Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-03 / 53. szám

PÉNTEK, 1972. MÁRCIUS 3. 3 Készülődés a Tanácsköztársaság évfordulójára Küszorúzésok, ünnepi úttörőcsapat-összejövetelek és KISZ-tagpiések Március 21.-ről a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 53. évforduló iáról országszerte megemlékeznek. A fővárosban és vidéken megkoszorúzzák az 1919-es proletárdiktatúra emlékműveit, a Tanácsköztársaság egykori vezetőinek, mártírminak szobrait, emléktábláit. Változatos programmal készül a történelmi évfordulóra az ifjúsági mozgalom. Bács megyében — a korábbi évek hagyományainak megfelelően — március 19én kerül sor az orgovánvi menetre. A brutális fehérterror egyik hírhedt színhelyén adóznak majd a megye fiataljai a proletárhatalom vértanúi emlékének. Március 21-én rendezik meg a Csongrád megyei ifjúsági napot. Az általános iskolákban ünnepi úttörőcsapat, illetve rajgyűlések keretében idézik fel a Tanácsköztársaság dicsőséges napjainak legjelentősebb eseményeit. A KISZszervezetekben ünnepi taggyűléseket tartanak. Néphadseregünk különböző alakulatainál ugyancsak országszerte megemlékeznek a Tanácsköztársaság kikiáltásának 53. és a KISZ zászlóbontásának 15. évfordulójáról. fezéi György Párizsién Az Editions Sociales kiadó vállalat, amely most jelenttette meg Franciaországban Aczél György Kultúra és szocialista demokrácia című művét, csütörtökön délben Párizsban számos újságíró részvételével vitaebédet rendezett. Ezen megjelent a szerző: Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagja. Továbbá Roland Leroy, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagja és Mód Péter, párizsi magyar nagykövet is. Az ebédet követő vita során Aczél György az újságírók kérdéseire válaszolva részletes áttekintést adott a magyar kulturális életről, s kifejtette a magyar kulturális politika alapelveit. (MTI) Miből lesz a több bér ? Évről évre javul az élelmiszerek minősége Az Élelmiszer ellenőrző Intézet tájékoztatója Az Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet 15 laboratóriumában és vizsgáló helyiségében 25 szakember, vegyészmérnök, technikus dolgozik s modern műszerek segítségével elemzi és értékeli az élelmiszerek fizikai és kémiai tulajdonságait. A múlt év óta mikrobiológiai es toxikológiai laboratóriumuk is van, melyekben az élelmiszerek biológiai és vegyi szennyezettségét mérik. Alapvető feladatuk végeredményben, hogy — a népgazdasági célokkal összhangban — segítséget adjanak az iparnak és a kereskedelemnek ahhoz, hogy minél jobb minőségű áru kerüljön a vásárlókhoz. Az intézet tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Selmeczi György igazgató és munkatársai az 1971-ben szerzett tapasztalataikat összegezték. Kenyér, tej, cukor A kenyér minősége Szegeden és a megyében is javult, bár még mindig gyakorta forgalomba hoznak égett vagy sületlen kenyeret is. Az ellenőrzést megnehezíti, hogy a Csongrád megyei Sütőipari Vállalat 36 üzeme közül jó néhány nem látja el az előirt jelzésekkel készítményét. A tej műanyagzacskós csomagolása és egyáltalán, a szegedi új tejüzem működére sokat javított a tej minőségén, a tejfölé meg éppen a szabványkövetelményeknek felső határán van. Sok gondot okoz azonban, hogy a termelők hamisítják, vizezik «a tejet. A vaj minősége tavaly is gyakran ingadozott es az idén sem várható jelentős változás ebben a tekintetben. A cukor minősége kis mértékben ugyan, de romlott: a kristálycukorban esetenként nagy a hamutartalom, a porcukor összeáll. A zsír minősége megfelelő volt, a Csongrád megyei Húsipari Vállalat a belső ellenőrzés és az átvétel megszigorításával elérte, hogy csak kífogástaan zsír kerül tőle a vásárókhoz. A liszt 1971-ben obb volt, mint az előző évben. s az előrecsomagolásnál x súlyértékeket is pontosan betartották. Húsáru, konzerv, ital A húsipari