Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-25 / 72. szám

SZOMBAT, 1972. MARCIÜS 25. : . . ssíi. .:>;::; tAjándék Prükkeréket nagyon szereltük. A Prükker család velünk egyidős, fiatal házaspár. A sorsunk is eléggé közös. Prükker Palival együtt vé­geztem el az egyetemet, s közel egyidőben neveztek ki bennünket a Hulló Csempe Ktsz-hez, mérnöki beosztásba. Együtt vívtuk a csatát a termelés jobb eredményéért, de még vitézebbül az adminisztrációban dolgozó két fehérszemélyért, én Zsuzsáért, ő Katóért. Ez utóbbi harc sikeresebb is volt, mint a termelési, mert végül is lelkileg úgy feldobott bennünket, hogy együtt tartottuk az esküvőt, a tavaszi napéjegyenlő­ség napján, éspedig március 21-én. A barátság azonban továbbra is megmaradt. A nejek békésen meg­értették egymást, bár amikor lakást adott az üzem, egy kissé messze ke­rültünk távolságban egymástól, mégsem múlt el olyan hét, hogy el ne jöttek volna hozzánk, vagy mi magunk ne léptük volna át a házuk küszöbét. Ilyenkor mindig virágot vittünk az asszonyoknak, és cukrot vagy csokoládét a két felcseperedő fiúcskának. És mégis, mosi már nem szeretem Prükker Paliékat. Nem szeretem, mert ők szabadították rám a poklot. Az az átkozott jószívűségük, ked­vességük rontott el mindent. Hogy miként? Egyszerűen és ravaszan. Február elején volt a kisfiam, Pi­lyuka születésnapja. Hát képzeljék el: beállítottak egy nagy csomaggal. — Képzeld, Pityuka. mit hozott Pali bácsi? Sejtelmünk sem volt. mi van a dobozban. De ekkor Pali letette, mellétérdelt, és kicsomagolta. Hát te jó ég, mi volt abban. Egy gyönyörű nagy, szirénázó autó. Fogta is a srác, mint a cukrot. Egyik szoba­faltól a másikig Ment a kocsi, ment, szikrázott és szirénázott. Bizony, nem volt annak hibája semmi. Minden más játék gyorsan elrom­lik, de ez ment és ment, és még most is megy. Szirénázik folyton, csak úgy zúg belé a ház. Már el­dugtam a játékot, de sírt érte a gye­rek. Elrontottam benne a szirér-it, de aztán megcsináltam, mert miatta két napig nem evett. De én már megőrülök! Folyton hallgatni azt az átkozott szirénát, amint üvölt. Ez már nem is emberi fülnek való. Nyugtatót szedek és őszülök, és ma­rokszámra dugom a fülembe a vat­tát. Segítsenek! Segítsenek!... De most jut eszembe! Jön a hús­vét! Megajándékozom én is a kis Prükker gyereket. Hogy mivel? Megvan! Veszek neki egy dobot és egy trombitát! Oda a jó sorod, Prükker! Nemso­kára véged lesz!... K. Gy. ívMv JBT, í jls. ''P' 'iSSjÉA tíV""'^. í-y - - -. v (<•-• S • - - - x • M A DELEP befejezte a Roosevelt téri lakóház építését, az állványok nem éktelenítik el a vörös téglával burkolt, korszerű épületet. Íme, a fényképezőgép így látja a ház „arcát", az erkélysort. ÜNNEPÉLYES FOGADALOMTETEL A Forradalmi Ifjúsági Na­pok keretében a KISZ Sze­ged városi bizottsága holnap, vasárnap délelőtt U órakor, a KISZ megalakulásának 15. évfordulója tiszteletére foga­dalomtételi ünnepséget ren­dez a szövetség új tagjainak részvételével a Szegedi Nem­zeti Színházban. ÜJ MŰVELŐDÉSI HÁZ — SZÉP KÖRNYEZET Sürgető cikkünk nyomán jól halad a bordányi új mű­velődési ház építése. A falu népe szorgos munkával, jól szervezett társadalmi mun­kával hozzákezdett a környe­zet szépítéséhez. Általában három