Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-30 / 282. szám
KEDD, 1971. NOVEMBER 30. 3 vnjcsieln KIVÁLÓ IFJÜSAGI KLUB — 1972. A Művelődésügyi Minisztérium a KISZ VIII. kongresszusán megjelölt ifjúságpolitikai, művelődési feladatok megvalósítása jegyében meghirdette a „Kiváló ifjúsági klub, 197211 pályázatot. Célja: az ifjúsági klubok a K ISZ-a lapszervezetekkel együttműködve segítsék a „Jobb munkával, tanulással a szocialista Magyarországért" mozgalom programjainak megvalósítását. OSZTRÁK MŰSZAK] ES TUDOMÁNYOS NAPOK Az MTESZ Csongrád megyei szervezete, az Építőipari Tudományos Egyesület, a Magyar Egyesület. rád megyei csoportja szervezésében osztrák műszaki és tudományos napokat rendeznek Szegeden. A program ma, kedden délután 14 órakor kezdődik a DÉLÉP Bocskai utcai székházának előadótermében: Korszerű mezőgépek a takarmánybetakarításhoz címmel P. Mayrhofer bécsi mérnök tartja az első előadást. Ezután „Fejlesztések az átmeneti korrózióvédelem területén" címmel hangzik el előadás. Holnap további beszámolókra kerül sor az osztrák műszaki és tudományos napok keretében. Az aggastyán válasza A 120 éves aggastyánt megkérdezik, mi a titka annak, hogy ilyen magas kort ért meg. — Hit kérem ... lélegeztem. Egyszerűen, e9y percre soha nem hagytam abba a lélegzést ... Egészségügyi hét Kisteleken Tegnap, hétfőn a rádióból közismert. népszerű dr. Buga László előadásával kezdődött meg az egészségügyi hét Kistéleken, amely az első ilyen rendezvénysorozat a nagyközségben. Az egészségügyi felvilágosítás eddigi, jobban vagy kevésbé bevált formáit hivatott kiegészíteni ez az egész hetes program. A rendezők — az egészségügyi szolgálat, a Vöröskereszt és az Egészségügyi Szakszervezet — szerint minden nagyközségben évente meg kellene rendezni az egészségügyi hetet, melyhez a kisteleki első mintául szolgálna. A községekben is hasznos lenne hasonló módon egészségügyi napokat rendezni Válogatott lidércnyomásaim UJABB SZÉNHIDROGÉNLELŐHELY A VAJDASÁGBAN Jugoszláv geológusok újabb kőolaj- és földgázlelőhelyeket találtak a Vajdaság területén. Amint a Naftugasz Vállalat képviselői közölték, a Csantavér mellett feltárt földgáztartalékok másfélmilliárd köbméterre tehetők. A Kikinda körzetében feltárt kőolajlelőhely, előzetes becslések szerint, 2 millió tonna olajat tartalmaz. NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL Lipcsében véget ért a dokumentum- és rövidfilmek nemzetközi fesztiválja. A beÉletre-halálra keres valaki a szerkesztőségben. Akkora, mint egy medve. Megtalál, rám ordít: — Hogy jön ahhoz, hogy pont az én nevemet szerepeltesse a humoreszkjében? Más nevet nem talált?! Pont az én becsületes nevemet kellett meghurcolnia?! Rajtam röhög az egész végszerelde! — Elnézést kérek, előfordulhatott, hogy véletlenül... — Semmi véletlen! Nemcsak a családi név stimmel. Az még hagyján. De a keresztnév is! Itt tudatos személyeskedésről van szó! Elégtételt követelek! — Bocsásson meg, mi az ön becses neve? — Kovács István vagyok. * MAV-kórház. A vizsgálatok befejezése után az orvos megnyugtatja a beteget: — Semmi az egész. Egy kis nyomtávfekély. * — Csupa lyuk ez a szőnyeg — mondja a vevő .a zsibvásáron. — Na és? — von vállat az eladó. — Miért csodálkozik? Ez nem torontáli. Ez ementáli... * Ismét látogató a szerkesztőségben. — Helyreigazítást kérek. A tudomány nevében. Már többször olvastam az önök lapjában, hogy „a kör bezárult". Könyörgöm, hogyan