Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-10 / 265. szám
I I SZERDA, 1971. NOVEMBER 10. Nagy lehetőség előtt a SZEOL Megjegyzések a dörögi mérkőzés után SPORT Budapestről, amikor elindult a SZEOL-busz Dorogra, csendesen ültek a játékosok. Mindenki az esélyekről, a várható eredrhényről beszélt. A tippek megoszlottak: vereség, döntetlen, győzelem. Aki a győzelemre tippelt — nem sokan —, az nyert. De hogyan is sikerült kétvállra fektetni azt a Dorogot, amely hazai pályán még nem szenvedett vereséget? Várható volt, a hazaiak már a mérkőzés elején próbálják maguk javára fordítani a mérkőzést. S hogy ez nem sikerült, abban főleg a dorogi csatárok a ludasak. Az' első percekben két olyan helyzetet hagytak kihasználatlanul, amire nehéz példát említeni. Mondhatni, ezzel el is lőtték puskaporukat. Csapatunk rendezte sorait, védelmünk szorosan fedezte le az ellenfél csatárait, a középpályán pedig Bánfalviék percekre „eldugták" a labdát. A sorozatos „kötények" aztán felpaprikázták áz amúgyis elfogult dorogi közönséget,. Sportszerűtlen bekiabálásaikkal próbálták kizökkenteni csapatunkat. Játékosaink szerencsére nem reagáltak. A második félidő elején újból nagy hajrába kezdett a, Dorog, védelmünk azonban ekkor már hibátlanul játszott. Virágh, Emődi és Kerekes már a 16-os előtt lekapcsolták a dorogi akciókat. » Meglepő volt, milyen kevés újságban tippeltek a SZEOL dorogi győzelmére. Játékosaink szerencsére figyelmen kívül hagyták az előzetes jelzéseket, és nem törődve a lapok totótippjeivel, biztos győzelmet arattak. • — Ez már nem véletlen — jegyezték meg a játékostársuk is Magyar Gyuri szabadrúgása után. Igaz, hiszen sorozatban negyedszer rúgott 20—26 méterről bombagólt szabadrúgásokból. Egyébként Magyar — a dorogi két góljával — a SZEOL legeredményesebb játékosa, hiszen eddig nyolc gólt lőtt, s ezzel vezeti a házi góllövőlistát a 7—7 gólos Vass és Berkes előtt. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy Magyár nem is csatár, nem ls középpályás, hanem „negyedik hátvéd", úgynevezett beállós, akkor elmondhatjuk, igazán kiemelkedő teljesítményt nyújt hétről-hétre. * A mérkőzésekről adott tudósításokat a helyszíni szemlélők már csak megszokásból is végigolvassa. Kíváncsi arra, más újságírók hogyan látták az eseményeket. így juthatott tudomásunkra a korábbi FÖSPED-Szállítók mérkőzésről írt értékelés is, amely után szóvá tettük a cikkíró elfogultságát, sőt még a jnérkőzésen való jelenlétét is megkérdőjeleztük. Így csodálkozunk el olyan tudósítások olvasásakor, ahol az eseményeket hibásan, sőt torzítva közlik X, Y cikkírók. Nincs szándékunkban vitatkozni „egyéni" megállapítátásaikkal, események „helyszíni" tolmácsolásaival, csak — legalább megközelítőleg hasonlítsanak az érvelések. Az események visszaadásának momentumai, úgy mint ahogy ott, a játéktéren, a 90 perces küzdelemben megtörténtek! Csapatunk az első helyre került. Ez a jövőben komoly önbizalmat adhat. S hogy az első félidő végére is az élen lehessünk, még le kell győznünk hazai pályán a Várpalotát és az Oroszlányt, majd idegenben sikerrel szerepelni a nagy rivális otthonában, Dunaújvárosban. S ha ez így történik, a második félidő, a véghajrá sem okozhat csalódást. Jövőre NB l-es csapatot üdvözölhetünk a SZEOLban. Bízunk