Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-18 / 41. szám
2 PÉNTEK, 1872. FEBRUÁR 18. „Egyszínű" kormány Rómában I smételten bebizonyosodott, hogy az Örök városban a politikai formációk élettartama enyhén szólva nem örök. Most már biztosnak tekinthető, hogy Itáliának esztendők óta először lesz egypárti kabinetje, az azonban más kérdés, meddig „áll el" ez a hamarosan megalakítandó kormány. A legfrissebb jelentések mindenesetre arról számolnak be, hogy a kijelölt kerészténydemokrata kormányfő, Giulio Andreotti beterjesztette kormánya névsorát Giovanni Leonénak, az Olasz Köztársaság elnökének, és ebben a névsorban kizárólag Andreotti pártjának politikusai szerepelnek. Olaszországot már régebben négypárti koalíció kormányozta, úgynevezett „balközép" formula alapján. Legalább másfél esztendeje világos, hogy ez a formáció nem felei meg az új követelményeknek, és nem sokáig állja az idő próbáját. A dübörgő itáliai konjunktúra, a sokat emlegetett „gazdasági csoda" immár a múlté. A lendület az élet számos területén megtorpant, és újra előbukkantak az ország nagyon is hagyományos problémái. A konjunktúra lefékeződése, a válási törvénnyel kapcsolatos népszavazás körüli nézeteltérések cseppje a koalíción belül is kicsordította az ellentétek poharát. Jó néhány kísérlet során még megpróbálták megmenteni a négypárti formációt, de valamennyi próbálkozás kudarccal végződött. Egyre világosabbá vált, hogy a politikai zsákutcából csak új választások kiírásával lehet kijutni. Pontosan ezért vállalta a Kereszténydemokrata Párt, hogy egypárti kabinetet alakít. Vezetői tudják, hogy a tartós országláshoz nincs elég erejük, hogy a parlamentben szinte minden lényeges kérdésben kisebbségben maradhatnak. Andreottiék azt remélik, hogy ha ők készítik elő a májusra vagy júniusra esedékes választásokat, talán csökkenteni tudják a baloldal várható előretörésének mértékét. Nixon elindult Kínába Tegnap öt USA gépet lőttek le a VDK felett # Washington (AFP) delme is megsemmisített egy nokság nem közölte, hány Nixon amerikai elnök, fe- amerikai repülőgépet. A két gép vett részt és hány bevelesége és kíséretük csütör- amerikai pilóta életét vesz- tésben a terrorbombázáson, tökön, helyi idő szerint dél- tette. az AP saigoni fötudósítója előtt 10 óra 35 perckor (ma- fti Saigon (Reuter, AP) viszont úgy értesült, hogy gyar idő 16 óra 35 perc), a A saigoni amerikai pa- körülbelül 150 légicsapás Washington közelében levő rancsnokság délután bejelen- volt. Andrews légitámaszpontról tette, hogy véget ért „a kor- Eközben az amerikai légielindult a Kínai Népköztár- látozott időtartamú védekező erő szakadatlanul bombázta i "" aV'Zriw'fAvóröiáhan saságba. A különrepülőgép a reagálás", azaz a VDK déli Dél-Vietnam, Laosz és Kam- ' • JSés t r„í vtátott ' program szerint először területeinek kétnapos törne- bodzsa felszabadított terüle- me!í s' Hawaii-szigetén száll le és ges bombázása A parancs- teit is. A SZOT küldöttségét Gascsak szombaton indul toMagyar—MDK szakszervezeti tárgyalások # Berlin (MTI) A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) és a Szabad Német Szakszervezetek Szövetségének (FDGB) küldöttsége 1972. február 16-án és 17-én Bervább. # Hanoi (VNA) A VDK légvédelme csütörtökön ötöt lőtt le az ország légterébe behatolt amerikai támadó repülőgépek közül — jelentette be a hanoi rádió — így összesen hét amerikai vadászbombázót lőtt le a VDK légvédelme a Nixon elnök elutazása előtt öt órával véget ért, 29 óráig tartó légitámadás-sorozat alatt. A csütörtökön lelőtt gépek pilótái közül többet foglyul ejtettek, néhány pilóta életét vesztette. A kambodzsai fővárosban az amerikai nagykövetség környezetéből kitudódott, hogy a fővárostól, Phnom Penh-től 55 kilométerre