Délmagyarország, 1971. december (61. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-21 / 300. szám

PÉNTEK, 1971. DECEMBER 24. 3 Mérlegen az atlétika SPORT Eredményesen szerepeltek a férfiak Három első hely Ifibirkózásban élen a szegediek Budapesten bonyolították le az országos vasutas bírko­zóbajnokságot 'B Mö'tőCÖő'gSs szabályai szerint. A felnőtteknél csapatban a Debreceni VSC bizonyult leg­jobbnak 40 ponttal, máso­dik a Szegedi VSE 16 pont­tal, harmadik a Pécsi VSK 11 ponttal. Egyénileg a Szegedből a 48 kg-osok kö­zött Rutay István harmadik, a 62 kg-osok között Miklós Károly harmadik, a 82 kg­osok között (az ismét csata­sorba állt) Kovács Sándor második, 100 kg-osoknál Csi­kós Ferenc harmadik helye­zést ért el. A nehézsúlyban Höhn József lett első. Az ifjúságiaknál az egye­sületek közötti versenyt az SZVSE nyerte 25 ponttal, második a Budapesti VSC 21 pont, harmadik a Debreceni VSC 18 ponttal. A szegedi ifisták egyéni eredményei a következők: a 48 kg-osok kö­zött Borbola Imre első lett, az 52 kg-osok között Horváth József második, az 56 kg­osok között Csillag István második, a 60 kg-osok között Lux András harmadik, a 70 kg-osok között Dobó József első, a 75 kg-osoknál Molnár János első, a 81 kg-osoknál Vörös Béla foásodik helyen végzett. Dobó József súly­csoportjában különösen so­kan indultak, a szegedi fiú ennek ellenére veretlenül lett első, majdnem mindegyik mérkőzését tussal nyerte. Az atlétikát u sportok ki­rálynőjének szokták nevezni, mert az olimpiákon a leg­nagyobb érdeklődésre szá­mot tartó sportág és alap­sportág jellege nem kétsé­ges. Egy atlétikusan képzett fiatal a sportok bármelyiké­ben megállja a helyét és egy meghatározott terület sport­kultúráját mindig híven fe­jezi ki az atlétika helyzete. Csongrád Iáinak éves tevékenységét mérlegre téve, megállapíthat­juk, hogy az élen látványos eredmények tündökölnek. Az SZVSE két érdemes szintű versenyzője közül Tégla Fe­renc 65.44 m-es diszkoszve­tésével világszinten is elis­merést vívott ki magának, Antal Andor pedig 1:29:55.8 mp-es eredményével Európa legjobb 20 km-es gyaloglói közé tartozott. A másik vas­utas gyalogló, a még ifjú­sági Grandpierre Csaba első­osztályú versenyző volt és négyszer javított országos csúcsot a 10 km-es gyalog­lásban, amíg elérkezett idei legjobbját jelentő 45:11.6 mp­hez. A 10 megye erőviszonyát felmérő három fő tényező minden évben a következő: A vidéki felnőtt bajnokság, a Béke Kupa és az NB-s via­dalok. A vidéki bajnokságon tavaly 72. az idén 85 pontot szereztünk és ezzel mind a két évben a negyedik hely­re kerültünk. A Béke Kupá­ban tavaly hatodik az idén harmadik helyen végeztünk. Az NB-s viadalok során a tavalyi NB 1 B-s csoport harmadik helyezés és az idén megnyert osztályozó után a próbaképpen beveze­tett I4-es létszámú NB I­ben szerepeltünk. Ennek so­rán a kisdöntöben a har­madik legjobb vidéki együt­tesnek bizonyultunk és az NB I B-re kvalifikáltuk ma­gunkat. A többi eredményes­ségi mutató közül is csak­nem mindegyik pozitív. Így a megyei ranglistave­zetők produktumai közül 22 versenyszámból 19 a jobb, 2 rosszabb, 1 pedig azonos a tavalyival. Magasabb minő­sítési szintet elért verseny­zőink vonatkozásában tavaly 2 érdemes. 