Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-19 / 42. szám

SZOMBAT, 1972. EEBRUÁR 19. 3 A legjobb dobó • • Összefogás Szőreg sportjáért Szőreg sportélete az el- nak, amikor szeretnék, ha a A többi sportággal egyelő­múlt év szeptemberében másodosztályból a megyei re csak a szpartakiádok ke­mélyponton volt, amikor a „egybe" kerülne a csapat, retében tudnak foglalkozni. Rákóczi SE még a labdarú- Figyelemre méltó, hogy ba- Bizonyos, hogy a szpartaki­gó-szakosztály működését is ráti kört szerveznek, tobo- ádversenyeken idén nyáron beszüntette. Ez gyakorlati- rozzák a sportköri tagságot, ismét szép számban ottlesz­lag azt jelentette, hogy a A Rózsa utcában klubhelyi- nek ma.id a szőregi fiatalok, nagyközségben teljesen meg- ségük is van M< K szűnt a sportélet. Néhány hét múlva azonban folytat­ták szereplésüket a labda­rúgók, a CSLSZ visszavette őket a bajnokságba. Ez volt a helyzet tavaly Hétközben játszott barát- kezdettel. Ezen Honti Gyu­ősszel de azóta változás tör- s®0°s labdarúgó-mérkőzése- la testnevelő tanár, főisko­tént. A község vezetői, va- ken: Szegedi Dózsa—SZEOL lai docens a korszerű edzés­lamint a községben működő u- 3:2 (2:1). Repülőtéri-pálya, módszereket ismerteti, üzemek vezetői megértették Szegedi VSE—Makói Spar- * tacus 3:1 (2:1). Makó. A A jugoszláviai vendégsze­Vasutas mindhárom gólját replésre utazott Komlói Bá­Tóth J. szerezte. nyász labdarúgócsapat az * Munkaalkalmak Az Alföldi Közmű- és Mely- kezes a személyzeti illetve mun­épító Vállalat pályázatot hirdet kaüg.vi osztályon, Szegeti, Ma­anyag- és szállítási osztál.vveze- los u. 21. tői munkakörre. Feltétel: felső- Kivitelezésben jártas mitvezc­foku képesítés, legalább 5 éves töket, felmérő technikust, futés­épuöipari gyakorlattal. Jelent szerelői részleg irányitasára épü­kezés Írásban, önéletrajzzal, jc- let-gépészeti technikust felve­lenlegi munkakör és fizelési szünk. Szeged Járási tpitöipa-i — — " —' * — Tolbuhin XS. 369 305 nőitől HALO-TEC1IMKAI és Férfi, nöi szabó szakmunkáso­számítástechnikai ismeretekkel; kat és egyenruhaszabökat fel­igény leírásával. Felvételre ke- Szövetkezet, Szoreg, résünk továbbá: általános mér- tér 12. SOROKBÁN a sport fontosságát. Űj sportköri vezetőséget válasz­tottak, s annak összetétele biztosíték arra nézve, hogy Szőreg sportélete — szinte a 0 pontról — felfelé ível­jen. Legelőször a labdarúgó­nyasz első mérkőzésén a II. osztó­A Csongrád megyei lab- lyú FK Bokej Kotor ellen darúgóedzők tanácsa hétfőn 3:0 (1:0) arányú győzelmet (február 21-én) továbbkép- ért el. Vasárnap az I. ligás zést tart Szegeden a CSLSZ Szutyeszka ellen lép pályá­csapat megerősítéséhez lát- helyiségében, délután 5 órai ra a komlói gárda. tak hozzá. Ma már mind­egyik régebbi játékosuk ren­delkezésére áll. Ezenkívül újabb fiatalokat vesznek fi­gyelembe az