 2,5 tonnás tehergépkocsira gépkocsivezetőt felveszünk (5 év feletti gyakorlat). Április 4. Cipó- és Panucskészítő Szövetkezet, Szeged, Cserzy M. u. 3011. DK. 410Mezőgazdasági gépkezelésben jártas munkavállalót, valamint segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Szeged,. Szent István tér 12. sz. telepünkön. Fizetés megegyezés szerint. Dél-magyarországi MÉH Nycrsanyaghasznusító V. • xDK. 413. A Szőregi Afész felvesz villanyszerelő, hűtőgépszerelő szakmunkást, gépírni tudó adminisztrátort és 2 fo éjjeliőrt. Jelentkezni lehet Szőreg, Petőfi u. 90. DK. 414. Vegyszerbeszerzésben gyakorlattal rendelkező férfi munkaerőt keresünk. Vegyésztechnikus előnyben. MTA Biologiai Központja, Szeged, Odesszai krt. 62.. III. C. 313. szoba. xDK. 409. Közgazdasági érettségivel rendelkező perfekt gépírót keresünk adminisztrációs munkakörbe. Szegedi Tervező Szövetkezet, Lenin krt. 83. XS. 369 795 Az A FIT XI. Autójavító Vállalat felvesz motörs»:relő, karosszérialakatos, autóvill.-szerelő, vasesztergályos, fényező szakmunkásokat, gépkocsimoso, fényező férfi és nói segédmunkásokai, udvari munkásokat, bejáratós gépkocsivezetőt. Jelentkezés: Vásárhelyi P. u. 4. Nyugdíjas perfekt gépírót napi 4 órai munkaidőéi: 950 forint havi fizetéssel ! évi időtartamra felveszünk. Jelentkezés: hétfőn, szerdán, szombaton 8—17 óráig, Országos Orvosszakcrtöi Intézet, Szeged, Lenin krt. 97. szám. II. emelet 14. DK. 388. A MAV Távközlő és Biztosítóberendezési Építési Főnökség Budapest XIV., Tatai u. 3. felvesz állandó munkára, változó munkahelvro KABELAROKASO. -FEKTETŐ ÉS -SZERELŐ munkásokat. Fizetés és kedvezmények a MAV kollektív szerződés alapján. Felvételi korhatár: 18— 50 év. Jelentkezés írásban, születési idö, anyja neve. személyi igazolvány száma, lakáscíme feltüntetésével a fenti címen. Ezen adatok birtokában felvételre utazási jegyet küldünk és bővebb felvilágosítást adunk. xBp. 4574 Á hétvégi műsor SZOMBAT Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: SZVSE II.—Alsóvárosi MAV, Vasutas-stadion, fél 1. Cselgáncs. A SZEOL SC országos felnőtt és ifjúsági versenye. Madách utcai iskola tornaterme, 3 óra. Kosárlabda. NB l férfi: SZEOL SC—Bp. Vasas Izzó. Rókusi Tornacsarnok, 3 óra. Utána SZEOL —Vasas Izzó NB l-es junlormérközés. Vívás. Szeged város felnőtt bajnoksága. Gutenberg utcai szakközépiskola, 3 óra. VASÁRNAP Labdarúgás. SZEOL SC—Doro'gi AC NB I B-s mérkőzés. Tiszaparti stadion, 3 óra (Blróczki). Előtte SZEOL Ifjúsági I.—SZEOL Ifjúsági II. előkészületi mérkőzés. Elmaradt megyei II. osztályú találkozó: Szőregi Rákóczi -Algyő. Szórcg. fél 3 (Kúszó). Előkészületi mérkőzések: SZAK —Szegedi Dózsa, Üjszeged, 10 óra. A Szegedi VSF Hódmezővásárhelyen a HÖDGÉP-pel játA szegődi járási labdarúgó szövetség vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel egyesületi vezetők részére — megyei ni. osztály, középcsoport — értekezletet tart Szegeden a CSLSZ helyiségében. Asztalitenisz. Idénynyitó mérkőzések. NB I férfi: Sz. Kender—Bp. Postás, Dugonics utcai iskola, fél H. NB II női: Sz. Spartacus—Hatvani MAV. Kolozsvári téri iskola, fél 10. NB III férfi: Sz. Textilművek—Orosháza. Béke utcai iskola, fél 10. Atlétika. Szeged város mezei futóbajnoksóga a körtöltés Tölgyes utcai szakaszánál. Felsővároson, 9 óra. Cselgáncs. A megyei TS rendezésében serdülő és úttörő verseny, Madách utcai iskolai. 10. Kosárlabda. NB II női: SZEOL •—Ganz-MAVAG, Rókusi Tornacsarnok. 11 óra. Sz. Tanárképző —Debreceni VSC. Rókusi Tornacsarnok. fél 2. NB III férfi: Sz. Postás—Kecskemét, Rókusi Tornacsarnok, háromnegyed 3. Teke. NB X férfi: Sz. ÉpítőkRózsa Ferenc Építők (Bp.), Epttők-pálya. fél 11. Vívás. Szeged város felnőtt bajnoksága. Gutenberg utcai szakközépiskola, 9 óra. Tavaszi xszínek Újszegeden, a Liget-vendéglőben! Műsoros divatbemutató március 12-én, vasárnap délután 16 órai kezdettel A „CSÖPl" ÉS A „LURKÓ" Gyermekruházati boltok legszebb modelljeiből. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK. S. 369 930 BELÉPÉS DÍJTALAN! Komplett Ruházati Vállalat