Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-05 / 261. szám
Ülés tartott H Minisztertanács Napirendjén: a számítástechnika fejlesztési programja, az űrkutatás hazai adottságai, valamint az űztetek nyitvatartási rendje A kormány Tájékoztatási Péter János külugyminis2- zettség emelésére és a gonHivatala közli: ter, beszámolt Ottó Winzer- dos előkészítő munkák szükA Minisztertanács csü- riak a Német Demokratikus ségességére. A kormány intörtokön ülést tartott Köztársaság külügyminiszte- tézkedéseket hozott a progrének október 25. és 30. kő- ram megvalósítása feltételeiDr. Tímár Mátyás, a Mí- zötti magyarországi hivata- nek biztosítására. nisztertanács elnökhelyette- los baráti látogatásáról. A . se jelentést tett a kormány- baráti légkörben lefolytatott ^JgggEf " nak a magyar-NDK gazda- tárgyalásokon áttekintették YeleSt sági és múszaki-tudomanyos a kétoldalú kapcsolatok ala- tevékenvegyüttműködési bizottság kuiását, valamint a legfonoktóber 23-tól 26-ig Berlin- tosabb időszerű nemzetközi "J™ ben megtartott ülésszakáról, kérdéseket. A tárgyalások ^ SA Az együttműködési bizottság során a két fél valamennyi ' áttekintette a gazdasági és kérdésben azonos álláspon- \ J S a múszaki-tudomanyos tot képviselt. kivanja a szocialista orszaegyúttműködésben elért \ , P . „ , g$k kolleküv tevekenysegeeredményeket, megtárgyalta A kormány megelegedessel bol eredő azon feladatok a külkereskedelmi és az ipa- állapította meg. hogy a Ma- megoldását, amelyek ósszri együttműködés feladatait. Népköztársaság es a hangban allnak hazai adottNémet Demokratikus Köz- ságainkkal, a tudomanyosA Német Demokratikus társaság közötti kapcsolatok műszaki fejlesztés távlati Köztársasággal gazdasági jól fejlődnek, és éz további terveivel, s amelyeknek jökapcsolataink dinamikusan lehetőséget nyújt az együtt- vőbeni felhasználása a népfejlodnek. A szocialista gaz- működés kiszélesítésére. A f„n,vw szemdasági integráció elmélyíté- kormány a beszámolót jóvá- S^fsff fejlődésé szénásét a komplex program két- hagyólag tudomásul vette. pontjából szamitasba veheoldalú Vnegvalósításával is . , tő elő kell segíteni. A hosszú A Minisztertanács meglejáratú kereskedelmi meg- tárgyalta a számítástechni- A belkereskedelmi mínlszállapodásaijuk 1971—1975. kai tárcaközi bizottság elő- ter —a Kereskedelmi, Pénzközött az áruforgalom mint- terjesztését a számítástech- ^ & vendéglátóipari Dolegy 60 százalékos növelését ™kai központi fejlesztesi Szakszervezete elnökien vozzák elő. Ezen belül programrol. A szamitastech- Sozok Szalcszeryezete elnök a gépipari termékek kölcsö- nikai kultura megalapozása segevel egyetertesben — nos szállítása emelkedik á ós széles körű elterjesztése terjesztett elő jelentést az legdinamikusabban. Egysé- a társadalmi ^tevékenység üzietek új nyitvatartási ges technológiák. géprend- hatékonyságai növeli a gaz- ... tanasztalaiairól szerek és alkatféáiek kiala- '^ági növekedés lényeges rendinek tapasztalain ol. kítását. valamint szakosított feltetele. A belkereskedelmi miniszgyárlásának feltételeit biz- A számítástechnikai köz- ter Tendelete értelmében az tosítjuk az útépítő-, építő- ponti fejlesztési program a elmúlt évben a nyílt árusíszocialfe^ országokkal való ^ üzletek nyitvatartási mezogazdasagi es elelmiszer- együttműködésen alapuj. Ez , ipari géprendszerek, az teszi