Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-29 / 24. szám
io SZOMBAT, 1973. JANUAR- 39. aana de FIATALOK A SZOCIALISTA CÍMERT Mind több fiatal vesz részt a szocialista brigádmozgalomban a Kenderíonó és Szövőipari Vállalatnál. Tavaly 134 brigád nyerte el a szocialista címet a va Halat gyáraiban, tagjaik között 530 fiatal szakmunkással és műszakival. A címért először versenyző munkacsapatokban az 1970-es arány négyszeresére nőtt a fiatalok részvétele. Uj CUKRÁSZÜZEM Tegnap, pénteken kezdődött meg a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat új cukrászüzemében, a Honvéd téren az úgynevezett üzembe helyezési eljárás, amelynek befejeztével megindulhat majd a termelés. A korszerű üzemet több mint 2 millió forintos költséggel a vállalat önerőből hozta létre, saját dolgozóival végeztetve a kivitelezési munkákat. A látszat csal MAS SZALLITÖ, JOBB KENYÉR Javult a kenyér- és péksütemény-ellátás a tarjáni városrészben. Mivel a Szegedi Sütőipari Vállalat nem tudott több, úgynevezett kézi szakitású, kerek kenyeret szállítani az Élikernek, a kiskereskedelmi vállalat megállapodást kötött a Csongrád megyei Sütőipari Vállalattal, amely az új városrészt néhány hét óta sándoríalvi üzemének termékeivel látja el. MATYÓ NÉPÉLET A Miskolci Hermán Ottó Múzeum — több más intézménnyel közösen — az idén tizenegyedik alkalommal hirdetett néprajzi gyűjtőpályázatot a matyó és palóc népélet első tudományos kutatójának, Istvanffy Gyulának emlékére. „BETÁBLÁZOTT" NYARALÖK A balatoni idegenforgalom gazdái és a külföldi társutazási irodák máris „betáblázták" a főszezonra a tóparti nyaralök jó részét. Az IBUSZ és a megyei idegenforgalmi hivatalok ezekben a hetekben kötik a szerződéseket különböző külföldi idegenforgalmi szervekkel Az elóre lefoglalt szálláshelyek egyharmadát külföldi vendégek veszik igénybe. SZAKADÉKBA ZUHANT A BUSZ Tizenegy ember veszítette életét csütörtökön Északnyugat-Peruban, amikor az őket szállító teherautó lefordult a hegyi útról, és egy szakadékba zuhant A szerencsétlenséget egy ember élte túl, aki fennakadt egy sziklán. ÉGÖ ARANY AZ OSKOLA UTCÁBAN Presszót rendez be a Hungária Vállalat az Oskola utca sarkán felépült új házban. A 86 férőhelyes presszó mellett 80 férőhelyes teraszt is terveznek a tömbbelső felöli oldalra. A presszó — melyben este zene is lesz — a vállalati tervek szerint az Égö arany nevet fogja viselni. — Képzelje, milyen klassz fieszta volt nálunk! — kezdte a csintalan, szép asszonyka nagy lendülettel. — Tudja, szokás az osztályon, hogy névnapokra veszünk egymásnak valamit, megmondom, hülye szokás, maradi ostobaság, az ember bedob minden évben tegyük fel száz forintot és a saját névnapján kap egy százforint értékű valamit. Na szóval, idefigyeljen. Tavaly odakerült hozzánk egy himpáva. Szóval egy divatfiú. Mit mondjak, az természetes, hogy a nők szeretik a divatosan öltöző férfiakat, nem vitás. Jól szabott ruha, klassz cipő, ízléses ing, nyakkendő, gondozott haj, mindennapos borotválkozás. A mi emberünk mindezt erősen túlzásba vitte. Mit mondjak? Feltűnő színű öltönyök, ordító nyakkendők és képzelje daueroltat, az ég tudja milyen illatszereket használ és manikűröztél. — Na jó, tegyük fel. ezt is el lehet viselni, ha egyébként rendes valakiről van szó, bár véleménvem szerint a rendes ember nem ilyen külsővel íelenik meg