1 első osztályú, 11 aranyjelvényes és 25 má­sodosztályú atlétánk volt az Mel 2 értjanfa 1 dsfejfá­A SZEOL SC cselgáncsozói vasárnap idén utoljára lép­tek szőnyegre, a Békéscsabán rendezett országos viadalon vettek részt, ahol három első helyet szereztek. Az ifjúsá­.... . . , giaknál Szabó Miklós ésSzo­rfjusagiak kolai István diadalmasko­lyú. 29 aranyjelvényes és 25 másodosztályú atlétával szemben, mely a fiatalkorú­ak vonatkozásában komoly előrehaladást jelent. Orszá­gos nagyválogatott atlétánk mindkét évben Tégla Ferenc és Antal Andor voltak, ifjú­sági szinten azonban Almási László (SZVSE). Balázsi Pé­ter (MVSE), Balogh László (Szentesi Vizmú). Grandpier­re Csaba (SZVSE) és Varga István (SZVSE) öltötték fel magukra a válogatott mezt. Országos rekordot tavaly 7, az idén egyedül Grandpierre személyében 4 esetben értek el. A tavalyi 32 csúccsal szemben az idén 43 rekord született, melyből 14 a fel­nőttek és 29 az javára írandó. Most nézzük a tömegek és így az utánpótlás erejét fel- Asztalitenisz tüntető ötös és tízes átlago­kat. A 36 mutatóból 29 volt jobb és 7 rosszabb. Hatal­mas előrehaladás. Nagy fej­lődés mutatkozott 100, 200, 400, 800, 1500. 5000 m. sík. 110 m gátfutásban, 20 km-es gyaloglásban, magas és hár­masugrásban, továbbá ge­TOflJmnR x ntn dott súlycsoportjában, a fel­nőttek közül pedig Laczi La­jos lett első, a szegediek kö­zül. Második helyet szerzett Papp Tamás és Csontos Fe­renc, harmadik lett Kumbor Tibor és Veres Ferenc. Gyenge szereplés az osztályozókon rúdugrás számaink Élenjáró volt a 20 km-es gyaloglók elsőosztályú szint­hez közeli 1:42:54.2 mp-es ötös átlaga. m ..A hét.végén osztályozókat 1||1|i||MML IM ptlMlf i ko 9:7. BMG—Elek 8:8. Ba­7v v.. ~ viszont " gyenge játszottak a megyei bajnok­közé tartozott. Ságokat és a budapesti baj­nokságokat nyert asztalite­nisz-csapatok. Szegeden négy férfiegyüt­tes küzdött az NB III-ba Feltörtek a fiatalok és az jutásért. Mint általában élgárda is megtette a ma­mindegyik osztályozón, itt is gáét. Az idei évben nagy lé- naSy küzdelem alakult ki. pést tettünk a fejlődés útján Az első hely megszerzese a és megerősítettük helyünket Baiai Vízgazdálkodási Főis­a vidéki élvonalban. Elis- kola gardajanak sikerült, ők mérés illeti atlétáinkat ed- kerültek a magasabb osztály­zőikkel és szakosztályveze- ba- Végeredményben: l. Ba­tőikkel együtt. Nem szabad Jai Vízgazdálkodási Foiskola megfeledkeznünk azonban a 6 P°nt- 2- Budapesti MG 3 felnőtt második vonalról, 3. Eleki TC 3 pont 4. mely megerősítésre szorul. Makói Spartacus pont nél­kül. A résztvevők a követ­Monostori Tibor kező eredményeket érték el: Az év szegedi sportolói Víziversenyzők következ­nek sorozatunkban. Mindket­ten fiatalok, mégis régi spor­tolók. Közös tulajdonságuk: mindössze egy év kellett ah­hoz, hogy válogatottak legye­nek. A szegedi MHSZ köny­nyűbúvár szakosztályának, a Murénának két „békaembe­rét" mutatjuk be. Nagyszerű sorozat Régi barátja a víz. Majd' egy évtizede, amikor először csobbant Hódi Ildikó feje fölött a hullám, úszónak in­dult még 1962-ben. Négy éven át, gimnáziumi tanul­mányainak kezdetéig úszott. Ekkor átpártolt a kosárlab­dázáshoz. Jó volt és nagy­ja—Makó 9:7. Baja—Elek 9:7. BMG—Makó 15:1, A rangadónak számító Ba­ja—Budapest találkozót leg­először játszották, és a Du­na menti város csapata az ott szerzett győzelmével mindjárt esélyessé lépett elő. Az önbizalmat szerzett bajai fiúk azután másik két mérkőzésüket is megnyer­ték, és végeredményben megérdemelten lettek