napot dolgozik min­denki, hogy a szép épületbe szép parkon át vezessen az út Az eredmény megéri a fáradságot. Maguknak csinál­ják. SZÖNYEGEXPORT A legkülönfélébb tetszetős szőnyegeket gyártják a Sze­gedi Háziipari Szövetkezet­ben. Tavaly 5 millió 600 ezer forint volt a szőnyegszövő "észleg termelése, ebből 4 ' es fél millió forint értékben exportáltak a szövetkezetiek. ELTEMETTÉK ERDÉLYI MIHÁLYT Tegnap délután a Belváro­si temető központi ravatalo­zójából eltemették a 78 éves korában elhunyt Erdélyi Mi­hály festőművészt. A ravata­lozónál Szelesi Zoltán művé­szettörténész búcsúzott az el­hunyttól. A városi tanács ál­tal adományozott díszsírhely­nél Radnóti Tamás, a Sze­ged városi tanács művelődés­ügyi osztályának helyettes vezetője mondott búcsúbeszé­det. Mentes József, a Szege­di Nemzeti Színház tagja Garai Gábor versidézeteket mondott. A búcsúztatáson az ének-zene tanárképző főisko­la kórusa működött közre. Mentség A bíróságon. — Mit tud felhozni mentségére? — Hát elsősorban azt, hogy milliókat bíztak rám, és én csak egy-két tízezret sikkasztottam. ISMÉT SZEGEDHEZ TARTOZIK AZ ÉLIKER Mint korábban már hírt adtunk róla, a megyei ta­nács vb döntése alapján is­mét a városi tanács keres­kedelmi osztálya irányítja a Szegedi Élelmiszer-kiskeres­kedelmi Vállalat munkáját Miután a városi tanács vég­rehajtó bizottsága a felügye­let átvételével egyetértett, június 30-ig megtörténik az átadás-átvétel. NEM KELL A TELEK A Szegedi Magas- és Mély­építő Vállalat lemond az ál­lami tulajdonban levő, Ke­nyérgyár úti I. számú tele­pének két hektárnyi telkéről az ingatlanon levő épületek­kel egyetemben. A kezelői jog átadásától a vállalat 5 millió forint ellenértéket re­mél. KI MIT TUD? MEGYEI BEMUTATÓJA A szentesi Tóth József színház ad otthont a Ki mit tud? megyei döntőjére beju­tott fiataloknak. A bemutató holnap, vasárnap délután ü órakor kezdődik. A BÖLCSÉSZ ÉS A BÖLCSÉSZEK A JATE bölcsészettudomá­nyi karának időszakos kiad­ványa, a 250 példányban megjelenő Bölcsész ismét hal­lat magáról. A napokban megjelent számában beszá­mol a tavalyi és idei építőtá­borokról, zene- és könyvkri­tikák mellett bő válogatást ad fiatal egyetemista költők verseiből. Figyelmet érdemlő vállalkozása, hogy műfordí­tói versenyt hirdet a karon oktatott idegen nyelvű iro­dalmak alkotásaiból. ELNÖKÖT VÁLASZTOTTAK A TISZATÁJ TSZ-BEN Annakidején hírül adtuk, hogy Vass Lajos, a tápéi Ti­szatáj Termelőszövetkezet el­nöke lemondott. A szövetke­zet mostani tervtárgyaló köz­gyűlésén választották meg a közös gazdaság új elnökét. Dr. Bodó Istvánra, a nagy­községi tanács korábbi elnö­kére esett a tagok választá­sa, aki mostanáig a téesz el­nökhelyettesi tisztét töltötte be. A lottó nyerőszámai: 10, 26, 36, 37, 77 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a Pásztón megtartott 12. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 10, 26, 36. 