Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-22 / 69. szám

2 SZERDA, 1972. MÁRCIUS 2*­Heghalt Pontyik Pál Szombaton, március t8-án 73 éves korában elhunyt Pontyik Pál elvtárs, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa: a Szocialista Ha­záért Érdemrend és a Par­tizán Érem tulajdonosa. Pontyik Pál munkásszülők gyermekeként 1930-ban kap­csolódott a munkásmozga­lomba, ekkor lelt tagja a pártnak is. Mozgalmi tevé­kenységéért 1932-ben a Hor­thy-rendőrség letartóztatta, majd kiszabadulása után so­káig rendőri felügyelet alatt állt. A felszabadulás után ő indította meg a termelést a szegedi vágóhídon, amelynek vezetőjévé nevezték ki. 1949­ben lett a szalámigyár igaz­gatója. Munkássága elismeré­séül 1958-ban a Partizán Érem, 1967-ben a Szocialista Hazáért Érdemrend, 1970­ben Felszabadulási Jubileu­mi Emlékérem kitüntetést kapta meg. Pontyik Pál búcsúztatá­sára és temetésére csütörtö­kön, március 23-én délután 15 órakor a Belvárosi teme­tőben kerül sor. MSZMP Szeged városi bizottsága Fogyasztási szövetkezetek beruházásai Kedden a MEDOSZ szék- A beszámoló megállapítot­házában tartotta a VII. ta> h°Sy a fogyasztási szövec­koneresszus utáni első (ilésít kezetek ez évi fejlesztési te­Kongresszus utóm első ülését vékenységét nietően a beru­a Fogyasztási Szövetkezetek házások összegszerű korláto­Országos Tanácsa. Az elnök- zása állami feladat. Az el­ség írásbeli beszámolója ösz- nökség felhívta a szövetke­szegezte a fogyasztási sző- ^oU^bt^okaTt vetkezetek decemberi kong- a legfontosabb célok meg­resszusa óta eltelt három valósítására összpontosítsák hónap munkáját. az anvati erőforrásokat. Az Egészségügyi M nisztérium köz emánye A jugoszláviai Koszovo hatnak. A védőoltást a terű­autonóm tartományban elö- letileg illetékes oltóhely (vi­fordult himlömegbelegedé sekről kapott hivatalos tájé­koztatás alapján az Egész­ségügyi Minisztérium meg­tette a szükséges járvány- ao._lávlán át utazóknak lég­ügyi intézkedéseket. Magyar " déken a KÖJAL-ok, Buda­pesten a Madách téri ren­delőintézet) adja. A Jugoszláviába vagy Ju­állampolgárok Jugosztóviába ^ez^se^keYl j££ vagy Jugoszlávián át csak Sök az HetőkeT oltőhe­szabályszerű himlő elleni ol- J* f kSző hlmlő tás alapján kiállított érvé- lyen' hogy, f Kotelez° """ nyes nemzetközi oltási bizo- elleni oltásban részesulje­nyítvány birtokában utaz- nek. Egy délelőtt a gépipariban Átmeneti állapotban a legnagyobb szegedi fiúiskola Megbolydult méhkashoz Iává válás folyamatában — lány tanul itt, ami a szak­hasonlított az isko'a. A Dé- egyre tekintélyesebb szerep mai képzés jellegéből adó­ri Miksa ipari technikum és jut a diákok humán képzé- dik. szakközépiskola alaposan sének is. megszervezte a tegnapi For­radalmi Ifjúsági Nap prog Beiskolázási gondjaik nincsenek, általában né­ramját, a műszaki, irodalmi, történelmi, sakk- és külön­cemberben elkezdték már, tegnap bonyolították le a döntőket 16 osztály KISZ-, alapszervezeteinek csapatai között. * Az ünnepség, a vetélkedő­sorozat jó alkalmat kínált - A feltételeink adottak gyes tenutaányi átlag fölött - mutatja a bizonyítékokat, ve?znek ^ tanulókat sőt az ' erosaramu tagozatra 4,5 fö­lött! A pedagógusokkal be­valamennyien valamikór itt végzett a Rad- í^f femlegettók, a diá­nétihpn ÍM,,^ rv»Hi<, koknak fele pályázik to­a szakfelügyelők elismerő böző sportvetélkedőket de- gz^tó PeínSn" aki -égetve, már 'Sazgato, ferenyi janos, aki K,, . nótiban, legutóbb pedig mi­nisztériumi szakfelügyelő­ként szerzett kedvező be­nyomásokat a szegedi tech­nikumról ; felszereltsége, az oktató-nevelő munka szín­vonala országosan is előke­lő. — Kitűnő tanáraink vannak, elég csupán a ma­arra, hogy betekintsünk egy szakos Né' ' . , , , , , meth Zoltánt, az