Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-05 / 55. szám

4 • ASARNAP, 1972. MÁRCIUS 5. DEPUTÁCIÓ DÓCBÓL kapálnak, de nem egyformán • keresnek. Jogos? Jogos. Vagy: eljönnek reggel, délelőtt megáznak. Hazavisszük őket, mert vizes ruhában nem dolgozhatnak. H-kor kisüt a nap. ők maradnak otthon — hogy is jöhetnének be? —, a sándorfalviak viszont veszik a kapát, kimennek újra. Azt se tehetem, hogy maradjanak ők is otthon, nehogy többet keressenek. Egyre cifrább a dolog. Az aszszonyok bebizonyították, hogy rosszabbul keresnek, az elnök viszont józan számítással igazolja, hogy nem is lehet másképp. Hátha mégis. Dós területének egyik fele a sándorfalvi téeszé. Van ugyan dóci téesz is, de az más. Egymásba ékelődnek a területek, kölcsönösen bosszantja ez mindegyiket, de így van. Sándorfalva külterjesen rhűveli, mert neki messze van. A Virágzóhoz nagyon is közel van, de nem az övé. Ebből fakad az a kellemetlen körülmény, hogy százszor is elmondjuk, lehetőleg otthon keressenek és kapjanak munkát az asszonyok, mert a családok gondja is az övék, de rákényszerítjük mégis őket, hogy járjanak inkább Forráskútra. Szövetkezeti tagokból legyenek idegen szövetkezet bizonytalansággal övezett alkalmazottai. összebékítési lehetőséget azért nem tudtunk találni, mert Sándorfalván hiányzik az az ember, aki egy nyelven tud beszélni a dóci asszonyokkal. Olyan kellett volna, aki elkerüli az igazságtalanságnak még a látszatát is,, és viszályok szítása helyett munkára és egyetértésre tud ösztönözni. Eddig ez az ember vagy nem került elő, vagy nem jutott szóhoz. Mit lehet akkor tenni? Lépegetni kezdünk a sakktáblán. Legyen ez a tizenegy aszszony ne a Rózsa Ferenc, hanem a dóci Virágzó Téesz tagja. Ellenlépés: Nem lehet, mert a Virágzónak nem kell. A saját tagjaival is nehezen bír, mert kevés a földje. Lóugrás: Adják át a beékelt területeket is az aszszonyokkal! Matt. Elméletben a játszma meg van nyerve. Soha jobb alkalom nem kínálkozott még az elnök által is átkozott helyzetnek nevezett, és szövetkezetpolitikai szempontból nagyon kellemetlen körülménynek az egyenesbe hozásához, mint a mostani. Éppen egyesülőfélben vannak a sándorfalvi szövetkezetek. A „birtokot" úgyis rendezni kell, rendezzék vele végre az asszonyok dolgát is. De ne menjenek Forráskútra! A család itthon várja őket. HORVÁTH DEZSŐ Simái Mihály VIADAL Álcázod homlokodat zöldlánt. ággal égig-szcrclincs levéllel Dörögnek az égalj! ágyúk Hozzádsimul a kendő azt mondja vérzel Ki küldött ide fiú? Mit akarsz fiú? Viaskbdok a véglegcsséggcl Oldalán bástya hét sárkányfej lángot fuvalló Idö-dög Mögötted csak a tölgyes amit a homály estéli tüzérsége lődöz Miféle viadal ez fiú? , Ki kötöz be ha vérezve vérzel? Eh úgyis letépek minden kötést leszakítom az ágakat a hegy tetején ketten leszünk a Véglegcsséggcl UTAZAS Fák föl verekszik magukat a dombra Két sor óriás napraforgótányér csap össze Tanyáeska fehérlik Fölötte hujjogal egy akác Sásköszörülte tó Füzek Forgó ág Gyümölcsszédület Es az az eke ahogy kiszántja csikorgó emlékeimet A csattogás emeletén rendülve állok Hallgatom elzúg a nagy fehér söréis nincs táltosom nincs táltosom CSIKÓEMLÉK háború kiscsikója csatangolok anyám nélkül szelídített géppuskahevederek fölkantároznak csörömpölnek utánam háború elvadult csikója fapapuccsal patkolt lőporfüstöt szaglászó klscsikó átcsattogok a félholt laktanyaudvaron rom-virradatban klinikai-dög-aknák klinikai-dög-kézigránátok mezejére csattogok szökkenek lövészárkokon át kirajzolódik a gyulai égre szügy-sziluettem a szögesdrótot széthasító Németh László önarckéh Küldöttség jött Dócból: írjuk meg az újságban, hogy megint kitoltak az asszonyokkal. Négyen-öten az első füttyszóra összejönnek az egyik háznál, és olyan egybehangzó pontossággal adják