termékek ellen sem volt különösebb kifogás, csupán a fábiánsebestyéni Kinizsi es a kisteleki Üj Élet Termelőszövetkezet új húsfeldolgozó üzemeiben készült áruk okoztak gondot. A artósítóiparban a Szegedi Konzervgyár szép eredményeket ért el új gyártmányaival, és a korábbi súlyhiányokat is megszüntették. A sör minősége alacsony színvonalú volt, s a palackokba gyakran kevesebbet töltöttek a feltüntetettnél. Az édesipari termékek minőségének ingadozását legfőképpen az okozza, hogy megoldatlan a kereskedelmi raktározás. Amíg az ipar és a kereskedelem össze nem fog, s nem igyekszik a megfelelő hűtést és tárolást biztosítani, nem is várható javulás. A legnagyobb fejlődés tavaly a hűtőipari termékeknél volt tapasztalható mind minőségben, mind választékban; hibát a gyorsfagyasztott tészta-, húskészítmények és zöldségfélék között találtak. A növényolajok (étolajok) minősége javult, a szesz- és likőripari termékek minőségét általában jónak találták. Az üdítőitalok közül a citrom- és a narancsízű gyakran nem megfelelő. összességében az intézet munkájának tapasztalataiból leszűrhető, hogy az élelmiszerek minősége évről évre fokozatosan javul. Tavaly például 2 százalékkal kevesebb hazai ipar által gyártott terméknél tálaltak kifogásolni valót, mint 1970-ben. Segítség és büntetés A továbblépés kulcsa elsősorban > termelővállalatok kezében van. A termékek választéka például a tejiparban bővíthető lenne az iskolatej, a kakaó, több sajtféle és esetleg speciális szegedi termékek forgalomba hozásával. A csomagolástechnika általában javult, de ettől elmaradt a dohány- a bor-, a sütő- és némiképp a konzervipar. Nagyon fontos a nyersanyagok megfelelő kezelése, különösen ha az külföldről származnak. Ha a termelő és a feldolgozó vállalatok összedolgoznak és közösen minősítenek, az eredmény nem marad el. Jó példa erre a fűszerpaprikaféltermék átvételi rendszere, melyben vitás eseteknél az intézethez fordulnak döntésért. Nagy szükség volna arra is, hogy a kereskedelem ne csak mennyiség szerint, hanem minőséget is vizsgálva venné át az élelmiszerárukat. Már szó volt róla, de ismét hangsúlyozni kell, hogy gyakorta a helytelen szállítás, tárolás, raktározás rontja le a korábban megfelelő minőségű árut. Az Élelmiszerellenőrző Intézet együttműködik a megyei tanács és a Szeged városi tanács vb kereskedelmi osztályaival, közös ellenőrzéseket tartanak; kapcsolatot tart az SZMT közgazdasági bizottságával, részt vesz a társadalmi ellenőrzések aktiváinak szakmai felkészítésében; együttműködik a népi ellenőrzéssel és a kereskedelmi felügyelőséggel is. A tavaly végzett 495 üzemi, 109 kereskedelmi és 73 vendéglátóipari ellenőrzés és a mintegy 10 ezer laboratóriumi vizsgálat eredményeként az intézet igen gyakran konkrét segítséget adott az üzemeknek, vállalatoknak a hibák felszámolásához. De ha szükség volt rá, hivatalosan figyelmeztette őket, fegyelmi vagy szabálysértési eljárást kezdeményezett. Tavaly 73, idén eddig már 30 szabálysértési eljárást folytattak le az Illetékes tanácsi szervek javaslatukra. Az más kérdés, hogy ezek a büntetések általában enyhébbek az elkövetett szabálytalanságokhoz képest. Mint annak idején hírt adtunk róla, az intézet munkáját nemrégiben megtárgyalta a megyei tanács végrehajtó bizottsága és elismerését fejezte ki érte. s okan úgy gondolják — és nem éppen alaptalanul —, hogy például a kitartót sorozatos munkahelycseréből. Nemrég megvizsgálták, hogy a munkahelyek váltogatása valóban olyan jó üzlet-e, mint ahogy az a közvéleményben elterjedt? A vizsgálódók sem juthattak más eredményre, mint az egyéb felmérések: a munkaerő-vándorlás pillanatnyilag eredményes béremelési módszer. Sokszor eredményesebb, mint az egyhelyben eltöltött évtizedek becsületes, szorgalmas munkája. Emlékeznek talán még a tévé nagy visszhangot kiváltó