orosz nyel ­olyan iskola életebe, ahol a vet tanító Csöme magas szintű elméleti és vagy dr. Szabó Ervinnét em gyakorlati műszaki oktatás Htenem. A profilváltozás során űj tantárgyként vábbtanulásra, 80 százalé­kuk esélyei, s a fizikai dol­gozók gyerekeivel való tö­rődésüket bizonyítja, hogy bekerülési arányuk hosszú évek óta 50—60 százalékos, a felvettek pedig általában megállják helyüket. Az is­kola KISZ-szervezetének anyagi támogatására az in­tézet pazar műszaki-techni­mellett — a szakközépisko­IWwmrMFM POSTALADAJA Úszni, de hol? Az egyik legegészségesebb sport az úszás és a turiszti­ka, és mindkét sportot 4—5 éves kortól szinte az emberi életkor végéig ártalommen­tesen végezheti bárki — írja dr. Reich Olga (Kígyó utca 1.) — De aki azt hinné, hogy egy Tisza-parti város­ban mi sem egyszerűbb, minthogy úszni járjanak az emberek, az nagyon téved. Ismét sok levél jatt össze a szerkesztő asztalán, elsősor­ban amiatt — amit már níhíny levélírónk Ismételt jelentkezé­sével szóvá is telt —, hojry kicsit „lemaradtunk", hiszen az el­múlt héten egyetlen témával, a közlekedéssel foglalkozott ro­vatunk. Ezen a héten viszont csaknem annyiféle téma, ahány levél, összefoglalni csak négyet tudnánk, mert ez a három iá­mét közlekedéssel kapcsolatos gondokat feszeget. Arról Ir P. k szőregi olvasónk, bogv olyan piszkos a hírt, hogy száraz Időben a gyalagosok porfelhőben tudnak átmenni, sáros Időben viszont latyakos n Járda. Kérdtrl: kinek s kötelessége a híd gyalogjá­rójának tisztántartása? Csak annyit tudunk rá felelni, hogy ugyanannak kellene söpörtem! a hidat, aki nem söpörtetl a vá­rost — ezt megállapítja K. L. elvnsónk L«, aki viszont a villa­moson tapasztalta, hogy a porfelhőben csaknem megfullad az ember. A villamos ugyanis megáll a kijelölt megállóban, kl­njltják az njtalát és a felkavart portól szeme-szája tele lesz a kedves utazóközönségnek. Még valamit a villamosmegállókról: Koltay József né (Ságvári n(ra «.) kérdezi a fájós lábú Idősebb emberek nevében, hogv miért rem teszik kl Ismét a Radnóti részt vett a petofitelepl &ZO­glmnáziumnál levő villamosmegállónál a székeket. Sok Idős ciális otthon farsangi estjén ember örülne nelcl. — Közlekedésről, méghozzá járdán való Nem lehet meghatottság közlekedésről szól M. Sz. J. (Mura u. 25.) olvasónk Írja, hogy „óifcj-.i olvasni s kedves le­csak a Kápolna utca vonaláig készül el a Rigó utca felújítása, nelKUl Olvasni a Keaves 16­így aztán megoldatlan marad az a probléma, hogy a kéziszer- írást, hogy milyen JÓkedV­számgvár éa kórnyéke előtt (kiéppett úttest hiányában) a két re derültek, énekeltek, tán­üzemrész közötti forgalmat a motoros targoncákkal a gyalog- coltók az Idős emberek, akik járón bonyolítják le. Plzonyára lebetne ezen segíteni — véljük ml is olvasónkkal együtt. Farsangi est, öregeknek Oly sokszor beszélünk ar­ról, hogy gondoskodnunk kell az öregekről, és milyen kevésszer jut eszünkbe, hogy mennyi aprósággal kedves­kedhetünk nekik! Erről szól Török Imréivé (Gyík utca 16.) levele is, aki közli, ho^y mint meghívott vendét, Kárpáti Sándor oktatja a biológiát, s 35—40 ezer fo­rintot szántunk szertárfej­lesztésre. Jelenleg az átál­I" aiost lc6cl patai inuszaiu-tecniu' lét em- kai berendezettsége kínálja a fedezetet: szerszámgép­parkjukon évente 3—400 ezer forintos bérmunkát vé­geznek a tanulók, szinte va­lamennyi szegedi üzemmel kapcsolatot tartanak, óvodát. lás folyamatában már^ JJJJ, JgHf* va£ a negyedik osztály a nikum, s változatlanul ja: a társadalmilag hasznos Szatymaz — mozi nélkül erre a farsangi estre elfe­lejtették betegségüket, ma­gányukat, gondjukat, baju­kat. Az épület rossz műszaki ki a községi tanács a mű­állapota miatt be kellett velődési otthonban mozihe­zárni a