Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-24 / 251. szám

VASARNAP, 1971. OKTÓBER 84. CSONGRÁD, FELSZABADULÁS UTCA TÓTH MIKLÓS SZENTES, KERTÉSZETI KUTATÓ NAGY JÁNOS HEGYEN JÁRÓ FAMÍLIA A VOLGA DELTÁJÁBAN Kocsival, ha az óra mutatója majdnem kilóg az ablakon, valamirevaló sofőr jó erős feketékkel ebren tartva hamar végigszaladja ezt a távolságot. Kocsiséknak nincsen kocsijuk, csak négy gyerekük, nekik négy esztendőbe tellett. Igaz, hojor ők se mentek mindig, csak nyáron, akkor is gyalog. Az autós ember legtöbbször a presszókra, a kanyarokra emlékszik, meg arra a kétbalkezes másik autósra, aki majdnem nekiszaladt az úton. A gyalogjáró megőrzi emlékei között a fát, bogarat, vaddisznót, őzeket, szarvasokat, kerítesre terített medvebőrt. bernáthegyi nagy kutyákat, inci-finci kisnyulakat, megaradt patakokat, mogorva erdészeket, barátságos pedellusokat, emlékszik esőre, szélre, nyári íorróságra, és arra, hogy egyetlen nap alatt kereken húsz fokkal lett hidegebb az idő és minden gyerekre ruhát kellett kölcsönkérni. Arra is emiéltszik, hogy a falu szélén, az első házban, első szóra adtak ruhát. Elhitték, hogy visszahozza a posta minden darabját. A legkisebb Kocsis gyerek a Péter. Rangja szerint bíró. Ha a három lány közt igazságot kell tenni, mindig kéznél van. Mellekállásban pedig tisztaságfelelős. Mártának lúdtoll a jelvénye, ebből mindenki láthatja, hogy a családban ő az íródeák. Amit Iát, mindent leír. Hivatala szerint Magdi udvarmester, hétköznapi fogalmazással beszerző és szakács, családi géhás. Ekkora csapatnak kapitányra is szüksége van, a legidősebb, a másodikos gimnazista Panni viseli ezt a katonai rangot, és föltehetően semmiféle lázongás ebből ki nem üti. Kötelessége észrevenni a turistajeleket és cipelni hegyenvölgyön legalább az egyik hátizsákot. Ilyen jól szervezett együttesben közlegény is van. Kocsis István, az apa, a Radnóti gimnázium tanára minden nyáron legalább két hétre, de ha lehet, inkább háromra közlegény. Pataki diákként határozta el valamikor az apa, hogy végigjárja majd az országot. Ilyen elhatározás másokban is született, de sokan vagyunk, akik azt mondjuk: itt vannak a gyerekek, nem megy. ötesztendős volt a Panni, mikor először próbának vettetett alá. Kőkaputól indultak valahol a zempléni hegyekben, és estére kelve elérkeztek a regéci várig. Biztató a kezdet, ezért alakult úgy minden, hogy amikor Péter is betöltötte ötödik évét. elindultak családostól Sümegről, hogy a kék ielzés 906 kilométeres turistaútját szakaszonként végigjárják. Hivatalos túra ez, mindenkinek van egy kis igazolt könyvecskéje és az arra illetékes helyeken pecsétet tesznek bele bizonyságul, hogy ott jártak. A második esztendő naplóföljegyzései színes képpel kezdődnek. Mosdik a csalá.l a csordakúlnái. A szövegben pedig az áll többek között, hogy hatalmas osalánlengeron gázoltak át, versenyt futva, hogy ki látja ni»g először a Balatont. Nem következik mindjárt a látvány leírása, hanem az olvasható, hogy Péter elfáradván, kinevezett egy farönköt autónak, sürgette a beszállást, s amíg a többiek pihentek, ő vígan berregett. Eltévesztették a turistajelzést, amíg az egyik kereste, a többi ártatlan gyerekségből békára vadászott. A kék út ugyan elkerüli Herendet, de a család betekintett ide is egynapos kerülővel VároslődrőL Sokfelé kitérnek egy kicsit, ha érdemes. Nem győzöm mind leírni félmarékra fogva se, amit ez a család látott már. Mese végén körülüljük a padlóra kirakott térképeket, egyszerre beszél a négy gyerek. Nagyvázsony: itt szénásszekéren utaztak. Kőhányáspuszta: egy részeg emoer csacsifogattal vitte őket. Szárikút: találtak egy üveg sót. Gesztesvár, Vitányvár környéke: fát fuvarozó teherautó vitte a gyerekeket fölfelé. Mind azt mondja, igen kényelmesen utaztak, és hetven kanyart számoltak meg. A legkisebb közbekiált: pontosan kilencvenöt volt. ö jobban számolt. Nagyhideghegy: fárasztó út a meredeken. Apa, fáradt vagyok! Elhiszem fiam. de az a jó, hogy nem panaszkodsz. Nagynehezen fölérnek, aki legjobban húzatta magát, eltűnik, s megy virágot szedni. Mert