Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-01 / 1. szám
io SZOMBAT, 1972. JANUÁR l. Mérlegen a Szegedi Spartacus szereplése Három csoportban bajnok a Radnóti Az Országos Középiskolai Kosárlabda Bajnokság megyei döntője befejeződött. A. küzdelmek kitűnői szervezés és kifogástalan játékvezetői közreműködés mellett .folytak le. A Radnóti Miklós Gimnázium diákjai az elmúlt évhez hasonlóan kitűnő teljesítményt nyújtottak és általában nagy kosárkülönbséggel győztek ellenfeleik ellen. A csapatok első helyezettjei továbbjutottak a területi döntőbe. Helyezések: Fiú I. korcsoport: öt középiskola vett részt a küzdelemben. 1. Radnóti Miklós Gimnázium, 2. Hódmezővásárhelyi Bethlen Gimnázium. 3. Rózsa Ferenc Gimnázium. Leányok I. korcsoportjában ugyancsak 5 iskola diákjai versenyeztek az első helyért. A csoport' bajnoka: Radnóti Miklós Gimnázium, 2. Közgazdasági Szakközépiskola, 3. Élelmiszeripari Szakközépiskola. Fiú II. korcsoport Indult 3 középiskola. 1. Radnóti Miklós Gimnázium, 2. Hódmezővásárhelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola, 3. Hódmezővásárhelyi 602. ITSK A leányok n. korcsoportjában 5 iskola tanulói versenyeztek. (A Radnóti Gimnázium csapata nem indult). A bájnokságot a Tisza-parti Gimnázium szerezte. meg. 2. Közgazdasági Technikum, 3. Hódmezővásárhelyi Frankéi Leo Közgazdasági Szakközépiskola. A bajnokság közel 200 játékost foglalkoztatott, s csak sajnálni lehet, hogy a szűk termek miatt kevés szurkoló élvezhette a mérkőzéseket. De még így is jó propagandája volt ez a bajnokság az ifjúsági kosai-labdasportnak. S-zegyrd egyetlen NB l-es labda játékos csapata a Szegedi Spartacus női röplabdaegyüttese az összevont mezőnyben a kilencedik helyen végzett. A csapat vezetői a bajnokság kezdetén a hetedik hely megszerzését tűzték ki célul, ezt azonban nem sikerült elérniök. A körülményeket vizsgálva azonban ez a helyezés is kedvezőnek mondható, mert enynyi gond és probléma még soha nem adódott a szakosztály házatáján, mént az idén. Vegyük sorra a második forduló történetét Az őszi idényre való felkészülés bonyodalmakkal kezdődött: Horváthné és Budanovicsné nélkül volt kénytelen edzőtóborba utazni a csapat E két játékos kiválása erősen éreztette hatását, mert „vezetőegyéniségek" nélkül maradt az együttes. Az egri alapozáson Hegedűs Ferenc edző a meglevő keret játékosaiból igyekezett megszüntetni a veszteséget s egyben elkezdődött a befutós rendszer megtanulása, s több modern játékelem begyakorlása. Az egri NB Il-es együttes kitűnő edzőpartnernek bizonyult Az eredmény mégsem volt megnyugtató. A sikertelen prágai szereplésen — szerencsére még időben — kiütköztek azok a hibák, amelyek a hazai NB Ies szinten is kudarcot jelentettek volna. Kiderült hogy a két játékos távozásával erősen fellazult a játékfegyelem. s az utánpótlás hiánya mint súlyos gond nehezedik a csapatra. Patik Aranka ugyan visszajött — de nem tudta azt a formát nyújtani mint régen. Belovai Mária sem találta meg már a helyét a csapatban. Szerencsére a nyitány az Európa-bajnokság miatt, a szokottnál másfél hónappal később kezdődött, s így volt idő arra, hogy a prágai sze replés tanulságait levonva erősödjék a csapat. Az „utófelkészülék* nem is volt hiábavaló. A lányok derekasan küzdöttek, nagy becsvággyal játszottak. Ezt igazolja az Almásfüzitő, a Bp. Egyetértés, a BSE, a Bp. Díjbeszedők, a Ganz-Villany és a győriek