ebben! Bagaméry László Áz évek nem számítanak Mint a megyei tekeszövetség propagandistája, minden héten megjelenik szerkesztőségünkben. Kedden, de legkésőbb szerdán hozza a sportág szegedi eseményeinek műsorát, negyed ív papírra, precízen, rajzolt betűkkel megírva. Legutóbb a Sajtóház klubhelyiségébe invitáltam, amikor a folyosón összetalálkoztam vele. — Sajnos, nem fogadhatok el semmit sem w~ utasított vissza, majd mosolyogva hozzátette: — Egy sportember az edzés előtt sohasem iszik!... Elmondta még: a SZAKtekepályára megy, ahol minden kedden és pénteken tart edzést. Többet nem tudtam belőle kiszedni, mert elsietett. Utána egy kicsit kételkedtem a szavaiban, és ezért nem sokkal később átmentem a Juhász Gyula Művelődési Központba, ahol a tekepályán valóban ott volt Martonosi József is. Amint az eredményjelző tábláról -láttam, a száz dobásból mintegy húsz lehetett neki még hátra. Közben a pálya nézőterén beszélgettem a SZAK néhány tekézőjéval, akik elmondták: Martonosi József az egyik legszorgalmasabb, .leglelkiismeretesebb játékosuk. Az edzéseken pontosan megjelenik, és bár csak a harmadik csapatban játszik, ha véletlenül üres pályát talál a négy között, azonnal elkezdi a dobást, nem számit, hogy a játéktér NB l-es, vagy NB 11-es játékosoknak van fenntartva. Közben Jóska bácsi — nevezzük most így — befejezte az edzést. Igaz. „csak" 377et dobott, de az ő korában ez is nagyon dicséretre méltó. Hogy hány éves tulajdonképpen? Ezt nem kérdez, tem tőle, de sejtem, mennyi lehet, hiszen két-három évvel ezelőtt 6 szervezte a szegedi felsőkereskedelmi iskola diáki a inak 50 éves érettségi találkozóját, ö is ott volt egykori osztálytársai között, emlékezve a régmúlt időkre... Az évek tehát ebben az esetben nem számítanak. Az a lényeg, hogv Martonosi József még mindig versenyszerűen sportol, bajnoki mérkőzéseken hétről hétre szerepel, s így kétségtelenül a legidősebb szegedi sportembernek számít. Metzger Károly Hét szegedi úttörőbajnok Szegeden, a Vasutas-stadion tornatermében népes mezőny részvételével bonyolították le az úttörő-olimpia birkózóversAyeinek megyei döntőjét. A szegedi fiatalok hét első helyet szereztek. A csapatversenyben: 1. Szegedi Gutenberg utcai iskola, 2. Csongrádi Kossuth utcai iskola, 3. Szegedi Zalka Máté iskola. A győztesek és a szegedi helyezettek a következők: 35 kg: 1. Szűcs István (Szegedi Zalka Máté), 3. Száraz György (Sz. Zalka Máté). 38 kg: 1. Juhász Sándor (Csongrádi Széchenyi). 41 kg: 1. Bali Ferenc (Szegedi Petőfitelepi I. sz. iskola), 2. Simon Ferenc (Szegedi Szilléri iskola), 3. Rácz Imre (Szegedi Zalka Máté). 45 kg: 1. Bartók József (Csongrádi Kossuth), 2. Bán (Szegedi Gutenberg). 49 kg: 1. Péter László (Szegedi Gutenberg), 3. Bán Zoltán (Sz. Gutenberg). 53 kg: 1. Tatár István (Szegedi Ságváritelepi), 3. Farkas László (Szegedi Hunyadi sugárúti iskola). 58 kg1. Kakuszi (Szegedi Dózsa György). 