Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-09 / 33. szám
/ 8 SZERDA, 1972. FEBRUÁR 9. Móra Ferenc emlékezete Ünnepségek Kiskunfélegyházán Kiskunfélegyháza városának és Móra Ferenc tiszteiéinek kegyeletes érzésén, az ebből várható elhatározásokon, áldozatkészségen múlik, hogy Móra Ferenc felkutatott. poraiból feltámasztott szülőháza méltó megbecsülésben részesüljön — írta a Tiszatál egyik, 1933ben megjelent számában telök, érdeklődők és kutatók élményei, a gyerekkor via Móra-emlékünnepságek déke Móra írói maga tartókeretében felavatták Móra sóra, Írói látására. A hűség és az emberség hamuba sült pogácsáit vitte ebből a városból Utóra Ferenc. A felavatott emléktáblán, melynek leleplezésénél Jelen volt i Vészits Endréné Móra Pun ka a nagy író leánya, ez áll; Ferenc helyreállított szülőházét. A nádfedeles kiesi parasztház híven őrzi a századforduló kétkezi embercinek világát. Idézi a búboskemence. a friss meszelés tiszta szaga, n karnyújtásnyira levő gerendák, Idézik »E házban született 1879. Mezősi Károly Móra Ferenc n s?ü!6ket az egykori szűcs- július 19-én Móra Ferenc szülőháza című íráséban. mestcn a hajdani Félegy- >ró." háza kenyérsütő asszonyát Az Ünnepségsorozat követA tárlókban Móra-emlé- aktusa a Móra Ferenc kek sorakoznak, amelyeket gimnázium megtekintése Fazekas István Móra-kutató volt- Ezután koszorúzás! mutatott be az érdeklődők- ünnep»éjre került sor a ktsEbben az írásban nemcsak azt bizonyította a neves Móra-kutató, hogy a nagy író nem a Daru utcában született, hanem minden kétséget kizáróan azt ls hogy a Szarvas utca 19-os számú, akkor romokban álló ház Móra szülőháza. Ennek tizenhét éve. És 1972, február 8-án, Móra Ferenc halálának 38. évfordulóján Kiskunfélegyháza városa, tisznek. Tiszteleg a város a Mórát elrőeítő otthon szerepének ezzel a nemes gesztusával. Móra emlékházát Hegedűs András, a Szegedi Tanárképző Főiskola főigazgatója avatta fel megnyitó beszédével. Arról szólt, hogyan hatottak a szülői ház A Móra- emlékház kunfélegyházi Móra-szobornál. A megemlékezést Fekete János kutató tartotta és közreműködött az ifjúság! Vegveskar. Délután a művelődési központban tartották a Móra Ferenc emlékére kiírt verseny értékelését és díjkiosztását. Mintegy 2000 általános és középiskolás tanuló munkája fekszik azokban a dolgozatokban és kutatásokban, melyeket Hegedűs András főiskolai főigazgató, a Móra Ferencemlékverseny zsűrijének elnöke értékelt. Külön díjazták az iskolák kollektív műnkéit és az egyéni pályázatokat. Első díjat nyert az ének-zenei általános iskola alsós tagozata, a felsősök közül az Aranyhegyi általános Iskola, középiskolák közül pedig a Varga Jenő közgazdasági szakközépiskola Ezek az Intézmények megkapták Ligeti Erika Mórát ábrázoló plakettjét és 2 ezer forintos könyvtárfejlesztési összeget, AZ egyéni díjazottak közül Farkas Ilonát. Karsai Győzőt, Hevér Arankát és Kuruez Mártát emelték ki az általános Iskolás pályázók közül, középiskolások versenyében pedig Fekete Emília, östváth Péter, Marton Zoltán és Koncz Erzsébet küldték be a legsikerültebb munkákat. A díjakat Korponl Zoltán, a városi tanács vb titkára adta át. A díjkiosztás után irodalmi műsort adtak a város általános és középiskoláinak tanulói. Móra Ferenc kiskunfélegyházi szülőházának felavatása és a tiszteletére rendezett emléknap a közös cél. közös feladat és közös tisztelgés jegvében született városunkkal. Szegeddel, Nem a rivalizálás jegyében, hanem annak az összefogásnak és akaratnak szellemében mely arra készteti a két várost, hogy megismerje a népnemzeti írók e°vik legnagyobbikát. Móra Ferencet, s ápolja, őrizze emlékét. T. L. VALASZOK A TANACSTAGOK RFQ7AMHI HIW ELHANGZOTT KÉRDÉSEKRE * A gáz nagy téma volt a városi tanács tagjainak beszámolóin, sok kérdést feszegettek az emberek vele kapcsolatban. A közvilágításról „csupán" 71 kérdés, megjegyzés hangzott el. Ezekre válaszol most Höhogy az őszi hónapokban, éppen a tanácstagi heszákocsiVal két műszakban, te» hát reggel ó-tól este 10-ig mólók idején, a szokásosnál dnigozo hibaelhárító steresokkal több közvilágítási lámpa nem égett a városban. A lök dolgosnak. Ezek feladata szinte kizárólag a lakáDEMASZ azért kényszerült a sok