ellen elért győzelem. Még a nagy ellenfelek — Bp. Dózsa. N1M stb. — ellen is elfogadhatóan küzdöttek. Sajnos azonban, a második forduló közepétől idegessé vált a csapat, s Eszes, Tóth Margit és Szoboszlai betegsége is elősegítette a csapat letörését. A csereproblémák és az idegfáradtságok fokozták a viszszaesést. Ennek is köszönhető, hogy a szegedi lányok a Nyíregyházi Spartacus ellen formán alul játszottak, s a bajnoki fordulók legroszszabb játékát nyújtották Székesfehérvárott. S e két mérkőzés elvesztése lett az oka, hogy a Szegedi Spartacus nem tudta megszerezni a hetedik helyet, azaz a vidék legjobbja címet. A játékosok közül a legjobban szerepelt Tóth Julianna. A további sorrend az első öt helyen: Tóth Margit, Molnár Mária, Bozsik Mária és Eszes Márta. Hegedűs Ferenc edző lelkiismeretes és energikus munkát végzett. hogy ezt a helyezést el tudja érni. A bajnokság befejeztével azt is elmondhatjuk, hogy az összevont bajnokság kiállta a próbát. A közönség kitűnő együtteseket láthatott Szegeden, s egy-egy fővárosi „nagycsapat" szegedi szereplése egyben „hírverő mérkőzés" is volt a röplabdasport számára. összegezve az év eredményeit még el kell mondani: annak ellenére, hogy az NB l-es együttes nem tudta elérni a várt szintet, az utánpótlás rendszeressé tételé ben azonban nagyot lépett előre a szakosztály. A Radnóti Gimnázium sportköre biztosította 40 tanuló személyében a bázist. Markovics Endre edző vezetésével nagyszerű munkát végeztek az ifik, s minden jel arra mutat, hogy másfél-két év múlva tehetséges lányok állhatnak a háló mellé. Ezt bizonyítja az is, hogy a nemrég szervezett újonccsapat megnyerte a városi középiskolai röplabda-bajnokság első fordulóját. S ebben a helyzetben volna igazán nagy szükség arra, hogy a Magyar Röplabda Szövetség az NB l-es együttes mellett ifjúsági csapatot is indíttasson, s a felnövő utánpótlásnak játéklehetőséget biztosítson. S mindezek mellett jó volna, ha a szövetkezetek vezetői is mindannyian komolyabban vennék az NB l-es csapatuk létét, s több anyagi, de mindenekelőtt nagyobb erkölcsi támogatást nyújtanának, s mind kevesebb helyen fordulna elő, hogy a szövetkezeteknél levő — már igazán kevés számú — játékos felkészülése elé is akadályt gördítenek. Az 1972-es év — elsősorban a cserejátékosok hiánya miatt — még nagyon izgalmas lesz a bajnokságban, de később majd érezni lehet már a felnövő utánpótlás segítségét. Kemény és fegyelmezett fel készülésre van tehát szükség. A csapat január végén Almásfüzitőre utazik edzőtóborba, 15 fős kerettel. Az elnökség — annak érdekében, hogy a csapat biztosabban bent maradjon az NB I-ben, ami egyben Szeged város érdeke is — két játékos átigazolását kérte két egyesülettől. Reméljük, kérésük megértésre talál. Banfalvy József Az év szegedi csapatai Sikeres évet zárt a Volán SC Balról jobbra állnak: Kovács Iván edző, Tripolszky, Mocsai, Pásztor, Kővári, Csáky, Fülöp. Guggolnak: Forró, Varga, Ábrahám, Baranyai, Giricz, Hollós Az év szegedi csapatai között eddig többnyire az első helyen végzett klubokat mutattuk be olvasóinknak. Most viszont a hatodik helyezett szegedi Volán SC NB I B-s kézilabda-csapatóra esett a választásunk. S hogy miért, azt a csapat 1971-ben elért eredmenyei bizonyították. Sokan emlékeznek még, amikor két évvel ezelőtt csupán egy gólon múlott a Volán bennmaradása a B osztályban. 