délnyugatra a kambodzsai népi erők légvéKözös piaci szavazás az angol alsóházban # London (MTI, Reuter) Az angol alsóház csütörtökön este tárgyalta második olvasásban az Európai Gazdasági Közösségekhez való csatlakozás törvényét, amelynek célja, hogy összhangba hozza Anglia gazdasági, szociális és jogi struktúráját, a Közös Piac rendelkezéseivel. A hatodik hete folyó országos bányászsztrájk megnövelte a munkáspártiak politikai kedvét, t—Iraki közlemény # Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió és Irak megerősítette azt a törekvését, hogy szilárdítja a barátságot és fejleszti az együttműködést politikai, gazdasági és katonai téren, valamint Irak nemzeti kőolajiparának megteremtésében — állapítja meg a Moszkvában "' csütörtökön nyilvánosságra hozott szovjet—iraki közös közlemény. A közlemény kifejezi azt a törekvést, hogy továbbfejlesszék az SZKP és a Baathpárt kapcsolatait „az imperializmus. a cionizmus és a reakció ellen, a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért folytatott közös harc" érdekében. Brezsnyev, Podgornij és Koszigin elfogadta a meghívást, hogy látogassanak el Irakba. A látogatások időpontját később állapítják meg. Csütörtökön Moszkvából hazautazott az iraki párt- és kormányküldöttség, amelyet Szadam Husszein Takriti, az Iraki Baath-párt főtitkárhelyettese, a forradalmi parancsnokság tanácsának elnöke vezetett Jutatermelés Bangla Deshben Több mint 8 millió menekült hazatért A Dacca (Reuter, AP) Bangla Desh külügymlnisz- ból Bangla Deshbe. A metere úgy nyilatkozott a kí- nekültek közül már csak Peking is megtette az el- nai gesztusról, hogy Peking 1 390 000 tartózkodik Indiáso közeledő lépést Bangla a jelek szerint „közelebb ban. Desh felé. A kínai kormány kerül Bangla Desh realitá- Az indiai kormány csüpárbeszédet javasolt a pa- sához". törtökön bejelentette, hogy kisztáni nagykövetség állo- Thaiföld is elismerte a hazatelepíti a sebesült és mányában, illetve más ok- Bangia Desh Népi Köztár- beteg nyugat-pakisztáni haból kifolyólag Kínában re- saságot. difoglyokat. kedt bengáliak haza telepi- ]smét megkezdődött a mammmmm—mmmmmmmmmm— léséről. Csütörtökön külügy- munka csütörtökön a világ < . „ minisztériumi küldöttség legnagyobb jutafeldolgozó utazott Bangla Deshből üzemében a Dacca közeléRangoonba, hogy felvegye a ben fekvő Narayanganj iparvárosban. A ÜJ-Delhi (Reuter) Az indiai kormány szóvivője közölte, hogy eddig több mint nyolc és fél millió kelet-bengáli menekült tért haza az indiai táborokés megingatta a bizalmat a kormány iránt egyes tory körökben. Minthogy kedvezőtlen taktikai helyzetbe sodródott, a kormány a Közös Piac ellen állástfoglaló konzervatívok népes csoportját napok óta azzal riasztgatta, hogyha a parlament elutasítja a törvényt, akkor a kabinet lemond, és kiírja az általános választásokat. A törvény második olvasásban történő elfogadása gyakorlatilag egyenértékű lenne az elvi hozzájárulással, s két következménnyel járna: legalizálná NagyBritannia 1973-as belépését az Európai Gazdasági Közösségbe, és jogi struktúráját összhangba hozza a Közös Piac rendelkezéseivel. A légkör rendkívül feszült Megfigyelők rendkívül szoros eredményre számítanak: az éjszakai órákra várt szavazásról lapzártáig nem érkezett jelentés. kapcsolatot ez ügyben a kínaiakkal. Kína daccai konzulátusának bezárása óta ugyanis Burma képviseli Peking érdekeit Bangla Deshben. Abdusz Szamad Azad, Ecuadori változások # Quito (AP, Reuter) mányt „semmiféle ideológia Gullermo Rodriguez Lara, nem vezérli Ecuador katonai puccsal haSouvanna Phouma üzenete # Vientiane (AP) Souvanna Phouma, a VIentiane-i kormány elnöke Szufanuvong herceghez, a Laoszi Hazafias Front Pártja Központi Bizottságának elnökéhez intézett legutóbbi