Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-17 / 40. szám

2 CSÜTÖRTÖK, 1972. FEBRUÁR 17. Arany brigádérem A múlt évben 199 brigád 1928 tagja nyerte el a szo­cialista címet a MAV Sze­gedi Igazgatóságának terü­letén. Közülük 23 munka­csapat az arany brigádér­met is kiérdemelte, így kö­zel 300 vasutas dolgozó már ezzel a legmagasabb foko­zattal büszkélkedhet. POSTAS­SZALLÓ A Pécsi Postaigazgatóság pécsi telephelyén hétfőn avatták fel a hatvanszemé­lyes munkásszállót, amelyet elsősorban a vidéki fizikai dolgozók vehetnek igénybe. A szép és kényelmes szálló­val közös épületben kapott helyet az oktató tanműhely, ahol a postai szakmunkás­képzés gyakorlati foglalko­zásait tartják. RIZSHORDÓ EDÉNYEK A Hódmezővásárhelyi Vas­és Fémipari Ktsz-ben rizs­hordó edények mintapéldá­nya készült el. Ezek alapján az iden 50 000 ilyen edényt szállítanak a Vietnami De­mokratikus Köztársaságba. A kúpos formájú, fedővel el­látott edények alumíniumból készülnek. Az egyenként kö­rülbelül 10 literes rizshordó­kon speciális ..füleket"' alakí­tanak ki. amelyek segítségé­vel az edények bambuszru­dak végére akaszthatók. (MTI) Rövid boldogság Nem tudom, mondtam-e már, cukor egy asz­szony az én feleségem. Páratlan egyéniség, hogy úgymondjam. Van egy jól bevált módszere: amit akar, azt addig mondogatja lankadatla­nul, míg végre valaki megunja. Ez a valaki rendszerint én vagyok, mivel rajtam kívül senki sincs jelen, tehát más nem is hallhatja b. nejem csudálatos monológját. És mi van, ha megunom? Mi lenne! Fogom magamat, elslattyogok a boltba és megveszem neki azt a fránya viráglocsoló kannát. Mert hogy is tudnánk enélkül élni! Aztán angyali türelemmel kezd szövegelni, hogy ki kellene cseréltetni a tévét a GELKÁ-val, mert rossz. Már rég lejárt a garancia, ám őt ez a csekély­ség nem érdekli, s így majdnem összekapunk. A konyhában tesz-vesz, s hallom, hogy közben jár a verkli: — Jó lenne, ha megcsináltatnád az előszoba villanykapcsolóját, mert már az idegeimre megy. Nem reagálok, gondolom, majd csak meg­unja, különben sem merném szétszedni azt a kt pcsolót, mert az elektromosságban szinte egyedülálló antitalentum vagyok. Egyszer kis híján megjártam. Az asszony noszogatására elkezdtem hősiesen matatni valamelyik rakon­cátlan konnektorban, anélkül, hogy kivettem volna a biztosítékot. Akkora szikrákat vetett, mint egy csillagszóró, s ha a szomszédom át nem jön.... Szóval rá se hederítek a „fölhívásra", mire az én oldalbordám hangot vált: — Mert neked hiába beszél az ember, te nem értesz semmihez, más mindent megcsi­nál a ház körül, én még ilyen ügyetlen embert nem láttam. És így tovább, egyre sértőbb formában. Legutóbb változtattam a viselkedésemen. Amikor azzal állt elő házam mindenható úr­nője, hogy kellene neki egy mosógép, abból a mindent tudó fajtából, mert már unja az örökös kézi mosást a kádban — azonnal fogtam a ka­lapomat, és indultam. — Hová mész? — érdeklődött. — Hát mosógépet venni — néztem rá bam­ba jóindulattal. — De hiszen nincs is pénzünk, mit hülyés­kedsz. — Nem baj, vannak még jó emberek, és hi­telakció is létezik, ha