dokumentumfilmjére, amelyet közgazdász egyetemisták készítettek a Soroksári Vasöntödében. A film munkásszereplői közül többen is nyersen kimondták: jelentősebb bérnövekedéshez csak az juthat, aki gyakran látja a munkakönyvét, és minden új helyen nagyobb és nagyobb igényekkel lép fel, amelyet rendszerint kielégítenek. Elképzelhetők persze egyéb módszerek is. Az intenzív túlórázás például, amely sokak szemében már régen nem tűnik olyan átkos dolognak, mint ahogy erről az újságok vezércikkeiben olvasunk. A túlóra egy jelentős munkásréteg számára komoly jövedelemnövelő forrás, hiszen egy félévi, éwégi hajrámunkában eltöltött vasárnapján 300—400 forintot is megkereshetnek. Szociológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a munkások, ha akarják, nagyon is beleszólhatnak abba: legyen-e, vagy ne legyen túlóra? S többnyire akarják: a vastagabb boríték reményében. Egyre többen vállalják azt is, hogy a lényegesen korszerűbb munkakörülményeket nyújtó nagyipart felcseréljék a primitív adottságú, manufakturális technikájú tsz kiegészítő üzemekkel, sőt vállalják a különböző fogyasztási szövetkezetek és egyéb zug-munkaközvetítők által felkínált bizonytalan — de lényegesen többet fizető — munkaviszonyt is. Az állami ipar vezetői meglehetősen korlátozott eszközökkel vesznek részt ebben a mérkőzésben. Változatosabb lehet az üzemi étkezdte étlapja, csillogóbb az öltöző és a fürdő, szebben beszélhet a főnök a beosztottal, de mindezzel, úgy tűnik, nem tudják ellensúlyozni a vélt, vagy valós bérproblémákat. Ezek, a gyakran alkalmazott módszerek — a vándorlás, a túlóra, a kiegészítő üzem — lényegében a bérkövetelés sajátos, hazai viszonyokhoz indomult megjelenési formái, s önámítás lenne ezt tagadni. A témával kapcsolatban divatos — éa hálásan egyszerű dolog kritizálni a vállalatok bérezési gyakorlatát, s e gyakorlatot meghatározó — egyébként gyakran ötlettelen, fantáziátlan — vállalati bérpolitikát. S való igaz: a vállalatok a meglevő lehetőségeket sem használják ki eléggé, a megengedett módszerekkel sem élnek. Egyetlen — bár nem a munkások köréből vett — példa: évekkel ezelőtt bevezették az úgynevezett kiemelt személyi fizetések rendszerét, a kiemelkedő teljesítményt produkáló műszakiak. alkalmazottak részére. S az esetek többségében a kiemelt fizetést megadják ugyan az arra érdemesek egy részének, ám egyegy osztály- vagy főosztályvezetői beosztás kíséretében, tehát automatikusan kikapcsolva őket ezzel a valóban produktív munkából. Hiba lenne azonban kizárólag a vállalatoktól, azok vezetőitől számon kérni a bérproblémákat. Nekik rendeletek, szabályzók, egy meglehetősen komplikált szabályozó mechanizmus különböző hatásai szerint kell cselekedniük. S ez a mechanizmus — paradox módon — sokszor éppen azoknak kedvez, akik a kiskapukat keresik, és meg is találják; akik ezt a furcsa, számukra előnyös, eredményes, de az egész népgazdaság számára rendkívül káros „béremelősdit" folytatják. Egyre inkább kitapintható társadalmi érdekkkonfliktusról van szó, amely azonban nem megoldhatatlan. Csak annak, s már felismert tételnek a gyakorlati érvényesítéséig kell eljutni, hogy a bér, a fizetés nem csupán az időegység alatt végzett — vagy nem végzett — munka ellenértéke, hanem a gazdasági fejlődés ösztönző eszköze is. Következésképpen: nemcsak azt kellene számolgatni, hogy egy adott időszakban elért gazdasági fejlődés milyen mértékű bérnövelést tesz lehetővé, hanem — s talán elsősorban — azt is, hogy a tervezett gazdasági növekedés milyen béremelkedés mellett valósítható meg! E

