Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-16 / 39. szám

VILÁG PROLETÁRIAI, EGYESÜLJETEK! 62. évfolyam, 39. szám 1972. február 16., szerda Ara: 80 fillér A MAGYAR SZOCIALISTA M U N K Á S P Á R T L A P J A Jobban ki lehetne használni a megye idegenforgalmi adottságait Javaslat területi intéző bizottságra Csongrád megye idegenforgalmának helyzetéről és fej- lehetőségek, melyeket ed­lesztési lehetőségeiről tárgyalt többek között tegnapi ülé- dig nem használtunk ki. stn a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Az elmúlt évek- A megyei tanács Végre­ben lényegébeit kialakult Csongrád megye idegenforgalmi hajtó bizottsága úgy határo­arculata, tehát mód van annak értékelésére, hogy milyen zott, hogy a Szegedi Idegen­szervezeti és egyéb változtatások segítségével lehet az ed- forgalmi Hivatalt az elmon­dig elért eredményeket tovább fokozni. dottak szellemében alkal­massá kell tenni a megyei Csongrád megye két ha- sa, ha csak egy-két napra is, idegenforgalmi feladatok el­tárátkelőhelye és az E—5-ös nyilvánvalóan fontos idegen- látására is. Felhívta Hód­nemzetközi útvonal révén forgalmi feladat, de ennél is mezővásárhely, Szentes, Ma­tranzitútvonal, idegenforgal- nagyobb figyelmet érdemel kó és Csongrád városi tá­rni folyosó. A hazánkba lá- a belföldi idegenforgalom nácsainak végrehajtó bizott­togató külföldiek , 57 száza- szervezése. Mindkettő úgy ságait: intézkedjenek váro­léka jelölte meg utazási cél- érhető el, ha a vendégeket suk és környékének megle­jaul Magyarorszagot 1970- vonzó rendezvényeket, lát- vő és kifejleszthető idegen­ben, a megye határátkelő- ványosságokat jól kihasznál- forgalmi lehetőségeinek fel­helyein még kevesebb, 55,5 juk. Természetesen ebben a tárásáról, hozzanak létre ide­százalék. 1970-ben az ország legnagyobb szerep Szegedre genforgalomfnal foglalkozó megyéi közül első helyen hárul, hiszen az ünnepi he- társadalmi bizottságokat. állt Csongrád megye határ- tek, a szabadtéri játékok, s Kötelezték a megyei ta­forgalma. Az akkor hazánk- a többi nyári kulturális és nács vb tervosztályát, hogy ba látogató külföldiek több- egyéb rendezvény már ed- a népfront megyei bizottsá­sége mindösze öt határát- dig is nagy tömegeket von- ga> és az idegenforgalmi hi­kelőhelyen érkezett Magyar- zott. Csak emlékeztetőül: a vatal közreműködésével ké­országra, s közülük a legfor- szabadtéri játékok felújítá- szítsen távlati tervet az ide­galmasább Röszke volt, meg- sának első évében 100 ezer, genforgalom további fejlesz­előzve Komáromot, Hegyes- tavaly 460 ezer külföldi és tésére. Arról is határoztak, halmot, Rajkát és Biharke- főként hazai vendég látogat- hogy Csongrád megyével resztest. Tavaly lényegesen ta meg Szegedet A megye együtt, Szeged székhellyel csökkent a röszkei határai- mas részein, Hódmezővásár- alakítsanak idegenforgalmi lomáson be- és átutazó kül- helyen Pusztaszeren, illetve intéző bizottságot, njply mű­ködésével egységbe foglal­földiek száma. S csökkent .... ,,. ... az ügynevezett kishatár- Sövényházán, Martelyon, hatja ^ hatékonyabbá te_ forgalom is a megyében. Szentesen, s még másutt is heti egész Dél-Alföld ide­A tranzitutasok megállítá- vannak olyan idegenforgalmi genforgalmát a Több segítséget isebb diákoknak legk Miniszteri levői e pedagógusokhoz Sok éves tapasztalat hogy és testnevelésből, pedig köz- hogy a tanulók rendszeresen a diákévek sorában a legne- ismert, hogy