Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-21 / 275. szám
A tavalyinál több űt épült Szegeden Járdák az iparkörzetben — Négy nyomsávű Székelysor — Aszfaltos Pulcz utca Szeged út- és gyalogjárdahálózatára évről évre nagyösszegeket fordít a városi tanács, és mégsem érjük utol magunkat. Egyrészt a régi, elavult utakat kell korszerűsíteni, aszfaltozott gyalogjárdákat építeni a téglaburkolatúak helyett. Másrészt a meglevő jobb utak is kopnak, rongálódnak az egyre erősödő forgalomban. Az idén is sok millió forintot költött a városi tanács egyrészt űj utak építésére, másrészt a régiek helyreállítására. gyalogjárdák korszerűsítésére. Újszegeden például nem volt jó összekötő űt a volt Haladás Tsz-tői a Szőregi útig. A Thököly utca útburkolatára, gyalogjárda építésére — mondhatni a teljes rekonstrukcióra — az első ütemben 7,5 a másodikban pedig 4,7 millió forintot költöttek. Mintegy két és fél kilométeres útszakasz ez, amellyel Újszegednek ez a része igazán járhatóvá vált. A Lövölde út az árvíz időszakában rongálódott meg a nagy teherforgalom miatt: most úgynevezett felületi aszfaltréteget kapott félmillió forintos költséggel. Ugyanenynyi összeget költöttek a Radnóti Miklós, a Kertész és a Toroczkói utca gyalogjárdájának építésére. Az újszegedi állomástól a Tiszapartra szintén gyalogjárdát építettek, az Alsó kikötő sorig. Nagyarányú munka folyik jelenleg is, 7 milliós költséggel a Székely soron: a földes utcát négy nyomsávú aszfaltúttá építik ki. A Korányi rakparton, a gyermekklinikánál autóbuszfordulóhoz képezték ki az útszakaszt, s erre félmilliót költöttek. Általában a város területén levő autóbuszmegállóknál a járdaszigetet a lakosság kívánalmainak megfelelően alakították át, javították meg, illetve a munkákat folytatják tovább, közel másfél milliós költséggel. A Semmelweis és a Liliom utcában is utat és járdát építettek másfél millióból, s 8 millió 200 ezer forintot költenek a Csonka és Szécsi utca csatornázására, útfelújítására. A nagyarányú munkában szerepel autóbusz-körforgalom kialakítása is. Ezzel a munkával jövőre lesznek készen. Tarjánnál korszerűsítik a Retek utcát, az Etelka sort. Az új úttest és a gyalogjárda kiképzésével egy időben gáz- és vízvezetéket fektetnek le, illetve szennyvizelvezető csatornákat. Az első ütemben a Szilléri sugárúttól a Szamos utcáig terjedő szakaszra 2 milliót, a további munkákra 3 millió forintot fordítanak. A Kossuth Lajos sugárút tehermentesítését segíti elő a kőkockás úttestű Pulcz utca aszfaltborítása, amely másfél millióba került. Az ipari övezetben folyó munkák közül érdemes megemlíteni, hogy a Bakay Nándor utca város felöli részét úgynevezett felületi kopóréteggel borították be. A Budapesti úttól a gumigyárig ugyancsak új gyalogjárdát építettek. Az utóbbi két munkára 2 millió 200 ezer forintot fordítottak. Elkészült a Fonógyári úton is a gyalogjárda, közel 1 millió forintos költséggel, s így most már jó úton lehet megközelíteni a Finommechanikai Vállalatot, a Patyolatot, a BÚTORÉRT bútorraktárát. A külső területek közül Hattyastelepen az új osztású területekhez építettek gyalogjárdát 1 millióból. Rendbe hozták a Hóbiárt basa utcát is. A város különböző pontján úgynevezett kátyúzásokat végeznek, kisebb javításokat. E munkák sorában kap új felső aszfaltréteget a Magyar Tanácsköztársaság útja is. Az út- és gyalogjárdaépítést, -javítást mérlegelve megállapíthatjuk, hogy az idén 10 millióval többét költöttek Szegeden ilyen jellegű munkákra, mint tavaly. L. F. Az olasz delegáció megbeszélése Kontinensünk békéjéről, az európai biztonsági