Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-19 / 15. szám

« c SZERDA, 1972. JANUÁR 19. Kezdjük ezúttal az úgynevezett illetékesek dicséretével. Azzal, hogy egyre több az olyan vállalat, intézmény, amely fontosnak tartja, hogy igazságot tegyen — méghozzá gyorsan és alaposan — a panaszos ügyekben. Ez, mint az utóbbi időkben kiderült, nemcsak azért érdekük, mert nem játsszák el az emberek bizalmát, hanem azért is, mert gyakorta kiderül: a panasz korántsem volt olyan alapos, amennyire maga a tényfelderítő munka. Válaszaik azonban mindenképpen értékesek azok számára, akik eleve húzódoznak a hivatalos úttól. Valószínűleg véletlen, hogy sok olyan panaszos levelet kaptunk az utóbbi időben, amelyek fölöslegessé váltak volna, ha íróik nem a levelezés gyorsabb, hanem az ügyintézés esetleg gyümölcsözőbb módját választják. Csak ajánlottan ! Mi iesz a másodikkal? DELMAGYARORSZÁG POSTAIM Kapcsolat kérdése ? Nagyi Istvánné lakóblzottsági elnök (Kaszás utca 13.) valószínűleg végső kétségbeesésében fordult lapunkhoz, lévén, hogy hiába járt tíz család ügyében az IKV-nál és a vízműveknél. A Katona József utca 57. számú házba ugyanis már fél éve bevezette az IKV a vízvezetéket az udvarra, de azt a mai napig sem tudják használni. Olvasónk a levél szerint valóban lejárta a lábát az ügyben: járt az IKV-nál, elment a tanácstaghoz, megemlítette a tanácstagi beszámolón, majd a vízművet is felkereste. Tette pedig mindezt azért, mert ebben a bizonyos házban sok az idős ember, aki nem tudja az utcáról messziről behordani a vizet, s könnyebb dolga lenne az ott lakó kismamáknak is, ha a vízbekötés nem túlságosan komplikált munkáját bevégeznék. Közeledik január vége, s ahogyan az már jó néhány éve szokás, a magyar filmkritikusok az újságírószövetség budapesti székházában Ismét összeülnek, hogy megvitassák filmművészetünk tavalyi munkájának eredményeit, és hogy a legjobbaknak odaítéljék a kritikusok díjait. E tanácskozás kapcsán, mint minden évben, most is megvizsgáljuk e hasábokon, mit jelentett a magyar film fejlődésében 1971. Az összefoglalónak az Idén különös jelentősége van. Tavaly ilyenkor, 1971 januárjában ugyanis egyértelműen rossznak neveztük a magyar film 1970-es eredményeit. Rossz filmek esztendeje: ezt a címet adtuk" akkor cikkünknek, s hogy valami igazunk lehetett, azt egyebek közt az is bizonyítja, hogy a kritikusok a díjakat nem az 1970-ben bemutatott filmeknek ítélték, hanem Makk Károly először 1971 januárjában vetített Szerelem című alkotásának. A kérdés most az, hogy a rossz filmek esztendeje után hova jutott tavaly, 1971-ben a magyar filmgyártás? Folytatódott-e a rossz esztendő? Ami a legfontosabb Nem folytatódott: ez az első és nyilvánvalóan legfontosabb eredménye az elmúlt évnek. 