Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-14 / 11. szám

2 PENTEK, 1972. JANUAR 14. Téli olimpia, Sapporo s;-'í-í s^l Kemény edzések, SPORT bizakodás Szinte valamennyi NB-s két-két és fél órát dolgoz- Jösa Miklós: — a tavalyi labdarúgó-csapatnál meg- tunk délelőtt is, délután is. kemény edzésmunka alapján kezdődött már a felkészülés Futásból a legnagyobb napi most jóval magasabb szint­a márciusi bajnoki rajtra, adag 17 kilométer volt, ami ről kezdhettük az alapozást, sőt az első és második vo- természetesen különböző mint az előző években, de nalban — NB I, NB I B — résztávokból — 1800, 3000, mindössze egyetlen könnyebb már hetek óla folyik az ala- 3200, 4000, 5000 méter — h&zódás történt eddig, szem­pozás. A SZEOL labdarúgói tevődött össze. A technikai ben az egy évvel ezelőtti a legfrissebbek között vol- elemek gyakorlásához azért 7—8 komoly. sérüléssel. Ta­tak, mondhatni elsőként, a labda is előkerült, és a Ián ez igazolja legjobban már december végén műn- napi programokat kosárlab- az egész évi komoly munka kához láttak, A Tisza-parti da- és kézilabda-, valamint helyességét, stadionban kezdődött az elő- levezetésként kispályás lab- Zámbori Mihály: Most alapozás, majd január else- darúgó-mérkőzések " tették vettem részt először ilyen késő éjszakai Szűcs György mester- változatossá. kemény idényelőtti felkészü­„.. -éget Göteborg- edz? vezetésével a már _ Szegedre érkezésükkel lés,en és bizony , az első na­ban a párosok versenye. A ?vek ota 'smerős teli „ta- az alapozásnak még nincs P°k megterhelem nekem színvonalas viadal szovjet borhelyükre", a hévízi ba- vége> változatlanul napi két frof, v°u- A. kezdetben je­sikert hozott: az első öt he- nyaszudulobe utaztak Ko- „izéssel folytatjuk, délelőtt lentkezo faradtsag utan tini:nMn lyezett között három szov- zel ke.th,etl ..erőgyűjtés" utan tornateremben, délután pe- azonban — ugy erzem - iyen, Hokkaido-szigetenek zik a szerelők a képünkön jet páros is van visszaérkeztek az edzotabor- dig a stadionban, A fizikai uJonc letemre sikerűit ele- egymillió lakosú fővarosa- Iathato nyitott korcsolya­A. páros műkorcsolyázás ból a szegedi kék-fehérek és megterhelés a következőkben get tennem a követeimé- • " "— *-*—" — irim Ó^dn^naPa" Ate^i K,ávl® 5iráig ^tralevő rí^akrabban^elökerüí most héz célt tűztem magam elé, UWv (Szovjetunió) v-!.s_r,1!t-,.íl_.Tifza:plr,tl már a labda is. Külön öröm- ^raretnek _egyelöre_ Ieg- delmei. A japán házigazdák Műkorcsolya CB Szovjef siker a párosban Szerdán a késő éjszakai órákban ért véget Göteborg­A XI. téli olimpia székhe­Az utolsó simításokat vég­420 stadionban folytatják a fel- mei föiTel" valamennyiünket alább kerettag maradni az készülést. hogy a játékosok szorgalma első csapatnál. Az alapozó keret tagja és hozzáállása — idősebbek, egyébként Szeghalmi, a fiatalok egyaránt — kifogás­Hernádi Gyula az olimpiára. SOROKBAN A Forradalmi Munkás- mérkőzést a legjobb nyolc pont. 2. Szmimova, Szurajkin (Szovjetunió) 417,4, 3. Gross, Kagelmann (NDK) 411,3, 4. ^SÍSSS1 '*zegnalml' t. a teteT Kansy, Salzmann (NDK) "ÖDGÉP SK fiatal csatara ta.an. 394,9, 5. Csernvajeva, Blagov ,s' A SZEOL es a játékos — Az első ketkapus edző­(Szovietunió) 394 8 pont egyesülete kozott ugyanis mérkőzést — ha az időjárás _ ' , ' ,„ ' megegyezés történt, amely- nem szól közbe — január regnap a harmadik na- nck értelmében a bajnoki 31-re tervezzük, amikor a P0'1. kezdtek meg áze- idény befejezése utón a vó- nősök—nőtlenek összecsa- Paraszt Kormány sport ér- között. A tavalyi magyar replesüket. sárhelyi labdarúgó a SZEOLr pást rendezzük meg. A kö- demeinek elismeréséül Gu- bajnokcsapat idegenben 91:57 A magyar színeket Al- hoz igazol át. vetkező találkozót tartalék lyás István sokszoros váloga- arányú vereséget szenvedett, mássy Zsuzsa képviseli. A , Hí , (öltött nannV csapatunkkal játszuk, majd tott teniszversenyzőnek, a s az újabb találkozón is a n^'Tó.