Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-15 / 38. szám

3 KEDD, 1972. FEBRUÁR 15. r Jó évkezdés az építőiparban Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium értékelte az ÉVM vállalatoknak az év első hónapjában elért termelési eredményeit. Az összesítésből megállapítható, hogy az építőiparban jól kezdődött az év: az ÉVM vállalatok januári építési, szerelési munkájának értéke 19 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti termelést. Az építőipari árszintváltozásból eredő bevételek leszámításával szerényebb ugyan az eredmény, de még így is kedvező. A szokatlanul meleg téli időjárás is kedvezett az építőiparnak, s nemcsak a ' fűtött, tető alá került épületekben, hanem a szabadban is a szokásosnál nagyobb ütemben dolgozhattak, A lakásépítő ÉVM vállalatok dolgozói januárban 235 új otthont adtak át, majdnem 20 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Az idei lakásépítési program teljesítése mégis jóval kedvezőbb feltételek között kezdődött meg, mert jelenleg 35 530 új lakást építenek a vállalatok, csaknem hatezerrel többet, mint a múlt év januárjában. Ez a többlet pedig lehetővé teszi, hogy egyenletesebb ütemben adják át majd az 1972-re előirányzott új otthonokat. HETVEN MÉTER HOSSZÜ. A metró második szakaszának Kossuth téri mélyállomásáról vezet a felszínre Budapest leghosszabb mozgólépcsője. A 70 méter hosszú szerkezet 34,80 méter mélységből szállítja majd a felszínre az utasokat. Az építők jól haladnak a munkálatokkal, hamarosan megkezdik a mozgólépcső műszaki átadását Őszintén a gondokról Á tiszaszigeti téesz évzáró közgyűlése Zárszámadó közgyűlések általánosan elfogadott menetrendje szerint a termelőszövetkezet elnöke mondja el elsőként, mit hozott és mit vitt az előző esztendő. A sorrend Tiszaszigeten is ez volt tegnap, beszámolónkban mégis fordítunk egyet, és a hozzászólásokkal kezdjük. Egy bognár, két állatgondozó és egy lakatos szavaiból idézünk vegyesen. — Semmi jó nem származna abból, ha most megállnánk az úton. De vállalnunk kell a fejlődéssel járó gondokat is. — Mi is építkezünk otthon. Mire készen lesz a ház, a mi bukszánk is kiürül. Ki-' afljuk a pénzt, áldozatot vállalunk, hogy utána jobb legyen. Ezt tette a szövetkezet is. — Ne csak a felsőbb támogatást Várjuk! > — Ami nem termett meg, azt nem vethetjük egymás szemére. Zúgtak ősszel, mint a darazsak, tud fizetni a téesz, vagy nem tud. Tud. — Azért vállaltam a munkát én is, más is hogy dolgozzak Azért választottuk a vezetőséget, hogy az is dolgozzon. össze kell fognunk, az eddiginél is jobban. — Szálljunk magunkba! Eddig inkább azt néztük, mit kapunk. Most nézzük azt is, mit tudunk szorítani. — Hatvankilencben tervezték a beruházást. Kí számolt akkor arra, hogy egymás után két szűk esztendő következik? Minden rajtunk múlik. Ha dolgozunk, nem lesz semmi baj. A hozzászólásokból kihámozható nagyjából az is, ami az elnöki beszámoló egyik lényeges pontja volt: az elmúlt években a szövetkezet nagyarányú beruházásokba kezdett. Beszéltünk a húsprogramról — ehhez állattenyésztő telepek, hizlaldák kellenek. Zöldségtermesztésünk föllendítése is kormányprogram — tízezer négyzetméteres hajtatóház és 17 ezer négyzetméter fűtött fóliáskertészet készült el. Másfél millióval befejezték az öntözőrendszer kiépítését. Csatlakoztak a vízügyiek beruházásához 20 millióval. A belvízrendezés, is a következő években termi meg a ráfordított forintokat, akár a többi, de mindenképpen megtermi. Igaz, hogy a búza és kukorica tavaly hozta Tiszaszigeten eddigi legnagyobb áflagát, a mostoha két év még^s fölemésztette teljesen a szövetkezet biztonsági Új vámhivatal Röszkén és Nagylakon A Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoksága az Országos Idegenforgalmi Tanács javaslatait is figyelembe véve kidolgozta a határátkelőhelyek fejlesztésének programját. A cél az, hogy az ország határain korszerű, kulturált körülmények között fogadhassák a hazánkba látogató idegeneket és a hazatérő magyar turistákat. A fejlesztési program nyomán az első intézkedések már tavaly is realizálódtak. Megérett a fejlesztésre a röszkei átkelőnely is,' ahol a vám- és útlevélkezelés gyorsítására az elmúlt években már ideiglenes faépületet kellett létesíteni. A végleges megoldást a folyamatban levő építkezés jelenti, ami a tervezetthez képest elhúzódott ugyan, de ez év nyarára elkészül az új vámhivatal. Nagylakon 1968-ban ideiglenes faépületekbe telepített kirendeltséggel nyílt meg a vámút, egyelőre az utasforgalom számára. Az itt vezető M—43-as műút és hídjainak műszaki adottsága csak az út rekonstrukciója után teszik lehetővé a gépkocsi- éS autóbuszforgalmat. E munka 1973-ban fejeződik be, s ezzel együtt a végleges vámépületet is átadják'majd. tartalékát. Ez a körülmény késztette hozzászólásra a tagok egy részét és egyetértő helyeslésre a másikat, erre felelték egyöntetűen, szavazással megerősítve, hogy vállalják a hátrány behozását. Azt talán mondani is fölösleges, hogy a megkezdett beruházások az államháztartás konyhájának is biztató utánpótlást jelentenek, de a szövetkezetet is megérdemelt nyereséghez juttatja majd. A gazdaság közös vagyona így is 169 millió forint, fejlesztési alapra is fordíthattak 6 és fél milliót, a tagok átlagos évi jövedelme 26 ezer '570 forint, egy napra — 10 órára — 110,43 forintot számolnak. A közgyűlés hangulatáról az eddigieken túl is érdemes néhány szót szólni. A beszámoló őszintén tárta föl a szövetkezet gondjait, válaszképpen a tagok őszinteségét kapta a vezetőség. Csatlakoztak az ellenőrző bizottság szókimondó beszámolójához is, és követelték, az eddiginél is jobban szilárdítsák meg a munkafegyelmet. Pénzt valóban az kapjon csak, aki dolgozik, és annyit csupán, amenynyiért megdolgozik. Használják ki jobban a gépeket és sziggfrítsák meg a szövetkezeti — társadalmi — tulajdon védelmét. A megyei pártbizottság nevében dr. Kelemen Miklós, a megyei párt-végreha.itóbizottság tagja, a megyei tanács nevében pedig dr. Ábrahám Antal, a járási hivatal elnöke köszöntötte a Búzakalász Termelőszövetkezet tagjait. H. D. Külsőség vagy értékítélet? » i em szeretném az olvasót a tartalom ]\ és forma filozófiai aspektusú magyarázgatásával untatni, meg az is lehet, hogy belesülnék az ilyen irányú diskurzusba. Helyette egy régebbi, és személyes élményről. Az unokabátyám azon szerencsés fiatalemberek közé tartozott, akit az elemi népiskola hatofeik osztályának elvégzése után — akkoriban hat osztály volt a felső szint —, egy lakatosmester leszerződtetett inasnak. A fiú szülei ezért meghatározott mennyiségű pénzt, búzát és malacot adtak a mesternek. Unokabátyám ettől fogva többnek ázámított baráti körében .„Iparos lesz belőle" — mondogatták, és irigyelték. Amikor felszabadult és vizsgát tett elméleti és gyakorlati ismereteiből egy népes bizottság előtt, az öreg mesterek gratuláltak tudásáért, koccintottak, és pertut ittak a kisvendéglő különtermében, ahol különben ünnepi ebédet rendeztek tiszteletére. Ott voltak-a szülők, sőt a rokonság népes tábora is felköszöntötte unokabátyámat, a „segéd urat". Kézről kézre járt a díszes oklevél, amelyet az ipartestület jegyzője állított ki számára. Tekintélyt, rangot szerzett nemcsak önmagának, hanem családjának is. Így volt ez szokásban, ünnepélyes volt az aktus — joggal. Miért mesélem el az antivilágnak e régi szokásait, formaságait? Régen volt, elmúlt, mi