Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-20 / 274. szám
SZOMBAT, 1911. NOVEMBER 20. Á rangadóról — telefonon SPORT Megjelent a SZEOL Híradó Ismét megjelent a SZEOL Híradó. Ez az első, úgymond mutatványszám, mert a szurkolók a vásárolt jegyekkel kapják meg a SZEOL irodában, vagy vasárnap a Tisza-parti stadionban. Az első oldalon dr. Nagy Lajos, a tanszékvezető egyetemi tanár, a SZEOL SC elnöke a klub előtt álló feladatokról, az Olajipari Vállalat és az egyetemek közötti szerencsés „házasságról" ír. Liebmann Béla pedig képekben ad visszatekintést néhány hazai mérkőzés sikeréről. A további oldalakon többek között Csizmeg Istváh, a sportegyesület ügyvezető elnöke a létesítményhelyzet javításáról, a tervezett beruházásokról nyilatkozik. Dobozi István, a labdarúgó-szakosztály vezetője és Szűcs György, a csapat edzője a szakosztályban folyó szakmai nevelőmunkáról, illetve az eddig elért eredményekről tájékoztatja a szurkolókat. A lap, a kosarasok, az atléták, a tornászok, a kajakosok, a cselgáncsozók, az úszók és természetesen a labdarúgók házatájáról közöl írásokat Az új SZEOL Híradó tehát bemutatkozik, ez esetben még térítésmentesen. A terv pedig, hogy jövő tavasszal újból megjelenik majd és folyamatosan tájékoztatni fogja szurkolóit a sportegyesületnél történő eseményekről. Évente kétszer láthatnak a nézők igazi szegedi labdarúgó rangadót: tavasszal és ősszel kerülnek egymással szembe az NB Il-es csapataink, a Vasutas és a Dózsa. Legutóbb áprilisban a Hunyadi téren l:l-es döntetlennel végződött a két szomszédvár összecsapása. Holnap, vasárnap délelőtt 10-kor az SZVSE-stadionjában lép pályára a két együttes. Négyen nyilatkoztak a rangadóról: edzők és két NB Il-es újonc. Laczi Ferenc, a Vasutas trénere: — Mindig háromesélyes a szegedi rangadó. Különösebben nem számít, hogy melyik csapat hányadik helyen áll a tabellán. Különben mi nem panaszkodhatunk, általában megy a játék a Dózsa ellen. A tavasszal csak a 90. percben egyenlítettek a lila-fehérek. Most hazai pályán játszunk, remélem, sikeresebben, mint az elmúlt fordulókban. Csapat helyett csak keretet tudok adni. Ez a következő: Simái, Bólya, Csigér, Terhes. Hájas, Dezsőfi, Szalai /.. Kutasi, Szabó. Kovács G., Kiss, V. Tóth, Komjáti, Tímár. Nyári Tibor, Dózsa edzője: — Reménykedek a pontszerzésben. Sajnos Jáger és Thékes dr. beteg, s gyengélkednek a csatáraink is. Ez utóbbiak a pályán. Szinte valamennyi mérkőzésen bemutatják, hogyan lehet kihagyni a legnagyobb gólhelyzeteket, de ennek egyszer vége kell hogy szakadjon, s remélem, a Vasutas ellen sikerül is. Az SZVSE jelenlegi helyezésétől függetlenül azt mondom, közel azonos képességű a két csapat. A keret a következő: Bánfi, Széplaki, Gőcze, Várhelyi /., Halál, Somogyjalvi, Madarász, Portörő, Héger 1., Héger II., Magyar, Csömör, Bóka,- Sonkó, Csanádi. Ezután két volt SZEOLjátékost kérdeztünk. A Vasutastól Bólyát, a Dózsától pedig Várhelyit kértük telefonhoz: Bólya János: — Fáj a kezem, lehet, hogy nem állhatok kapuba, persze nagyon szeretnék védeni. En már játszottam bajnokit a Dózsa ellen, amikor még a Kiskunfélegyházában fociztam. Nagyon kellene a két pont, bár úgy érzem, döntetlen