összeállításnál, leszerelt katonáik is vannak. A játékosok többsége Sző­Kifáradás, aktív pihenés A rohamosan fejlődő ipari zettől megkövetel olyan civilizáció, a mindinkább el- izommunkát is, mely nem Rácz Mária, a Szegedi Tex- ' doleozik , terjedő gépesítés nagymér- mozgásban, hanem a test bi lilmuvek kézilabdacsapata- tékben megkíméli az embert zonyos - a munkához szük­nak jatekosa a hódmezővá- nizVÚÖi v7 a nehéz fizikai munkától, séges — helyzetbe való rög­sarhclyi teremtornán góljai- a ™ Munkateljesítmény szempont- zítésében nyilvánul meg (ál­val tűnik ki. A legutóbbi l'or- keP®^u játékosa azonban az igénybe- lás, ülés, ráhajlás, görnyedés duloban valamennyi csapat a "aaveztio. vétel ugyanolyan, csak elto- stb.), melyet statikus mun­jatekosai közül a Iegercdmé- Nagy terveik egyelőre lbdik az idegrendszeri meg- kának nevezünk. Ezzel a sta­nyesebbnek bizonyult. A nincsenek a szőregi sport- terhelés irányába. A gépesí- tikus munkával együtt jár a Szentesi Kinizsi Il.-nck vezetőknek. Labdarúgóiktól tés nagyobb figyelmet, ideg- végtagok izületeinek, a ge­nyolc, a METRIPOND-nak tavasszal közepes szereplést rendszeri igénybevételt, va- rincnek és azok szalagrend­pedig hét gólt dobolt a va- várnak, javulásra csak az lamint rendszerint egyoldalú szerének tartós és túlzott sárnapi mérkőzéseken új bajnokságban számíta- _ csak bizonyos izomcsopor- igénybevétele, mely előbb­tokat foglalkoztató — meg- utóbb, hosszú évek után azok terhelést jelent a dolgozó károsodásához vezetnek, kü­ember számára. A munka lönösen. ha a fáradt izomzat közbeni elfáradás tehát csak munkájukat nem segíti, részben fizikai, nagyobbrészt A munkahelyi tornának a idegrendszeri. fontos szerepe az. hogy a A munka megkezdése után munkaidőbe beiktatott aktív a teljesítmény fokozatosan Pihenéssel megakadalyozza, éri el a megszokottat, és 3-4 vaey csökkentse a fizikai es idegi elfaradas merteket. Ez­A jugoszláv túrán Tegnap, a késő esti órák- SZEOL—Osogovo 3:1 (1:0) ban kaptunk hírt a SZEOL Egy nappal később, szer­február 16-án és 17-én Ju- dán az ugyancsak NB Il-es goszláviában lejátszott készületi mérkőzéséről. elő­SZEOL—Tikves 1:1 (1:0) A szerdai találkozón NB II játékerőt képviselő Osogovo ellen lépett pályára a csa- . . _ . pat, és 1:0-ás félidő után, orán, at egyenletes marad az Ezután eleinte lassan, majd mind rohamosabban — az izomrendszer és figyelem ki­fáradása következtében — az átlagérték alá csökken. A munkateljesítmény az átla­zel részint a munkateljesít­mény növekszik, részint az üzemi balesetveszély csök­ken, és az elfáradással járó egyéb betegségek, munkaár­talmak kifejlődése is meg­javuló játékkal 3:1 arányú győzelmet aratott. Ezen a második helyezett mérkőzésen a SZEOL a kö­Tikves csapata ellen, léptek^,.y^tkező összeállításban .ját­pályára a szegediek, azaláb- szőtt: Bcncze — Várhelyi bi összeállításban: Nagy I. III., Emödi. Magyar, Virágh mert ekkor akadályozható: — Viragh, Molnár, Magyar, — Varga. Dávid, Pataky — go? aiatt ma,' ™ert ekkor n. lá Kerekes - Pikó, Bánfalvi Vörös, v'ass (Pikó) Berkes. Z^llt"16®8™^~ (Dávid). Zámbori - Vörös, Góllövők: Vass. Vörös, Pi- "fSítoTésTazdS^S" Vass. Berkes (Mészár). A kó. A jugoszláv csapatnak vReléhS az ef^adás miatt kemény, időnként durva 3:0 után sikerült szépítenie. Iz a£vkérel tudate itónv ­összecsapásokkal tarkított Jók: Várhelyi III., Magyar, üsárf van szükséTamfmég mérkőzésen az első félidő- Vörös, Emödi ÉSa™ ?d e£ elSS ben Berkes fejesgóljával ve- A csapatnal egyebkentki- Ekkor célszerű a munkaközi zetest szerzett a -SZEOL. tűnő a hangulat. A hátrale- szünet a pihentetés közbe­Szünet után a helyi játék- vő egy hét alatt még két iktatása. Ismert tény, hogy vezető elfogult biraskodása mérkőzést játszanak, vasár- az izomelfáradás pihenéssel után a hazai csapat ki- nap a Trumica, szerdán pe- szüntethető meg. egyenlített. Jók: Vörös, Vi- dig a Tito Veles együttesei . rágh, Zámbori. ellen. A munkaközi aktív pihe­nes — testmozgás, torna — beiktatása előnyös a dolgozó ember számára, mert meg­szünteti nemcsak az izomzat fáradtságát, hanem sokkal SZOMBAT nikum tornacsarnokóban, reggel inkább az idegrendszer ki­Atlétika. Szegedi városi te- 8 őrátol déli i óráig. Ezen a áradását é^ etónv^ n dS rem bajnokság, középiskolás lá- szegedi Textilművek csapata ls „ IfVt előnyős a dol­nyok, textilipari szakközépisko- rcs7t vesz. gozó további munkateljesít­lai .Líüt tJ .. . . Kosáriabda. A SZEOL NB i-es ménye szempontjából is. Az kfe "nT Krflcsapata Budapesten a BSE- aktív pihenés utón az izom­szegád, SZAK-Páiya, 3 "ra mÉrközllt a várösmajori fe- zat kipihenése következtében Teke. A férfi NB i nyitánya. " A?r"oL , ismét az optimális szintre A szegedi EPÍtök Csepelen mer- kűLzS«kőiB sp^cSs-s^ emelkedik a teljesítmény, az VASARNAP gedi Dózsa, Makó, Maros-menti idegrendszer kipihenése nyo­Asztalitenlsz. Szegedi városi Pálya, 10 óra. Mezőhegyes! ME- mán a munka pontosabbá középiskolás bajnokság, egyéni DOSZ—Szegedi VSE, Mczőhe- válik, a figyelem felfrissülé­és csapatverseny. Dugonics ut- K es. fél 3. s következtében csökken a cai Iskola, reggel 8 óra. Teke. NB Il-es férfi idény- CSOKKen a Atlétika. Szegedi városi terem- nyitó mérkőzések az 1972. évi Dalese" veszely IS — mint bajnokság, középiskolás fiúk. bajnokságban. Sz. Postás—Z. azt a statisztikai adatok is textilipari szakközépiskola, 9 Danuvla, Építők-pálya, 10 óra igazolják. Jász Tivadar megyei vezető sportorvos általános mérnököt vagy építész­mérnököt beruházási gyakorlat­tal csoportvezető beosztásokba. Keresünk még: SZTK-csoport­vesz a Mértékutáni Szabó Ktsz Jelentkezés: Marx lér 18. alatt. Féifl és női segédmunkásokat egy múszakos üzemeléshez