Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-08 / 6. szám

SZOMBAT, 197!. JANUAR 8. „Nekünk is jő, meg a vállalatnak is" Életérzéssé vált már a szo­cialista munka verseny a gyárakban dolgozó emberek között. Azért kezdem ezzel, mert amikor megkérdeztem Szécsi Istvánnét, a Szegedi Fémipari Vállalat munkás­nőjét, hogy szükségesnek tartja-e a brigádokat, azt fe­lelt, hogy ha nem lenne bri­gád, ki kellene találni. Szé­csinéék hat évvel ezelőtt „ta­lálták ki", hogy brigádot ala­kítanak a szerelő műhely­ben. Kollektívájuk a Május 1. nevet viseli, de mellé kell írjanak egy római kettes szá­mot, mivel hasonló nevű bri­gád van a vállalatnál. A megalakuláskor Bévárdi Gyula volt a brigádvezető, amikor nyugdíjba ment, Gu­ti László vette át az irányí­tást, most pedig Fekete An­tal művezető a „brigadéros". * A brigádról: a szerelőmű­helyben dolgoznak, négy fér­fi és négy nő jelenti a tag­ságot. A férfiak kivétel nél­kül szakmunkások, a nők be­tanított munkások. Hosszú ideje már, hogy az „Ikarus­program" keretében az autó­buszok tetőszellőzőit készí­tik, s így közvetve részt vál­lalnak gazdasági életünk egyik igen jelentős ágazatá­nak fellendítésében és mun­kájuk eredménye nemcsak idehaza, hanem külföldön is megjelenik a nagy közönség előtt. Erre büszkék mind­annyian. Fekete Antalék brigádja a termelő üzemrészek verseny­ző csoportjai közül az el­ső helyen álL Bár a szere­lőműhely másik szocialista brigádja nagyon szorongat­ja őket, tartaniuk kell for­májukat, ha továbbra is az élen akarnak maradni. Ta­valy elnyerték az ezüst ko­szorús brigádjelvényt. A brigád tevékenységében több minden meghatározó szerepet játszik, de a sok kö­zül első helyre kívánkozik áldozatkészségük, megértő szeretetük mésok Iránt. A társadalmi munka és a tár­sadalmi funkciók viselésé­ben is élen járó brigád az övéké. Lapozgattunk a nap­lójukban, s már az első ol­dalakon ott láthattunk egy megállapodást, melyet a Bo­ross József utcai óvodával kötöttek. Hihetetlen szorgalommal segítették, támogatták a kis­gyermekek otthonát. Csupán az udvari játszótér felszere­léseinek festésére, javításá­ra 68 órát szenteltek. Kará­csonykor a kis óvodások el­mentek a fémipari vállalat­hoz és kedves műsort adtak a szocialista brigádoknak, akik egy-egy szelet csokolá­déval „hálálták" meg a pro­kednek, azonos véleményt alakítanak ki. Most négyen is kérték a felvételüket bri­gádjukba. — A legközelebbi brigád­gyűlésen megbeszéljük és azt hiszem fel is vesszük dukclót. A brigádok gyer- mind a négy munkatársat, mekszeretetét jelzi, hogy a Londoni körúti nevelőotthon apró lakóit is megajándé­kozták: összegyűjtöttek 3300 forintot és azon játékokat vettek és egy kis narancsot. * Munkájukról: tervüket 120—140 mondja a brigád vezetője. Érdeklődtem, hogy milyen feltételeket szabnak a je­lentkezők elé? „Feltétel? Kérem, a teljesítmény legyen 100 százalék fölött, fegyelme­zett munkavégzés, tehát sem termelési késés, sem hiányzás nem százalék lehetséges, rendezett élete között teljesítik, s így a ke- legyen a leendő brtgádtag­resetük is elfogadható. Gutái éves átlagban 2500—2600 fo­rint között keres, Szécsiné fizetése is közel jár a két­ezerhez. A munkáról így val­lanak: Fekete Antal: — Régóta dolgozunk a szakmában, s arra törekszik az ember, nak odahaza és az üzemben