1970-et azért neveztük annak idején a rossz filmek esztendejének, mert uralkodóvá vált benne két típus, a dekoratív semmitmondás, és a zűrzavaros, átgondolatlan filmek típusa. Az előbbire a Bűbájosok, az utóbbira a Szép lányok, ne sírjatok volt talán a legszemléletesebb példa. Bemutatásuk után egyikről sem szabályos kritikát, hanem krokit, humoreszket, karikatúrát irtunk e hasáSok panaszonak tanulságul szolgálhat a Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat válasza Csányi Imréné (Kübekháza, Dózsa György utca 499.) panaszára, melyet január 5-i számunkban idéztünk levél alapján. A vállalat igazgatója, dr. Varga János levelében közli, hogy az elmúlt évben több tízezren folyamodtak propán-bután gázpalackért, de ilyen reklamációról, hogy az igénybejelentő lap elkallódjon, nincs tudomásuk. Azt tudják csak ajánlani — ezt bízvást javasolhatjuk bármelyik panaszos ügyben fáradozó olvasónknak —, hogy a postára ajánlottan adják fel a bejelentőlapot, mert így, ha az mégis elkallódna. Igazolni tudják a feladóvevénnyel, hogy mikor nyújtották be a kérelmet. Az igazgatói levél utal arra, hogy a gáztörvény értelmében csak annyi felhasználási engedélyt adhatnak ki, amennyihez a fedezetet és a töltőkapacitást biztosítani tudják. 1975-ig az igényléseket csak korlátozottan tudja a vállalat kielégíteni. Válaszlevelében dr. Varga János azt is közli, „hogy a tartalékpalack nem képvisel gázfelhasználási engedélyt. Minden fogyasztó kaphat, aki rendelkezik gázfelhasználási joggal. A palackot másnak eladni csak a szolgáltató vállalat engedélyével lehet." Mindebből kiderül, hogy Csányiék valóban nem használhatják egyelőre a tűzhelyet. Azaz szüleiktől csak akkor kaphatnák meg használatra a palackot, ha azok lemondanának a felhasználási jogról, mert a fogyasztói kör bővítése jelenleg nem lehetséges. Híresztelés Feledékeny lottózó Még novemberben történt, hogy ifj. Bagó Antalné (Dorozsma, Brassói utca 6.) két lottószelvényének sorsát panaszolta föl. Azt írta, hogy kétszer is volt két találata, de at irodában azt közölték vele: szelvénye nem érkezett be. Ebben az esetben a III. számú Totó-Lottó körzeti irodának elég hosszú időre volt szüksége, hogy feltárja az igazságot. S végül januárra kiderült: a levélíró által beküldött, és a november 3-1 Postaládában említett lottószelvények közül a harmincnegyedik heti S 4 055 120 számút kitöltetlenül küldte be, s így természetesen nem fizethettek neki nyereményt. A 42. heti lottószelvénnyel két találatot valóban elért a fogadó, de az igazoló szelvényt nem tudta bemutatni. Az iroda a panaszossal mindkét ügyben felvette a kapcsolatot, a kitöltetlen szelvényt elküldték neki, a kéttalálatosról pedig értesítették. Rajta múlt, hogy félig jogos, félig jogtalan reklamációjában csak most tudtunk igazságot szolgáltatni. valami elemét és szeretnék levelezésben állani, lányokkal olaszul, franciául és magyarul is. Kérelemmel fordulom Hozzátok, hogy kívánságomat elhíreszteljétek. Nagyon szépen köszönöm." — Ez a levél szövege. Ékezetekkel pontosan felékesítve. Na már most mi legyen? Nagyon nem szeretünk „elhíresztelni" dolgokat. Valahogy az emberek arra olyan különösen reagálnak. Sok-, kai jobb, ha az ember titokban tart valamit, biz' isten, mindenki megtudja. Hiába, ez a genovai fiatalember még csak „valami elemét" ismeri szép nyelvünknek és tulajdonságainknak. Így hát — mert olyan ronkonszenves volt ez a levél — nem híreszteljük. Pszt! Ne mondják senkinek: a levelező partnert kereső olasz fiatalember címe: András Mamola, 16126 Genova, Salita Balaclava, 5. Üj intézmény létesült január 1-én Szegeden, a Pályaválasztási Intézet. Egyelőre — alkalmas és végleges hely híján — a Csongrád