közünk hozzá. Valami mégis van ebben a dologban. Nem csupán formaságról van itt szó, hanem — úgy érzem — értékelésről, értékítéletről is. S nem csupán a kisiparosoknál szakmát tanuló ifjakról, akik később maguk is a kisiparosi egzisztenciát kergették, és tartották elfogadható életcélnak, hanem a szakmunkáról, mint olyanról. De ugorjunk néhány évtizedet, lássuk a mát, a mai szokásokat. Megint elmondok egy megtörtént esetet: közeli ismerős család fia elvégezte a szakmunkásképző-intézetet, jó eredménnyel elsajátította — mint annak idején unokabátyám —, a lakatos mesterséget. A fiú a nyolc általánost 4,2es eredménnyel végezte el, majd szakmunkásnak jelentkezett. A szülők csak ímmel-ámmal kísérték figyelemmel tanulmányait, ámikor sikeres vizsgát tett, senki nem gratulált neki, nem volt virágcsokor, nem volt ünnepi ebéd, nem jöttek a rokonok sem, hogy kifejezzék elismerésüket. Sőt, hadd idézzem a szülőket: „Pedig mennyit könyörögtünk Bélának, hogy tanuljon. Hiába volt minden. Az ember kitette a lelkét, magyaráztuk, hogy végezze el a gimnáziumot, mindent megadunk, csak a tanulásra lesz gondja. Nem hallgatott ránk. Bezzeg a Molnár Jánosék gyereke — tetszik ismerni őket —, másképpen gondolkodott. Most tavaszra érettségizik, olyan boldogok a szülők, már készülnek a szalagavatóra, meg a bankettre. Üjságolták, hogy eljönnek a rokonok is Győrből az ünnepségre. Nekünk meg pirul az arcunk emiatt a haszontalan miatt. De majd eszébe jut még a szülői intelem, csak akkor már késő lesz." Nem én találtam ki a „szöveget", szó szerint így panaszkodott az említett fiatalember édesanyja. Hiába próbáltam megvigasztalni, hiába magyaráztam, hogy a fia „nem egy elveszett" ember, ragyogó szakmát választott, éreztem, szavaimnak semmi foganatja. Jó-jó, szép az igyekezet, a törekvés, hiszen mi is lenne velünk, ha nem akarnánk egyre többet Magam is azt hajtogatom gyermekeimnek, hogy tanuljanak, vegyék komolyan az életet, és használják ki azt a lehetőséget, amelyet éppen mi, idősebbek teremtettünk meg- számukra. Legyenek tanultabbak, műveltebbek, mint mi vagyunk, érjenek el nagyobb eredményeket majd életükben. De álljunk meg egy pillanatra ebben a nagy igyekezetünkben, s adjuk meg a módját, a tiszteletet minden fokozatnak, a maga értéke szerint. Lássuk csak hogyan szoktuk: a végzős tanulók ballagnak, bankettoznak, ünnepelnek. Kezdik az óvodában, folytatják az általános iskola nyolcadik osztályában, majd az érettséginél és az egyetemi diploma megszerzésénél. Észrevehető a felsorolásból is, hogy kimaradt a végzős szakmunkástanulók népes serege. Nem állí—' tom, hogy a szakmunkásképző-intézeteknél nem adnak semmit a formaságokra, 'és nincsen valamiféle ballagás, vagy évzáró ünnepség. Van, valami van, de — Rajkinnal szólva — az nem az igazi. Tavaly már megpróbálkoztak Szegeden is ünnepélyesebbé tenni az aktust. A Juhász Gyula nevét viselő művelődési ház nagytermében összejöttek a végzős növendékek. Volt elnöki asztal, zászlót hoztak be a fiatalok, ünnepi beszéd, ajándékozások, és így tovább. Néztem a fiatal szakembereket, hogyan viselkednek, hogyan fogadják ezt az ünnepélyességet. Ki így, ki úgy. Ezt — ha nagyon is formaságnak számít ugyan — kifejezték öltözékükkel is. Volt, aki sötét ruhát vett fel és nyakkendőt kötött, volt, aki kopott farmerjében jelenet meg. Némelyik, ez utóbbiak közül megjegyezte, ha tudtam volna, akkor más ruhában jövök. Nem tudták. De miért is sejtették volna, hiszen nem szoktak hozzá, inkább eszükbe jutott a szülők hajdani „szövege", hogy nem lett belőlük „semmi", elmehettek szakmunkásnak. Szülőket alig láttam az ünnepségen — sajnos. Pedig mennyire másképpen áll a helyzet, mint ahogyan azt sokan elképzelik. Először is: ezekben a szakmunkásképző-iskolákban nevelkedik fel az uralkodó osztály utánpótlása, azé az osztályé, mely a leghaladóbb, amely megteremtette az új társadalmat. Másodszor: mindenki nem kerülhet egyetemre, mert arra semmi szükség nincsen. Vannak arányok, és vannak reális szükségletek. V