is. S még egy, legyen az il­lető érdeklődő a közügyek iránt, támogassa a ml poli­tikánkat", — mondják közös akarattal az előfeltételeket. Őszintén szólva, nem is oly könnyű feltételek ezek. Er­re így válaszolnak: — Mi hogy mindig valamivel töb- mind ilyenek vagyunk, saki bet és jobbat adjon kl a keze közöttünk szeretne lenni, az alól. Ez tudniillik nekünk is is vállalja ezt a „ritmust". Feljegyeztem néhány tár­sadalmi funkciót a brigádta­gok nevei mellől: önkéntes tűzoltó, szakszervezeti bizal­mi, szb-titkár, munkásőr, munkavédelmi felelős, s így tovább. jó, meg a vállalatnak is jó. Persze tovább is göngyölít­hetem a dolgot, hogy a nép­gazdaságnak sem mindegy. Legutóbb például az Ikarus képviselői lejöttek, hogy ad­junk, de nagyon gyorsan leg­alább húsz darab tetőszellő­zőt, mert ott állnak a kész autóbuszok, a külföldi átve­Jó a közérzetük? Egyönte­vő úton van. Megcsináltuk a tű. Igennel felelnek „Külö­nösen amióta uj emberek ke­rültek a. vállalat élére. Érez­zük, hogy törődnek velünk. Sok minden előnyösen válto­zott. Például alig akad kilé­pő a cégtől," Apróságok: kö­zösen előfizetnek a Népsza­badságra, a Brigádéletre, kö­zösen játszanak a lottón, hi­vatalos és nem hivatalos bri­gádgyűlést tartanak, a nem kért mennyiséget, Szécsi Istvánné: — A beta­nított munkás szakértelem­mel végzi feladatát. Garan­táljuk az elfogadható minő­séget. Az elkészített termé­ken rajta a nevünk, vállal­juk a felelősséget érte. Guti László: — Eredeti szakmám villanyszerelő, de hegesztő vagyok. Előfordul, .... , , . . hogy hibás a darab, amelyet blvataTlos egy k's P°harazga­hegesztettem. El is lökhet­ném tovább, de nem teszem. Azonnal kijavítom, rendbe­hozom a hibát. Az az igaz­ság, hogy aki önmagát be­tás. Nem feledkeznek meg egymás névnapjáról, s egy­általán egymás gondjairól, örömeiről. — Ahogyan jó érzést je­csüli, az becsüli a munkáját Jent ,a 8zéPen e]yégze" ,mun" is, azt a termeltet, amit ép- kaVugy ^ érzést vált ki az _ * íim KqvIson o f al űmuróii ic n pen készít, megmunkál. emberben az elismerés is, a ATröcÍallste"munkaver- íutalT ~ P10,"^3 Ff kete Antal. Szécsiné még hozzáteszi, hogy odahaza is örülnek a család tagjai, ha megtudják; oklevelet, jutal­mat kapott a szorgalmasan senyről egyhangúan azt mondják, hogy nagyon jó a mostani forma, s a legstabi­labb alapja a mozgalomnak a brigád, amely összetartja az embereket. „Szegényebbek végzett munkájáért. lennénk, ha nem lenne bri­gád a műhelyben.!" Példá­zódunk. Ők nyolcan vannak, de nyolcan dolgoznak körü­löttük ls. Van-e valami kü­lönbség? Óriási. — vallják, hiszen ők együttesn csele­S mi lesz az arany jel­vény után ? Talán elnyerik a vállalat kiváló brigádja cí­met. Ahogyan most nekilen­dültek és együtt vannak, aligha lesz akadálya. I. G. Eladó egy garanciás 8,2 tonnás Panther autódaru Érdeklődni: Szegedi TÜZEP Váll. Szeged, Cspngrádl sgt. 12., II. emelet 15. Teleion: 15-645/72 mellék. Naposcs be Január—íebruár hónapra. 