Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-05 / 261. szám
I PÉNTEK, 1971. NOVEMBER 5. Ünnepségek, kitüntetések November 7. köszöntése A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek a Belügyminisztériumban. A Belügyminisztérium területén végzett eredményes munkájuk elismeréseként a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a „Vörös Csillag Érdemrend" kitüntetést adományozta: Rózsa Andor rendőr ezredesnek, dr. Prohászka József rendőr ezredesnek, dr. Kiss Ferenc rendőr ezredesnek, Ecsédi Nándor rendőr alezredesnek, Donát Tibor rendőr alezredesnek, Franek József határőr alezredesnek. 28 belügyi dolgozót a „Kiváló Szolgálatért Érdemrend"del tüntettek ki. A belügyminiszter, eredményes munkájuk elismeréseként, hat alezredest ezredessé, illetve több személyt soron kívül más rendfokozatba léptetett elő. Főtiszteket, tiszteket, tiszthelyetteseket a Haza Szolgálatáért Érdemérem, Közbiztonsági Érem, Tűzrendészeti Érem arany, ezüst és bronz fokozatávíd tüntetett ki. A kitüntetéseket és előléptetéseket Benkei András belügyminiszter adta át. Az ünnepségen részt vett Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, továbbá a Belügyminisztérium tábornoki és parancsnoki karának több tagja. A kitüntetésben és előléptetésben részesülteket a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében. Biszku Béla köszöntötte. * * A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — november 7. alkalmából — a katonai és politikai kiképzés színvonalának emelésében, a harckészültség fejlesztésében több éven át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként a Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki dr. Langer Gyula ezredest, Mórocz Lajos ezredest, Asztalos László alezredest, Komáromi István alezredest, Száraz Ferenc alezredest, Tóth Ernő alezredest és Tóth László alezredest. Huszonnyolc tisztnek a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet adományozta. A honvédelmi miniszter 11 alezredest ezredessé léptetett elő. Ezenkívül számosan kapták meg á Haza Szolgálatáért Érdemérem különböző fokozatait. Sokan részesültek Honvédelmi Érdemérem és a Szolgálati Érdemérem kitüntetésben. Budapesten Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter nyújtotta át ünnepélyes külsőségek között a kitüntetéseket és előléptetéseket csütörtök délután, a magyar néphadsereg központi klubjának nyári helyiségében. Az ünnepségen jelen volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottság gának tagja, a Központi Bizottság titkára is. Részt vett az ünnepségen I. V. Tutarinov vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített erői parancsnokságának magyarországi képviselője. Az ünnepségen Aczél György az MSZMP Központi Bizottsága nevében köszöntötte a kitüntetetteket. * Tegnap az MSZMP Szeged városi bizottságán az apparátus munkáját segítő társadalmi aktivistákat köszöntötték november 7. alkalmából. A bensőséges ünnepségen a végrehajtó bizottság és az apparátus nevében dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság titkára üdvözölte a mintegy harminc megjelent pártmunkást, köszönetet mondott eddig végzett áldozatos, önként vállalt, segítő munkájukért. Elmondta, hogy a jövőben is számítanak az aktivisták munkájára, önzetlen támogatásukra. Ezután ajándékokat, emléktárgyakat adott át a megjelenteknek. * Tegnap szegedi üzemekben, intézményeknél, szövetkezeteknél ünnepségekkel emlékeztek meg a dolgozók a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról. A Szegedi Szalámigyár nagytermében délután dr. Márta Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, akadémikus, a József Attila Tudományegyetem rektora mondott ünnepi beszédet az egybegyűlt húsipari munkások, vezetők előtt. A Délmagyarországi Áramszolgaltató Vállalat szegedi üzemében, a DÉLÉP több munkahelyén, a MÁV Igazgatóságon, a