megyei tanács székházában húzódik meg igen szerény körülmények között. Megbízott igazgatója Koczkás Imre tanár. A közeljövő feladata, hogy létrehozzák az intézet apparátusát. A munkatársak között pedagógiai szakon végzett tanárok, pszichológusok, szociológusok, orvosok és mérnökök lesznek, összesen 16-an. Az új Intézet a Pályaválasztási Tanács irányítása és felügyelete alá tartozik. Célja, hogy Csongrád megye és Szeged munkaerőhelyzetét a népgazdasági mutatószámok alapján elemezze, és reális irányítást, tájékoztatást adjon az iskoláknak arról, hová kell munkaerő, milyen lehetőségek állnak a fiatalok előtt. Az iskolákban jelenleg is dolgoznak kijelölt pályaválasztási felelősök. Az ő munkájukat is összefogja majd az intézet, állandó kontaktussal elevenebbé, hatékonyabbá teszi. Erre az iskolai hálózatra kívánnak támaszkodni a propagandamunkában, és innen várják az alkalmassági vizsgálatokhoz kiválasztott gyerekNagyon nehéz magyarázatot lelni, miért nem tudunk hamarabb úrrá lenni a bajokon? A késedelmes építkezésekről van szó, amelyekre a Fényes szelek mámoros korszakában álmunkban sem gondoltunk volna ugyan, mert csak a forradalom diadalán járt az eszünk, de amelyek most mégis állandóan nyomnak-gyötörnek bennünket. Manapság minden rendű és rangú helyi gyülekezeten arról folyik késhegyig menő vita, hogyan lehetne gyorsan sok-sok lakást átadni a türelmetlen várakozóknak, s például a többi sürgős munkát is megelőzve, miként teremthetünk Tarjánban második iskolát. Mert bizony nagyon körmünkre égett a dolog. A rohamosan gyarapodó városrészben már tlzenkétezernylen laknak, s a gyerekeknek föltétlenül tantermekre van szükségük. Az építkezési program megvalósítása most a legforradalmibb tett — ezt hangoztatja nemcsak a pártbizottság, hanem a „sima galléros" szegedi polgár is, aki önmagán kívül a társadalom gondjaival is hallandó törődni. A rávaló összeg bármikor hozzáférhető, mégis kilátástalan egyelőre, mikor fognak hozzá az új iskola építéséhez — hogy a járási rendelőintézetről, a Kossuth Lajos sugárútról, a színházról, vagy a postaközpontról ne is beszéljünk. E kérdésre, amelyet a szülő éppúgy feltesz, mint az aggódó tanácselnök, mindig ugyanaz a válasz: „Nincs építőkapacitás." A lemez igen régi. Majdnem egyidős a szegedi nagy építkezési láz kezdetével, s már-már azzal a veszéllyel fenyeget, hogy megszokjuk és belenyugszunk. Tényleg hihető ugyanis, hogy az építőipar nem győzi. Hogyan is győzné kielégíteni a rengeteg „adj uramisten, de azonnal" természetű igényt, jóllehet a munkások goromba télidőben is szerelik, illesztgetik egymáshoz a paneleket! De akkor mi lesz ezzel a várossal? A vállalatnak százféle megbízatást kell teljesítenie, ráadásul a kiemelt beruházásokra naponta odafigyelnek a párt- és állami szervek. Ezért a vállalat nyíltan és önérzetesen kijelentheti, hogy többre nem képes. Tegyük fel azonban, hogy képes lenne, mondjuk, valamiféle csoda folytán meghatványozódna az ereje. Akkor vajon mikor kötné meg a szerződést, mikorra „ütemezné be" a tarjánl iskolát, amellyel nemes ügyet szolgálna ugyan, de pénzügyileg esetleg nem látna benne fantáziát? A gazdasági érdekeltséget mi fogtuk be a szocializmus szekerébe, tehát viszolygás