63 kg: 1. LajkóMihály (Sz. Szilléri), 3. Sándor Jenő (Sz. Gutenberg). A 68 kg-os súlycsoportban nem volt induló. Nehézsúly: 1. Bodó Ferenc (Szegedi Gagarin iskola). Asztalitenisz: Halasi területi cm HOL? IMSIiU 1971, NOVEMBER 10., S35ERDA — NÉVNAP: RÉKA FEI.HÖS, PA RAS IDÖ Várható időjárás szerda estig: erősen felhős, párás Idő, többfelé esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli, délnyugati, később a Dunántúlon északira forduló szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 10—15 fok között A Nap kel 6 óra 40 perckor, és nyugszik 16 óra 15 perckor. A Hold kel 23 óra 48 perckor, és nyugszik 13 óra 8 perckor. VIZALI.AS A Tisza vízállása Szegednél kedden mínusz 120 cm (áradó). HETVEN ÉVE Ja. 21.25 Boross Jolán és SolU született Szegeden Sebestyén Karoly énekel. 22.00 Hírek, ldó- I Sándor (1801—1962) gordonkamü- járás. 22.10 A Közel-Kelet kövész és Zenepedagógus. zelről. 22.20 Zenélő MagyarorHETVEN EVE szág. Vita a zenepedagógiáról. I. halt meg Arthur Rlfnbaud (1854 rész. 23.29 Mendelssohn: I. szlm—1891), a világhírű francia köl- fónla. 24.00 Hirek, időjárás. 0.10 tő. a modern francia költészet előfutára. SZEGEDI NEMZETI SZ NHAZ Este 7 órakor: Apróest prő gyilkosságok. Petőfi-bériét.. MOZIK -0.25 Sanzonok. Petőfi 4.25—8.00 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 4.30. 5.00, 5.30. 6.00, 6.30. 7.00, 7.30 Hírek, időjárásjelentes. 6.17 Reklám. 6.20 Torra. 6.58 Hallgatóink figyelmébe. 8.00 Hirek, Időjárás. 8.05 Színes népi muzsika. 8.45 - . „ ,.„ . , . ö.uj sunca uepi uiuaiAfl. öli. Szabadság: A kétéltű ember. Tallózás a vUágSajlóban. 9.00 KeEved (f'és 8 T Vörös CsiUaiu^^ rin®ök" 915 Barokk Iene" BM üfviJLo a , „„„ií Lakáshelyzet 1971-ben. 10.00 A s ^/ví;/ ; lknH4 r,Vh?s8yrfö ^né hullámhosszán. Közben: SofJ^tr« d„S 11.00 Hírek, időjárás. 11.55 Nőkor^ Fákíva Az emír kincse Pelc tudomány. 12.00 ZeÍS u L^LanH K nekari muzsika. 1.7.00 Hirek. időfíS M Kar járás. 13.03 Goldmark operáiMm. ból. 13.40 Az. egészség nevében. llrvF F?rJ rvánruzutTAR 13.45 Időjárás- és vízállásjelen, c : , tes. 14.00 Kettőtől haUg - az. ak10 órától reice í o L Csak tuaUtások jegyében. 18.00 Hirek. sürgős Esetben időjárás. 18.10 Kis magyar népSÜrgÖBAeLESETI ÜGYELET ™ ^^ét'^erakek• Ma a balesetet szenvedett sze- "-30 Jő estét, jfyerekeK. mélyeket Szegeden az L sz. Se- 19-35 Ka[Msoljlik a bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve- mla nagytermét. Fellegi Adám szl fel. Al.LATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére November 13-lg este 6 őrá zongoraestje. Közben: Kb. 20.25 -20.45 Esti krónika II. Kb. 21.35 Könnyűzene. 21.45 Közvetítés Nantes-bói, a Franciaországtól reggel 6 óráig (vasárnap Bulgária EB selejtező labdarúgónappal ls) elsősegély és nehtjz mérkőzésről. 22.15 Hanglemez, ellés esetére ügyeletes dr. Pa- gyűjtők hus/perce. 22.35 Verbunlotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról a híjiú köteles gondoskodni. kosok, nóták. 23.00 Hírek, időjárás. 23.15 A madarász. 24.00— 0.10 Hirek, időjárás. RÁDIŐ TÉVÉ bajnok Az asztaliteniszezők II— III. osztályú területi döntőjét Békéscsabán rendezték, melyen a SZEOL versenyzői közül mindkét osztályban Halasi György szerzett aranyérmet. A döntőkben mindkétszer az utánpótlásválogatott kerettag Bodrogit utasította maga mögé. Kossuth 4.25—8.0C Jj reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora. Közben. 4.30, 5.30, 6.30 •Hírek, Időjárás. 5.00, 6.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.45, 6.45 Szót kérek: 5.20. 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 8.20, 6.50, 7.20 Reklám. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 ÜJ könyvek. 7.45 Tanácsadó-szolgálat. 