Délmagyarország, 1971. december (61. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-14 / 294. szám

2 KEDD. 1971. DECEMBER fc Dacca körülzárva (Folytatás az 1. oldalról.) soréban létrehozta ideiglenes székhelyét. Nazrul Iszlám, a Bangla Desh ideiglenes el­nöke bejelentette, hogy nép­ellenes és felekezeti jellegű tevékenységük miatt kor­mánya betiltott négy politi­kai partot. Az ideiglenes el­nök hangsúlyozta, hogy a Bangla Desh megvalósítja a teljes vallásszabadságot és egyetlen felekezeti párt mű­ködését sem engedélyezi. Saigonból Üj-Delhibe érke­zett hírek szerint az ameri­kai 7. flotta egységei a Bengáli-öböl és az Indiai­óceán felé tartanak. Üj­Delhiben eddig hivatalosan nem kommentálták a hírt, de jól értesült körök lehet­ségesnek tartják, hogy az Egyesült Államok tengeri és légiközlekedése „védelmé­nek" ürügyén repülögép­anyahajókat és más hajókat irányít az indiai szubkonti­nens térségébe. LAPZARTAKOR ÉRKEZETT Vihar előtti csend van Dac­eában. Repülőgépek nem bombázzák, a tüzérség nem lövi a várost, s még kézi­fegyverek ropogása sem hal­latszik — jelentette hétfőn este helyszíni tudósításában az AP. K. D. AH indiai hadügyi illamminiszter hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy az indiai fegyveres erők három irányból közelítették meg Daccát és vontak köréje ostromgyűrűt. A hadügyi ál­lamminiszter szerint Jahja Khannak igen erős helyőr­sége van Daccában. Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint a Daccát „védelmező" nyugat-pakisz­táni helyőrség a város repü­lőterét az Intercontinental luxusszállodával összekötő főútvonal mentén, sűrűn la­kott negyedek közepette he­lyezkedik el. Itt sáncolták el magukat az indiai csapatok által körülzárt nyugat-pa­kisztáni katonák, hogy Is­lamabad parancsára ellenáll­janak a győzedelmesen elő­renyomuló indiai csapatok­nak és a helyi bengálial ala­kulatoknak. Dacca ostromá­ra eddig feltehetőleg csak az Indiai hadvezetés humánus politikája miatt nem került sor. Az indiai hadvezetés Dacca polgári lakosságát akarja kímélni. Indiai források szerint az elmúlt 24 órában Kelet-Pa­pisztánban 1134 pakisztáni katona — köztük 14 tiszt — adta meg magát az előre­nyomuló indiai alakulatok­nak. Az indiai fegyveres erők a „nyugati fronton" is sikeres akciókat hajtottak végre — Jelentette a PTI indiai hír­ügynökség. Ötvenöt kilomé­ter mélységben benyomultak pakisztáni területre, és el­foglaltak több helységet. A Kasmírban állomásozó indiai fegyveres erők pa­rancsnoka közölte: csapatai elvágták az ellenseg összes közlekedési vonalait Gyorshírben jelentette az AFP: az indiai csapatok el­foglalták a Daccátói mint­egy 56 kilométerre észak­nyugatra fekvő Tangall ha­dászati fontosságú várost, s Bogra irányában nyomul­nak előre. Nixon-Pompiitoii Ratifikációs oftmáüyok találkozó a Bundesrat előtt Zágrábi tanácskozások 0 Belgrád (MTI) A Horvát Kommunisták Szövetségének Központi Bi­zottsága hétfőn Zágrábban folytatta tanácskozását: a na­pirenden a JKSZ-elnökség határozataiból fakadó fel­adatok megvitatása szerepel. Hétfőn került sor a vasár­napi ülésen lemondott dr. Szavka Dabcsevics-Kucsar, a horvát párt elnöke, PeroPir­ker, a HKSZ KB titkara és Marko Koprtla, a végrehajtó bizottság tagja utódjának megválasztására. A jugoszláv fegyveres erők főparancsnokának döntése értelmében felfüggesztették tisztségéből Jankó Bobetkot, a jugoszláv néphadsereg ve­zérőrnagyát. A felfüggesztés addig marad érvényben, amíg „nem tisztázzák teljes felelősségét abban a politikai tevékenységben, amely Hor­vátországban és a jugoszláv néphadseregben kiváltotta a társadalmi és politikai szer­vezetek nyilvános bírálatát" Újdonságok ÉRZEM, SZEBB MA MINDEN Domjén Ferenc RÉGISÉGBOLT Demjén Ferenc BERGENDI-EGYUTTES SP 882 BOLDOG VAGYOK Frenreisz K.