esetén sem lenne elmarasztalható a vállalat. Azért viszont valamennyi illetékes szerv felelős így vagy úgy, ha a „kapcsolódó beruházások" nem haladnak együtt a lakásépítkezéssel. Bizonyos sürgős tennivalók elhúzódása könnyen válhat politikai problémává. Amikor sokakat foglalkoztat, vagy éppen boszszant egy-egy visszás jelenség, akkor annak megszüntetése szigorúan kötelező. Alighanem a tarjánlak zöme is tudja, milyen kevés manapság a kőműves, a nemcsak panelt szerelni, hanem falazni is tudó szakmunkás, mégis igazuk van, amikor sürgetik a megoldást. „Kiki végezze el jól a maga dolgát" — mondotta egy háromgyerekes családapa. Az, hogy mit, mikor, hova kell építeni, nem a „közemberek" dolga, hanem azoké a vezetőké, akik tüzetesebben Ismerik a lehetőségeket, s van módjuk az úgynevezett rejtett tartalékok felderítésére. A tarjáni második iskola ügyét — bármilyen nehéz — nem tehetjük félre egy pillanatig sem. F. N. I. Ritkán kapunk levelet Itália szép városából, Genovából. Most pedig tökéletes magyarsággal címzett, megtisztelő „spettiblle" szóval megspékelt levelet kézbesített a posta. (Méghozzá milyen hamar: a feladó 11 Gennario 1972-vel dátumozott, s ml már január 17én megkaptuk. Hiába, nem Dorozsmán adták fel...) „Vagyok egy 25 éves olasz, nőtlen, nemzetközi vállalati alkalmazott. Turisztikát kedvelő, többször autóval utaztam Magyarországra: így tanultam a szép nyelvetek Nem kellett kroki!" írni... A magyar film 19"71-ben bokon. Mindkét film ugyanis annyira végletesen és töményen képviselte típusának hibáit, egyik a semmitmondást, a másik a zűrzavart, hogy a kritikai elemzés értelmetlennek és feleslegesnek látszott. Az elmúlt évben viszont egyetlen ilyen filmmel sem találkoztunk, nem kellett kritika helyett krokit írni, s ez az egyébként jelentéktelen tény önmagában is jelzi, hogy a filmgyártás nagyjában-egészében kilábalt ezekből a hibákból. Kevesebb alkotás Ilyen értelemben feltétlenül eredményesnek kell tekintenünk az elmúlt esztendőt, noha ezzel természetesen egyáltalán nem azt akarjuk mondani, hogy tavaly csupa remekmű született. Azt is figyelembe kell vennie, hogy 1971-ben kevesebb füm készült, mint a megelőző esztendőkben bármikor. A magyar filmgyártás évi átlaga 20 produkció, s ez a szám az elmúlt évben 15-re csökkent. Akármi volt ennek a csökkenésnek az oka, feltétlenül azt bizonyítja, hogy filmgyártásunk nincs a kiegyensúlyozottság kívánatos állapotában. Milyenek voltak a filmek? Voltak gyenge és gyengébb, talán rossz filmjeink is. A halhatatlan légiósban a jellegzetes „péhovardi" hang és a munkaszolgálat világa kettévált, a Kapaszkodj a fellegekbe című kétrészes produkció vontatott és unalmas lett; burleszk ötleteit már sokszor láttuk. De a jobb filmek sem nyújtottak mindig zavartalan élményt. A Hahó, öcsi a vizsgált probléma elemzésében sehova se jutott, egyhelyben járt, a hangulatos Horizont közhelyeket fogalmazott filmre, a Staféta Inkább érdekes, mint izgalmas film volt, s a Kitörés sem bizonyult jelentős alkotásnak. Nem sikerült a Végre, hétfő, s Jancsó Miklós érdeklődéssel várt új filmje, az Égi bárány Inkább egy új filmstílus kezdetének tekinthető, a kísérletek minden nyugtalanságával és bizonytalanságával, semmint valami