Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-25 / 20. szám

f KEDD, 1972. JANUÁR 25. A Vasutas nyerte a pontversenyt Sport a Vereség Brazíliában Az AFP hírügynökség né­hány soros jelentésben szá­mol be arról, hogy a ma­gyar labdarúgó-válogatott brazíliai első mérkőzésén Sao Paulóban 2:0 (1:0) ará­nyú vereséget szenvedett a Portuguesa brazil labdarú­gócsapattól. A brazilok első gólját a 35. percben Marinho szerezte, u második gólt a 04. percben rúgták a ven­déglátók Valdomiro révén. Varga Zoltánt H •• I orokre eltiltották Az NSZK labdarúgó-szo­vetségének sportbírósaga a Herta BSC három játékosát, Gergely Lászlót, Varga Zol­tánt és Jilrgen Rumort örök­re eltiltotta. A három labdarúgó bebi­zonyítottan vétkes volt az 1971. június 5-én lejátszott és a vendégcsapat l:0-ás győzelmével végződött Her­ta BSC—Arminia Bielefeld találkozón, a nevezett játé­kosokat megvesztegették. Asztalitenisz: A Szegedi VSE idénynyitó birkbzóversenyére több mint 70 Ifjúsági résztvevő érke­zett az ország legkülönbö­zőbb városainak egyesületei­ből. Kazincbarcika, Szombat­hely, Budapest és Török­szentmiklós ifjúsági korosz­tályú birkózói léptek sző­nyegre. A szegediek mellett qtt birkóztak a megye szí­neiben Makó, és a legfiata­labb szakosztály, a Szentesi MAV versenyzői is. A szegedi vasutasok szin­te minden számban helye­zést szereztek, 26 pontot gyűjtöttek össze, amellyel az idénynyitó versenyen meg­előzték a Bp. Honvédet, és a hagyományokkal rendelkező Szombathelyi Haladást. A 60 kilogrammosok népes cso­portjában két szegedi ver­senyző jeleskedett: Lippai György és Makovics József sorra legyőzték ellenfeleiket, végül összekerültek a döntő­ben, ahol a pihentebb Lip­pai nyert. Makovics nem .sokkal a döntő előtt mérkő­zött, így nem volt ideje fel­frissülni, ezüstérmes lett. Külön dicséretet érdemelt, hogy az azonos egyesületbe tartozó két ifjúsági verseny­ző példás, sportszerű küz­delmet vívott egymással. Eredmények: 48 kg: 1. Huszti Lajos (Kazincbarci­ka), 2. Németh Gyula (Szom­bathely). 52 kg: 1. Pocsai Lajos (SZVSE), 2. Horváth István (Szombathely). 56 kg: 1. Vámos Zoltán (Szombat­hely), 2. Horváth József (SZVSE). 60 kg: 1. Llppaá György, 2. Makovics József (mindketten SZVSE), 3. Rozmán András (Baja). 65 kg: 1. Nagy Attila (Bp. Hon­véd), 2. Németh Imre (Szom­bathely), 3. Csűri Lajos Zelman Ferenc felvétele Döntő mérkőzésen a 60 kilogrammosok csoportjában színvonalas küzdelmet vívott egymással a két szegedi ver­senyző, Lippai és Makovics. Felül a győztes Lippai (SZVSE). 70 kg: 1. Farkas Tibor, 2. Fodor Gábor, 3. Gulyás István (mindhárman a Honvéd versenyzői). 75 kg: 1. Spiák János (Orosháza), 2. Huttora László (SZVSE), 81 kg: 1. Pifkai László (Hon­véd), 2. Buczkó Imre (Ka­zincbarcika). 87 kg: 1. Ba­bella József (Törökszentmik­lós), 2. Űri József (Szombat­hely), 3. Erdélyi Antal (SZVSE). Nehézsúly: 1. Bál­lá István (SZVSE), 2. Kun István (Honvéd). Kézilabda METRIPOND Kupa Á Textiles veresége Közel 250 induló Szeged, Csongrád, Szentes, Makó, Domaszék, Vásárhely 12 egyesületének ifjúsági és serdülő asztaliteniszezői nagy küzdelemben, több mint 10 órás versenyen dön­tötték el az egyéni és páros bajnokság sorrendjét. 