Délmagyarország, 1971. december (61. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-12 / 293. szám

TASAKNAI*, 1971. DECEMBER U. A féltékenység — és te­gyük hozzá mindjárt, annak kóros, túlhajtott formája — gyakori regény- és filmtéma. Nyilvánvalóan azért, mert a mindennapos életben sem ritka. A kórosan féltékeny ember maga is boldogtalan, sőt a maga szűkebb és tá­gabb környezetében is bé­kétlenség, lelki fájdalom keltője. Mi is okozhatja a féltékenységet, hogyan előz­hető meg — és ha már léte­zik, hogyan gyógyítható? Azt eleve érdemes hangsúlyozni, hogy a kórosan féltékeny ember nem gonosz bűnöző, hanem kellemetlen beteg, aki gyógyításra szoruL Félelem, ok nélkül Az állat és az ember ideg­rendszerében jelentkező féle­lem — annak valamennyi lelki és testi következményé­vel — szükséges és hasznos. Ugyanis valahányszor ve­szélyt érzünk, a veszély kel­tette félelemérzet teszi az embert egy bizonyos mérle­gelés után alkalmassá arra, hogy a veszéllyel megküzd­jön — vagy ha úgy látja, hogy eleve alul marad, el­meneküljön. A félelem tart vissza bennünket attól, pL hogy magasról leugorjunk. A félelem védőhatását kelle­metlen érzettel fizetjük meg. A félelem élménye nagyon rossz az embernek, valame­lyest hasonlít a fájdalomél­ményhez. Egyes emberekben a féle­lemérzet állandósulhat, tehát akkor is fennállhat, amikor nem lenne semmi külső ok arra, hogy féljen. Sőt, a fé­lelem annyira beveheti ma­gát az idegrendszerbe, hogy nemcsak nappal, az öntudat állapotában gyötri, hanem éjjel, álmában is folytatód­nak lidérces álmai. Ezeket az embereket szokták neuroti­kusnak nevezni. Hogy a neu­rotikusok oknélküli, szünte­len félelme miért támad, az sem különleges titok. Külö­nítsen, ha egészen kisgyer­mekkorban minduntalan is­métlődően olyan valódi féle­lemkeltő élményekben volt valakinek része, amelyekkel szemben nem volt védelem, nem várhatott senkitől segít­séget, akkor ezen élmények hatására a félelem állandó­sulhatott Természetesen fel­nőttkorban is ki lehet téve (a kisgyermekkorában hajla­mosított) ember arra, hogy állandó, gyakran ismétlődő félelemkeltő élmények hatá­sára idegrendszerében a fé­lelem állandósuljon, tehát akkor is gyötörje, amikor valójában nyomokban sincs oka félelemre. A nyíl elröppen Rendszerint a véletlenen múlik, hogy a neurotikus, fé-' lós, borongós ember egyéb­ként makkegészséges szívére, májára, hasi szerveire vagy fejére panaszkodik, vagy ép­penséggel s házastársára fél­tékeny, aki ennek semmi okát nem adta. Amilyen vég­telen az emberi fantázia .ak­kor, ha a szívidegességet, az ideges főfájást, a nyilvános­ságtól való félelmet és kl tudja még mennyi panaszt meg kell magyarázni, ugyan­olyan találékony akkor, ha az oknélküli féltékenységet k«^l megmagyarázni. Tehát a féltékeny ember nem maga választotta kóros féltékeny­ségét, hanem gyermekkori vagy későbbi élményanyaga, élettani tapasztalatai keltet­ték benne életre a félelmet. Önállósult félelmének —kis­sé költőien szólva — nyíl­vesszeje, közben véletlenül éppen a szeretett házastárs­ba fúródott, és akarata elle­nére arra kényszerül, hogy mindig a szeretett személy el­vesztésének félelme gyötörje. Hogy félelmét indokolja, megalapozottságát bizonyít­sa, a nem létező érvek gar­madáját