8.00 Hírek, Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.15 Színházak és mozik műsora. 8.18 Az eladott menyasszony. 9.00 A nagy temető. 9 20 Kedvelt régi melódiák. 10.00 Hírek, időjárás. 10.05 Nyitnlkék. 10.40 Zenekari muzsika. 11.30 A Szabó család. 12.00 Déli krónika. 12.20 Kl nyer ma? 12.30 Reklám.' 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Ifj. Magyart Imre népi zenekara játszik, a VI. ker. Lovag utcai zenei általános Iskola fiúkórusa énekel. 13.50 Vita a korszerű mezőgazdaságról, 14.15 Baráti kör. 14.25 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.40 Filmdalok. 14.51 Pol-beat. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 Az élő népdal. 15.20 Iskolarádió. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Kamerazene. 16.30 Elveszett utak. 16.58 Hallgatóink Figyelmébe. 17.00 Hirek, Időiárás. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Liszt: .A-dúr zongoraverseny. 17.43 Angliai beszélgetés Káldor Miklóssal, a cambridge-i Klngs Kollégium professzorával. 17.58 Egy rádiós naplójából. 18.58 Hallgatóink figyelmébe I 19.00 Esti krónika. 19.25 Töltsön egy órát kedvencelvei. 20.25 Fjodor SaUanln énekel. 20.42 Hírek 20.45 Gondolat. A rádió Irodalmi lapBudapest 8.05 Islcjla-tv. Magyar Irodalom. (Alt. lsk. 8. oszt.) 9.3e Delta. (Ism.) 9.55 Vadaszat Csehszlovákiában. Kisfilm. (Ism.i 10.20 Rózsa Sándor. Tv-fUm. 12. iBefejezó rész.) (Ism.) 11.15 Poiond es iskola. Kisfilm az Állami Artistaképző Iskola növendékeinek életéről. (Ism.) 13.10 Magyar irodalom. (Ism.) 1-1.49 Filmesztétika. (Középisk.) I. oszt.) 16.55 Irány az egyetemi (Ism.) 17.38 Hirek. 17.45 Zsebtévé. (Ism.) 18.15 Tiz kérdés a KISZ Kongresszus előtt. 18.33 Vértes Lászlóról Vértesszöllosön. Dokumentumfilm. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hirado. 20.00 Klasszikusok tv-filmen: A völgy liliomai. Ealzac regényének teváülm-változata. 22:10 Tv-hirado — • 2. kiadás. 22.20 Oscar Peterson. Kapcsoljuk az Erkel Színházat. Belgrád 8.10 Iskolatévé. (Ism.) 16.23 Jugoszlávia—Spanyolország kézilabda-mérkőzés második félidejének közvetítése Gáláéból. 17.05 Tévékrónika magyaruL 17.20 Műsorismertetés. 17.25 Hirek. 17.30 Filmek. 17.45 Fennmnradas. Népszerű tüdományos fűm. A témája: a világ legjobb trágyája. IS 15 Hírek. 18.30 Idő és ritmusok. Szórakoztató muzsika. 19.00 Reklám. 19.05 Kultúra ma. 10.50 Reklám. 20.00 Híradó. 20.25 Franciaország—Bulgária EB labdarúgó-mérkőzés közvetítése, közben 21.15 Hirdetések. 22.15 Ralzfilmek. 22.40 Híradó. 22.55 Műsorzárás. apróhirdetések LAKÁS Bútorozott szoba fürdőszoba-használattal leányosnak 20-tól kiadó. Pusztaszeri u. 7. x l|> dolgozó nd külön bejáratú albérleti szobát keres ,,Lehetőleg Belvárosban". 1077, Jeligére a Sajtóházba. x Gázfűtéses, küiön bejáratú. külön fürdőszobás soobába felsólskolás szobatársat keresek. „Kedves cukrászda" 1118. lellpére a Sajtóházba, x Két bölcsészhallgató lány keres külön bejáratú, komfortos, szép bútorozott albérleti szobát, lehetőleg a Belvárosban, Telefon: 12-167. Délutánonként ő—8-lg. Külön bejáratú albérletl szoba egy személy Téssére kiadó. Szóreg Út 16. X Két orvostanhallgató fiú világos, csendes. gázfűtéses, lehetőleg központban levő külön bejáratú albérleti szobát keres fürdössoba-hosznulattal. „Tanulás" 