szatymazi mozit, lyiséget? Vagy van ennek Nyáron csak pár hét az, Történt pedig mindez még valami különös akadálya? amikor a Tiszában úszni le- január végén. A Csongrád — kérdezi mindezt Bálint het, a strandon pedig oly megyei Moziüzemi Vállalat Imréné, aki üzemvezetője és zsúfoltak a medencék, any- természetesen szívesen üze- gépésze volt a bezárt mozi­nyira sekélyek, hogy szinte meltetne most is mozit, nak, bár hozzáteszi: ne csak az ugrándozó gyere- azonban nincs hozzá hely. higgyük, hogy az állás mi­A látszat legalábbis ez. Hi- att izgatja a mozihiány, szen van egy új, nagy mű- mert félállásban gépészke­velődési otthon Szatymazon, dett, viszont a szatymaziak mégis, aki filmet akar néz- nap mint nap nekiszegezik ni, annak a környező fal- a kérdést, s ő nem tud rá vakba, vagy Szegedre kell felelni, utaznia. Vajon mikor jelöl Feleljen, aki tud! „Ütközés hétkor // okozza a legtöbb gondot, / , 1* hogy a szakközépiskolások fokozottabb felelősséget tá­növekvő tnűszaki tananyaga maat a diakokban, mellé megfelelő ütemben adagoljuk a humán képzést. , , ... . , Ami persze országos prob- M fe)ez6dt«k léma is a vetélkedők, versenyek. Az iskola tanulói ünnepélyes "SÍT eredményhirdetésre gyüle­keztek. A Forradalmi Ifjú­sági Nap sport- és szellemi tornáinak legjobbjai kö­zött három és fél ezer fo­rint értékű könyvjutalmat osztottak ki. N. L Az iskolának jó neve, rangja van a városban, s 78 esztendős múltjával ko­moly hagyománya, ahogy mondani szokás, patinája is. Azt már kevesebben tudják, a legnagyobb szegedi fiúis­kola: 576 fiú mellett csak 18 keknek valók. Marad a SZUE. Eredetileg sportuszo­dának készült, de aki nem versenyszerűen akar úszni, annak elmegy a kedve a kí­sérletezéstől, hiszen annyi a hancúrozó gyerek, hogy aki valójában úszni szeretne, képtelen rá. Nem lehetne a nap egy-egy meghatározott Reszkessetek, patkányok! Nemegyszer restelkedve -j állapíthatjuk meg, hogy a j komoly kulturális rendezvé­nyeknek gyér a közönsége — írja A. F. (Mikszáth ut­ca 11.) olvasónk. — Éppen ezért feltűnő, hogy február 28-án, hétfőn azonos idő­pontban tartott tárlatveze­tést Borsos Miklós szobrász­művész és Fischer Ernő festőművész. Sokan mind a kettőt szerették volna lát­nl-hallanl, s jó néhányan a hamarabb befejeződött Fischer-estről átmentek a Borsos-est — végére. Vélet­len eset? De egy héttel ké Szemünkre veti Szatmári kányirtás négyzetméteren- ___ órájában néhány úszópályát József (Bajai u. 12/A), hogy ként 70 fillér; a vadászgö- sőbb, március 6-án, hétfőn akik igen -.sovány" közleményt rénnyel pedig óránként 23 pedig Vántus István szerzői jelenttettünk meg a pat- forintért vállalnak a féreg- estje és Kopasz Márta ka­kányirtással kapcsolatban, irtok hadjáratot ez ellen a maratórlata Ismét azonos Kéri, hogy részletesebben kellemetlen „lakótárs" ellen, időpontban, este 7-kor kez­szóljunk erről a témáról. Hogy kinek kell fizetnie a dődött. Ügy véljük, jogos a Dr. Vetró János, a szegedi díjat? A háztulajdonosnak, kérdés: nem lehetne az idő­tenntartani azoknak, komolyan és nyugodtan úsz­ni szeretnének? De az is különös és egészségügyi szempontból megengedhetet­len, hogy nők és hosszú ha­jú férfiak fürdősapka nélkül ússzanak, ez Budapesten minden uszodában szigorúan tilos! De érdemes volna KÖJÁL vezető főorvosa el­mondotta, hogy a kerületi KÖJÁL-kirendeltségen (Jó­zsef Attila sugárút) kell je­lenteni levélben vagy szó­ban, ha valaki patkányir­tást kér. Olvasónknak arra akár magánházról, akár az pontokat körültekintőbben IKV kezelésében levő házról egyeztetni? Azaz, bocsánat: van szó. elválasztani? azon is gondolkozni, a kérdésére, hogy nem mé­hogy csakúgy, mint több vi­déki városban, nálunk is meg kellene oldani, hogy télre fóliával befedjük