a nyilvánosság előtt. A ml palinknak más hibái Dísztök is voltak. írtó fölényes, pimasz volt az osztályon, fölfelé nyalt, lefelé taposott, szóval undok figura volt, mit szépítsem. És mit gondol, mi volt róla a vezetés véleménye? Nézze, ő nagyon jó helyről került oda, megjegyzem, onnan is biztosan kiútálták, szóval az volt róla a főfő főnök véleménye, hogy tökfej. Muris, hogy az ilyen jelzőt milyen gyorsan felszívják a beosztottak. Egy hét és a mi gigerlinket a háta mögött csak tökfejnek nevezte mindenki. — Na már most, idefigyeljen a sztorira. Említettem az ajándékozást, hát szóval nemrégen sor került az illető névnapjára. Persze összedugtuk a fejünket, szóba került minden, az egyik ezt, a másik azt ajánlotta, többek között cigaretta, italféle és a jó ég tudja miminden eszébe nem jutott a jónépnek. Akkor az egyik kartársnő azt favasolta, hogy az illető egyéniségének megfelelő holmit kellene venni, volt rá az osztályról vagy száz forint, azt mondja Ica, mármint a kartársnő, bizzuk rá, ő mar tudja, mit kell venni, ha már ilyen hülyeségeket művelünk, legyen benne valami pedagógia. — Képzelje, kimegy az öreglány szépen a piacra, vesz egy hatiorintos dísztököt, tudja olyan narancsszínűt, aminek van egy rücskös része is, hát szóval ezt veszi és hozzá egy hetvenforintos kölnit, valami külföldit. Amikor ezt mi megláttuk, volt nagy röhögés, az ipse, mármint a tökfej tényleg ilyen dísztök a bandában, beletettük szépen selyempapírba, figyeli, milyen mókás, a jelképes igazságot selyempapírba csomagoltuk és hát ünnepélyesen átadtuk neki. — Mit mondjak, belőlem majdnem kipukkadt a nevetés, ő megköszönte az ajándékot, kicsomagolta és képzelje, írtó módon tetszett neki. Ez nagyon ötletes — mondta és a tököt letette az íróasztalára Azóta a többi osztályról ls átjönnek röhögni, hogy X kartárs milyen remek jelvényt tart az íróasztalán. Ormos Gerő CUKORIPARI KUTATOBAZIS A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium döntése alapján, a negyedik ötéves tervben, cukoripari kutatóbázist alakítanak ki Szolnokon, ahol — folyamatban levő rekonstrukciójának befejezésével — az ország legnagyobb kapacitású cukorgyára működik majd. A leendő kutatóintézet és nemesítőtelep helyét kijelölték, az Agroterv pedig megbízást kapott az előtervek elkészítésére. Ez aztán a reklám! Egy francia újságban jelent meg az alábbi hirdetés: „Jó megjelenésű fiatal milliomos olyan hölgy ismeretségét keresi házasság céljából, aki Dupont,Egész életre' cimű legújabb elbeszélésének hősnőjére hasonlít." \ Másnap a könyv valamennyi példányát szétkapkodták. ALPINISTÁK AZ EIFFEL-TORNYON öt francia alpinista sajátos célpontot választott csütörtökön : az Eiffel-tornyot. Hiába hívogatták őket le, makacsul haladtak az óriás traverzek között felfelé, mígnem a rendőrség megelégelte a látványosságot, s hármat közülük az első, kettőt pedig a második emeleten elfogott. Mindannyiukat bekísérték „a szokásos igazoltatásra". KAVIÁR ÉS LENCSE A neves olasz szerzőpár, Searnicci—Tarabusi Kaviár és lencse című vígjátékát mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház társulata ma, szombat este 7 órai kezdettel, Bor József rendezésében. \A főbb szerepeket Fogarassy Mária, Szendrey Ilona, Barta Mária, Máriáss József, Mentes József, Marosi Károly, Király Levente, Űjlaky Károly és Bángyörgyi Károly játsszák. A