DEFAG-nál szintén pártnap keretében elevenítették fel a forradalom emlékét. A Szegedi Textilművek ünnepségén Reseterics Sánaorné, a textilművek pártbizottságának titkára mondott beszédet, majd Juhász Géza igazgató kitüntetéseket nyújtott át a munkában élen járóknak. A Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést Németh Margit, Péter Istvánné, Kormány Józsefné, Darázs Józsefné, Mádi Józsefné, Dobó Sándorné, Kovács János, Szakács Károly, Bernáth Imre, Körmöczi Imre, Csipő Ferenc, Császár Jenő, Rácz Imréné, Gajdács Józsefné, Weiger Ede, Csorba Pál, Barsi Emília, Herbák József Varga István, Bodó Ervin, Bakos Borbála és Magyar Pál vehette át. Harmincöt évi szolgálatért a textilművek aranygyűrűvel jutalmazta Meggyesi László szerelő csoportvezetőt és Pukás Jenő főművezetőt. A Kiváló Dolgozó jelvényt és oklevelet 112-en vehették át, a Kiváló Üjító jelvény ezüst fokozatában ketten részesültek. Az ünnepség végén mintegy 215 ezer forint pénzjutalmat kaptak a legjobb dolgozók. A Szegedi • Konzervgyárban Bódis József, a gyári MSZMP csúcsszervezet titkára emlékezett meg november 7-ről, majd dr. Ábrahám Antalné igazgató 45 munkásnak nyújtotta át a Kiváló Dolgozó jelvényt és oklevelet, a társadalmi munkában jó eredményt elérőknek pedig tárgyjutalmakat. A Szegedi Gumi és Műanyagfeldolgozó Ktsz a belvárosi pártalapszervezet Victor Hugó utcai helyiségében emlékezett meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, és a szövetkezet megalapításának húszesztendős jubileumáról. Paragi Ferenc elnök ünnepi beszédében számot adott a szegedi szövetkezet fejlődéséről: míg 1951-ben összesen három fiókja volt, ma központi gyártelep, műanyagüzeme van a ktsz-nek. A tizennégy alapító tag mellé az évek folyamán új dolgozók csatlakoztak, s ma a létszám eléri a 150 főt. A dolgozók megtalálják számításukat a szövetkezetben. Átlagkeresetük 1800 forint havonta, s a szövetkezet 16 milliós termelésével szép nyereséget ér el. A ktsz ünnepségén Horváth Sándor, a Csongrád megyei KISZÖV elnöke díszoklevéllel tüntette ki a szövetkezet kollektíváját. öten a Kiváló Dolgozó jelvényt, illetve oklevelet, ketten a .20 éves, 12en a 15 éves, 7-en a 10 éves munkáért vehették át a törzsgárda jelvényt. A munka élenjárói között 56 ezer forint pénzjutalmat osztottak szét. A Szegedi Kenderfonóban dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet, majd Marosi János, a KSZV vezérigazgató-helyettese a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést nyújtotta át Szűós Istvánnénak, Kovács Ferencnek, Szabados Ernőnek és Korom Mihálynénak, négyen a Kiváló Dolgozó jelvényt kapták. Tizennyolc brigád nyerte el a szocialista címet, a gardella és a simító üzemrész pedig a „Szocialista üzem" címet. A munka élenjárói között 70 ezer forint pénzjutalmat osztottak ki. Gyakran tartanák névsorolvasást az MHSZ központjában, amely sokféle tanfolyamnak is otthona. De tegnap délután éppen, azoknak a nevét említették, akik a honvédelmi nevelésben, az oktatásban, a katonai előés utóképzésben már régóta nem a padsorokban, hanem a 'katedrán foglalnak helyet. A honvédelmi munka élenjáróiról, kiemelkedő társadalmi aktivistáiról emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 54. évfordulója alkalmából. Azokat köszöntötték, akik Csongrád megyében, Szegeden sok év óta önzetlen résztvevői a haza védelmére irányuló helyi akcióknak, mint társadalmi vezetők, szervezők, oktatók, s akiknek kezdeményezése, s nemegyszer közvetlen munkája nyomán olyan fontos objektumokat épít a helyi közakarat, mint a tiszaszigeti lőtér, a szentesi 'gyakorlótér. Tetteik, szavuk követésére fiatalok sereglenek a szövetség különböző szakköreibe, tanfolyamaira, honvédelmi versenyeire. Jánoska Gergely alezredes, az MHSZ Csongrád megyei titkára köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Sok név elhangzott