villanyhálózati hibáinak karbantartás elhanyagolttá- és a közvilágítás hibáinak a ra, mert nincs elegendő rőmpó József, a Dél-ma- szakembere: a szegedi kargyarorszógí Áramszolgáltató bnntnrtási és üzemetlátási Vállalat főmérnöke, Tölgye- feladatokhoz hatvan villanysi Béla, a városi tanács vb szerelőre lenne szükség, s építési osztályának Vezetője van negyven. és Korek Józsefné dr., az 1. kerületi tanácsi hivatal elnöke. javítása. Akár 50—60 égőt is képesek egy nap alatt kicserélni. A Jó közvilágítás közérdek, Ezért ae áramszolgáltató vállalat köszönettel veA létszámhiányon külön- szí, Ha a lakosság bejelenti Rendbe hozták a közvilágítást a lapasztalt hibákat, hídnt/ossápokat. A telefonon vett bejelentéseket (telefonszdmufct 14-295, egészen 14-39T-ig, ennek hivása után M M kapcsolják a kirendeltséget) » ae év utolsó napjai- naplóban jegyzik fel és gonr doskodnak arról, hogy a Hibát ket-Hdrom napon belül, soron kívül kijavítsák. böző szervezeti Intézkedésekkel Igyekezett enyhíteni az áramszolgáltató, A múlt év végén a közvilágítási csoportot összevonták az egyéb feladatokat ellátó csoporttal, ban minden erőt a közviláIgen sok panasz volt as pítds rendbehozására fordíutóbbi hónapokban grra. tottak. A tanácsi vezetőkkel hogy az utcai lámpák egy Jő tartott ellenőrzésen ennek része nem világít, a kiégett, eredményeképpen mintegy 3 tönkrement — vagy tönkre- ezer'lámpa közül (az összes tett — égőket, fénycsöveket szegedi közvilágítási lámpa sokáig senki sem cserélte ki. 40 százaléka) már mindössze Nem véletlenül került ez a 52 olyat találtak, amelyik is 'va^T közvilágítás' meékérdés a decemberi tanács- nem világított. Ezek után a tp^tjuf « t koeuitti if ülés elé, s a tanácstagok be- most mdr aránylag tűrhe- í^.l^lj* L O^KT. számololn ls igen sok észre- tőén rendbehozott közvilágivétel hangzott el részben a tást igyekeznek as elért színtanácsot, i-észben az áram- vonalon tartani, szolgáltatót bírálva. A 2. számú választókerületből . ,(l , , , Farkas Imre, a 25-ösből Öo- HlbűbeíelenteS goly József, a 88-asból Haj- J nal István, a 91-esből Heiler . i r István tette szóvá többek ÍCle/OnOn között a közvilágítás hibáit, s a választókerületek számá- Néhány hónap óta kétheból az is kitűnik, hogy a vá- tenként rendszeresen hoznak Közös ellenőrzés A naplónak mös érteima nácsi hivatal és üzembentartója, a DEMÁSE ugyaiíls olyan megállapodást kötött erre az évre, hogy e naplóba a tanács megbízottal is betekinthetnek, ellenőrizhetik, Sőt; a megrendelő és a szolgáltató kéthavonként rendszeresen t» együttesen ellenőrzik a közvilágítást, s ha olyan lámpát találnak, medy nem világít, azért kéthavi ftramdíros minden részére állt a be Szegedre szerelőcsoporto- fj aze" Kel!ldvl ara,,£ÍT panasz, egy-egy utcát nem is kat Mórahalomról. A mára- iaA Aem szamiaznaa a dív érdemes példaként felhoz- halmi szakemberek mód széni. resen járják a várost és eseA decemberi tanácsülésen rélik a tönkrement égőket, adott tájékoztatójában a Egy másik ÚJ szolgálata MÁSZ-nak. Tehát csak azért a közvilágításért fizet ezen túl a tanács, amely valóban vlláDÉMÁSZ már elismerte, DÉMÁSZ-nak: két rádiós- gított a köznek, Somogy- Károlyné felvétele Móra Panka, az író leú nya elvágja a szalagot Balesetet okozott a gondatlanság A bo lertöl felrobbant a benzingőz A gondatlanság okozott balesetet Szegeden, a Londoni körút 1. számú ház második emeletén. Balázs József fürdőszobájában benzinben mosott le autóalkatrészeket, majd meleg vízzel is le akarta öblíteni a tisztított tárgyakat. A gázbojler lángjától azonban a benzingőz felrobbant. A fürdőszoba és a szomszéd lakás berendezésében is kár keletkezett, a válaszfal kidűlt. A balesetnél Balázs József első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, s a Szegedi Orvostudományi Egyetem bőrgyógyászati klinikáján ápolják. A szomszéd lakásban megsérült házaspár szintén a klinikán részesült elsősegélyben. Cukrászali lermékbpmutatá 1972. FEBRUÁR 10—Il-én a MÉK tarjántelepi ABC-áruházában MEK AGROKONZUM, SZEGED A 60 éves Darvas József írói terveiről Darvas József csütörtökön gű írónak vallottam, vallom „hivatalosan" ls belép a ma- magam — de azt is vallom, gyar irodalom nagy öregei hogy az irodalom