cso­portelsők. A makóiak — Erdei, Kan­der. Kökény, Bálint, Sütő összeállításban — első két találkozójukon heves küzde­lem után minimális arány­ban szenvedtek vereséget, Mivel így sorsuk megpecsé­telődött, a fővárosiak ellen már csak becsületből álltak kl. Nem sikerült a feljebbju­tás Csongrád megye női baj­nokának, Domaszék csapatá­nak sem. A községiek Buda­pesten versenyeztek. ahol három ellenfél küzdött az 1972. évi NB II-be jutásért, és a következő végered­mény alakult ki: 1. Hajdú­nánás, 2. Békési Vörös Me­teor, 3. Domaszék. Mint cso­portelső, Hajdúnánás került a magasabb osztályba. A domaszékieknél az osztályo­zón Jójárt, Lovas, ördögh, Papp és Szalai szerepelt. Bronzérem a női kézilabda VB-n Aranyért mentünk, bronz sikerült. Női kézilabda-válo­gatottunk a hollandiai VB nagy esélyeseként érkezett a világbajnokság színhelyére. A kezdet nem is volt rossz, hiszen bekerültünk a 6-os döntőbe, ahol legyőztük az NSZK-t. A döntőbe jutásért vívott küzdelemben viszont 12:6-os vereséget szenved­tünk Jugoszláviától. Így hát meg kellett elégedni azzal, hogy Románia ellen léphet­tünk pályára a bronzéremért. Az előzetes nemzetközi sze­replés feljogosított bennün­ket arra, hogy reményked­jünk a világbajnoki cím megvedésében. Ez nem sike­rült. Ne legyünk elfogultak es telhetetlenek, mondhat­nák sokan. A házigazda hol­landok, vagy a japán lányok bizonyára örültek volna a bronzéremnek. Mi ls örü ­lünk, csakhát csapatunk a világbajnoki cím védőjeként érkezett Hollandiába. S mint világbajnoktól mindenki töb­bet várt. Kezdhetnénk egészen elöl­ről. Például a tatai felkészü­lés időszakától amikor — tudomásunk szerint — nem megfelelő körülmények kö­zött edzhettek játékosaink, így történhetett, hogy Ster­binszky. válogatottunk leg­jobb formában levő játékosa lábsérülést szenvedett. Igaz. hogy az NSZK elleni mérkő­zéstől már vállalta a játé­kot, teljes értékű harcos azonban — említett sérülése miatt — nem lehetett. Aztán minek tudható be az a nagy­fokú idegesség, amit tapasz­talhattunk a hozzánk érke­ző hírekből, tudósításokból? Talán a rossz időzítésnek is! A döntő jugoszlávok elleni mérkőzésen „érintés nélkül" hatgólos vereséget szenved­tünk. Pedig a Kárpát Kupán válogatottunk ugyanezt a jugoszláv csapatot győzte le 7 góllal. Nem hinnénk, hogy mi pont a Kárpát Kupára koncentráltuk játékosaink csúcsformáját. Azért a bronz­éremért is szurkoltunk, illet­ve szurkoltunk volna. Sokan vártuk vasárnap No­votny Zoltán jelentkezését Hollandiából, s amikor vég­re megkezdődött a közvetí­tés, már 6:5-re a román lá­nyok vezettek. Megtudtuk, hogy nem pontosan, de kö­rülbelül háromszor 2 méte­res a kézilabda kapu, amely előtt egy 6 méteres sugár van, sőt azt is, hogy a ka­pusról alapvonalon kívülre pattanó labda után nincs szöglet, de lehet partdobás. Hallhattunk megadott 7 méteresről, ami végül sza­baddobássá változott, miköz­ben a világbajnoki bronz­érem volt a tét. Jó az, ha egy sportág alapvető tudni­valóiról tájékoztatást ka­punk. de éppen egy világ­bajnoki mérkőzés során szük­demelte volna, hogy leg­alább azt a hátralevő 6 per­cet végigközvetítsék. Jött a kétszer 3 és félperces hosz­szabbítás. Az eredmény 10:10. Ekkor a magyar szakveze­tőktől megtudtuk, hogy újabb hosszabbítás következik, de az már csak egyszer 3 és fél perc. Megvan a bronzérem, hiszen 12:ll-re győztünk. A harmadik hely azonban könnyen