—Adarrus A. ara 22.—Ft f+A VOLNA SZIVED Presser G.—ADU MIS A LOCOMOTIV GT. SP 887 ÖSZI LEVÉL Délhúsa G.ion—Gyulai Gaál J MEGVALÓSULT ALMOK Délhúsa Gjon—Gyulai Gaál J DÉLHÚSA GJON SP 888 HŰTLEN BARÁTOK Mihály T.—Kóbor J. SZOMORÚ TÖRTÉNET Molnár Gy.—Kóbor J. OMEGA EGYÜTTES SP 889 CSCZLIS*" TOM Koncz T—Sztevanovity D AKKOR BIZONY FURCSA VILÁG LESZ Deák T—Halnál I. KOVÁCS KATI 89'' HA JÁRTÁL OTT Sínos O.—S. Nagy I. FEHÉR VTRAG Sípos O.—S. Nagy I. .TUVF.NTUS EGYÜTTES SP 876 0 VOLT A KEDVESEM Vietor M.—Huszár E TRÉFÁS KÉDVO JACK Victor M.—Kánto, I. NONSTOP SP 878 ara: 22,— Ft ara: 22,— Ft ám: 22,—Ft ára: 22,—Ft ára: 22.— Ft ára: 22.— Ft 677(Bp. 0 Angra (AFP, UPI) Georges Pompidou francia és Richárd Nixon amerikai elnök vasárnap este az Azori­szigeteken levő Angra váro­sába érkezett, hogy megkezd­jék nagy érdeklődéssel várt tanácskozásaikat a nyugati világot sújtó pénzügyi vál­ságról és az amerikai elnök tervezett pekingi, valamint moszkvai látogatásáról. Az azorf csúcs az első so­rozata a Nixon és az Egye­sült Államok szövetségesei között tervezett tanácskozá­soknak. Két és fél órát tartott hét­főn az amerikai és a francia elnök négyszemközti eszme­cseréje. Mint az AFP fran­cia hírügynökség illetékes forrásokra hivatkozva jelen­ti, a felek áttekintették a nemzetközi politikai élet kiemelkedő problémáit, egyebek között kicserélték az indiai—pakisztáni konflik­tussal, az indokínai helyzet­tel, valamint az európai biz­tonság kérdésével kapcsola­tos nézeteiket. A két elnöknek az angrai kormányzói palota ódon épü­letében tartott megbeszélésé­vel párhuzamosan — palota egyik alsóbb szárnyában tár­gyalt Rogers amerikai és Schumann francia külügy­miniszter. ahol jelen volt Henry Kissinger, Nixon el­nök fő nemzetbiztonsági ta­nácsadója. Egyidejűleg sor került Connally amerikai és Giscard d'Estaing francia pénzügyminiszter eszmecse­réjére is. A csúcstalálkozó második megbeszélésére hétfőn a délutáni órákban került sor. A délutáni megbeszélések helyi idő szerint nem sokkal 18.00 óra után értek véget. A hétfői megbeszélések máso­dik szakaszában a két elnök kizárólag a pénzügyi termé­szeti kérdésekkel foglalko­zott. Nincs még olasz elnök 0 Roma (MTI) Eredménytelenül végző­dött a 7. szavazás is az olasz elnökválasztáson. Az újdonság mindössze az volt, hogy hétfőn délelőtt a leg­nagyobb olasz párt, a ke­reszténydemokraták képvi­selői és szenátorai a pártve­zetóség utasítására tartóz­kodtak a szavazástól, így ez­úttal elmaradt a vetélkedés a két legerősebb jelölt, Fan­íani volt miniszterelnök és de Martino szocialistapárti miniszterelnök-helyettes kö­zött. De Martino 408 szava­zatot kapott hétfőn délelőtt és 505 lenne szükséges a többséghez. # Bonn (MTI) A nyugatnémet kormány hétfőn délelőtt ratifikálásra a szövetségi tanács elé ter­jesztette a Szovjetunióval és Lengyelországgal kötött szerződéseket —, közölte hétfő délutáni sajtóértekez­letén Rüdiger von Wechmar, a kormány helyettes szóvi­vője. A két német állam tran­zitforgalmi szerződéséről, valamint az NDK és Nyu­gat-Berlin megállapodásáról szólva Wechmar megerősí­tette, hogy