lesz az eredmény. Ha a kispadon ülök, jobban idegeskedek majd, mint a pályán. Várhelyi István: — Tartok a mérkőzéstől, s ez azért van, mert csatársorunk néhány hete gólképtelen. Egyébként szorgalmasan készülünk a mérkőzésre. Igaz, Szegeden lesz a találkozó, nekünk azért mégis idegenben. Még nem játszottam bajnoki mérkőzésen a Vasutas ellen, tehát belülről nem tudom, milyen a csapat. Döntetlen „szagú" ez a meccs. Közel azonosak a vélemények. Edzők, játékosok biztosat nem tudnak tippelni, tehát rangadó lesz a javából — reméljük NB Il-es szinten. Ács S, Sándor rr Az és az ötödik hely Idehaza játszanak a kosarasok Holnap, vasárnap ismét idehaza játszanak a SZEOL NB Il-es kosarasai. A fiúknak a Miskolci Vasutas lesz az ellenfelük. A bajnokielölt szegedi csapat játékosai ezúttal biztos győzelemre számítanak, mert a miskolciak gyengébb erőt képviselnek, a kiesés elkerüléséért küzdenek. A lányoknak már nehezebb dolguk lesz a Belkereskedelmi Minisztérium csapatával, de ők is győzni akarnak, mert ha idehaza tartják a pontokat, lehetőségük nyílik jó helyezés megszerzésére. Az idei kosárlabda NB II-bői még három forduló van hátra. A SZEOL-férfiaknak két alkalommal kell győzniük, hogy megnyerjék a bajnokságot, bekerüljenek az NB I-be. A lányok az ötödik hely megszerzésére törekednek. Ha a Belkereskedelmi Minisztérium, az OSC és a Salgótarjáni KSE ellen nyernek (a Salgótarjánnal idegenben mérkőznek, a másik kettővel idehaza),' megszerezhetik az ötödik helyet. A SZEOL női kosarasaival kapcsolatban már megírtuk. hogy két játékosuk, Remák Anna és Halász Erzsébet bekerült az országos ifjúsági válogatott keretbe. Ezt azért említjük, mert a héten újabb levél érkezett Szegedre az országos szövetségből, amelyben közölték, hogy a SZEOL-lányok közül Kertész Annamária is helyet kapott az ifi válogatott keretben. A válogatottjelöltek részére az első táborozást december elején Budapesten, a Sportcsarnokban tartják. M. K. Kapuzárás a tekézőknél SZÉF—Sz. Építők 3:0 Most játszották a megyei röplabdabajnokság rangadóját, amelyen biztos SZÉFgyőzelem született. A két csapat a következő összeállításban szerepelt: SZÉF: Kelemen, Éri, Gőczi, Endrefi T., Kiricsi, Katanics. Csere: Orosi. Edző: Ribizsár Gyula. Sz. Építők: Kisapáti, Maróti, Kiss, Kapronczai, Hajdú, Tóth G. Csere: Korom, Horváth. Edző: Tóth Gáspár. Ezzel a győzelmével veretlenül nyerte a bajnokságot a SZÉF együttese, de anyagi nehézségei miatt nem tud résztvenni az NB II-be jutásért folyó osztályozókon. Így megyénket a Debrecenben sorra kerülő küzdelmekben a második helyezett Sz. Építők csapata képviseli. Távolugró bajnokok A tekesportban mindig éves bajnokságot bonyolítanak le, tehát tavaszi-őszi kiírás alapján jászanak a csapatok. Az idei küzdelmek az NB-s csoportokban két héttel ezelőtt véget értek, az alacsonyabb osztályokban pedig néhány későbbi időpontról elmaradt mérkőzéssel a napokban fejeződtek be. A megyei és a szegedi városi bajnokságban is a Szegedi Építők egy-egy csapata lett a bajnok, az alapfokon pedig a Vendéglátóipari Vállalat együttese bizonyult legjobbnak. Az élcsoport végső sorrendje ezekben az osztályokban a következő. Megye: 1. Szegedi Építők, 