elúszhatott volna — mégpedig szakvezetőink hi­bájából —, hiszen a játék­vezetők újabb 3 és fél perc­re, illetve a második hosz­szabbítás második félidejére szólították a csapatokat. Nem ártott volna előzetesen ér­deklődni a hollandiai világ­bajnokságon alkalmazandó szabályokról sem. Szerencsé­re az újabb 3 és fél percet játékosaink gól nélkül átvé­szelték. így az NDK és Ju­goszlávia mögött Magyaror­szág vehette át a IV. kézi­labda VB harmadik helyéért Hédi Ildikó és Kertai Péter szerű küzdeni a pontokért, telen volt abbahagyni. Idén Tehetségesnek ismerték, s tavasszal azonban újra viz­nyilván ezért leigazolta a be szállt, éspedig Egerben, SZEOL, de a medence va- ahol a 40 méteres vízalatti rázsa mindig csalogatta. A úszásban negyedik lett, majd csábításnak 1970-ig tudottéi- Dunaújvárosba utazott, a lenállni, s tavaly újra fűr- Kohász Kupára. Sikeres volt dömezt húzott magára, köny- ez az utazás: a 800 méteres nyűbúvárnak „szegődött". készülékes víz alatti szám­Megbánta? Nem, nem bán- ban 11:06 perccel országos hatta meg. Tizennyolc éve- csúcsot állított fel, de ezt sen válogatott lett. Boldog néhány perc múlva bátyja volt, örült találkozásnak a megdöntött, végül akadt még vízzel, ismét. Sport-pályafu- egy legyőzője, s így „csu­tásának kezdeti eleme —, s pán" harmadik lett. Kárpót­természetesen tehetsége és lásként a 3x300-as víz alat­szorgalma — hírnévhez segí- ti váltóban nyertek. Ismét tette. Hódi Ildi lett az a Eger volt sikereinek színhe­versenyző, akit az ország lye. Az országos ifjúsági baj­könnyűbúvárai megtanultak nokságon a 400 méteres ké­tisztelni: őt kell megverni, szülékes víz alatti úszásban mert ellene a győzelem ran- 5:31 perccel ifi csúcsot úszott, got jelent. Ildikó a 400 mé- A válogatottal az NDK­teres készülékes úszás és a ban versenyzett a Fegyver­tájolás magyar bajnoka! Or- Barátság versenyen. Itt az szágos csúcsot tart 400-on összetettben egy szovjet fiú 5:52 perccel. mögött ezüstérmet nyert. _ | Tavaly az OB-n még csak majd az ifi csapattal — fogadási héten ii 473 ~db n~ ta­bronzérmes. az idén ez ugyancsak a Szovjetunió vá­aranyra változott. Tavasszal logatottja után — állhatott a Tatán már a válogatottal ed- dobogó második fokán, zőtáborozott, később pedig Péter is az idén érettségi­Karlovy-Vary-ban Magyaror- zett. jól. Kitűnő eredményei szagot képviselhette. Ez volt ismét válogatott-kerettagság­élete első válogatottsága. Né- hoz segítették. séges ez? Aztán 6 perccel a járó bronzérmeket. A szaksze­mérkőzés befejezése előtt 8:8-as állásnál a műsoridő lejárta miatt visszakapcsol­tak Budapestre. Ez már mégiscsak túlzás. Még ha a harmadik helyért is játszot­tunk. válogatottunk megér­rü felkészítés, a formák jó időzítése és válogatottunk szakvezetőinek felkészültsége úgy hisszük, ezen a világ­bajnokságon több kívánni­valót hagyott maga után. Bajra mérv László hány hete a jövő évi EB-re készülőkkel ismét az ország legjobbjai között alapozott a Népstadionban. A Népsport is az év spor­tolójának szavazta. Röpke egy év alatt jól sikerült érettségi (4,5 átlag), országos csúcs, válogatottság. Nagy­szerű sorozat ez. Ács S. Sándor M. K. így kellett volna tippelni! 