242 nevezője volt a megyei se­regszemlének a szegedi Du­gonics utcai iskolában. A mérkőzések változatos színvonallal sok meglepetést okoztak. Míg a női mezőny­ben három szegedi egyesü­let osztozott az érmeken, ad­dig a férfiak küzdelmében a Kender versenyzői egymás között döntötték el az érmek sorsát. Női egyéniben Vikor Bea újabb sikerét lehet ki­emelni, ő ezúttal harmad­szor nyert aranyérmet a me­gyei ifjúsági bajnokságban. Á serdülők mezőnyében ls láttunk színvonalas meccse­ket. Juhos, a Textil női ver­senyzője, pontos ütésekkel és nyugodt játékával került az élre Asztaliteniszben le­hát jó utánpótlása van az egyesületeknek, amely bizto­sítéka lehet annak, hogy a megyei bajnokság csapatai is megerősödnek, idén nem lesznek már visszalépők, és egyre több NB-s játékost ne­velhetnek a felsőbb osztá­lyokba. A megyei ifjúsági és ser­dülő, egyéni és páros baj­nokság eredménye: Női if­júsági: 1. Vikor (Sz. Ken­der), 2. Orbán (Sz. Sparta­cus). 3. Vér (Sz. Textil), Doniján (Sz. Spartacus). Női páros: 1. Vikor—Vér, 2. Or­bán—Dómján. 3. Beznóczki —Császár (Sz. Spartacus), Szalai—Jójárt (Domaszék). Serdülő leány: 1. Juhos (Sz. Textil), 2. Beznóczki, 3. Császár (mindketten Sz. Spartacus), Kovács (Vásár­Orosz II., Székely (1), Bog­nár, Marozsán, Övári, Török, Molnár, Bárányi. METRIPOND I.—H. Spar­tacus 7:5 (3:2). METRIPOND I.: Gyurós — Agárdi, Ta­kács (4), Gombai (3), Makó, Kiss, Tóth. Spartacus: Varga — Schuszter (1), Sándor (2), Tóth I., Hanyecz, Klimek, Doba, Nagy, Csáki (2), Tóth E. A torna állása: 1. Szt. Kinizsi I. 10 9 - 1 181- 93 18 8. Sz. Textil 10 8 - 2 252- 82 16 3. METRIP. II. 10 5 1 4 120- 96 11 4. MDTRIP. 1. 10 5 - 3 72-123 10 5. Szt. Kinizsi II. 10 1 1 8 94-152 3 6. H. Spart. 10 1 - 9 54-137 2 Az uborkaszezon még va­sárnap is tartott a hazai sportéletben. Pedig a Kis­stadionban jégre lépett a gö­teborgi különítmény, talál­koztak egymással legjobb kardozóink az idei első válo­gatón, maratoni mezőny In­dult a városmajori tenisz­versenyen, Kulcsár Győző pedig ezüstérmes lett Milá­nóban a hagyományos Spreaficó párbajtőr-össze­csapáson. S hogy foci nél­kül se maradjunk, Gulyás Gyula és Rosta Miklós je­lentkezett Olaszországból. Jelentkeztek, de például az Inter—Varese mérkőzésről az eredményen kívül alig tud­tunk meg valamit. De ve­gyük sorjába a vasárnap sporteseményeit. A Kisstadionban amolyan hagyományos országos mű­korcsolyázó- és jégtánc­bajnokságot láthatott a gyér' számú nézőközönség. Mint az várható volt, Almássy Zsuzsa, Vajda László és a Regőczy—Sallay páros első­ségét senki nem veszélyez­tette. Talán ennek tudható be, hogy nem vált ki na­gyobb érdeklődést már évek óta az országos felnőtt­bajnokság. A kardválogatón nagy meglepetésre Gerevich Pál a biztos kerettagokat utasítot­ta maga mögé. A versenyen elindult Horváth Zoltán is, aki végül a nyolcadik he­lyet tudta megszerezni. Má­sodik