37, 77. ELTŰNT A PORTÁL A Divatszabóság Széchényi téri üzletének életveszélyessé vált portálját lebontották. Az építő ktsz. melyet a vállalat a több mint 300 ezer forin- ' tos felújítási munkával meg­bízott, már elvégezte a mun­ka egy részét, s így a Kele-; men utca sarki épületnek ezt: a részét is eredeti állapota- 1 bari láthatják az arrajárók, egyelőre festetlenül. A külső felújítással együtt belső kor­szerűsítéseket is végeznek. Jlí MIKOR 1972. MÁRCIUS 25., SZOMBAT — NÉVNAP: MARIA FUTÓ ESO, IIOZAPOR Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, egy-két lie lyen futó csővel, hózAporre!. Az erős, sokfelé viharos lökc­sekkel kisért északnyugati, északi szél lassan mérséklődik. Hűvösebb idő. Várhaló legmagasabb nappalt hőmérséklet fi­it fok között. A Nap kél 5 óra 37 perckor, és nyugszik IS óra Cl perckor. A Hold kél 13 óra 38 perckor, és nyugszik 3 óra 43 percko.. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken mínusz 18 cm (apadó). TÍZ ÉVE halt meg Augusie Piceard (18ÍM —1962), n világhírű svájci—bel­ga fizikus, aki sztratoszféra re­püléseivel és mélytengeri kuta­tó expedícióival tette nemzet­közileg Ismertté nevek SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Macska­játék. Bemutató-bérlet. Tüntetés GÁDOR ISTVÁN KERÁMIAKIÁLLITASA Gádor István kerámiáiból nyílik kiállítás holnap, va­sárnap déli 12 órakor a Mó­ra Ferenc múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. A kiállítást Herczeg Ibolya mű­vészettörténész nyitja meg. A Szegcdi Kpltő Ktsz kedvezményen árun értékesít elfekvő készletéből kész­pénzfizetés mellett GAa-. vlz-, VILLANYSZERELÉSI ANYAGOKAT, MŰANYAG ZSÁKOKAT, FALADÁKAT Szeged. Fonogyári út l). s/.ám alatti telepén, min­den szerdán 7—15 óráig. ZSINDELY­KESZlTÖK Régi. feledésbe merülő sz.nkmát hívott újra éleire Sárospatakon az Országos Műemlék Felügyelőség. Va­lamikor a felvidéki és erdé­lyi falvakban rangos mes­terségnek számított a zsin­delykészítés. Ilyen zsinde­lyek ma már csak a műem­lék épületeken láthatók. E műemlékek megóvására és helyreállítására rendezték be hazánk egyetien zsin­delyfaragó műhelyét a pa­taki várnegyed Kádár Kata utcájában. A régi mestersé­get két ácsszakmunkás ta­nulta meg, akik a saját ma­guk által készített szerszá­mokkal naponta mintegy 100—120 zsindelyt hasítanak. Gyászközlemények Ezúton mondunk köszönetet a deszki tüdőkórház orvosai­rak és dolgozóinak, a szegcdi mentőszolgálatnak, a 6 őszért Vállalat vezetőinek és dolgozói­nak, a Maros Tsz dolgozóinak, és mindazoknak, akik KOVÁCS MAXYAS temetésén megjelené­sükkel és virágaikkal szeretett férjem és édesapánk elhunyta feletti fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, özv. Kovács Má­lyásné és családja. Dcszk. Dk. 7119 Köszönetet mondunk az MSZMP Szeged városi bizott­ságának, az MsZMl' szeged­moravarosi alapszez vezetnek, a Csongrád megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat vezetőinek, dolgozóinak, volt harcos- és munkatársainak, rokonoknak, ismerősöknek. szomszédoknak, kik szeretett halottunk, id. PONTYIK PAL lometésén meg­jelentek, részvétükkel, koszorú­és virágadományaikkal mély 'ájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Köszönetet mondunk továbbá a körzeti kezelőorvosá­nak odaadó munkájáért. A gyá­szt ló Ponty ik, Sttki és Nag.v­mihály csal id. T. 309 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama. testvér és rokon, lizv. CSÁKI ISTVANNE Bakacsi Ro­zá'la, eletének 75. évében vá­ratlanul elhunyt. Temetése március 27-én 12 órakor lesz. a Dugonics-temető ravatalozó­jából. A gyászoló család, ROna