Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-14 / 269. szám

•MllMP, WTt. NOVEMBER W. 7 A DOM es kornyéke. ELOTERBEN A GIZELLA TER (ARADI VÉRTANOK TEREI MINTHA TÉRKÉP LENNE, OLYAN ,IOL FELISMERHETŐ A KISKÖRŰT ES A SUGÁRUTAK VONALA Péter VISSZÁJÁRA VERT PATKÓ MENNYIT ÉR A BARÁTSÁG ? Es hogv előre mcnö lábuk nyoma (ott ne maradjon. Farkuknál fogvást vonszolja be, (rejti el őket Árnyas odújában, (ordított nyommal (az ú:cn: Ahova semminemű jel nem vezeté (keresőjük. (Csengery János (ordítása) Scheiber Sándor, az irodalmi és népköltészeti motívumkutatás kitünó búvára, ind, zsidó, némel, észt, oszét mondákból, meséikből mutatja ki a motívum világirodalmi vándorlását. Angol, svájci, izlandi, kínai afrikai párhuzamo. kat közöl St'th Thomson, a nemzetközi motívumindex összeállítója. Hazánkban, mint láttuk, elsősorban Rákóczival kapcsolta öszsze e motívumot a szájhagyomány. Ve előfordul Kossuth lova lábának a visszájára vert patkójáról szóló epikus hagyomány is. Mikszáth Kálmán — a világjáró anekdoták legnagyobb kamatoztatója irodalmunkban — szántén fölhasználja egyik írásóban. „Majláth István visszájára verte fel a patkót lovára, hogy az ellenség azt higgye, hogy menni készül, pedig jött" — írta egyik karcolatában. {me. a kisszénási pusztákról elindulva, a világirodalom szinte egész táját bebarangolhattuk. Rózsa Sándor lovapatkójában így tükröződik az emberiség egyetemes kultúrája. Vizcsöppben a tenger. Kis kocsma. Délután öt óra, üres asztalok, hangolnak a zenészek. Ülünk a pilótával, türelmetlenül, éhesen. A pincérek a sarokban egyrakáson. Szórakoznak. Bámulunk a semmibe. Velünk szembe hatalmas ablak, benne színes Mária-üveg. a nyugvó napsugár finoman szűrődik. Az ablak alatt felirat: „Itt járt Mátyás király és tizenkét tojásból evett rántottát." Ez legyen ebben a vendéglátóipari egységben a legnagyobb hazugság, amelyei ilyetén hirdetnek. gondolom. Diszkréten szólok a pincérnek. — Kérem, legyen szíves. Süketek. Mint disznóölésen a kutya. Egy karitatív hajlamú megsajnál bennünket, odajön, letesz elénk egy tál pogácsát A kelt tészta barnára sülve, rücskös arccal vigyorog. A pilóta köszöni, nem kér. Azt mondja, ezt már délelőtt leköhögte az egész kocsma. Én sem kérem. Riaszt az előbb festett kép. A pincér arcán bánatos kiábrándultság. („Hát ezért legyen az ember jó? Kosszak a vendégek ...") Hátulról elkapja valaki a fejemet, arcon csókol. -Utoljára Szófiában kaptam bagószagú férficsókot. Talán isten nem veszi vétkemül, de nem szeretem. A csóknak most halszaga van, kifejezetten halászlé szaga. Persze. Hiszen a séftől kaptam a puszit. Sanyitól, aki földlm. Rég nem látott. Most fölismert, örül, ölelget, ömlik belőle a szó, aztan félbeszakítja önmagát: — Gyerekek, kész a halászlé, azt egyetek, hozom. Ikra, minden, én főztem, tudod, ugy, ahogy felénk szokás ... A pincér, nagy nappali színész, arcán rokoni vigyor Cseresznyepaprikát, friss fehér kenyeret hoz. Agyagtál, csillogó piros lé, finom illatok szállnak. A séf mellénk ül. Hófehér ruháján friss vércseppek, fekete bajszán a sör kemény habja. — öregem., nqjyon finom, ízletes. De nem szeretem a protekciós adagot. A hasamért a hadifogságban sem tettem egy lépést sem. Igaz, azért nem, mert nem volt hozzá erőm — mondom néki fuldokolva. — Miféle protekciós adagról beszélsz? Ebben a halászlében pontosan annyi halat főztem, amennyi jár. Belker előírás szerint — mondja önérzetesen, azután kacsintva teszi hozzá: — Nektek természetesen beletettem azt, ami jár — s mindehhez jóízűt nevet a sofőr is, kenyerespajtásom, a szakács is. — No lám — mondja a pilóta már a kocsiban —, mire jó a barátság? Huszonöt forintén annyi halat kaphatunk, amennyi éppen jár. — Valóban — mormogom —, és kaptunk még hozza egy csókot. — Azt csak maga. hál' istennek — vigyorog rendületlenül a pilóta, és beletapos a gázpedálba. SCHA ANDOR Somoskői Lajos KÉSEI SIRATÓ RADNÓTI MIKLÓS EMLÉKERE Enyém még