a kicsinyek kö- vegyenek részt az oktatás­hezebb az első esztendő, az- zül sokan éppen ilyen vonat- ban, s csak igazoltan hiá­az az általános isknLa első kozásban „startolnak" hát- nyozzanak. Vegyék számba a osztálya. A legutóbbi fel- ránnyal. A levél ezzel kap- tárgyi felszereléseket, ame­mérés szerint például az el- csolatban rámutat: még« a lyeknek hiánya esetleg hát­só osztályban 11,4 százalékos tanév befejezése előtt a ráitatja az első osztályok­volt a tanévvesztés aránya, a Művelődésügyi Minisztérium ban folyó munkát. Szerezze­másodikban ez az arány már rendeletet ad ki, amely sze- nek érvényt annak a rendel­csak 6,1 százalék. rint az első osztályban kör- kezésnek, hogy az első-máso­Ezért a művelődésügyi mi- nyezetismeretből, gyakorlati dik osztályban képesítés nél­niszter levélben fordult az foglalkozásból, ének-zenéből küli nevelők nem taníthat­ország valamennyi altalános és testnevelésből az év végi nak. A tanulmányaikban iskolájának igazgatójához és bizonyítványban adott eset- bármilyen okból elmaradt az első osztályosok tanítói- leSes elégtelen osztályzatot a tanulókat a* szükséges ideig hoz (Az ország 5351 általá- második osztályba lépés korrepetálni kell. Az első nos' iskolájában' jelenleg szempontjából nem szabad osztályosokat 138 714 elsős tanul, mint- figyelembe venni, egy 8000 pedagógus irányítá- A muvelodesugyi munsz­jjT^j) ter kéri az igazgatókat, az _ , . első osztályban dolgozó pe­• Jelenleg a 3-6 eves gyer- dagógusokat ^ a felügyelő­mekek 57 szazaleka jar ovo- ket. Mielőbb biztosítsák, hogy az elsősök délelőtt járjanak iskolába, és ellenőrizzék, dába. s további 19 százalé­ka részesül iskolára előkészí­tő foglalkozásokban. A rea­litásokkal számolva tudnunk kell — hangsúlyozza egye­bek között a miniszter leve­le —, hogy még hosszú idő­re van szükség, amíg a tel­jes korosztályt be tudjuk vonni ezekbe a formákba. Éppen ezért különösen fon­tos, hogy az első osztályok tanítói az átmenet megköny­nyilése érdekében, fokozott figyelmet fordítsanak az első osztályos gyermekek közötti különbségek kiegyenlítésére, különös tekintettel a hátrá­nyos helyzetből érkezőkre. Veszélyes és elfogadhatatlan az olyan szemlélet. és gya­korlat. amely az óvodába jártak kétségtelenül maga­sabb szintjét tenné meg kö­veteimenynek. Sok első osztályos gyermek év végi bizonyítványába ke­rül be elégtelen jegy kör­nyezetismeretből, gyakorlati foglalkozásból, ének-zenéből félévkor to­vábbra sem szabad osztá­lyozni, s csak az igazgató, vagy helyettese vezetésével, és az I—IV. osztályok taní­tóiból alakított bizottság vizsgálata és döntése alap­ján lehet őket javítóvizsgára, vagy osztályismétlésre buk­tatni. Magyar kezdeményezések a versailles-i világtalálkozón Kedden hazaérkezett Fran- tek részvételét illeti — mokhoz, hanem állandó se­ciaországból az a magyar mondta az OBT főtitkára —, gítői legyenek a vietnami, delegáció, amely dr. Beresz- delegációnk nemcsak a vi- laoszi és kambodzsai » nép tóczy Miklós c. prépostnak, lágtalálkozó plenáris és igaz ügyének. Különösen az országgyűlés alelnökének, munkabizottsági ülésein hal- elismeréssel fogadták azt a az Országos Béketajiács ka- latta szavát, hanem már a kezdeményezésünket, hogy tólikus bizottsága fótitkárá- versailles-i esemény előkészí- az. eddiginél hathatósabban nak vezetésével részt vett február 11—13-án — Ver­sailles-ban azon a szolidari­tási világtalálkozón, ameiyet az