értekezletről folytatta megbeszéléseit a parlamenti képviselőkből és más közéleti személyiségekből álló olasz küldöttség, amely a magyar országgyűlés vendégeként tartózkodik hazánkban. A kerekasztal-konferencián a tárgyaló magyar delegációt Sarlós István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke vezeti. A szombati megbeszélésekre a Parlamentben került sor. 61. e<iv/i|aííl, 275. szám 1971. november 21., vasárnap Ára: 1 forint VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI Számadás a tarátságról U étfőn ül össze Budapesten, az Országházban és •m két napon át tanácskozik a Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos értekezlete, hogy megerősítse a mozgalom új formáit, megalkossa új működési szabályzatát, megújítsa és kibővítse lől főre az országos elnökséget és megválassza 15 tagú ügyvezető elnökségét. A padsorokban megyénk küldöttei is helyet foglalnak majd, hogy az országos elnökséggel együtt számot adjanak arról, mit tettek a két nép barátságának elmélyítéséért, s milyen terveik vannak arra vonatkozóan, hogy az együttműködés az elkövetkezendőkben a korábbiaknál is teljesebb, gyümölcsözőbb legyen. Úgy hisszük, megyénk dolgozói, a közvélemény előtt aligha kell bizonygatni, milyen hatalmas jelentősege van hazánk életében a Szovjetuniónak. S azt sem, hogy a szocializmusnak egyik talpköve a nagy szomszédunkhoz fűződő jó viszony. Kádár János mondotta ki azt az alapvető igazságot, hogy: szovjetellenes kommunizmus nem volt, nincs és nem is lehetséges! Napjainkban, amikor a nemzetközi helyzet is jóval bonyolultabb az átlagosnál, s amikor országunk népe előtt is hatalmas föladatok állnak: nos, ebben a szituációban a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kap a magyar— szovjet barátság. Amelyet ma már nem szavakban, nem frázisokban, hanem tettekben mérünk. Napjainkban nem arra törekszünk, hogy szervezetileg „leadminisztráljuk" a jó viszonyt, hanem élővé, konkréttá, megfoghatóvá akarjuk tenni. Megyénkben jelenleg tíz (országosan mintegy 503) tagcsoport működik. A barátság tényeit azonban nem lehet csupán a szervezetek számával mérni. Azok ugyanis azt bizonyítják, hogy megyénkben is szinte az élet minden területén nyoma, hatása van a magyar— szovjet barátságnak. Számtalan funkcióban, politikai és gazdasági, tudományos és kulturális poszton találkozni olyanokkal, akik a Szovjetunióban szerezték diolomájukat. Egész sor üzemünkben nagy testvéreinktől kapott-vásárolt gépek kattognak, termelnek. Épp az elmúlt napokban rendezték meg szűkebb pátriánkban is sikerrel a szovjet film hetét, amikor műsorra tűzték azokat az alkotásokat, amelvefe a Szovjetunió filmművészetének mai eredményeit reprezentálják. A hős városok hetének eseményeibe — mint tudjuk — megyénk is bekapcsolódik. S nemcsak művészi, hanem politikai demonstráció is lesz — egyben bizonyára a két nép barátságának jelentős napja — a világhírű Pjatnyickij Együttes szegedi vendégszereplése. Sorolhatnánk tovább a példákat. Emlékeztethetünk arra, hogv az alavői olajtüzet. amely heteken át az egész medence, sőt a körnvék biztonságát is veszélyeztette. vééül a szovjet elvtársak baráti segítségével sikerült véglegesen megfékezni. Szólhatunk arról, hogy megyénk iparának fejlesztésében is szerepe van a Szovjetuniónak. Hiszen köztudomású, hogy például a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat legnagyobb megrendelője a szovjet népgazdaság. Nem kell közgazdásznak, ipari szakemberenek lenni ahhoz. _ hogy megértsük, micsoda hatalmas része van a fejlődésben a termelési biztonságnak. A barátság