isszakanyarodva a formaságokra, a külsőségekre. Véleményem szerint adni kell arra is, mégha nem is a forma, a külsőség határozza meg a tartalmat, a lényeget. Ha az érettséginél oly kirívóan nagy az ünnepélyesség, lehetne akkora a szakmunkások avatásánál is. Vegyük csak figyelembe, hogy az előbbinél lényegében nem egy befejezett állomásról, tanulmányi szakaszról van szó, hanem csak félig-meddig végzett, csak lehetőséget szertlett a fiatal. Vagy tovább megy és egyetemen kap diplomát, vagy pedig beiratkozik a szakmunkásképző-iskolába, és ott szerez magának oklevelet. A szakmunkásképzőt végzett fiatal befejezte tanulmányait, mint képzett ember léphet az életbe. Vessük le maradiságunkat, értékeljük külsőségekben is úgy szakmunkássá lett fiainkat és leányainkat, mint amennyi az ő valódi értékük. Gazdagh István A Belvárosban és Petűfitelepen Népfrontbizottságok úf/áváiasztása Tegnap délután két körzeti népfrontbizottságol választottak újjá Szegeden. A Belváros II. bizottság választási gyűlésén dr. Deák Ferenc elnökölt, a titkári beszámolót dr. Diós József tartotta. A gyűlésen a népfront városi elnökségét dr. Kedvessy Qyörgy professzor, városi elnök, a megyei elnökséget pedig dr. Szökefalvi-Nagy Béla akadémikus képviselte. A gyűlésen részt vett és felszólalt Papp GytiKüldöttség az NDK-ból Dr. Siegfried Beiernnek, a Német Demokratikus Köztársaság közoktatásügyi miniszterhelyettesének vezetésével hattagú küldöttség ' érkezett hétfőn Budapestre, a két ország között érvényben levő közoktatási megállapodás intézkedési tervének megtárgyalására és aláírására. A vendégekel a ferihegyi repülőtéren dr. Gosztonyi János művelődésügyi miniszterhelyettes, továbbá a Művelődésügyi Minisztérium és az NDK nagykövetségének több vezető munkatársa fogadta. ia, a városi tanács elnökhelyettese is. A titkári beszámoló és a hozzászólások után a gyűlés megválasztotta a 45 tagú népfrontbizottságot, melynek elnöke Horváth Dezső, titkára pedig dr. Beretzki Tibor lett. A Petőfi I. bizottság választási gyűlésén Pántya József, a II. kerületi tanácsi hivatal elnöke töltötte be az elnöki tisztet, az% eddig működött népfrontbizottság nevében annak elnöke, Rácz István tartott beszámolót. • Megjelent a gyűlésen Deák Béla, a városi pártbizottság osztályvezetője és Hofgesang Péter, városi népfronttitkár. A petőfitelepiek 37 tagú népfrontbizottságot választottak, ' ennek elnöke ismét Rácz István, titkára újból Rózsa Mihály lett. A Belváros II. bizottság megválasztása feltétlenül jelentős akció Volt városunk népfrontmozgalmában. A Beluarosban mindeddig csupán egy bizottság tevékenykedett, amelynek munkája éppen ezért njeglehetősen nehéz volt. A nagy terület, a rengeteg lakó sok energiát szétforgácsolt. A mostani választások után a Belvárosban két bizottsága fog dolgozni a Hazafias Népfrontnak, s ez várhatóan nagymértékben növeli majd munkájuk hatékonyságát. A körtöltésen kívüli városrészek választási gyűlésein gyakorta elhangzik az a vád, hogy mások a városiak és mások a telepiek gondjai. A petőfitelepi öszszejövetelen egy híján húsz hozzászóló sorolta erre a példákat, s az ellenpéldákat. Mert nem kétseges, hogv a töltésen kívüli részeket a jobb közlekedés, közművesítés, a szociális, kulturális ellátottság szintjének emelkedése hozza közelebb a töltésen belüliekhez, de ezért maguknak a petőfitelepieknek is többet kell tenniük.