az eszmei közé: február 10-én ünnepli elkötelezettség igazi érvé60. születésnapját. Életműve nyét, értékét is csak az esz— 1932 óta megjelent regé- tétlkai minőség, a színvonal nyel, szociográfiái, színda- döntheti el. rabjai — indokolta Is a jel- Az író tervek nélkül már zőt; írói, irodalomközéleti nem író. Sok tervem van tervel azonban fiatalos, tö- még _ de nem szívesen beretlen alkotókedvről, ifjul szélek róluk, mert ki tudakt vitásról vallanak. A ha- Ja, mlt ludok még belőlük todlk X küszöbén ars poe- megvalósítani? Mindenesetticájáról, s e tervekről nyi- re; ezekben a napokban latkozott Egyebek között kezdtem hozzá önéletrajzi megállapította; kötetem — vagy köteleim? — írói Indulásomkor, — megírásához, Talán nem is jó ez a megjelölés, hogy önéletrajz. A magam emberi fejlődésrajzán, a megélt negyven évvel ezelőtt, a magyar irodalomnak azt az örökségét vállaltam, amelyet a társadalmi kérdések, a „„ ,„__ .... , nemzeti sorskérdések iránti dolg°kon keresztul korraJ" érzékenyBég Jellemzett. Azóta, mindmáig ezt igyekeztem tehetségem, képességem szerint folytatni. A valóság megmutatása, az ellentmondások feltárása, s egyben a haladás irányába Való feloldásának a segítése: ez volt mindig az írói programom. Kommunista elkötelezetnéMagas szovjet elismerés egy magyar tudósnak Az Antarktiszt kutató egyetem földrajztudományi szovjet bizottság a hatodik tanszékének vezetőjót. földrész fölfedezésének 160. * évfordulóján alapított em- Kitüntetése alkalmából dr. lékplakettel tüntette ki dr. K^^lőí?/ 1970. Láng Sándor professzort, az januárjában ünnepelte a Eötvös Loránd Tudomány- tudományos világ a Szovjetunió Tudományos Akadémiája leningrádi emlikünnepségén a Bellingshausenexpedlció naryszerű eredményének, az Antarktisz fölfedezésének 150. évfordulóját. A Vosztok és a Mlrntj hajók történelmi útjának évfordulóján alapították az emlékplakettet, amellyel részint kiváló Antarktlszkutatókat, részint olyan külföldi szakembereket tüntetnek ki, akik szovjet vonatkozású földrajztudományi kutató- és szakirodalmi munkásságot fejtettek ki. — Magam ez utóbbiak sorába tartozom. Két évvel azelőtt Magyarország képviseletében részt vettem az említett ünnepségen, majd utána egy évet töltöttem vendégprofesszorként a leningrádi Zsdanov, a moszkvai Lomonoszov, valamint a kazányl és az irkuckl egyeemen. Tudományos munkásságom jelentős részét szenteltem Grúzia és Örményország, valamint az Antarktisz földrajzónak. — Bár a kitüntetés személyemben engem ért, az egész magyar geográfiának szól. Ez egyébként a szovjet Antarktisz-blzottsóg elnökhelyettesének, az emlékplaketthez csatolt meleg hangú kísérőleveléből ls kitűnik, amelyben többek között azt a reményét fejezi ki, hogy a magyar és a szovjet tudósok együttműködése az Antarktiszon is egyre szorosabbá válik. zot szeretnék adni az elmúlt öt-hat évtizedről. A világról, az eseményekről, a mozgalmakról, amelyekhez kőzöm volt, az emberekről, akikkel találkoztam. Eddigi életem során voltam „lent" ls, „fent" ls- sqkféle nézőpont adatott a látásra, a tapasztalásra. Mészkereskedelem A járási pártbizottság kezdeményezésére tegnap, kedden délelőtt tanácskozásra ültek össze Szegeden a járás fogyasztási szövetkezeteinek elnökei, A tanácskozást dr. Kovács József, a járást pártbizottság első titkára vezette. Egyértelműen megállapították, hogy tavaly tovább fejlődött a szövetkezetek kereskedelmi hálózata, az üzletek forgalma általában 8 százalékkal növekedett. Lényeges előrelépés történt a tanyán élők Jobb ellátásának megszervezésében. Gyarapodott a tanyai háztboltok száma, és tovább bővült az Itt található áruk választéka. Egyre több, napi használatban nélkülözhetetlen iparcikk került le a kis üzletek hiánycikklistájáról. Néhány községbén azonban Változatlanul akadozik — állapította meg a tanácskozás — a kenyér és péksütemény, valamint a Hús és húskészítményei« állandó árusítása. Dorozsma és Sándorfalva példájára hivatkozva sürgették a húsellátás társulisok útján történő megoldását. A szövetkezetek elnökei felvetették, hogy a kenyér, a palackos gáz, a tüzelőolaj is az építőanyagok árusltárinál a szállító vállalatok monopolhelyzete nehezíti elsősorban a rendszeres ellátást.