elő panaszukat, hogy az idegennek két gondolata támadhat: vagy igaz szórói-szóra a beszéd — vagy alaposan összebeszéltek. Az történt, hogy tizenegy dóci asszony fölmondott- a sándorfalvi Rózsa Ferenc Szövetkezetnek. A fölmondás így szól: Ha nem Acs Pál lesz újra a brigádvezető, akkor nem mennek többet dolgozni. — Miért éppen Ács Pál? — Mert az beírja a munkát. A másik pedig nem írja be. Vagy nem úgy írja be. Ebből az egyszerű körülményből az következik — mondják tovább —, hogy egész évben kétszer kerestek ezer forintot egy hónapban, máskor csak nyolc—kilencszázat A falubeliek pedig háromezret Hol itt az igazság? Dóc az Dóc, de a falu Sándorfalva. Azt a történelmi időt idézi a szóhasználat, amikor Dóc még nem volt falu. Mostani baja is innen származik. — Gyarmata voltunk a falunak. Csak éldegélni tudtunk, keresni nem. Mindig a legroszszabb munkába tettek bennünket. Azt mondták a múltkor is, hogy csináljuk a melegágyakat. Halljuk egyszercsak, hogy a sándorfalviak valóban csinálják, mi meg itthon maradtunk. — Minket se seerwtnek a falusiak, mi se szeretünk velük dolgozni. Csúfolnak bennünket. Külön bandában voltunk mindig. Volt egy közös vízhordó, eltiltották tőlünk. Volt egy asszony, aki át-átjárt beszélgetni, ha ráért. öt is eltiltották. — Jön utánunk a brigádvezetö felesége, rugdosta a földet: rosszul kapálnak a dóciak, nem hiszem, hogy átveszi az uram. — Miért nem mondták neki, hogy brigádvezetóből egy is elég, különben sem családi funkció? — Nem lehetett annak szólni, ö volt az atyaisten. — És most? — Megyünk Forráskútra. Jön a busz értünk, ott dolgozunk. Szeretnénk egyszer végre tisztességesen felöltözni munkánk után. fi Azt mondják az asszonyok, ha nagyon jó keresetet ígértek, akkor került szóba a negyven fonni, egy napra — de azt se kapták meg. Utána lehetne nézni a papirok között, de azok biztosan jók. Egyetlen bérelszámoló nem kockáztatja meg, hogy másképpen számoljon, mint ahogy a papírt beadják neki. Hogy jól mért a brigádvezető vagy nem, az pedig nem deríthető ki az én eszközeimmel. Titokban irigylem azt az embert, akiért egyszerre tizenegy asszony kardoskodik. Rettenetesen bánt viszont, hogy most volt a közgyűlés, és erről a gondról egy szó nem esett. Ahogy a szakma becsülete kívánja, megyek a „faluba", a szövetkezet elnökéhez. — Nem értem az asszonyokat. Most Acs Pált kérik mindenképpen. Meg tudnám mutatni azt a levelet magának, amelyikben ugyanezek az asszonyok kérik, nem is kérik, hanem követelik, váltsam le Acs Pált a brigádvezetőségről. Mert azelőtt valóban ő volt a dóci brigád vezetője. Váratlan fordulat. — Én azért is sajnálom őket nagyon, mert Dócban kezdtem az agronómusságot Közel áll hozzám az a falu. De két héttel ezelőtt megegyeztünk mindenben, utána pedig jön az ultimátum. Vagy Ács Pál, vagy megyünk a téeszből! — Van lappangó ellentét a két falu között? — Kérdezze meg a sándorfalvi asszonyokat! Nem győzi hallgatni. Egyet kérdeztem közülük szőlőnyitáskor: hogyan dolgoztak a dóciak? — Ügy mint mi. Becsületesen. ök is ezt mondják. Beszélgetés közben kiderül, hogy a szövetkezetnek egyáltalán nem öröm, hogy itt van ez a tizenegy asszony. Ha vetni akarnak mondjuk negyven hold paprikát, abból ötöt oda kéne vetni, a többit ide. Nehezíti a szállítást, a növényvédelmet, a szervezést, mindent. Különben is luxus ennyi ember után külön brigádvezetőt fizetni. Ezt is meg lehet érteni. — Az asszonyok panasza: kevesebbet keresnek, mint a falubeliek. Ugyanazért a munkáért. Másképpen fog a ceruza. Az elnök nem tagadja, fönnállhat ennek is a lehetősége. De mond egy sor példát. Hatra kimegy az autó az asszonyokért, hétre érnek ide. Addig a falubeliek leszednek tíz mázsa barackot, osztályozzák is. A gyümölcs megy a MÉK-hez, ők meg mennek kapálni. Együtt Illyés Gyvh <