a küldöttségveze­tők még karácsony előtt aláírják a már parafált ok­mányokat Sőt — fűzte hoz­zá — ez valószínűleg még ezen a héten megtörténik. A kormány szerdán tart ülést és megadja a felhatalmazást Bahr államtitkárnak az alá­írásra, az NDK és az NSZK államközi szerződését Bonn­ban írják alá. A nyugat­berlini szenátus és az NDK megállapodását pedig való­színűleg az NDK fővárosá­ban, ugyanazon a napon. A ratifikációs okmányok között szerepel a beterjesz­tésül szolgáló törvényterve­zetek mellett: 1. a Moszkvá­ban aláírt szerződés német és orosz nyelvű szövege, to­vábbá a Varsóban megkötött szerződés német és lengyel nyelvű szövege; 2. az NDK jegyzékváltása a három nyugati nagyhatalommal; 3. a nyugatnémet kormány emlékiratai a 'szerződések tárgyában; 4. a szovjet— nyugatnémet szerződéshez kapcsolódik a nyugatnémet kormány egyoldalú nyilat­kozata a „német egységről". 5. Gromiko szovjet külügy­miniszter nyilatkozata - a) határok elismeréséről; b) a határok módosításának lehe­tőségéről; c) a német egy­ségről és d) a Szovjetunió beleszólási jogáról az ENSZ aalpokmányának 107. és 53. cikkelye értelmében. Wechmar megerősítette, hogy szovjet részről felha­talmazást adtak a nyugat­német kormánynak Gromi­ko kijelentéseinek felhasz­nálására a szövetségi gyűlés ratifikációs vitájában. A szovjet külügyminiszter kijelentései ismeretesek a bonni parlament külügyi bi­zottsága előtt és tartalmuk­kal megismerkedett Rainer Barzel, az ellenzéki CDK el­nöke is, aki tegnap Moszk­vában Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel háromórás beszélgetés során eszmecserét folytatott a köl­csönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. Közel-kefeti vitazáró az ENSZ-ben # New York (MTI) A Biztonsági Tanács hét­fő délelőtti ülésével párhu­zamosan hangzottak el az utolsó felszólalások az ENSZ-közgyűlés közel-keleti vitájában, amelynek ma­gyar idő szerint késő este kezdődő délutáni ülésén ke­rült sor szavazásra a Jar­ring-misszió felújítását és a BT határozatának maradék­talan végrehajtását szorgal­mazó határozati javaslatról. Erről jelentés lapzártáig nem érkezett. Még a vitazáró ENSZ-köz­gyűlési szavazás előtt Egyip­tom állandó ENSZ-képviselő­je eljuttatta U Thant főtit­kárnak annak a válasznak a szövegét, amelyet Szadat el­nök adott Kairóban az afri­kai államfők kérdéseire. Szadat kifejtette, hogy Egyiptom teljes mértékben kész alávetni magát a Biz­tonsági Tanács 242. számú határozatának, miként azt Jarring február 8-i memo­randumára válaszolva is ki­nyilvánították. 1. Egyiptom eszerint kész hozzájárulni a Jarring köz­vetítésével folytatandó tár­gyalások felújításához, il­letve a február 8-i kezdemé­nyezés szellemében a béke­egyezmény megkötéséhez. 2. Egyiptom az izraeli csa­patkivonás első szakaszában kész a Szuezi-csatorna újra­megnyitására, feltéve, hogy Izrael pozitív választ ad Jar­ring február 8-i jegyzékére. 3. Egyiptom elismeri a békeegyezményben rögzíten­dő biztos és elismert hatá­rokat azon az alapon, hogy az izraeli erőket vissza kell vonni a megszállt arab terü­letekről az 1967. június 5-i határvonalakra. Ezt a felté­telt az Afrikai Egységszer­vezet határozata és Jarring memoranduma egyaránt rög­zíti. 4. Egyiptom elfogadja az ENSZ-garanciákat: demilita­rizált övezetek létesítését a határ két oldalán, s nemzet­közi erők állomásoztatását bizonyos stratégiai jelentő­ségű pontokon. 