jól tudom. Mit magyarázzak, megszereztem neki azt a csodamasinát. Nagy öröm otthon, puszi, mife­ne. De nem sokáig. A gép a mi összemaréknyi otthonunkban nem fér el sehol, foglalt min­den szeglet. — Adjuk el a hűtőszekrényt, s tegyük annak a helyére — jöttem a megváltó ötlettel. A párom rögtön fönt volt a plafonon. — Még csak az kéne. Nekimész mindennek hűbelebalázs módjára, olyasmit hozol ide, ami nem is olyan fontos, ha eddig megvoltam, ez­után is meglennék... Most szóljanak hozzá! A szeme sem rebbent, úgy hárította rám a felelősséget. Azt hittem, elönt az epe. Végül nagy dirrel-durral beszorítottuk új szerzeményünket a zsúfolt fürdőszobába. Igen ám, de a vezetékek nem passzoltak a vízcsa­pokhoz, a földelt konnektor három méterrel odébb volt a falon. Usgyl szerelők után! Ujabb lihegés, időpont-egyeztetés, pénzcsinálás. Két hét múlva, lámpagyújtásra klappol minden. A gyerekek hazalátogatnak, a szomszédok átjön­nek, ott nyüzsgünk, izgulunk mindannyian a „szuperautomata" körül, hogy na, most ug­rik a majom a vízbe. Megnyomjuk a gombot, a gép mordul egyet, a villany meg elalszik. Mit gondolnak, ki találja föl magát legelő­ször ebben a sötét helyzetben? — Mert neked annyi eszed sincs, hogy ilyen­kor a villanyórát is ki kell cseréltetni. Most elégett a biztosíték, az meg r.incs több itthon egy darab se, hányszor mondtam már, hogy ve­gyél ... Nagy • nyelés, mély sóhajtás. Mert, ugye, má­sok előtt nem illik természetesen fogadni az ilyen asszonyi bölcsességet. Megegyezünk, egy­előre nem mosógépezünk tovább, majd ha az óra bírja, csak akkor. Másnap irány a DÉMÁSZ. Szerencsére meg­értőkkel találkozom, és két nap múlva minden rendben. Azazhogy ... Bekapcsoljuk a mindent tudót, benne a mosópor, ahogy illik, forog, mint a veszett fene, és... és... termelni kez­di a habot. Bizony isten, mint a me­sében. Sűrű, fehér massza dúródik kifelé a gép orrán-száján. Eleinte csak módjával, ké­sőbb olyan elementáris erővel, mint a Tisza 1970 júniusában. Rémülten látom, megtelik a fürdőszoba, dagad kifelé a lépcsőházba, ellepi az emeletet, segítségért kiáltoznak a lakók. Nem, nem, ez túlzás! A hab egyelőre csak a kádban púposodik fenyegetően, kapkodunk, min! Bernát a mennykőhöz, próbáljuk szétfújni, ma­rékkal kihordani, lelocsolni, de hasztalan min­den igyekezet. Amikor már szinte kiszorít ben­nünket az előszobába, dühtől remegve kérde­zem a feleségemtől: — Mondd, biztos, hogy „mérsékelten habzó" Tomit tettél te bele, amit a prospektus előír? — Á, dehogy — mondja olyan hanghordo­zással, mint akit holmi prospektusok nem tud­nak félrevezetni. — Volt nekem még egy zacs­kó Bioponom, azt szórtam bele a lyukába. És amikor erre kerülgetni kezd a gutaütés, vállrándítással intézi el az ügyet és engem: — Olyan merev vagy te néha. Nem kell azo­kat az előírásokat annyira precízen betartani. Az egészségemet óvandó, otthagyom a mosó­gépével együtt. Tán még most is ott van a fürdőszobában, és a habot igyekszik eltüntet­ni... F. N. I. UJBURGONYA­TERMESZTÉS Csongrád megye híres új­burgonyatermő vidéken, a Tisza—Maros szögben bont­ják a téli vermeket. A