indokínai népek békéjé­nek és függetlenségének tá­mogatására rendeztek. tésében is tevőlegesen köz- emeljék fel szavukat az ag­remüködött. A találkozó plé­numán ismertették teljes terjedelmében azt a levelet, amelyet Losonczi Pál. Elnöki Tanácsunk elnöke küldött a konferenciához. A konferen­ressziós háború ellen a tu­dósok: az elektronikus Há­ború megannyi veszélyére, szörnyűségére, a józan észre hivatkozva, a humanizmusra appellálva hívják fel az em­• Sebestyén Nándorné, az cia öt munkabizottságának beriség figyelmét — tudomá­Országos Béketanács főtit­kára — a küldöttség egyik tagjaként — a hazaérkezés­kor úgy értékelte a világ­eseményt, hógy az emberi­ségnek az indokinai népek­kitüntetése A posta szocialista brigád­vezetőinek IV. országos ta­nácskozásán részt vevő kül­döttek képviselői találkoz­tak kedden délután a Posta­vezérigazgatóságon szakmai vezetőikkel. Ott volt és ki­tüntetéseket adott át dr. Csanádi György közlekedés­és postaügyi miniszter, Horn Dezső közlekedés- és posta­ügyi miniszterhelyettes. A szocialista brigádmozga­lomban szerzett kiemelke­dő érdemekért. 12-en kapták még a „Közlekedés kiváló dolgozója", tízen a „Posta kiváló dolgozója" kitüntetést. Egyéb kitüntetések mellett tíz brigádtág jutalomképpen a Szovjetunióba utazhat A folyók „levetették'9 jégpáncéljukat Néhány nappal ezelőtt, a felelően kedden már 120 múlt hét péntekjén mindösz- centimétert jelzett a lánchídi sze 80 centiméteres vízszintet mérce. A meteórologiai jel­jelzett a Duna lánchídi víz- zések szerint viszont a to­mercéje. Az utóbbi napok- vábbi csapadék elmarad, s ban azonban a Duna legfon- valószínűleg a hideg erősö­tosabb vízgyűjtő területén, dése az olvadást is megal­az Alpokban mintegy 30 mii- lítja. liméternyi csapadék hullott. A viszonylag meleg eső a hórétegbői is leolvasztott né­hány cintiméternyit. s így az eső, a gyenge olvadással párosulva áradást indított el a Dunán. Négy nap alatt ke­reken 40 centiméterrel emel­kedett a Duna vízszintje het találni helyenként ösz­Budapestnél., s ennek meg- szefüggő jégmezőt. mindegyikében szót kértek nyos konferenciákkal, egy­és kaptak a magyar küldött- egy szakterület rangos nem­ség tagjai, s javaslataik, in- zeti képviselőinek regionális dítványaik bele kerültek a összejöveteleivel, találkozó különféle doku- A tanácskozás részletes mentumaiba. Mindenekelőtt értékelésére, magyar vonat­kel vállalt szolidaritása egy- azt szorgalmaztuk és sikerrel kozásainak taglalására rö­értelmüen kifejezésre jutott — mondta Sebestyén Nán- videsen sor kerül az Orszá­Versailles-ban, s a nemzet- dorné —, hogy a következő gGg Béketanács február 25­közi békemozgalom, benne a időszakban országonként új> ^re összehívott ülésén .magyar békemozgalom újabb meg új akciókat kezdemé- . . '" ' ' ,--u„ fellendülése várható a talál- nyezzenek Indokína érdeké- zarta ynalKOZatal kozó állásfoglalása nyomán, ben, s a megmozdulások ne tyén Nándorné főtitkár. — Ami a magyar küldőt- kötődjenek különféle dátu- (MTI) Panofix után panova Bundák belföldre és külföldre A Pannónia Szőrmekiké­szítő és Szőrmekoof ekcio Vállalat szegedi üzemében nem idegenkednek az újtóL Évről évre keresik a lehe­tőséget, mivel lephetik meg a vásárlókat, milyen termék­kel nyerhetnek csatát a bel­földi es a külföldi piacokon. Az alapos gyártmányfejlesz­tésnek eddig megvolt az eredménye, hisz a Pannónia­cég világhírnevét nem kis­mértékben köszönheti a