helyen Marót, a har­madikon pedig Bakonyi vég­zett. Az esti sportközvetítésben Milánóból hallhattuk a Spreaficó-párbajtőrver­senyt. A döntőben színein­ket egyedül Kulcsár Győző képviselte. Első helyen ve­retlenül a francia Ladegail­lerie végzett, második Kul­csár, aki meglehetősen bal­szerencsés körülmények kö­zött szenvedett kétszer 5:4 arányú vereséget. A bronz­érmet az olasz Granierl sze­rezte meg. A városmajori teniszver­senyről csak az indulók me­zőnyét tudtuk meg. Az ad­digi eredményekről viszont Vasárnap az V. forduló le­bonyolításával télidőhöz ér­kezett a vásárhelyi női te­remkézilabda-bajnokság, a METRIPOND vándorserle­géért. A legnagyobb küzdel­met ezúttal a METRIPOND II.—Szentesi Kinizsi I. ta­lálkozó hozta. Félidőben még a vásárhelyiek vezettek, vé­gül a magasabb osztályban szereplő szentesiek egy gól­lal győztek. A Dobó nélkül kiálló Szegedi Textilművek nagyarányú vereséget szen­vedett a METRIPOND II.­től, így a szentesiek most már nemcsak gólaránnyal, de két ponttal vezetnek a tornán. A vasárnapi forduló krónikája: METRIPOND II.—Sz. Tex­tilművek 12:4 (7:2). METRI­POND: Cserna — Rákos (4), Mikes, Tóth, Berényi P. (2), ^•••B Hovorka (3), Törökné (3). A napokban került nyilvá- USA világcsúcstartóval, és a Az augusztusi helsinki Textil: Temesvári — Keszeg, nosságra a férfi atlétikai vi- zavaró oldalhátszélben 61,90 Európa-bajnokságon Tégla Rosta, Takács, Molnár (2), lágranglista az 1971. évről, m-es eredménnyel először hetedik, Antal pedig a tizen­Rácz (2), Haumann, G f • K-• • i r TVIL'T szont "annál több kitűnő séget, aki azonban utolsó KÍ- Mindketten egeszsegesek.es RIPOND I. 22 35 (9.5) " ?redrné.ny' úLneVek- viharos sérletére 61,94 métert dobott készülődnek a müncheni XX. keveset. Persze a „menők" csak hétfőn kezdték el a versenyzést. Gulyás Lászlótól az MTI­böl végre néhány érdeke­sebb sporteredményt is meg­tudhattunk. Például Portisch győzelmét Adorján ellen a beverwijki nemzetközi sakk­verseny nagymestercsoport­jában. Portisch így a tize­dik fordulóban már 2,5 ponttal vezet Browne, Hort, Pomar és Spiejkal előtt. Vagy a Los Angelesben le­bonyolított Ryun és Keino találkozásáról az egymér­földes futóversenyen, ahol az amerikai világcsúcstartó Ryun győzött a kenyai olim­piai bajnok ellen. Feuerbach immár negyedszer győzte le Matsont a súlylökésben. A női 600 yardos távon Ma­rilyn Neufville, a jamaicai 400 méteres világcsúcstartó felbukott és Achilles-ín sza­kadást szenvedett, ami köny­nyen azt jelentheti, hogy a súlyos sérülés pontot tehet Neufville versenyzői pálya­futására. Ezután végre foci követ­kezett Milánóból, az Inter— Varese összecsapásról. Mi­közben a San Siró-stadion hangulatában az olasz A osz­tály bajnoki tabelláját érté­kelte Gulyás Gyula, félbe­szakította mondókáját, s csak úgy mellékesen hoz­zátette — de gól. Bonin­segna a 16-osról a hálóba lőtt, 2:0. — Aztán újból a bajnoki esélyek kerültek szóba, miközben vége lett a mérkőzésnek. Ekkor viszont fordult a kocka, s kiderült, hogy Boninsegna volt az el­ső gól