fel­vezetőt, bércsoportvezetöt, gyors- vesz a II. sz. Téglagyár Békc­és gépírókat. Jelentkezés sze- telep. Hfc---~ mélyesen, a vállalat központja- kaviszony ban, Szeged, Kenyérgyári út 3„ személyzeti és oktatási osztá­lyon. xDK. 283. telep. Házaspár részére a mun­idótartamára lakást biztosítunk. xS. 369 306. Takarítónőket felveszünk. Köz­lekedési és Távközlési Műszaki Gyakorlott gyors- és gépírót Főiskola. Szeged, Marx tér 11. keres a Csongrád megyei MEK Vállalat. Jelentkezés Horváth M. u. 1,'B. Munkaügyi osztály. A SZEGEDI ' KONZERVGYÁR lás A Szegedi Tanárképző Főisko­la főigazgatósága pályázatot hir­det könyvtár-csoportvezetői ál­be töltésére Feltételek: felvételre keres hűtőgépészeket. könyvtárosi képesítés, legalább villanyszerelőket, fűtőket, vi/lo- 5 éves könyvtárosi gyakorlat. A ronykezelőket és lakatosokat, tsopc:.tvezető l.ladata a könyv­Jelentkcznl lehet a gvár tizem- tár vezetése, a könyvtári egysé­fenn tartási csoportjánál reggel gek irányítása és ellenőrzése. Rókusi fekete­8—15-ig. Szeged földek S. Középfokú képesítéssel Előnyben részesülnek az idegen nyelv ismerettel rendelkezők, és Pályázati batáridő 1972. február szakmai gyakorlattal rendelkező 36. A pályázatokat a Szegedi élelmiszerszakos kiskereskedelmi Tanárképző Főiskola főigazgató­áruforgalmi vezetőt keresünk ságára kérjük benyújtani (Apri­f el vételre szegedi munkahelyre, lis 4. útja 6. sz. Jelentkezés „ArtUFOilG ALMi 134 1962. MM sz VEZETŐ" D1Í. 276. jeligére a ' lapkiadó vállalathoz. X Felvételre keresünk telepőrö­Illctmény a utasítás sze­rint. Lakást biztosítani nem tu­dunk. DK. 297. Most megnyíló kétszemélyes ket (nem nyugdíjas), férfi se- búsboltba szakképzett húsipari gédmunkásokat és asztalos szak- szakmunkásokat, lehetőleg hus­munkást. Leinformálható 273. jeligére a Sajtóházba. Az EMF.RGE GUMIGYÁR fel­vesz igényes munkahelyre dol­gozót, gépkezelői betanított munkára. xDK. 293 DK. bolti gyakorlattal felveszünk. Jelentkezés Szegedi Afész sze­mélyzeti vezetőjénél, Szeged, Szent István tér 3. S. 369 331. Állandó munkára felveszünk: 3,5 tonnás Prága szlppantóra KF.VIEP felvesz szegedi mun- gépkocsivezetőt, RS—09 munka­kahelyre hálózati villanyszerelő- gépre kezelőt, csatornatisztitás­ket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a építésvezetőségen, Odesszai krt. 33., volt UTC­páiya. hoz segédmunkást é;, egy fő éj­jeliőrt. Jelentkezni lehet: Csong­rád megyei Talajerö-gazdálkodá • Heti ötnapos munkaidőbeosz­tással, gyors- és gépírót fclve­x si Vállalat. Szegeti, Dorozsmai út 5. sz. aiatt. xS. 369 275 AFIT XI. Autójavító Vállalat szünk. Jelentkezéseket kérjük felvesz motorszerelő, karosszéria­postaijók 117. x. Dk. 4839 lakatos, autCvill.