í ól ról Dobort IsÍván sratost Mezőhegyesre Magyar Népköztársaság vendégek bizonyultak jobb­azonban nem tul jól sike- ... . .. van meghívásunk. Február Sportérdemérem arany fo- ° . „ „„ rült, mert az első két figura itatást 10"én utazunk a kéthetes S adoma- nak" Manca Hovdiv-VM után csak a 4. helyen állt. i^oztaiusi. Jugoszláviai túrára, vissza- nyozta. A kitüntetést csü- Egyetértés 79:62 (39:30). A Délután került sor a nők — Az előző évekhez ha- érkezésünk után Szegeden törtökön dr. Beckl Sándor, VM Egyetértés legközelebb versenyének 3. Kötelező sonlóan most is ideális kö- egy NB l-es csapattal ter- az MTS elnöke adta át. rml..-.r 2n án Budanesten a gyakorlatóra. Az élen ez rülmények között láthattunk vezünk barátságos mérkő- Januar z0'an Budapesten a sem változtatott a sorren- az edzésterv végrehajtásá- zést, és a márciusi bajnoki * Spórta Prága ellen mérkő­den: az EB-cím Védője, hoz. A keszthelyi Agrórtu- nyitány előtti „főpróbát" a zik. Schuba vezet továbbra is. domónyi Egyetemen jól fel- Szegedi Vasutassal tartjuk Bármennyire is az áprilisi Három kötelező gyakorlat szerelt tornaterem állt ren- — fejezte be tájékoztatását Európa-bajnokság az asztali- * után a női versenv állása- delkezésünkre, ahol az ilyen- a szakosztályvezető. tenisz-sport idei legnagyobb ' Végezetül a szereplők" eseménye, addig meg sok Banathy János dr., a kötófifkövetaezi'éTnéhfíy nafy ?e£Pflt SZE°L SC **** labdarU" vélemény- a legjobbak, így többek ko- góinak edzője 1971. évben Vuc L^n _Mtv.ni ^tt.az,Europa "gaban- Az végzett eredményes nevelő Vass Ferenc csapatkapi- Europa-ligaban eddig nyolc tány: — AZ edzőtáborozás mérkőzést játszottak, to­szerintem jól szolgálta a nehéz küzdelmeket ígérő ta­vaszi idényre való felkészü­lést. A tavalyinál jóval eró­sebb megterhelésű munka minden bizonnyal bajnoki ban, Sapporóban február 3- stadion lelátóin. A 4,3 mil­án ünnepélyesen megkez- RÓ dollár költséggel felépült, dődnek a nagy verseny küz- 4(J 00Q néző befogadására al­. ... ... . . kalmas stadionban rendezik mar varjak a világ minden részéből érkező sportolókat, meg a téli olimpia gyorskorcsolya versenyeit. Totózóknak 1 <á*hiiha fosrttráki 53fi 2 kor szokásos „kínzóeszkö­wI'iw /cxteiniwsQfi^ -í TV-T zök": 3 súlyzó, a medicin­Zn^c £) 4839 4 Al- labda- a gumikötél biztosítva E3"^ ^S AIS voltak, a szabadban végzett 1. Bologna—Napoli 2. Juventus— Fiorentina 3. Mantova—Inter. 4. Milán—Atalanta 5. Roma—Torino 6. Sampdoria— Cagliari 7. Varese—Lanerossi 8. Verona—Catanzaro 9. Foggia—Lazio 10. Perugia—Bari 11. Reggiana—Ternana 12. Sorren to—Arezzo 13. Taranto—Catania mássv (magyar) 471,9, 5. Morgenstern (NDK) 447,6 pont. A műkorcsolyázó és jég­munkához pedig ezúttal nagyszerű időjárást is sike­rült kifogni. _ „ „„.