szerzője, s a máso­dikat Mazzola szerezte. Eny­nyi volt tehát az Inter—Va­rese mérkőzésről adott köz­vetítés, no és még valami: hiszen Rosta Miklós is meg­ismételte a bajnoki tábláza­tot, az esélyeket, de ő leg­alább bediktálta a totómér­kőzések eredményeit is.1 Ennyi volt tehát a vasár­nap sportja. Megvallom őszintén, nem ragadtattuk el magunkat. Bagamcry László Tégla és Antal a világranglistán A napokban került nyilvá- USA világcsúcstartóval, és a Az augusztusi helsii •sságra a férfi atlétikai vi- zavaró oldalhátszélben 61,90 Európa-bajnokságon Té| loinar izj, lagrunglista az 1971. évről, m-es eredménnyel először hetedik, Antal pedig a tize,.­i, Széli. Szerény világcsúcstermés, vi- túldobta az amerikai híres- negyedik helyen végzett. TVIVT szont. annál több kitűnő séget, aki azonban utolsó kí- Mindketten egészségesekés J —A — . - • '« — rrtlr tt! Vi o vzw _ ' 1 _ i f /> 1 n, kÁsw.íilőHnpk- n míinrhpni XX. Monostori Tibor Vfkor Bea, a bajnokság leg­eredményesebb résztvevője, három aranyérmet szerzett hely). Férfi ifjúsági: 1. Sze­gedi, 2. Csányl. 3. Vecser­nyés (mindhárman a Szege­di Kender versenyzői), Vass (M. Spartacus). Férfi páros: 1. Vecsernyés—Rácz. 2. Sze­gedi—Csányi (mind Sz. Ken­der), 3. Kovács—Nemes (Sz. Textil), Szántó—Janovszki (Sz. Kender). Vegyespáros: 1. Szegedi— Vikor, 2 Csányi—Orbán, 3. Rácz—Dómján, Vecsernyés­Rózsa. Serdülő fiú: 1. Pótári (Vá­sárhely—SZVSE), 2. Suki (Sz. Kábel), 3. Kovács (Sz. Textil), Rácz (Sz. Kender). g , . __* i i t w.™ élretörések és néhány szám és Gzzel né centiméterrel nyári olimpiai játékokra. Szentesi Kinizsi I.—MET- hirtelen fejlodese jellemezte „ ... .„,. RIPOND II. 14:13 (9:10). Ki- a világ férfiatlétikáját az gyGZ°tt a magyar fiu előtt, nizsi: Erdőháti — Besenyei olimpia előtti évben, dr., Varga (1), Mácsai, Szi- oröm számunkra, hogy az lágyi (4), Ambrus I. (5), Lé- SZVSE két érdemes atlétá­val (2), Orosz I., Bödök (2). jának neve is ott van a vi­METRIPOND: Cserna — Rá- iag legjobbjai között. r^vi 2)Í1 r'lRovm-kl11 fS' TöI A diszkoszvetésben Tégla nap 63 éves korában elhunyt tejfeldolgozó vállalat közö­rökné <31 Ferenc 65,44 m-es eredmé- Bóbis Gyula, a birkózás nagy sen ajánlotta fel az I. osz­nyével az előkelő hetedik egyénisége. A soltszoros baj- tályú bajnokság mérkőzé­Szentesi Kinizsi II.—H. helyen talalhato, a 20 km-es nok azok közé tartozott, aki seire. Spartacus 7:3 (2:0). ffofSt a^fzonn^ ^UrnS^míban^ndon- Ha ÍS így Sz. Textilmüvek-Szentesi cadik helyre 1:29:55.8 mp-es 'nehé^an - ferdék sajttal Kinizsi II. 17:3 (8:1). Textil- idejével. aranyérmet szerzett. nének a tomerdek sajttal... SOROKBAN Hosszú szenvedés után teg- pozsonyi Tip című lap es egy művek: Temesvári (2) —Ke- Diszkoszvetésben az ameri­szég (1), Rosta, Takács (3), ka> Silvester vezeti a listát Molnár <fii Ráér <41 Han 70'04 meteres dobassal. Tégla Vasárnan Pécsett rendez- . Eftyre tobb neves játékos Molnár (6), Racz (5), Hau- Ferenc tavaly június 30-án Vasarnap riecseu ranaez jelzj részvételét Uwe seCler , Széli. Kinizsi II.: Ká- Helsinkiben nagy nemzetkö- ^k meg a V dek 4 Wgi és áj hamburgi búcsú-mann, dár — Bors, Hunyák így kellett volna tippelni! 