zárulhat be a kör, hisz a kör egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy ez már megtörtént vele. Attól kör! Tessék másként fogalmazni! — Rendben van — bólintok —, javaslatát megvitatásra javaslom kollégáimnak. Szabad a nevét? — Ellipszis Béla vagyok. Filmrendező ismerősömmel találkozom a Körúton. Lábán bakancs, a hátán hátizsák, a hóna alatt térképek, az egyik kezében iránytű, a másikban tájoló. — Mi járatban? — érdeklődöm. — Lótok-futok, keresek, kutatok, fürkészek. A legutóbbi filmemet levágta a kritika, de az egyik műítész megírta, hogy azért „valahol" igazam van. Hat most Keresem. * Benyitok az üzletbe, három eladó rohan felém. Meleg mosollyal üdvözölnek, az egyik feketével kínál, a másik az egészségem felől faggat, a harmadik reméli, hogy a családom is jól van. Szíven üt a figyelmességük, könnyek gyűlnek a szemembe, összeszorul a torkom, alig tudom kinyögni, hogy egy pár cipőt szeretnék. — Eladás az csak a Zimankó utcában van — tájékoztat sértődötten a főnök. — Mi itt csak udvariaskodunk. Kürti András A TÖMÖRKÉNY KÓRUS FELVÉTELEI AZ OPERA MAI PROBLÉMAI Varsóban befejeződött az Tegnap, hétfőn délután a európai szocialista országok Kossuth adón Bemutatjuk Korszerű világítás a téeszben mutatott 150 film közül a Agrártudományi szovjet filmek érték el a legnau Magyar Élei- gyobb sikert) — közülük ötöt operaházi vezetőinek ötnapos értekezlete, amelynek munkájában a berlini, a budapesti, a bukaresti, a moszkvai, a prágai, a szóúj felvételeinket sorozatában sugározta a szegedi Tömörkény István gimnázium és művészeti szakközépiskola dr. Mihálka György vezette mezésipari Tudományos ..Aranygalamb" illetve Egyesület és u Magyar Ké- „Ezüstgalamb" nagydíjjal mikusok Egyesülete Csbng- tüntettek ki. A zsűri a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség nagydíjjával jutalmazta a „Segítsétek Angélát" című magyar dokumentumfilmet. INKUBÁTORBAN A LEGKISEBB ÚJSZÜLÖTT Sziléziában, a swietochlowicei kórházban kéthónapos a világ legkisebb újszülöttje, a csöpp Karina, aki 450 grammos testsúllyal született. A kicsi most 1450 grammos, még mindig inkubátorban van. Szülei a „Polska" banya dolgozói. A bűvész autogramja fiai és a varsói operaház kórusának rádiófelvételeit, képviselői vettek részt. A ta- ahol az együttes Kodály, lálkozón hét témakörben 15 Bárdos és Hajdú műveket beszámoló hangzott el. Ezek énekelt. Az adást szombat alapján a részt vevők meg- délután a Petőfi adón is vitatták a mai opera prob- megismétlik, lémáit, az együttműködés és művészcsere fejlesztésének útját-módját. a műsorpolitika, az új nézők nevelése, a kölcsönös tájékoztatás, a zenekritika és a műszaki szolgáltatások kérdéseit. A VÖRÖSMARTY GIMNÁZIUM CENTENÁRIUMA A fennállásának 100. évfordulóját ünneplő budapesti VIII. kerületi Vörösmarty SPANYOL KERESKEDELMI DELEGÁCIÓ BUDAPESTEN Guillrtmo Piera Jimeneznek, a madridi Kereskedelmi és Ipari kamara elnökségi tagjának vezetésével spanyol kereskedelmi küldöttség érkezett Budapestre. Látogatásuk célja: import-export piackutatás, valamint a kooperációs lehetőségek felA tápéi Tiszatáj Termelőszövetkezet új sertéstelepének világítása is korszerű. A telep udvarán — mint a képen látható — úgynevezett gombalámpákat állítottak fel. Mihály gimnázium tanuló- tárása Az egyhetes látogatás Egyébként a már termelő új létesítményben rövidesen ifjúsága és nevelői kollektí- a maRyar kamarai delegáció befejezik az automata