2. SZAK. 3. SZVSE, 4. Hódmezővásárhelyi HÓDGÉP. Város: 1. Építők, 2. SZAK, 3. Postás. Alapfok: 1. Vendéglátóipari Vállalat, 2. Kisvasút, 3. Paprikafeldolgozó Vállalat és Vasipari Ktsz. Az utolsó forduló érdekesebb eredményei. Megyei bajnokság: Szegedi Ruhagyár—HÖDGÉP 5:3, 2364:2347. Legjobb dobó: Százi (433), Csuti (416), illetve: Lázár (412), Olasz (410). Makói TVSE—Szegedi Építők 3:5, 2343:2408. Legjobb dobó: Zsilák (411), Szabó (403), illetve: Kocsis (422), Sötét (416). SZVSE—SZAK 5:3, 2408:2375. Legjobb dobó: ifj. Révész (448), Szécsi (413), illetve: Bernáth (416), Fodor (414). Városi bajnokság: SZAK— Makói TVSE 6:2, 2368:2271. Legjobb dobó: Dicső (447), Vecsernyés (428), illetve: Dóczi (420), Bozsogi (389). Szegedi Tervezők—Szegedi Építők 3:5, 2207:2309. Legjobb dobó: Spécz (415), Szűcs (385), illetve: Gregus (412), Horváth (387). Szegedi Ruhagyár—Szegedi Postás 5:3, 2299:2291. Legjobb dobó: Fehér (415), Németh J. (404), illetve: Fekete (415). Tóth J. (403). Végül megemlítjük, hogy a Csongrád megyei tekebajnokságból, mint a legjobb eredményt elérő első csapat, a HÓDGÉP vett részt az NB II-be jutásért kiírt osztályozón. Kecskeméten a vásárhelyiek csak harmadikok lettek, s így jövőre is a megyei osztályban játszanak. A hétvégi műsor A Csongrád megyei csapalbajnokság távolugrószámát a Szegedi Sportiskola versenyzői nyerték. A serdülőkből álló csapat több felnőttekből alló együttest is maga mögé utasított. A sikerben nagy része van dr. Monostori Tibor edzőnek is. Képünkön a győztes csapat (balról jobbra): Nagy Zsuzsa. Bánkati Rita, Sós Mária, Szombathelyi Mária és Berzsenyi Lilla. SERDÜLŐ LABDARÜGÓ-BAJNOKSAGOK Őszi v 1. t. MTVSE 2. Mindszent 3. Sz. Kende 4. Alsóváros 3. Dorozsrax 6. Móraváros 7. MlíTRIP. 8. Szentesi K. 9. Apátralva KI. Tápó 11. Csanádp. Éijeredniény csoport 12 9 3 - 44- 5 21 12 9 2 1 18- 7 2(1 r 12 7 2 3 29-14 1» 12 7 2 3 31-17 lt> 12 8 3 3 34-18 IS 12 6 3 ? 22-14 13 12 6 2 4 27-28 14 12 4 3 5 26-27 11 12 5 - 7 13-31 10 12 2 3 7 13-18 7 12 2 1 9 11-26 3 12. Sz. Építők 13. Sz. Spart. 12 2 - 10 24-63 4 12 1 - 11 7-59 2 II. csoport: 1. SZEOL I. 2. SZAK 3. Sz. Dózsa 4. HÓDGÉP 5. SZEOL 11. 6. Kistelek 7. SZVSE 8. M. Spart. 9. Sándort 8 7 1 - 47- 4 13 8 7 - 1 21- 8 14 8 5 1 2 18- 8 11 8 4 2 2 23-16 10 8 4 13 16-16 9 8 2 2 4 14-34 6 8 2-6 18-28 1 8 - 2 6 8-21 2 8-17 4-28 1 SZOMBAT labdarúgás NB I- VideotonVasas (televíziós közvetítéssel). Ferencváros—Eger NB II: DEAC —Gyula. VASÁRNAP Labdarúgás. NB I B: SZEOL SC—Oroszlányi Bányász, Tiszaparti stadian. fél 2 (Závodszky). Előtte SZEOL L—SZEOL II. barátságos serdülő mérkőzés, 12 ura. NB II: SZVSE—Sz. Dózsa, Vasutas-stadion, 10 óra (Vízhányó). Megyei II. osztály: Fáblánsebestyén—Szőregt Rákóczi. Fáblánsebestyén, fél 2 (Beré nyl). Megyei III. osztály: Bordány—Szegedi Volán, Bordány. fél 2 (Zödi). Megyei tartalékbajnokság: HÓDGÉP—SZAK, hódmezővásárhelyi stadion, háromnegyed 12 (Fráger). NB I: Újpesti Dózsa—Rába ETO. Bp. Honvéd—Csepel, VM Egyetértés—Haladás VSE, Pécs —Diósgyőr, Salgótarján—Komló, Tatabánya—MTK. NB 1 B: Várpalota—Dunaújváros, Dorog— Szolnok. Pénzügyőr—Pécs. Szállítók—Volán, Bp Spartacus— Ganz-MAVAG. Béskéscsaba— Ozd, MAV