U. 26. T. 397 Mély fájdalommal tudatjuk, hegy drága jó mamikánk, üzv. SI.KKTA i'ERENCNÉ Nagy Pi­roska, életének S6. évében rö­vid szenvedés után elhunyt. Temetése március 2J-én 13 óra­kor lesz, a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Szatymazi u. 20. T. 301 Mély szomorúsággal tudattuk, hogy szeretett jó édesanyánk, özv. VŐNEK I FEBENCNÉ Nagy Ida hosszú betegség után, Bu­dapesten elhunyt. Hamvasztás utárl búcsúztatása március 27­én 12 órakor lesz, az Alsóváro­si temető ravatalozójából. Dr. Patyi Istvánná, Vöneki Ferenc gyermekei, a gyászoló család. Minden külön ertesítés helyett. Uájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, özv. LAN '.'OS I'ERENCNÉ, életének 63. éviben hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése márci­us 27-én 15 órakor lesz, a Belvárosi temető ravatalé ójá­tól. A gyász.iló család. T. 302 Köszönetet mondunk mind­azon , rokonoknak, ismerősök­nek, munkatársaknak, kik sze­retett halottunk, HRASXO ILO­NA temetésén megjelölitek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Eszperantó u. 1. T. 299 MOZIK Szabadság: Hahó. a tenger! (Színes magyar, fél 4, h.iiom­negyed 6.) Szenzációvadászok. (Színes olasz, 8 órakor.) Vörös Csillag: A közvetítő. (14 éven felülieknek, színes angol, n"gyed 6 ós fél 8 órakor.) Fáklya: Uram, ön özvegyasszony lesz! (Színes m b. csehszlovák, há­romnegyed 6 és 8 órakor.) Pos­tás Mozi: Hangyaboly (5 és 7 órakor). Nyugdijasok Mozija: Kitörés (színes magyar film, 5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZER TAR Klauzál tér S. sz. (13/57-es) este 10 orátöl réggel 7 óráig. Csak sürgés esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az L sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Április l-ig, szombaton 13 órától hétfő 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig el­sősegély és nehéz cllés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatvoros. Lakása: Szeged, Go­gol u. 6. Telefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. mus és melódia. 24.00 Hírek időjárás. 0.10—1.58 Melódiakok­tél. Közben: 0.55—1.00 Hírei­Időjárás. Petőfi 4.25—7.59 Jó reggelt! A Pető . rádió reggeli zenés műsor. . Közben 4.30. 5.00, 5.30, 6.U), 6.3 7.00, 7.30 Hirek. ldőjárásjelea tés. G.17 Reklám. 6.20 Torn 6.58 Hallgatóink figyelmébe Kii. 7.15 Uj könyvek. Kb. 7.3 í Körzeti időjárásjelentés. 8.0 l Hirek, időjárás. 8.05 Bródv T: más operettjeiből. 8.40 Fúvó esztráö. 9.00 Hirek. 8.03 Bárok •: muzsika. .9.4.; Válaszolunk Szo' nok megyei hallgatóinkna: 10.00 A zene hullámhosszai 11.50 Jelképek erdőjén át. 12.1 i Görög népdalok. 12.10 Pelléas c: Méllsande. 12.50 Női nevek nap tára, Irén. 18.00 Hirek. időjárd . 13.03 Gazdaságról — inindenk nek. 13.35 Az élő népdal. 13.4 í Időjárás- és vízállásjelenté . 14.00 Napraforgó. 15.00 Orvoso a mikrofon előtt. 15.05 Herbe: . von Karajan két szlmfoniki. költeményt vezényel. 15.20 Kc • telező-e a kockázatvállalás 15.59 Hallgatóink ügyeimébe. 16.00 Hirek, időjárás. 16.05 Le­veleskönyv. Magyar humoristái . 10.49 A hét műsorából. 17.5: Idegen földeken. 18.00 Hírei , időjárás. 18.10 öt perc spoi 18.15 Olvasópályázat. Emberi sors. 19.16 Dunájevszkij: Viiágc : út — keringő. 19.23 tij kön> ­vek. 19.26 Jó estét, gyerekei . 