500 db-os rendelést házhoz szállítok. Marx tér, utu'.só pavilonsorban, a kék pavi­lonban. xS. 368 207 Zseb- és táskarádiók érkeznek a Szovjetunióból Az Elektroimpex szerző- szerződés értelmében 2,2 dést írt alá a Maspriborintorg millió rubel értékű híradás­szovjet külkereskedelmi technikai berendezést szállít egyesüléssel, amelynek alap- a magyar vállalat a Szovjet­jén az idén 232 ezer tran- unióba. (MTI) zisztoros rádió érkezik a Szovjetunióból. Ebből több mint 150 000 a hazánkban már igen kedvelt Sokol, a többi az ugyancsak népszerű Orbita, Vef és még további négyféle zseb- és táskarádió. A rádiók szállítása az első negyedévben kezdődik. A rádióimport-szerződésse! egyidejűleg az év egyik leg­nagyobb exportrnegállapodá­sát is aláírta az Elektroim­Új határ­átkelő állomás épül Űj határátkelő állomás építése kezdődött el Rába­füzesen. A forgalmas nyu­gati „országkaput" évente több mint százezren lépik át. Ausztriai és más közép­és nyugat-európai országok­ból nagy számban érkeznek itt turisták Nyugat-Magyar­országra, a Balatonra és a fővárosba. Hazánk és a szom­szédos Ausztria közötti áru­csere-forgalom tekintélyes része is rajta keresztül bo­nyolódik le. Az 1973-ra elkészülő mo­dern állomást a Győri Ter­vező Vállalat soproni irodá­jának tervel alapján a Vas megyei Állami Építőipari Vállalat építi. (MTI) Kapós a hagymaolaj A tisztítás után igen nagy mennyiségű a visszamaradó anyag a Csongrád megyei MÉK szárítóüzemeinél a vö­röshagyma feldolgozásának során. Egy új kísérlettel most ezt a vöröshagyma-„mellék­terméket" próbálják haszno­sítani. A vállalat Szatymazon kí­sérleti jelleggel egy 15 má­zsa befogadóképességű víz­gőzdesztilláló berendezést helyezett üzembe, amellyel tiszta vöröshagvmaolajat ál­lít elő. Az olaj kizárólag „hulladékból", vagy kereske­delmi forgalomra alkalmat­lan vöröshagymából készül, a hagymában levő hatóanyag desztillációs kivonásával. Igen értékes, és főként a nyugati országok gyógyszer­és élelmiszeriparában van iránta kereslet. Lehet egymillió forinttal több? Ember legyen a talpán, de közben ajtókra, abla­aki eligazodik ebben a do- kokra annyi pénzt szántak. logban. A történet a követ­kező: a Szőreg és Vidéke Általános Fogyasztási és amelyből a legsilányabb minőséget sem lehet besze­rezni. A lakatosmunkákra Értékesítő Szövetkezet el- a tervek szerint 108 ezer határozta, hogy Szőreg forint elegendő. A valóság: nagyközségben, a „Rádóval a DÉLÉP 393 ezret, a já­szemben" egy új ÁBC-áru- rási ktsz 250 ezret kér eze­házat épít, A leendő épület kért a munkákért. Ugyan­tervezését megrendelték ez a helyzet a villanysze­relési munkák tervezésénél is. A megadott számok 134 A ter- ezer forintról beszélnek, de gyors a Szegedi Építőipari Válla­ezren alul szóba a szőregiekkel, a 1970. december 18-án a Csongrád megyei Tanácsi Tervező Vállalatnál vezők viszonylag munkát végeztek, mert hat lat 340 hónap múlva el is készí- sem áll tették az áruház terveit. Az ktsz 300 ezerért elvállalná. építkezést különben meg is kezdték Szőregen. Mi a baj? A szövetkezet vezetői' Summa summárum: va­lahogy így jön össze a le­endő szőregi ÁBC-áruház nek fáj a koponyájuk, hogy eredeti összegéhez képest lesz-e egyáltalán ÁBC-áru- az a kerek egymillió fo­ház a községben, vagy rint hiány. Mit is mond­hiányozni fog a C betű a junk az egészhez? A terve­sor végéről, mivel a terve- zőket is nehéz helyzetbe zők igen „lezserül" számi- hozza az az áringadozás, tották ki a költségeket, olv- amelv a beruházási piacon annyira, hogy az éoittetők jelenleg megvan. Sajnos, az most kerek egymillió fo- ingadozás kifejezés nem is rintot keresgélnek valahol, pontos, mert csak