-szerelő, amó­MAV Vontatási Főnökség Sze- kárpitos, tényező szakmunka ­ged-Rendező azonnali belépéssel sokat, gépkocsimosó, fényező felvesz IS—45 éves korig munka- iérfi és női segédmunkásokat, vállalókat mozdonyfűtői munka- közgazd. teohn. éretlségizett ad­kör betöltésére. Felveszünk to vábbá lakatos szakmunkásokat sárhclyi Pal u. 4. és férfi segédmunkásokat. Flze- Érettségizett férfi tés és juttatások a MAV kollck­mlntsztrátort. Jelentkezés: Vá« xDK. 28L munkaerőt, legalább 5 évi gépjárművezetői tív szerződés rendelkezései sze- gyakorlattal felveszünk, gyakor­iint. Jelentkezni lehet naponta lati oktatónak. Jelentkezés PL a főnökség személyzeti irodájá- 133-ra. xDK. 291. ban 7 órától 15 óráig. DK. 6137 Gyakorlott gyors- és gépírót FELVESZÜNK karbantartó bri- *=l0Ann»'1 felvételre k"e? ,a CVI" gádunkhoz KŐMŰVES szakmun- Kereskedelmi Vállalat, Sze­kísokat és SEGEDMUNKASO- seü. Bakay N^. «. 52. DK. 282. KAT FŰSZERT Vállalat Dueo- MAV Gépjavító Üzem Szeged, JSS osztály! ^-."S^risfiüsr vil: A Csongrád megyei Allatfor- lanyhegesztő szakmunkásokat, galmi és Húsipari Vállalat fel- Házfelügyelői munka ellátásá­vételre keres 1 fő admlnlsztrá- ra 1 szoba-konyhás csere lakás­tort, 2 fő élelmiszeripari szak- sal rendelkező munkavállalót középiskolát végzett férfi mun- alkalmaz a Szegedi Orvostudo­kevállalót hűtőházi mérlegelőnek mányi Egyetem gazdasági igaz­és 6 órai foglalkoztatásra fiatal­korú lányokat és fiúkat. Jelcnt­gatósága. Jelentkezés Lenin krt. 107. Gondnokság. xS. 369 241 A hétvégi műsor Használt autók óra. Birkózás. 17 és 18 évesek kö­töttfogású és szabadfogású te­uus-stldiŐfmTnmlSe.^lo órm s^odi VSE NB i-cs férficsa- lentősége van a munkaártal­Csclgáncs. ír. osztályú vidéki pílla Budapesten a Rozsa Fe- mak létrejöttének megelőzé­bajnokság Tatabányán. Juniorok renc Építők elleni mérkőzéssé! sében is. Minden munka, a (Martonosí, Hargitai). SZAK— A , , .. . , , Bp. csavar SK. szAK-pálya. A munkaközi tornának fél 11 (Gémes, vecsernyés), A ezeken kívül igen nagy je­adásvétele, bizományi értékesítése közületek és magánosok részére SZEGED, VÁSÁRHELYI PÁL U. 4. Nyitva: 8 órától 15 óráig, szombaton 8 órától 12.30 óráig. teljesítmény szempontjából versenye Miskolcon. Ezeken a rajtol. SZEOL versenyzői is indulnak. Vívás. A Szegedi Postás SK . „„ Kézilabda MF.TRIPOND Kupa országos ír. osztályú női tőr- jelentoseggel biro mozgásos női mérkőzések a vásárhelyt versenye, Gutenberg utcai szak- (dinamikus) izom- es idegtel­Felsőfokú Mezőgazdasági Tech- középiskola, 9 óra. jesítményen kívül a szerve­BÚTOR! BÚTOR! BÚTOR! Nagy választékban érkeztek KÜLFÖLDI ÉS BELFÖLDI LAKÓSZOBÁK. SZEKRÉNYSOROK, KÁRPITOZOTT GARNITÜRAK, HEVERŐK ÉS EGYEDI BÚTORDARABOK! Feltétlenül tekintse meg! tMéq 1<w1a kedvezményes búlovvásáv OTP-HITELRE IS, gyorsított ügyintézéssel bútorszaküzleteinkben: SZEGED * Kálvin tér 1. sz. * Attila u. 10. sz. * Bajcsy-Zs. u. 25. sz. KERESKEDELMI V/ALLALAT

Next

/
Thumbnails
Contents