jelmezeket Gombár Judit, a díszleteket Sándor Lajos tervezte. TÜZ AZ IRODAHÁZBAN Négy ember meghalt, tizenhárom kórházba került csütörtökön Montrealban, ahol tűz pusztított egy tízemeletes belvárosi irodaépületben. A tűzoltóság megállapította, hogy az elmúlt 15 nap során 20 tüzet jeleztek ugyanerről a környékről, s mindegyike délután 3 és 6 óra között tört ki. A csütörtöki szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert, a rendőrség robbanásra gyanakszik. Á lottó nyerőszámai 16, 23, 24, 72, 85 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerir>f a Budapesten, a LandleJenő művelődési házban megtartott 4. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 16, 23, 24, 72, 85. A janúár 31-én megtartandó tárgynyeremény-sorsoláson az 1. játékhét szelvényei vesznek részt. Libatenyésztés A Bicskei Állami Gazdaság új állattenyésztési ággal gyarapodott. A sertés- és szarvasmarhatartás mellett libatenyésztő telepet létesítettek. A 8300 tojó éa 2400 gúnár törzstenyészete' az orosházi Űj Élet Termelőszövetkezettől vásárol'ták. Bővült a mirelitétlap Üjahb „fogásokkal" bővül a mirelitétlap: a székesfehérvári hűtőházban gyorsfogyasztott baromfiételek előállításával kísérleteztek. A próbálkozásoR sikerrel jártak: március végén, április elején már az üzletek hűtőpultjaira kerülhet a gyorsfagyasztott konyhakész csirkepörkölt, a csirkepaprikás, a sült csirke párizsi körettel és az ízletes mirelit raguleves, A gyorsfagyasztott baroipfiételékhez kész hagymás, paprikás „szaftot" csomagolnak. A húsdarabokat pedig teljesen konyhakész állapotban, megtisztítva, feldarabolva csomagolják be. Az előkészített hússal és az alapanyaggal gyors, ízletes ebédet, vacsorát találhatnak majd a háziasszonyok. Több primőr a Felszabadulás Tsz-ből Újabb üvegházak épülnek oa hol? niMn 1972. JANUAK 29., SZOMBAT — NÉVNAP: ADÉL SOKFELÉ HAVAZA8 Várható időjárás szombat estig: borult Idő, sokfelé havu/as, bavas eső, a déli és a keleti megyékben átmenetileg esti. Mérsékelt, időnkent mrgélenkUIo, h eíyeukent megerősödő keleti, északkeleti szél. Várható legm agasabb nappali hőmérséklet plusz 2, mínusz 3 fok között. A Nap kel 7 6ra 16 perckor, és nyugszik 16 őra 39 perekor. A Hold kel 15 óra 35 perckor, és nyugszik 6 óra 13 perckor. VIZA LI.AS A Tisza vízállása Szegednél pénteken mínusz 79 cm (áradó). NYOLCVANÉVES Moravcslk Gyula (sz. 16*12. i klasszika-filológus, blzunlinológus, Kossuth-díjas akadémikus. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 érakor. Kaviár és lenese. Pemutatóbérlet. héz ellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Újszeged, Torontál lét 3. Telefon*. 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hivő köteles gondoskodni. MOZIK Szabadság: Nyulak a ruhatárban. (Színes magyar, fél 4, Italomnepyed 6 és 8.) Vörös Csillag: Rulu hercegnő Hozománya, (Színes, m. b. román, negyed 6 és fél 8 órakor.) Fáklya: Baleset a tengerparton. (Színes francia—olasz, háromnegyed 6 es 8 érakor.) Postás Mozi: A halhatatlan légiós. (3 és 7 órakor.) Nyugdíjasok Mozija: Kapaszkodj a fallegekbe. (Színes magyar—^szovjet ftlm, 1—II. rész, ilupla helyárakkal. 