megállapodott • végeredménynek. i Kiegyensúlyozott, átgondolt alkotásoknak tűntek a tavalyi filmtermésben a szatírák, mindenekelőtt Rényi Tamás Reménykedőkje, az elsőfilmes Böszörményi Géza Madárkák című műve. A kategóriához tartozó Én vagyok, Jeromos viszont elnyújtott, vontatott volt. A Hangyaboly figyelemre méltó alkotásnak bizonyult, elsősorban amiatt, amit a rendező Fábri Zoltán Kaffka Margit regényéhez hozzáadott, S végül nagyon kellemesen lepett meg mindenkit Huszárik Zoltán Szindbádjának nagy sikere, annál inkább, mert anyaga, Krúdy regényeinek világa nem „filmszerű". A tavalyi modell E sommás és kissé egyszerűsítő megállapítások után végül ls melyik volt az év legjobb filmje? Nekünk könnyű dolgunk van; e cikkben nem kell dönteni. A kritikusok tanácskozásának már nehezebb, számukra nem lesz kibúvó. Tavaly úgy döntöttek, hogy az anyagban nem is szereplő Szerelem című filmet tüntették ki az első díjjal. Ennek a döntésnek a modelljére most az idén bemutatott első filmre, Bacsó Péter Jelenidőjére szavaznánk. Az első díjat vitathatatlanul ez a film érdemelné meg. 0. L. Pályaválasztási Intézet Szegeden anyagot. Az alkalmassági vizsgálatok — tesztek és műszerek segítségével — kezdetben évi 400—500 főre terjednek ki. Az iskolákból küldött gyerekeken kívül, indokolt esetben, külön jelentkezőket is fogadnak. Az intézet kettős tevékenysége — amelyből elsődleges a pályairányítás — sokat javíthat majd a jelenlegi, nem éppen rózsás munkaerőhelyzeten. A következő években egyre kevesebb gyerek kerül ki az Iskolákból, mindenképpen fontos tehát, hogy jobban, megalapozottabban irányítsák őket jövendő foglalkozásuk megválasztásában. Az úgynevezett pályaalkalmasság biztosítása is nagyon fontos. Igen sok pénzbe kerül napjainkban, hogy a gyerekek eleve nem a nekik megfelelő iskolákba kerülnek. Hiába tanulnak évekig, amikor végeznek, kiderül: rosszul választottak, nem maradnak meg a tanult szakmában. A szakmunkástanulóknak mintegy 25 százaléka morzsolódott le az utóbbi időkben; a textilszakmában ennél sokkal rosszabbak az arányok. A szakközépiskolákban végzett gyerekeknek csupán 30—35 százaléka marad meg azon a pályán, amelyre négy éven át készült. Az intézet tudományos munkája segítségével ezen az állapoton változtatni lehet, főként, ha a későbbiekben teljes mélységben mód nyílik pályaalkalmassági vizsgálatokra. A Munkaügyi Minisztérium már most küldené az úgynevezett alapgépeket, amelyek az egyszerűbb vizsgálatok, feladatok megoldásában segítenék az intézet munkatársait. Sajnos, nincs hová elhelyezni őket. Szeged város gondja és érdeke, hogy minél hamarabb helyiségekhez juttassa az új intézményt. * Szegedi üzemek, vállalatok a következő napokban, hetekben részletes pályaválasztási tájékoztatót adnak szülőknek és tanulóknak a Délmagyarorszégban. A tájékoztatók 2—2 önálló oldalon, összeállításban jelennek meg, így ezeken a napokon lapunk 10 oldalas lesz. Az oldaltöbblet ellenére változatlan áron kapják az újságot mind az előfizetők, mind a példányonkénti vásárlók. A szülők és a tovább tanuló diákok figyelmét felhívjuk a szegedi üzemek, vállalatok szakmunkásképzési alánlatának tanulmányozására, melyet a 10 oldalas újságok 6—7. oldalán találnak. t