lehetővé a számítás- rendje megváltozott A renelektrornos építőelemek, a technikai eszközök gazdasá- delet értelmében a nyitvaszámítástechnikai berendezé- aos hazai gyártását. A IV. tartás idejét úgy kell meg5fÍrtóSa SOrán-,.AZ ötéves *** időszakában állapítani, hogy az jól igaegyuttmukodes a jovoben », ,. .. F ' uy J y kiterjeszthető a könnyű- megvalósuló távadat-feldol- zodjék a vevők vásárlási szerkezetes építkezés kiala- gozó rendszerek, mintahaló- szokásaihoz. Az elmúlt év kítására és a szerszámgép- zatok és alkalmazásuk ta- végén megállapított nyitvagyártásban való együttmű- pasztalatalra, valamint a tartási rend megfelelőnek ködésre is. Műszaki együtt- kutatási és fejlesztési tevé- bizonyult. A Minisztertanács működést alakítunk ki az kenységre támaszkodva a a jelentést tudomásul vette. olefin-program keretében számítógépes távadat-feldol- A kormány czután egyéb tervezett beruházások kivi- gozást fokozatosan, széles ügyeket tárgyalt felezésében. Fokozzuk az körben el kell terjeszteni. együttműködést a fogyasztó- A közép- és a feldöf okú oksi cikkek cseréje és termeié- tatásban, valamint a továbbse területén. képzésben megfelelő helyet A kormány a jelentést tu- biztosítani a számításdomásul vette és felhívta az technikai képzésnek. A száérintett tárcák és az orszá- mítástechnikai ismeretek gos hatáskörű szervek veze- váljanak az általános műtőit, hogv a bizottság leg- veltség szerves részévé. Kormányküldöttség utazott Párizsba Petri Gábor professzor, az Elnöki Tanács tagja, Szeged országgyűlési képviselőjének vezetésével háromtagú magyar kormánydelegáció utazott Párizsba, az UNESCO 25. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekre. Szegedi „paprika• mérleg A szegedi fűszerpaprikatermelő tájkörzetben — amely Csongrád megyén kívül a szomszédos Békés egy részére is átterjed — nagy területről nyolcezer holdról takarították be a termést a gazdaságok. A szakemberek — becslések alapján — holdanként harminckét-harminchárom mázsás hozamot várnak. A hosszú nyári aszály ugyanis hátrányosan befolyásolta a második és a harmadik kötést, ezért a szokottnál kevesebb paprikacső fejlődött a bokrokon. Meg kell azonban jegyezni, hogy a mostani közepesnek mondott termést még öt évvel ezelőtt jónak könyvelték volna el. Erre az évre jellemző, hogy általában nincsenek kimagasló eredmények, a legjobb a kiskuridorozsmai József Attila Tszben, mintegy ötvenöt mázsás átlag. A minőség azonban kifogástalan, mert kiadós napfény érte az ültetvényeket és az októberi fagyok előtt szinte mindenütt befea jezték a szedést. utóbbi ülésszakának jegyző- A Minisztertanács egyet könyvében foglalt határoza- értett az előterjesztés alaptok végrehajtásához szüksé- elveivel. Felhívta a figyelges intézkedéseket tegyék met a számítógépek alkalmcg. mazásához szükséges szerve/dogeoforgá rekord A Statisztikai Hivatal gyorsmérlege szerint a harmadik negyedév idegenforgalmi eredményei alapján 1971-ben * minden eddigit meghaladó rekordforgalomra számíthatunk. Az első kilenc hónap adataiból kitűnik, hogy szeptember 30-ig, 5 215 904 külföldi lépte át határainkat. Ebből kifejezetten magyarországi úticéllal 2 899 886-an érkeztek. A beutazó turisták nagy többsége, 97 százaléka kontinensünkről, Európából érkezett. Egyúttal jelentősen nőtt a távolabbi földrészekről érkezők száma, az ázsiai