„„, ,, — Az edzőtáborozás alap­tánc EB-n ma a program a ,, -xikitnyji.. a, úiiók-é­következö: reggel 8 órától a volt A nők befejezik az ískolagya- P^f®^^^.Jennek korlatokat (további hármat ndpi nlunka jo reszfJ ®nnek „ mutatnak be), majd 19 őrá- megfelelően az erofejlesztő pontokban is meghozza tói bonyolítják le a jégtánc gyakorlatok töltöttek ki- A maj'd a gyümölcsét. Jó kol­szabadon választott prog- játékosok csoportokba oszt- lektxv szellem alakult ki ramját, s „ utána ebben a va különböző megterhelést köztünk, az „újoncok" vala­szómban az ünnepélyes ered- kaptak fizikai erőállapotuk- mennyien beilleszkedtek a ményhirdetést nak megfelelően. Általában közösségbe. Á fociról beszélünk Nem fájó vereség — Az EB ről és a kupákról vábbi 13 még hátra van. A magyarok a szovjet, a fran­cia és a nyugatnémet válo­gatott ellen elért győzel­mükkel a tabella első he­lyén állnak, s rajtuk kívül csak a csehszlovákok veret­lenek még. így rangadónak számíthat a január 27-i prá­gai mérkőzés, amely fontosa végső sorrend miatt. Mint ismeretes, a labdarú­gó A keret mellett a B ke­ret is külföldön akar felké­szülni az idényre. Dr. Lakat Károly játékosai egyelőre munkájáért az MLSZ-től pénzjutalomban részesült. 1 x 1x2 2 x 1 1 x 1x2 1 1 2 x 1 2 J 1 , Z A pótmérközések tippjefa 1 x 2, 1, 1. Tájékoztatásul közöljük, hogy a Sorren to valamennyi mérkőzését Nápolyban ren­dezi. összegezve: érdemes, sőt Nehéz mérkőzés lesz, de ez azonban kiubjukban folytat­xiikKÓ«7.f>rii knninlv csana- nem azt. lelenti. hoev re­Hanyféleképpen lehet ne vezni egy lubdarúgó-mérkő- szükségszerű komoly csapa- nem azt jelenti, hogy re zést? A szerdai spanyol— tok ellen gyakorolni a felké- ménytelen a Dózsa helyzete. Jak az edzéseket, mivel a magyar.t éppen négy jelzővel szülés időszakában, lehetőleg Sőt! Az utóbbi évek kitűnő túráról és az indulás idő­illetlék. Előkészítő, is volt, minél többet. A 800 méteres játékával kiüthetik a skóto- pontjáról még folynak a tár­valoqatott is, no meg leg- sikfutó sem 400-on készül kat. inkább hivatalos baratságos. versenyekre... Az UEpA kupában isme_ A Madridból érkezett tudó- * rős együttest kapott a Fe­sitesok szerint jó kozepea renevóros. Tavaly nyáron színvonalon néha élvezetes Csapataink sorsolasarol Szabadkan a Fradi 1:0.ra játékot is hozott ez a talal- Nehez dolga lesz a Dozsanak ,,„„,„ „ a'Q„QÍD„„ gyalások. Gőczi István, a Vasútfor­galmi Szakközépiskola ne­'M a _ „. ,, , _ "t"" verte a Sarajevo Zseljezni kozo Akartak fiaink, mégis a Celtic ellen. Biztosan gyoz t Talán ezért gondolják „vedikes tanulója. aki kikaptak. Most szinte adódik a Fradi, és nem jelenthet n.f,,(„tt" múrközú*- gyeQ1Ke wnuioja, aKi a kérdés: akadalyt válogatottunknak „ekezt atalálkozÓt A ste- SZÉF megyei bajnoksagot - Miért kellett vásárrá ^^^„VnkVr^íS^á gediek gyakl"a" láthatják a nyert férfi röplabdacsapata­vinni a „bőrünket", az ala- £ » jugoszláv televízióból a sza- „ak játékosa, meghívást ka tizenvalahanyadik .i iVtoVA^ErlE rajevóiak kemény, de euró- ... _ x u:.Zürichben az UEFA-sorso- „oi „irlWS „ pozas pai szintű játékát, s ez már napján, pláne hivatalos, or- lásáró. eevenesben táiéko- , szágok közötti mérkőzésen? ag^d®bol Később flgyelmeztel­Presztízsveszteség lehet a löbbekkcl beSzélgettünk, ál- Tehát némi latolgatás pott a röplabda utánpótlás­válogatott keret edzéseire.. vereseg, nem konnyelmuseg talaban csak a Dózsal féitik. után hírből vagy „személye ez- Természetesen senki sem sen" ismerve ellenfeleinket Az aggályok közül csupán sem lat a jövőbe, nem lehet megállapíthatjuk, a vereség „jött be", bár dön- biztosra tippelni. Többször csapatunk dolga (4 kévésoMjegy nyertes számai: 17. sz. ABC-áruház, ÚJSZEGED. tetlen is lehetett volna. Ezt elhangzott: bármely kupá­a