a joízü létezés az élet mint frissen sült kenyér leszelt karéja, vígságba rejteni gondom, bosszúságom, csak bánatom felét köpöm ki néha. Zsákoló küszködés zihál tüdőmmel, formálni hevíti acélkemény világom, paraszt elődeim kaszája villog szemem tükrében, ha elvemért vitázom. Ajkadról nem zuhog többé a vers már, nem dobban ritmust rímre szívverésed, s föléd a hírek tisztultabb világról lilába hordanak derűt, nem érted. Tc már magadra húztad ott a tájat, fölötted télen kósza varjú károg, s tavasszal, mikor megolvad a hólé homlokcsontodon lassan átszivárog. November 6—10. körött van Radnóti Miklós halálinak évfordulója. Múlt vasárnap véget ért a tévé Rozsa Sándor-sorozata, de nem ért véget a vita Rózsa Sándorról, Móricz regényéről, a filmről. Olvastunk már Rózsa Sándor lováról is; hadd elevenítsük még utoljára föl a róla szóló szájhagyomány egy éröekes, messzire mutató motívumát is. • 1934 augusztusának egyik hűvösödő éjszakáján, egy fiatal néprajzkutató — most a debreceni egyetem professzora: Gunda Béla — a kisszénási legelőn, a kialudni készülő pásztortűz mellett, subába burkolózva jegyezgette Plesóczky György számadógulyás emlékezéseit Rózsa Sándorról. Adatközlője kisbojtár korában Csabacsűd határában, a Bogdán-halomnál gyakran látott az esti pásztortűznél kódoreó, betyárféle öregembereket, akik ismerték Rózsa Sándort. Tőlük hallotta ezt a történetet is". — Rózsa Sándor legjobban szerette a kondorosi meg a kamuti csárdát... A kondorosi csárdának olyan volt a kéménye, hogy elbújhatott benne a betyár. Ha nagyon üldözték őket, a föld alatt jártak... A kondorosi es a kamuti csárda között alagút volt. De volt annak több kijárata iá. Ahogy megyünk Csaba felé. a Kocsori-halomnál most is van egy nagy süppedős. Az is alagút kijárata volt... Azért is nehéz volt » betyárokat követni, mert a lovukra fordítva verték a patkót... • Most ne arra figyeljünk, hegy az egymástól nagy távolságra eső csárdák közt alagút volt. bár ez is érdekes, a népi képzelet másutt is. sokfelé sejtett ilyen alagutakat. Érdekesebb a visszájára vert patkó. Az üldözők megtévesztésének ez a módszere a népi fantázia több ezer éves motívuma. Kálmán)/ Lajos 1882-ben Széped népe című népköltési gyűjteményében közöl egy szajáni (To-' rontál megye) Rákóczi-dalt, amelyben ugyanezzel a motívummal találkozunk Hagyományok című gyűjteményében (1914) egv szegedi prózai elbeszélésében is ezt olvassuk: „Rákóczi lovának olyan patkója volt, hogy más lónak olyan nem volt, mindjárt rá lehetett ismerni a patkó nyomára. Hogy ne arra keressék, amerre ment, reá ne találjanak, megfordította a patkókat a lova lábán". A forrás itt alighanem Thaly Kálmánnak Rákóczi búcsúja című — népkölteménynek álcázott — verse lehetett: Fordítsd mer a patkót Hódos paripámon, Az rlejót hátra. Ne forduljon vissza! Ügy jirm jövök vissza Szép Magyarországra. Ám Thaly is a népköltészetből, a világirodalom egyetemes kincsestárából merítette • Első előfordulását a homéroszi himnuszokban találhatjuk. E történél szerint Hermész az istenek gulyájából — álcár Rózsa Sándor — kiszakajtotta Phoibos Apollón ötven marháját. S hogy a homokos úton lábnyomuk ne látszódjék, fondorlattal élt: Msia szülötte, az Argos-ölő, lélesszemü, ekkor elvágott ötven bőgő tehenei (csapatától, a elhajtotta a kanyargós úton, puszta /homokban, megfordítva a lábnyomukat. Volt [gondja a caelrc: elrendezte patájukat úgy, hogy hatul [a mellső hagyja nyomát és megfordítva, de |ő maga szembe ment velük. (Devecseri Gábor torditása) Azaz: hátra felé hajtotta a tehenekel. O maga meg saruját eldobta. ialombokat kötött a talpára. Vergilius Aeneisében szintén szerepel ez a motívum. A 8. énekben olvassuk, hogy Cacus elhajtotta Herkules négy bikáját és négy tehenét. A 209-tól 212. sor így szól: KECSESEN TV EL RA A VAROSRA A TISZA, HOZZA IGAZODIK SZEGED ES CJSZEGED AMIKOR MEG CSAK A HELYE VOLT MEG A DOM TERI ABKADSORNAK ES A KLINIKÁKNAK I