3 órakor.) UGYE' ••: ..VOCYÍ"-: UTAK Kihúzni tér 3. sz. (13'57-es) este te órától reggel 7 óráig. Csalt sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a bnlesfctet s:envrdett személyekéi Szegeden az I. sz. Se* bészni Klinika (Pécsi u. 4.) veszi lel ÁLLATORVOSI ÜGYELET szeged város terdlelére Január 29-tól február 5-lg este 8 órától réggel 6 óráig (vasárnap nappal Is) elsősegély es neRÁDIÓ Kossuth 1.2a—7.58 Jó reggelt I A Kossuth rádió reggeli zenés műsora. Közben: 4.30, 5.30. 6.30 Hírek. 5.00, 6.00, 7.0U Reggeli krónika. 4.45. 6.45 Szót kérek. 5.30. 7.33 Műsorajanlat. 5.40 Falurádió. 6.20. 6.50. 7.20 Reklám. 7.15 Körzeti időjuráslelentós. 7 30 OJ könyvek 8.00 Hírek, Időjárás. 6 05 Műsorismertetés. 8.15 Budapest és vidék kulturális életéből. 8.20 Lányok, asszonyok. 8.38 Kozák G. József: Muzsika gordonkára és népi zenekarra. 8.50 A hét műsorából. Közben: 10 00 Hírek, időjárás. I'I.IO Forgószínpad. Kolozsvári Grandpié'rre Emil md\ rlböl. 11.43 A váei Vox Humana énekkar énekel. 12.00 Déli krónika. 12.20 Zenei anyanyelvünk. 12.30 Dolce vita — magyar módra'.' 12.40 Melódiakoktél. 14.91 Az én poézisom természetes. 14.11 Sárközi Istvan-Ralcs István: Reng már a föld — kantáta. 14.25 Üj zenei újság. 15.00 Hírek. 15.05 Kis magyar néprajz. 15.10 Csak fiataloknak. 15.55 Reklám. 16.00 168 óra. Közben: 17.00 Hírek, időjárás. 17.30 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának ifjúsági hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 18.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Esti krónika. 19.25 öt perc sport. 19.30 Búcsú óéveimtől. 20.55 Cheva ller... 22.00 Hirek, időjárás. 22.15 Sporthírek. 22.20 Ritmus és melódia. 24.00 Hirek. Időjárás. 0.10—1.58 Melódiakoktél. Közben: 0.55—1.00 Hírek, Időjárás. Petőfi 4.25—7.59 A Petöíi rádió reggeli zenés műsora.'Közben: 4.30, 5.00. 5.20. 6.00, 6.30. 7.0", 7.30 Hírek, időjarasjelenlés. 6.17 Reklám. 6.20 Torna. 6.58 Hallgatóink figyelmébe! Kb. 7.15 Oj könyvek. 7.35 Körzeti időjárásjelentés. 8.90 Hírek, időjárás. 8.05 Angot aszszony lánya. 8.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.00 Hírek. 9.03 Népdalest. 9.50 Rózsavölgyi: Első magyar körtánc. 10.90 A zene hullámhosszán. Közben: 11.09 Hírek. Időjárás. 11.50 „Jelképek erdején at"'. 12.00 Anyegin. 13.90 Hírek. Időjárás. 13.03 Szombattól hétfőig. 13.33 Bronislaw Huberman hegedül 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Napraforgó. 15.00 Orvosok a mikrofon elölt. 15.05 Luisa Tetrazzini és Miehael Bohnen operaáriálrat énekel. 15.29 Falvakban, mezőkön. 15.59 Hallgatóink figyelmébe 1 16.00 Hírek. Időiáras. 16.05 A hét műsorából. 17.46 Utazás az időben. 18.00 Hirek. időjárás. 18.10 öt perc sport. 18.15 Az. esztergomi ' kőfaragó. 18.56 Nyári Károly népi zenekara jlts/.ilt. Mattanovlch Lujza és Cserfalvi István énekel. 10.36 A Kecskéméit Katona József Színházban. 19.51 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika. II. 20.25 öt perc sport. 20.30 Új könyvek. 20.31 Bach: E-dúr parttta. 20.00 Gyógyír a feledésre. 21.30 Monteverdt: Vespro delin Pcata Veretne. 23.00 Hírek, Időjárás. 23.15 Századunk zenéjéből. 24.00—0.10 Hírek, időjárás. TÉVÉ Budapest 9.00 Szocialista hazafiság. A Tv politikai tanfolyamának adása a honvédség számára. (Ism.) 9.30 Eletet az éveknek. Nyugdíjasok műsora. (Ism.) 10.15 A színész. Magyarul beszélő angol film. (Ism.) 11.40 Jogi esetek. (Ism.) 16.10 Viszontlátásra Monsieur Grock. Magyarul beszélő francia film. 17.25 Hirek. 17.33 Az. U)rafelfedezett XVH. század. Francia képzőművészeti filmsorozat. 