sötét, hűvös tároló „raktárakból" fűtött, világos helyiségekbe teszik át a szaporítóanyagot, a gondosan átválogatott vető­gumókat. Apátfalván, Ma­gyarcsanádon, Kiszomboron, Tiszaszgieten, Űjszentivánon, Ferencszálláson és más Ma­ros-menti falvakban megkez­dődött az újburgonya-ter­mesztés előidénye. Az ízle­tes primőrből mintegy há­romszáz vagonnal szállítanak el Csongrád megyéből. BRONZKORI BARLANGLAKÁSOK Bulgáriában, a vidini kör­zet területén 33 barlangot tartanak nyilván. A legszebb és legnagyobb közülük a ha­sonnevű tó partján elterülő Rabisa faluban látható. Rendkívül érdekesek az itt látható különböző sziklaraj­zok, az ókori délkelet-euró­pai művészet emlékei. A bronzkorszak idején, az idő­számításunk előtti 3. évez­red végén, s az első évezred elején a barlang emberi lak­helyül szolgált. A Bolgár Tu­dományos Akadémia Régé­szeti Intézetenek. valamint a vidini Közlekedési Múzeum­nak tudományos munkatársai a barlangban bemélyített, ki­vájt lakóhelyiségekre buk­kantak. amelyekben kőből és tűzkőből készült szerszámo­kat és díszített agyagedénye­ket is találtak. KEKSZAKALL: RICHÁRD BURTON A MAFILM műtermeiben forgatja Kékszakáll című filmjét Edwart Dmytryh amerikai rendező. A francia —nyugatnémet—olasz kopro­dukcióban készülő film fősze­repét Richárd Burton játssza, akit háromhónapos magyar­országi forgatására elkísért felesége, Elisabeth Taylor is. NÖVÉNYVÉDELMI TANÁCSKOZÁS A növényvédelem helyze­tével és fejlesztésének idő­szerű kérdéseivel foglalkozó tanácskozást rendeznek ma, csütörtökön délelőtt Szege­den. a megyei tanács szék­házában. A tanácskozás na­pirendjén a vegyszerellátás idei kilátásai és a FUNDA­SOL gyakorlati alkalmazásá­nak lehetőségei is szerepel­nek. ARANYBOKRÉTA A Chlopska Droga című varsói lap és a lengyel Épí­tésügyi Minisztérium hét évvel ezelőtt írta ki először az azóta évről évre megren­dezett Aranybokréta orszá­gos versenyt, A verseny cél­ja olyan épületek kitünteté­se, amelyek a gazdaságos állattartást a legmegfelelőb­ben biztosítják. Eddig 100 épületet tüntettek ki az AranybokrétávaL PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A KIOSZ (Kisparosok Or­szágos Szervezete) járási cso­portja, a Horváth Mihály ut­ca 3. alatti helyiségében pá­Jv -álasztási tanácsadást tart en pénteken délután 1­tó. j óráig. Az első tanács­adás holnap, pénteken lesz. NDK-GÉPSOR A MOM mátészalkai gyá­rának több mint háromezer négyzetméteres üzemcsarno­kában beszerelték az első NDK-gépsort, s megkezdték a szemüveglencsék gyártását A részleg egyelőre negyed teljesítménnyel dolgozik. A teljes kapacitás eléréséhez to­vábbi három gyártóegység gépsorát helyezik el a csar­nokban. A MOM mátészalkai gyárában naponta több mint nyolcszáz szemüveglencsét állitanak elő. NÉGYEZER TUDÓS Litvániában ma 80 tudo­mányos intézmény működik: 1939 előtt egy volt. Ebben a kis balti-tengerparti köz­társaságban (lakossága 3 129 000) 4000 tudós dolgo­zik és jelentős sikereket ért el a tudomány és technika sok területén, A spektrosz­kópia szakemberei világszer­te azokat a klasszikus mód­szereket alkalmazzák, ame­lyeket a