az ünnepségen, közöttük dr. Abonyi Géza. Lengyel Károly, Licsicsányi Péter és Szabó Zsolt neve, akik húszévi társadalmi helytállásért, a Czinege Lajos honvédelmi miniszter által adományozott Honvédelmi Érdemérem kitüntetésben részesültek. Ugyanazt a kitüntetést kapták 15 évi társadalmi munkáért: Bacsó József, Gregus Ferenc, Szabó József, Szabó 'Józsefné, Palotás László és Tóth Ferenc. Tíz esztendei társadalmi közreműködésért pedig: Adok László, Dobos Ferenc, Faragó Aurél, Kovács Nándor, Mucsi József, Nóvák Józséf, Sákovics József és Széli Imre kapta meg a Honvédelmi Érdemérmet. Az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatát négyen, közöttük Kiss András tiszaszigeti tanácselnök, ezüst fokozatát nyolcan, bronz fokozatát kilencen vehették át Csongrád megyében. További kilencen dicsérő oklevelet kaptak, Kiss Lajos vezérőrnagytól, az MHSZ főtitkárától. Megemlékezés az 1856-os ellenforradalom áldozatairól Az 1956-os ellenforradalom áldozatairól kegyelettel em^lékeztek meg csütörtökön a főváros dolgozói. A Köztársaság téren levő budapesti pártszékház védelmében elesettek emléktáblájánál koszorúzási ünnepséget tartottak. Először, a budapesti pártbizottság nevében Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Katona Imre, Nagy Richárd, Somogyi Sándor, a pártbizottság titkárai, és dr. Vida Kálmán, a pártbizottság osztályvezetője rótta le kegyeletét. Ezt követően a pártbizottság apparátusának dolgozói helyezték el virágaikat a márványtáblánál. Mező Imrének, a budapesti pártbizottság egykori titkárának emléktáblájánál Somogyi Sándor és dr. Péter János, a pártbizottság osztályvezetője helyezett el koszorút. Virágokkal díszítették a Kerepesi temető Panteonjában nyugvó mártírok sírjait, majd az ellenforradalom elleni küzdelemben hősi halált halt katonák, rendőrök emékének adóztak tisztelettel. A Kerepesi temetőben nyugvó hősi halottak emlékművénél a fegyveres testületek tagjai álltak díszőrséget. A Himnusz után gyászdallamok hangjai közben helyezték el a kegyelet virágait. A budapesti pártbizottság nevében Németh Károly, Katona Imre, Nagy Richárd és Somogyi Sándor, a fővárosi tanács nevében Kelemen Lajos általános elnökhelyettes, valamint Csikasz Józsefné elnökhelyettes, és Farkasinszky Lajos, a pártbizottság titkára helyezett el koszorút A Honvédelmi Minisztérium nevében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, . a néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, honvédelmi miniszterhelyettes, és Tárcsái Tibor vezérőrnagy, az MSZMP néphadseregi bizottságának első titkára helyezett el koszorút. A Belügyminisztérium részéről Benkei András miniszter is koszorúzott. A Magyar Partizán Szövetség nevében Úszta Gyula altábornagy, a Szövetség főtitkára és Gábor István alelnök, a munkásőrség országos parancsnoksága képviseletében Papp Árpád vezérőrnagy, országos parancsnok helyezte el a megemlékezés virágait. Koszorúkkal rótták le pesti bizottság és az Üttörő kegyeletüket a KISZ budaSzövetség budapesti elnöksége képviselői. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival és a díszszázad tiszteletadásával Őrt véget. Kegyelettel emlékeztek az ellenforradalom, áldozataira az újpesti, a rákoskeresztúri és a csepeli temetőkben is. Valaki azt súgta mellettem, hogy ebben a pillanatban érkezett a hír: a munkás vörösgáixiistáknak és a helyőrség egv részének segítségével a Forradalmi katonai Tanácsnak sikerült elfoglalnia a Téli Palotát, és letartóztatni az összes minisztert, Kerenszkij kivételével, aki autón elmenekült. Visszafordultam, és katonai egyenruhába öltözött nőkbe ütköztem. Örök kísérték őket. A 'hírhedt női halálzászlóaljhoz tartoztak. Szerencsétlen falusi lányok voltak, akiket a orosz burzsoázia eléggé megbízhatónak tartott ahhoz, hogy ágyútöltelékként felhasználja őket 'a bolsevikok ellen. Most a Péter-Pál-erődbe