5. rész. (Színes.) 17.45 Michal úr kalandjai. Magyarul beszélő lengyel rövidjátéklilm-sorozat. 4. rész. Négy szív. 18.15 Találkozás Indiával. 2. rész: Bombay reggeltói estig. 18.13 Reklám. 18.45 Kedves verseim. Básti Lajos műsora. 19.15 Cicavízió. 19.30 Tévéhíradó. 20.00 A perceim meg vannak számlálva. . . 1. Potnyomozás. 2. A harmadik lyuk története. 3. Iskolatévé — olimpikonoknak. 4. Miniremek. :>. Szuperkrimi. 21.15 Vendégünk: Rhode Scott. A dzsesszorgona világhírű művészének koncertje a teve l-es studiojaban 21.55 Tévéhíradó — 2. kladas. 22.05 Éjszakai előadás; Ha hallod a harangokat. Magyarul beszélő jugoszláv film. (16 éven felülieknek!) Belgrád 15.20 I'alu parasztok nélkül. 16.09 Hangverseny zenekarra és szóhstakra — népzenei adas. 16.30 Kosárlabda: Rabotnicki— Lokomotiva. 18.15 öt plusz. — Gyermek tévéjáték. 19.15 A színész, az. színész. 19.45 Rajzfilm. 20.30 Rocco és fivérei. — Olasz Játékfilm. 23.20 Showmüsor. Bukarest 17.15 Ritmus. Ifjúság, tánc. 18.00 Lírai veliquiák. 18.20 A legkisebbeknek. 19.15 Tévéenciklopédla. 20.00 A betolakodók. Folytatásos film. 20.50 Zenes szórakoztató irodalmi műsor. 21.50 Hirek. utána sport. 22.00 Zenés egyveleg. A kertészeti áruiról ismert szegedi Felszabadulás Termelőszövetkezet újabb üvegházakat épít. Az újszegedi üzemegységben levő két régi termálkút hőenergiája eddig nem volt teljesen kihasználva, ezért erre alapozva, most egy ötezer négyzetméter alapterületű üvegházat hoztak tető alá. Jelenleg a munkák utolsó szakaszánál tartanak, a fűtőberendezéseket szerelik. Az új létesítmény betelepítéséhez szükséges palántákat már előnevelték : salátát termesztenek, a primőrök kora tavaszszal kerülnek majd piacra. Ezenkívül megkezdték az építését egy négyezer négyzetméteres fedett kertészetnek, ahol a tervek szerint elsősorban virágot, szegfűt nevelnek a hidegebb hónapokban, amikor a szabadban még erre nincs lehetőség. Ugyancsak Újszegeden félhektárnyi területet fóliáznak. Magasított fóliasátrakat állítanak, hogy bennük kényelmesen dolgozhassanak. A cél a kettős hasznosítási először különböző palántákat nevelnek, majd utána uborkát hajtatnak. A termelőszövetkezetben az idén növekszik a zöldárutermelés, ezért tárgyalásokat kezdtek a konzervgyárral hosszú lejáratú szerződés kötésére. CJ LADY Tegnap este a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának Macbeth-előadásán ismét új női főszereplő lépett a közönség elé: Lady Macbetli szólamát Horváth Eszter énekelte — nagy sikerrel. Közlemények (x) Most tanuljon táncolni, jön a báli szezon! 1972. Január 29-en este 7 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. Jelentkezés naponta 9—17 óráig az Irodában és a helyszínen. Táncpedagógus: Kertész Eva. (x) Csak nőknek! Gyakoribb nőgyógyászati problémák címmel tart. ismeretterjesztő előadást dr. Pnlánkay Gellért fóoYvos 1972. január 31-én, (hétfőn) este fél hét órai kezdeitel a Juhasz Gyula művelődés: központban. DK. 171 A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságinak napilap!.:. — M-gileulk télfő kivételével mindennap, Ijeiközuap 8. vasárnap 12 oldalon — Főszerkesztő: F Nagy István — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10 Telefon: 13-535. 13-002. — Felelős kiadói Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 2S. — Index: £9 053. — Előfizetési dfj egy hónapra 20 forint.