felfelé Hogy miért, azt pontosan ingadozik az ár. De abban tizenhárom megjegyzésük- a szőregieknek kell igazat bői könnven kiolvashatjuk, adnunk, hogy ekkora elté­A tervezők — Borbély Gá- résnek aligha van mentő­bor osztályvezető jelentése öve. A tervezők legalább szerint — nem számítottak annyira tudiák és ismerik semmi költséget az építés előkészítésére, sem pers­pektivikus ábrát, sem or­ganizációs tervet nem ké­szítettek, így például az énítőanyagokat is távolabb a napi „niaci helyzetet", hogy terveikben arra fel­hívhatnák a megrendelő figvelmét. Az ilven aláter­vezéseknek semmi értel­mük nincsen, hiszen nem tároliák, amely jelentős fu- vatami közös kasszából, fe­vnrköltaéget Igényel. De a neketlen zsákból teremtik fuvarozásnál is eltérések elő az énítkezésl kn1tsé»e­vannak a génkocsi és a lo- ket, hanem a ma,guk nén­vas kocsi díjai között. A zére fejlesztenek a sző-eci tervezettnél háromszor vezetők, akik Jelen eseJbop annyi ,földet kell kiter­melni, ez is plusz kiadás lesz, amely még tovább becsaova érzik maeuket. hiszen ők a megrendelt tervek ellenértékét hiány­maga után húz néhány té- talanul kifizették, sőt olyan telt, például a dúcolások kiadásait. A leendő áruház belsejét kiváló és úiszerű berendezésekkel látják el, terv árát utalták át, amely hibamentes. G. I. Január 15-íg kell beadni a iövsdelemadft-Sievallást Zenés Kiállítás a Mivészklubkan A Sajtóház Művészklubjá- tévéi. Figurái parasztembe­Mint ismeretes, az idén ja- tan álljanak a lakosság ren­nuár 1-től új rendeletek sza- delkezésére. bályozzák az általános jőve- A reálisabb adózás érde­delemadózást, és az adó tize- kében a jövőben nem a la­lésének módját. Külön-külön kóhely, hanem a műhely, a j rendelet intézkedik a szelle- bolt vagy például az orvosiJ műtatja be a Szegedi Nem­mi foglalkozásúak, illetve a rendelő telephelye szerinti zetj Színház — szinte aján­kisiparosok, kiskereskedőkés adóhatósághoz kell az adó- dékként — Dario Niccodeml egyéb szabadfoglalkozásúak bevallásokat benyújtani, ezek Tacskó cimű zenés játékát, adózásáról. A rendeletnek intézik majd a területükön közös alapelve, hogy diffe- dolgozók adóügyelt. Ilymó­renciáltan szabályozzák az don az adóhatóságok Jobban önálló tevékenységből szár- tájékozódhatnak az adózók mazó jövedelmeket, megaka- jövedelemszerzési lehetősé­dályozva társadalmilag indo- gélről, s az adót is reálisab­koiatlan jövedelmek és va- ban állapíthatják meg. Az képződését. Ugyan- 1972-es év ilyen szempontból piálták Behár Györgyöt, hogy zenét komponáljon a darabhoz. így született meg a Tacskó zenés változata, melynek muzsikája, stílusa napjainkat idézi. — A darab attól szép — mondja Angyal Mária, az előadás rendezője —, mert Tacskó, ez az utcán. nevel­kedett, de tiszta szívű és tiszta eszű kislány előttünk érik nővé Életében először találkozik a férfival, Marió­val, az ifjú, tehetséges, de Vi VWP Ml^H^H akkor az adózási rendszer az még az Átm*™Lév,% Sí j, ,, ... „ . . , . . az 1971-es adóelőlegek ügyelt eddiginél érdekeltebbé teszi a lnkóheiy szerinti adóható­a kisiparosokat, kiskereske- ságok intézték, az idén még adóbevallást is a lakó­Tacskó Január 12-én, szerdán este A mű eredetileg prózai da­rabnak készült, így mutatták be nálunk ls abban az em­lékezetes előadásban, mely­nek címszerepét