1106.. jeligére a Sajtóházba. Rendes fiatalember november 15-re lakótársnak ajánlkozna. Párizsi krt. 38/B. Albérleti szobát keres középkorú férfi konyhahasználattal „egyedül" 1033. jeligére a Sajtó, házba. Fiatal házaspár szoba, konyha és fürdőszobás albérletet keres. „Sürgős" 1034. Jeligére a Sajtóhazba. Kétszobás, összkomfortos belvárost első' emeleti, nagyméretű lakást cserélnék egyszobásra. Horváth M. u. 7., emelet 1. ajtó. ' Központi fűtéses albérleti szoba kiadO két sze. mély részére. azonnal elfoglalható. Tartán 216. ép. A. H. 1, Víztoronynál. Albérleti szoba kiadó. — „Házaspár" 1088. Jeligére a Sajtóházba. Mis házaspár lakásért eltartót keres. (Szobakonyhás). Balázs József, Lengyel u. 16., Jdös bácsit vagy nénit lakásért eltartakék. — ..Mindketten lói járunk" 1061. jeligére a Sajtóházba Vérfl albérlőt keres szobatársnak. Zárt. garázs kiadó. ..""egykorút mellett" 2456. Jeligére a Sajtóházba. Egy- vagy másfél szobás, szövetkezeti vagy társashuzrészt keresek. ..Azonnal 367 067" jel. Igére a Hirdetőbe. Azonnal beköltözhető belvárost gásfútésss. ttt. em. egy szoba, közös előszoba, konyha, fürdő•"•ha, eiéskamrás öröklakás átadó, megegye, réssel. „Beköltözhető — 367 162" Jeligére-a Hirdetőbe. Gyermektelen házaspár résréro üres albérleti szoba, konyha íürdőszobu-hasznu'uttal kiadó. Szeged. Tarján 116. E. lh. III. 14. Külön beiáratú bútorozott a'bér'el 1 szobába rendes do'goeó fiú november 16-re szobatársat keres. József A. sgt. 82. sz. Osszeköltözök! Elcserélném odesszai. IV. em. 2 szoba, összkomfortos, távfűtéses, loggiás lakásomat 1 db egyszobás és 1 db másíélszobás, komfortos lakásra. — Megegyezünk 367 141" jeligére a Hirdetőbe. KUlön bejáratú albérleti szoba kiadó 1 fiú részére. Érd.: szombat, vasárnap egész nap. másnapokon 10-lg, délután 3 óra után. Katona J. u. 34. Horváth. Kétszobás szövetkezeti lakást veszek 10O 000 készpénz plusz OTP-átvállalással. Vagy egyszobásat adok kétszobásért, megegyezéssel. „Újszegeden 367 118" jeligére a Hirdetőbe. Két nö részére külön bejáratú, olajfütéses albérleti szoba kiadó. Érdeklődni Remény u. 0. KUlön bejáratú albérlet', szobát keres egyetemi dolgozó. „Fűtéssel — 367 102" Jeligére a Hirdetőbb Külön bejáratú központi fűtéses bútorozott szoba lányoknak azonnalra klado. Halász u. 4/B. Értelmiségi dolgozó nő külön beiáratú albérleti szobát keres. „Jöszándék 367 131" Jeligére a Hirdetőbe. 100 n-öl kiskert Füvészkert mögött viz, villany bekötési lehetőséggel eladó. 3 ajtós varia szekrény eladó. Érd.: Közép fasor 19/D. 16—30 óra között. x Egy leánynak külön be. Járatú bútorozott albérleti szoba, fürdőszobahasználattal Igényesnek kladö. Clm: Kovács LászlOné. , Tarián 322. A. lh. n. em. 7. ojtó. Buszmegállónál. Sxobs-konyhas lakás albérletbe kiadó üresen 2 évre. ..Azonnalra , — 367 172" Jeligére a Hirdetőbe. INGATLAN 2 szoba, konyha, spájzos házrész eladó. Érd.: Kasza András, Szöreg. Oyár u. 12. x Kertes ház beköltőzhetöen eladó. űjaeged. Tanács u. 8. x Mihálytelek. Rózsa köz 3. sz. alatti kertes magunhéz eladó. Érd.: Márvány u. 24. x Kertes magánház fürdőszobás lakható melléképülettel. beköltözhe. tóén eladó. Szél u. 64. Kiskundorozsmai Szlksós fürdőnél 454 n-öl szántóföld eladó, vtkend portának ls alkalmas. Érd.: Kardos Sándor, Szeged. Dorozsmai út 66. Vasút állomásnál. x Gyermektelen házaspár Idős nénit vagy bácsit házáért eltartana. — ..Mindketten Jől járunk" 2498 jeligére a Sajtóházba. x 424 n-öl házhely eladö. Érd.: Szöreg. Petőfi u. 160. Kösző Mihály. x Háa eladö 140 n-öl gyümölcsössel. kerttel, főútvonal szélében, 3 percre a buszmegállóhoz. Bordunv község, Békedülö 19. 