vereséget azonban a fel- ban vagy bajnokságban a készülés legkezdetén szen- negyeddöntőbe jutásért küz­vedtük el, s olyan tizenegy- dő csapatok között nincs tői, amelynek tagjai a baj- nagy tudásbeli különbség, noksag közepén tartanak, tehát csínján kell bánni az tehát jó formában vannak, önbizalommal. Felelőtlenség, Presztízsünket nem érte könnyelműség volna lenéz­csorba. Mindenki tudja, hogy ni bármely ellenfelünket is. milyen feladatok előtt, áll Igaz, hogy a román váloga­válogatottunk (EB, VB), s tóttól még nem kaptunk ki, tudják azt is, ha a díjmér- de az utolsó egymásközti kőzéseken sikerrel akarunk mérkőzés óta 14 év telt el, könnyű a BEK-ben, az UE FA-ban és az EB-ben. Ács S. Sándor Tegnap este Budapesten a egyik Sportcsarnokban 1000 néző sem lesz elöu játszották le a VM Egyetértés—Marica Plovdiv (bolgár) nói kosárlabda Európa Kupa visszavágó Ifjúsági sporttelep Bordányban szerepelni alaposan fel kell s a közel másfél évtized alatt Társadalmi munkával az sokra egyaránt alkalmas -P próbálgatni nem egy nemzetközi sikert "ttorok ..Nekünk épülsporttelep, amely az iskolai a alkalmas ért el Románia. Legutóbb n mozgalmahoz csatlakozva if- tornaorak eredmenyesseget jusagi sporttelep készül Bor- es a kozseg fiataljainak dány köjpontjában, az isko- sportéletét egyaránt segíti la mellett. Úttörők, KISZ- majd. A körülbelül 200 ezer fiatalok és a társadalmi forint értékű társadalmi szervek együttműködésével munkával épülő telepet az májusban készül el a külön- idei gyermeknapon járási féle labdajátékokra és más versenyekkel és helyi be­szabadtéri sportíoglalkozá- mutatókkal avatják föL készülnünk, s kell erőnket arra csapat ellen. Most a spa- mexikói VB-re is kijutott, nyol válogatott volt „kéz- amit mi csak a tévéből lét­nél". Semmit sem ért volna tunk. egy gyenge gárda, netán ha- Az Újpest csupa BEK­todrangú klubcsapat ellen győztes társaságba jutott, s focizni és nyerni, mint ahogy éppen az 1966—67. évi ku­értéktelen a Pegaso elleni panyertes Celtic ellen kell 10:1 arányú győzelmünk is. bizonyítaniuk a liláknak. I. díj: 4 személyes- kávéfőző, kávéőrlővel és kávéval: 033 290. II. díj: kávéőrlő, kávéval: 001 108, 237 858. III. díj: kávéfőző, kávéval: 001370, 045 745. Va kg kávét nyertek: 001 220, 001 912, 001 960, 003 258, 016 015, 017 820, 018 545, 019 481, 023 333, 023 483, 025 116, 025 541, 031 056, 031 384, 033 638, 034 873, 039 819, 046 937, 047 562, 048 937, 049 202, 210 608, 211000, 212 200, 212 308, 216 330, 219 115, 223 423, 223 668, 224 588, 224 837, 224 901, 228 517, 246 002, 261 299, 261 470, 262 454, 262 561, 262 844, 263 074, 267 581, 268 240, 268 472, 268 954, 274 303, 279 329. V sz. áruda SZÉCHENYI TER. I. díj: 4 személyes kávéfőző, kávéőrlővel és kávéval: 011 115. II. díj: kávéőrlő, kávéval: 205 445, 218 368. III. díj: kávéfőző, kávéval: 011056, 218 772. í/2 kg kávét nyertek: 000 107, 003 899, 005 515, 005 531, 006194, 007 585, 008 501, 011 281, 012 348, 012 527, 012 656, 012 736, 017 472, 020 307, 022 798, 023 162, 024 683, 029 511, 030 459, 028 375, 028 379, 028 401, 028 458, 041236, 041625, 041 861, 043 809, 043 877, 047 064, 204 481, 205 083, 205 185, 209 115, 209 744, 214 528. 217 213. 218 301, 224 266, 235 507, 236 048, 237 640, 238 492, 260 235, 264 063. Az esetleges számhibákért, szíves elnézésüket kérjük. Az érvényes, pontos számok a nevezett árudák kira­kataiban is megtekinthetők. A nyeremények január 31-ig átvehetők.

Next

/
Thumbnails
Contents