Mészáros Ági játszotta. Az akkori elő­adás kellemes emlékei ins­dőket, hogy a viszonylag el- az adóbevallást is a látatlan területeken fokozot- heJy sztrií?tiK adóijgyi vekhez kell beadniok mind­mmmmmmmmmmmmmmmmmmmm azoknak, akik korábban is [adóbevallás útján adóztak. A {többi szabadfoglalkozásúak, (tehát akik eddig átalányt fi­zettek, vagy adómentesek, s rek, szekeresek, halászok, kútrajárók, s Fodor József ezekről az emberekről hű­séggel, szigorúságában is Képeinek Eladó a Hódmezővásárhely, Ná­dor a. £6. sz. 450 négyszögöl telek, valamint a rajta levő ház­ingatlan. Érdeklődni: Sze­ged, Csongrádi sgt. 12., II. emelet 16. Telefon: 15-645, nak idei első kiállítása teg­nap nyílt meg Fodor József vásárhelyi festőművész ké­peiből. Fodor József festé­szete vállalt, megélt és hir- szeretettel beszél pex szovjet partnerével. E detett vásárhelyiség. Ké- hideg, fehér-szürke-kék vi­peinek mondandója az Al- lágába is emberi melegséget föld emberl-történelmi-fes- rejt. Színeinek tisztasága a tői múltjában gyökerezik, a formák tisztaságával vilá­legtisztességesebb hagyomá- gos, egyszerű harmóniában nyokból virágzik. Hűség jelentkezik széles, biztos Keresünk 30—80 itT alapterületű üzlet­helyiséget, kizárólag a Belvárosban. Szűcsipari Ktsz. Telefon: U-0Í7. nemcsak a tegnapokhoz, a jelen változásaihoz de ecsetkezelésről árulkodó ké­is. pein. Gyermeki Őszinteség­Festményein semmi rafiné- gel, ragaszkodással, szeretet­ria, semmi kétértelműség, tel és egyszerűséggel fogai­Tiszta, szigorú és őszinte maz. piktúra ez, mely az alföldi Fodor József kamaratárla­táj motívumokban szegény tát Petri Ferenc újságíró világáról mélységek ismere- nyitotta meg, majd Sántha tében tud sokszínűen valla- László tartott diaképekkel ni. Egy tanya, egy házfal, illusztrált előadást Képző­egy parasztszekér elég, hogy művészeti élmény és világ­a táj megteljen humánum- nézet címmel, .mai, az ember-kéz jelenlé- T. L. ezért korábban adóbevallást nem kellett beadniok, az idén kivételesen szintén nyújthatnak be ilyen beval- ,ne,m *PP szerencsés mérnok­lást, de ők nem a lakóhely, Ikel. akl emberszámba veszi, hanem a telephely szerinti |És Tacskó igazi kiskutyaként adóhatósághoz. Az ő beval- , ragaszkodik gazdájához. Ez­lásukra azért van szükség, mert 1972. január 1-től meg­változtak egyes adóalapok, [gy újból felülbírálják az adó mértékét, illetve az adó­mentességet. Az adóbevallási ívet egyéb­ként mindenkinek 1972. ja­nuár 15-ig kell beadnia. A rendelkezések értelmé­ben ez év végéig az egész országban meg kell szervezni a kisiparosok és kiskereske­dők adóközősségeit, ezek ugyanis alkalmasak lesznek arra, hogy reálisan, a tény­leges jövedelmeknek megfe­lelően szabják meg az adó­kat. Adóközösségek eddig is működtek, de csupán a for galmiadők ügyeit intézték. ragaszkodás alakul át őszin­te, tiszta szerelemmé. A Tacskó című darab cím­szerepében Krasznói Klárit láthatjuk, akit — szubrett­ként ismert meg a szegedi közönség. A darab további női szerepelt Berta Erzsi és Déri Mária, a színház új tagjai játsszák. A férfisze­repeket Janka Béla, Tolnai Miklós, Katona András és Bagó László formálja meg. A díszleteket Székely Lász­ló, a jelmezeket Gombár Ju­dit, a koreográfiát Somoss Zsuzsa tervezte. A zenekart Csala Benedek vezényli.

Next

/
Thumbnails
Contents