1971-ben viszont már középcsapattá erősödtek, hiszen 12 klub közül a hatodik helyet sikerült megszerezniük. A sikerekben nagy része van Kovács Iván ecfeő szakmai munkájának. A nyári Fesztivál-Kupában nagy meglepetésre a Volán két NB l-es csapat — Csepel, Vasas — előtt szerezte meg az elsőséget. Ügy, hogy a Csepelt 17;ll-re. a PartiNyolc szakosztályból — egy Nehéz helyzetben a szőregi sport zán Zentát 25:17-re legyőzték. a Bp. Vasassal pedig 17:17-es eldöntetlenre, játszottak. Kitűnően szerepel tele a szolnoki Olajbányász Kupán is. ahol a második helyet sikerült megszerezniük. A Volán nagy terveket kovácsol, hiszen két-három éven belül a legmagasabb osztályban szeretnének szerepelni. Kívánjuk, hogy már az 1972-es évben közelebb jussanak tervezett elképzeléseikhez. Asztalíteniszhírek Kiesési osztályozót játszott a Szegedi Kender NB Il-es . női együttese a miskolci lányokkal. Sajnos, a Miskolcon megrendezett mérkőzésen 9:4 arányú vereséget szenvedtek a szegediek, s így elbúcsúztak az NB Il-es bajnokságtól. A Kender NB l-es férficsapatának is osztályozót Hat-nyolc evvei ezelőtt két vállalatból beválasztani em- az üzemek összefogása révén kell játszania, ugyancsak a bereket Ez sikerült, bár bizonyára sikerülni fog. bentmaradásért Ellenfelük a megállapítható, hogy a pe- Újabb szakosztályok létre- Pénzügyőr csapata lesz. A dagógusok_ hiányoznak a ve- hozását nem tervezik, egye- találkozót január 8-án. vagy lett Kasza lőre csak a labdarúgással 9-én rendezik Pécsett sportkör is működött Szőregen: a Termelőszövetkezeti SE és a Rákóczi VSE. A községben akkor fejlett sportélet alakult ki, nyolc sportággal foglalkoztak, tehát nyolc működő szakosztályuk volt. A TS-ek anyagi támogatása sokat jelehtett, a termelőszövetkezetek is sezetésből. Elnök Péter, elnökhelyettes Szántó foglalkoznak. Semmi akadáSándor, a vezetőségi tagok: Sári János, Kárpáti István, Döme Balint, Kloffer Ferenc es Nagy László. Az új vezetőség elhatágítették a sportot és ezért rozta, hogy minél előbb renlya nincs azonban annak, A hagyományokhoz híven, hogy csekély anyagi támo- jövőre is a Szeged város felgatóssal birkózóik tovább nőtt asztatlitenisz-bajnoksáíolytassák az edzéseket. Más gával kezdődik Szeged újsportágakkal csak olyan évi sportprogramja. A mérVasutas-atléták az edzőtáborokban A Szegedi VSE atlétikai szakosztályában már évek óta eredményes nevelőmunkát végeznek. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a különböző válogatott keretekbe tizenegy versenyzőjük kapott meghívást Közülük az új év első napjaiban hatan utaznak el Budapestre, illetve Tatára edzőtáborba. Kakuszi Ferenc mesteredző tanítványai közül Antal Andor gyalogló. Tégla Ferenc diszkoszvető az olimpiai keret Grandpierre Csaba gyalogló az A válogatott keret Laska! Ágnes és Varga István középtávfutók az utanpótláskeret edzéseire utaznak el már a hétfői napon. Kertész Ferenc edző neveltje, a még ifjúsági Almási László (kalapácsvető) ugyancsak az utónpótláskeret edzőtáborába hivatalos. ÜjSág még az SZVSE atlétái körében, hogy Kakuszi Ferenc mesteredző az 1971. évben nyújtott jó munkájáért az MTS Országos Tanácsától a napokban elismerő oklevelei: és pénzjutalmai kapott. j Visszapillantás 1971 októberében történt Dorozsmán, amikor a községi csapat a Makói TVSE-vel mérkőzött. A szövetségi ellenőr bement a vendegek öltözőjébe, de hamarosan kijött. — Maguk ekkora kazánt működtetnek az öltözőben? Nagy