litván Adolfas Dcis professzor dolgozott ki. A vilniuszi egyetem rektora, Jonas Kubilljus, a matema­tika új ágának, a valószínű­ségi számelméletnek általá­nosán elismert megalapítója. A ROMÁNIAI TENGERPART Ezzel a címmel tart elő­adást dr. Fehér József, a Ságvári Endre művelődési otthonban ma. csütörtökön este 6 órakor. Előadását szí­nes diákkal illusztrálja. Apa és fia — Nicsak, nicsak! A kisfia már újságot ol­vas'.' — XJgyan, hová gon­dol! Hiszen még csak négyéves. Keresztrejt­vényt fejt. Rókák a hálóban Befejezéshez közeledik a szeptember közepén ke dő­dött hosszú vadászati idény. Az utóbbi években megfo­gyatkozott nyulakból keve­set lőttek kl, ebben a sze­zonban bizonyos fokú vedel­met kaptak. Élve öt és fél ezret fogtak be a megye hu­szonegy vadásztársaságánál. Számtalanszor előfordult, hogy a hatalmas befogó­hálóba a hajtók riasztása nyomán rókák is belekeve­redtek. A legnagyobb mértékben a Maros mentén, a román határ körzetében szaporod­tak el. Kiss András, a Ti­sza—Maros-szögi Egyetértés Vadásztársaság elnöke el­mondotta, hogy eredmenye­sen irtották, gyéritették a kártékony mezei ragadozó­kat. Például Sipos István termelőszövetkezeti tag egy­maga több mint negyven rókát lőtt ki. Ezenkívül sok kóbor kutya és szarka ke­rült puskacső elé. A dúvad­irtást most már mérgezéssel folytatják, később pedig — amikor majd szaporodni kezdenek a ravasz állatok — a kotorékba helyezett füstgyertyákkal teszik őket ártalmatlanná. A február utolsó napjáig tartó szezonban most már csak fácánokra vadasznak. Eddig mintegy huszonöt­ezer mezei vadszárnyast adtak át a MA VAD Válla­latnak, nagyrészt külföldi értékesítésre. ÚJSZERŰ ACÉL Az Özdi Kohászati Üze­mekben újszerű, a légköri korróziónak ellenálló acél­fajta gyártását kísérletezték ki Az új acél állóságát réz, króm, nikkel és foszfor kis­mennyiségű ötvözése biztosít­ja. A Korell néven forga­lomba hozott acél beváltot­ta a hozzáfűzött reménye­ket. Nagy előnye, hogy a jó szilárdsági értékek mellett képlékeny, hegeszthető, ko­pásálló és a belőle készült szerkezeteket nem kell feste­ni. Az új acélból az idén gyártják az első nagyobb, ezerötszáz tonnányi mennyisé­get. Az anyagot az ózdi és diósgyőri hengerdékben fo­lyamatosan dolgozzák fel acélszerkezetté, amelyből a gyöngyösi Váltó- és Kitérő­gyárban a csehszlovák határ és Göd közötti villamosháló­zat kiépítésére távvezetéktar­tó oszlopokat készítenek. ÁTALAKÍTJÁK A TALAJT Az elemi csapásoktól a Dél-Alföldön legjobban súj­tott Felgyői Állami Gazda­ságban nagyszabású meliorá­ciós programot valósítanak meg. Gyökeresen átalakítják, megváltoztatják a talaj szer­kezetét, a gazdaság területé­nek 80 százalékán, csaknem 6000 holdon. A már megkez­dett természet átalakító mun­kák 1975-ben fejeződnek be. Több mint 40 millió forintot költenek a földek termőké­pességének növelésére. VÍZÜGYI MÚZEUM Kiskörén, ahol már kibon­takoztak a Tisza II. vízlépcső gigantikus körvonalai, víz­ügyi múzeum létesítését ha­tározták el a tiszai vízgaz­dálkodásban érdekelt vízügyi szervek, A múzeumot köz­vetlenül az új zsilipek, erő­mű, s a víztároló közelében