DAC—Zalaegerszeg. Debrecen—Kecskemét. Ebben az osztályban az őszi idényből még egv forduló lesz. NB II: MGM Debrecen—Bp. Építők, KISTEXT —Szarvas. Láng—Budafok, Előre —Lehel, Postás—Kiskunhalas, Szolnok—Cegléd. Ezek az. őszi Idény utolsó NB Il-es mérkőzései. Az őszi elsőség a Budafok (21 pont) és a Kiskunhalas (29 pont) között dől el. NB III: Hódmezővásárhely—Gyoma. KTE —BCS. VTSK. Mezöfl SE—Bcs. Agyagipar. Csongrád—Kiskunfélegyháza. Sarkad—Mezőkovácsha20, Makó—Szentes, Bcs. MAV— Tiszaföldvár. Szalvai SE—SZAK. A Békéscsabai VTSK már őszi első. Itt is az utolsó fordulóra kerál sor. Asztalitenisz., NB T férfi: Sz. Kender—Budapesti VSC. Dugonics utcai iskola, fél 10. NB TI férfi: SZEOL—Bp. Csőszerelő. Béke utcai iskola, fél 10. Az NB Il-es női csapatok közül a Spartacus Budapesten, a Kenler Miskolcon kettős fordulót Játszik. Birkózás, A Vasutas Ifjúsági gárdája Budapesten az országos Ifi csapatbajnokságon vesz részt. Kosárlabda. NB Il-es mérkőzések a Rókusi Tornacsarnokban: SZEOL—Belkereskedelmi Minisztérium női, háromnegyed 11. SZEOL—Miskolci VSC férfi, 12 óra. Röplabda. A Spartacus NB Ies női osapata Budapesten a Közgazdasági Egyetemmel mérkőzik. Vivás. A Postásból a fiatal kardozók Orosházán ifiversenyen szerepelnek, a lányok Budapesten az NB Il-es csapatbajnokságon lépnek pástra. Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalat, Debrecen. Széchenyi u. 46. atcadjo SZEGEDEN. A FONÓGYÁRI ÚTON LEVÓ 1 kh 340 D-öl beépítetlen telkét Felvilágosítást ad a vállalat igazgatási és jogi osztálya. Az előzőekhez hasonló rendszerben (vállalati költségen) gépjárművezetői szükségletünk kielégítésére RÖVIDÍTETT AUTÓBUSZVEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZÜNK SZEGEDEN. A jelentkezéshez legalább kétéves gépjárművezetői gyakorlat szükséges. Jelentkezés: VOLÁN 10. sz. VÁLLALAT, SZEGED, Bakay N u. 48., I. 17.; HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Lenin u. 33.. valamint: SZENTES, MAKÓ, CSONGRÁD főnökség; KISTELEK kirendeltség. xS 370 009 Férfi és női munkaerő FOGLALKOZTATÁSÁRA KERESÜNK KAPACITAST. Helyiség kiszerelésre vagy hasonló munkára biztosított. A foglalkoztatás a téli időszakban állandó lehet. Ajánlatot „Azonnali megkezdéssel 370 031" jeligére a Magyar Hirdető Szegedi Kirendeltségéhez kérjük. xS 370-031 A Délmagyarországi Epiiö Vállalat megfelelő létszámú jelentkezés esetén személy- és tehergépjárművezetői tanfolyamot indít. A tanfolyam időtartamára biztosított bért fizetünk. A vidéken lakók részére kedvezményes áron szállodai elhelyezés áll rendelkezésre. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: DÉLMAGY ARORSZÁGl ÉPÍTŐ VÁLLALAT SZEGED, BOCSKAI V. 10. Személyzeti és oktatási osztály, I. emelet 5. Meg nyílt a híradástechnikai és lakásvilágítási cikkek bemutatója a VIDIA Kereskedelmi Vállalat, Szeged, Kölcsey u. 4. sz. bemutatótermében (Royal Szállóval szemben) Televíziók Csillárok Rádiók Függesztékek Magnetofonok Asztalilámpák Lemezjátszók Álló lámpák Falikarok Belföldi és import termékek nagy választéka. Felvilágosítás, tanácsadás. Már most válassza ki a bemutatóteremben, és vásárolja meg a szaküzletekben! Nyitva: 9—17 óráig. VIDI'A Kereskedelmi Vállalat