5. Egyiptom hozzájárul ahhoz, hogy Sharm el-Sejk­ben nemzetközi erők jelen­léte garantálja a hajózás szabadságát a Tiran-szoro­son. 0 Kairó (MTI) Az egyiptomi külügymi­nisztérium hétfőn arról tájé­koztatta a Kairóban akkre­ditált külképviseletek veze­tőit, hogy az egyiptomi kor­mány kedvezőnek találja az afrikai államfők küldöttsé­ge által a közel-keleti vál­ság megoldására tett javas­latot, s úgy értékeli, hogy a javaslat alapján lehetőség nyílik kilábalni a zsákutcá­ból, s politikai megoldást el­érni. Meghalt Iván Basev 0 Szófia (MTI) Tegnap a hegyekben tör­tént baleset következtében meghalt Ivan Basev, a Bol­gár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagja, a Bolgár Népköztársaság kül­ügyminisztere, nemzetgyűlé si képviselő — jelentette be hétfőn délután adását meg­szakítva a szófiai rádió. Ivan Basev temetésének megszer­vezésére bizottság alakult, amelynek vezetője Zsivko Zsivkov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, minisz­terelnök-helyettes. A tragi­kusan elhunyt külügymi­nisztert kedden, helyi idő szerint déli tizenkét órakor temetik, előtte pedig a bol­gár néphadsereg központi tiszti házában ravatalozzák fel. Az afgán király Moszkvában 0 Moszkva (TASZSZ) Hétfőn a Kremlben talál­kozóra került sor Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, Nyikolaj Podgornij. a Legfelsőbb Tanács Elnök­ségének elnöke, Alekszej Ko­szigín, a Szovjetunió minisz­terelnöke, és Mohammed Zahir sah, Afganisztán kirá­lya között Az afgán ural­kodó nem hivatalos baráti látogatásra tegnap érkezett Moszkvába. MDIOTELEX Prága Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára és Katona István, az MSZMP KB tagja, a KB agitációs és propaganda osztályának ve­zetője Prágába utazott a Bé­ke és Szocializmus című fo­lyóirat szerkesztőségi taná­csának ülésére. Moszkva Andrej Grecsko marsali, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere hivatalos baráti lá­togatásra Bagdadba utazott. Grecsko marsall Szíriába és Szomáliba is ellátogat. Vientiane Vientianei katonai körök­ben hétfőn kijelentették, hogy folyik a laoszi különleges alakulatok nyolc zászlóaljá­nak kivonása a dél-laoszi Thateng övezetéből, amelyet a laoszi szabadságharcosok napok óta erőteljesen támad­nak. A laoszi hazafiak egy hét leforgása alatt vissza­foglalták a Boloven fennsík csaknem valamennyi kulcs­pozitícióját. Tanulhat, szórakozhat, nyerheti RendUlvQII karácsonyi ZK Grundig magnetofonvásár aiándéksors/eggyel J Várjuk önt Szegeden, a Klauzál téren árusító autóbusszal! Dlsc jockey műsor. ZK—120-as magnó 2540 Ft, előleg: 260 Ft. ZK—140-es magnó 2850 Ft. előleg: 290 Ft. OTP-hitellevelet beváltunk 10% előleg befizetés mellett. ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK! A KERAVILL különdíja vásárlóinak egy 175 cm3-es JAWA-motorkerékpár. ÉRTESÍTJÜK T. MEGBÍZÓINKAT, hogy 1972. január 1-től ÚJ MINTÁJÚ „VOLÁN" darabárus fuvarlevél kerül bevezetésre A jelenleg használt fuvarlevél és áruszállftó-vevény egyidejűleg megszűnik (Lásd 46/971. sz. Közlekedési Közlönyben meglelem hirdetmény.) Az új darcbáru fLivrlevél igény lhetőa B v'telel'e-őr­zési Csoportunknál (Szeged. Bakav Nándor u 48. Te­lefon- 12-270/185 mellék), továbbá 1972. január i-től: SZEGEDEN a Volán Iroda Bajcsy-Zsilinszky u. 28., a Darabárus Körzeti Iroda, Tisza pu. VÁSÁRHELYEN. MAKÓN. SZENTESEN és CSONG­RÁDON a darabárus körzeti iroda (MÁV­állomás) is árusítja. VOLÁN 10. SZ. VÁLLALAT, SZEGED

Next

/
Thumbnails
Contents