120 n-öl telek eladó. Petőfitelep. Benczúr Oy. u. 61. Epltésengedéllyel. Erd.: Petőfitelep. Bokányi D. u. 19. Beköltözhető azoba-konyhás kis házrész kert nélkül, egy Idősebb személynek eladö. Érd.: 3— 8 óráig. Oylk u. 36,3. Házhely eladö Tápén új osztásban. Érd.: Tápé, Kossuth u. 86. ss. Ház eladó fele részben le. Hétvezér u. 28/A.. Lakás megoldható. Érd.: emeleten. X ltO n-öl és 607 n-öl házhely eladó. Érd.: Gőzmalom u. 18. x Szeged, Petőfitelep, Lövi Sándor u. 48.. szobakonyhás ház 250 n-öl telekkel eladö. Érd.: 50. szám alatt, Szabacslékn*L tlres házhelyet vásárolunk szövetkezeti lakásépítéshez sürgősen. Pf 269. X Eladó Dorozsma, u. 27. szám alatti családi hás. Beköltözhető, központi fűtéssel, két családnak is alkalmas. Balatonföldváron 20 fö elhelyezésére alkalmas nyaraló jövő szezonra kiadó. Érd.: Budapest, 420-338 telefonon. x 2 szobás, kertes magánház lakáscserével eladó. Máramarosl u. 1. Érd.: délután. x Kis magánház sürgősen eladó. Szeged. Petőfitelep, Sallai u. 57. Fizetési kedvezménnyel. Érd. mindennap. x 140 n-öl házhely eladó. Dorozsmai üt 71. x Lakható melléképület 70 n-öl telekkel, Baktá. Kiskert U. 4. éladó. Kövesül mellett. Érd,: a helyszínen. x hétszobás magánházat vennék, kétszobás, összkomfortos, központi fűtéses, tanácsi lakást biztosítok. „Megegyezéssel" 2453. Jeligére a Sajtóházba. x Sándorfalvan 400 n-öl boépíthető házhely gyümölcsfákkal. lakható melléképületekkel, villany bent, sürgősen eladó. Érd.: Sseged, Petres u, 10. x Ház eladó Újszegedi temető mellett. Törökkanlzsal u. 4. Érd.: Szőregl út 39. x Béketelepen 190 n-öl beépíthető telek eladö. Érd.: Tarján 317. fszt. L ae. 2 szoba, összkomfortos, gázfűtéses OTP társasházrészem készpénzért eladnám. „Tarján" 1087. Jeligére a Sajtóházba. Különálló házrész beköltözhetően eladó. Újszeged, Bérkert u. 36. Egy kis húzat, házrészt vennék. 30 000 kp a többi havi törlesztésre. „Pontos fizető" 1060. Jeligére a Sajtóházba 400 n-öl csemegeszölös, gyümölcsös eladó, vagy felesbe kiadó bekerítve. Gercsov János Szeged, Srent István tér 6. Beköltözhető magánház eladó. Érd.: délután 15 órától. Érsekújvárt u. 34. (Béketelep,.) Garzonlakás fürdőszobával földszintes társasházban , eladó. ,.Tél" — 2466. Jeligére a Sajtóházba. 'Hattyaaon melléképület lakható nagy szobával, félig kész konyhával eladó. 65 000 Ft-ért. Érd.: Muzsiknénál, Teleki u. 15. Egész nap. Petőfi Sándor sugárúton eladó negyed házrés/, beköltözhető üresen alló szoba-konyhás lakassál. Érd,: Prungelnál, Imre u. 1/B. (Víztoronynál.) Fiatal házaspár egy kis házrészt (1 szobát) venne. „Sürgős" 3478. Jeligére a Sajtóházba. E G T E B 328 n-öl Bnllagitó ut mentén féléből kiadó szántónt lehet. Érd.: Dobó u. 18. sz. , Tsz, zöldség-gyümölcs üzlet létesítésére 2 helyiségből álló bérleményt keresünk magánházban műút mellett. ..tJzlet" 1107. jeligére > Sajtóházba. Munkaalkalmak Az ATIVIZIG szegcdi szakaszmérnöksége szegéül munkahelyre éjjeliőrüket vesz fel azonnali