etetöberendezések felszerelését, éa vája hétfőn a Corvin Film- íúniusi spanyolországi útjá- megkezdik üzembehelyezését. nak viszonzása. színházban rendezett műsoros megemlékezést. Ezen különböző kitüntetések, oklevelek átadására is sor került. GRÁNITBÁNYA MOLDÁVIÁBAN ötven méter vastag (körülbelül 5 millió köbméter) ritka színekben gazdag gráUKRAJNAI DIESELMOZDONYOK Üjtípusú Diesel-mozdonyok gyártását kezdték meg Ukrajnában. A korszerűsített mozdonytípus — amelyet a KGST-országokba exportálnak — kedvezőbb gazdasági és technikai paraS1"e bukkantak Moldá- ^r^el rendelkezik mini ZtT-JJLTl: elődei. A 6000 lóerős mozSZENTESI AMATÖRFILMESEK SIKERE Az elmúlt napokban rendezték meg Székesfehérvárott a 19. Országos Amatőrfilm Fesztivált, ahol a vidékiek közül legjobban szereplő szentesi klub összesítésben a második helyet szeÜJ BUSZFORDULÓ MAKÓN A makói iparövezetben elkészült a városi tanács és az Egészségügyi Berendezések Gyára által közösen építtetett autóbuszforduló. Ez lehetővé teszi, hogy hamarosan ismét megindulhasson a makói 5-ös autóbuszvonal rezte meg. A zsűri elismerő forgalma, amely műszakválfekvő gránitlelőhely feltárá' sa már folyik SZILVESZTER AZ NDK-BAN dony a személy- és tehervonatokat 140 km/óra sebességgel vontatja. Az első széria még ebben az évben lengyel, csehszlovák és keletAz Expressz télre is gon- német vasutak birtokába kedoskodott érdekes, jó prog- rüL Ukrajna — az európai ramokról a fiatalok számá- országok között - az első - „„„... helyen all a ra. December 29. es januar gyártásában. 4. között például Lipcsébe és Drezdába utazik egy csooklevéllel jutalmazta dr. Dragon Károly, Szabó Árpád, Molnár F, János és Kiss István munkáit. táskor, munkaidő kezdetén és végén összeköttetést biztosít a város és az iparövezet között. Tanácstagi beszámolók December ll-i| helyen áll a Diesel-mozdony valamennyi városi lanácstagi választókerületében beszámolnak munkájukról a tanácstagok. port, amelynek tagjai Lipcsében töltik a Szilvesztert. A hétnapos útra — amelyre OPT-t is igénybe lehet venni — még mindig fogadnak jelentkezőket. SIVATAGI IVÓVÍZGYÁR Kazah mérnökök napi 8000 köbméter ivóvíz előállítására alkalmas édesvíz-készítő berendezést terveznek a Betpak-Dala sivatagban December 1-én: Lángi István (110. számú választókerület) a Hunyadi János sugárúti óvodában 17 órakor; Halász Sándor (32. vk.) a Madách utcai iskoSzeged ban, Hajnal László (89. vk.> a petőfitelepi III. iskolában 17 órakor; Nagymihály Lászlóné (35. vk.) a Zalkaiskolában, Dóra Antalné (45. vk.) a Móricz Zsigmondiskolában, Jaksa Istvánná (80. vk.) a Fonalfeldolgozó Vállalatnál, Lábdi Gizella (78. vk.) a Zalka-iskolában 17.30-kor; Ácsai István (94. épült fiatal bányászváros, láb Szalai József (3, k) vk.) a petőfitelepi I. iskoláKarazsal szamara. " -- - . Jól szerepelt az utánpótlás Kezdő versenyzők seregszemléje volt a szombat délutáni, mihályteleki társasVándorló lámpák Jan Zalewski gdanszki mérnök érdekes lámparendszert dolgozott ki a városi A most folyó egészségügyi forgalmi torlódás elkerüléhét megrendezését a járási egészségügyi szakszervezeti bizottság kezdeményezte, a nagyközség egészségügyi szolgálata, a szakszervezet, a Vöröskereszt és a nőbizottság pedig vállalták a rendezést. Az érdekes programban olyan témák szeretáncverseny. Két megye, Békés és Csongrád táncklubjainak D—2-es osztályú táncosai, összesen 26 pár mutatott be versenyszámokat. A színvonalas