vezették őket, ahonnan aztán hamarosan szélnek eresztették valamennyiüket, s hazamehettek. Még nem szoktam hozzá a forradalmi légkörhöz. Lenin a Szmolnijban átvirrasz" tott éjszaka után megfogalmazta a legújabbkori történelem egyik legjelentősebb okmányát: a Katonai Bizottság kiáltványát. Oroszország polgáraihoz! Az Ideiglenes Kormány megdőlt. Az államhatalom a Petrográdi Munkásés Katonatanács szervének, a petrográdi proletariátus és a helyőrség élén álló Forradalmi Katonai Bizottságnak a kezébe ment át. Az ügy. amelyért a nép. harcolt, a demokratikus béke azonnali felajáfÜása, a földesúri tulajdon megszüntetése. a munkásellenőrzés a termelés fölött, szovjetkormány létesítése — mindez most biztosítva van. Éljen a munkások, katonák és parasztok forradalma! Az események óriási hordereje'1 magával sodor minden nyugati újságirót is, aki ekkor Péterváron tartózkodik. Albert Rhyss Wiliams, John Reed társa, felfokozott várakozással lép bc a Petrográdi Szovjet ülésére: Átadom a szót Lenin élvtársnak! A zaj, a kiáltozás, az üdvrivalgás a tetőpontjára hágott. Most már jól láttuk őt, és mondhatom, csalódtunk. Külsőre csaknem ellentéte volt annak, amilyennek elképzeltük. Azt vártuk, hogy hatalmas termetű férfi jelenik meg'előttünk, aki már a puszta megjelenésével is lenyűgöz. Valójában pedig egy kis növésű, zömök, kopasz em. ber állt az emelvényen, felborzolódott rövid szakállal. A bolsevikok merészsége és fékezhetetlensége felgyújtotta a képzeletünket, és ugyanezt vártuk a vezérüktől is. Ügy képzeltük, hogy megtestesíti mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a pártot jellemzik, hogy benne rejlik a párt egész ereje és hatalma, hogy ő, ha tetszik, szuperbolsevik. Ehelyett azonban egy .fáradt, az átlagostól szinte semmiben sem különböző embert láttunk, aki nyugodtan és egyszerűen beszélt, de nagy meggyőző erővel. Adam Egede-Nissen, ismert norvég kommunista, munkásküldöttséggel érkezett Szovjet-Oroszországba már 1917 végén: Éjjel két óra volt. Épphogy visszaérkeztem a Szmolnijból, ahol Leninnel találkoztam.. Nem látszott nyugtalannak a merénylet után, amelyet nemrég követtek el ellene. Négy golyót lőttek rá, közülük egy az autóba csapódott, és megsebesítette Plattén svájci elvtársat, aki együtt utazott Leninnel. Szeretném kellőképpen érzékeltetni, milyen hatással volt rám a munkás-, katona- és parasztküldöttek nagy kongresszusa. A Vörös Konvent, ahogy sokan nevezték. De hogyan írjam le a szenvedélyt, a szavak viharos áradását, az oly sokáig elfojtott szabadságvágyat? Ülök az elnökségben, és a termet fürkészém. Valóban, ez maga a tenger. Itt senki sem közömbös; nagy és kisebb hullámok ... Ezek a hullámok most uralkodni akarnak, szabadon szétömölni mindenfelé. Tóth Béla felvétele; Á házgyár első terméke Mint korábban már hírt adtunk róla, tető alá került a Szegedi Házgyár első paneljeiből készült négyemeletes lakóház Tarjánban. A Csillag téren épült új lakóházban — a belső munkálatok elvégzése után — ötvenhat család jut majd kényelmes otthonhoz. Képünkön: az elkészült modern lakóház. Levegőtisztaság-védelm i laboratórium Az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet csütörtökön délután avatta fel Budapesten új szervezeti egységét, a levegőtisztaság-védelmi osztályt, s anak Nagyszőlős úti közpoti laboratóriumát. Az új létesítmény rendkívül fontos állomás a levegő szennyeződésének csökkentéséért folytatott országos küzdelemben. Az a feladata ugyanis, hogy kidolgozza a szennyező forrásokból kilépő szennyeződések mérésének egységes módszerét, s más tárcák kutatóintézeteivel közösen javaslatot tegyen országos légszennyezési normákra. Az első ütemben, 1972 végéig a leggyakoribb és legveszélyesebb . szennyező anyagok — por, korom, pernye és más szilárd anyag, valamint a kéndioxid — szennyező forrásainál mérendő normákat készítik el.