valaszüzenetében kijelenti, hogy kész Vientiane-ban fogadni Szufanuvong herceg teljhatalmú megbízottját, a „nézeteltérések" megvitatása céljából. talomra jutott új elnöke sajtóértekezletén bejelentette, hogy hozzáfogott az új kormány megalakításához. ÚJ kabinetbe eddig hét aj. i minisztert nevezett ki, köztük mindössze egy polgári személyt. A miniszterek nevének bejelentése után Guillermo Rodriguez Lara tábornok rádióbeszédet intézett az ország lakosságához. Élesen támadta Ecuador „privilégiumokat élvező rétegeit" és megígérte, hogy változtatni fognak a gazdasági struktúrán. Az államfő síkraszállt az agrárreform végrehajtásának meggyorsítása, az ipari és mezőgazdasági termelés fellendítése mellett. Az új kormány politikájáról szólva Rodriguez Lara azt mondta, hogy „teljesen nemzeti" lesz. Kijelentette még, hogy nem fogadhatja el a baloldali erők bevonását az új kabinetbe, mert a korSemmiféle változás nem várható Ecuador és a szocialista országok diplomáciai kapcsolataiban — mondotta. A Luna—20 repüléséről # Moszkva (TASZSZ) A napokban felbocsátott Luna—20 szovjet űrállomásról ír A. Jermolin mérnök, a Szelszkaja Zsizny című moszkvai napilap csütörtöki számában. A cikkíró a Luegy olyan rövid időszak (körülbelül egy hét), amikor a Hold felé történő repülés a legkisebb „gravitációs veszteséggel" jár. A repülés idejének meghatározásában szerepet játszik a minimális na-család „legifjabb tagjá- üzemanyag-ráfordítás kőveról" írva elmondja, hogy a telménye is. Luna—20 startja némilegel- Jermolin azt írja, hogy a tért az előző űrállomás re- Luna—20 hordozórakétájápülésétől. Felbocsátása új- nak indító automatikája rehold idején történt, amikor meküi megbirkózott feladaa Hold körülbelül a Nap és .. . , indítás Dontosa Föld között „állott". lava1' es az inmtas Pontos A hónap folyamán — sása a másodperc kétezred folytatja Jermolin — van részének felelt meg. pár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az FDGB küldöttségét Herbert Warnke elvtárs, az FDGB elnöke, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja vezette. A küldöttségek tájékoztatták egymást szakszervezeteik jelenlegi munkájáról, a szakszervezetek előtt álló időszerű feladatokról. A küldöttségek véleményt cseréltek a nemzetközi szakszervezeti mozgalom néhány kérdéséről is. Kifejezték, hogy tovább erősítik barátságukat és együttműködésüket a Szovjetunióval és a szoicalista országok testvérszakszervezeteivel — arra törekszenek, hogy tovább erősítsék a Szocialista államok közösségét. A küldöttségek tárgyalásai a nézetek teljes azonosságán alapuló, szívélyes, baráti légkörben folytak. A SZOT küldöttsége ma, pénteken utazik haza Berlinből. Megbeszéléssorozat — nagykövetekkel # Helsinki (AP) Hivatalos helsinki bejelentés szerint a finn külügyminisztérium megbeszéléssorozatot kezdet a Helsinkiben akkreditált nagykövetekkel az európai biztonsági értekezletről. A hivatalos megfogalmazás szerint a megbeszéléseken „megvitatják a tervezett európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészítésével kapcsolatos kérdéseket". Moszkva A Szovjetunió és Niger Köztársaság kormánya csütörtökön megállapodott abban, hogy nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatot létesít a közeljövőben. Kairó Kairóban hivatalosan bejelentették, hogy Andrej Egyiptomi Arab Köztársaságba érkezik. Ankara Orhan Eralp, a török külügyminisztérium főtitkára fogadta Vaszilij Grubjakovovt, a Szovjetunió ankarai nagykövetét. A találkozón, amely a nagykövet kezdeményezésére jött létre, tájékoGrecsko marsall, szovjet zott ankarai források szerint tSSmSa^SS^SÍ a ^jet fél kinyilvánította kodik — pénteken délután aggodalmát a ciprusi helyzet hivatalos látogatásra az miatt Kína —ma Belpolitika, hadsereg, életszínvonal