az úszómedencét regdrága-e a patkányirtás, a főorvos elmondta, hogy 200 négyzetméter területig mé­reggel 35 forint (további négyzetméterenként 12 fil­lér); a gázzal történő pat­Üzenetek A Dankó Pista utcai la­koknak üzenjük, hogy köz­világítási panaszukkal szí­veskedjenek a DAV-hoz for­dulni. — özv. Horváth Ist­vánná (Kübekháza): a tá­volsági buszon a kalauznak nincs foglalt helye. Valóban udvariatlan volt a kalauz, viszont az utasok sokszor nem látják be, milyen fá­radtságos munka távolsági buszon szolgálatot teljesíte­ni. Hiszen az utasok csak rövid ideig, de a kalauz végállomástól végállomásig tolakodik-furakodik a tö­meRben, hogy munkáját el­láthassa. K. I.-né (Lechner tér 13.) nemcsak a Szegedi Konzervgyár néhány fajta üvegét nem váltják vissza, de sok más italos, vagy be­főttes üveget is ki kell dob­nunk. Valóban gond, mert a kukatartóiyba nem szabad tenni, viszont az iparnak többe kerülne az ide-oda­szállítgatás, mint az új üveg. Bizonyára lesz nálunk is olyan idő — mint már az sok országban rendszeres —, hogy semmiféle üveget nem fognak visszaváltani az üz­letekben. Igaz viszont, hogy ott a szemétbe dobott üve­get külön elszállításáról is gondoskodnak. A magyarországi függöny- és fonalgyárak, a DÉLTEX Nagykereskedelmi Vállalat, a RÖVIKÖT Nagykereskedelmi Vállalat ÁRUSÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT Művészeti szakközépiskolások kiállítása Immár hagyomány, hogy kisgrafikái és Tyebó Miklós a Tömörkény István gimná- lényegretörő, végletekig egy­zium és művészeti szakkö- szerüsített plakáttervei. A zépiskola szobrász, kera- kerámikusnövendékek szln­mikus és grafikus szakának vonalas anyagából is kiemel­végzős hallgatói a Forríj- kednek Kádasi Éva szépvo­dalmi Ifjúsági Napok kere- nalú edényei, Ale Mária és tében kiállításon mutatják Csik Zsuzsa érzékeny mun­be legsikerültebb alkotásai- kái. Meg kell még említe­kat. Idei tárlatuk tegnap nünk Darányi Imre áhítat­délután nyílt meg a Bartók tói megfestett csendéletét. Béla Művelődési Központ- Dr. Diós József, a Tömör­ban. A szépen rendezett ki- kény István gimnázium és állításon rajzokat, festmé- szakközépiskola Igazgatója nyéket, szobrokat, kerámiá- megnyitójában hangsúlyozta, kat, plakátokat és csomago- hogy az iskolában a mester lás terveket láthatunk. A ségbeli tudás elsajátítása es szobrászati anyagból kl- művészeti nevelés a kettős emelkednek Tóth András cél. Ennek megvalósulásait szépen megmunkált, karak- láthatjuk ezen a kamaratár­teres portréi, a rajzok közül laton. Láncszem ez a kiállí­figyelemre méltók Snopper tás a gimnázium hagyomá­Zsuzsanna érzékeny tanul- nyos kiállítássorozatában, mánya, Módis Éva játékos mely egyrészt fejleszti a diákok önértékelő képessé­gét és tovább erősíti az Is­kola és a szegedi közönség jó kapcsolatait. függöny- és fonalkiállításo MÁRCIUS 20-TÖL 30-IG, a szegedi Centrum Áruházban előadások Nylon-, klöpl-, Bobin-függönyök, valamint szintetikus fonalak bemutatója. A kiállítás ideje alatt vásárolt függönyöket díjtalanul megvarrjuk! Kérjük, tekintse meg kiállításunkat. CENTRUM ÁRUHÁZ, SZEGED, LENIN KRT. 47. Nvi tva: reggel 8 órától gste 7 óráig, szombaton délután 5 óráig. Az Építőipari Tudományos Egyesület Csongrád megyei csoportjának közgazdasági szakosztálya és az Állami Fejlesztési Bank területi fi­ókja előadássorozatot ren­dez Szegeden, az építőipari beruházáspolitika es vállala­ti gazdálkodás témakörében. Ma délután 2 órakor a DÉL­ÉP központjában dr. Tarnói László, az ÉVM osztályve­zetője az építőipari áralaku­lás időszerű kérdéseiről, An­dő Zoltán, az ÉVM főosz­tályvezető-helyettese „Vál­lalati gazdálkodás és pénz­ügyi szabályzat az 1972. évi terv tükrében" címmel tart előadást.

Next

/
Thumbnails
Contents