gyűjti csokorba. Bármilyen furcsán hangoz­zék is, az oknélküli félelem, a neurózis és annak sokszínű változata — köztük a félté­kenység elleni védőoltásban mór kisgyermekkorában ré­szesül az ember. Ezt az ol­tást pedig nem fecskendővel és nem egyszer adják, ha­nem a korai gyermekévek minden napján, attól fogva, amikor a csecsemő, majd a kisgyermek anyja mosolyát, babusgató gondoskodását, szeretetét, később az apa vé­dő karjának erejét, a csa­lád biztonságát, békéjét, har­móniáját érzi maga körül. A kisgyermekkori családi biz­tonság egyáltalán nem azo­nos a kényeztetéssel. Ahol hiányzik a felnövekvő kis­gyermek körül a biztonságot nyújtó szúlői szeretet, sőt, annak helyét állandó verés, erőszak és rettegésnyújtó él­ményvilág foglalja el, ott megvan az állandósuló féle­lem, a neurózis és a félté­kenység alapja. Az orvosság Gyerekes dolog lenne a féltékeny embernek azt ta­nácsolni, hogy küzdjön fél­tékenysége ellen. Ez a küz­delem még inkább ártana, mint használna, hiszen a mindig ugrásra kész kény­szerű félelmet ez a tanács még fokozná. Mivel a félté­keny ember nem tudja, hogy beteg, sót azt sem hiszi el, hogy féltékenysége alapta­lan, tapintatos, jószándékú külső segítségre szorul, hogy orvoshoz jusson. A lélekgyó­gyászaiban jártas orvos lé­pésről lépésre segíti betegét abban, hogy oknélküli félel­métől és féltékenységi kény­szerképzeteitől megszabadul­jon. A féltékeny betegben rendszerint megvan a haj­lam és a készség a gyógy­kezelés vállalására, hiszen gyötr ö kényszerképzeteitől maga is sokat szenved. Dr. SZENDEI ÁDÁM XIZ EVE ítélte kötél általi halálra az Iz­raeli bíróság Adolf Eichmann náci háborús iőbűuöst. A Jeru­zsálemi tárgy alóteremben elhang­zott ítélet jelentőségét az hatá­rozta meg, hogy nem egy em­ber bűncselekményéről van szó, hanem egy embertelen rendsze­réről, a náci fasizmuséról, amelynek rémtetteit soha nem felejti el a világ. Neonáci befo­lyásos körök nagy erőfeszítése­ket tettek annak érdekében, hogy megakadalyozzák a tnmeg­gyllkos Adolf Eichmann halálra ítélését. Az eljárás elhúzódásá­val csak 1962 júniusában került sor a kivégzésre: a több millió zsidó meggyikolásában vállalt bűnrészt ssége miatt halálra Ítélt Elchmannt a Tel Aviv melletti Kamlech börtönben felakasztot­ták, holttestét elhamvasztották, s hamvait a tengerbe szórták. 1 Ml? HOL? SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Viktó­ria. Bérletszünot. Este 7 órakor: Viktória. Bérletszünet. Hétfőn este 7 órakor: Az Írógép. Déryné-bérlet. 1971. DECEMBER 12., VASARNAP — NÉVNAP: GABRIELLA MEGELÉNKÜLO SZEL Várható időjárás vasárnap estig: időnként felszakadozó fel­hőzet, szórványosan előforduló esővel, ónos esővel, a keleti mr­gyekben átmenetileg egy-két helyen havas csővel, havazással. Megélénkülő, helyenként megerősödő nyugati, északnyugatira for­duló szél. Enyhe Idő. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 5 fok körül. A Nap kel 7 óra 21 perckor, és nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kel 1 óra 57 perckor, és nyugszik 12 óra 34 perckor. < VÍZÁLLÁS A Tisza vizátlása Szegednél szombaton plusz 71 cm (áradó)', SZÁZÖTVEN EVE született Gustave Flaubert (1321.) változatosabbá "napjait. Leghire­franciu regényíró. Egész eletét sebb műve a Bovaryné. Népsze­az irodalomnak szentelte. Vissza- rű másik regénye Is, a Salamni­vonult kis házéba, s mindössze bó, ez az ókorba helyezett na­néháuy nagyobb utazással tette lurglista regény.i 1971. DECEMBER 13., HÉTFŐ — NÉVNAP: LUCA A Nap kel 7 óra 22 perckor, éa nyugszik 15 óra 53 perekor, A Hold kel 3 óra 03 perckor, és nyugszik 12 óra 54 perckor. EZ MEG AZ Ritkaságok gyűjteménye Több mint negyven éven át gyűjtötte össze ritkaság­kollekcióját Igor Nyedol szovjet agronómus és ifjú­sági író. A gyűjtemény be­mutatása legalább 320 négy­zetméter alapterületet igé­nyel. Van itt bálvány a Húsvét-szigetekről, karneol­ból készült szkíta üveg­gyöngy, bizánci bronzváza, középkori pávás pecsétgyű­rű, kókuszdió Üj-Guineából — ahol a híres orosz tudós és utazó Mikluho-Maklaj élt —, valamint megviselt tibe­ti kézirat. Ritka kincseit a gyűjtő la­kóhelyén, a Fekete-tenger híres fürdőhelyén, Adler egyik múzeumában szándé­kozik elhelyezni. Gyógyítás önhipnózissal Neurózisban szenvedők gyógyítSsára Kiszlovodszk, Szocsi és néhány más szov­jet város klinikáin sikere­sen alkalmaznak pszicholó­giai gyakorlatokat A kisz­lovodszki orvosok, által ki­dolgozott önhipnózisos gyógymód hat gyakorlatot tartalmaz. A reggel és este 15—15 percig végzett ön­hipnotikus kezelés kedvező hatást gyakorol fejfájásban, álmatlanságban, asztmában, valamint különféle vegeta­tív zavarokban szenvedőkre. MOZIK Szabadság: ma es hétfőn fél 4 és 7 órakor: Olivér. I—II. resz. (Színes 70 mm-es angol—ameri­kai, dupla helyárral) Vuros Csillag: ma 3, negyed 6 és fel ú órakor, hétfőn negyed 0 és fel 8 órakor: A betyárkapltany. (Színes m. b. román). Fáklya: matiné délelőtt fél 11-kor: Fény a redőny mögött. (Magyar.) A halál erődje. (Csak 16 éven fe­lülieknek. színes japán, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.; Hétfőn: A halhatatlan légiós, akit csak Péhovardnuk hívtak ... (Színes magyar, háromnegyed 6 és s órakor.). Postás Mozi: matiné délelőtt 10 órakor: Stan és Pan, a nagy revettetők. Eper és vér. (Ame­rikai film, 5 és 7 órakor.) Nyugdíjasok Mozija: matiné délelőtt 10 órakor: Rablók kö­zött. (Szovjet kalandfilm.) Ver­seny a javából. I—II. rész. (Dupla helyárral, színes amerikai vígjáték, 5 órakor.). BÁBSZÍNHÁZ Délelőtt U órakor Macnó-bér­le-ben, délután 3 órakor bér­letszúnetben: Hófehérke é« a hét törpe. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csalt sürgős esetben­BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4), hétfőn a Közkórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére December 18-ig este 6 órától reggel S óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehéz ellés ese­tére ügyeletes dr. Krajcsovlcs László állatorvos. Lakása: Sze­ged, Tarjántelep. 110. ép. D. lépcsőház, n. em. U. Telefon nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hivő köteles gondoskodni. Szúts István karcolatai. 10.00 Hírek. 10.03 Kolbaba bácsi és a három kis postamanó. 10.39 Óvo­dátok dal kincse. 10.40 Reklám 10.59 Es tl hogyan éltek: 11,29 • A Budapesti Filharmóniai Tár­Keklam. 7.15 Körzeti tdőjárásje­lentés. 7.45 'lanacsudo-szolgálsn 8 00 Hírek. 8.05 MUauilbáitti teU.^. 8.15 Budapest és a vicUik kultu­rális programjából. 8.15 Nóta­csokor. 