országokból 17 százalékkal, Afrikából 3 százalékkal, az Egyesült Államokból 8 százalékkal, Ausztráliából 20 százalékkal, Kubából pedig 58 százalékkal több turista látogatott hozzánk az Idén, mint az elmúlt évben. A határ-statisztikai adatok szerint Jugoszláviát kivéve minden főbb partnerországból többen lépték át határainkat. Az utaslétszám öszszességében alig csökkent, annak ellenére, hogy a jugoszláv idegenforgalom a tavalyinál 53 százalékkal alacsonyabb volt. Szovjet atmoszférakutatás A „Volgográd" nevű szovjet légkörkutató állomásról 35 meteorológiai rakétát bocsátottak fel annak tanulmányozására, hogy egy nagy napkitörés és az általa kiváltott mágneses vihar milyen hatást gyakorol a Föld atmoszférájára. Egyidejűleg időjárásjelző rakétákat lőttek fel a Ferenc József-földhöz tartozó egyik szigeten levő „Druzsnaja" obszervatórium területéről. A kísérletben részt vettek más obszervatóriumok is, amelyek a Szovjetunióban és az Antarktiszon vannak. Egységes program alapján szondázták rádiólokátorok segítségével a légkört és bocsátottak fel meteorológiai léggömböket. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának más kutatóállomásai folyamatosan végezték az ionoszféra alakulásának megfigyeléseit. A kísérlet öt napot vett igénybe. A rakétákat olyan időközökben bocsátották fel, hogy egyidejűleg kaphassanak adatokat Földünk légköréről a talajmenti rétegtől egészen a 180 kilométeres magasságig terjedően. A rádiólokációs megfigyelések átfogták az ionoszférát 80 és 120 kilométeres magasság között, a meteorológiai léggömbök a 30 kilométeres magasságig terjedő légrétegről szolgáltattak adatokat. Az első rakétákat közvetlenül a napkitörés után bocsátották fel, amikor a Föld atmoszférája még nyugalmi állapotban volt. A második sorozat rakéta akkor rajtolt, amikor égitestünk mágneses mezejében már zavarok mutatkoztak. A rakéták utolsó csoportja a Napról érkező korpuszkuláris áramlat megjelenésekor emelkedett . a magasba. A kísérletek eredményeképpen a tudósok nagy mennyiségű adathoz jutottak. Ezeket az adatokat később hozzák nyilvánosságra. A Szovjetunióban végzett üstökös- és meteorkutatás egyre nagyobb szerephez jut a világ tudományos kutatásai között — jelentette ki a Pravda tudósítójának V. Fedinszkij, aki a Szovjet Tudományos Akadémia e téren folyó kutatásait vezeti. Négyhajős üvegház Leginkább pókhálóhoz hasonlítható az a vázszerkez zet, ami a szegedi Űj Élet Tsz hektárnyi területe fölé borul. Most még csak váz, nemsokára üvegborítással fedik be. A percenként kétezer liter 85 fokos meleg vizet adó kútra épült kertészet Legjelentősebb beruházása lesz ez a Christensen-márkájú, könnyűszerkezetes, automatikus höszabályozókkal felszerelt új hajtatóház. Ha a terveknek megfelelően épül továbbra is. rekordidő alatt készül el.- Október 12-én kezdték csupán, és december közepéig már szántani akarnak alatta. A% szövetkezet épitöhrigádja mindent elkövet, hogy határidőre, előírás szerint készüljön el a ncgyhajós, hatalmas üvegház. Emeletnyi magasságban dolgoznak a szerelők A tetőszerkezet tömítésénél a szövetkezet asszonyai is se« gíte nek • Horváth Dezső felvételei December Közepére elkészül a teljes üvegborítású hatalmas hajtatóház 61. évfolyam. 261. szám 1971. november 5., péntek Ara: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI* EGYESÖLJETEK! DEL