z az érdekkonfliktus előbb-utóbb újszerű választási lehetőségek elé állítja a bérszabályozás szakembereit: vagy adminisztratív eszközökkel kell korlátozni a magasabb bért ügyeskedve kiharcolók lehetőségeit, vagy meg kell vizsgálni a bérszabályozás jelenleg érvényben levő rendszerének hatásait. Éppen azok érdekében, akik ma is, rendületlenül hiszik, hogy a több bér forrása a több és a jobb munka. És végül is: nekik van igazuk, még akkor is, ha egyelőre nehezen érvényesíthetik ezt a becsülendő meggyőződésüket. Vértes Csaba Tíz év alatt csaknem 60 százalékkal nőtt a lakosság reáljövedelme Statisztikai összesítés Somogyi Lajos, az MTI munkatársa írja: A KSH legújabb kimutatásában összegezte, hogyan alakult a lakosság jövedelme és fogyasztása az elmúlt tíz évben. Az adatok tanúsága szerint a lakosság helyzete 1960 óta jelentősen javult, különösen az évtized második felében számottevő változások történtek a lakosság jövedelmének szerkezetében, rétegek közötti arányaiban, a jövedelmek felhasználásában. 1960—70. között 59.4 százalékkal nőtt a lakosság egy főre jutó reáljövedelme (1971-ben ez további 5—S százalékkal emelkedett). A jövedelem növekedése különösen az 1965. utáni időszakban volt jelentős. 1966 és 1970 között az előző öt éviKirakatrendezést tanulnak A Szász Ferenc Iparcikk Kereskedelmi Szakmunkásképző Iskola kirakatrendező tagozatán 90 Ciú és leány tanulja a reklám- és dekorációkeszítést. A kétéves iskola célja, hogy jóízlésű kirakatrendezőket neveljen a kereskedelemnek. Képünkön méteráruk rendezési gyakorlata. nél jóval nagyobb mértékben, 35 százalékkal emelkedett az egy lakosra jutó reáljövedelem, ami az életkörülményekben már lényeges, érzékelhető fejlődést hozott A jövedelmek emelkedése a legutóbbi években már valamennyi társadalmi réteget érintett A parasztság korábban alacsony személyes jövedelme 1967-ben elérte, sőt azóta némileg túl ts haladta a munkásokét jóllehet az életszínvonal más tényezőiben, például munkakörülményekben, a társadalmi juttatásokban, a kommunális ellátásban még jelentősek a különbségek. Szorosabbá vált a kapcsolat a nemzeti jövedelem és a lakosság munkából származó jövedelmének növekedése között bár a társadalmi juttatások továbbra is gyorsabban növekednek, mint a munkából származó bevételek. A különböző szociálpolitikai intézkedéseik: a családi pótlék és a nyugdíjak emelése, a társadalombiztosításra jogosultak körének bővítése, a gyermekgondozási segély bevezetése nyomán a pénzbeli társadalmi juttatások 1960—70 között csaknem két és fél szeresére, a természetbeniek 64 százalékkal nőttek. 1960-ban 21,8 milliárd, 1970-ben 48,3 milliárd forintot fordítottak nyugdíjra, családi pótlékra, segélyekre, táppénzre, ösztöndíjra, egészségügyi és szociális ellátásra, oktatásra, kulturális és sportcélokra, üdülésre és egyéb társadalmi juttatásokra. A családi jüwddiiwfc kfV zött az elmúlt tíz év alatt mérséklődtek a különbségeit. A legmagasabb és a legkisebb jövedelmű egymillió lakos jövedelme közti arány az 1962. évi hatszorosról 4.5szeresre csökkent. A jövedelmek erőteljes növekedése nyomán az anyagi eszközök felhasználásánaki struktúrája ls megváltozott. A lakosság fogyasztása valamivel lassabban nőtt mint maga a jövedelem, felhalmozása pedig — különösen az elmúlt 5—6 évben — erősen felgyorsult A második ötéves tervidőszakban 64. a harmadik ötéves tervben pedig 115 százalékkal nőtt a lakosság felhalmozása, vagyis a korábbinál jóval többet költöttek lakásépítésre, és a megtakarított öszegek is jelentősen emelkedtek. A fogyasztáson belül is lényeges eltolódás tapasztalható. 1960ban a megvásárolt cikkeknek több mint 40 százaléka még élelmiszer volt, ez az arány azóta 34,1 százalékra csökkent, ugyanakkor 3.8-ről 6,9 százalékra nőtt a tartós fogyasztási cikkek részaránya. A fogysztási helyzetet jellemző kedvező összképet rontja, hogy az üzlet- és szolgáltató hálózat, a tömegközlekedés kapacitása a fogyasztás növekedésével nem tartott megfelelően lépést. A már 1965-ben sem kielégítő üzlethálózat alapterülete 1976-ig csupán 31, ugyanakkor a forgalom 53 százalékkal ctnclckcdcH