1. AtaUnta—latanzaro Y:0 1 Z. Cagliarl—Fiorentlna 0:0 x 3. Juventus—Sampdorla 3:11 4. Lanrrossl—Inter. torölve 5. Mantova—Varcsc törölve ti. Milán—Roma 3:0 1 7. Napoli—Torino 1:1 x 8. Verona—Bologna törölve 8. Cesena—Monza 3:0 1 10. Foggla—Bari 2:2 x 11. Genoa—Modena t:0 1 12. Regglana—Brescia 0:0 x 13. AS Reggina—Taranto 0:0 x 14. Lazio—Peruggia 4:11 13. Catanla—I.ivorno törölve 18. Palermo—A rezzo 0:0 x A december 19-i, 51. heti totó­nyeremények az Illeték levonása után a következők: 12 találatos 881 db, a nyereményösszeg egyenként 1229 forint. Ezen lálatos szelvény volt, egyenként 38 forintot érnek. A 10 találatos szelvények száma 67 632 darao, nyereményösszegük egyenként 13 forint. Ezen a héten 13 plusz 1, va­lamint 13 találat elérésére nem volt lehetőség, mivel négy mér­kőzést töröltek. Az 32. hétre átvitt jutalomösz­szeg 200 869 forint. (MTI) Á Radnóti nyerte röplabda-bajnokságot Sikeres évzárás a vívóknál A csúcstartó Búvárcsalád sarja, ponto­Gyulán évzáró III. osztá­lyú vívóversenyt rendezett a Gy. MEDOSZ fiúk és lányok részére. Nagy mezőnyök in­dultak. A nőknél 23 induló közül a szegediek szép sikert értek el, az első három he­lyen a Postás fiataljai végez­tek: 1. Debreczeni Emília (Sz. Postás) 6 győzelem, 2. Bérezi Györgyi (Sz. Postás) 6 győzelem, 3. Dózsa Mária (Sz. Postás) 4 győzelem. 4. Gyarmati (Békéscsabai VTSK) 3 győzelem, 5. Janáky (HÖDIKŰT) 3 győzelem. Az első hely kérdését holtver­seny után Debreczeni és Bérezi újravívással döntötte el. A férfiak tőrversenyén 43-an léptek pástra. Ott Vö­rös Mihály (HÖDIKÖT) sze­rezte meg az elsőséget 8 győzelemmel, egy vereség­gel, második Kovács (Gyulai MEDOSZ), harmadik Poór Lajos (Sz. Postás) lett. Mindkét viadal első három helyezettje 1971-re harmad­osztályú minősítést szerzett. A Rókusi Tornacsarnok- um 3:0. Radnóti Gimnázium ban vasárnap befejeződött a —Ságvári Gimnázium 3:0. középiskolás leánytanulók Tisza-parti Gimnázium—Vas­városi röplabdabajnoksága. A útforgalmi Technikum 3:0. A küzdelemben 5 középiskola Ságvári—Vasútforgalmi ta­diákjai vettek részt, s több lálkozó elmaradt, mert a sabban a Kertai família má- mérkőzésen a vártnál maga- Vasútforgalmi Technikum sodik könnyűbúvára. A „do- sabb színvonalon játszottak csapata nem jelent meg. ki". Kertai György dr. már a csapatok. Különösen iz- Radnóti Gimnázium—Tisza­több éve gyűjtögeti érmeit a galmas mérkőzést vívtak a parti Gimnázium 3:0. Ságvá­víz alatt. öccse, Kertai Tisza-parti Gimnázium—Sta- ri Gimnázium—Statisztikai Péter csupán ebben az évben tisztikai Technikum és a Technikum 0:3. merült először versenyszerű- Radnóti—Statisztikai Techni- A szegedi középiskolás röp­en. Említettük a bevezető- kum találkozóin. A mérkőzé- labdabajnokságot veretlenül ben, hogy sok a hasonlóság sek eredményei: Statisztikai a Radnóti Miklós gimnázium Péter és Ildikó pályafutása Technikum—Vasútforgaimi nyerte. A csapat tagjai vol­között. Technikum 3:0. Radnóti tak: Kiss Margit, Nász, Ne­Két évig, 8—10 éves ko- Gimnázium—Statisztikai mes, Bukta, Vlasics. Fábián, ráig úszott, majd 1968-ban Technikum 3:1. Tisza-parti Gyenge, Kokovecz, Kelemen, bátyja inspirációjára egy Gimnázium—Ságvári Gimná- Vincze és Huszár. 2. Statisz­évig búvárkodott, de abban zium 3:0. Radnóti Gimná- tikai Technikum, 3. Tisza­az időben még nem támogat- zium—Vasútforgalmi Tech- parti Gimnázium, 4. Ságvá­ták eben a sportágban a ni kum 3:0. Statisztikai Tech- ri Endre Gyak. Gimnázium, fiatal korosztályt, s így kény- nikum—Tisza-parti Gimnázi- 5. Vasútforgalmi Technikum.

Next

/
Thumbnails
Contents