Sze­geden gyártott kitűnő minő­ségű irhabundáknak. A ba­ráti szocialista országokban éppolyan szívesen vásárolják ezeket, mint Angliától Hol­landiáig. A szegedi üzemben régóta gondolkodnak a szakembe­rek, hogyan lehetne az irha­kabátokat valamilyen tartó­sabb, a külső hatásokra ke­vésbé érzékeny külső felüle­tűre kikészíteni. A kísérlete­ket végül siker koronázta: az idén gyártani kezdték az úgynevezett panova kabátok mintadarabjait. A szőrme mindenben megőrizte az ir- igyekeznek több nemes szőr- a kazánházat nem lehet hasz­ha tulajdonságát, könnyű, jól mét is felhasználni: pézsma-, nálni, a parkettázás, a víz­véd a hideg ellen, ám felü- perzsaláb- és perzsakabáto- vezeték-szerelés szintén ké­lete nem matt, hanem fé- kat is készítenek sorozatban, sik. A Pannónia szakembered nyes. A tervek szerint spor- Ehhez átképezik a szakem- azonban remélik, hogv a be­tos, hétköznapi használatra bereket, űj modelleket ter- ruházás első „felvonása" ha­bakfis-, férfi- és női kabáto- veznek. Természetesen az táridőre befejeződik, hiszen kat készítenek majd ezzel a üzem favoritja idén is az ir- így is nagy gondot okoz, megoldassa!. A belkereskede- hakabát, a múlt évhez ké- hogy nincs megfelelő szociá­lem megrendelésére először pest egyharmaddal többet kí- lis helyiség, ideiglenesek az divatos feloltoket gyártanak, vánnak exportálni belőlük. A öltözők, a fürdők. A dolgo­Riegel Viktor, a szegedi nyugati cégek megrendelésé- zók — bár munkájukat za­uzem igazgatója elmondta, re 20 ezer darabot, körül- varja az építkezés, a megfe­belül 5 ezer darabot pedig a lelő szociális berendezések baráti országokba. A hazai hiánya — mindent megtesz­áruházakban évről évre több nek a megrendelések pontos irhát keresnek, ám az igé- teljesítéséért, nyeket eddig csak 60—70 Az üzem jó alapokról in­szazalekig tudtak kielegíteni. dul, a nagyvállalatnál folyó A jobb an.vagellatás, a kor- szocialista munkaversenyben szerubb technikai feltételek az elmúlt fél évben a leg­révén az iden a hazai ke- jobb eredmények Szegeden reskedelem megrendelésenék születtek. A Pannónia sze­majdnem teljes egészében gedi gyára eppen ezért ismét eleget tehet az üzem. várományosa az élüzem cím­A rendszeres termelés mel- nek. Csak egyetlen adatot lett korszerűbb lesz a gyár, említve: tavaly 172 millió fo­mintegy 17 millió forintos rint értékű kabátot gyártott, beruházással három ütemben nem volt baj a minőséggel wJ?e2, ,.átalakíÉak az epu- sem> igy tekintélyes nyeresé­Ietet. Eloszor a rég) szentü- get ért el. Bár a Pannónia zelésű kazánokat gáztüzelé- Szőrmekikészítő és Konfek­sűre alakítják, új raktárt és ció Vállalatnál még nem új szortírozót és irodát ala- „osztályozták le" a gyáregy­kítanak 'ki. A Szegedi Ma- ségeket ebből a szempontból, gas- és Mélyépítő Vállalat az biztos, hogy 59 millió fo­május 2-re vállalta az első rint a nagyvállalat haszna, építési ütem befejezését, saj- s ebből munkája után a sze­nos azonban néhány beren- gedi kollektíva is hamarosan dezés, például a melegvíz- méltó részesedést kap. tároló még hiányaik, enelkül DL L A képünkön látható szép kecskebunda az egyik NSZK­ccg megrendelésére készül Az utóbbi napok enyhesé­ge megmozgatta a mellék­folyók jégpáncélját. A Sza­mos kivételével már vala­mennyi mellékfolyó jege összetöredezett, leúszott, el­olvadt a Tiszán ls csupán a Tiszalök fölötti mintegy 50 kilométeres szakaszon le­* A

Next

/
Thumbnails
Contents