belépesre (lehet nyugdíjas is.) Jelentkezés: Irinyi János utcai magasépítésnél II. sz. villamosvégállomásnál (Tápéi kapu). xDK. 1927. Női segédmunkásokat, nappaliéjjeliőrt felvesz a FÜSZERT-flók.. Szeged, Maros u. 29. Dk. 808 Női segédmunkásokat és gépelni tudó adminisztrátori felveszünk. Aprliis 1. Cipő- és Papucskészitő Szövetkezet. Szeged, Cserzy M. u. JO/B. xDK. 1923. Gyakorlott gépírót, fűtót (vizsga nélkül is) azonnali felvételre keres a VIDIA Kereskedelmi Vállalat szegedi telepe. Szeged, Bakay Nándor u. 32. xDK. 1930. PNYV Szegedi Textilművek Gyára albérleti szobát keres vi dékröl bejáró férfidolgozói részére. Címeket a Textilművek munkaügyi osztályára kérjük bejelenteni. XDK. 1931. F elveszünk szakipari lakatost, vízvezeték-szerelőt, asztalost, motortekcrcselöt és ralparl gépmunkást. Jelentkezés: a szegeoi Üj Elet Metsz (Mihály telek). l'MK-Irodájában. xDK. 1934. Aruösszeállítö munkára nődolgezót felvesz a Dohányelosztó. Erd.: 7—15 óráig naponta." Ktllcsey u. 13. s. 367 190 Felvételre keresünk villanyszerelő, szobafestő és mázoló szakmunkásokat azonnali belépéssel. Felvételre Jelentkezés: Szeged, Járási Építőipari Szövetkezel, Szőreg, Tolbuhln tér 12. XDK. 1928 AFIT XI. sz. Autójavító Vállalat felvesz autószerelőt, karosszérialakatost. gépjármű-villamossági műszerészt, udvari munkást, raktári rakodót, érettségizett, gépírni tudó adminisztrátort. Jelentkezés: Vásárhelyi 1". u. 4. xDK. 197' Szegedi mgtsz felvesz szak•-'„z-tt (uhöszt. P"-dek'Ai1-.|; MI. hálytelek, központi major, állattenyésztésnél. xDk. 793 A Csongrád megyei AUatforgalmi és Húsipari Vállalat felvételre keres női és férfi segédmunkásokat és asztalos szakmunkást. Jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályún. Maros u. 21. » DK. 1916 Kereskedelmi gvikoriatlai rendelkező HÍRLAPÁRUSOKAT és IfíRLAPKÉZBESlTÖKFT felveszünk. Jelentkezni SZEGED I. postahivatal hlrlaposztályan naponta 14 örátol. x Kenderfonó és Szövőipart Vállalat Kö/.pontl Gyára (ÜJszeged, Alsó Kikötő sor 6.) alkalmaz érettségizeti, adminisztrációs munkában Jártas gépírónőt. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. DK 1900 As/.talos és villanyszerelő szakmunkásukul felveszünk karbantartási munkára. Cs. m.-l Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat karbantartó üzeme — Szeged, Tisza L. u. 67. XS 367 183 Raktári munkásokat alkalmaz a CSOMIÉP építésvezetősége. Szeged, Dorozsmai úti telepén, megegyezés szerinti bérért. Jeleni ltezés ugyanott a raktárvézetőnél. xH 338 515 A VOLÁN 10. sz. Vállalat felvételre keres forgalmi szolgálattevőket, érettseeizetiek előnyben. Jelentkezés a vállalat munkaügyi önálló osztn'yán. Szeged, Bakay N. u, 48. xS. 367 021 Elektromos vezérlő- és kapcsolószekrények gyártásában Jártas elektrotechnikust keresünk felvételre, gvártáselőúészUM munkakör betöltésére. Bérezés megegyezés sierlnt. Jeleujkezes: Csongrád, István u. 35. szám üzemvezetőnél. xH 338 514 Félműszakos adminisztrátort felvesz a Dohanyelosztó. Kölcsey U. 13. sz. S. 367 20 A szegedi Felszabadulás Mgtsz felvesz hálózati villanyszerelőket, autóvillamossági szerelőket központi telephelyre, Szeged, Sándorfalvl úti üzemrészébe. Jelentkezni lehet: Sá'idorfatvi út, I:ó2sa-maiorban. Jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. xS. 367 217