Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-13 / 268. szám

4 SZOMBAT, 1971. NOVEMBFR IS. Könyvtár a rádióban Kevesen tudják, hogy a rűn látogatnak ide a politi-, rádióban nemcsak a gondo- kai, tudományterjesztő öszsan megőrzött hangfelvéte- szeállítások szerkesztői lek, hanglemezek, zörejek fontos kellékek — de bizony nagy becsülete van a könyveknek is. Aki az elmúlt hónapokban újra megnyílt könyvtárat felkeresi, az maga is könnyen meggyőződhet erről. A műsorkészítés folyamata voltaképpen elképzelhetetlen alapos, körültekintő dokumentáció nélkül. Mintegy ötszázezer kötet sorakozik a Bródy Sándor utcai épületben — a legkülönbözőbb műfajokat képviselve. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy erre a hatalmas anyagra csak az irodalmi osztály munkatársainak van szüksége, illetve a rendezőknek, vagy előadóművészeknek — sűís. Az angol, német, görög, vagyis az idegen nyelvű adások riporterei, írói is gyakori vendégek, hiszen általában ők mutatják be hallgatóiknak a legfrissebb magyar könyvújdonságokat, igy hát nekik is érdekük a „jószomszédi" viszony ápolása. A legnagyobb a forgalom általában akkor, ha valamilyen fejtörő, vetélkedő műsor készül. Innen választják kl a játék mesterei, mit is kérdezzenek, és itt néznek utána a válaszok helyességének is. Egy-egy háttéranyag, kiegészítő irodalom gyors előteremtése — íme egy a látogatók kérései közül. Félautomata bőrpuhító A bőripar legmunkaigényesebb művelete a bőrpuhítás. A bőrt megtisztítják és széthúzzák, hogy lágyabb és rugalmasabb legyen. Erre a célra Bulgáriában eddig emberi kézi munkát igénylő puhitógépeket alkalmaztak. A plovdivi „Bulnudeva" bőrgyár újítói most kidolgozták a félautomata bőrpuhító gép szerkezetét. Az új berendezésen a feldolgozandó bőr pneumatikus szerkezet segítségével jut a késhengerbe, széthúzása nem igényel kézi munkát, az egész műveletet a mechanikus berendezés végzi el. Az új technika előnye még az is, hogy a bőr még nyújthatóbbá válik, és minden eges darab :i—4 deciméterrel tágítható. Uj büntetőnovella Stabilitás és rugalmasság A novella szó a nagyközönség számára általában rövid irodalmi műfajt jelent. Van azonban e szónak egy másik, jogászi jelentése is: törvénymódosítás. Ha a szó alaki azonossága mögött valamiféle tartalmi rokonságot keresünk, akkor egy szembetűnő vonás kínálkozik. Az irodalmi műtől azt is elvárják az olvasók, hogy frissen kövesse az élet jelenségeit. Nos, egy ilyenfajta igénv, ilyen társadalmi elvárás indokolja az új büntetőnovellát is, amely 96 paragrafusával — a Büntető Törvénykönyv egyes rendelkezéseit módosítva és kiegészítve — 1972. január 1-én lép hatályba, mint lapunkban jelentettük. A közvélemény egy-egy újabb erőszakos bűncselekményről, garázdaságról értesülve újra és újra feltette a kérdést: szigorúbb büntetéssel nem lehetne ezeknek jobban elejét venni? A bűnözőket — különösen a közöttük Igen gyakori visszaesőket — „megtanítani a móresre?" Azt hiszem, nem is kell erre példákat sorolni, hiszen mindenki emlékszik a maga környezetében ilyen véleménynyilvánításra egy-egy felháborító bűneset hírének kapcsán. Sokan a törvény „azonnali szigorítását" kívánták. Hiszen látszólag mi sem egyszerűbb: meg kell fogalmazni egy új paragrafust. Csakhogy a valóságban nem így van! Annak az új paragrafusnak olyannak kell lennie, hogy számoljon az életben lehetséges esetek sokféleségével. Továbbá a törvény paragrafusai között szükséges az összhang. A kérdés bonyolultsága érzékelhető egy példával: ha egy bűncselekményre a kiszabható büntetést szigorítja a törvény, ez elriasztható lehet. Am ezt az elriasztó hatást csökkentheti, ha a büntetés kitöltésénél adható kedvezmény nem tesz megkülönböztetést a veszélyesebb, szándékos bűncselekményekkel és a visszaeső bűnözőkkel, illetve a gondatlanságból elkövetett cselekményekkel szemben. A példa nemcsak az összehangolás bonyolultságát érzékelteti, hanem azt a nem kevésbé bonyolult — az élet bonyolultságából adódó — feladatot is. amelyre az új büntetónovella kifejezetten törekedett. Ez pedig a differenciálás: az elkövetett cselekmények — s ezek arányában a jogkövetkezmények, a kiszabható büntetések, s a büntetési eszközök — árnyaltabb megkülönböztetése a veszélyesség szerint. Mindez alapos körültekintést, több oldalú mérlegelést igényelt. Ebben az esetben nem bürokrácia, hanem társadalmi biztosíték az, hogy a készülő rendelkezéseknek számos fórumot meg kell járniuk, míg törvényerőre emelkednek. A társadalmi együttélés e nagy hatású szabályozóitól azt várjuk ugyanis, hogy pontosan illeszkedjenek jogrendszerünkbe és tartósan megfeleljenek az életben lehetséges sokféle eset elbírálására. Tartósságuk fontos követelmény, mert a törvény úgy válik eleven hatóerővé, ha átmegy az állampolgárok tudatába, ha külső tilalomból belső paranccsá, erkölccsé válik. Ez a stabilitás tehát nem valami elvont követelmény, hanem a társadalmi együttélés érdekéből fakad. De — mint jelen esetben — ugyancsak a társadalom érdeke a módosítás, az élet változó jelenségeihez való rugalmas alkalmazkodás is. Egy törvénymódosítás akkor jó, ha mindkét követelményt ki tudja elégíteni. Ez logikailag kétségtelenül ellentmondás. de a követelmények egyaránt társadalmi érdekből fakadnak. így ellentmondásuk az érdekek egyeztetésével feloldható. Az új büntetőnovella megalkotói ezt tartották szem előtt. Ott módosították vagy egésziették ki a törvényt, ahol az élet jelenségei megkívánták ezt, és úgy, hogy az új rendelkezések szervesen illeszkedjenek jogrendszerünkbe. A stabilitás és a rugalmasság egyeztetése jellemzi tehát a január 1-én életbe lépő törvényerejű rendeletet a két követelménynek közös célra — a társadalom védelmére. a közrend és a közbiztonság megerősítésére — rendelése alapján. Németh Ferenc Kézfogás és befogadás — Idejön egy tavaly felszabadult ipari tanuló kislány. Sír, szipog, nagynehezen csak kiszedem belőle, mi baja. „Kidobtak a műszakból — mondja —, egy szőke, magas, kövér van ott, aki kidobott." Hogy ki az illető? Név szerint meg nem tudná mondani, de sokat van ott, jár fel-alá, hát valószínűleg a művezető. Egyik szegedi gyár szakszervezeti irodájában játszódott le a fenti jelenet, ahogyan azt később a termelési felelős elmesélte. Szélsőséges a példa? Kétségkívül. Még a különösen nagy üzemekben is ismerni kell egymást a közvetlen munkatársaknak. De vajon csakugyan ismerik? £s jól ismerik-e? Szélsőséges a művezető eljárása is. De vajon nem azért fordulhatott-e elő ilyesmi, mert a „szőke, magas, kövér" középvezető még mindig gyerekszámba vette az új munkatársat? Nem tekintette partnernak; olyannak, aki már teljes jogú társ a termelésben, s egyben olyannak, akit még tanítani, nevelni kell. kezdőről csak azt veszik tudomásul, hogy ő is van, egy világ omlik össze benne. Azt hiszem, érdemes ezen elgondolkozni. Ki-ki beleélheti magát annak a pályakezdőnek a lelkivilágába, aki frissen szerzett munkakönyvével, friss szakismeretekkel starthoz állva, a várt támogatásból alig vagy semmit se kap. A munkássá válás útján egy olyan buktató ez, amit nagyon könnyen el lehetne kerülni. 2. 0 A drasztikus eset egész sor kérdést vet fel. A legnagyobb közülük: rendben van-e minden a fiatalok fogadása és befogadása, az életre szóló start körül? Kezdjük a bemutatkozással. Hányszor marad el ez a legelemibb gesztus. Ami pedig afféle avatási szertartásként feltétlenül szükséges lenne. Az ilyen első kézfogások — ha vannak — szimbolizálják a befogadást és beilleszkedést, az összetartozást; egyszóval — a közösségbe lépést. Elmaradásuk egy hiányérzet kezdetét jelentheti, s jelenti is az ifjúszakmunkások számára. A szakmakezdés izgalmas időszak; segítség kell hozzá. Nem is kevés. Ha egy ilyen Persze, tudom, hogy egy termelőüzemben másra is kell az erő, mint a fiatalok, az újak ajnározására. De itt is vannak ellentmondások. A példánkbeli nagy gyárban