19.33 Kapcsoljuk a Zeneakadi ­mia nagytermét. Henrvk Szo ryng hegedűestje. Közben: 20.2 1 —20.40 Esti krónika, II. Ki. 21.25 Alkotóműhelyben. Kb. 21.4 > Nóták. 22.10 A Varsói Filharmo­nikusok Zenekarának hangvei senye. Közben: 23.00 Hírek, ide Járás. 23.52 Lassus: VL Bű. bánáti zsoltár. 24.00—9.10 H: rek. Időjárás. ÍhadiSD| TÉVÉ I Kossuth 4.25—7.58 Jó reggelt! A- Kos­suth rádió reggeli zenés mű­sora! Közben: 4.30, 5.30, 6.30 H(rek. idő járásjelentés. 5.00, 6.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.45. 6.45 Szót kérek. 5.20, 7.33 Műsor­ajánlat. 5.40 Falurádió. B.20, 6.50, 7.20 Reklám. 7.15 Körze.i időjárásjelentés. 7.30 Üj köny­vek. 8.00 Hírek, időjárás 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális életéből. 8.18 Lányok, asszonyok. 8.40 Masse­net: Cid — balettzene. 8.59 Nepdalest. 10.00 Hírek, időjárás. 10.05 Kortársaink. Molnár Gé­za. 10.45 Világhírű előadómű­vészek felvételeiből. 12.00 Déli krónika. 12.20 Zenei anyanyel­vünk. 12.30 Magyarán szólva . .. 12.45 Melódiakoktél. 14.00 Jelen­Időben. 14.25 Üj zenei úiság. 15.00 Hírek. 15.05 Kis magyar néprajz. 15.10 Csak fiataloknak. 15.55 Reklám. 16.00 163 óra. Közben: 17.00 Hírek, időjárás. 17.30 A Magyar Rádió és Tele­vízió Szimfonikus Zenekarának ifjúsági hangversenye a Zene­akadémia nagytermében. 13.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 18.25 öt porc sport. 19.30 A zene nem ismer határokat. 20.15 A világirodalom humora. A hét igazak zászlaja. 20.45 Madaras Gábor népdalo­kat énekel, Burka Sándor tá­rogatózik. 21.05 Esti pihenő — muzsikával. 22.00 Hírek, időjá­rás. 22.15 Sporthírek. 22.20 Rlt­Budapcst 9.05 A tévé politikai tanfoly:. mának adása a honvédség rí szére. (Ism.) 0.45 Expedíció kőkorszakban. 11.00 Zenés rii musok. 111. NSZK zenés film. (Ism.) 11.30 Sírepülő-világbaj nokság. 15.13 Miehal úr kal.ani jai. 12. Füstfelhők a vár felet . 15.40 „Az ő harca a mi hsi cunk."' Dokumentumfilm Angel . Davisról. (Ism.) 16.10 Thulc uto só királyai. 2. részben. (Színi — Ism.) 18.20 Hírek. 18.35 Za zene. 19.15 Cicavízió. (Színes. 19.30 Tévéhíradó. 20.00 A perci im meg vannak számlálva.. 20.05 Különleges ügyosztály. ., kísértetgép esete." 20.55 Rendk vüli Ki Mit Tud? 21.50 Téve • híradó — 2. kiadás. 22.00 Ejszs • kai előadás: Minden eladó. Len gyei film. Belgrád 10.00 Első sf repülő-világba i nokság. 14.45 Lug falu polgára (Ism.) 15.30 Falu. parasztok né: kül. 16.00 Dallal mondjam me neked — népi muzsika. 16.30 Ki sárlabcia: Lokomotíva—Crven . Zvezda. 18.15 Európa örömi Lengyelország gyermekei. 19. Fogok, fogsz. fog. 8. Időszor humor. 19.45 Raizi'Um. 20.30 El­•sfrepülő-világbajnokság. 21..'. 1 Edinburgh: az Euróvízió dal; 23.00 őfelsége adjutánsa — jé tékfiim. 0.39 Jégkorong-vaagb.z nokság: Jugoszlávia—Románia A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságán* napilap!*. - IVIegi nénik icifó kivételével mindennap, hétközna 8 vasárnap 12 oldalon - Főszerkesztő: F Nagy István - Szei kesziőség és kiadóéiva'al: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság út la 10 Telefont 13-535, 13-003 - Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utc tg. — Index: 29033. — Előfizetési dij egy hónapra 20 forin

Next

/
Thumbnails
Contents