l Vannak események, amelyekről már a kortársak tudják, hogy világtörténelmi jelentőségűek. Kétségtelen, hogy ilyen nagy jelentőségű esemény volt az utóbbi időben Kína elszigeteltségének felszámolása, felvétele az ENSZ-be. Miután egy évtizeden át zajlott a vitája, sőt ellenségeskedése a végül is „szociálimperialistának" minősített Szovjetunióval, és a „nem elég forradalminak" tartott szocialista országokkal, Kína most váratlan gyorsasággal rendezi viszonyát az imperializmus legfőbb hatalmával, s vendégül várja Pekingbe Nixont, az Egyesült Államok elnökét Ez az új kínai külpolitikai vonal mindenekelőtt a kínai belső helyzetre irányítja a figyelmet. Ez az, ami meghatározza minden ország nemzetközi tevékenységének jellegét lehetőségeit és határait. A mai kínai helyzetről szóló ismertetést tehát elsősorban a belső állapotok — szükségszerűen hiányos, de legalább a lényeges vonásokat feltüntető — jellemzésével kell kezdeni. A Kínai Népköztársaság jelenlegi helyzetének megbízható felmérését megnehezíti az adatok hiányos, s nem mindig hiteles volta. Mégis, valószínűnek fogadhatjuk el, hogy Kína lakossága ma 750—800 millió, s ennek csupán 1—2 százaléka munkás. Mintegy 50 millió lehet a városi polgáriértelmiségi réteg, és a túlnyomó többség: paraszt. Kínában egyetlen rezsim uralma sem lehet tartós, ha az szembekerül a parasztsággal. Ennek megfelelően a „nagy kulturális forradalom" zűrzavarát lehetőleg távol tartották a falutól, viszont a feleslegessé vált vörösgárdista osztagokat százezerszám, sőt milliós nagyságrendben küldték falura. Mert a parasztbázis döntő szerepe ellenére a politikai harc, a fordulatok eldöntésének fő színtere Kínában is, mégis: — a városok. A kínai politika cikcakkjait, a felső politikai réglókban legutóbb ls lefolyt hatalmi harcokat sikerült a nép tömegeitől elszigetelten végigvinni. Ennek egyik oka az, hogy a kínai nép életszínvonalát a felszabadulás előttihez képest jelentősen megjavították. Az életszínvonal hullámzott, de ma magasabb, mint a „nagy kulturális forradalom" előtt volt. A nemzeti Jövedelem, becslések szerint, kb. évi 100 milliárd dollár, vagyis — különböző módszerű összevetések szerint — ennek egy főre jutó része 10—20-szor alacsonyabb, mint pl. Japánban, s 25 —50-szer kisebb, mint az Egyesült Államokban. Kína fejlődő ország, ipara és mezőgazdasága semmiképp sem elegendő egy világhatalmi politika alátámasztására, a szónak abban az értelmében, ahogyan azt a két „szuperhatalom", a Szovjetunió és az Egyesült Államok vonatkozásában elmondhatjuk. Ha Kína most azt hangoztatja, hogy „nem akar szuperhatalom lenni", erről tudni kell, hogy a szónak katonai-gazdasági értelmében nem is lenne képes erre. De az életszínvonalnak a korábbihoz képest számottevő emelkedése, számos belső vívmánya olyan tömegtámogatást biztosít a rendszernek, amely bármennyire lemorzsolódhatott ls az utoK) zűrzavaros esztendőkben, még mindig megfelelő, szilárd hátországot, nagy manőverezési lehetőséget ad a kormánynak. Ennek a politikai-diplomáciai rugalmasságnak és manőverezési készségnek másik tényezője, hogy Kína „az önerőre támaszkodás" és a „két lábon járás" jelszavát követi a gazdaságpolitikában. Ez annyit jelent, hogy az általános alacsony színvonalon — egyebek közt az alapélelmiszerek és a textil jegyre történő elosztásával — saját eszközeivel is biztosíthatja a lakosság ellátását. Kína jelenleg sem pénzügyileg, sem nyersanyagok tekintetében nem vesz részt a nemzetközi munkamegosztásban, legalábbis nem olyan mértékben, hogy függésben lenne a világpiactól. A „két lábon járás" azt jelenti, hogy mind az ipart, mind a mezőgazdaságot fejleszti, de jelenti azt is, hogy az ipar egyrészt (bizonyos kiemelt rektoraiban) fejlett technikára, más«