szokás az, hogy egy-két hét után elbeszélgetnek az újonnan jöttekkel. Ezek a beszélgetések a munkaügyi osztályon zajlanak le, s nyilván nem haszontalanok. Ám, bizonyára hasznosabbak lennének, ha termelés közbén is megmegkérdeznék őket, s ez nyilván a középvezetők, csoportirányítók közvetlen feladata. A fentiekből ls látszik: néhol bizony csak felemás próbálkozások tükrözik a segítő-gondoskodó igyekezetet- Sajnos, még kevés az olyan munkahely, ahol átfogó, mindenre kiterjedő figyelemmel készülnek az újak fogadására. Kevés üzemben adják meg kellően a módját — külsőségekben is — a munkábaállásnak. Az ipari tanulók ünnepélyes fogadtatására, a már említett bemutatkozásra, mintegy beiktatásra gondolok, s arra a tudatos nevelőtevékenységre, amire sokszor nem marad elég idő vagy erő. Ahhoz, hogy jó szakmunkás váljék belőlük, az esetek jelentős részében felvértezi őket a szakmunkásképzés. Nem mindig: szakmai begyakorlottságuk sokszor kívánnivalót hagy maga után, ilyen értelemben is szükségük van a munkatársak tanácsaira, gazdag tapasztalataikra, az értő-magyarázó irányításra. De ha a legjobban készítették is fel őket a termelőmunkára, akkor is adódhatnak kisebb-nagyobb nehézségeik, melyekkel egyedül csak keservesen birkóznak meg. A legfontosabb azonban az a tény, hogy dolgos, munkaszerető emberré csak a munkásközösség befogadó szeretete, a sima beilleszkedés teheti őket. A későbbi ragaszkodást, az üzemhez való hűséget ezzel lehet és kell is megalapozni. Ok, az új szakmunkás-generáció tagjai évről évre többet tudnak szakmailag, de ezzel együtt, a fölnevelő demokratikus légkör hatására emberileg is igényesebbek. S ha külsőleg borzasabbak, s néha gondolatilag is kócosabbak, azért mégis ők a termelés holnapi derékhada. Akik a bizalomra, a segítésre igyekezettel, szorgalommal akarnak és tudnak ls válaszolni. Simái Mihály Dupla vagy semmi November 15-én újra megkezdődnek a rádió hullámhosszán, a Dupla vagy semmi, zenei vetélkedő műsorai. A verseny szervezői ezúttal Beethoven életét és művészetét választották témául. Nyolc estén át, nyolc adásban, mintegy 30-an állnak a mikrofon elé, hogy számot adjanak tudásukról. A 12 ezer forintos díjért indulók között egyaránt szerepel egyetemi hallgató és vállalati jogtanácsos, vidéki főorvos és nyugdíjas. Az élő adásokat Zsoldos Péter vezeti majd. A játék zsűrijében Kroó György, Solymos Péter és Kovács János foglal helyet. — Megvesztegetés? — kérdezi a tiszt. — Dehogy, dehogy, egy kis figyelmesség! Amikor tavasszal beérik az első melegházi paradicsom ... amikor ősszel leszüretelnek ... amikor... szóval, amikor újdonság valami, primőr! akkor egy-két fürtöt, egy üveg mustot... Márcsak azért is, hogy az ember megmutatja, eldicsekszik vele, milyen a termés... Érti, ugye? — Es ez a hal most primőr? — a tiszt mosolyog. — Igen. Ma kezdtük lehalászni a halastavat. — Aha... És kinek akarta ezt az egy-két fürt halat ajándékozni? — Kinek? Kinek! — Hát kinek? — Ne Írja, elvtárs... Vincellér elvtársnak, Szabó elvtársnak, a másik Szabó elvtársnak, Kolocsai elvtársnak. Gelencsér elvtársrak, Csegei elvtársnak, Buzsáki elvtársnak, Furján elvtársnak ... A főhadnagy elképedve hallgatja a névsort: valamennyi név olyan ismert a megyében, hogy felesleges a beosztásukat hozzátenni. Elbizonytalanodik, Zsiga pedig fújja a végnélküli névsort, egyre kevésbé Ismert nevek jönnek, az egyiknél a tiszt megállítja: — Ez kicsoda? — Az állatforgalmi vállalat osztályvezetője — mondja Zsiga és folytatja —, Lehótz elvtárs, Ocsag elvtárs... — Na, várjon csak — gondolkodik a tiszt, aztán gépeli: „A . menetlevélen fel nem tüntetett halat nem értékesítésre, hanem ajándékozásra szánta." Pont. Itt írja alá. Zsiga nem nyúl a tollért. — Feljelent? — Nem. Visszaadom az ügyet a téesznek. — És a hal...? — Leadja, ahol a többit. Szerződésre. A rendőrség ezzel a záradékkal továbbította a jegyzökönyvet: „Mivel nem nyert megállapítást, hogy a hal