3. 4. 5. 6. 7. 8. I. 10. U. a. 13. II. Catanzaro—Mllao 0:0 x Fiorentlna—Sampdoria 0:0 x Inlemaxlonalc-Varese 2:0 1 Lanerossl—Juventus 1:3 2 Napoll—Vtalanta 2:1 1 Torino—Bologna l'O 1 Verona—Roma 1:1 x Arezzo—Monza 3:0 1 Cesena—Palermo 1:1 x Como—Novara 0:0 x Foggla—Catanta 3:1 I AS Reggina—Llvorno 2:1 1 Taranto—Perugia 1:1 x Ternana—Breecla 0:0 x A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 4. néten a nyeremények a kö­vetkezők : A 13 találatos szelvények szá­ma 144 darab és 5380 forintot llzetnek szelvényenként. 13 plusz l-es 20 darab, 19 725 forintot fi­zet. 12 találatot 2667 fogadó ért el. ezekre 194 forintot fizetnek. 11 találatos szelvények száma 22 417 darab, nyereményössze­gük egyenkent 23 forint. A 10 találatos szelvények száma 107 728 darab. A nyeremény 0 forint. A fiatal magyar sakkozók az utóbbi időben kitűnően helytállnak a nemzetközi viadalokon. Nemrégiben — mint azt sokan tudják — Sax Gyula Európa-bajnoksá­got nyert az ifjúságiak me­zőnyében. Másik fiatal sak­kozónk, Ribli ezekben a na­pokban beverwijki (hollan­diai) versenyen szerepel, ahol a mestercsoportban az esélyesek közé tartozik, az •első helyen végezhet, ha ed­digi győzelmeit újabbakkal folytatja. A képünkön látható Ribli Zoltán rendkívül küzdőké­pes, szinte nem ismer el­(2), zi viadalon találkozott az . cselgancsbajnoksa- ját6kóra Ig iegutóbb pél_ g°L A viadalon elindultak a dául az my évi >>aranyfab. S?E°L versenyzői is es ko- das", a holland Johan Cruyff, zuluk a középsúlyú Szabó a az Ajax Amsterdam közép­masodik helyen vegzett. csatára közölte pályára lé­^ pését. Akik rajta kívül mór biztos szereplőnek számíta­Ribli kitűnően szerepel A tavasszal portyára in- nak: M°ore, Hurst (mindket­duló perui labdarúgó-váloga- tő West Ham United), Himst tott a következő országok (Anderlecht), Schnellinger válogatottjaival mérkőzik. (Milan), Rivera (Milán). Szó Március 23.: Kolumbia. Ap- .„ _ . . .. , rilis 4.: Mexikó. Utána Irán van arro1 IS- ho§F ott lesz az ellenfél április 12. és a naSy mérkőzésen Pelé és 16. között. Április 23-án Eusebio is. Moszkvában, 26-án Romá­niában, 29-én, pedig az * amerikai" együttes * * ^ A SZOVÍet l*bd*rúgóedzők értekezletén Alekszandr Po­* nomarjev, a válogatott együt­tes új szakvezetője kijelen­A csehszlovák labdarúgó- tette> hogy a jövőben az bajnokság tavaszi idényében eddigi válogatott és az olim­minden csapat, amely egy Piaj együttes egy csapatot vesztett játszmát. Könnyen . „ mérkőzésen legalább négy aik0t és ugyanolyan összeté­és gyorsan veszi az akadá- zikai es idegi erőnlétet lo- . . . , ,J " , „ J . lyokat, néha kicsit túl köny- koznia kellene, hogy még golt iug- ll,etőleg ,degenben tclben ^tszik az Europa-baj­nyedén, és ilyenkor előfor- jobb versenyző legyen be- három gólt szerez, egy má- nokságért és a Münchenbe dúl, hogy hibákat vét. Fi- lőle. zsa sajtot kap. A jutalmat a jutásért.

Next

/
Thumbnails
Contents