helyezik el és az szemlélte­tően dokumentálja majd a változásokat, a vízgazdálko­dásban elért hatalmas fejlő­dést. KARAMBOL LOPOTT AUTÓVAL Szórakozás közben ismerő­se személyautójának indító­kulcsát ellopta a büntetett előéletű Antal László 22 éves budapesti segédmunkás, aki a 23 éves Müller Józseffel ko­csikázni indult. A fiatalem­berek az autóval a IX. kerü­letben a Soroksári út 93. szá­mú ház előtt egy szabályo­san közlekedő tehergépkocsi­nak ütköztek, majd a kocsit otthagyva a helyszínről el­menekültek. A személygép­kocsiban az anyagi kár je­lentős. Antal László ellen, a rendőrség eljárást indított. Küldöttgyűlések a fogyasztási szövetkezetekben Megkezdődött a fogyasz­tási, takarék- és lakásszö­vetkezelek küldöttgyűlései­nek sorozata. Ezeken a gyűléseken adnak számot a több mint kétmilliós moz­galom képviselőinek a fo­gyasztási szövetkezetek nem­rég lezajlott VII. kongresz­szusának munkájáról, ismer­tetik a szövetkezetek szocia­lista továbbfejlődésével, a gazdasági célokkal kapcso­latos határozatokat, állás­foglalásokat. Februárban 580 fogyasztá­si, valamint több mint 800 takarék- és ugyancsak mint­egy 800 lakásszövetkezet tartja meg küldöttgyűlését, hogy előkészítsék a későb­biekben sorra kerülő mint­egy 3000 részközgyűlés sike­rét. A SZÖVOSZ-tól kapott tájékoztatás szerint a fo­gyasztási szövetkezetek kül­döttgyűlésein jelentős ered­ményekről adhatnak szá­mot: 1971-ben az áfészek 41 milliárd 216 millió forint értékű kiskereskedelmi, a szövetkezeti vendéglátók pedig 7 milliárd 688 millió forintos üzleti forgalmat bo­nyolítottak le. Ez az előző évhez képest a kiskereske­delemben 11,2, a vendéglá­tásban 9,3 százalékos növe­kedést jelent, ami megha­ladja a hasonló állami szek­torok forgalmának növeke­dési ütemét. Szöveg nélkül r Életmentő helikopter Nem ritkaság, hogy a re­pülőgépeket a nyílt tenger fölött éri szerencsétlenség, vagy a víztükörre kell kény­szerleszállást végrehajtania az elromlott gép pilótájának. Ilyenkor a helyszint megkö­zelítő helikopterek nyújthat­ják a leggyorsabb segítséget. A víz fölött lebegő heli­kopterre azonban a kötél­hágcsón való felmászás na­gyon körülményes, különö­sen akkor, ha sebesültek ki­emeléséről van szó. Éppen ezért a KLM holland légi­társaság olyan helikoptere­ket tart állandó készenlét­ben az Északi-tengeren va­ló segítségnyújtás céljára, amely az elmerülés veszélye nélkül leszállhat a víz fel­színére. A helikopter két perc alatt automatikusan felfújható, 25 személyes gu­mitutajt is magával visz, amit még a leszállás előtt ledob a vízre. A helikopter szükség esetén a bajba jutott hajók legénységének, utasainak életmentésére is rendelkezésre áll. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilap).i. - Megulenik t Ctfo kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap tz oldalon — Főszerkesztő: F Nagy István - Szer­kesztőség és .kiadöhlva'al: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság út­ja 10 Telefon: 13-835. 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 23 0&Í. - Előfizetési d(J egy hónapra » torta*.

Next

/
Thumbnails
Contents