verseny két első helyezett táncospéldául 40 kilométer/óra halad tovább — maga a fény — az útirányban. Az egymást követő zöld és piros sére. A szabadalmazott meg- szakaszok haladási sebesséoldás a jelzőlámpák áthelye- gét úgy szinkronizálták, hogy zését javasolja az oszlopok- a sávok kereszteződésénél a ról az egyes közlekedési sá- zöld fény mindig keresztevokra. Ebben a rendszerben ződik a pirossal. A keresztea „vándorló" jelzőlámpa ződésnél a forgalom sebes- késcsaba táncosai szerezték irányítaná az autóvezetőket sége minden irányban álaz Osztrovszky utcai kisegítő iskolában 17.30-kor. December 3-án: Dr. Grasselly Gyula (33. vk.) a Madách utcai iskolában, dr. Oláh Ferenc (38. vk.) a Dózsa György iskolában, Süveg Mihályné (65. vk.) a petőfitelepi II. pártházban, dr. Czene Mihály (90. vk.) a petőfitelepi III. párja békéscsabai: Zahorán iskolában, Elek György (112. Zoltán és Adamik Judit, va- vk-) a MÁV-nevelőotthonlamint Nagy György és ban, Szécsi Imre (119. vk.) a Farkas Éva. A második he- Szabadság téri óvodában 17 lyet Orosháza és Szentes órakor, versenyzőt, a harmadikat a December 4-én: szegedi Móricz Zsigmond Dr. Ozvald Imre (100. vk.) művelődési ház, illetve Béattól a pillanattól kezdve, ahogy beérnek az útkeresz, ,, , , ,, ... meg. Mindkét negyedik helando, es szabalyozhato — , erről az autóvezetőket a ke- lyezett par szegedi, a Móricz Zsigmond, és a Móra Ferenc művelődési ház táncosai. Az ötödik helyen Békéscsaba és Gyula, a hatopelnek, melyek sok látogató teződésre, egészen addig, reszteződés előtt elhelyezett világító tábla tájékoztatja. Zavar esetén a világítóberendezés automatikus „ellenőre" az összes sávon a piros fényt kapcsolja be. Az dikon Békés és Békéscsaba ződés előtt, és 50 méterrel elromlott jármű eltávolítása versenyzői osztoztak, utána. Az egyik szín, példa- után az egész fényberende- A verseny szünetében szombaton tartandó zárómü- ul a zöld világit a szabadon zés ismét működni kezd, fo- __„„„„Kh . .. soron fellép a tápéi népi megválasztott útszakaszon, kozatosan növelve a fény 1113S^ 30 ^ szcgeai együttes, és egészségügyi és az adott kereszteződés- „vándorlásának", haladásá- táncosok bemutatójában gyöki mit tud?-ra is sor kerül, nek megfelelő sebességgel, nak sebességét. nyörködhetett a közönség. a Kéziszerszámgyárban 18 órakor. December 6-án: Dr. Biczó György (1. vk.) a Tömörkény gimnáziumban 18 órakor. December 7-én: Takács János (44. vk.) a November 7. Művelődési Otthonban 18 órakor. December 8-án: Árokszállási Kálmánná (77. vk.) a Zalka-iskolában, dr. Harangozó Józsefné (53. vk.) a Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben, Tóth András (48. vk.) a Rózsa Ferenc sugárúti iskolában 17.30-kor. December 9-én: Salamon István (64. vk.) a gedói iskolában 17 órakor. , December 10-én: Dr. Kulka Frigyes (9. vk.) a népfront városi bizottságának székházában 17.30kor. érdeklődésére tarthatnak számot. Például az örugkor betegségeiről, az alkoholizmusról. a növényvédő szerek mérgező hatása elleni védekezésről szóló előadások, filmek vetítése stb. A míg azt elhagyják. A kétszínű: zöld és piro6 jelzőlámpákat a közlekedési sávok közepén helyezik el, 100 méterre] az útkereszteDÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. - Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535, 13-003 — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca ott. — Index: 25 053. — Előfizetés) dfj egy hónapra 20 forint.