ilyen szép virág máshol nincsen. Visegrád? Hát az igen szép. Hatalmas szél volt, és pénz nélkül szöktek be a toronyba. Magyarkúton sokáig szállásuk volt Soká értek egyszer haza, a szakácsnők se várták meg őket, csak a gombócot hagyták elő. Annyit kaptak, hogy az egyik játszótársuk esőkabátjának a fityuláját is gombóccal rakták tele. Póruljártak, mert lyukas volt a fityula. Azt mondják, ők nem igazi turisták. A vérbelinek hátán a szállása, kebelén a kenyere. Gyerekekkel ez még nem megy, majd később esetleg. Iskolák, erdészházak, turistaszállók, hajdani kastélyok, úttörőpaloták adnak szállást legtöbbször. Innen járják be a környéket, aztán mennek tovább. Ha a térkép fölött látom a viháncoló, emlékeket fölidéző gyerkeket, elhiszem, hogy ennél jobb vakációt nem lehet kitalálni. Mondják ők, hogy szép volt ez is, az is. de azt képzeljem el inkább, milyen egy igazi rókafogó csapda és hogyan kell őzikéset játszani. Hogyan? Ügy, hogy fölhúzták egymást az őznyúzó csigasorral. Lehet, hogy többet tud ez a család a mi hazánkról, mint sokan együtt. Járt az egyik közülük Angiiában is apjával, átutazott kilenc országot, megnézett minden csodát, de hazafelé jövet, Bécs táján azt írja: a Duna Itt már Pest felé folyik, a vonat pedig Szeged felé robog * naplóból azt olvasom, hog - 'amásiban virágot szedte' - dnok néninek, mert az on kedves volt hozzájuk, i nind fölírnám, mennyi kedves ember van ebben az országban Kocsisék szerint, tele lenne az újság. Pedig még csak az út felén járnak. HORVÁTH DEZSŐ G

yorsan világosodott. Még el sem halt a békák es szúnyogok érji dala, amikor a hajnal rózsásra festette a szürke égboltot. Harmat csillogott a füvön, minden cseppje ugy ragyogott, mint a napsugár. A rezervátum személyzetének egyik tagjával a „kulas"-ban üldögéltem, azaz egy laposfenekű csónakban. Épen a folyó közepe felé haladtunk. Könnyen húztuk az evezőt, mert ár irányában sodródtunk. Számtalan kis csatornával találkoztunk, egyre többel, minél jobban közeledtünk a tengerhez. A Volga deltája nem más, mint egyetlen hatalmas csatornaés szigethálózat. Ahová csak a szem ellát, mindenütt áthatolhatatlan sás, erdők és szúrós kúszónövényekkel befutott fűzfák szegélyezik a vizet Helyenként úgy összeszűkül a folyó, hogy a fák koronája összeér a két partról és elsötétíti az eget. Mintha csak a dzsungelban járnánk. Az asztraháni Állami Rezervátum területén vagyunk, amely 50—75 mérföldnyire fekszik Asztrahántól. Főleg madarak lakják. Mindenütt madarakat látunk — a vízben, a fák között, a homokzátonyokon, a levegőben és a parton. Fehérek, feketék, vörösek, aranyszínűek. A madarak az első tavaszi szellővel érkeznek a vendégszerető rezervátumba, amely „megállóhelye" a hegyekből és a tajgáról, a földekről és a sztyeppe vidékéről, a mocsarakból és a rétekről érkező szárnyasoknak. Sok közülük itt is él. Hatalmas fehér gémek, hattyúk, íbiszek, kanalas gémek, vöcskök, kacsák, libák, pelikánok és tpás fajta madarak, amelyek eddig csak ritka vendégként jeientek meg, ma már a vidék állandó lakói — nemcsak a rezervátumé, hanem a hatalmas folyam egész deltavidékéé. A rezervátumban 60-féle madár és 17-féle emlősállat talált otthonra. Egy csapat kormorán éles, rekedt zsivaja kilométerekre is elhallatszik. Fejünk felett húznak el ezek a csillogó kék-fekete madarak. Kalapformájú, borzas fészkeik a fákon csüngenek, 3—4 fióka nyújtogatja mindegyikből a fejét, hogy horgas csőrüket kitárva, várják a falatokat Szüleik egész nap halásznak, hogy megtömhessék kicsinyeik begyét A kormoránok kiváló halászmadarak, nagyszerűen úsznak és nagy mélységbe is lebuknak a víz alá. A kormoránok szomszédai gémek, kanalas gémek és Íbiszek, amelyek — ugyancsak csapatostul — magas fákra rakják fészküket. Kicsinyeiket meleg időben költik ki, s órákig álldogálnak kitárt szárnnyal a fészek fölött, hogy óvják utódaikat a nap forró sugaraitól. Csak estefelé, amikor csökken a hőség, indulnak élelemkereső útjukra. A gémek csendben állnak a sekély vízben, majd rávetik magukat a gyanútlan halakra, vagy békákra. Csőrüket a vízbe