9.98 Móricz Zsigmond: soság zenekarának Mozart-hang- virrad. 9.26 RgdlCbúrze. 9.30 A "" hét zenemuvei. 10.0U lltrek. 10.05 Kell-e felni az iskolától? 10.2>» Zenekari muzsika. 11.00 Iskola­rádió. 11.35 Lengyel művészek uperafelvetelciból. 12.00 Dell kró­nika. 12.20 Kl nyer ma? 12.80 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Ifj. Lakatos Vince népi ze­nekara Játszik. 13.58 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05 Edes anya­nyelvünk. 14.10 A Magyar Rádió és Televízió női kara énekel. 14.19 Két rapszódia. 14.44 Versek 15.00 lUrrk. 15.10 Harsan a kürt­szó! 15.45 Verdi: Don Carlos — részietek. 15.59 Hallgatóink fi­gyelmébe: 16.00 A világgazdaság hirel. 16.05 Lehár-operctidulok. 10.22 Budapest IV. kerülel. 16.42 Zongoramüvek. 17.00 Ilirek. 17.05 Külpolitikát figyelő. 17.20 Nép­dalok. t7.45 Van ÚJ a Nap alatt! 18.00 Húszas stúdió. 18.58 Hallga­tóink figyelmébe! 19.00 Esti knV nika. 19.30 Sporthíradó. 19.44 Változatok magyar népdalra. 20.48 Hírek. 20.51 Korunk hő­se. Rádiójáték. 21.32 A Nash­vlltfi Gamblers együttes műso­rából. 22.00 Hirek. 22.20 Haran­gozó Teréz, Korda Oyörgy és az Eeho együttes felvételeiből. 22.47 Alkotóműhelyben. 23.02 Zenekari muzsika. 24.00 Hírek 0.10—0.25 Virágénekek. é RÁDIÓ VASÁRNAP Kossuth 6.00 Hírek. I.apszemle. . Idő­Járás. 6.10—7.38 Kellemes vasár­napot! Közben: 6.50—7.10 Műsor ismertetés. 6.30 Reklám. 7.25 Múzeumi híradó. 7.58 Hallgató­ink figyelmébe! 8.00 Hírek. Lap­szemle. Időjárás. 8.10 Éde& anya­nyelvünk. 8.15 Jó reggel. Vasár­napi Magyar miniatűrök. 9.50 versenye a stúdióban. Közben: 12.00 Hírek. Lapszemle. Időjá­rás. 13.07 Egy korty tenger. 13.17 A zene nem Ismer határokat. 14.00 Rádiólexikon. 14.30 Adám Jenő: Tulipán — népdalszvit 15.00 Hirek, időjárás. 16.08 Tiszta égbolt a szovjet városok felett. 10.18 Bemutatjuk új opqrafelvé­telcinket. 10.33 Slágerturmix. 16.58 Hallgatóink figyelmébe I 17.no Híreit. Időjárás. 17 05 sport­hírek. 17.10 Nótukedvclőknek. 18.01 Költők albuma. 18.18 A Rá­dió lemeznlbuma. Közben: 18.58 Hallgatóink figyelmébe i 19.00 Hirek, ldőlárás. 19.10—19.15 Sport­hírek. Totó. 19.58 A Rádiószín­ház bemutatja: Milyen nap van ma? 20.52 Behár—Jnnkovich: Dalocskák Kakuk Marciról. 20.59 Tültsöfi egy órát kedvenceivel. 22.00 Hirek, időjárás. 22.10 Sport­hírek. Totó.. 22.15 Kamarazene. 23.10 Orfeusz az alvilágban. 24.00 Hírek, Időjárás. 0.10—0.25 Donizetti: Don Pasquale — a II. felvonás fináléja. Petőfi 6.58 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 A református egyház fél­órája. 7.30 Bach orgonaművek. 0.00 Miska bácsi lemezesládája. 0.30 Mit hallunk? 0.00 Schubert­dalok — Liszt-átiratok. 9.30 Mtn­demlth: Várost építünk. 9.40 Musical-slágerek. 10.20 Külföldi kulturális híradó. 10.40 Szívesen hallgattuk . . . Vasárnapi koktél. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 12.53 Kongresszusi Ifjúsági Mű­vészeti Hét: Bent a szekrényben. 13.45 Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00 Táskarádió. 15.00 Bach: 8. kantáta (Ein fente Burg inst unser Gott). 18.31 Részletek Huszka Jenő operettjeiből. 16.00 Hírek, időjárás. 16.05 A vasárnap sportja. 10.35 Nagyabonyban csak két torony látszik. 17.05 Ralna Kabatvanszka és Jon Vickers * énekel. 