a meleg odabent... A mellette álló dorozsmai vezető tréfásan megjegyezte : — Kcrem. mú DOKOZ SMÁN már a mérkőzés előtt puhítjuk az ellenfelet... (Magyarázat: a fürdővíz melegítésére szolgáló kazánt a vendégöltözőbe szereltették be a dorozsmaiak.) Azután az is feltűnt, hogy a helybeli labdarúgók csak későn mennek ki az öltözőből a pályára. — Mit csinálnak bent? — kérdeztük. — Ez is - a mi specialitásunk. — kaptuk a választ, — Mindegyik mérkőzés előtt legalább negyedóráig magyarázzák a játékosoknak, hogy sportszerűen játsszanak. Nincs is nálunk kiállítás... Talán ez a magyarázata annak, hogy Dorozsma felnőtt, ifjúsági • és serdülő csapata is első között van a sportszerűségi versenvben. H K. különösen a Tsz-sportkörben végeztek eredményes nevelő munkát A régebbi szőregi atléták és birkózók például most is erősségei a szegedi szakosztályoknak. Valamikor NB Il-es női röplabdacsapatuk volt de az is már a múlté, mert főleg a Rákóczinál az utóbbi években nagy volt a visszaesés, a Tsz SK pedig megszűnt A jelenlegi helyzet elszomorító. 197 l-re már csak a labdarúgócsapat maradt meg Szőregen, de az őszi idény közben azzal is visszaléptek a megyei II. osztályú bajnokságból, hogy működésüket szüneteltetik. A szünet azonban csak, néhanv hétig tartott, mert „visszakéredzkedtek", és most | tovább játszanak. Elmaradt! mérkőzéseikre is mind sor kerüi majd a tavaszi idény kezdete előtt . * Szó van arról, hogy birkózó-szakosztályuk is újból megkezdi működését. A művelődési otthon termében ott van a szőnyeg, fiatalok is lennének, akik járnának edzésekre. akadna edző is. csak a megyei TS anyagi segítségére lenne szükség. Remélhetőleg a támogatós 1972-re megvalósul. Nemrégiben Szőregen is megtartották a vezetőségválasztást. és azon az eddigi vasutas-egyesület helyett községi sportkört alakítottak, Rákóczi SE néven. A MÁV már semmi támogatást sem nyújtott az utóbbi időben, ezért az elszakadas nem esett nehezükre a községieknek. Az űj elnökségbe igyekeztek mindegyik helybeli dezi a klub anyagi helyzemértékben tudnak foglalkozni, hogy a községi spartatét. Ez a legfontosabb fel- kiádokon elindulnak, adat, ami a községi tanács és M. K. kőzések a Dugonics utcai iskola tornatermében, január 2-án reggel nyolc órakor kezdődnek. Á legnagyobb öröm ... A doktornő: „Bíró sporttárs, forduljon el. legyen szíves, inert ez nem magának való látvány!..." Azt mondják a női labdarúgókra, hogy azért viselnek gyakran nadrágot, mert lábuk kék-zöld. Ügy megviselik őket a mérkőzéseken előforduló kisebb-nagyobb szabálytalanságok, hogy kénytelenek eltakarni sérüléseiket ... Ennek ellenere egyre több híve akad ennek, a kemény, férfias sportnak a gyengebb nem körében *>. A lányok inkább lemondanak a többi szórakozásról, a presszóról, a moziról, sőt esetleg az udvarlásról is, csakhogy a pályán lehessenek. Amint mondják: „nekünk is legnagyobb öröm a labda kergetése, de különösen a gólszerzés, és ezért az örömért mindent megteszünk..." A szakemberek- véleménye szerint általában egy év kell ahhoz, hogy egy lányból eiég jó labdarúgó-játékos legyen. Persze nagy előny az edzéseken, ha valaki már valamilyen más labdajátékkal előzőleg komolyan foglalkozott. Persze, a női labdarúgók sem^ angyalok, és néha-néha az ő mérkőzéseiken is — ahogy mondani szokás — elszabadul a pokol... A küzdelmek hevességére jellemző, hogy Budapesten már kiállítás is előfordult.