e tényei bizonvára ott szerepelnek majd a hétfőn kezdődő tanácskozás napirendién. Számba vesszük az elért eredményeket, terveket kovácsolunk, feltérképezzük, hol találhatók még fehér foltok barátságunk maooáián. Hiszen arra kell törekednünk, hogy népünk egészét, a társadalom minden területét áthassa a magyar—szovjet barátság eszméié és gyakorlata. Hogy szinte személves üggyé váljék a kapcsolatok ápolása. mélyítése, bővítése. Mikor e sorokat írom, eszembe ötlik egy fénvkén. amely Innunk tegnapi számában iéient meg: úttörők állnak díszőrséget szoviet bősök síria előtt. Hirtelen arra gondolok, az efféle látvány a ma»a mődián egy kicsit leikép is: barátságunk, egymás iránti tiszteletünk szivihóluma. Fáradozzunk tehát kancsóiataink további erősítésén jó ünvet szolgálunk vele. Bizonvára ez lesz majd a bolnan kezdődő országos tanácskozás érdemi mondandójának lényege is. P. 7. Budapestre érkezett az SZMBT küldöttsége Szombaton délután megérkezett Budapestre a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége, amely részt vesz a Magyar—Szovjet Baráti Társaság hétfőn kezdődő országos értekezletén. A delegációt, amelynek vezetője T. Sz. Hacsaturov akadémikus, a moszkvai Lomonoszov egyetem professzora, a Ferihegyi repülőtéren dr. Mihályfi Ernő. az MSZBT elnöke és Nagy Maria főtitkár, valamint a Külügyminisztérium képviselője fogadta. Ott volt Sz. Sz. Szatucsin, a budapesti szovjet nagykövetség tanácsosa. T. Sz. Hacsaturov a repülőtéren nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának: — Nagy örömömre szolgál, hogy részt vehetünk a Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos értekezletén. Nagyra értékeljük azokat a baráti szálakat, amelyek népeinket összekötik és lelkesítenek együttműködésünkben, közös munkáinkban. — Az értekezlet, amelyen szerencsénk lesz részt venni, véleményünk szerint új lapot nyit majd a barátsági mozgalom történetében. Meggyőződésünk, hogy azok a tervek, amelyeket az országos értekezlet hagy majd jóvá, tovább erősítik, az eddigieknél is jobban szolgálják népeink baráti kapcsolatait. Erzsébet megrázta pendelyét 36 hivatkozásul a köztisztasági, az építőipari, s mindenféle szabadtéri munkákkal foglalkozó vállalatoknak: valóban váratlanul fordult zordra az idő, Erzsébet megrázta pendelyét, s szombatra leesétt az idei első hó. Bizony ráért volna még havazni decemberben is! Beltenger a Kossuth Lajos sugárúton Somogyi Károlyné felvételei Tarján hófúvásban losonczi Pál Algériába. Guineába és Kongóba látogat Losonczi 'Pál, a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke a közeljövőben hivatalos baráti látogatásra az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságba, a Guineai Köztársaságba és a Kongói Népi Köztársaságba utazik. (MTI) Sztanko Todorov kedden érkezik hazánkba Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének meghívására kedden Budapestre érkezik hivatalos baráti látogatásra Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Péter János Romániában Corneliu Manescunak, a Román Szocialista Köztársaság külügyminiszterének meghívj -a Péter János külügyminiszter szombaton hivatalos, baráti látogatásra Romániába utazott. A külügyminisztert elkísérték: Barity Miklós, a Külügyminisztérium csoportfőnöke, dr. Matusek Tivadar külügyminisztériumi főosztályvezető, valamint dr. Gerlán László referens. Péter János külügyminiszter és kísérőinek búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese, valamint Ioan Bochis, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. Péter János és kísérete tegnap Bukarestbe érkezett.