merítve, a kanalas gémek hosszú, fekete lábukon állnak a gázlóban. Az Íbiszek, hajlékony csőrükkel kotorásznak az iszapban, folyami rákra és puhatestű állatokra vadászva. A rabló varjak megzavarják a madárkolóniák életét, behatolnak más madarak fészkébe, elragadják a falatot jogos tulajdonosuk csőréből. A legnagyobb veszélyt a költési időszakban jelentik; kihasználják a legcsekélyebb zűrzavart is, amely az anyaállatot elszólítja fészkéből és ellopják a tojásokat. Az ornitológusok gondosan ügyelnek a kolóniákra; tudják mikor kelnek ki a fiatal íbiszek, hány tojást tojt a kanalas gém, és mikor kezdtek repülni a fiókák. Mindezt feljegyzik a Természeti Krónikában, amelyet a rezervátum megalakulása — 1919 óta — vezetnek. Az asztraháni rezervátum azóta különféle területeken kutató tudósok laboratóriuma lett. Megfigyeléseik értékes felvilágosításokkal látják el a tudósokat, ám néha olyan kérdések elé állítják őket, amelyekre nem könnyű a válasz. Csak egy példa: ml az oka annak, hogy a tavaszi vonulás idején milliónyi víziszámyas keresi fel a rezervátumot, de csak néhány tízezer marad ott, hogy fészket rakjon? Kevés az élelem, hogy- mindnyájuknak jusson? Nem, a rezervátum bőségesen el van látva élelemmel. Jó néhány év eltelt, mire rájöttek, hogy az áradás a bűnös, valamint az erős tengeri szél. Az áradás későn érkezik arrafelé, miután már a madarak megérkeztek, és tovább tart egész májusban. A kacsák, libák és hattyúk fészkeit elnyeli a víz. Néhány évvel ezelőtt az ornitológusok elhatározták, hogy segítenek a madarakon és mesterséges fészket építenek nekik a fákon, a sás között meghúzódó fatörzseken. A madarak megkedvelték ú.i lakóhelyüket és kiköltik kicsinyeiket. Júliusban megsokasodik a madárnépesség. Nyílfarkú récék, búvármadarak, böjti vadrucák és fütyülőrécék sereglenek ide a tollhuLlatás idején távoli helyekről. Ez az az időszak, amikor a madártanászok gyűrűt húznak a madarak lábára. Az élet a rezervátumban tavasszal a legérdekesebb, amikor szinte az egész vidék árterület. Az állatok a szárazon maradt szigetecskékre húzódnak. Ilyenkor — mint valami természetrajzi múzeumban — összegyülekezik valamennyi fajta: roka, nyúl, sündisznó, mosómedve, vaddisznó és borz, mint együtt a bajban. Áradás idején csak a hód és a vidra érzi jól magát. A rezervátum személyzete csónakon járja a vidéket, és veszi számba az állatokat amelyek bizalommal tekintenek rájuk. Tudják, hogy amikor baj van, ezek a lények segítségükre sietnek. átmentik őket száraz helyre. és élelmet szereznek nekik. Amikor levonul az ár. az egész deltavidek milliárdnyi szúnyogtői nyüzsög, annyj van belőlük, hogy a falusiak eleségül adják a csirkéknek. A szúnyogok bizonyítják, hogy a természetben minden összefügg! Kiderül, hogy a szúnyogbőség együtt jár a hal, bőséggel. A szúnyog lárvája a fiata] halak tápláléka. Rengeteg hal van a deltában: keszeg, csuka, ponty és sok átmeneti fajta, amelv ívási helvül a Volg, deltáiát választja A folyó halállományának a fele a deltából szármarik. A rezervátum halbiológusai „ halak mindennemű életi etenségét figvelemmei kísárik E- nzért is fontos. mert a madárfittév 59 százalékának ha' a táoláléka, ezenkívül hallal táplálkozik az emlősök egyharmada, és a hüllők nagy része is. Az asztraháni rezervátum madártanászok. hidrológusok, mikrobiológusok, geomorfológusrk és más szakemberek kJtatóközpontja. akik valamennyien a Volga deltájának sajátosságait vizsgálják. Zoltán ÉS ENNYI Cgy ír verset a költő, mint aki temetőben szélrázia, buhogó fák közt átfut éjidőben s hogy rettegését üzzc: dúdol, vagy fütyörész. És ennyi az egész. KINEK MI JUT István tegnapelőtt Rómába utazott, László tegnap Párizsból jött haza, Ferenc Bostonban keltezett képeslapját ma hozta meg a posta. Kinek mi jut, nem irigykedem én: kat-kat — mondják a tanulékony percek, utánozva a kerekek szavát, s én tenyeremmel, ahogyan szokás, letörlöm a tél fagyni készülő leheletét emlékem ablakáról: a töltéstől egy karnyújtásnyira ott áll most is a körhinta a réten, megül a hó a lovacskák farán, megül a teve két púpja között.