17.50 Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.00 Hirek. időjárás. 18.05 Sport­hírek. 18.10 Műsormozaik V. 19.10 Színes népi muzsika. 10.50 Jó estét, gyerekek. 20.00 Hírek. idő­Járás. 20.10 Sporthírek. Totó 20.15 Chopin-zongoraművek. 20.59 Gyermekvilág — képekben. 21.00 Zenekért muzsika. 21.45 Déchy Mór nyomában a Monté Rosán. 22.no Esti dallamok. 23.00 Hirek. időjárás. 23.10 Kórusok, hang­szerszólók. 24.00—0.10 Hirek. idő­jérásjelentés. HÉTFŐ Kossuth 4 25—8 90 Jő reggelt! Közben 4.30, 5.30, 6.30 Hfrek. 5.00, 6.00, 7.01) Reggeli króniku 4.45, 6.45 Szót kérek > 5.20. 7.33 Műsoraján­lat. 5.40 Falurádió. 6.30, 6.50, 7.20 Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió regge'o zenés műsora. 8X0 Hírek- 8.05 Zenekari muzsika. 9.00 Ezeregy délelőtt... 10.00 A zene hul­lámhosszán. 1145 Egy különös múzeum az Adria partján. 12.00 Haydn-művek. 12.45 A munkás­szálló vendégel. 13.00 Hirek. 13.03 Kádár Kata. Opcrarészletek. 13.45 időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig ... A Rádió kíván­ságműsora. 18.00 Hirek. 18.16 Közkívánatra' 19.28 Reklám. 19.14 A biblia világa. 19.54 Jó estél, gyerekek! 20.00 Esti krónika H. 20.25 Oj könyvek. 20.28 Berlint slágerkoktél. í.1.00 Népdalok. 21.40 Régi magyar mesterségek 22.00 Bartók: Szvit két zongorára. 22.30 A hét zeneművet. 2.1.00 Hi­rek. 23.15 Részletek Fényes Sza­bolcs és Ábrahám Pál operettjel­ből. 24.00—0.10 Hirek. TÉW VÍZSZINTES: 1. Sir Tho­maf Beecham, a neves kar­mester leállított egy próbát a londoni operaházban: „Az elsó pozaun túl han­gos". A zenészek közölték vele, hogy az első pozaunos ma nincs is ítf. Sir Beecham válasza: (lásd itt és a függ. 38. sz. sorban). 13. Dalbetet. 14. Svéd természettudós, a virágos növények első rendszerbe foglalója (Caro­lus, 1707—1778). 15. Francia ipari központ a Saone tor­kolatánál. 16. Pillangó. 18. Cégforma. 19. Budapesten Kodály Zoltánról nevezték el. 21. Előidézni. 23. Asso­ciated Press; 1848-ban ala­pított USA-hírügynökseg. 25. Szovjetunióbeli nép. 26. Vi­ta magánhangzói. 27. Reális. 30. Ásvány. 31. Yttrium és vanádium. 33. ... Máté föld­jén; Ady-vers. 35. Hármas. 37. A múlt idő egyik jele. 38. összetételekben: új. -40. Figyelmeztetés. 42. Úttörők csoportja. 43. Megfog. 44. Papírra veté. 45. Hibáztatá. 46. Vizet ad. 47. Ferde a szemtengelye, de gyógyítha­tó. 50. Elértik színű virágos növény. 51. Szigetlakó. 52. Nyugat-afrikai köztársaság. 53. Hízók laknak benne. 55. Egymást követő betűk. 57. A házba. 58. Kölyök. 60. Tortaszelet! 62. Északolasz tartományi főváros. 65. Kas­sák Lajqs folyóirata volt. 66. Függő. 69. Heveder. 71. Bá­la egynemű betűi. 73. Híres díj névadója. 74. Tüzet szüntető. 75! Római állam­férfi, i. e. 82-ben diktátor (i. e. 138—78). 78. Sav jelző­je FÜGGŐLEGES: 1. Kör­nyékének nevezetességei: Vezúv, Pompeji, Sorrento, Capri. 2. Ritka férfinév. 3. ... Vénusz. 4. Francia polgá­ri realista, a Goriot apó Író­ja. 5. Néma jel! 6. Béke, oroszul. 7. Minden Tóni ere­deti neve. 8. Jód és nitrogén. 9. dddd! 10. Helyére tevő. 11. Nyerő férfinév (!) 12. ... Lisa. 17. Kiejtett betü. 20. Személyes névmás. 22. Rettegett orosz cár volt (1533 —1584)). 24. Tartalékok. 28. Ritka radioaktív fém. 29. Kén és rhénium. 