eltulajdonításából Selyem Zsigmond agronómusnak anyagi haszna származott, a rendőrség eltekint a bűnvádi feljelentés megtételétől." Az úgynevezett Központi Major: istállók, magtárak. silók, górék, műhelyek nagyszabású komplexuma. Az egész fölött — mint falusi házak fölött a templomtorony — a csillogo hidroglóbusz uralkodik. A marhaistálló előtti térségen bikákat mázsálnak. Két markos férfi az orr-karikába fűzött kötélen kivezeti a bikát az istállóból a mázsára. A mázsát Zsuppán kezeli. Géza a két olasz kereskedővel kissé távolabb ácsorog. Sáray úr a tolmács. A takarmányozóban Csorvás, a főkönyvelő házigazdaként sürög-forog. Két viharvert széket visz ki az olasz kereskedőknek s valósággal kényszeríti őket, hogy üljenek le. Rettentően sajnálja, hogy a Csaó bambinon kívül egy szót sem tud olaszul. Mögötte Piroska, a kis adminisztrátor, fehér kötényben, fityulában harmatos bambisüvegekkel kínálja az olaszokat. A bambi nem ízlik nekik, de Piroskának megcsipkedik az arcát. Pellek Gyuri, az egyik cigányfeketére sült állatgondozó, fekete trikót, micisapkát visel — odakiáltja Gézának a mázsán álló bika mellől: — Géza, én is ráállok a mázsára. Hetven kiló! Fizessenek a taljánok! Ezeknek a bőrük alatt is pénz van! — Mit mond? — kérdezi az olasz. Sáray úr fordít. — Azt mondja, hogy a saját nevelése. Hogy vérzik a szíve, amiért meg kell válni tőlük! Az olaszok bólogatnak. — Szép állatok! Nagyon szépek! Géza kivesz két bambisüveget Piroska kosarából, s az emberek után megy az istállóba. Nevet. — Gyuri, ne kiabálj ilyeneket, hátha megértik az olaszok! — Maga hol tanult meg ilyen jól olaszul? — kérdezi az olasz. — Fiatal koromban egy évig Olaszországban csavarogtam. — Mint agronómus? — csodálkoznak. — Mint földbirtokos — feleli Sáray. A téesz borkombinátja a legmodernebb elvek szerint épült. A külső, földszinti részén helyezkedik el a teljesen gépesített daráló és prés, s ebből vastag csövek vezetnek a pincében elhelyezett óriási betonkádakhoz. A pince közepén két sorban óriási „hagyományos" hordók terpeszkednek, nagy része már üresen várja a szüretet. A falak mentén kisebb hordók, válogatott borokkal. A téesz vezetősége a két olasz marhakereskedőt traktálja. Saci, a fiatal pincemester vezeti őket a hordók mentén, minden hordó csapjából teleengedi a poharukat, s ragyogó mosolyai zsebeli be a dicséreteket. Sáray úr fordít. Géza odaszól a pincemesternek: — Mindent bele, Saci! Az aranyérmeseket! Megvették a bikákat! — Mit mond? Mit mond? — kérdezi az egyik olasz. (Folytatjuk.) NAPI KISLEXIKON a Szent György téri buszokról Sokan féltettékaSzent György teret — mely az utóbbi években kedvelt pihenőparkká vált — az autóbuszoktól. Majd a használatban elválik, hogy okkal-e vagy anélkül. « Járatai? Ez a kisközpont most a legtöbb helyi autóbuszjárat tanyája, hét járat indul innen és érkezik ide: a harmincas jelzésűek. A 30-as számú busz Gyálarétre tart a József Atilla sugárút, Lenin körút. Hunyadi János sugárút, Sárkány utca, Tompái kapu út, Hattyastelep útvonalon; a 31-es a József Attila sugárút, Nagykörút, Sárkány utca, Tompái kapu út vonalán Hattyastelepre; a 32-es a József Attila sugárút, Lenin körút, Petőfi Sándor sugárút, Szabadkai út vonalán Mihálytelekre megy; a 3.2Y szintén Mihálytelekre jár, de a Nagykörúton közlekedve éri el a Petőfi Sándor sugárutat; a 33-as is a Nagykörúton halad az Április 4. útjáig, azután a Bem tábornok utcán át a Szabadság tér érintésével kikanyarodik a Szabadkai útra és Ságváritelepen van a végállomása; a 33Y a Lenin körúton át éri el a Bem tábornok utcát, végállomása a Szabadság tér; a 34-es a József Attila sugárút, Lenin körút, Kossuth Lajos sugárút, Budapesti út vonálon a Béketelepre érkezik. Átszállás? A számtalan variációs lehetőség közül csak annyit, hogy a 31-es, 32Y-os és a 33-as busz a Nagykörút felől, a 34es pedig a Kossuth Lajos sugárútról a Marx •éri kisközpontot is érinti, ahonnan hat járat indul.