32. Bár­sony. 34. Szoros Bulgáriá­ban, az 1877-es orosz—török háborúban nagy ' harcok színhelye volt. 36. Ritka női név. 37. Egyes országok­ban a bírák viselete. 39. Hó­nap, röv. 41. Perc három­negyed része! 42. Omladék. 48. Ballonkabátban van! 49. Névutó. 52. Francia alpesi üdülőhely. 54. A vezérkos viseli. 56. Athéni törvényho­zó, híres az alkotmánya (i. e. 640—559)). 57. Képes volt rá. 59. Dutyiban a helye. 61. Dörgés. 63. Zilált. 64. Kiej­tett betü, helyrag is. 67. Fordított tiltakozás. 68. Kor­társ író (János). 70. Szó a Halotti beszédből. 72. Elek! 76. Urán és hidrogén. 77. Szovjet repülőgéptípus. BEKÜLDENDŐ: a víz­szintes 1. és a függőleges 30. számú sor. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejt­vény megfejtése: Miért akarsz talán még valamit majd a ládán kívül erre vinni? — A megfejtők közül könyvvásárlás! utalványt kap a szegedi Móra Ferenc könyvesboltban (Kárász ut­ca), ahol érte vásárolhat: Erdős Dezső, Odesszai körút, .Geschek Miklósné, • Homon­nai u., Kiss Balázs Borbás u., Maytinszky László, Gyapjas Pál u„ Pálfi Györ­gyi, Klauzál tér, Szalma Baksi Ferenc, Nagyállomás, Tapody Ferenc, Dorozsma, Török Ferenc, Északi körút, Táborszky Józsefné, Bercsé­"Wt u., Várhelyi Józsefné, **rján. A beküldési határidő min­dig a megjelenéstől számított hat nap. VASARNAP Budapest 8.28 Felsőfokú matematika 9 0n Alapfokú angol nyelvtanfolyam. , 9.15 Francia nyelvtanfolyam ha­ladóknak. 9.40 Flipper. Amerika: I filmsorozat. 11. rész. 10.15 Csak I gyerekeknek! 10.45 Hangvilla. 11.20 Helyünk a világban 13.50 Pedagógusok fórurpa. 14.2S Nótaszó. 14.40 Kabaré utca 1. II. rész. 15.15 Prizma. 15.65 Módéra Gimnasztika: Intervizlós Kupa. II. nap. 17.45 Műsorainkat ajánl­juk) 10.10 A FUnstono család, t. rész: Sztár azüleük. 19.35 Sport­hírek. IS.45 F.stl mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hirek. 20.05 A Kili­mandzsáró hnva. Amerikai film. (14 éven felülleknek!) 22.00 Hi­rek. 22.03 Telesport. Belgrád 8.55 Barázda — magyar nyelvű adás. 9.30 Népi muzsika. 10.09 Földművelőknek. 10.60 Gyere nőjünk. 11.30 Hosszú harisnya: Pipi — filmsorozat gyerekeknek. 12.00 Alfabettzaiásl akció. 13.00 Falu parasztok nélkül. 13.30 Ke­rem. uram (filmsorozat). 11.30 A zágrábi nemzetközt műkorcso­lyázó bajnokság. 18.30 Kosárlab­da: Lokomotlva—Olimpia. 18.05 Miért szerettük őket? Bajok Harry-vai (amerikai játékfilm). I 20.35 Bolto viszontagságai (hu­| moros adas). 21.35 Vtdeofon. 21.50 Sportszemle. Bukarest 7.30 Vörös nyakkenűősők. 9.00 A falu életéből. 10.10 Humor A zepeben. Bemutatta: Leonaéd Bernátéin. 11.30 Magyar nyelvű adás. 13.40 öltölvlvomérkőzét közvetítése Potsdambel, tenisz­mérkőzés Párizsból. 18.10 Óriá­sok földién- 13.20 A legkl»»bbek nek. 19.90 Hnrgtta megyei uta­zás ifl.29 Játékfilm. 20.50 Nem­zetközi varieté. 22.00 Teniszmér­kőzés Párizsból. HÉTFŐ Budapest Adásszünet Belgrád 16.45 Magyar nyelvű adas. n.oo Tv-tanácsadó szülőknek. 17.40 Blljana. (Bábjáték.) 18.30 A mo­dern tudomány. 19.05 Szervusz­tok, fiatalok . .. 21.35 Cedo Prt­ea: Poligon. — Tv-dráma. 21.35 Peyton kisváros. Bukarest I 17.09 Színházi kritika. 17.89 I Népdalcsokor. 18.20 A legkiseb­I beknek ... 19.10 Nagy remény­ségek. Folytatásos film. 20.30 I Nagy hanglemezsikerek. 21.30 A kantoni őszi vásár.

Next

/
Thumbnails
Contents